Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-16 / 224. szám

e Dunántúli ngplö 1975. augusztus 16., szombat A vén folyó mar kinőtte az oreg kompot Átkelés a nagy vízen Egymillió utas Megnőtt a teherforgalom A * •• rr jovo az önjáró kompé Nem is tudnám megmagya­rázni pontosan, mi nézni való van ezen a vén folyón és még­is számtalan bámulója akad reggeltől estig itt a kőgátra tá­maszkodva, könyökölve. Az em­bert valami várakozás tölti el, hátba hoz valamit a víz, talán üzenetet, ieleket, melyeket az­tán továbbít a tengernek, lent délen. De nem hoz semmit. Ha­jókat, vontatókat, uszályokat, ladikokat, korhadt farönköt, víz­be szakadt, vihartépte fakoronát és csónakok is jönnek, barna testű evezősökkel. Az innenső parton — s persze a túloldali strandon is — színes foltok, fű­re dobott ruhacsomók, naper­nyők, színes-fürdőruhós testek a napfénynek feszülve. Ennyi az egész. A komp persze, az más. Tisz­teletlen az „öreggel" szemben, már pusztán azzal is, hogy nem méltányolja évszázadok (inkább évezredek!) óta tartó egyirányú folyását, — keresztül hág rajta át a túloldalra és vissza, szin­te természetellenes barázdákat vágva ezüstszürke felszínére. A komp már közelít az innen­ső parthoz, lent a meredek rám­pán várakozik a tömeg. Kerék­párosok, gyalogosok, aztán a szigeti asszonyok, üres kerek­kosarakkal, a portékát eladták a piacon, indulnak haza, sós­kiflit meg friss kétkilós kenyere­ket cipelve. Nyári szabadságos selyemgyári lányok, fiúk igye­keznek át a strandra, farmer­ben, vagy könnyű szoknyákban, papucsban, szandálokban. A te­herkocsik, személyautók kormá­nyai mögött izzadnak a vezetők, kegyetlenül süt a nap, az abla­kokat leeresztik az enyhe kis légáramlat előtt. Először a gép­kocsik ereszkednek a kompra, aztán a gyalogosok foglalják el a szabadon maradt helyet. Ki- oldiák a köteleket. Sipos János elindítja a vontatóhaiót, — a komp lassan eltávolodik a part­tól. — Ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak — mondja egy szi­geti ember. — Hogyan? — Nemrég is szünetelt a já­rat, magas volt a víz. Éppen a legnagyobb dologidőben, a tsz Bajának kerülve hordta óta ga­bonát. — Az elmúlt tél enyhe volt, de a korábbi teleken gyakran hetekre leállt a forgalom. Erre persze az ember előre számít: albérletbe költözik a városban, másként nem tud bejárni mun­kába. De ez drága dolog, mert a kényszerű helyzetet kihasznál­va a lakásadók jól megvágják az albérlőt. — Ha vastag a jég, átgyalo­golunk, de volt rá eset, hogy estére a jégtörők fölszabdalták a jégtakarót, mi meg ittreked­tünk. Évente egymillió 50 ezer utast szállít a mohácsi, illetve duna- szekcsői komp, de ennek 80 szá­zaléka is mohácsi kompon uta­zik. A napi ingázók közül körül­belül ötszázan gyári munkások, és diákok, akik a szigetről utaz­nak be a városba. A Duna ál­lapotától, illetve a vízszint ma­gasságától függ az átkelésük. Tehát — bizonytalan. Dóczi Mihály, a Mohácsi Rév­átkelési Vállalat műszaki veze­tője mondja, hogy állami dotá­ció húzza ki a bajból — úgy ahogy persze — a vállalatot, tekintettel arra, hogy a forga­lom 65 százaléka közúti forga­lom, vagyis a teherkocsik és más jellegű gépjárművek az Al­földről érkezve választják ezt a közelebbi útvonalat. — Egy hozzávetőleges számí­tás alapján kiderült, hogy ha az itt áthaladó gépjárművek kerü­lő úton, tehát Baját érintve jut­nának a Dunántúlra, az üzem- fenntartási költségük legalább évi 25 millió forint többletki­adást jelentene. Nagyon sok pénzt! Hajóssapkás férfi lép be az irodába, mondja, hogy az uta­sok zúgolódnak a túlsó parton, olyan vastag az iszap a kikötő­ben, hogy beleragadnak, amint lelépnek a kompról. Dóczi meg­nyugtatja, hogy már intézkedett, a téesztől kért egy tolólapos traktort, ami megtisztítja a ki­kötőt, minden percben megér­kezhet. — ... Szóval, éppen ideje, hogy megépüljön az árvizes ki­kötő, mert látja., ilyen nehézsé­gek is adódnak. A városi olda­lon — innét fölfele körülbelül egy kilométerrel jelöltük ki a helyét, a túloldalon pedig a volt Marica-csórdánál. így majd ma­gasabb vízállásnál is közleked­hetnek a kompok. Ez persze csak részmegoldás. A jelenlegi 60 tonnás kompnál nehezebb teherbírású kompokat kell még beállítani. Ehhez kap­csolódik a következő teendő: erősebb vontatók beállítása. Ba- latonfüreden rendeltek egy újaibb hajót, komppal, 15 millió forintért — a komp maaa zárt- rendszerű, tehát az utasok szem­pontjából kényelmes lesz. — De már ez a hajó-komp kombináció sem a legkorsze­rűbb. Ugyanis a hajó — mutat­hatok egy tervrajzot — amint itt látni is, a komp oldalához köt­ve viszi az egész szállító rend­szert. Ennek az a hátránya, hogy a manőverezés korlátolt. Nehezen tud a fák között la­vírozni és egyáltalán: nehézkes. önjárókomp — ez lenne a legideálisabb közlekedési eszköz Mohács és Mohácssziaet között. Sőt, fönt Dunaszekcsőnél is. A Duna felső folyásánál az évti­zed végére megépül a Rajna— Majna—Duna-csatorna, tehát a kisebb tengerjárók a Dunán bonyolítanák le a szállítást. A jelenlegi lassú kompjáratok le­lassítanák a nagy teherhgjók forgalmát. Tehát a avors, moz­gékony, fürge önjárókompok üzembe helyezését semmikép­pen sem tudjuk elkerülni. — öt év múlva mindenkép­pen számolni kell a Duna meg­növekvő foraalmával. laaz, egy önjárókomo ára nem áll meg a 30—35 millió forintnál, de mind­egy, mindenképpen „zsebbe kell nyúlni". Kimegyek a kikötőbe, a rám­pán ismét a szüntelenül vára­kozó tömeg, — délutáni csúcs­időben. A századfordulón indult itt az első komp, amelyet ma­guk az utasok, evezőkkel segí­tettek előre, igyekezvén megbir­kózni a rakoncátlan folyó hul­lámaival. Ahhoz mérten a je­lenlegi kishajók által lebonyolí­tott kompforgalom fejlett átke­lési rendszert jelez. Ahhoz ké­pest. De a „vízi-országút” mozgal­mas világában ez már nem elég, — holnap pedig még ke­vésbé. Rab Ferenc Volt aranyásó, hajóskapitány, bártulajdonos... Pécsről indult kalandos élet- útjára az 1920-as évek elején. Az akkor alig húsz éves fiatal­ember telve volt tettvággyal, de számítását itthon sehol sem vélte megtalálni és távlatok­ban sem látott jobb jövőt. Ment világgá, — szerencsét próbál­ni. Az írásos dokumentumok­ban a merre vetette sorsa és mivel foglalkozott kérdésre csak utalások találhatók. Járt Fran­ciaországban, majd luxushajó­kon fodrászként dolgozott, az­tán Amerikában aranyásóként igyekezett megalapozni a jö­vőjét. Később hajóskapitány, majd bártulajdonos. .. Foglal­kozott mindennel, amiben „biz­niszt" látott. Utalások vannak arra is, hogy 100 hold narancs­ültetvénye és 30 házból álló víkendtelepe is volt. A II. vi­lágháborúban megsebesült. . . Háromszor nősült, háromszor vált el ..........Mert őt mindenki m eglopja" — volt a rögeszmé­je. Harmadik felesége harminc évet élt vele, de állandó gya­nakvásait, durvaságait ő sem bírta vég nélkül, - otthagyta. Az örökös pénzhajsza, a meg- lopástól való mindennapos és mór-már betegesnek mondható rettegés is hozzájárulhatott, hogy 1960-ban szélütés érte. Csak orvosi kezelés, mestersé­ges táplálás után kapott úgy- ahogy ismét erőre. Már hetven éves múlt, ami­kor elhatározta: hazautazik lá­togatóba szülővárosába, aztán majd ha megtetszik, véglege­sen is itthon marad. Több tíz­ezer dollárt — vagyonának többségét - áthozta és átvál­totta forintra, több mint 1 mil­lió forintot kapott érte. Az 1960-as évek elejét írták ak­kor. A rokonok természetesen örömmel fogadták a messziről jött nagybácsit. Gondozták, főztek, mostak rá. Az idős em­Mercec/esse/ járt... A 10 fillért is visszakövetelte... Az örökösödési szerződés érvénytelen... bér pedig jó| érezte magát, — napközben még utazgatott is, ~ egy Mercedes-szel járt... Nem vetette meg az italt, „megitta a heti hat liter borát és egy liter rumot..." A rövid­re tervezett látogatásból hosz- szabb lett. Közel nyolc év telt el . . . De nem „simán". Az utóbbi években mind gyakrab­ban „kapta el" régi rögesz­méje: meg akarják lopni... Egyre durvább lett a rokonok­hoz, őket is - mint három volt feleségét - állandóan gyanú- sítgotta . . . Házat vett 1965- ben. A házat átépíttette, újon­nan bebútorozta, gépesítette a háztartását, — beköltözött. Az­tán fordult egyet a gondolata és a rokonát — akit előbb gya- núsitgatott — hívta: költözzön hozzá. A rokon hozzáköltözött, de — félve a „pálfordulástól" — lakását fenntartotta . . Mit lehet az idős embernél tudni, hátha megint rájön a „roham” és elzavarja ... Jól számított: 1969-ben „ismét rájött a ri­golya, állandóan veszekedett, már nem lehetett élni vele, így hát visszaköltöztem a házam­ba” — mondja a rokon. Gon­dozót fogadtak melléje. Az ő életét is megkeserítette, amiről többek között ezt mondja: ..... o lyan kenyeret kért, amiben só nincs és fekete. Kétszer is sü­J£ RTEJTTIRTOK Figyelem! Figyelem! Folyó évi értékesítésre sertéshizlalási szerződés mar csak augusztus 31-íg köthető Szerződéseket a körzeti felvásárlókkal lehet kötni A szerződés magasabb jövedelmet biztosít! Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, Pécs töttem neki, — nem volt meg­felelő szerinte . . . Ha elküldött bevásárolni, még a tíz fillért is visszakövetelte ... Az idős ember — mint az ira­tokból kiderül — egyre zavar- tabban viselkedett. Az idegkli­nikán gyógyítják, de ott is mindenkit gyanúsít, „meq akar­ják mérgezni" — kiabálja. Kijön a klinikáról, aztán köz­li a rokonnal: „most hazame­gyek Amerikába és ami vagyo- nom még megmaradt, — ho­zom, gondoskodjatok majd ró­lam". De közben - és itt jön az ügy, ami miatt perre került a sor — 1969 júniusában egy utcabeli ismerősének eladja a házát és eltartási szerződést köt vele: hg visszajön Ameri­kából az a kívánsága, hogy ő gondozza tovább és ezért 150 000 „zárolt” forintot hagy rá . . . azaz, ha nem jönne visz- sza, akkor legyen a pénz az övé . . .” Az ismerős beköltözik a házba. A nagybácsi visszamegy Amerikába és rövid időn belül — 12 nappal az örökösödési szerződés megkötése után — meghal. Rokona perrel támad­ja a nagybácsi eltartási szer­ződésének érvényességét, — hi­vatkozva többek között arra, hogy „az örökhagyónak leszár­mazottja, vagy házastársa nem volt, így végintézkedés hiá­nyában" ő a törvényes örö­kös . . Megérkezik Florida állam egyik kórházának értesítése is, ahol visszatérte után kezelték: „ . .. magatartása támadó jel­legű volt, nem táplálkozott, a gyógyszereket visszautasította, fenyegetően viselkedett a kór­ház személyzetével szemben..." Ezen kívül egy ottani 3 tagú orvosi bizottság jelentést küld, .miszerint „ ... testi és szellemi vizsgálatánál megállapítottuk, hogy beszámíthatatlan elmebe­teg .. ." A bíróság az örökösödési szerződést érvénytelenítette. Az ítélet jogerős. Mert a törvény kimondja, hogy korlátozottan cselekvőképes személy érvénye­sen nem rendelkezhet vagyoná­ról. A végrendeletek, különbö­ző szerződések készítésének megfelelő formái, előírásai vannak Betartásukra ügyelni kell. Ez ennek az ügynek leg­főbb tanulsága. Garay Ferenc FILM Szerelmem, Moszkva; halálom, Hirosima Új nemzedék jelentkezik napjaink filmművészetében, melynek képviselői a hatvanas evek filmjeit is már filmtörté­neti rekvizitumként kezelik. Példa rá Alekszandr Mitta, az első szovjet—japán filmvállal­kozás rendezője, kinek Szerel­mem, Moszkva c. filmjében Alain Resnais hirosimai törté­nete ölt új arcot. Resnais arra vállalkozott, hogy a jelen él­ményeit ne csak önmagukban mutassa meg, hanem a tudati folyamatoknak abban a pszi­chológiai bonyolultságában, amelyben azok valóban vég­bemennek az emlékképek ré­tegein átszűrve. A hirosimai környezet a francia színésznő­ből egy japán férfihoz való vonzódása során a háborús szerelmi élmények és egykori német szerelme halálának em­lékét hozzák felszínre. Mitta hősnője, Juriko japán balett-növendék, aki a béke ajándékaként, a nemzetközi kulturális csere-egyezmények jóvoltából a moszkvai Bolsoj- ban lesheti-sajátíthatja el a klasszikus orosz baletlművészet titkait. Itt ismerkedik meg Vo- logyával, a fiatal szobrásszal, aki színes egyéniségével, gyere­kes esetlenségével vonzza Juri- kot, még a Japánban hagyott fiút is feledtetni tudja vele. E szerelem búvópatakként szüle­tik meg és viharos sodrással rohan a végkifejlet felé, a ten­ger habjaiba, amely Juriko halálát jelképezi. A japán kis­lány ugyanis vérsejtjeiben hor­dozza a háború időzített atom­fegyverét, a hirosimai anyai örökséget, a fehérvérűséget. Sem szerelem, sem barátság, sem hivatás, művészet nem ké­pes megtartani Jurikot, elragad­ják a halálba vivő gyilkos sejt- burjánzás karmai. A film rendezője, Mitta így vall művészi elveiről. „Valami­kor filmjeinkben a társadalom nézőpontja háttérbe szorította a személyiség problémáit. Most másra van szükség. Meg kell mutatnunk az emberi kapcso­latok sokaságát, hiszen olykor még a családról is hajlandók voltunk megfeledkezni. Az eti­kai kérdések szükségesek a jö­vő megéléséhez.” Mitta nemze­déke, szakítva a patetikus melldöngetéssel — nem mond­va le azonban az elkötelezett­ségről — valóságos bonyolult­ságában kívánja megmutatni az életet. Itt kapcsolódik Res­nais művészetéhez, aki a pon­tos pszichológiai képpel tudja fölvetni azt a bonyolult társa­dalmi problémát, hogy a bé­kés együttélés csak akkor való­sulhat meg, ha elfelejtjük, hogy mit tettünk, mint ellensé­gek. Másfelől viszont ahhoz, hogy többé ne lehessünk egy­más ellenségei, nem szabad mindent elfelejteni. Mitta előző, Ragyogj, ra­gyogj csillagom c. filmjével szerzett nálunk is művészi ran­got, ahol is nagy kifejezőerő­vel ábrázolta a polgárháború éveinek naiv festőjét, színészét, fotográfusát. Nem véletlenül választja hát új filmje hősének a fiatal szobrászt, akit alkotá­sai tükrében egyénit a képek nyelvén; a balettművészt, aki a mozgások elemi nyelvén küzd az érzelmek kifejezésé­vel; s a népzenét kutató ripor­tert. Mittát a művészet, a for­radalom és a történelem vi­szonya izgatja. Filmje csak ak­kor fut vakvágányra, amikor stílusától idegen, a japán rém- filmekre emlékeztető expresz- szionista képsorokkal próbálja kifejezni a halálba készülő és a szerelemmel viaskodó Juriko szenvedését. Ugyanakkor a csak mozdulatokban kifejezett internacionális vonzalom meg­születését művészi érzékenység­gel viszi filmvászonfa. Filmje itt válik mérföldkővé a nemzetkö­zi enyhülés útján. S. A. Ill F

Next

/
Thumbnails
Contents