Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-18 / 226. szám

M1 Hétfőtől hétfőig Fesztivál inden szinte olyan volt, mint egy VIT-en - csak kicsiben. A fiata­lok táncoltak, énekeltek, be­mutatkoztak művészeti együtteseik, a legkülönbö. zöbb helyeken baráti talál­kozókat rendeztek, politikai tanácskozásokat és gyűlé­seket tartottak. A lányok és fiúk fesztiválblúzokat hord­tak, jelvényeket cseréltek, felírták egymás címeit - megfogadva, hogy ezután rendszeresen leveleznek egymással - számtalan ba­rátság szövődött. Az elmúlt héten az ország egyik legrangosabb politi­kai rendezvénysorozata volt az I. magyar-szovjet ifjúsági barátság fesztivál. A hírköz­lő szervek részletesen tájé­koztatták a közvéleményt a fesztivál eseményeiről, be­mutatták annak résztvevőit, díszvendégeit, igyekeztek visszaadni azt a baráti, vi­dám, fiatalos hangulatot, mely a találkozó egészét jellemezte. Nem könnyű fel­adat volt ez, hiszen írásban, de még képben is igen ne­hezen lehetett követni mind­azt, ami ezt a fesztivált jel­lemezte. Tartottak ugyan „protokoll" rendezvényeket, de a fesztivál légköre olyan volt, hogy az pillanatok alatt kötetlenné, oldottá vált Nem voltak nyelvi, tolmá­csolási nehézségek, a talál­kozások magyar résztvevői, iskolai tanulmányaik segít­ségével, gyorsan megtalál­ták azokat a legfontosabb orosz szavakat, melyekkel közvetlenül megértették ma­gukat a vendégekkel. A két ország ifjúsági szö­vetsége, a hagyományos ba­ráti kapcsolatok tovóbberő- sitése szellemében rendez­ték meg a fesztivált. A ma­gyar és szovjet fiatalok ez alkalommal újabb ismerete­ket szerezhettek egymásról, lehetőség nyílt a kapcsola­tok, az együttműködés to­vábbfejlesztésére. Különös tartalmat adott a rendez­vénysorozatnak, hogy azt a fasizmus feletti győzelem 30. évfordulójának esztendejé­ben rendezték. Ez lehetősé­get biztosított a tisztelet- adásra a hősök és az ál­dozatok emléke előtt, annak az útnak a felmérésére, melyet a két ország tett meg három évtized alatt, nagyszerű lehetőségeket te­remtve az ifjúságnak az al­kotó munkában való rész­vételre, a művelődésre, a boldog életre! A fesztivál résztvevői­** nek egy csoportját megyénk is vendégül látta. Bemutatkoztunk előttük, megmutattuk mivel gazda­godott, gyarapodott Bara­nya a felszabadulás óta, hogy él megyénk ifjúsága. Hasonló ismereteket szerez­hettünk vendégeinktől is. A két nép ifjúsága barátságá nak erősítéséhez Baranya fiataljai a testvéri Lvov te­rület fiataljaival való to­vábbi együttműködés erősí­tésével járulnak hozzá. Vendégeink megyei tartóz­kodása során ennek szélesí­tését szolgáló tanácskozó sokra, megállapodásokra ke­rült sor. Szép, jó, hasznos, emlé­keiben maradandó és fe­lejthetetlen fesztivál volt, sikeresen alapozta meg az ezután következőket! Mitzki Ervin Először Baranyában — Típustervek zártkerti épületek építéséhez I2 négyzetméteren is lehet Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 1 433 Trabant Lim. (Győr) 1 100 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 1 249 Trabant Lim. Spec. (Győr) 833 Trabant Lim. Hycomat 3 356 Trabant Combi 15 846 Wartburg Limousine 31 953 Wartburg de Luxe 29 579 Wartburg Tourist 3 015 Skoda 100 70 725 Skoda 100 L. (Budapest) 6 618 Skoda 100 L. (Győr) 2 048 Skoda 110 L. (Budapest) 5 113 Skoda 110 L. (Győr) 1 295 Skoda Coupé 825 Moszkvics 412 35 995 Polski FIAT 1500 10 169 Zaporozsec 22 969 Zsiguli (Budapest) 67 831 Zsiguli (Debrecen) 29 438 Zsiguli Combi 6 325 Zsiguli 2103 950 Dácia 6 656 Tizenötezer-tizenhatezer képet készítenek naponta az OFO- TÉRT Rét utcai laborjában. Fotó: Kóródi Gábor Ezrek ólma a kellemes pi­henést, kikapcsolódást ígérő aprócska szőlő, gyümölcsös. Ez jut kifejezésre abban a nagy érdeklődésben is. mely tervis­mertető sorozatunkat kíséri. A Megyei Tanács építési osztá­lya által kiírt és a zsűri által díjazott tervek közül most a „Villány" elnevezésű épület tervvázlatát ismertetjük. A jel­szó: 12 négyzetméteren is le­het ... A Villány elnevezésű házak tervezője Dávidné Müller Má­ria, a Pécsi Tervező Vállalat munkatársa. Az épületet lejtős terepre szánta, ezt bizonyítja a belső szinteltolás is. Jól el­különül a házacskában az úgy­nevezett technológiai és pihenő rész. Telepítési javaslat: lejtős terepre, a rétegvonalakon me­rőleges gerinccel. A tető nye­regmegoldású, nád- vagy cse­répfedéssel. A födémborított fagerendás, alsó-felső deszká- zással. Nyílászárók fából, zsa- lus kivitelben. Végül egy ta­nács: öt-tíz méteres előkerttel célszerű telepíteni az épületet — ez megfelelő területet biz­tosít parkoláshoz, hordókezelés­hez. tlDtl mmtlDU EMEJtlDtl Pécsi tervezők Szombathe­lyen. A PTV Ifjúsági Irodájának munkásságát bemutató kiállítás nyílt Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár nagy­termében. A fiatal pécsi építé­szek ankéton is megismertették munkájukat a vasi megyeszék­hely látogatóival. Vízisí pálya a Balatonon. Az elképzelések szerint a Balaton mindkét partján vízisí pálya épül. A 400 méter kerületű ellipszis alakú pályán futó be­rendezést egy elektromos mo­tor működteti majd. Az elkép­zelés környezet- és vízvédelmi szempontból is igen hasznosnak ígérkezik és a pálya nem zavar­ja majd a strandolok nyugal­mát sem. K ora délután kezdődőt! és késő éjszakáig tar­tott Pécsett pénteken a Nap­sugár akciónak nevezett raz­zia, — amely az országos ak­ciónak részét képezte. „Elő kell állítani' a rendőrhatósá­gi felügyelet alatt állókat, akik számukra tiltott helye­ken — például szórakozóhe­lyeken — tartózkodnak, — a közveszélyes munkakerülőket, mindazokat, akik botrányos magatartást tanúsítanak, a körözött veszélyes bűnöző­ket ..." — mondta parancs­kiadásában az okciót vezető ezredes. A razziában részt­vevő rendőri csoportok meg­kapták a pontos területi be­osztást; kik, hol és milyen italboltokat, szórakozóhelye­ket ellenőrizzenek. Az akció megkezdődött. . . Razzia Pécsett Az első „előállított" nő! A szó legszorosabb értelmében, úgy kellett előállítani, mert az italtól alig állt a lábán... A rendőrség régi ismerőse. Iszik, botrányt okoz, részeg férfiakkal ismerkedik... a „markecolás” is szerepel a priuszában ... — Honnan hozták be? bu .. budai □tietfoi — A bu . , kocsmából... Rendőri felügyelet alatt van, — a ref-eseknek pedig tiltott a nyilvános helyeket látogatni. Szabálysértésért feljelentik. — Leszokhatnának már ar­ról, hogy örökké velem bajlód­nak — hallatszik a kapitány­ság folyosójáról a méltatlanko­dás. Életerős férfi, — most azonban enyhén szólva illumi- nált állapotban van. Bevezetik az egyik szobába, leültetik. Rongyos nadrág, piszkos ing az „öltözete". Egy ideig csen­desen néz maga elé, aztán fel­emeli a fejét, körülnéz ... — Nincs más dóguk? — kérdi. Feje a mellére csuklik, aztán kis szünet után ismét megszó­lal: — Konok bűnöző vagyok én ... így igaz. Mint veszélyes bű­nözőt körözik, neve benne van az országos körözési értesítő­ben is. Eddig háromszor volt büntetve. A Csendesből hozták be, — nincs nála semmiféle igazolvány. Pihen, kissé erőre kap, aztán mondja eddigi életútját: „ ... Nem így néztem ám ki én régen... Jártam ám elegáns helyekre is. A Nádorba, — még a Kenedi volt az igazgató ... Akkor történt az első balhém. Bementem, azt híreszteltem magamról, hogy nyertem a to­tón százhúszezer forintot. Ren­deltem, ettem, ittam ... Aztán fizetés nélkül leléptem ... Bu­dapesten is jártam, tudom, hogy onnan köröznek... Most a Pipacs utcában la­kom ... bontáson dolgozok ... Lezüllöttem, — Budapesten még munkabérlapot is hamisí­tottam ... Már nem törődök én semmivel. Zárjanak be. Ad­janak harminc napot, itt a fog­dában ... Na, írják már azt a jegyzőkönyvet. Mondom, adja­nak harminc napot!..." A rendőrtiszt cigarettára gyújt, íróasztalán maga elé húzza az írógépet. — Na, nem ad harminc na­pot? Akkor legalább egy sluk- kot adjon ... Részeg nőt támogat be két rendőr. — Öt miért hozták ide? — kérdi a rendőrtiszt. — Én is ezt kérdezem, hogy miért ide hoztak, miért nem a ki... kijózanítóba? REF-es ő is. Ellenőrzés után pedig kívánságának megfelelő helyre kerül ... Az egyik szobában házaspár ül egymás mellett. Szidják egy­mást és folytatnák is, ha a rendőrtiszt nem intené csendre őket. Az utcáról hozták be őket, ütötték egymást. Most is dűl belőlük a borgőz ... Botrány- okozásért indul ellenük eljárás. Annak a 20 éves fiatalem­bernek pedig, aki a másik szo­bában „ismerteti önéletrajzát" — nincs személyi igazolványa. Ezért van itt. A vasútállomáson igazoltatták ... Mint mondja, Keszüben lakik, — otthon hagy­ta az igazolványát. — Hol dolgozik? — Sehol...’ — Akkor miből él? — Szüleim tartanak el... — Van szakmája? — Szobafestő és mázoló. Tudják, az úgy van — magya­rázza — nem találok olyan munkahelyet, ahol kedvemre való lenne a munkaidő. Mond­juk, reggel hattól délig ... Mert a szakmámban szeretnék elhelyezkedni, ilyen időbeosz­tással. Már kopog is az írógép: „Közveszélyes munkakerülő ...” Az akció végeredménye: 17 rendőri intézkedés: közülük 7 figyelmeztetéssel „megússza", — hármat őrizetbe vettek, — néhány ellen szabálysértési fel­jelentést tettek. Tapasztalat az is, hogy sokan nem hordják magukkal a személyi igazol­ványt, — ez pedig kellemetlen­ségekkel járhat. És egy tény: valamennyi „előállított” ittas, részeg volt. .. Garay Ferenc Felhívjak kedves vásárlóink figyelmét, HOGY AUGUSZTUS 27-30-IG ÖSSZES FIÓKTELEPÜNKÖN ÉS LERAKATUNKNAL leltározunk A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. BARANYA-TOLNA MEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYIARU NAGYKERESKEDELMI VALLALAT. Pécs, Kossuth L. u. 21. KUTYAMELEG, AZAZ BOCSÁNAT: MAJOMMELEG van a hasslocht állatkertben. Éppen ezért — no meg a látogatók mulattatására — Tonga, a csimpánz keleti kényelembe helyezte magát: lábát áztatja, napernyőt tett széke fölé, sötét szemüveggel védekezik a vakító napsugarak ellen és a pezsgőjét is jegesvödörben hűti. Ilyenkor szokták mondani: nagyszüleit az őserdőben a fa körül kergették, ha nem voltak hajlandók késsel-villával enni... Épülő Lenti. A zalai nagy­község Lenti fejlesztésére az el­múlt két évben ötvenmillió fo­rintot fordítottak. A pénzből utakat, járdákat építettek. Bő­vült á szennyvízhálózat és a bolthálózat is, korszerűsödött. EB-05-07 Halálra gázolta a vonat. Bárdos János 54 éves bátaszéki hentest személygépkocsijával, a Mórágy felől Bátaszék felé ha­ladó vonat elütötte. Noha, Kiss György 42 éves bátaszéki moz­donyvezető a lehető leggyor­sabban fékezett, a gép a súlyo­san megrongálódott autót, mint­egy 70 méteren tolta maga előtt. A személygépkocsi veze­tője a helyszínen meghalt. Az anyagi kár 70 000 forint. Szekszárd határában a 6-os úton szombaton délután — Martin Schultz 59 éves stetteni kőműves személygépkocsijával előzés közben a bal útpadkára sodródott, majd járműve felbo­rult. A kocsi vezetője súlyos, utasa Julia Ruppert 69 éves schönaichi lakos könnyű sérü­lést szenvedett. A két NSZK-be- li turistát a szekszárdi kórház­ba szállították. * Vasárnap reggel a sásdi benzinkút utáni kanyarban Varga Sándor és Gertner Jó­zsef személygépkocsival kisod­ródtak és az útmenti árokba borultak. Varga Sándor 30 éves és Gertner József 53 éves, Komló, Április 4. u. 10. sz. alatti lakosokat a mentők a dombóvári kórházba szállítot­ták. Tegnap délután a szekszárd —siófoki úton, a regölyi elága­zásnál Kelemen László 18 éves ceglédi tanuló Tamási felől ér­kező Jáwa motorkerékpárja összeütközött Herbert Michels 23 éves bécsi szakács Ford gépkocsijával. Kelemen utasa, Dávid István 14 éves ceglédi tanuló a helyszínen meghalt. Új épület Nagykanizsán. Há­romezer adagos étterem és 21 lakásos négyszintes ház épül Nagykanizsán a Deák téren. Az önkiszolgáló rendszerű étterem a tervek szerint még az idén elkészül. A lakások átadására a jövő évben kerül sor. Háló nélküli halászat A Bi­kali Állami Gazdasághoz ha­sonlóan gépesített halászi ti központot építenek a Biharugrai Halgazdaságban. Mintegy ki­lencmillió forintba kerül a halá­szok legnehezebb fizikai mun­káját kiváltó gépi halászati központ Másfél millióért rozsdátlanitó berendezés. A MEZŐGÉP szek­szárdi gyáregysége rozsdátlaní- tó berendezés üzembeállítását tervezi. A tisztító berendezd? rozsdátlanítja a gépidomokat és alkatrészeket. A qép üzem­behelyezésével jelentős kézi munkaerőt takarít majd meg a szekszárdi gyár. Baranyai kiállítás Debrecen­ben. A tizedik országos virág­karnevál keretében — a Bara­nya megyei Tanács Művelődés- ügyi Osztálya és a debreceni, valamint a Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ rendezé­sében — Baranya megye nép­művészetét bemutató kiállítás nyílt Debreceniben. Kiállítás-fotópályázat. Nagy sikere van a Tolna megyei Ta­másiban megnyílt Tolna megyei fafaragók és az országos nép­rajzi fotópályázat kiállításnak. Ezideig a színvonalas kiállítást 1200-an tekintették meg. Tehenészeti telep. Új tehené­szeti telep épül a Somogy me­gyei Pusztakovácsiban. A tervek szerint a decemberben átadás­ra kerülő komplex telepen 200 tehenet lehet majd elhelyezni. A somogyi építőtáborok egy része bezárt az elmúlt na­pokban, így a marcali, nagy­atádi, kaposvári és a balaton- boglári. Ezeken a helyeken szőlőt kapáltak, községet szé­pítettek, parkot és lőteret épí­tettek a fiatalok. lilcapsugär-aicciä

Next

/
Thumbnails
Contents