Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-18 / 256. szám

4. Dunántúli napló 1975. szeptember 18., csütörtök HÍREK 1975. SZEPTEMBER 18 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából DIÁNA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.24 — nyug­szik 17.52 órakor. A Hold kél 16.39 — nyugszik 3.20 órakor. Mészáros László H etven évvel ezelőtt, 1905. szeptember 18-án született — és 40 éves korában, 1945. szep­tember 5-én halt meg — Mészáros László szob­rászművész. Sokgyermekes, • buda­pesti munkáscsalád fia­ként ötvösinasként kezdte pályáját, majd három évig Mátrai Lajos és Si- may Imre növendéke volt az Iparművészeti Iskolán. 1928-ban szerepelt elő­ször a Nemzeti Szalon­ban, egy férfifej-tanulmá­nyával. Az 1930-as évek elején bekapcsolódott az illegális kommunista moz­galomba; plaketteket és szobrokat mintázott a Vörös Segély részére, a sütőmunkások sztrájkja al­kalmából. 1932-től 1934­ig —■ megszakításokkal — ösztöndíjasként Rómában tanult. Tagja volt az 1934-ben megalakult Szocialista Képzőművé­szek Csoportjának. 1935- ben családjával együtt a Szovjetunióba emigrált, ahol előbb Moszkvában, majd a kirgiziai Frunzé- ban telepedett le, s az ottani kormánypalota ré­szére dombormű-sorozatot tervezett. Kora szocialista törek­vésű szobrászatának egyik legtehetségesebb képvise­lője volt, aki a görög és az egyiptomi művészet tanulmányozásán át jutott el egyéni, a modern ma­gyar szobrászatot képvi­selő stílusához. Ma este SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány . . . (du. 3 óra­kor) MOZI Park: Kutyahűség (4) A san- deni gyermekgyilkossági per (6, 8) Petőfi: Gyilkosságok péntek este (4, 6, 8) Kossuth: Kutyahűség (10, 12) Utánam, gazfickók (f3, hn5) Gyilkosságok péntek este (7, 9) Fekete Gyémánt: Vérdíj Kov- pak fejére (6) Jószerencsét: Enyém, tiéd, kié? (5, 7) Rá­kóczi: Csapda (5, 7) Május 1.: Holnap lesz fácán (fő) Boly: A repülőszázad (8) Har­kány: Az asszony és az elítélt (7, 9) Komló, Május 1.: Be­kötött szemmel (4, 6) Komló, Zrínyi: öten, akiket leírtak (4) Szerelmi bűntény (6, 8) Mo­hács: Vádol a felügyelő (6, 8) Pécsvárad: Tűzgömbök (f8) Sásd: Egy kis előkelőség (f8) Sellye: Ó. maga rettenetes! (7) Siklós: Díjak és kitünte­tések (5, 7) Szigetvár: Egy királyi álom (8) Várható időjárás csütörtök estig: kevés felhő, száraz, igen meleg idő. Éjszaka gyenge légmozgás, napközben kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. A hajnali órákban erősen párás levegő, többfelé köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14—19, legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 28—33 fok között. Eszék-Pécs autós­találkozó Szeptember 27-én, szombaton rendezi meg a Magyar Autóklub Bara­nya megyei Szervezete a hagyományos Eszék—Pécs autós találkozót. A ver­seny 27-én, 12 órakor kezdődik Drávaszabol- cson. Itt egy ügyességi pályát teljesítenek a részt­vevők, a másik ügyességi­re pedig a siklósi célban kerül sor. Az eredmény- hirdetés és a díjkiosztó a siklósi várban lesz. A versenyen részt ve­het bárki, aki érvényes gépjárművezetői enge­déllyel rendelkezik. Ne­vezni az Autóklub Citrom utcai székhazában lehet 23-án, kedden 17 óráig, vagy a drávaszabolcsi ügyességi előtt. ♦ — Beugrás. Betegség okoz .ismét gondot a Pé­csi Nemzeti Színház elő­adástervében. Paál László betegedett meg, így teg­nap délután az Egyszer egy cigánylány című mu­sicalben Szegváry Meny­hért ugrott be helyette Csóripe szerepébe. Sha­kespeare: Vihar-jónak szombati előadásával kap­csolatosan még nincs döntés, hogy átveszi-e valaki Paál László szere­pét vagy elmarad az elő­adás. ♦ Esküvő SUBA ERZSÉBET és ~ CSISZÁR LÁSZLÓ szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. szeptember 20-án, 14.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). KESZLER MÁRIA és ICINDIC LÁSZLÓ szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. szeptember 20-án, 17.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). SERMAUL MÁRIA és SZABADELLÓ LAJOS szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. szeptember 20-án 18.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). GYILKOSSÁG A HÉT FILMJEI Egzotikus, elsősorban gyermekeknek szánt törté­netet dolgoz fel a Kutyahűség című színes szovjet film, amelynek „Foltos” nevű főszereplőjét bizonnyal megkedvelik a nézők - felnőttek és gyerekek egyaránt. Az 1945-ös lengyej valóságot eleveníti meg Jan Lomnicki rendező Díjak és kitüntetések című szines filmje, amely W. Bilinski: Az ismeretlen katona kór­háza című regénye alapján készült. Elsősorban szórakozni vágyó nézők örömére Gyil­kosságok péntek este címmel szines angol, bűnügyi film látható a Héten a moziban. A film néhol Hitch­cock hatáselemeit dolgozza fel. Mort W. Elkint krimije alapján rendezte: Ken Hughes. A sandeni gyermekgyilkossági per című NDK-film alapját a münsteri erdőben 1889-90-ben valóban megtörtént eset képezi. A rendező, Georg Leopold már nem ismeretlen a magyar nézők előtt - A kö­vetek nem gyilkolnak című, hasonlóan bűnügyi témájú filmje után. KUTYAHÜSÉG — Fotók, rajzok, tapé­tamontázsok láthatók az Állami Ifjúsági Bizottság Fiatalokról című kiállítá­sán, amely a felszabadu­lás 30. évfordulóját kö­szönti. A kiállítás péntek­től tekinthető meg az is- tenkuti Gárdonyi Géza művelődési házban. — Laboratórium. Fizika és kémia laboratóriumot készítettek társadalmi munkában a szocialista brigádok a pécsi Fábián Béla úti iskola diákjai részére. Kiemelkedő mun­kát végeztek a MÁV pé­csi pályafőnökségének és a Baranya megyei Építő­ipari Vállalat szocialista brigádjai. — Nyugdíjas családi est. Szeptember 20-án a Fegyveres Erők Klubja -ét­termeiben a fegyveres erők és testületek nyugdí­jasai részére családi estet rendez. Közreműködnek: Koszér Mária és Peák János magyarnóta éneke­sek, valamint Szalai Jó­zsef és népizenekara. — Szakemberek csere­látogatása. A héten há­rom szakmunkás, egy női fodrász, egy férfi fodrász és egy kozmetikus láto­gatott el Karl-Marx- Stadtba, ahol egy hétig szakmai bemutatót tartot­tak. Szeptember 22-én, hétfőn Pécsre három né­met szakember érkezik, hogy tapasztalataikat át­adják és megismerkedje­nek a pécsi dolgozókkal, Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kór­ház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Gyerme­kek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma : 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Ünnepség Szécsény- ben. A Forgách-kastély közelében — kétszázhet­ven évvel ezelőtt, szep­tember 12. és október 4. között tartották meg a szécsényi országgyűlést. A nevezetes esemény év­fordulója alkalmából szerdán Szécsényben ün­nepséget rendeztek, amelynek keretében meg­koszorúzták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát. A szé­csényi ünnepség része annak az eseménysorozat­nak, amelyet a II. Rákó­czi Ferenc jubileum tisz­teletére országszerte ren­deznek. Navratilova disszidálásáról A CTK csehszlovák hír- ügynökség kommentárban foglalkozik a 18 éves Martina Navratilova te* niszbajnoknö disszidálásá­val. A fiatal sportolóról, aki nem tért haza az Egyesült Államokban leg­utóbb megrendezett ver­senyről, a következőket írja: Navratilova azzal „in­dokolta" disszidálását, hogy ha visszatért volna Csehszlovákiába, iskolai tanulmányai miatt ketté­törik sportbeli karrierje. A ficjfbl sportoló hazájá­ban minden támogatást megkapott a versenyzés­hez, tehetsége fejleszté­séhez, részt vett vala­mennyi jelentős csehszlo­vákiai és külföldi tenisz­viadalon. A sport azon­ban nem minden, tanulás nélkül egyetlen társada­lomban sem lehet .mesz- szire jutni. Csehszlovákia érdekelt abban, hogy te­hetséges, fiatal sportolói sokoldalú képzést is kap­janak. Navratilova olyan utat választott, amelyben csak az anyagi cél lebeg a szeme előtt. ♦ — Szerda délután a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteon­jában koszorúzási ünnep­séget rendeztek Humhól László születésének 70. évfordulója alkalmából. A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom harco­sának — aki a spanyol polgárháborúban halt hősi halált — emléktáb­lájánál a KISZ Központi Bizottságának és a Ma­gyar Partizán Szövetség választmányának képvi­selői helyezték el a meg­emlékezés virágait. — Szerdán hazaérkezett Olaszországból az MSZMP ’ küldöttsége, amely Győri Imrének, a Központi Bizottság titká­rának vezetésével részt vett az Unttá fesztivál­ján. Sajnálatos baleset ért Szászváron egy Zaporozsec gép­kocsit. Indításkor a gépkocsi kigyulladt és bár próbál­koztak oltásával, teljesen kiégett Fotó: Thész I Dr. KOVÁCS aniORAS: II százéves Kereskedelmi 40. * a Annál mozgalmasabb légkör­ben mozgott az 1965/66. tanév a gazdaságirányítás új rendsze­rének bevezetése és az új ke­reskedelmi középiskola problé­mája miatt. Az 1965/66. tanévben két tí­pusú első évfolyam indult. A technikum I. osztályába 40, a szakközépiskolába is 40 tanuló iratkozott be. A beiratást fel­vételi vizsga előzte meg. A szakközépiskolai első osztály­ba (4 + 2 oktatási forma) csak kevesen jelentkeztek, ezek egy része ' gyenge volt az általános iskolában, s a könnyebb beju­tás reményében választotta a szakközépiskolát. Ezért több olyan tanulót kellett a szakkö­zépiskolai első osztályba oszta­ni, akik ragaszkodtak a tech­nikumhoz. Ez a tény bizonyos feszültségeket okozott a szülők körében. A felvételi vizsga alkalmával mód nyílt arra, hogy a felvétel­re megjelent tanulók szüleivel elbeszélgessenek a tanárok az iskola céljáról, a szakközépis­kola mivoltáról. Az a benyo­más alakult ki a nevelőtestület­ben, hogy a szülők tisztában vannak azzal, hogy a gyerme­kük itt a kereskedelmi pályára nevelődik, s ezzel egyet is ér­tenek. A szakközépiskoláról az a benyomás alakult ki közöt­tük a heti kétnapos bolti gya­korlattal kapcsolatban, hogy az oda felverteket kizárólag el­adói munkakörbe szánják és a boltvezetői munkakör a gyer­mekük számára elérhető leg­magasabb pozíció. Ezzel nem értett egyet á legtöbb érintett szülő, és ezért kívánták a köny­velési ismeretek rendkívüli tárgy­ként való elsajátítását. A szü­lők egy részét csak az nyug­tatta meg, hogy az egyéves ki­egészítő képesítő tanfolyam el­végzésével könyvelők is lehet­nek, és hogy egyetemre, főis­kolára a szakközépiskola el­végzése után is mehetnek gyer­mekeik. A heti kétnapos bolti gyakor­lat lényegesen alaposabb szak­mai felkészültséget biztosított, de az általános műveltséget nyújtó tantárgyak rovására. Mi­után a 4 + 2-es oktatási for­ma egyre több negatívum kút­fejévé vált, az 5 + 1-es okta­tásra kellett visszatérni. Tehát az eddigi 2 nap helyett heten­ként 1 napon vettek részt a ta­nulók bolti gyakorlaton olyan formában, hogy a gyakorlati napon az első két órában is­kolai előkészítésen tárgyalták meg a boltban elvégzendő az­napi feladatokat. KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA Az 1965. évi 24. törvényerejű rendelet alapján átszervezték a technikumokat, s megszületett az új kereskedelmi szakközépisko­la. Teljes bevezetésére azonban csak az 1966/67. tanév elején került sor. A kereskedelmi szakközépis­kola korszerű általános művelt­séget és középfokú szakmai képzést kíván nyújtani, olyan tudást, amelynek birtokában a végzők a kereskedelem terüle­tén előforduló alsó- és közép­szintű munkatevékenység ön­álló ellátására alkalmasak. Érettségi bizonyítványt ad, a végzettek szakmunkás oklevelet nem kapnak, miután a képzé­sük nem befejezett. Lehetőség nyílik szakmai téren a tovább­tanulásra, külön vizsga letételé­vel megszerezhetik a techniku­si minősítést. A szakközépis­kolai végzettség feljogosít to­vábbtanulásra is a felsőfokú tanintézetekben. Az egyes tantárgyak tanítá­sában végrehajtották az új tan­tervet. Az úgynevezett reform­könyvek nagy színvonalemelke­dést jelentettek korszerű mű­velődési anyagukkal, a tanítás­ban új módszereket követelő feldolgozásmódjukkal. Új tan­tárgyként jelentkezett a bioló­gia a szakközépiskolai osztá­lyokban. (Folytatjuk.) tegnap történt Gyenes András, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára szerdán Szolnok megyébe látoga­tott. A vendéget a Me­gyei Pártbizottság szék­házában dr. Gergely Ist­ván, a Megyei Pártbizott­ság első titkára tájékoz­tatta Szolnok megye po­litikai, társadalmi és gaz­dasági helyzetéről. Ezt kö­vetően Gyenes András a megye vezetőinek társa­ságában felkereste a szol­noki Városi Tanácsot, majd délután Gyenes András Karcagra utazott. Dr. Stefán Sutka, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi közlekedési minisztere — Rödönyi Károly közleke­dés- és postaügyi minisz­ter meghívására — szer­dán hivatalos baráti láto­gatásra Budapestre érke­zett. A vendéget Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter fogad­ta. * Bengt Norling svéd közlekedés- és postaügyi miniszter — Rödönyi Ká­roly közlekedés- és posta­ügyi miniszter meghívásá­ra — szeptember 14— 17-e között hivatalos láto­gatáson Magyarországon tartózkodott. A svéd mi­niszter szerdán elutazott Budapestről. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán hivatalában fogadta a hazánkban tartózkodó ve­nezuelai parlamenti de­legációt, amelyet Gonzalo Barrios, a Venezuelai Köztársaság nemzeti kongresszusának elnöke vezet. Lapzárta A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnök­sége és a szovjet kormány meghívására Giscard d'Estaing francia elnök október 14—18. között hi­vatalos látogatást tesz a Szovjetunióban — jelen­tették be Moszkvában. * Moszkvában szerdán megnyílt az Afro-Ázsiai Szolidaritási Szervezet Tanácsának 12. ülésszaka, amelynek munkájában több mint 70 delegáció vesz részt — fejlődő és szocialista országok, nem­zetközi és regionális szer­vezetek képviselői. * Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára fogad­ta Konsztantyin Zarodo- vot, a Béke és Szocializ­mus főszerkesztőjét. A kommunista- és munkás­pártok elméleti és tájé­koztató folyóiratának fő- szerkesztője beszámolt az 51 testvérpárt által kibo­csátott sajtóorgánum szer­kesztőségének tevékenysé­géről. * Valery Giscard d’Estaing, francia köztársasági el­nök, ötnapos hivatalos látogatásra Athénbe ér­kezett. A francia államfőt elkísérte útjára Jean Sauvagnargues külügymi­niszter is. Az első francia —görög politikai megbe­széléseket csütörtökön tartják meg. * Az elmúlt néhány nap­ban 51 halálos áldozatot követelt a Dél-Jemen vi­déki részein pusztító ár­víz. Az anyagi károk igen jelentősek.

Next

/
Thumbnails
Contents