Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-24 / 231. szám
Dunáimul napló 1975. augusztus 24., vasárnap Móra Ferenc-emlékérem Negyedszázada munkálkodik a magyar múzeumügy szolgálatában. Húsz éve Pécsett, másfél évtizede a Janus Pannonius Múzeum élén, amely az ország egyik legnagyobb, legszélesebb vidéki hálózatává fejlődött. Antik bútorzatú irodájában beszélgetünk. Dr. Hárs Éva művészettörténészt mindössze néhány éve ismerem, de halk és nagyon határozott egyéniségének két alapvető vonását úgy érzem, tökéletes biztonsággal leírhatom: Ezt a törékeny alkatú asz- szonyt mindig munkában találtam. Ha pedig véleményt mondott valamiről, ítéleteiben mindig a tenniakarás meg a „pontosan, szépen” szigorúsága és tudatossága csendült meg. Alighanem ezzel indult el a pályán is. Újkori művészetből diplomázott. Első munkahelyén, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjában a műtárgyvédelem országos kialakításán munkálkodik. Majd egy évet tölt a berlini Humboldt Egyetemen. Dolgozik a minisztériumban: 1955-től a pécsi múzeum képző- és ipar- művészeti osztályának vezetője, 1970-től a Baranya megyei múzeumok igazgatója. Az intézmény öt meglévő és most szerveződő hatodik (közművelődési) osztálya ma 27 állandó kiállítással szolgálja a tudomány és a múzeumi köz- művelődés céljait, feladatait. Országos és pécsi szervező, irányító munkája mellett szakmai munkássága két síkú: egyrészt a kerámia területére, másrészt a modern képzőművészet kutatására terjed ki. Kutatómunkája eredményeit 1952-től mintegy fél száz tanulmányban, tudományos cikkben adta közre. önálló kötetei: művészi arcképek, kismonográfiák és egy nagyobb átfogó mű. Maríyn című monográfiájával, kandidátusi fokozatot és doktori címet szerzett. Városunkban élő jeles festőművészünk életének és munkásságának teljes földolgozása nemrég jelent meg Martyn Ferenc művészete címmel. Jelenleg nyomdában van Simon Béla életét, munkásságát összegező kismonográfiája. A múzeumigazgató Hárs Évát örömeiről és gondjairól kérdezve semmi rendkívülit nem hallhattam. A múzeum igen intenzíven fejlődik ma is, de ennek a korlátáit is érzi, és egyre jobban. Nincs „legnagyobb” öröme. És „kiemelt" területe sincs, „öröm számomra az, ha valami elindul a helyes úton és megvalósulva része lesz a nagy egésznek. Akár a régészeti feltárásokban, szerzeményezésben, akár másban. Ez az előbbrelépés záloga. A hétköznapokat szeretem, nem az ünnepnapokat..." — mondta. Tagja az Akadémia és a Képzőművészeti Szövetség több bizottságának; a Pécsi Akadémiai Bizottságnak, valamint az ICOM Magyar Bizottságának. A „Szocialista kultúráért" jelvénnyel a miniszter már 1970-ben kitüntette. Jelenleg a pécsi Modern Magyar Képtár tudományos katalógusának előkészítésén dolgozik. A mű kb. két év mútva jelenik meg a Corvina gondozásában. Tervei közt említette, hogy igazgatói munkája mellett szeretne a Zsol- nay-kerámiával is elmélyültebben foglalkozni. Ebből is nagymonográfia születik majd. (w. e.) Miről vall a bronz mérleg? Nem lovas nomádok, letelepedett közösség Értékes leletek kerültek napvilágra Mohácstól délre Régészeti kutatások sorozata bizonyítja, hogy Mohács és környékét az ember az őskortól kezdve alkalmasnak találta a letelepedésre. Itt élt már a kő-, a vas- és a bronzkor embere, Lusitaniából származó római cohors taposta a közeli Altinum erődjének útjait, s annak pusztulása után alig két évszázaddal már az avarkor embere építi házait. Víz, termékeny talaj, erdő — egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy, egy emberi közösség huzamosabb ideig kedvező életfeltételeket teremthessen magának. Mohácstól délre, a sátorhelyi elágazástól néhány percnyire Kölked irányába negyedik éve végzi egy avarkori település feltárását dr. Kiss Attila és K. Zolfmann Zsuzsanna, a Nemzeti Múzeum régészei. A földgyalu hántotta réteg alatt elszíneződések sorozata jelzi az egykori élet napjainkig megmaradt jeleit. Az érdeklődő csupán a szakember magyarázata alapján ismerheti ki magát, mert az avatatlan számára az itt látottak aligha jelentenek többet lyukak és gödrök látszólagos ismétlődésénél. A séta előtt tudnunk kell, hogy a maradványok készítői 1300 évvel ezelőtt tekintették otthonuknak ezt a környezetet, s hozzávetőlegesen a VI. század második felétől a VII. század végéig élték mindennapjaikat. Ház és kemence A legszembetűnőbb lelet a ház. Általában másfél méter mélységig a földbesüllyesztet- ték, s föléje ágaskarókra szalmából, vagy nádból készült tetőt húztak. Alapterülete akkora, mint egy mai panellakás szobája. A bejárattal szemben szárazon rakott, boltozatos kőtűzhelyet találunk, minden valószínűség szerint csak fűtésre szolgált. A házon kívül, önállóan álltak a sütőkemencék. Alakjukban a régi falusi ke- menscékre hasonlítanak, magát a sütőteret azonban itt a földbe vájták. A tartósság érdekében a kemencék száját kövekkel erősítették meg és sárga agyaggal tapasztották ki. A házak körül igen sűrűén gabona tárolására alkalmas gödröket is találtak. Bronzöntvények Az idén az ásatás nyomán a régész idáig jutott, hogy már általánosításokat vonhat le a nagyszámú leletek alapján, s kibontakozik a falu képe. Az elmúlt évben még csak arról győződhettek meg, hogy az itt élt ember a mezőgazdaságon, a halászaton és vadászaton kívül még aligha foglalkozhatott mással. Nemrégiben azonban két igen figyelemre méltó lelet került elő, amely megváltoztathatja az eddigi feltevéseket. A harmadikként kiásott kútból egy épület törmelékei kerültek elő. Valószínűleg egy olyan házé, melyet gerendából ácsoltak és sövényből készült falát vastag agyaggal tapasztották. Az épületet tűzvész pusztította el és kiégett agyagmaradványaival temethették be a kutat. Innen került a felszínre bronz salak és több elrontott öntvény darab. Ez pedig annak bizonyítéka, hogy a településen olyan műhely is létezett, ahol bronzöntéssel is foglalkozhattak. A lelet még inkább alátámasztja azt a korábbi feltevést, hogy az írott forrásokban említett lovasnomádok mellett a Kárpát-medencében letelepedett közösségek is éltek. Igen figyelemre méltó továbbá az egyik gödörben talált bronz mérleg töredék. Ez arra utal, hogy a kereskedelemmel és ötvösséggel is foglalkozhatott e település lakója. A település feltárás jelenlegi állapotában már megállapítható, hogy egyidejűleg itt Kölked- Feketekapunál 150—180 ember élhetett. Bár az itteni életkorra vonatkozó kutatások még nem fejeződtek be, de annyi bizonyos, hogy nem sokkal élték túl a 30 évet. A feltárók szerencséje Ha a jövőben a feltárás folytatódik, s ez a tervek között szerepel, bizonyára rövid időn belül igen komoly ismeret- anyaghoz jut a tudomány az avarkori népek életével kapcsolatban. Különösen kiemelkedő a kölked-feketekapui ásatás, hiszen itt abban a szerencsés helyzetben van a régész, hogy egyugyanazon népesség temetőjét és lakhelyét is kutathatja. A Kárpát-medencében ezidóig csaknem 1600 helyen találtak sírokat, azonban települést alig. Korábban pedig Erdélyben Malomfalván és hazánkban Dunaújvárosban végezhettek hasonló jellegű feltárást. Az idei év eredményes munkájához igen sok segítséget adott az Új Barázda Termelő- szövetkezet és a már évek óta itt dolgozó, a környékbeliekből verbuválódott „régészbrigád". Füzes János Magányos cédrus megy szoba ialán Megkésett látogatás Gerlóczy Gedeon lakásában Meghalt a Csontváry-képek megmentője Régi pesti bérház a belváros közepén. Nem messze ide markolók és teherautók idegtépő zajjal tépik-hordják az aszfaltot, hörögnek a hosszú közlekedési dugóba szorult kocsik, de a másik oldalon változatlan nyugalommal hömpölyög a Duna. Fölkapaszkodom a fényesre kopott kőlépcsőkön, egészen a hatodik emeletig, mindenütt disztingvált csend és félhomály, csak valamelyik alsó emeleten csapódik egy ajtó és vágtat lefelé egy meztelen térdű kisfiú. Félhomályos, majdnem sötét az előszoba is. Madarakkal találom szembe magam, fényesszemű, görbecsőrű madarakkal. Csontváry madarai ülnek a_homályban a falakon és néznek. Évtizedek óta itt ülnek, háborí; tatlanul és örökéletűen. Kitárul a nagy szoba ajtaja. Vakító napsütés. Elől felgöngyölt szőnyeg, valami bútorok. vázák halomban, takarító eszközök. Egy zongora, egy szalongarnitúra, összébb tologatva. Vakító napsütés. A kanapé fölött pedig ott ál a Cédrus. Tépi a szél, mögötte félelmetes távlatok. Talán az egész földgolyó ott lapul, sír a Cédrus alatt. A Cédrus szétnyomja a falakat, betölti a teret. Azt mondta 1963-ban, a fehérvári Csontváry-kiállítás után Fülep Lajos: „Mikor ő meghalt — végső szegénységben, nyomorúságban, talán éhen — a képeket árverésen festővászon céljára el akarták adni, s ma nincs Csontváry, ha akkor ott valaki egészben meg nem veszi ezeket a nem polgári lakásba való képeket, és úgy, ahogy tudta, nem őrzi, tartogatja őket.” Ez a valaki volt dr. Gerlóczy Gedeon építész, több budapesti középület és lakóház tervezője, 1944-től 1948-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára, építészeti szakkönyvek szerzője. Gerlóczy Gedeon 1975. július 30-án halt meg. * özvegye él most már csak ebben a lakásban, ebben a „polgári lakásban”, ahová valóban nemigen valók Csontváry félelmetes látomásai, de amely lakás mégiscsak őrzi a képeket évtizedek óta, háborítatlanul. Az özvegy fáradt és szomorú. A temetésre készülődik, amely augusztus 26-án lesz, és á lányát várja haza Kanadából. — Sokan keresnek fel ezekben a napokban. Mindenki olyan kedves. — Mióta élnek ebben a lakásban? — Mióta is? ... Harminc éve, mert negyvenötben költöztünk át ide, Budáról. A Cédrussal szemben a Sé- takocsizás újholdnál Athénben, Csontvárynak egyik legközvetlenebb szépségű lírai festménye. A másik szoba kincsei: a Jajcei vízesés, Zarándoklás a cédrusokhoz, Selmecbánya, Hortobágy, Marokkói tanító. A hálószobában a Schaffhauseni vízesés, az a kép, amely a Gerlóczy Gedeonnal kötött szerződés értelmében legközelebb — 1978-ban — kerül a pécsi Csont- vóry Múzeumba. * Gerlóczy Gedeon elévülhetetlen érdeme marad a Csontváry-képek megmentése az utókor számára. Helye ott van a művészeti kézikönyvekben a nagy műgyűjtők között, de érdemét csak növeli annak a festőnek a nagysága, akinek műveit megmentette. Csontváry alig több mint egy évtizeddel ezelőtt találkozott először a közönséggel, de ez a találkozás robbanás erejű volt. Hadd idézzem Fülep Lajos szinte prófétai szavait: „Csontváry igazában most született meg népünk tudata számára és ő rajta, úgy látszik, új közönség is született, más, mint valamennyi előző.” A közönséget a kiállításnál nem kevésbé csodálatosnak nevezte. Majd kimondta — vállalva az úttörő szerepét — Csontváry világtörténeti jelentőségét. S így folytatta: „Az egész emberiségnek vagyunk érte felelősek. Mint ahogy a Sixtinát mindnyájan magunkénak valljuk s még a háborús bestiák is megkímélték. Aki látni akarja, Rómába kell mennie. Aki külföldi pedig Csontváryt akarja látni, majd jöjjön ide. Fog is!” H. E. Családi könyvek új sorozata Szakácskönyv ábécében címmel most került a boltokba a közgazdasági és jogi kiadó „Minerva családi könyvek" induló sorozatának első kötete. A sorozattal — amint a szerkesztőségben elmondták — minden családot érdeklő közhasznú ismereteket kívánnak közreadni. Az első könyv szerzője Lévai Vera. Receptjeiben sokak igényét tartja szem előtt: gyorsan elkészíthető, nem hizlaló ételeket gyűjt össze. A család jogi kézikönyve lesz a sorozat következő kötete: a legfontosabb szabályait ismerteti majd azoknak a jogágaknak, amelyek a családok legtöbb tagját érintik. így: a polgári törvénykönyv, a családjogi törvény, a társadalombiztosítási jogszabályok, a munka törvénykönyve legfontosabb paragrafusait, továbbá a leggyakrabban előforduló államigazgatási ügyeket, a közjegyzők munkáját, a szabálysértésekkel és a különféle hatósági bejelentésekkel kapcsolatos tudnivalókat. TÜSKÉS TIBOR ^ NAGYVÁROS Tüskés Tibor könyve Pécsről A pécsi könyvesboltokban megjelent Tüskés Tibor új könyve, a Nagyváros születik című kötet, Lantos Miklós szép fotóival. Az író immár jellegzetes műfajának tartott tájesszé sorozat új alkotása ez a könyv, a Párbeszéd a Balatonról, A déli part, a Magyarország, s a Nyár, erdő, kakukk című kötetek után. — Most sem mondhatok mást — nyilatkozta az író — mint amit a kiadónak elmondtam: csaknem egy esztendőn keresztül figyeltem közelről Pécs életét, hallgattam szívműködését, vizsgáltam érrendszerét, mértem vérnyomását. Megálltam az emberekkel beszélgetni, belestem a kapualjakba, leültem irodákba, megfordultam munkahelyeken, üzemekben. Meghallgattam a panaszkodókat, örültem az eredményeknek, vizsgáltam a statisztikai számoszlopokat, elmélyedtem a távlati tervek tanulmányozásában. Milyen elképzeléssel látott munkához? — Pécs mai „jelentését” kerestem, azokat a tanulságokat és lehetőségeket, amelyek a magyar városfejlődésben c többi városban is fölmutathatok. Tanulmányoztam a város arcát, ünnepeit és hétköznapjait, a magyar urbanizáció általános és egyéni vonásait. Kérdéseket akartam megfogalmazni az elmélkedés és az irodalom határán. Ami harag és indulat a sorok közé vegyült, azzal is a megjobbulást, a szocialista várost, a harmonikusabb életet akartam szolgálni. Ezeket mondtam el a kiadó vállalatnak is. Meg még azt, hogy nem kívántam ítéleteket megfogalmazni, szabályokat, törvényeket alkotni, a szaktudományok körébe vágó ítéleteket hozni. Nem akartam a puszta benyomásoknál sem megmaradni, a valóságot „regényesíteni", szép- irodalommá formálni. Az olvasót mindig társként éreztem magam mellett, aki az itt talált jelenségekre ráfényképezi a maga tapasztalatait és ismereteit. Végül is könyvemet a magyar városszociográfia műfajában kísérletnek szánom — mondotta Tüskés Tibor. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. (A Csontváry Múzeum anyagából.) Dr. Hárs Éva
