Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-07 / 215. szám

Dunántúli napló 1975. augusztus 7., csütörtök „SÁRGA FÉN Előadássorozat az új KRESZ-ről A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat, a Baranya megyei Közlekedésbiztonsá­gi Tanács és a Fegyveres Erők Klubja, 1975. szeptem­ber 19-én 18 órai kezdettel előadássorozatot indít, a közismert „SÁRGA FÉNY" keretén belül, Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában. Az előadássorozat a ma­gánautósok, a motorkerék­párosok részére az 1975. január elsején életbelépő új KRESZ-t dolgozza fel. Az előadássorozaton ha­vonta két alkalommal két- két órás előadásokon össze­sen 16 óra alatt ismertetik az új KRESZ járművezetők­re vonatkozó szabályait. Az előadássorozat 1976 janu­árjában önkéntes KRESZ- vizsgával ér véget. Az elő­adások megtartásáról, ill. az önkéntes KRESZ-vizsgá- ról igazolást és matricát kapnak a hallgatók. A vizs­ga letétele után az igazo­lás a vezetői engedélyben, a matrica a járművön he­lyezhető el. A részvételi díjat a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei Szervezete (Pécs, Janus Pannonius u. 11.) számlá­jára kell befizetni, 1975. szeptember 1-ig, Befizetési csekkeket a TIT. Titkárságán és a Fegyveres Erők Klub­ja portáján lehet beszerez­ni. Tüskevári öreg Matula világa Csak úgy megjegyezte az igazgató — telefonon —, hogy a „madarászoknak” végül is igazuk van, bár néha túlzottan aggódnak, szóval eléggé álmo- dozóak, de hát azt is tudomá­sul kell venni, hogy az állami gazdaság (bikali) itt, a sumo- nyi tavaknál halakat tenyészt elsősorban és nem madarakat. Álmodoznak? Való igaz, itt a tavak mentén könnyen elfogja az embert valamiféle szomor­kás vágyakozás, olyan végtele­nül csendes-nyugalmas világ — talán éppen a „tüskevári öreg Matula” világa után —, ahol minden nesz és hang — a partra csapódó v/z csobbaná- sa, nádak rezgése, a vízi ma­darak fura károgása, rekedt gágogása, vijjogása — mind, mind a természet szépséges adománya. Miért tőlünk? A hat előnevelő tón kívül négy nagy tó terül el Sumony közelében — a sellyei rezervá­tum peremén — az I. számú 32, a II. 156, a III. 8. és a IV. szá­mú pedig 11 hektárnyi vízfelü­lettel. Jó negyvenöt esztendeje, hogy a jelenlegi 1., illetve II. számú tavat megépítette a székeskáp­talani gazdaság> A Bükkösdi- árok vize táplálja ma is a ta­vakat, az elhasznált víz pedig továbbmegyen az Okorköz- csatornába, majd a Fekete-víz­be és végül a Drávába. Molnár Géza, az üzemegység mérnök­vezetője mondja, hogy ez tu­lajdonképpen „3 éves üzemi egység”, ami a következőt je­lenti: az első évben az ivadék felnevelése történik, második esztendőben az ivadék „nyújtá­sa" — vagyis az elsőéves 2—3 dekás halak ekkorra már 18— 20 dekára nyúlnak, majd a harmadik évben a meqnyújtott pontyok hizlalása következik általában másfél kilogrammnyi súlyra. Tavaly kevesebb volt, de az idén 36 vagon halat várnak, amire persze vevő akad bőven, a hazai piacon kívül Nyugat- Németországba kerül a szállít­mány egy része, a németek “a magashátú tükrös pontyot sze­retik, a csehszlovák fogyasztók pedig inkább a pikkelyest ked­velik, bár az íze mindkét faj­tának azonos, dehát ez az ó dolguk. Miért tőlünk vásárolnak ha­lat a németek? Tó van ott is, gondolom, tenyészteni is tud­nak . . . — Persze hogy tudnak, de tavaik jórésze sokféle hasznosí­tású, csónakázásra, fürdésre, horgászásra használják, olyan körülmények között pedig te­nyésztésről szó sem lehet. Az­tán a vizek sem tiszták már, egy erős ipari környezetben. Halak, madarak Ebben az értelemben a su- monyi tórendszer még „szűz" és feltehetően az is marad. — Esetenként mennyi ivadé­kot telepítenek? — Például a tizennégy hol­das tóba körülbelül kilencmil­liót, ezek három-négy naposak. Százhalombattáról szállítjuk. — Es mennyi marad meg? — Körülbelül fele. Az ivadékot nagy szeretettel pusztítják a békák, sokféle vízi­madár, aztán a harcsa, csuka, egyebek. A távcsövei — amelyet Mol­nár Gézától kapok — befogom a környéket, két vakítóan fehér templomtorony emefkedik ki a horizontot képező zöld fák sáv­jábái, aztán lejjebb eresztem, ott a nádas végig a part men­tén, aztán a víztükör, amelyen barna, apró szárcsák buknak le a mélybe, majd ismét fel­emelkednek a szintre. — Halat nem esznek ezek, hanem a vízbe szórt takar­mányt, de inkább kukoricát. Némelyik közelebb jön, most már színük is jók kivehető, nem is barna a szárcsa, hanem ko­romfekete — legalábbis a fe­je, homloka táján kis fehér folttal. Molnár mondja — visz - szatérve a halakra —, hogy korábban — még a tómedrek és partvidékének konstrukciója előtt az Ókorból valahogy csu­ka került át az egyik tóba, el is szaporodott úgy, hogy később 30 mázsát emeltek ki lehalá­száskor, de ponty egyetlenegy sem került a hálóba, még iva­dékkorukban a csukák áldoza­tául estek. Nem is szeretik a halászok a csukát és általában a ragadozó halakat, mert rend­kívül aktívan dézsmálják a ta­vat, hiszen egy-egy ragadozó hal 1 kilogrammnyi súlygyara­podásához 12—20 kilogramm halat fogyaszt el. — Es a madarak? • — Nézzen csak oda! . . . Szür­ke gém, ott a nádas szélén . . . Látja? Aztán távolabb egy vörös gémet is felfedezünk. Az előbbi fákra raltja fészkét, a vörös gém pedig a nádasban bújik meg, és amikor a nádas egy részét learatták, biztonságo­sabb helyre vonulnak el; képe­sek 13—15 dekás halat is el­kapni, tehát nem éppen ked­velt élőlénye a tógazdaságok­nak. A szürke gém néha hosz- szú órákon át áll mozdulatla­nul és lesi a vizet, pontosab­ban az eléje keveredett áldoza­tot. Egyik legszebb madara a sumonyi tavaknak a búbos vö­csök, vörös-fekete tol Iga I lérjá - vei, szürkésbarna hátával, fe­hér has-tollazatával. A vöcsök is víz alá bukik, akár a szár­csa, csakhogy ez hallal táplál­kozik, méghozzá inkább ponty- tyal. A vízicsibe nem okoz kárt, többnyire a vízirovarokat eszi. — Nyári lúdunk — megfi­gyeléseink alapján — talán hat darab van, réti sas pedig talán három, de valamikor ezekből is szép számmal éltek itt a vidékünkön. — Mi lett velük? Erre már az üzemegység­vezető testvére, Molnár István erdőmérnök válaszol, aki ama­tőr ornitológusként szinte min­den szabadidejét itt tölti a su­monyi tavaknál és pontos fel­jegyzéseken rögzíti megfigye­léseit, tapasztalatait. — Nem is hiszik, mennyi kárt okoznak a fészekrablók! — Ragadozókra gondol? — Nem. Emberekre, A kaba­sólymot például kilövik. Igaz, elfog néhány énekesmadarat, de másfelől még hasznot is hajt és különben Is: éppen a ragadozómadaraink száma rit­kult meg annyira, hogy szinte a helyzetük már katasztrofális. A madártojásgyűjtők — mel­lesleg ezt a ,,+iobbyt” egysze­rűen érthetetlennek tartom — néha nagyon magas árat meg­adnak' egy-egy különleges to­jásért. És mindig akadnak olya­nok, akik a fészkekből elhord­ják számukra a tojásokat. Ritka vendégek Magyarországon - az 1960- ban megjelent névjegyzék sze­rint — mintegy 332 madárfaj fordul elő, beleértve a fészke­lőket és átvonulókat isi Ezek­ből körülbelül 150 fajt itt a su­monyi tavak környékén figyelt meg Molnár István. Ezeknek mintegy fele évente megjele­nik, a többi ritkábban és van vagy 35 faj, amelyek 10 esz­tendő alatt talán két-három- négy alkalommal érkeznek csak erre a vidékre. Ilyen például a sarki búvár, a füles vöcsök, a batla, énekes hattyú, füstös réce, daru, csüllő, békászó sas, kék szárcsa, vékonycsőrű víz­taposó. — A sarki búvárt például 1967 decemberében láttam itt, darut pedig - látja, ebben a füzetben pontosan feljegyzek mindent - szóval 1972. március 19-én este hat óra körül. Ez egy 5 példányos csoport volt. Valahogy erre kóboroltak az Alföld felől, mindenesetre megjelenésük rendellenes ese­mény. Persze figyelembe kell venni azt, hogy ezeket csupán saját megfigyeléseim alapján mondom, nyilván előfordulha­tott máskor is, hogy egy-egy érdekes faj itt megjelent. Én tíz esztendő alatt pontosan 191 alkalommal jártam itt kint Su- monyban és kimondottan a madarak tanulmányozásával 572 órát töltöttem. jogos szigor A természetvédelmi törvény­ről beszél, amelynek manap­ság — végre valahára - kezde­nek nagyon szigorúan érvényt is szerezni a hivatalos szervek. Példa is akad rá: egyetlen fe­ketególya elpusztításáért 30 ezer forint kártérítésre kötelez­tek egy szervet. Aki az értékes madarak tojásait rabolja el, az az állat értékének 50 százalé­kát köteles fizetni. — Persze ... az elpusztított állatot már nem lehet életre- kelteni többé, még százezrek­kel sem. Semmi sem pótolhat­ja a ma már ritka fajokat. Ezért vagyok én esküdt ellen­sége a tojásgyűjtőknek. Elhi­heti, hogy én még csak a fé­szeknek a közelébe sem me­gyek. Hétvégét rendszerint kint töltöm a természetben, még a reggeli madárkoncert idejére kiérkezem, ami csupán néhány óráig tart, mert utána elcsen­desedik a vidék. Ez örökké is­métlődő csodája a természet­nek és még mindig ad valami újat és csodálatosat' az embe­reknek. Rab Ferenc A régi Szeged környéki em­ber, aki a sík mezőhöz van szokva, ritkán vette el magát hosszabb időre hegyes vidék­re. Ha mégis tette, muszájból csinálta, mert hogy bandériuma éppen arrafelé masírozott. Asz- szonynép meg akkor, ha mesz- szi tájra indult zarándokolni, távoli búcsúra, mint a gyűdire. Századunk harmincas éveiben még kereszt alatt vonulták a tápéi hívők is, mint annyi más tájbéli Máriagyűdre, mely útjuk során áthaladtak Baján, Bá- taszéken és Szekcsőn is. Na­gyobb települések határában megpihentek, ekhós szekerükről előszedték élelmüket és a vizes­korsót és „mögkosztoltak". Az­tán mentek tovább úgy, ahogy elődeik tették évszázadokon át, gyalog. Szép, bájos helység Magam többször átutaztam Szekcsőn, mely utam egyikén megpihenésképpen fölkapasz­kodtam a Várhegyre. Onnan csodáltam Luggiót, s a nyári napban látni véltem, amint a néo dologra indul a szőlőbe, szóval elmerengtem, míg nem a déli harangszóra ocsúdtam föl. Szép, nagyon bájos hely- séq Szekcső. Azért írom Szek- csőnek, mert a mai legidőseb­bektől se hallom, de a régibb dokumentumokban sem olva­som másként. Szekcső a maga vonzó adottságaival, szerény patinásságával fogott meg en­gem és így jutottam el oda egy érdeklődéstől földuzzadt hétre, mint néprajzi gyűjtő. Ko­rábbi utóimról lassan némi is­meretségem is lett, így a Vár­hegyen egy kedves családnál lakhattam Hermann József há­zában. Ott is kezdtem a gyűj­tést, majd kiterjesztettem az egész falura. Székcső soknemzetiségű, mint annyi más, dunántúli település. Népe azonban egyszívű és igen barátkozó természetű. Népcso­portonként őrzik ősiyhagyomá- nyaik javát, legfőképpen a vi­seletben. A Szeged környékitől sokban eltérő szokáshagyomá- nyuk igen izgalmas, melyek kö­zül természetesen a jeles napi szokások keltették fel leginkább érdeklődésemet. De nem kevesebb izgalmat jelentettek a népi állat- és embergyógyítási módok. Vagy: Míg az Alföldön szokás volt, hogy a lányok pünkösdöt jár­tak köszönteni, Szekcsőn a pünkösdi bolond öltöztetés di­vatolt; aprószenteki ódoricso- lás helyett suprikálnak a gye­rekek és azt kérdik, szabad-e szúrkálni. Ha szabad, akkor a gyerek kinyitotta a tűzhely aj­taját, és mondta: friss légy, keléses ne légy, egészséges légy. Más adata szerint elfene- kelték a lányokat vesszővel, mi­közben az előbbi versikét mondta a gyerek. Lakodalmi szokásaik sokban eltérnek a mieinktől, a tehercipelési mó­dok meg egészen mások. Míg a tápéi asszonynép csak a gyékényszőnyeget, addig a szekcsői sok egyebet is a fe­jén cipel. Lévén, hogy a fel­vidékiek háton, ill. karon, a német ajkúak meg fejen cipe- kednek, így a változat az ide­gen számára furcsa, hamar szembeszökő. Ami nekem leg­inkább emlékemben maradt, az az emberek utcai viselkedése. Ott még ma is kalapot emelve köszönnek még az idegennek is! Néhány délutánt az öregek napközijében töltöttem, ahol a vezető asszony és a szekcsői öregek válaszoltak kérdőívem kérdéseire. Készül a Baranya meqyei Atlasz. Annak anyagát gyűjtöttem náluk is, ahol egy csodálatos kis falumúzeum van kialakulóban. Én azt hiszem or­szágosan is ritka a Szekcsőhöz hasonló helység, ahol az idősek bölcs, magukkal hozott tudo­mánnyal rendezgetik anyagukat, s irigylésre méltó ügyességgel és szeretettel, s ebben igen nagy érdeme van a ház min­den tagjának, önálló kiállítá­sok sorát rendezik olyan anya­gokból, amelyek bármelyike népművészeti remek lehet. Él minden, amihez hozzányúlnak, s készítményeikben gyönyörű­ségüket lelik maguk az öregek is. Bari János bácsi maga egy kincses bánya. Kár, hogy a szekcsői fiatalok nem fedezték még fel Őt és adatközléseiktől duzzadó társait. Ezek mindegyi­kéből önálló feldolgozás szület­hetne. Leics Antal bácsi híres vízimolnár család sarja, maga is őrölt még vízimalommal. Adatai mérhetetlen értékűek! Verseit, népdalait szintén meg kellene menteni, mint annyi mást, az öregek gazdag emlék­anyagát. Emlékezetes hét Dunaszekcsőre nagy öröm- mél mentem. Pedig aggasztott, hogy most, nagy dologidőben, vajon lesz-e érkezésük velem, hiszen az idő most nem arra való. De mindenütt volt. Bete­kinthettem a régi egyházi anya­könyvekbe, ahol Romvári Illés szívesen kalauzolt, a falu öreg­jeinek meg öröm volt a beszél­getés, hiszen én a magam ,,ö"-s beszédemmel, sokszor detűt keltettem. Tartalmas, emlékezetes hetet töltöttem Szekcsőn. Kár, hogy ilyen messzire lakom. Még a nap egyszer hanyatlik, s nekem indulnom kell haza Tápéra, ahonnan tisztelettel és meg­becsüléssel gondolok vissza szekcsői napjaimra; ahol teljes ^épségükben, tisztaságukban őrzik az elődök szép hagyo­mányait. Ifj. Lele József Gyűjtőúton I Szekcsőn „SZÖGEDI“; SZEIUIWIE:K. __ s uiuioniY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents