Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-29 / 236. szám

1975. augusztus 29., péntek Dünantuli napló 3 E z sem mentes az ellent­mondásoktól. Nap­jainkban ez divatos kifeje­zés, s itt-ott már akkor is használjuk, ha másról - nevezetesen néhány korán, vagy megalapozottság nél­kül hozott döntésről van szó. Mert ugyan ki ne ne­vezné ellentmondásnak, hogy Nagyárpád, Mólom vagy Vasas II. az város, Kozármisleny, Keszü, Pel- lérd pedig nem? A felso­roltakon kívül van ám még számos olyan település a megyeszékhely szomszéd­ságában, amely igényt tarthatna a városi rang­ra - valamilyen oknál fog­Ml at m«x is ftsrtlcciotialYtcak Városok vonzása - falugyűrű Alkalmasak az egyesítésre Villanyszámla, autóbusz, babatej Melyik a „Mohamed”? Igen óm, de mi lehet az az ok? Földrajzi fekvés? Ez önma­gában kevés. Lélekszám? Fog­lalkoztatottsági szerkezet? In­gázás? Vagy pusztán az ottla- kók igénye? Nagyvárosi agglomeráció A nagyvárosi agglomeráció kérdésével tizennégy esztendeje egy stockholmi konferencia is foglalkozott. Ismérveit egy ENSZ szakértőkből álló bizott­ság dolgozta ki, s eszerint a nagyvárosi agglomeráció olyan egységes terület, amelyen leg­alább százezer lakos él, leg­alább ötvenezer fős várost fog­lal magában, s olyan települé. seket foglal magába, ahol az aktív lakosságnak legalább húsz százaléka jár dolgozni a központi városba, a lakosság­nak legalább hatvanöt száza­léka mezőgazdaságon kívüli jövedelemforrásból él, a nép­sűrűség, ennek növekedési üte­me, beépítettsége megfelel bi­zonyos számadatoknak. Ezeket az ismérveket figye­lembe véve, de más, speciáli­san ránk jellemző tényezőket is vizsgálva készítette el tanulmá­nyát a MTA Dunántúli Tudo­mányos Intézete, és a matema­tikai modell eredményeképpen Hird, Cserkút, Kozármisleny, Kövágószöllös, Szentlörinc fog­lalja e| az első öt helyet a sor­rendiségben. Az ötvenhatodik — utolsó — helyet Regenye bir­tokolja. A logikai modell érde­kesebb és nyomatékosabb fo- galmazású végkövetkeztetést mond ki: „...a pécsi agglo­meráció jelenleg a következő földrajzi-igazgatási egységek­ből tevődik össze: központi vá­ros Pécs. Mellékközpont Kom­ló. Konurbációs gyűrű Kővó- gószöllős, Cserkút, Pellérd, Ke­szü, Kozármisleny, Nagykozár, Bogád, Romonya, Hird, Hosz- szúhetény. Környéki községek Orfű, Mecsekirákos, Mecseksza- kál, Bános, Tekeres, Abaliget, Kővágótöttös, Boda, Bakonya, Szentlörinc, Kacsóta, Csonka- mindszent, Görcsöny, Aranyos- gadány, Regenye, Gyód, Sza- lánta, Szilvás, Bosta, Szőke, Kökény, Pogány, Németi, Eger­ág, Szőkéd, Pécsudvard, Sze­mély, Magyarsarlós, Eilend, Martonfa, Pécsvárad, Zengő­lemző, hogy sem a város, sem o mellette fekvő, vele különböző úton-módon funkcionáló község nem tudja eldönteni, melyikük a „hegy", melyikük a „Moha­med". A másik idézet jmígyen szól: „A városfejlesztési pénzeszkö­zök mértékének meghatározása­kor csak a város belső szükség­letét veszik figyelembe, azzal nem számolnak, hogy a város­nak a vonzáskörzetébe tartozó községek lakosságának kereske­delmi, szolgáltatási, egészség­ügy i, kulturális igényeit is ki kellene elégíteni.'' Nos, ebben már van valami. De az előbbi tényezőt figye­lembe véve: ha pontosan tud­nának egymás ügyes-bajos dol­gáról mindent, nem volna-e le­hetőségük okosabban bánni ezekkel a pénzeszközökkel? Ne­tán az anyagi erőket — ha mégoly kicsik is — egy-egy fel­adatra koncentrálni? várkony, Apátvarasd, Puszta­kisfalu, Lovászhetény, Nagy- pali, Kisújbánya, Magyarszék, Liget, Mecsekpölöske. A megjelölt települések már ma is betöltenek bizonyos ki­emeltebb pólus-jellegű funk­ciókat. A konurbációs gyűrű községei alkalmasak a Pécs várossal való igazgatási egye­sítésre, a környéki községek adottságaik alapján megfelel­nek a városkörnyéki község igazgatási besorolásának. Kom­ló igazgatási státusa ma a vá­roskörnyéki városnak felel meg." Az együtt- muködés területei Három olyan lényeges dol­got említek meg, ami a lakos­ság zsebét érinti. Az egyfk az áramdij, ami a városi tarifa- rendszer szerint kevesebb. A másik a helyi közlekedés, amely olcsóbb, mint a távolsági, a harmadik pedig a babatej. Ezek a kedvezmények csakis a városlakókat illetik meg - Nagyárpód és Mólom lakóit is. Hiszen ők is pécsiek. Félreér­tés ne essék: nem szeretnék ezeket a kedvezményeket meg­vonni. Csak a várost körülvevő települések között meglevő fe­szültségeket szeretnők csökken­teni. Mi lehet a megoldás? Mindenesetre fontolóra kéne venni a tudományos felmérés végkövetkeztetéseit, s a kör­nyék településeit közös nevező­re hozni. És addig is, amíg a meglehetősen merev igazga­tási sémákban előrelépés nincs, fel kéne használni a meglevő funkciók adta lehető­ségeket. Magyarul: meg kelle­ne keresni a kapcsolatot Pécs városával minden ágon, és meg kellene találni a szoros együtt­működés módját. Az egészségügy például megtalálta már az okos fejlesz­tés dinamikáját. Kevés párhuza­mosságot találunk — már ami a beruházásokat illeti. Kevésbé összehangolt a kereskedelmi, kulturális, ipari terület. Pedig szép eredményeket lehetne el­érni az igazgatási státus meg­változtatása nélkül is. Tudni kellene! Két idézet egy baranyai vá­ros jelentéséből: ,,Célszerű len­ne pontosan meghatározni, hogy mely községek tartoznak a város vonzáskörzetéhez, és e községek tanácsaival rendszeres információs kapcsolatot kiépí­teni. A kölcsönösen érdekes té­mák tárgyalásához testületi ülé­sekre egymást meghívni.. Talán csak annyit fűznék hoz­zá, hogy nem „meghatározni” kell azt, hogy mely községek tartoznak a város vonzáskörze­téhez, hanem tudni! Az a jel­Gondolkodás régiókban Az együttműködés, a demok­ratikus egymás mellé rendelt­ség nem a magyar közigazga­tás jellemzője. Sajnos, olyan hagyományokkal küszködik az igazgatás, amely a hierarchia, az alá-fölérendeltség struktúrá­ját mutatja. Könnyű a kibicnek: csak a példa kedvéért említsük meg Komlót, ahol kétszeresen bonyolult a helyzet. Vannak vá­roskörnyéki települései, vannak „bekebelezett" községei, de a városkörnyéki településekkel csak a sásdi járási hivatal koor­dináló szerepével tud boldo­gulni. Mert jelenleg még ez a szabály. Ideje volna rugalmasabbá tenni ezt az igazgatási rend­szert is. Mindjárt könnyebben léphetne ezen a területen to­vább mindenki. Könnyebben felfedeznék a lábnyomokat a pázsiton. A rigid struktúra ha­sonlatos egyes kertmérnökök gyepszőnyegeihez — ők sem az emberek nyomvonalát vizsgál­ják meg először, hanem az író­asztal mellett, ábrándosán ter­veznek, aztán az emberek ke­resztülgázolnak a füvön, kita­possák útjukat. És e kitaposott ösvények kialakulnak a város- környéki települések ügyében is. A gazdasági határok amúgy- is szanaszét szabdalják a köz­igazgatási határokat... Egyszer el kell kezdenünk ré­giókban gondolkodni és csele­kedni. Kampis Péter Megjelent a Pécsi tanácsrendeletek I960 1975 Az új — 1971-ben alkotott — tanácstörvény hatálybalépéséi követően Pécs megyei város Ta­nácsa felülvizsgálta az elmúlt évtizedekben alkotott tanács­rendeleteket. Ennek eredménye­ként kitűnt, hogy e rendeletek többségét túlhaladta az élet, így nem is felelnek meg a mai követelményeknek. Az utóbbi évek rendeletalkotói tevékeny­sége során számos olyan új tanácsrendelet látott napvilá­got, amelyek a mai Pécs és másfél százezernél több lakosa életét, tevékenységét igen kö­zelről érintik. Az új rendeleteket — és a még hatályban lévő korábbia­kat — gyűjteménybe, rendelet­A lakosság élete, tevékenysége tárba foglaltan jelentette meg most kétezer példányban a Vá­rosi Tanács, hogy ezzel is segít­séget nyújtson a helyi jogsza­bályokban eligazodni kívánók­nak. Hasonló kiadvány 1965- ben jelent meq Pécsett utoljá­ra, s az 1958-65 között alkotott rendeleteket tartalmazta. A gyűjteményt forgatva lát­hatjuk, hogy a 22 rendelet „leg- öregebbike" a 4/1960. számú, amely a használt könyvek és egyéb használt sajtótermékek nyílt árusítási helyen történő el­adásáról, illetve forgalomba- hozataláról intézkedik. A másfél évtizeddel ezelőtti rendeletalko­tói tevékenység még élő doku­mentumai között szerepel a munkásmozgalom emlékeinek védelméről szóló rendelet 1961- ből, vagy a gépjárművek meg­őrzéséről szóló 1964-es rende­let. A gyűjteményben közölt rendeletek többsége már az el­múlt néhány év termése, s ezek egyebek között a lakásgazdál­kodást, a tanácsi igazgatást, a köztisztaság fenntartását, az ál­lattartást stb. szabályozzák. A legfrissebbek az 1975. évi 1. és 2. rendelet, amelyek a városi címer és zászló használatáról, illetve a díszpolgári cím oda­ítéléséről intézkednek. E két rendelet a gyűjtemény napra­készségét dokumentálja. A városi tanácsrendeleteket tartalmazó könyvecskét 5 forin­tos áron a Széchenyi téri köny­vesboltban, a kerületi tanács­hivatalok információs irodáiban és a Városi Tanács portáján le­het megvásárolni. Egy Kossuth-díjas halálára Augusztus 13-án Kossuth- díjast temettek Szentlőrincen. «V Két nappal előtte szerény eldugottságban jelent meg a gyászhír a DN-ban: „Tern- bach" Antal - Kossuth-dijas traktoros 53 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. A neve hibásan jelent meg, mintegy jelképezve, hogy az az ember, akit 20 éve szár­nyára kapott a hír, elfeledet­ten távozott. így volt-e va­jon? Menjünk vissza a két évtized előtti közelmúltunk­ba, mezőgazdaságunk gé­pesítésének hőskorába! * 1955. március 15-én a Parlament kupolacsarnoká­ban művészeti és tudományos életünk kiválóságai, az al­kotó munka nagyjai sora­koztak fel, hogy Dobi Ist­vántól átvegyék a legna­gyobb állami elismerést je­lentő Kossuth-díjat. Ilyen ne­veket olvasunk az egykorú tudósításban: Lukács György, Bölöni György, Fischer An­nie, Major Tamás, Illés Bé­la, Székely Mihály, Simon István, Gádor István, Kerényi Jenő, id. Kapoli Antal, Uray Tivadar, Bessenyei Ferenc ■ .. És közöttük ott volt egy ba­ranyai traktoros, Fernbach Antal. A Kossuth-díj indok­lása: „A szentlőrinci gép­állomás traktorosa termelési tervét 1950 óta többszörösen túlteljesíti, kiváló munkát vé­gez. Teljes mértékben meg­valósítja a traktor egész évi üzemeltetését és minden munkagéppel kitűnő minősé­gű munkát végez". Az új Kossuth-díjast így mutatta be a DN: Ráth János és bri­gádja 5 erőgéppel 3019 nor- má'lholdat művelt meg, Fern- bach a váltótársával, Takács Györggyel — és egy géppel!- 2682-t. Ambrus Árpád gép­állomás-igazgató ezt mondta róla: „Bárcsak tíz ilyen trak­torosunk volna.. ." Bukovics János műhelyvezető szerint G—35-öse géphiba miatt egész évben másfél órát nem állt. Elmondták azt is, hogy kiváló pártmunkás. Ö maga pedig ezt mondta: legfőbb kívánsága, hogy minél előbb legyen vetélytársa a gép­állomáson. Lett-e? Nehéz ki­deríteni. De azt tudjuk, hogy Fernbachnak nem a Kossuth- díj volt az egyetlen magas elismerése. Kétszer kapott szocialista munkáért érdem­érmet, egyszer munkaérdem­rendet és — amint ez akkor természetes volt — sztahano­vista volt. Még sokáig ült gépen. Ke­resztespuszta, Boda, Bako­nya környékén dolgozott, s ő végezte Boda-Kaptatón az erdőtelepítés talajforgatá­sát. Az 50-es évek végén ki­emelték, brigádvezető lett, majd a gépállomások át­szervezése után következett be az a fordulat az ő éle­tében, amikor a hajdani di­csőség fénye hamarosan halványult. Ragaszkodott a „céghez" — a jogutód Cser­kúti Mezőgazdasági Gép­gyártó és Szolgáltató Válla­lathoz — s elhagyta a traktort. Az üzem hogyan is foglalkoz­tathatta volna másként, mint betanított munkásként. A szabad mezőkhöz szokott ember nem tudta megszokni az üzemi életet, pedig vol­tak, akik nem felejtették el neki, amit a nehéz időkben tett és próbáltak segíteni rajta. Rajta? Nem, inkább neki. Aztán mégis otthagyta az üzemet. Nehéz családi problémáit vélte úgy meg­oldani, ha közelebb kerül a szentlőrinci otthonhoz. A me­zőgazdasági technikumba ment vagy öt esztendeje fű­tőnek, s onnan két eszten­deje testben és lélekben rokkantán nyugdíjba. Meny­nyi volt egy Kossuth-díjas traktoros nyugdíja? Balogh Ferenc, a MEZŐGÉP egyik üzemének vezetője szerint — néhány hónappal ezelőtt lát­ta nála a nyugdíjintézeti ve- vényt — 1800 forint. A temetésen sokan voltak ott. Régi traktorostársak, volt főnökök. De hiányzott az a hivatalos jelenlét, amit egy Kossuth-díjas temetésén el­képzelünk. Mint ahogy hiányzott az elhunyt nagy­szerű múltját méltató nek­rológ is. Vajon ennyi az ér­dem emléke?! * Az egyszerű gyászszertar­tást figyelve merült fel a kér­dés az újságíróban: érez- hette-e Fernbach Antal Kossuth-díjas az utóbbi időkben azt a társadalmi megbecsülést, ami két év­tizede övezte, s ami az ak­kori érdemekért — cselekvő részese volt szocialista me­zőgazdaságunk megteremté­sének! — ma is megilletné. A kérdés jogosnak tűnik, hi­szen utolsó munkahelyét így említették: amolyan kegye- lemkenyér-féle . . . Hát csak­ugyan ennyit érdemelt volna az az ember, aki két évtize­de a hírnév csúcsán volt? Mondják, nem volt hibátlan ember, az italt sem vetette meg. Dehát — emlékezzünk csak — olyan könnyű volt vajon az a hajdani traktoros­élet, hogy nem hagyott nyo­mot az emberben? Lukács Antal, a MEZŐGÉP igazgatója: „Legalább haló porában adjunk olyan tiszte­letet neki, amit életműve ' alapján megérdemelt. .." Ambrus Árpád (jelenleg a MÉV—ÉDÜ dolgozója): „Nagyszerű munkásember volt, óriási szorgalma vitte el nagy eredményeihez .,Lu­kács Antal: „Az üzemben központi figura volt, akinek tartást adott, hogy a többiek törődtek vele és nem felej­tették el gazdag múltját. De iskolai fűtőként, egy másfaj­ta közösségben .. .? Nem, azért nem kegyelemkenyér volt az!" Ambrus Árpád: „Zárkózott ember volt, keve­set beszélt, ehelyett inkább dolgozott..." Voltak irigyei is, bizonyára. Annakidején mondogatták, hogy „könnyű a Tóninak annyit teljesíteni, amikor éjszaka a Teri (a fe­lesége) előtte megy a barázi dóban a viharlámpával. . ." Lehet, hogy így volt. Ambrus Árpád: „Tény, hogy lelemé­nyes ember volt, mindig meglátta, hol „érvényesül­het" és azt a munkát kérte. És hogy sok pénzt tettek el akkoriban? Kevesen vállal­ták, amit ők a Terivel..." Lukács Antal: „Belefáradt végül a saját munkájába, problémáiba . . . Sok minden érte az utóbbi időkben. Pa­naszkodott is, hogy érzi már a közeli véget". Ambrus Ár­pád : „Bárhogyan is segítet­ték volna, az rajta már nem segített volna". Balogh Fe­renc: „Nem volt sértődött ember. Büszkén őrizte kitün­tetései okmányait otthona fa­lán ..." Ambrus Árpád: „És viselte kitüntetéseit! Lehet, hogy anyagilag nem kapta meg azt a megbecsülést, ami kijárhatott volna neki, de szerintem érezhette a társadalom erkölcsi megbe­csülését". Az udvarában áll egy öreg G—35-ös (ki tudja, hogyan jutott hozzá), s er­ről mondogatta: „Meglátjá­tok gyerekek, ezt egyszer még beindítom .. * A volt munkatársak kísér­ték a sírhoz, de a gyászme­netben senki nem vitte bár­sonypárnán a Kossuth-díj babérkoszorúját és a többi kitüntetést. Csupán egy traktor berregett a közelben, de az is elhallgatott, amikor Fernbach Antal Kossuth-dí­jas traktoros a földé lett. Hársfai István Űj házak Kozármislenyben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents