Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-26 / 233. szám
A Dunántúli napló 1975. augusztus 26., kedd hírek 1975. AUGUSZTUS 26 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IZSÓ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.53 — nyugszik 18.28 órakor. A Hold kél 20.08 — nyugszik ,9.34 órakor. Rufino Tamoyo L_jetvenöt évvel ezelőtt, '' 1900. augusztus 26- án született Rufino Tamayo, a modern mexikói festészet egyik vezéregyénisége. A Mexikóvárosban levő San Carlos Akadémián végezte tanulmányait, s ezek befejezése után nagyszabású alkotó tevékenységbe kezdett. 1921- től — mint a mexikói nemzeti múzeum néprajzi osztályának grafikusa — tudományosan is foglalkozott a mexikói indián népművészettel. 1928-ban a San Carlos Akadémia tanárává nevezték ki. 1936-ban New Yorkban részt vett a forradalmár művészek kongresszusán. Emberi és művészi elveit később is a haladás jellemezte, ha nem is vált olyan értelemben következetesen elkötelezett művésszé, mint Siqueiros, vagy Rivera, akiknek művészetével egyébként rokon a stilusa. Szín- és formagazdag, olykor szűr- realisztikus munkásságában a Picassióéhoz hasonló szellemű szimbolika is megfigyelhető. Rendkívül jelentős volt freskófestői tevékenysége; ilyen jellegű alkotásai a mexikóvárosi zenekonzervatóriumot díszítik. 1958- ban nagyszabású faliképet lestett a párizsi UNESCO-palota részére. Ma este MOZI Park: Szerelmi bűntény (f4, 6. f9) Park-kert: A keresztapa másik arca (8) Petőfi: Két férfi a városban (4, 6. 8) Kossuth: Szerelmi bűntény (fi 0, 12) Vádol a felügyelő (f3, hn5) Közelharc férfiak és nők között (7, 9) Fekete Gyémánt: ,.Gyilkosság" másodkézből (6) Jószerencsét: Piedone, a zsaru (5, 7) Rákóczi: Nem zörög a ha- raszt ... (5. 7) Május 1.: Szembesítés (fő) Boly: A gamma sugarak hatása a százszorszépekre (8) Harkány: Oklahoma olaja (7, 9) Komló, Május 1.: Sutjeska (4, 6) Komló, Zrínyi: Szertartás (4, 6, 8) Mohács: Jack kapitány (6) Egy királyi álom (8) Mohács-kert: Lépj olajra! (8) Pécsvárad: Hogyan mondjam meg a gyermekemnek? (f8) Sásd: A betörés (f8) Sellye: Só (8) Siklós: Volt egyszer egy vadnyugat (5, 8) Szigetvár: A fej nélküli lovas (5) Kivándorlók (7) idfijárés Várható időjárás kedd estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, többfelé esővel, záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 18».—23 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: túlnyomóan felhős, szeles, változékony idő, ismétlődő esőkkel, zivatarokkal. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. Jelentős mennyiségű: (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. Kilencvenkét dekagrammos paradicsom termett Benedek Lajos nagypalli lakos kertjében. — Szokolai felv. — — „Az Alkotó Ifjúság” országos kiállítás megnyitóját tartják — az ÉVM és a KISZ KB szervezésében — augusztus 26-án, 14 órakor Budapesten, a Dózsa György út 89/A-ban. Ezen öt pécsi porcelángyári fiatal is szerepel díjnyertes munkáival. Illés Erzsébet, Füzér Róbertné, Kiltauné Kalmár Zsuzsanna, ifjú Soltra Elemér és Kovács Sándor küldte el porcelán remekeit. — Festészettel, zenével, képzőművészettel foglalkozó kisfilmeket vetítenek ma este 18 órai kezdettel a Doktor Sándor Művelődési Központi nagytermében. — Szünetel a melegvízszolgáltatás augusztus 25- től, éjféltől, előreláthq- tóan három napon át egész Pécs területén általános hálózatkarbantartási munkák miatt. — Új húsbolt nyílott Pécsett, a Szalai András úti üzletsorban. A létesítmény a Bajcsy Zs. úti bolt helyett dolgozik három eladóval, hosszabbított nyitvatartásban, hétfő és szombat kivételével reggel 7-től délután 18 óráig. — Villámcsapás okozta a tüzet tegnap délután Bezedek községben, a Kossuth Lajos utca 37. sz. ház nyárikonyhájában. A helyszínre siető mohácsi és -helyi önkéntes tűzoltók megfékezték a lángokat, így az anyagi kár nem jelentős. ♦ Esküvő TURCSEK ÉVA TÍMEA és SZABÓ JÁNOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. augusztus 27-én, 11.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). GÖRÖG ÉVA és SZENTES ISTVÁN házasságkötése 1975. augusztus 30-án, 13.30 órakor lesz a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). GONDA JUDIT és BERTA JÓZSEF értesítik kedves isme- ■ réseiket és barátaikat, hogy 1975. augusztus 30- án, 14.00 órakor tartják esküvőjüket az I. kér. tanács házasságkötő termében (Gyárváros). Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 2980 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 1025-öt Zsiguli (Budapest) típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 1433, Trabant Limousine (Győr) 1100, Trabant Limousine Special (Budapest) 1384, Trabant Limousine Speciál (Győr) 967, Trabant Limousine Hykomat 3413, Trabant Combi 15 877, Wartburg Limousine 32 974, Wartburg de Luxe 29 625, Wartburg Tourist 3077, Skoda 100 70 725, Skoda 100 L (Budapest) 6618, Skoda 100 L (Győr) 2048, Skoda 110 L (Budapest) 5113, Skoda 110 L (Győr) 1295, Skoda Coupé 825, Moszkvics 412 36 037, Polski FIAT 1500 10 178, Zapo- rozsec 22 989, Zsiguli (Budapest) 68 856, Zsiguli (Debrecen) 29 652, Zsiguli Combi 6325, Zsiguli 2103 1042, Dácia 6748. ♦ — Csökkent viznyomás. A pécsi Tüzér utcai al- állomáson a pellérd— vajszlói 22 kilovoltos távvezeték megszakítója működés közben meggyulladt augusztus 25-én, a kora délutáni órákban, emiatt a Pécsi Vízmű pellérdi kútjai átmenetileg feszültség nélkül maradtak. Pécs több területén — egy óránál is tovább — csökkent víznyomás volt. — Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű ifjúsági regénye Halasi Mária: Utolsó padban című könyve, amely annakidején a Pettyes sorozatban látott napvilágot. A mű 16 kiadást ért meg eddig, több nyelven adták ki annak idején. Színpadi válozatát is láthattuk, most a televízió ifjúsági osztálya egyórás filmet készít belőle. Az Utolsó padban forgatása egyébként a napokban fejeződik be. — Elektronikus vezérlésű tojás-keltetőgépet vásárol Belgiumból a budapesti Sasad termelő- szövetkezet, amely az elmúlt években jelentősen fejlesztette az exportra kerülő áruk termelését. 1975-ben 15 millió baromfi-tojást szállítanak Ausztriába. Miután a napos baromfi iránt is nő a külföldi érdeklődés, a tsz ezért az eddiginél korszerűbb feltételek között rendezkedik be a „gyártásra”, ehhez tartozik majd az új keltetőgép. A sikeres e/porthoz szükséges tenyészállatalapanyagot Belgiumból vásárolják, idén 12 ezer naposcsibét várnak a világhírű HubbardEurópa cégtől. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermek klinika, páios napokon: Me gyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet: Városi Kórház. Traumatológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések : Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Jó termés ígérkezik csemegeszőlőkből Baranya megyében. Már befejeződött a Csabagyöngye szedése, most szüretelik a cardinalt, a szőlőskertek királynőjét és a Pannónia kincsét. Hamarosan a közkedvelt Chasselas- fajták következnek. — A körte, alma szüretelése a napokban kezdődött 200 hektáron és előreláthatóan október közepéig tart. A Pécsi Állami Gazdaság József- majori telepén jelenleg 800 fő — köztük 240 diák — dolgozik a 13 millió forint értékű gyümölcs betakarításán. — Új növényvédő szerek. A Sellyei Agrokémiai Szövetkezet új növényvédő szerek gyártását kezdte meg, elsősorban a cukorrépa és a kukorica kártevői elleni védekezésre. Az újfajta növényvédőszerek csomagolására Svájcból rendeltek gépeket. — Az Alkotó Ifjúság pályázat keretén belül a Baranya megyei Tanács járási illetve közös községi tanácsi hivatalaiban dolgozó harminc éven aluli fiatalok öt témát dolgoztak fel pályamunkáikban. A szakdolgozatok eredményhirdetését szombat délelőtt tartották Pécsett, a Baranya megyei Tanács székházában.. A díjakat dr. Hazafi József, a Megyei Tanács vb-titkára nyújtotta át a pályázóknak. A készített szakdolgozatok közül a legkiemelkedőbb eredményt Erdei Katalin érte el, akinek pályamunkáját országos értékelésre küldik. — Orvosi lakások, iskola körzeti orvosi lakás épül Sellyén, 750 ezer forintos tanácsi költséggel. Drávasztárán is a közelmúltban kezdték meg a körzeti orvosi lakás építését, ugyancsak tanácsi költséggel. — Bezárt Pécsett, az Irányi Dániel téri 802. számú húsból ahol három napon át festenek és mázolnak. A felújított üzlet augusztus 28-tól ismét nyitva tart. Kettős halál gyorshajtás miatt. Augusztus 24- én a hajnali órákban Gör- csöny belterületén — gyorshajtás miatt — az egyik útkanyarban kisodródott motorkerékpárjával Radácsi Imre, 19 éves pécsi lakos, majd az útkor- látnak ütközött a gépével. Utasa Hornyák László, 20 éves pécsi lakos, valamint a motorkerékpár vezetője, a helyszínen szörnyethalt. — 25 éves jubileumát ünnepelte Pécs városának első Területi Lakásépítő Szövetkezete, melynek ténykedését jelzik például a Megyeri úti ötven családi ház, a Jókai Mór utcai 94 lakás. A jubileum alkalmából „Kiváló Dolgozó" oklevelet és jelvényt kapott Homolai Gyula, a szövetkezet első elnöke és Bolla László, a jelenlegi lakásszövetkezeti elnök. — Gyorsmérleg a nyári fürdésről. A három pécsi strandon, a Balokányban, a Hullámban és a Nagy Lajos fürdőben, melyeket a Pécsi Vízmű üzemeltet, a nyári fürdőidényben több mint százezer vendég fordult meg. Csaknem ötvenezren keresték fel a Hullámot, ahol közkedvelt volt a hullámkeltő berendezésen kívül a 27—28 fokos melegvizes medence. A Balokányban elsősorban a zöld terület jelentette a vonzóerőt, míg a legcsendesebb fürdőhelynek a Nagy Lajos bizonyult. — Újfajta szőnyegek. A vajszlói ÁFÉSZ csá- nyoszrói szőnyegszövő üzemében Ardai Ilona iparművész tervei alapján újfajta szőnyegek gyártását kezték meg. A narancssárga, barna árnyalatú, újszerűén csíkozott szőnyegek mellett az üzem egyre több ormánsági mintát is felhasznál a munkája során. ♦ Iskolai beíratások Dolgozók önálló Általános Iskolája az 1975/76. tanévre a beiratásokat 1975. augusztus 26., 27., 28., 29. és szeptember 1-én, délután 3—7 óráig tartja Pécs, Jókai u. 49. 107. teremben. * Beiratás a Dolgozók Gimnáziumába. Augusztus 28-án, 29-én délután 14—18 óra között a Dolgozók Gimnáziumába beiratkozhatnak az 1975/ 76-os tanévre jelentkezők a kitöltött jelentkezési lap és az előzetes végzettséget tanúsító bizonyítvány felmutatásával az esti és levelező tagozat I. osztályába, illetve a magasabb osztályokba azok, akik előzetesen más iskolába jártak. A beiratkozás helye: István tér 8/10. Általános iskola bejárata. * A pécsi Komarov Földmérési Szakközépiskola az 1975 76. tanévben induló kétéves leve- . lező földmérési szakközépiskolai osztályba jelentkezés feltételei: 1. Középiskolai érettségi. 2. Kétéves földmérési szakmai gyakorlat. 3. Orvosi alkalmasság. 4. Munkaadói javaslat. Jelentkezési lap a nyomtatvány boltokban beszerezhető (A. Tü. 817.) vagy az iskolától igényelhető. Jelentkezési határidő: 1975. szeptember 10. Beiratkozás, tankönyvvásárlás 1975. szeptember 12-én, 15 óra. Az iskola címe: 7633 Pécs, dr. Veress Endre u. 15. Or. KOVÁCS AMORftS: ft százéves Kereskedelmi-; 20, A mostoha elhelyezési körülmények ellenére nagy lelkesedéssel dolgozik az iskola. 1926. április 17-én nagysikerű ünnepélyt tartott Rákóczi Ferenc születésének 250. évfordulóján. A kitűnően képzett történelemtanár, dr. Máttyus László mondott ünnepi beszédet. Baran- kay: „A nemzeti közszellem pedagógiája" című pályaművét az MTA a „Halmos Izor" alapítvány díjával tüntette ki. Bárdos Lajos négy havi tanulmányúton volt Franciaországban az iskola- fenntartó város támogatásával. Dr. Gedeon Endre, az Erzsébet Tudományegyetem francia lektora a tanárképző intézetben előadó tanárként működött. Az iskolában szerzett érettségi bizonyítvány súlyát és nívóját mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy érettségi biztosul dr. Császár Elemér, a Pázmány Péter Tudományegyetem nyilvános rendes tanóra elnökölt az 1925/26. tanév végén. 1927-ben írta meg dr. Gedeon Endre: „A beszélőgép a modern nyelvi oktatás szolgálatában” című merőben új tanulmányát. Dr. Gedeont a francia nyelvórákon végzett kísérletei vezették arra a gondolatra, hogy a „beszélőgéppel" való oktatást az iskolai nyelvtanítás kiegészítéseképpen külön beszédgyakorló órákon — csupán a tehetségesebb tanulókkal — az iskola összes évfolyamaiban alkalmazzák. A kultuszminisztérium 1927- ben új kereskedelmi iskolai rendtartást léptetett életbe. A módosított tanterv számol már a megváltozott viszonyokkal, de megtartotta mindazt az 1920. évi szervezetből, amit az iskolaSorsz. Kötelező tárgyak 1. Hit- és erkölcstan 2. Magyar fogalmazás .és irodalom 3. Történelem 4. Jogi ismeretek 5. Közgazdaságtan 6. Földrajz 7. Kémia és technológia . 8. Áruismeret 9. Mennyiségtan és pol. számtan 10. Természettan 11. Kereskedelmi számtan 12. Kereskedelmi ismeretek 13. Könyvvitel 14. Magyar kereskedelmi levelezés 15. Gyakorló iroda 16. Német nyelv és levelezés 17. Második idegen nyelv és lev. í 18. Gyorsírás 19. Testnevelés (testgyakorlás és egészségtan) Összesen : Nem kötelező tárgyak: 1. Gépírás 2. Szépírás A gépírás és a szépírás jellege és heti óraszáma tehát megváltozott. Eddig egy tantárgyként kezelték, s minden osztályban -heti 1 órában szerepelt. Az 1928/29. tanévtől kezdődően gyorsírókor kezdi meg működését. A gyorsírás- és a géptípus színvonalának megőrzésére szükségesnek látott. Tantárgyak és heti óraszámuk: 1. II. III. 4v. ossz. 2 2 2 2 3 4 2 2 3 11 2 2 2 2 8 — 2 2 — 4 2 2 2 2 8 3 2 3 — 5 3 3 2 2 — 7 4 3 3 12 2 — — 2 — 3 3 — 62 2 4 4 4 4 » 3 3 13 __ 3 3 4 10 2 1 1 1 5 2 2 2 2 8 30 32 32 32 124 — 2 — — 2 1 — — — 1 írástanítás tárgyában végül is a VKM 1930-as rendelete intézkedik. A gyorsírást a II. osztályban heti 2 órára emeli, a gépírást a II—IV. osztályban heti kötelező 1 órára. (Folytatása következik) «Ilii A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az (igazságszolgáltatás területén végzett több évtizedes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából Csik- mérő Antal bv. alezredesnek a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést hétfőn dr. Markója Imre igazságügyminisztériumi államtitkár nyújtotta át. * Az Országos Béketanács meghívására hazánkban tartózkodó délvietnami békeharcosok csoportja hétfőn elutazott Budapestről. * Alapfokú pedagógiai és módszertani ismeretek elsajátítására 1 hetes tanfolyamot szervezett — képesítés nélkül idén tanítani kezdő — fiataloknak Sikondán a Baranya megyei Pedagógus Továbbképző Intézet. A tanfolyam tegnap kezdődött és szombaton ér véget. A A Magyar Partizán Szövetség küldöttsége, amely Markó Imre titkár vezetésével részt vett Algériában a frontharcosok napja ünnepségein, hazaérkezett Budapestre. * A bolgár közlekedési miniszter első helyettese, Wikofor Sztoicskov, hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Dr. Ábrahám Kálmán közlekedési és postaügyi államtitkárral a magyar—bolgár tranzitszállítások és a vasúti közlekedés időszerű kérdéseiről tárgyalt. Lapzárta Hétfőn háromtagú Vöröskereszt-küldöttség érkezett Salgótarjánba, a Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei vezetőségének meghívására. Az NDK-beli Vöröskeresztvezetők Nógrád megyei egészségügyi intézmények, üzemi és járási Vöröskereszt szervezetek munkáját tanulmányozzák. * Moszkvában hétfőn az egyetemek nemzetközi szövetsége közgyűlésének záróülésén megválasztották a szövetség új vezetőségét. Roger Gaudry-t, a montreali egyetem professzorát válaszották a szövetség elnökévé és Rem Hohlovot, a moszkvai egyetem rektorát al- elnökévé. * Luandában az élet visszatért a rendes kerékvágásba, ezért a portugál főbiztosi hivatal bejelentése szerint, az angolai fővárosban feloldották az áprilisban, a harcok fellángolása idején bevezetett éjszakai kijárási tilalmat. Kissinger amerikai külügyminiszter hétfőn a kora esti órákban Alexandriábái visszaérkezett Izraelbe, hogy a Tel Aviv-i vezetőkkel folytassa a Sinai-félszigeten végrehajtandó újabb katonai megállapodással kapcsolatos tárgyalásokat. Ezt megelőzően az amerikai diplomácia vezetője délután másodszor is tanácskozott az egyiptomi elnökkel, majd elutazása előtt újságíróknak kijelentette, hogy a megbeszéléseken haladást értek el.