Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-31 / 238. szám
© Dunántúli napló 1975. augusztus 31., vasárnap A /elenko szeptemberi Honty Márta: ARANYFA. Honty Márta: ALAKOSKODOK. V arjú négy felé vágta a kérgeshéjú, átsült krumplikat, aztán megsózta, majd libazsírral megöntözte valamennyit. Jóízűen evett. A vöröshagymát már átjárta a só. A hagyma erős, fűszeres íze jól illett a zsíros krumplihoz. Szótlanul ettek percekig. Ki a tö- pörtyűből, ki a zsírból merített. A hagyma is fogyott jócskán. Zsozsó anyja füstölt szalonnát szeletelt a krumplija mellé. A pirosra sült krumplik fogytak a zöld cseréptányérból. Györkő újra és újra szedett. Eleinte tö- pörtyűt evett a burgonyához, később libazsírral öntözte. Sózta, paprikázta is. Amikor valamennyien jóllaktak, két krumpli még maradt a cseréptányérban. — Ez jó lesz a nyulaknak — mondta Zsozsó anyja. Györkő kiment az előszobába és a hűtőgépből behozott egy üveg tikettes sört. Tele- öntötte a poharakat, és elégedetten felemelte a sajátját. Varjú István is húzott egyet a sörből, aztán körülnézett. Zsozsó vékony kenyérhéjjal töröl- gette a zsírt. Varjúra nézett, majd újra a tányérba és megszólalt: — A Pincési kartárs azt mondta, hogy bent jártál az irodán és kocsira kérted rgo- gadat... — így igaz. A rendőrségről egyenesen odamentem, és kértem, hogy tegyenek kocsira — mondta Varjú. — Azt hittem, leteszed a szakmunkásvizsgát. — Leteszem. Ez két külön dolog — mondta Varjú és belekortyolt a sörbe. — Szakképzett szerelő leszel ... Úgy gondoltam ... — És . . .? — Ott akarod hagyni. — Mit? — A műhelyt. — Maradjak ott? — Azt hittem, tanultál ebből a zűrből. Ha kocsira ülsz, egyik zűr jön a másik után ... A műhely az más .. . Hattól kettőig kényelmesen elmelózol ott... Nincs baleset, nincs zűr... A szerelők többet keresnek, mint a sofőrök. Egy jó szerelő nálunk ... — Csakhogy én sofőr vagyok. — Mindenkinek van jogosítványa ... Az összes szerelőnek ... Másként nem vihetnél: ki a kocsikat próbaútra ... — Nem tudom, mit Bertha Bulcsu ü kenguru — részlet — akarsz?... Én nem próbaútra viszem a kocsikat, ötszáz méterre. Én lehajtok heti kétezer kilométert. Ez is más, és az is más. — Más... Ha a műhelyben maradnál, szépen élhetnénk. Délelőtt munka, délután mozi ... — Milyen mozi? — Mozi .. . Nem voltál még moziban? — De voltam, csak nem értem, hogyan jön ide a mozi? — Az országút tele van zűrrel... Amit én kiálltam ebben az öt hónapban, az iszonyatos. Elütöttél egy nőt. .. Györkő felemelte a tikettes sört, teleöntötte a poharakat, majd felmorrant: — Nem ütött el senkit, te hülye. Hogyan vezessen, ha ilyeneket mondasz neki. Nem ütött el senkit! Lement az útról. De gurult a nő. Odagurult! Világos? Odagurult. — És meghalt... — Na lányom ... Na . .. — Hagyja csak papa... — mondta Varjú és felemelte a poharat. Ivott, sokáig nézte Zsozsó izgatott, szép, apró gonoszságoktól, számításoktól kusza arcát, aztán megszólalt: — Mit csináljak Zsozsó? Mondd meg. Mit szeretnél? — Maradj a műhelyben. Ha szerelő maradsz, be tudjuk osztani az időnket. Ha akarunk, moziba megyünk, ha akarunk, színházba. Délután együtt jövünk haza a telepről. Fogjuk egymás kezét. — Zsozsó ez lehetetlen. Én kettőkor jövök ki, te pedig négykor... És a mozi. Nem tudom, mit akarsz a mozival. Idáig nem lehetett téged elvonszolni egy átkozott moziba. — Moziba nem, de mindig szerettem volna színházba menni. Egész életemben kétszer mehettem idáig . . . — Jó ... Vasárnap esténként elmegyünk színházba. Megfelel? — Én nyugodtan szeretnék színházba menni... Tudni, hogy másnap délelőtt is ott vagy a közelemben. Csak ki kell mennem a szerelőcsarnokba és megtalállak. De ha kocsira ülsz, soha nem tudom merre jársz, mikor érkezel haza ... Nem akarom, hogy elmenj ... Nem akarom ... — Túl sokat akarsz az élettől, kislányom — szólalt meg Zsozsó anyja. Én egész életemben nem tudtam, hogy apád merre jár... A sofőrök az országúton élnek, ebbe bele kell nyugodni. Megkeresik a pénzt, ami a családnak kell, és amennyire lehet, vigyáznak magukra. — De én nem akarom, hogy sofőr legyen. Van sofőr elég. Szerelje az autókat, azzal többet keres. Györkő vastag, hatalmas tenyerével az asztalra csapott. Táncraperdültek a tányérok és a poharak. Amikor elhalt n csörömpölés, felbődült: — Kuss! A szentségedet! A Varjú nem rőfös, nem könyvelő, hanem sofőr! Ahogy a sasból nem lesz teknyősbéka, úgy a sofőrből sem lesz könyvelő. Amíg az utakat járta, nem ver- nyákoltál. Azóta miákolsz, amióta ott van a műhelyben, és kézre áll neked. Felmentették, visszakapta a jogosítványát. Kész! Megy, amerre lát. Csak nem képzeled, hogy gör- nyedezik nektek abban a sötét csarnokban? Ez sofőr... Z sozsó az asztalra borult, sírva fakadt.. Györkő nem törődött a lányával. Töltött a tikettes sörből, és elégedetten körülnézett. Fel is emelte a poharát, de a többiek nem nyúltak hozzá. — Miért ilyen nagy baj ez kislányom? — érdeklődött Györkőné a lányától. Zsozsó kihúzta magát és Varjúra bökött. — Felszedi a stopposokat. — Miért baj ez? — kérdezte Györkő. — Minden rohadt csajt felszed ... — Én? — kérdezte Varjú csodálkozva. — Te. Igen te — zokogta Zsozsó. — Aztán kenguruvá változol. Györkő az asztalra borult és elkezdett röhögni. Amikor levegőhöz jutott, hátbavágta a vejét. — Tényleg kenguruvá változol? — Nem .. . Nem ... Még csak egyszer fordult elő. — Egyszer?! — kérdezte Györkő és harsogva röhögött tovább. — Ilyent még nem hallottam . .. Kenguruvá . .. Kenguruvá változott a vejem . . . Zsozsó arcát újra elöntötte a könny. Hüppögve, elkeseredetten kiszaladt a konyhából. — Nem értem, mi van ... Semmit nem értek az egészből — mondta Varjú, aztán az üveget, melyben egy kevés sör még lötyögött, a szájához emelte. Varjú István éjfél után arra ébredt, hogy Zsozsó járkál a szobában. Felült, értetlenül körülnézett. A rádióból halk zene szivárgott elő. Szakadozott török vagy üzbég dallamok. A müezzin hangú énekes fulladó hangját időnként elnyomták a sípok és trombiták. A szobát gyengén bevilágította a skálaégő fénye. A bútorok körvonalai alig sejlettek. — Zsozsó . .. Mit csinálsz? — kérdezte Varjú. Zsozsó ijedtem megállt a szoba közepén. — Nem tudok aludni — válaszolta sírásba fúló hangon. — Gyere ide, kislány, na gyere. Varjú megfogta Zsozsó kezét és odahúzta a heverőhöz. Lefektette maga mellé és betakarta. Varjú István az összetorlódott reggeli forgalomban óvatosan vezette az új Zilt. Lassan gurult a 70-esen. Érdnél akart a 6-osra fordulni, mivel féléves szünet után újra Z-elemeket szállított Paksra. Február 17. volt, Donét napja. Mínusz hat fokos hidegben, hat óra negyvenhét perckor jelent meg a felhőtlen, mélykék égen az aranyló napkorong. Varjú István boldogan, szinte szerelmesen szorította a volánt. A játék-kenguru mellette ült, és őrködött. A Zil engedelmesen gyorsult, lassult, ahogy a forgalom kívánta. Amikor Kamaraerdőnél előbukkantak a kanyarból, a Panoráma vendéglő udvarán Varjú megpillantott egy ismerős kamiont. Azonnal kitette az indexet és lassan, óvaszama tosan befordult a placcra. A kamion mellett Jocó ácsorgott, zsebretett kézzel. — Mi van Kánya? — kérdezte, amikor Varjú a földre ugrott. — Kisnyúl. — Kocsira engedtek? — A bíróság és a rendőrség közös levélben kérelmezte a vállalatnál. — Képzelem ... — Mit csinálsz itt Jocó? — Várom a segédvezetőmet. — Hová lett? — Bent van. Tojást eszik, összeveszett az asszonnyal... — Hová mentek? — Jugóba ... Varjú sóváran a Volvóra nézett. — Nem adtad fel? — kérdezte Jocó. — Nem... Az ember nem adja fel a terveit. — Ez motor, mi? — Az... Nyugodtan átballaghatsz vele Európán ... Kösz Jocó. mennem’ kell. Varjú a Zilhez lépett, beült a volán mögé. Indítózott. Közben a nyitott ajtón át odakiáltott Jocónak: — Nagy sikere volt nálunk a svéd képeslapodnak ... — Képzelem — mondta Jocó vigyorogva. — Megszületett már a lányod? — A fiam . ..? Március elejére várjuk. V arjú nevetve intett Jo- cónak, aztán kihajtott a 70-esre. Hamar elérte Érdet, s fél óra múlva már a 6-oson robogott Paks felé. Bekapcsolta a magnót. A Dawn-együttes kezdett a Levine—Brown-szám- mal: Köss egy sárga szalagot a tölgyfa köré. Dawnék után a Dik Dik-együttes következett. Az eszkimóval, majd a Nézlek és látlak gyermekem-mel. A mezők fehérlettek, a holtágak vize vékonyan befagyott. Az ártéri fák kis jéggallért viseltek. Olyanok voltak, mint hajdan a spanyol grandok. Csak szebbek, mert nem grandok voltak, hanem fák. Szent- mártonnál sirályok jelentek meg az út felett. Fehér szárnyukkal könnyű, lebegő íveket rajzoltak a kék égre. A fagy megtisztította a levegőt. A fák, a mező, s a távoli falvak ragyogtak a fényben. A Zil szélvédőjén surrogott, süvöltözött a fagyos levegő. Varjú boldogan, új terveket építgetve tört előre autójával a kéklő messzeség felé. Gazdag, változatos tartalommal, értékes szépirodalmi és tanulmány-anyaggal jelentkezik a Pécsett szerkesztett folyóirat új száma. A lírai rovatban többek között Csorba Győző, Makay Ida, Mátyás Ferenc, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos, Ténagy Sándor és Toldalági Pál költeményei kaptak helyet. A prózai írások sorában Bertha Bulcsu A kenguru c. regényének befejező részét, Kolozsvári Papp László elbeszélését és Pál Rita kesztyűgyári riportjának második közleményét olvashatjuk. ^A „Képzőművészek műhelyében" sorozatban a kaposvári Honty Márta művészetét mutatja be Tüskés Tibor írása. Bodri Ferenc új művészeti könyvekről számol be. A Fülep Lajos emlékezete c. összeállításban Marosi Ernő és Dercsényi Dezső Fülep Lajos tudományszervező tevékenységét elemzi, Hajnóczi Gyula pedig az építészettel kapcsolatos munkásságát vázolja. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Czine Mihály írása Csuka Zoltán életéről és művészi pályájáról. A kritikai rovatban többek között Takáts Gyula új verseskötetéről és Kende Sándor regényéről olvashatunk ismertetést. CSORBA GYŐZŐ Tudni kell Tudni kell, hogy az emberi kapcsolatok között akad olyan természetű s fokú, amelyben az egyik fél magatartása szőröstül-bőröstül felfalja a másikét. A bibliában például az „Aki felső ruhádat.. vagy az „Aki arcul üt téged jobb felül...” mondások utalnak erre. Ilyenkor egyszerűen nem lehet ellenségeskedés, mert a cselekvésvonalak egyirányúvá fordulnak, így áll a dolog az anyák és gyermekek között is. A mindig áldozó anya szeretetében telhetetlen, mindenevő, s még a leleményes rosszaság se képes kifundálni olyant, amit elutasít. Aztán van ilyesmi a szerelemben is: ha az egyik szerelmes annyira kitágítja szerelmét, hogy a másik nem mehet ki belőle, undorral, hűtlenséggel, faggyal, sőt gyilkossággal sem mehet ki. Az effajta faló- magatartásúak boldogok és erősek, talán még a sitba is leviszik boldogságukat, s valamit a föld is megismer azokból a legnagyobb titkokból, melyek révén egy élet emberinek nevezhető. MAKAY IDA Pieta Ahogy az Asszony teste megfeszül, hogy föltarthassa a Testet, Fiát, ahogy a Fiú csonka-teljesen a karjaiban. Ahogy minden anyák tartják élő és holt egyetlenük. A törékenység töretlen hatalma: Élő karokban a halott világ. (Fotó: Nádor Katalin)
