Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-03 / 211. szám
Dunántúli lUrolö 1975. augusztus 3., vasárnap T ettyeí esték A uajdasagi festesse! nagy öregje Pécsett Milan Konjovic M. Konjovic: Önarckép Meleg színeket árasztó, robusztus technikával készült képeitől néhány lépésnyi távolságra kell hátrálnia a nézőnek, hogy lásson. Jóllehet Milan Konjovic művészete vonzza az embereket. Ismerős is ez a látásmód, ez az ecsetkezelés. Engem Simon Béla egy korábbi korszakára emlékeztet. Látom, itt van Simon Béla is, megkérdezem, mi a véleménye Milan Konjovic művészetéről. — Beérett, egyéni hangú művész, a vajdasági festők egyik legjobbja. Minden kompozíciója zárt, egész. Én személyesen 12 évvel ezelőtt ismertem meg Budapesten. Engem akkoriban a magyar. Kon/ov/c-ként emlegettek. A természetet bensőséges, meleg hangon igyekszik megszólaltatni. Nekem legjobban ez a bejárati ajtóval szembeni virágcsendélet tetszik, a Pompás női szirom című ... Altorjai István szerint: - A kvalitásos művek révén megismert jugoszláv festő alkotásai zárt, szigorúan egyszerű, expresszív hatású kompozíciók. A pécsi közönség örülhet annak, hogy egyre több külföldi művész megismerésére van alkalma . . . Még szorosabbra kellene fonni a kapcsolatokat a külföldi művészekkel, művésztelepekkel... Kétségtelen hasznos ez mind a művészeknek, mind a tárlatlátogatóknak. Városunk kulturális életének szüksége is van erre a nyitottságra, a kulturális értékeknek erre a jótékony, kölcsönösen megtermékenyítő hatású áramlására. Hasonló a véleménye Bizse Jánosnak is, aki előtt szintén nem ismeretlen a zom- bori művész. — Annak idején megnéztük budapesti kiállítását. Szívesen látjuk itt Pécsett az ő feszültségteli, expresszív művészetét, amely helyenként drámába csap át. Festészete színes, lüktető, a vajdasági és az alföldi művészet kapcsolatát, kapcsolódását is jelenti egyben. Milan Konjovic számos festményén a falusi élethez, a tanyavilághoz, a természethez kötődés jegyeit ismerhetjük fel. — Hű maradok, és érzem a mát — mondja erről a művész. — Optimista vagyok. Szerintem a művészetnek rá kell mutatnia az élet napos oldalára is. — A 30-as évek voltak Milan Konjovic „kék korszakának" az évei. Mi van ennek a hátterében? Akkoriban 10 évig Párizsban éltem, és az ottani „éghajlat" hatására uralkodott el festészetemben a kék. Amikor hazajöttem, azt mondtam magamban: na, most csináld a kék színeket... Nem lehetett. Jöttek a meleg színek, majd a „vörös korszak”. Most búzát festek. Búzát, búzatáblát mindig is szerettem festeni. Mégis mindig azt látom, nincs még megfestve. Nem ismeretlen előtte Pécs városa és annak művészeti élete sem. — Az itteni művészek közül mindenekelőtt Martyn Ferenc nevét említeném. Negyven éve tudok róla, és ez nem kis idő. Baráti érzelmek fűznek Kelle Sándorhoz. Úgy hallom, sok fiatal tehetség is él itt Vasarely, Molnár Farkas és Breuer Marcell városában ... Ahol én már 14 éves koromban megfordultam, részt vettem egy itteni tornaversenyen. Él bennem még az akkori városkép. A város szépsége megvan most is, jóllehet azt hallom, hogy itt nagy építkezések, víz- és gázvezetékfektetések folynak. Azért megismerem a házakat, utcákat.. . Úgy gondoljuk, hogy a pécsi közönség is megismeri és megszereti Milan Konjovic művészetét. B. K. Észrevételek egy rádióriportról A szoborpark. — Varga Gyula felvétele Milyen a megyeszékhely műsor-ellátottsága? Túl a nyár kétharmadán summázásra nyilván nem vállalkozhatunk még, any- nyi azonban kétségtelen, hogy — legalábbis az elmúlt hónapban - nem panaszkodhattunk. Szinte minden hét kínált valamilyen érdekességet. A középpontban a Tettyei esték című szép és tartalmas hagyománnyá tett előadássorozat állt. Tám László diaporáma estjei hovatovább fogalommá válva jelzik itthon és másutt Pécs fotóművészetének egy érdekes színfoltját. A két géppel vetített, azonos témájú diaképek áttűnései mozgó hatást keltenek, és a hozzájuk illeszkedő muzsika hangulati egységében teremtik meg a fotóművészet egy sajátos önálló műfaját, amely — a diázó fotós egyéni hangján szólva — képi-zenei etűdök láncolatával képes gyönyörködtetni. Tóm László képei közül nem valamennyi egyformán művészi értékű. Virág témájú sorozatai (Pipacsok, Periódusok), továbbá a város arculatának jobbára igazi, pécsi hangulatú képei (Háztetők, Székesegyház, Ablakok) viszont igen emlékezetesek. Emberi arcokat, jellemeket felvillantó képsora humanizmusával, emberi humorával hat igazán. Az előadást kommentáló Tillai Ernő, az est „lemezlovasa" szellemesen csevegő stílusban segített hozzá a diaporáma képek élményszerűségéhez. A sorozat amatőr vendégegyüttese a Miskolci Manézs Színház neve országosan ismert. Ollala!.. . címmel operett paródiát ígértek. Szereplésük valóban a nyár egyik fénypontja lehetett volna. Kár, hogy — mint a helyszínen megtudtuk —, technikai okokból mást kaptunk .. . Előadásuk mindkét darabja iskolapéldát adott: menynyire fontos a mit?, hol?, és mikor? egysége a pódiumművészet bármilyen ágazatában vagy stílusában. Itt a tettyei romok egyedi meghatározott környezetében különösen. Beré- nyi Géza Kantáta című orató- rikus játéka memento lehet és méltó tiszteletadás a fasizmus áldozatainak emléke előtt. De itt és most ez bizony elmaradhatott volna. A rá következő bohóctréfa sem a tettyei pódiumszínpadra készült bár itt maga a téma iá lett volna. (Petruska házassága). A bábjáték és a vásári komédia ötvözetében az előadás stílusát és kiváló előadóit élvezhettük — terjengősségét már kevésbé . . . Igazi kellemes meglepetést adott viszont egy 'komplex művészeti törekvés: a dzsessz-mű- vészet és a táncművészet kézfogása — a tettyei romok között. Az új felállású Décsi Ar- ma dzsessz együttes: Szabó Tibor (orgona), Hoífmann Ferenc (basszusgitár), Várnai Ottó (dob), és Kovács Árpád (fuvola; b-tenor szaxofon) és a Pécsi Balett néhány fiatal művésze: Prepeliczay Annamária, Zarnóczay Gizella és Farkas Katalin valamint Móger Ildikó Improvizációk címmel mutatkozott be. Móger Ildikó tehetséges koreográfusként debütált ezen az estén. Műsoruk nem akart többet, mint amit bennünk általában maga a dzsessz-muzsika kiválthat: kedves, hangulatos, szabad fantáziát mozgató érzelmi felüdülést. Nem volt hibátlan ez a műsor, nem is vártuk tőle. A táncok nem mindig keltették az improvizációk érzetét, a zenekar számok kőiül is egy-kettő elmaradhatott volna; Boccherini D-dur fuvolaversenyének első tétele intenzíven kilógott az egészből. (Nem beszélve, menynyire nem szerencsés ebben a formában az ún. „play back" technika alkalmazása.) Egészében azonban az igazi dzsessz daraboknál (pl. Anderson Bur- riés; Herby Man Urai tánc; Osibis együttes: Hat nyolcadban) a táncok üde, harmonikus fiatalsága a Pécsi Balett újat kereső legjobb hagyományait villantotta fel. (w. e.) M űvésztelep vagy „kopár sivatag“ Ahol nincs, ott ne keress, tartja a régi magyar közmondás, és milyen bölcsen. Fölösleges munkát, esetleg kudarcot lehet így megtakarítani. Sajnos, a Magyar Rádió munkatársai fittyet hányva az ősi jótanácsra, ott keresgéltek, ahol nincs. S mivel nagyon akartak találni, úgy tettek, mintha találtak volna. Egy - talán nem szándékos - félreértésből így kreáltak példázatot a bürokrácia ellen. Miért? A Rádiónapló július 17-i Kettőtől-hatig adásában hong- zott el a szóbanforgó riport. Készítője abból indult ki, hogy régebben nyaranta nagy volt a forgalom a villányi művésztelepen, csattogtak a vésők, kalapáltak a szobrászok, most meg nincs ott senki. Ez eddig stimmel, magam is jártam ott ezen a nyáron, meg is írtam, hogy tatarozzák, bővítik a telepet, s hogy jövőre ismét működik majd. Próbáljuk követni a riport gondolatmenetét. Azt mondja benne valaki (valaki a hegyről) : olyan így a művésztelep művészek nélkül, mint egy kopár sivatag. Tetszetős hasonlat. Ilyen lehet alkalmasint a gyári műhely is, amelyben leszerelik a gépeket, hogy újakat építsenek helyettük. A „kopár sivatagból" a riport készítői az Alkotótelepek Irodájába mennek, gondoljuk azért, hogy megtudják, miért kopár a sivatag. Nem egészen. Csak a két adminisztrátor van jelen, egyikük el is mondja, hogy a postások például 800 társadalmi munkaórát ajánlottak fel. hogy legyen a telepnek telefonja. Az irodavezető éppen Pesten van, átvenni a telep új kocsiját, ezért nem nyilatkozhat, hiszen a stáb meg épp itt van Siklóson. Elkerülték egymást, istenem. Az adminisztrátorok azt is elmondják, hogy sok a munkájuk. A riporter felteszi erre a kérdést: hát akkor hogyan bírta hajdan a munkát a három szobrászból álló társadalmi vezetőség, amikor még nem volt meg az iroda? Innen már csak egy (bak)ugrás az a gondolat, amelyet Bocz Gyula szobrász fogalmaz meg: amióta létrejött a Hivatal, azóta fokozatosan fojtogatja a művésztelepet, talán már meg is fojtotta. És ettől kezdve a tények jelentősége végképp megszűnt, maradt a Tézis, ezt fejtegeti a riport. Hogy ez hajmeresztő, hogy néhány áldozatkész művész önzetlen kezdeményezéséből kinőtt egy- ötemeletes iroda, millió alkalmazottal. Fölfalták a művésztelepet. A Hivatalról Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az első lépésektől végigkísérhettem a művésztelep kialakulását, fejlődését. Nem kell tehát találgatnom, vajon rátelepedett a Hivatal vagy nem telepedett rá. Tudom, hogy a hivatal tényleg azért jött létre, hogy kiszolgálja a művésztelepet, még ma is azt teszi, amikor a kivitelezőkkel tárgyal és papírokat küldözget szerteszét. Azt is tudom, hogyan bírta annakelőtte a szobrász-trió. Sehogy. Amikor még nem volt hivatal, akkor is dolgoztak a művésztelep ügyében egypáran. A megyei tanács, a járási és a községi tanács emberei. A művészek maguk sürgették, jobb lenne, ha valaki kézbevenné az ügyek intézését, mert ők szobrot akarnak csinálni, nem katalógusról tárgyalni a nyomdával, nem azt intézni, hogy hozzon valaki kosztat, még csak a takarítást se vállalták társadalmi munkában. Mármost hogyan fojtotta meq a Hivatal a művésztelepet? Logikus féltételezés: nem hagyja a szobrászokat dolgozni. Hogy hogyan nem hagyja, arra meg a szóbanforgó riportból egyetlen adalékot lehet kisütni: nekiállt bővíteni és tatarozni és hiányt pótolni, ezáltal kitúrta a telepről a művészeket. Ezügyben egyedül Bocz Gyula nyilatkozott, aki ma is a bányában dolgozik, csak nem a villában lakik, hanem egy közeli házban vett ki szállást. Ő úgy tűnik, ellene van a rekonstrukciónak és a fejlesztésnek, mert azt mondja: ha nincs művésztelep, vagyis a művésztelepen művészek, akkor minek költik az állam pénzét, költsék inkább hasznos dologra, például építsenek óvodát. Kitiltották? Azért idézem ezt, mert ez az olcsó demagógia közveszélyes. Sokan és szívesen mondják az ilyet, nagyon jól hangzik — de persze, nézzünk csak mögéje, mindjárt kiderül, menynyire üres. Márcsak azért se lehetne óvodát építeni ebből a pénzből, mert ez nem mind a megyei tanács pénze, hanem például az Országos Természetvédelmi Tanácsé, amely éppen úgy nem építhet óvodát, mint olajvezetéket. A postások társadalmi felajánlását is nehéz lenne óvodává változtatni. Meg hát ha annakidején azt a támogatást, amit a „hivatalok” adtak a művésztelepre, szintén óvodára költötték volna (egyébként nem lett volna abból túl sok óvoda) — akkor hiába akadt volna néhány lelkes művész, a dologból nem született volna művésztelep. A művésztelep azonban létrejött, egyik oldalon a támogató „hivatallal", másik oldalon a munkakedvüket és tehetségüket felajánló művészekkel. Köztük volt Bocz Gyula is, aki kezdettől tevékenykedik a művésztelepen, s 1972 óta folyamatosan ott is lakik, azóta ösztöndíjat is kap. Tavaly ősztől a szimpozion zárása óta október 15. és december 31. között teljes ellátást és mű- helyhasználaíot, plusz 3200 forint ösztöndíjat, ez évben három hónapon ót ugyanezt kapta, ezer forinttal magasabb ösztöndíj kíséretében. Jelenleg ismét kap ösztöndíjat (sőt, a házigazdával a megyei tanács köt bérleti szerződést, hogy a szobrász szállásáról így gondoskodjék) - mégpedig azért, hogy a tavalyi szimpozion-munkáját befejezze. A közbülső időben ugyanis állami megrendelésre végezte a mohácsi Vízügyi Székház elé kerülő szobrának munkáit. Mindezt csak azért írom le, mert egy alany a rádióriportban azt mondta, nem tudja miért tiltották ki Bocz Gyulát is a művésztelepről. A kitiltás tehát úgy fest, hogy a „hivatal” nemcsak a szoborparkban maradó alkotás elkészítése idején és céljára támogatta a szobrászt, hanem olyan munkájában is, amit a fennálló rendelkezések szerint megállapított tiszteletdíjért máshová készít. Annak a megjegyzésnek is suta csengése lesz így, a tények ismeretében, hogy „nem kívánok mást, csak hadd ajándékozzak tovább". Kötelező További félrehallások elkerülése végett közlöm, hogy nem vagyok óvodaépítés-ellenes. A „hivatal” védelmét sem tekintem minden körülmények közt feladatomnak. Kötelezőnek csak szakmánk, az újságírás alapszabályait és alapvető ismeretét tekintem. Aminek alfája és ómegája az igazság keresése, legalább az igazság minél alaposabb megismerésére való törekvés, és sohasem a felületesség. Hallatna Erzsébet Bárdosi Németh János Deresedő Deres deresedő, nő bennem az idő, szarva szarvat ellik, egyre nő kiskeddig. Aztán apad lassan minden új tavaszban pityeredő kedvem vére folyik csendben. Piros az ég alja, mindegy: jobbra, balra, mindegy mit csinálok, te gyújts hold, világot. Pohár bort, fekhelyet meleg falak mellett, képeskönyvet, szebbet az elfáradt szemnek. Gyógyírt gyógyítónak, csengőt a csikónak, csillagnak ezüstöt, hozzá pipafüstöt. Ennyi kell már, nem több, még egy pohárt töltök, még egy gyerek fejét megsimitom elébb. Még egy botot vágok, aztán a világot sarkam alá hajtom, s rám borul az alkony. Z. Novak József Visszavisz a házhoz az alkonyat mindig visszavisz a házhoz mész.falak világítanak olajlámpa serceg apám seprüt köt nyirfa seprüt köt - darabja hat forint anyám öltögető keze remeg aprópénz-mosolyú arccal néz fátyolos fényben nézem az arcokat nézem a szemeket nehezedik az éj ágyteritő riadt-szele szalad a szobában
