Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-27 / 265. szám
4Dunántúli Tlgplo 1975. szeptember 27., szombat 1975. SZEPTEMBER 27 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ADALBERT nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.36 — nyugszik 17.33 órakor. A Hold kél 21.29 — nyugszik 12.22 órakor. Grozia Deledda C záz évvel ezelőtt, 1875. szeptember 27-én született — és 61 éves korában, 1936-ban halt meg — Crazia Deledda, Nobel-dijas olasz regényirónő. A szardíniái születésű Írónő első elbeszélései álnéven jelentek meg. A szórd világot bemutató Írások felkeltették a közvélemény érdeklődését. Első jelentősebb regénye a 17 éves korában írt Szardínia virága című könyve. A Szárd elbeszélések és a ló lelkek című kötetekben sikerült a fiatal Deleddának a legmaradandóbban megeleveníteni elmaradott, de benső emberi értékekben gazdag szülőföldjét. Osz- szetettebb jellemek, szituációk ábrázolására vállalkozott regényében az 1900-as évek elején, majd az 1910-es években érdeklődése mindinkább irracionális problémák felé fordult. Ezt tükrözi egyik jelentős, Dosztojevszkij hatását mutató könyve is, A' rossz útja címmel. Munkásságának színvonala változó értékű; érdeme, hogy Írásaiban bemutatta Szardíniát, amely az olasz irodalomban korábban nem szerepelt. Az 1926-os irodalmi Nobel-díjat szülőföldje plasztikus ábrázolásáért kapta, s azokért az írásaiért, amelyek „mélységes érdeklődéssel fordulnak az emberi lét általános pdoblémái felé". Marcsié SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Parasztbecsület, Bajazzók (du. 3 órakor) Ady-bérlet. MOZí Park: Tibbs és a szervezet (4. 6. 8) Park-kert: Ostromállapot (7) Petőfi: Ostromállapot (f4, 6, f9) Kossuth: örökbefogadás (10, 12, f7) A túsz (f3, f5) Anna és a farkasok (f9) Kossuth Klub: Palmilla (6, 8) Fekete Gyémánt: Egy kis előkelőség (4, 6) Jószerencsét: Volt egyszer egy zsaru (5, 7) Rákóczi: A repülőszázad (5, 7) Május 1.: Nyomorultak (f5) Harkány: Holnap lesz fácán (7) Komló, Május 1.: Elefántkirály (4, 6) Komló, Zrínyi: Kopjások (4, 6, 8) Mohács: A fgj nélküli lovas (6) A hosszú búcsú (8) Sellye: Piedone, a zsaru (7) Siklós: Sivatagban, őserdőben (7) Szigetvár: A szórakozott (8). idfi járás Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, elsősorban nyugaton és északnyugaton futó záporokkal, egykét helyen zivatarral. Többfelé erős, a Dunántúlon időnként viharos lökésekkel kísért délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: nyugaton 18—22, keleten még 22—26 fok között. új kémia-fizika laboratórium Eszéki vendégek Pécsett Egynapos látogatásra Baranya megyébe érkezett tegnap Eszékről, a Szlavónia és Baranya községek közötti választmány két vezetője, Drago Kovacsevics és Dejan Re- bics. A vendégeket dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, valamint Bocz József és dr. Jerszi István, a Megyei Pártbizottság titkárai fogadták. A látogatás célja ez eszéki terület és Baranya megye eddig is gyümölcsöző kapcsolatainak továbbfejlesztése volt. A vezetők megbeszéléseit követően a vendégek megtekintették a két .napja megnyílt török múzeumot, majd a Pécsi Kesztyűgyárba látogattak, ahol Gulyás József vezérigazgató és Bezensek Antal- né, a gyár pártbizottságának titkára ismertette a gyárban folyó gazdasági és politikai munkát. Jugoszláv vendégeink a délutáni órákban utaztak haza. ♦ Közlemény A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot indít. Jelentkezhetnek mindazok, akik 1975- ben vagy korábban érettségiztek vagy képesítő vizsgát tettek és nappali, esti ill. levelező tagozaton kívánják tanulmányaikat folytatni. Jelentkezési lap szeptember 29—október 4-ig igényelhető a tanulmányi hivatalban (7622 Pécs, Rákóczi út 80.). Részletes felvilágosítás ugyanott. v Budapest Nyugati pu. csarnokának elavult tetőszerkezete haladéktalanul bontásra szorul. A bontás, illetve az ideiglenes perontetők építése miatt, az állomás vonatforgalmában f. évi október hó 1-én nulla órától az alábbi változások lesznek. A Budapest—Esztergom, a Budapest—Szob és a Budapest—Vác vonalon közlekedő egyes vonatok Budapest— Angyalföld, Rákosrendező, illetve Rákospalota—Újpest állomásokról indulnak és oda érkeznek, a Budapest—Szo4- nok, továbbá a Budapest— Lajosmizse—Kecskemét vonalon közlekedő egyes vonatok Budapest—Zugló megállóhely, Kőbánya-alsó megállóhely, illetve Budapest Józsefváros állomásról indulnak és oda érkeznek. Az érintett vonatok forgalmáról részletes felvilágosítást a vasútállomások és utazási irodák adnak. ♦ Esküvő HAVASI MÁRTA és JÓNÁS ELEK ezúton értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. szeptember 26-án házasságot kötöttek a pécsi központi házasságkötő teremben. Tegnap, pénteken délután Pécsett, g Fábián úti iskolában új fizika— kémia laboratóriumot, valamint egy könyvtárat és olvasótermet adtak át. Mindhárom terem kialakítása társadalmi munkában történt. Szocialista brigádok összesen 1100 órát dolgoztak nyár óta, mintegy hatvanezer forint értékű munkát végeztek el. A huszonnégy személyes fizika—kémia te— Üvegvár címmel a Szépirodalmi Könyvkiadó a napokban jelentette meg Hallama Erzsébet új kisregényét, amelyből a közelmúltban a Magyar Televízió is közölt dramatizált részletet. A Pécsett élő írónő a Dunántúli Napló főmunkatársa. Feltehetően öngyulladás következtében leégett a nagykozári termelőszövetkezet 25 méter hosszú lucerna-kazla szeptember 25-én az esti órákban. A berkesdi tsz-major területén bekövetkezett tűz oltásában a pécsi tűzoltókon kívül a helyi önkéntesek és részt vettek. Az anyagi kár mintegy 44 000 forint. * Megroggyant a házfal, a tűzoltók segítettek. Pécsett, a Xavér utca 23. alatti ház utca felőli oldala szeptember 25-én, a későesti órákban megroggyant. Az esőzések következtében ^ közel százéves épület egyik fala- megrepedt, egy része leomlott. A helyszínre érkező tűzoltók aládúcolták az életveszélyessé vált épületrészt, a lakókat szükséglakásba költöztetik. remben minden kísérlethez' elkészítették a szükséges felszereléseket. Tegnap, a köszöntő beszéd után —, melyet az iskola igazgatója, Soós János mondott — a tanulók kipróbálták az új laboratóriumot, különböző kísérleteket végeztek. A Fábián úti iskola diákjai az új termeket és felszerelést szocialista megőrzésre átvették, a szerződést ünnepélyes keretek közt aláírták. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-éLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ A kaposvári katonai ügyészség felhívása Kérjük azon személyek jelentkezését, akik 1975. aug. 11-én, 22.15 óra és 23.00 óra között Pécsett, a Szalai András utcában szemtanúi voltak a Sopiana Gépgyár előtti rendőri intézkedésnek. Jelentkezés személyesen a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság (Pécs, Kilián György u. 1. sz.) I. em. 45. számú irodájában vagy telefonon a 11-666/219 számon, naponta 08.30 órától 17.00 óráig. Az átadáson részt vettek a társadalmi munkát végző szocialista brigádok, a Gázgyártó Vállalat Barátság brigádja, a Szerelőipari Vállalat Március 15. brigádja, a Fémipari Vállalat brigádja, a Hőszolgáltató Vállalat Bánki Donát szocialista brigádja, valamint Légrá- di Rudolfné, a Pécs városi Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője. — NDK-beli hallgatók is, tanulnak az új tanévben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. A 17 egyetemista az általános és a fogorvosi szakon folytatja tanulmányait. Rajtuk, kívül afrikai és arab országokból, Jugoszláviából és Vietnamból mintegy ,150-en készülnek orvosi hivatásukra a pécsi egyetemen. — Kétnyári virágokat ültet ki Pécs utcáira és tereire az őszi és a téli hónapokra a Pécsi Parképítő Vállalat. A kétszer nyíló árvácskából, nefelejcsből és százszorszépből 120 ezer darab kerül földbe, míg holland tulipánból" negyvenezret telepítenek. ♦ Ügyeletes állatorvos Pécs város területén ügyeletes állatorvosi szolgálatot tart szeptember 27-én, déli 12 órától, 29-én reggel 8 óráig dr. Velin István. Lakása: Csend utca 4. Tel.: 18-262. * Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1975. szeptember 27-én, 13 órától 1975. szeptember 29-én 8 óráig dr. Kocsis József. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet ,,a pécsi járás állatorvosi ügyelete” címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. Francia ügyészi delegáció Pécsett A Francia Köztársaság hazánkban tartózkodó ügyészi delegációja tegnap Pécsre látogatott. A delegációt A. A. Touffait legfőbb ügyész vezette. A küldöttséget elkísérte dr. Katona Zoltán, a legfőbb ügyész első helyettese. A vendégek a megyei főügyészségen és a Pécsi Tudományegyetemen tett látogatás és szakmai tájékoztatás után megtekintették a várost és visz- szautaztak Budapestre. ♦ LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: I6, 43, 54, 78, 79 A szeptember 29-én megtartandó tárgynyeremény sorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. ♦ — Az V. Országos Kerámia Biennálé pályamunkáit tegnap délután zsűrizték. E szerint a pályázó harminchat művész közül az első díjat Cse- kovszky Árpád, a másodikat Szekeres Károly, a harmadikat pedig Gesz- ler Mária nyerte. — A szénre, brikettre és tűzifára szóló SZOT- tüzelőutalváayok beváltéit határideje szeptember 30- án lejár. ♦ Forgalomkorlátozás A minap jelzéseket kaptunk, hogy Pécsett, az Aradi vértanúk útján, a Vilmos utca torkolatával szemközti oldalon súlyos tehergépkocsik elhaladásakor „mozog a föld”. A mozgást magunk is észleltük, s erre felhívtuk a tanács illetékeseinek <1 figyelmét is. Az első vizsgálatnál nem ítélték meg túlzottan veszélyesnek a helyzetet, újabb vizsgálatok azonban korlátozó intézkedésekhez vezettek. Eszerint az Aradi vértanúk útján a tehergépkocsik átmenő forgalma mindkét irányból tilos. Egyúttal intézkedtek arról is, hogy a kritikus szakaszon aládúcolják a lebontott házak falmaradványait. Dr. Kouäcs mannAs: fl százéves Kereskedelmi 47. A nevelőtestület számára világos feladat a határozatból," hogy a jövőben az iskolának a következő funkciókat kell ellátnia: szakembereket kell képeznie a kereskedelem számára, elő kell készítenie a magasabb fokú szakképzést, meg kell alapozni a továbbtanulást, általános műveltséget kell nyújtania és ki kell fejlesztenie a tanulókban a művelődés igényét, segíteni kell a tanulók személyiségének és egyéni képességének fokozottabb kibontakozását. Olyan magatartási készségekkel kell felruházni a tanulókat, hogy tudásukat, képességeiket a szocialista társadalom érdekében használják fel. Hogy a törekvések és célok elvégezhe‘ők legyenek, meg kell oldani néhány fontos problémát. Ezek között is elsőrendű fontosságú a túlterhelés régóta húzódó súlyos ügyének megoldása. A világosan megfogalmazott elveket csak üdvözölni lehet: alapvető ismeretek, tanítására törekedjünk, a tanulók gondolkodását fejlesztve alakítsuk ki a továbbtanulási igényt, és a tanulókat tegyük alkalmassá folyamatos önművelésre. A párthatározat állásfoglalása szerint pz oktatásban meg kell valósítani a differenciálást. Nem egyszerű feladat, — állapítja meg Harmat György igazgató — hiszen a tanulókat legalább három alapon lehet differenciálni: általános képességük, értelmi fejlettségük, vagy érdeklődésük szerint. Egyelőre csak az érdeklődésük alapján tudunk differenciálni közöttük. Nyilvánvaló cél a gyerekek egyéni képességének kutatása, fejlesztése, s több gondot kell fordítani a tehetség problémájára is. Az 1.973/74. tanévben az érdeklődés középpontjába került: milyen változtatásokat határoz el az irányítás a központi irányelveknek megfelelően, viták, eszmecserék bontakoznak ki annak érdekében, hogy jobban mégalapozzák az oktatás távlatait. A feladatok sürgetnek, hiszen közismert, hogy a szakközépiskolát új koncepció szerint 1978-ban már be kell vezetni. . Az eddigi intézkedések elsősorban azt célozták, hogy a túlterhelést csökkentsék, miután felismerték, hogy sok a felesleges, lexikális adat. Elkészültek a tanév elején azok az útmutatók, amelyek 15—:30 százalékkal csökkentették a tananyagot. Nem készültek el ilyen rövid idő alatt a csökkentett tananyag módosított tantervei, tankönyvei. Ez olyan hatalmas feladat lett volna, amire nem lehetett vállalkozni. Ebből aztán sok többlet feladat jelentkezett a gyakorló pedagógus számára. A tananyagcsökkentés egymagában nem oldja meg a túlterhelés gondjait, ezért hatékonyabb módszereket, munkaformákat keresnek, a csökkentéssel felszabaduló időt a tanult ismeretek alkotó, önálló alkalmazására igyekeznek felhasználni. A tanulók megterhelését a házi feladatok korlátozásával is csökkentették, több tárgyban megtiltották, másokban korlátozták a kötelező írásbeli házi feladatokat. (Folytatjuk.) | SörSklt: Befejeződött az alapszervezeti párttitkárok egyhónapos tanfolyamá. A hatvan hallgató kivétel nélkül a legutóbbi pártvezetőség választáskor kapta megbízatását., A tanfolyam során olyan módszertani és gyakorlati ismeretekre tehettek szert, amelyeket mindennapi munkájukban használhatnak fel. Tegnap, a tanfolyamot záró konzultáción részt vett dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára és Földes Andrásné, az Oktatási Igazgatóság vezetője is. * ülést tartott pénteken a Hazafias Népfront Baranya megyei elnöksége. Az ülésen javaslat hangzott el arra vonatkozólag, hogy miképp segítsék a népfront bizottságok az országgyűlési képviselők munkáját. * Szeptember 26-án Pécsett, a MÉSZÖV székházban ülésezett a Fogyasztási Szövetkezetek Baranya megyei Szövetségének elnöksége. Többek között megvitatták a megyei lakásszövetkezetek helyzetét, az ÁFÉSZ- ek vendéglátóipari, reklám- és propaganda tevékenységét és szóltak az 1976-ra tervezett szövetkezeti egyesülésekről. * A tagszövetkezetek áruforgalmának helyzetét, a termény és vágóállat értékesítéssel kapcsolatban felmerülő átvételi problémákat tárgyalta meg pénteken délelőtt Villányban, az Új Alkotmány Termelőszövetkezetben megtartott ülésén, a Duna és Karasica menti Tsz-ek Területi Szövetségének Ellenőrző Bizottsága. Lapzárta A portugál fegyveres erők elhárító szervei pénteken fasiszta hadianyag- raktárot fedeztek fel Lisz- szabontól észak-nyugatra fekvő Colares óceánparti városkában. Nyolcvan kiló robbanóanyagot, jelentős mennyiségű lőszert és gyutacsot, valamint gázálarcokat találtak egy magányos villában, amelynek gazdái „a felső tízezerhez'’ tartoznak. w Bécsben pénteken este folytatódott a kőolajexportáló országok szervezete (OPEC) minisztereinek értekezlete. Ahmad Zaki Al-Jamani szaud- arábiai olajipari miniszter az esti tanácskozás megkezdése előtt újságírók előtt megerősítette azokat a jelentéseket, amelyek szerint október 1-én és január 1-én végrehajtandó, összesen 10 százalékos arányú áremelés mellett száll síkra. * Pénteken Bécsből gazdasági szakemberekből álló 15 tagú újzélandi küldöttség érkezett Budapestre néhánynapos látogatásra. A delegáció vezetője John William Clark, a kereskedelem és iparügyi minisztérium államtitkára. Az üzletemberek csoportját elkísérte Franklin Bolt, Új-Zéland- nak Magyarországra akkreditált nagykövete is. * Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével péntek este delegáció utazott Kairóba, a magyar—egyiptomi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó államközi tárgyalásokra.