Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-17 / 225. szám

1975. augusztus 17., vasárnap Dunántúlt napló 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Amerikai képviselőket fogadott Ceaosesco, Románia elnöke Nicolae Ceausescu román elnök fogadta az amerikai kong­resszusi képviselők Bukarestben tartózkodó delegációját. A Cárt Albert, a képviselőház elnöke vezette delegáció a Szovjetunióból érkezett a román fővárosba. A tanácskozáson a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködéssel összefüggő kérdé­sekről, valamint aktuális nemzetközi problémákról volt szó. 4 PRÁGA. A Szakszervezeti Világszövetség felhívást intézett a szövetséghez tartozó vala­mennyi nemzeti szakszervezet dolgozóihoz, hogy aktívan já­ruljanak hozzá a szeptember negyedikén kezdődő kéthetes chilei szolidaritási kampány sikeréhez. Az SZVSZ meggyőző­dését fejezte ki, hogy a szak- szervezetek továbbra is hatá­rozottan támogatják a chilei nép igazságos harcát. 4- PÁRIZS. A francia közvé­leményt meghökkentette az a dokumentumfilm, amelyet a ná­ci megszállókkal kollaboráló vichy-i kormány elnökének, Pé- tain marsallnak a börtönévei­ről sugárzott pénteken este a tv, — pontosan a hazaáruló marsall halálra ítélésének 30. évfordulóján. A közel három évtizede készült film kétszere­sen is meglepte a nézőket: a beavatottak szűk körén kívül senki sem tudta, hogy ma is rejtélyes kilétű egyének 1947- ben filmet forgattak a börtön­ben az akkor már életfogytig­lani szabadságvesztését töltő kollaboráns egy napjáról, más­részt nyilvánvaló volt a film és a kísérő szöveg megértő, sőt rehabilitáló szándéka. BIpüI A thaiföldi partok közelében pénteken a tengerbe zuhant egy U-2 típusú amerikai fel­derítő repülőgép. A pilótának nyoma veszett A szerencsétlen­ség oka egyelőre nem ismere­tes. 4 BRÜSSZEL: 25 évvel ez­előtt, 1950. augusztus 18-án gyilkolta meg két fasiszta su­hanó revolverlövésekkel Julien Lahaut-ot, a Belga Kommunis­ta Párt elnökét. Lahaut a bel­ga munkásmozgalom kimagas­ló egyénisége volt: korábban a bányászok, kohászok szakszer­vezeti harcait vezette, 1923-tól kezdve pedig a kommunista párt soraiban harcolt a mun­kásosztály, a dolgozó nép jo­gaiért. 1950-ben, a súlyos bel­ga belpolitikai válság napjai­ban, amikor a német fasiszták­kal együttműködő Lipói király megkísérelte a visszatérést az országba, Julien Lahaut a né­pi ellenállás egyik szervezője volt. Gyilkosai a fasiszta „re- xista" mozgalom tagjai közül kerültek ki. 4 PRÁGA: A csehszlovák mezőgazdaság dolgozói teljesí­tették a gabonaeladási tervet. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok az idén már több mint 2 720 000 tonna gabonát szállítottak az állami hombárokba. Most országszerte folytatódik a kenyérgabona terven felüli eladása az állam, nak. KÖZTISZTASÁGI DOLGOZÓK SZTRÁJKJA NÁPOLYBÁN. A sztráj- kojó köztisztasági dolgozók által úttoOlaszként használt szemét- szállító gépkocsit a karabinierik távolítják el Nápoly egyik utcájá­ról. A köztisztasági vállalat alkalmazottjai az eddiginél magasabb fizetésért léptek sztrájkba. A vizek tisztaságáért Bulgáriában Az Állami Népi Ellenőrző Bizottság Bulgária megyéi­ben 128 vállalatra kiterjedő vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, mennyiben valósulnak meg a környezet- védelmi törvény előírásai. A hatodik ötéves terv fo­lyamán 150 nagykapacitású tisztítóberendezés épült, és megvalósult a vizek tisztasá­gának rendszeres ellenőrzé­se. Ennek ellenére a vizek szennyezettsége a legtöbb megyében meghaladta a megengedett mértéket A Gépipari Minisztériumhoz tartozó illetékes vállalatok nem szállították le a szük­séges berendezéseket az Építésügyi Minisztérium pe­dig a beruházások elhúzó­dásáért felelős. A bizottság fegyelmi és pénzbüntetéssel sújtott hat, a helyzetért közvetlenül fe­lelős miniszterhelyettest. Bangladei Fegyveres összecsapások 4 BEJRÚT: Izrael újabb ag- ressziós cselekményeket hajtott végre Libanon ellen. Szomba­ton a kora hajnali órákban iz­raeli katonai naszádok a légi­erő támogatásával a tengerről lőtték Tirusz városának körze­tét. A libanoni hadsereg egysé­gei és palesztin ellenállók vi­szonozták a tüzet. Az izraeli agresszió következtében a bé­kés lakosság és a palesztin gerillák közül többen életüket vesztették és sokan megsebe­sültek. 4- PRÁGA: Az észak-morva- országi Olomoucban megnyílt a Flora—75 nemzetközi virágki­állítás. A kiállításon több mint 20 csehszlovák és 25 külföldi virágkertészet mutatja be leg­szebb termékeit. Részt vesznek a nemzetközi virágkiállításon magyar virág kertészek is. 4- DJAKARTA: Indonézia füg­getlensége kikiáltásának 30. év­fordulóján Szuharto elnök szom­baton beszédet mondott a par­lamentben. Országa külpolitikai törekvéseiről szólva az el nem kötelezettség mellett szállt sík­ra. Beszédében Szuharto külön üdvözölte az európai biztonsá­gi értekezletet, amely, mint mondotta, a béke világméretű megszilárdításának reményét ébreszti fel. 4 WASHINGTON: Az ameri­kai Földművelésügyi Miniszté­rium becslése szerint a száraz­ság miatt idén 6 millió tonná­val kevesebb gabona terem majd Nyugat-Európában, mint tavaly, amikor 140 m:llió tonna volt a termés mennyisége. A becslés készítői úgy vélik, hogy búzából Nyugat-Európában idén a tavalyi 55,9 millió ton­na helyett 49,9 millió tonna te­rem. Ugyanakkor a kukorica- termés mennyisége a tavalyi 18,5 millió tonnával szemben 19,7 millió tonna lesz. 4 LONDON. Bár Rees tar­tományi miniszter újabb inter­nálásokat helyezett kilátásba, Észak-lrországban szombatra virradóra két pokolgépes me­rénylet történt. Folytatódtak a lázongások és lincselések, há­rom ember meghalt és több mint nyolcvan megsebesült MERÉNYLET TOKIÓI RENDŐRŐRS ELLEN. Bombát dobtak isme­retlen tettesek pénteken a tokiói rendőrség egyik kerületi őrsére. A részletekről és a merénylők kilétéről egyelőre nem adott ki köz­leményt a japán főváros rendőrprefektusa. Többhetes tárgyalás után egy észak-karolinai bíróság ártat­lannak nyilvánította a 21 éves Joan Little néger nőt, aki ko­rábban a börtönben késsel le­szúrta őrét. A 62 éves fehér börtönőr erőszakot akart elkö­vetni a fiatal leányon, aki tet­tét önvédelemből követte el. A bírósági tárgyalás nagy port kavart Észak-Karolinában. Joan Little, a színesbőrű- és nőmoz­galom nemzetközi szimbólumé, vá vált. 4 PÁRIZS: Párizsban a nyári idény két hónapjában 200 tol­vajt tartóztatott le egy különle­ges rendőrjárör. Hatósági ada­tok szerint a francia fővárosban ' átlagosan 12 percenként törté­nik egy-egy lopás. 4 NEW YORK: A Puerto Rico-i demokraták elszánt har­cot folytatnak nemzeti érdekei­kért, a valódi szabadságért és az Egyesült Államokhoz fűződő egyenlőtlen kapcsolatok ^felül­vizsgálásáért — hangsúlyozták az ENSZ dekolonizációs bizott­ságának New York-ban folyó ülésén a Puerto Rico-i függet­lenségi mozgalom meghívott képviselői. 4 NEW YORK: A kaliforniai Berkeley Egyetem és a Housto­ni Egyetem tudósai pénteken olyan mágnesrészecskék nyo­mainak felfedezését jelentették be, amelyek csak egy pólussal rendelkeznek. Az egypólusú mágnesrészecskét monopolnak nevezték el. 4 LONDON: Az angol lapok szombaton hirt adtak Kisfaludi Stróbl Zsigmond haláláról. A londoni Times Kisfaludi Stróblt több évtized legsikeresebb ma­gyar szobrászművészeként jelle­mezte. Életművéből kiemelte an­nak angol vonatkozásait, s utalt azokra a hírességekre, akiket Kisfaludi Stróbl londoni évei alatt mintázott meg: Erzsébet hercegnőt - Anglia mai ural­kodóját - a kend herceget, Herbert Morrison politikus-köz­gazdászt és Neville Chamber­lain egykori miniszterelnököt. 4 JOHANNESBURG: Tűzvész pusztított a dél-afrikai Transkei tartományban. A tűz 18 halálos áldozatot követelt, 1500 néger lakos vált hajléktalanná. A tűz keletkezésében valószínűleg közrejátszott az ország keleti részét sújtó aszály is. iliilliiiii A törökországi Izmirben - mint az Anatolia hírügynökség jelentette - meggyilkolták egy család hét nőtagját. A kegyet­len akciót egy másik, rivális család férfitagjai követték el bosszúból, mert a korábban megkísérelt menyasszonyszerzés nem járt sikerrel. 4 FRUNZE: A „Csujszkij P- —2” nevű új hibrid-kukorica a kirgiziai kísérleti parcellákon hektáronként átlag 112 mázsás szemes termést hozott. Az új hibridfajtát Jekatyerina Tyep- lova, a Kirgizi Mezőgazdasági Intézet munkatársa kísérletezte ki. Bangladesből, ahol pénteken hajnalban katonai államcsínyt hajtottak végre, meggyilkolták az ország elnökét, Mudzsibur Rahman sejket, s megdöntötték kormányát, szombaton reggel kevés új információ érkezett. A hírek zöme a katonai ellenőr­zés alatt álló bangladesi rádió által közölt hírekre szorítkozik. A Reuter angol hírügynökség Üj-Delhiből keltezett összefog­lalója szerint tartják magukat a meggyilkolt Rahman elnök hívei és az új rezsim támogatói közötti fegyveres összecsapás­ról pénteken elterjedt hírek. Ezek szerint a hatórmenti Tri­pura államban, Agartalában lezajlott összecsapásnak legke­vesebb 200 halálos áldozata volt. Az összetűzésről szóló je­lentéseket a PTI indiai hírügy­nökség is átvette, majd a két­száz halottra vonatkozó jelen­tést pénteken éjjel visszavonta. A Reuter új-delhi tudósítója az új bangladesi kormány ösz- szetételéből arra következtet, hogy a pénteki puccs fő célja Mudzsibur Rahman sejk s né­hány közvetlen munkatársának eltávolítása volt. Az új kabinet­ben helyet foglaló tíz miniszter és hat államminiszter ugyanis kivétel nélkül tagja volt az elő­ző kormánynak is. Nem tagja az új végrehajtó testületnek Manszur Ali volt miniszterel­nök — akit meg nem erősített hírek szerint meggyilkoltak — és a külföldön tartózkodó Ká­rnál Husszein külügyminiszter. Közben változatlanul érvé­nyes az államcsínyt követő­en elrendelt rendkívüli állapot és a szigorú kijárási tilalom. Az utóbbit pénteken 90 percre feloldották, hogy a többségé­ben mohamedán lakosság is­tentiszteleten vehessen részt. George IWcGouern: Normális kapcsolatokat sürget Kubával George McGovern amerikai demokratapárti szenátor pén­teken a szenátus külügyi bi­zottságában beszámolt ez év májusában Kubában tett láto­gatásáról. Fidel Castro kubai miniszterelnökkel és Carlos Ra­fael Rodriguez miniszterelnök- helyettessel folytatott — össze­sen csaknem 9 órás — eszme­cseréiről. Tapasztalatait összegezve az­zal vádolta a Ford-kormányza- tot, hogy mindeddig semmibe vette azokat a jóindulatú gesz­tusokat és erőfeszítéseket, ame­lyeket Kuba a két ország kap­csolatainak normalizálására tett. A szenátor Kuba jószándékú gesztusai között említette, hogy Havannában az amerikai kong­resszus számos tagját fogad­ták, az ország megállapodást kötött az Egyesült Államokkal a repülőgépeltérítések megaka­dályozására s nemrégiben visz- szajuttatta az Egyesült Álla­moknak azt a kétmillió dolláros váltságdíjat, amelyet évekkel ezelőtt Havannába menekült légikalózok csikartak ki a Southern Airwaystól. „A Kuba elleni gazdasági embargó kudarc volt" —hang­súlyozta McGovern szenátor, aki úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok ezzel az in­tézkedésével legalább ugyan­olyan mértékben csorbította sa­ját érdekeit, sőt még nagyobb mértékben is, mint a kubai ér­dekeket. Közel-Kelet Kissinger „i Henry Kissinger amerikai kül­ügyminiszter pénteken Alexand­riába érkezik, hogy tárgyalá­sokat folytasson Szódat elnök­kel az egyiptomi—izraeli kato­nai megállapodás végleges formába öntéséről. Mint az AI Ahram című félhivatalos kairói lap szombati számában jelen­tette: az amerikai külügyminisz­ter előzőleg szerdán Izraelbe utazik és megbeszéléseket foly­tat az izraeli vezetőkkel. Az újabb közel-keleti körút során — mint az AI Ahram írta — az amerikai diplomácia vezető­je ellátogat Szíriába, Jordániá­ba és Szaud-Arábiába is. Az amerikai külügyminiszter egyébként pénteken éjszaka a Colorádo állambeli Vailba ér­kezett, hogy az ott-tartózkodó Ford elnököt tájékoztassa a kö­zel-keleti missziója felújításá­nak lehetőségeiről. Röviddel ér­kezése után újságírók előtt Kis­singer óvatos optimizmussal nyilatkozott egy újabb részle­ges megállapodás közeli meg­kötésének esélyeiről. Mudzsibur Rahman A hét végének szomorú szenzációja lett: Banglades- ben államcsínyt hajtottak vég­re. Az új állam nagy nemzet­közi tekintélynek örvendő, a népet szolgáló vezetőjét, Mudzsibur Rahman sejket meggyilkolták... A nyugati hírügynökségek a sorok kö­zül kiérezhető elégtétellel kö­zölték, hogy a puccs végre­hajtói azt a Khandakar Musz- tak Ahmedet nevezték ki az állam új elnökévé, aki ameri- kabarát politikus hírében áll, s akinek első dolga volt, hogy a népi köztársaságot vallási alapon álló iszlám köztársa­ságnak neveztesse el. Még élénken emlékezetünk­ben él a harc, amelyet Mud­zsibur Rahman vezetésével a bengálok a pakisztáni köz­ponti kormány elnyomó ural­ma ellen folytattak. Pakisztánt akkor az amerikai imperialis­ták éppúgy támogatták, mint Pekingben a maoisták. Ez a felállás azóta sem változott. A magyarázat: a független Banglades szoros kapcsolatot teremtett a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, s Indiával is jószomszédi vi­szonyt alakított ki. Márpedig Washingtonban és Pekingben egyformán szeretnék szembe­állítani a szubkontinens né­peit, államait. Banglades világpolitikai je­lentősége abban rejlik, hogy az Indiai-óceánra, illetve an­nak úgynevezett Bengál-öblé- re tekint Chittagong rendkí­vül fontos kikötő. Mostanában - észrevehettük — mindinkább kibontakozik a politikai-diplo­máciai, áttételesen pedig a katonai küzdelem is az Indiai­óceán térségének megszerzé­sére. Természetesen korai lenne még végleges véleményt for­málni a daccai dráma előz­ményeiről, még inkább a kö­vetkezményeiről. A világpoliti­kai erőviszonyok olyan nagy egészet alkotnak, amelyben Banglades viszonylag részté­nyező, sorsa még nem dőlt el: meg kell várni a bengál nép szavának érvényrejutását. Meggyilkolták Mudzsibur Rahmant Amerikabarát politikus Banglades élén A hét irége szomorú szenzációja Émmmmm WMmUm X;av!v!v.;a;.%v!;!vXv!vavav!v/X

Next

/
Thumbnails
Contents