Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-22 / 260. szám
PMSC az NB II. élén PMSC—Bábolna 4:2 (0:0) Bábolna, 2000 néző, V.: Palotai. PMSC: Katzirz — Bálint, Maurer, Englóner, Kincses — Dárdai L, Dárdai P., Lutz (Schumann) — Kardos, Fábián (Hámori L.), Jónás. Edző: Garami József. A mérkőzés első részében enyhe pécsi fölény alakult ki, helyzetek nélkül. A 15. perctől feljött a hazai csapat, és egy baloldali beadás veszélyesen suhant el a pécsi kapu előtt. A 24. percben pécsi szabadrúgást ügyetlenkedtek el a csatárok. A 28. percben Fábián tiszta helyzetben keresztben ellőtte a labdát a léc mellett. A 35. percben jobb oldali szöglet után Dárdai P. tiszta helyzetből kapu mellé lőtt. A 40. percben Fábián beadását Lutz teljesen tisztán 8 méterről nem találta el és az a kapusról kipattant. A második félidő elején a pécsi csapat felgyorsította a játékot és a 49. percben megszerezte a vezetést. 22 méteres szabadrúgásból Dárdai P. lövése a kapust érintve került a hálóba. (1 :0). Az 51. percben Korsóst indították a baloldalon, ő kicselezte Bálintot, beadását Szakolcai közelről lőtte a hálóba. (1:1). Ezt követően feljött a Bábolna és nagy erővel támadott. A pécsi védelem kapkodott. Mégis az 59. percben egy jobb oldali ellentámadás után Fábián beadását a hazai védők röviden mentették és Dárdai P. 20 méterről nagy gólt lőtt a bal sarokba. (2:1)- A 65. percben Schumann’ átadásával Jónás futott .el, beadását Fábián lőtte a hálóba. (3:1). Három perc múlva ismét egy gyors Jónás elfutás, akinek beadását most Kardos bombázta a hálóba. (4:1). A 79. percben a könnyelműsködő pécsi védelem mellett Korsóshoz került a labda, aki nehéz szögből lőtt a hálóba, (4:2). A pécsi csapat csak időnként játszott igazán jól. A csatárok sok helyzetet hagytak ki, a védelem pedig sokszor zavarba jött. Jók: Dárdai L., Dárdai P., Kardos, Jónás, illetve Füredi, Laki és Szakolcai. Szekeres Ambrus Nagybátony—Olajbányász 0:0 Nagybátony, 1500 néző. Vezette: Alberti. Nagykanizsa: Vlaszák — Kovácshegyi, Dosz- poth, Müller, Söjtör, Simon, Pávlicz, Savanyó, Bruder, Németh, Sulyok (Bogáti a 63. percben). Edző: Lantos Mihály. Az első tíz percben a Nagykanizsa kapott lábra. Ezután a szünetig kiegyenlített játék folyt, a hazai csapat támadásszövésében feltűnően sok volt a tervszerűtlenség és a kapkodás. A kanizsai csatárok azonban nem használták ki a kínálkozó lehetőségeket. A második félidőben sem javult a színvonal, mindkét csapat kihagyta helyzeteit, és végeredményben elégedett lehet az egyik ponttal. Jók: Polczhuber, Antal, illetve Müller, Pávlicz. Volán—Szekszárdi Dózsa 2:l (2:l) Szekszárd, 2300 néző. V.: Tompa. Szekszárd: Poják — Cserneczky (Somodi a 67. percben), Simon, Vágó, Lubastyik — Tóth, Pusztai (Bulla a 67. percben), Márkus — Meszlé- nyi, Szentes, Kovács. Edző: Kormos Mihály. A második percben már a vendégek szerezték meg a vezetést. Bartosik 18 méteres szabadrúgását Ebedli az elalvó védők közül felugorva kapura fejelte. A labda a jobb oldali lécről a hálóba csörgött. 1:0. Ezután feljött a szekszárdi csapat, több támadást vezetett — de eredménytelenül. A 21. percben tovább növelte előnyét a fővárosi együttes. Bartosik 25 méteres szabadrúgása Poják fölött vágódott a bal' felső sarokba. 2:0. A 30. percben szépített a Dózsa. Márkus vezette fel a labdát, kapu elé nyeste és a felfutó Simon 8 méterről a bal alsó sarokba vágta. 2:1. A 35. percben tűzijátékot rendeztek a szekszárdi csatárok a Volán kapuja előtt, végül Meszlényi az 5-ösről kapu fölé lőtte a labdát. Szünet után ellaposodott a játék, nagyot esett a színvonal. A hazai csapat nagy erővel rohamozott, de támadásai rendre elakadtak a jól záró vendég védők között. Közepes színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzés. A Volán SC korán elért vezető gólja után rövid időre a szekszárdiak vették át az irányítást, támadásaikból azonban hiányzott az átütő erő. Bartosik szabadrúgásgólját követően szélesévé, idegessé vált a Dózsa játéka. Szünet után tovább esett a színvonal. Az eredmény tartására törekvő, lelkesen és önfetáldozóan védekező Volán SC küzdelmes 90 percben harcolta ki győzelmét. Fekete László AZ NB II. ÁLLÁSA További eredmények MÁV DAC—V. Izzó 1:0 (1:0). Győr, 1500 néző, v.: Marton. Góllövő: Szalai. Szolnoki MTE—Debreceni VSC 6:1 (5:1). Szolnok, 2500 néző, v.: Urbán. Góllövők: Magos (5), Garics, illetve Bodonyi. FÖSPED Szállítók—Bp. Spartacus 1:1 (1:1). Czabán Samu tér, 1000 néző. V.: Győri. Góllövők: Kanyó, illetve Dorogi. BVSC—Kossuth KFSE 3:1 (2:1). Szőnyi út, 4000 néző. V.: Bana. Góllövők: .Barsánt, Nagy és Berecz, illetve Lipták. Oroszlány—Várpalota 5:1 (2:1). Oroszlány, 2000 néző. V.: Asztalos. Góllövők: Dókai (2), Papp M. (2) és Horváth, illetve Horváth. Budafoki MTE—Dorogi Bányász 2:2 (1:0). Budafok, 3000 néző. V.: Maróti. Góllövők: Tóth K., Kapitány (11-esből), illetve Szabó, Szilasi. 1. PMSC 8 6 1 1 21- 8 13 2. Dunaújváros 8 6 1 1 19- 9 13 3. Budafok 8 6 1 1 19-10 13 4. Oroszlány 8 4 2 2 21-14 10 5. Dorog 8 4 2 2 14-11 10 6. Várpalota 8 4 2 16-14 10 7. BVSC 8 5 — 3 13-13 10 8. Volán 8 2 4 2 13-11 8 9 KKFSE 8 3 2 3 12-10 8 10. Nagykanizsa 8 3 2 3 9-12 l 11. Komió 8 2 3 3 8- 9 7 12. DVSC 8 3 1 4 9-15 7 13 MÁV DAC 8 3 1 4 7-13 7 14. Szolnoki MTE 8 3 — 5 13-12 6 15. Szekszárd 8 2 2 4 11-12 6 16. Vasas Izzó 8 2 2 4 9-10 6 17. Nagybátony 8 2 2 4 8-14 6 18. FÖSPED 8 1 2 5 10-17 4 19. Bábolna 8 2 — 6 8-17 4 20. Bp. Spartacus 8 1 2 5 7-16 4 Súlyemelés Félnehézsúlyban világ- és Eu- rópa-bajnok: David Rigert (Szovjetunió) 377,5 kg (167,5, 210). 2. Sz. Poltorac- kij (Szovjetunió) 372,5 (165, 207.5) . 3. P. Petzold (NDK) 362,5 kg (160, 202,5). 4. Broillet (Svájc) 360 kg (167,5, 192,5). 5. Rehus- Uzor György (Magyarország) 357,5 kg (162,5, 195). 6. Sochans- ki (Lengyelország) 347,5 kg (155, 192.5) . ... 10. Varga László (Magyarország) 335 kg (155, 180). Az EB értékelés szerint Varga kilencedik. Szakításban világ- és Európa- bajnok: Rigert 167,5 kg. 2. Broillet 167,5 kg. 3. Poltorackij 165. 4. Rehus-Uzor 162,5. 5. Varga 155. Lökésben világ- és Európa-baj- nok: Rigert 210 kg. 2. Poltorackij 207,5. 3. Petzold 202,5. ... 12. Varga 187,5. ........Ii;.. : a ; - i.| j: | ■; | $1®:':;? G yőztek az éllovasok Kesztyűgyár—Boly 2:1 ~ (2:1). Pécsbányatelep, 200 néző. V.: Czervenál. A közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten szerezte meg első győzelmét a kesztyűgyári együttes. Góllövők: Balázs I., Hegyi, illetve Kövi. Jók: Hegyi (a mezőny legjobbja), Pauli, Varga, illetve Kövi és Sándor. Pécsi Kinizsi—Mágocs 3:0 (1:0). Kovácstelepi pálya, 200 néző. V.: Török. Küzdelmes mérkőzésen ilyen arányban is tlőtföi sport Labdarugó lllB III. m m Továbbra is jól szerepel a Véménd PVSK—Ganz MÁVAG 0:0. PVSK-pálya, 1000 néző. V.: Nagy G. PVSK: Papp — Her- genrőder (Szarka), Szabó, Mács, Gyurina, Grünwald, Kaszás, Kresz, Baumholczer (Zol- tai), Nagy, Tóth, Edző: Lend- vai Miklós. A PVSK végig nagy fölényben volt, de a vendégcsapat védelmi falónak áttörése nem sikerült a sokat hibázó csatároknak. Jók: Szabó, Grünwald, Kaszás, illetve Poii- na, Bodoki, Vaskor. PBTC—EMG SK 1:1 (1:1). Bőrgyár pálya, 200 néző, V.: Lábodi. PBTC: Bordás — Rideg dr., Huszti, Németh, Kozma, Biró, Bartal, Daka, Lauer Molnár (Bodor), Kiss (Várhelyi). Edző: Horváth László. Az EMG a mezőnyben jobban játszott, ennek ellenére a Bőrgyárnak volt több helyzete, de ezeket nem tudták kihasználni. Góllövők: Németh, illetve Lévai. Jók: Huszti, Németh, Daká, illetve Hábersdorfer, Hoffmann, Rédei. Mázaszászvári Bányász—Dunaújvárosi Építők 1:1 (1:0). Dunaújváros, 800 néző. Vezette: Dravecz. MáZasZászvár: Szulics — Csábrák, Széles, Bocz, Kólya, Pataki, Kovács, Biró (Zsíros), BazSonyi (Peré- nyi), Stemler, Horony. Edző: Stepán Tilbor. Küzdelmes mérkőzés, a 30. percben a Máza- szászvárban Széles kihagyott egy 11-est. Góllövő: Stemler, illetve Soós. Jó: Pataki, Kólya, Stemler, illetve Horváth K., Kalmár és Rych. Táncsics SE—Bp. Építők 1:1 (1:0). Népliget, Építők pálya, 200 néző. V.: Krajnyák. Táncsics SE: Kiss — Eizemann, Ju- dik, Ambaeh, Hamar, Kontha, Hadzopulosz, Geiger, Kara- buezi, Kapcsos, Pénzes (Dobos). Edző: Csanda István. A szervezettebben, tervszerűbben játszó kaposvári csapat rászolgált a döntetlenre. Góllövő: Geiger, illetve Trandóczki. Jó: Kiss, Góltotó A Komlói Bányász—Dunaújvárosi Kohász labdarúgó- mérkőzés végeredményét eltalált pályázóink közül a szerencse Gerecs István 7632 Pécs Viktória u. 1. II. em. 9. sz. alatti lakosnak kedvezett. Nyereményét, a vásárlási utalványt szerkesztőségünk titkárságán veheti át (Pécs, Hunyadi út 11.). E heti szelvényünk beérkezési határideje: szombaton déli 12 óra. Pécsi MSC—Oroszlányi Bányász: ....................................... P ótmérkőzés: Nagykanizsa—BVSC: ..................................... A pályázó neve:..................................................................... L akcíme: ......................... prü nwaldot, a vasutasok középpályását szerelik a vendég védők Fotó: Dömölki Piroska Eizemann, Judik, illetve Sarlós, Vass és Nagy. Enying—Barcs 1:0 (1:0). Enying, 1000 néző. Vezette: Petrovai. Barcs: Kótai — Ben- csik, Dóczi, Karsai, Kiss, Kömpf, Tóth (Novák), Vinkler, Gulyás, Fodor, Gyergyák (Hoffer). Edző: Mayer György. Jó iramú, változatos mérkőzés, a vendégek 11-esit hibáztak. Góllövő: Horváth, Jó: Morvái, Bende, Molnár, Horváth, illetve Kótai, Kiss, Karsai. Növényolaj—Dombóvári Spartacus 4:1 (2:1). Dombóvár, 1000 néző. Vezette: Soós. Dombóvár: Dobos — Hertelendi, Orsós, Pál, Lakos (G. Kiss), Pintér, Nagy Bor- dács, Németh, Lódri, (Csatári), Tóth. Edző: Szám Frigyes. A lelkesen de sok hibával játszó hazaiak ellen a vendégek jól kihasználták a védelem megingásait. Góllövők: Bakos (3), Gergely, illetve Németh. Jók: Bakos, Jónás, Vaszilev, Szabó, illetve Hertelendi, Pál. Véménd-Siófok 2:0 (0:0) Véménd, 1000 néző. V.: Hegedűs, Véménd: Doszpod - Szabó, Rótt F., Dobos, Kajtár, Törjék, Borovácz, Fiochsz, Takács, Orosz (Tóth), Bencsik. Edző: Rónai István. Siófok: Málics Riedl, Pintér, Fiáth, (Balogh), Babán, Kékesi, Dróth, Bihari, Sabján (Horváth K.), Horváth II. J., Bocsev. Edző: Meggyes Gábor. Színvonalas, nagyirámú mérkőzésen a hazaiak végig fölényben játszottak, győzelmük teljesen megérdemelt. Góllövők: Törjék, Takács. Jók: Szabó, Törjék, Boro- vácz, Rótt F., illetve Málics, Pintér, Babán. További eredmények: Szfv. MÁV-Perbál 2:0, Pénzügyőr— BKV Előre 3:2, Lőrinci Fonó- MEDOSZ ÉRDÉRT 3:1. AZ NB III. ÁLLÁSA Megyesi helyett Tóth József Az osztrákok elleni labdarúgó EB selejtezőre készülő magyar válogatott vasárnap délután edzést tartott. Este Baráti Lajos szövetségi kapitány közölte, hogy Megyesi István (Ferencváros) torokgyulladás miatt hazament, s helyére a keretbe Tóth Józsefet (Ú. Dózsa) hívta be. megérdemelten győzött a Kinizsi. Góllövők: Juhász (2), Turbéki. Sellye—Sásd 3:0 (2:0). Sely- lye, 400 néző. V.: Sör. Közepes színvonalú mérkőzésen biztosan nyert a hazai csapat, a védekező Sásd ellen. Góllövők : Eímajer (2), Szabó. Mohács—Steinmetz SE 2:2 (1:1). Mohács, 600 néző. V.: Horváth. Küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen a mohácsiak közelebb álltak a győzelemhez. Góllövők: Schwarczkopf, Pártényi, illetve Guzsvány és Berki. Szigetvár—Pécsi Porcelán- gyár 3:1 (1:1). Szigetvár, 700 néző. V.: dr. Rákóczi. A többet támadó hazai együttes biztosan tartotta otthon a két pontot. Góllövők: Telek (3), illetve Lőrincz. Beremend—Pécsi Gázmű 3:2. Gázmű-pálya, 350 néző. Sok kihagyott hazai helyzet után megérdemelt a vendégcsapat győzelme. István-akna—Vasasi Bányász 0:2 (0:0). Pécsszabolcs, 600 néző. V.: Pazaurek. Gyenge színvonalú mérkőzésen két szerencsés góllal nyertek a vendégek. A hazai csapat árnyéka volt önmagának. Góllövő: Adorján (2). A megyei I. osztály állása 1. Szigetvár 6 5 __ 1 1 2- 5 10 2. Vasasi B. 6 3 2 1 11- 4 8 3. Gázmű 6 3 1 2 13- 9 7 4. Sellye 6 3 1 2 10- 6 7 5. István-akna 6 3 1 2 9- 5 7 6. Mohács 6 2 3 1 10- 9 7 7. Beremend 6 2 3 1 10-10 7 8. P. Kinizsi 5 3 — 2 8- 5 é 9. PEAC 5 2 2 1 9- 7 6 10. Kesztyűgyár 6 1 4 1 6- 5 6 11. Steinmetz SE 6 2 2 2 7- 8 6 12. Pogány 6 2 1 3 10-10 5 13. Boly 6 2 1 3 9-11 5 14. Sásd 6 1 2 3 5-11 4 15. Mágocs 6 — 2 4 4-15 2 16. Porcelángyár 6 — 1 5 3-13 1 TOTO 1. Komló—Dunaújváros 1:3 2 2. Oroszlány—Várpalota 5:1 1 3. Bábolna—Pécs 2:4 2 4. Szekszárd—Volán 1:2 2 5. BVSC—KKFSE 3:1 1 6. FÖSPED—Bp. Spart. 1:1 x 7. BKV Előre—Pénzügyőr 2:3 2 8. PVSK—Ganz-MAVAG 0:0 x-9. Sátoraljaújhely—Miskolc 3:0 1 10. Borsodi Volán—ózd 0:2 2 11. Rudabánya—Gyöngyös 2:1 1 12. Kalocsa—Erzsébeti SMTK 3:1 1 13. Sütőipar—Szegedi Dózsa 0:2 2 + 1 14. Dombóvár—Növényolaj 1:4 2 1. Ganz-M. 8 5 2 1 18- 8 12 2. Pénzügyőr 8 5 2 1 20-12 12 3. Véménd 8 6 — 2 19-14 12 4. Lőrinci Fonó 8 5 1 2 19-12 11 5. Siófok 8 5 1 212- 7 11 6. BKV Előre 8 4 2 2 22-13 10 7. Szfv. MÁV 8 5 — 3 17-14 10 8. PVSK 8 4 2 2 14-12 10 9. EMG SK 8 3 3 2 12- 9 9 10. ÉRDÉRT 8 3 3 2 9-7 9 11. Barcs 8 3 2 3 7-10 8 12. Enying 8 3 1 4 9-12 7 13. Növényolaj 8 3 1 4 15-19 7 14. Táncsics 8 2 3 3 12-16 7 15. Perbál 8 1 4 3 12-14 6 16. PBTC 8 1 3 4 10-17 5 17. D. Építők 8 1 3 4 8-15 5 18. Mázaszászvár 8 — 4 4 5-11 4 19. Bp. Építők 8 1 1 6 14-20 3 20. Dombóvár 8 • 2 6 5-17 2 Atlétika NÉGY BARANYAI BAJNOK Az országos ifjúsági atlétikai bajnokság szombat és vasárnap megrendezett fordulóiban Kiskirály (Komlói Bányász) 1500 méteren nyert bajnokságot, 10 km-es gyaloglásban Srp Gyula, kalapácsvetésben Földvári Sándor, g 800 méteres női síkfutásban Péley Bernadette (mindhárman a PMSC versenyzői) nyertek aranyérmet. hétfői Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Jzerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 KészOlt ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelás vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indekszám: 25 054