Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-15 / 223. szám
A Dunántmt rtapiö 1975. augusztus 15., péntek 1975. AUGUSZTUS 15 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÁRIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.39 — nyugszik 18.57 órakor. A Hold kél 14.25 — nyugszik 23.23 órakor. Nazim Hikmet LJ uszonöt évvel ezelőtt, '' 7950. augusztus 75- én szabadult ki börtönéből — 12 évi fogság után — Nazim Hikmet, a kiváló török kommunista költő, dráma- és regényíró. A nálunk is jól ismert- költő 1902-ben Istanbul- ban született és 1963 júniusában, Moszkvában hunyt el. Előkelő nemesi családból származott, amely katonai pályára szánta. Sorsa azonban másképpen alakult. Hosz- szú évekig (1921—7928 között) a Szovjetunióban folytatott egyetemi, majd tudományos rangra képesítő tanulmányokat. Ezekben az esztendőkben érlelődött marxistává. Költészete Majakovszkij hatása alatt bontakozott' ki. Hazájába visszatérve, illegális kommunista tevékenysége miatt többször letartóztatták, s végül 25 évi börtönre ítélték. A költő azonban a börtönben is irt, szervezett, dolgozott. 1950-ben — 12 esztendő után — a nemzetközi szolidaritás és a török haladó erők fellépése visszaadta szabadságát. Ugyanebben az évben elnyerte a nemzetközi Lenin Békedijat. Politikai okokból azonban hamarosan távoznia kellett hazájából; ismét a Szovjetunió nyújtóit neki otthont. Az ott eltöltött másfél évtized a költő megbecsülésben eltelt, legtermékenyebb korszaka volt. Ma aste MOZI Park: Én nem látok, te nem beszélsz . . . (f5, f7, f9) Park-kert: Oklahoma olqja (8) Petőfi: Szerelmem, Moszkva (4. 6. 8) Kossuth: öten, akiket leírtak (10, 12. f3, f5) Otthon, édes otthon (f7, Í9) Fekete Gyémánt: A szép ma- neken esete (6) Jószerencsét: A fej nélküli lovas (5, 7) Rákóczi: Az utolsó parancs (5, 7) Május 1.: A halál erődje (fó) Boly: Az öreg (8) Harkány: Zabriskie Point (7, 9) Komló, Május 1.: A homokdűnéken túl (4, 6) Komló, Zrínyi: Enyém, tiéd, kié? (4, n7) Emberi torpedó (f9) Mohács: Repülőszázad (6) özönvíz II. (8) Pécs- várad: Játszd újra, Sam! (f8) Sásd: Nem zörög a haraszt... (f8> Sellye: A bosszúállói« (8) id 6 jár ás Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő változó irányú szél. A hajnali órákban egy-két helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, futó esők, záporok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8— 12, később 12—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Jelenet a Balzac nagy szerelme című filmsorozat 5. részéből. (Augusztus 22. - Péntek - 20.05 h.) Tanulmányút Szlivenbe Egyhetes szliveni tanulmányútra indul augusztus 14-én az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatóság kétéves politikai és szakközépiskolai tagozatának 35 hallgatója és tanára Csorba Tivadar, az oktatási igazgatóság tanára, a pécsi Városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője vezetésével. A fiatal munkások megismerkednek a bolgár testvérmegyével, az ottani dolgozók életével. ♦ — A TIP-TOP önkiszolgáló gyermek cipőszalon kialakítása augusztus 20-a után kezdődik Pécsett. Az egy hónapig tartó munkálatokat a pécsváradi TÖVÁL végzi. A Jókai úti üzlet tervein jelenleg még dolgoznak a kivitelezők. — A háztartási tüzelőolajhelyek tartályait festették be társadalmi mun-' kában Pécsett az ÁFOR pécsi telep Kossuth szocialista brigád tagjai. Sárga és piros szint kaptak a meszesi, a Rókus dombi, a kertvárosi és a Nyíl utcai tartályok. — A Paksi Atomerőmű üzembiztos energiaellátása érdekében a paksi transzformátorállomást egy új transzformátorral bővíti a DÉDÁSZ nyolcmillió forint értékben.. Az építéssel és a szereléssel még ebben az évben végeznek. — Útkorszerűsítés keretében Komlón, a Kossuth Lajos utcában háromszáz méteres szakaszt aszfalttal borítottak több mint félmillió forint értékben. A munkát az Aszfaltútépítő Vállalat pécsi főépítésvezetősége végezte. ♦ Esküvő SZIKRA ILONA és AMBRUS JÓZSEF ezúton étesitik minden kedves rokonukat és ismerősüket, hogy 1975. augusztus 16-án, du. félő órakor házasságot kötnek a Komló városi Tanács házasságkötő termében. BAZSÓ PIROSKA és NÁSZ LÁSZLÓ házasságkötése 1975. augusztus 16-án, 16.30 órakor lesz a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). — Fenállásának 25 éves évfordulóját ünnepli idén a hazai polgári védelem. Ebből az alkalomból jubileumi kiállítást rendez Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában a Baranya megyei és Pécs városi polgári védelmi parancsnokság „25 év a dolgozó nép szolgálatában” címmel. A szeptember 7-ig nyitvatartó kiállítást augusztus 18-án nyitják meg. — Több mint másfélmillió forintot takarítottak meg a Pécsi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalatnál. Az energia és anyagtakaré- kossógi verseny első féléves terveit túlteljesítették. Az éves vállalás mérlege jelenleg hat és fél százalékkal jobb az előző esztendeinél. ♦ Kérés a szülőkhöz Az építési munkahelyek vezetőitől több panasz érkezett be a vállalat központjába, hogy az építési munkahelyek veszélyeztetett környezetében a közelben lakó szülők gyermekei játszadoznak, felmásznak az állványokra, gépekre munkaidő alatt és után. Kérjük a kedves szülőket, hogy ne engedjék gyermekeiket az építési munkaterület közelébe, ahol több olyan baleseti veszélyforrás létezik, amely a gyermekeik testi épségét és egészségét veszélyezteti. Vállalatunk ezideig is, de a jövőben is a lehetőségekhez képest igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy a gyermekeket az építési munkahelyektől távol tartsa. Meggyőződésünk azonban, hogy ez nem elég. A szülők segítsége nélkül nem áll módunkban teljes biztonságot nyújtó, megelőző intézkedéseket alkalmazni. Nemeskéri László a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója. ♦ — Külföldi porcelánáruk érkeztek az AMFORA-ÖVÉRT Vállalat pécsi telepére. így egyebek között NDK és NSZK ét-, teás-, mokkás- és süteményes készletek -kék, piros, arany színben. Újdonság még a kínai porcelán- és kőedénytányér, az olasz kőedény-gyer- mekkészlet, valamint a román poháróru. 1975. augusztus 15. — Péntek: 20.40: Bibó Lajos: Csodadoktor. Vígjáték. Bibó Lajos komédiájában a Csodadoktor, Olasz Pál (Bessenyei Ferenc alakítja) ingyen gyógyítja a falu népét. Tud is minden betegségre írt, vigaszt, — s mindezért nem fogad el egy fillért sem, igaz a bejáratnál ott a persely, ' amelyben a falu szegényeinek és az orvos költségeire gyűjtenek. A konfliktus abból keletkezik, hogy a csodadoktor egyetemet végzett fia is rendelőt nyit, s hogy a betegekét megszerezze, ő is ingyen gyógyít. 7975. augusztus 16. — Szombat. 20.00: Micsoda idők voltak! I. rész. A fel- szabadulást követő három évtized humorából ad ízelítőt ez a háromrészes műsor, amelyben több mint' száz vígjáték, zenés vígjáték, operett, — Új termékek gyártását kezdték meg a Baranya megyei Háziipari Szövetkezetnél. A boltokban már kapható a gyümölcsmosótál és a virógeserép- alj. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részere páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs ér a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau- matológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. — Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-CLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. tmmmammmmm film és kabaré tréfa részletei kerültek egymás mellé. Az összeállítás mottója „mikor min nevetett az ország — ez is történelem". 1975. augusztus 17. — Vasárnap. 18.10: Barátság-fesztivál. Az I. magyar—szovjet ifjúsági barátság fesztivál nem szűkölködik a kulturális eseményekben. Kiállítások, filmvetítések, színes műsoros estei tarkítják a fesztivál iTapjait. A tévé helyszíni közvetítést ad a kulturális delegációk gálaműsoráról, amelyre a budai Parkszínpadon és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül sor, A szovjet és magyar gálaműsorban sok a tánc, az ének, a vidám jelenet, láthatunk folklór műsort, hallhatunk mozgalmi dalokat, elkápráztatnak a színes jelmezek, a gyorslábú táncosok. — „Tartson velünk” címmel 19 részes rádiósorozat indul a Petőfi rádióban augusztus 27-én, 21.40-kor. Az első húszperces műsor témája Dél- Baranya, a riporter Tiszai László, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal munkatársa. Az egyes részekben a 19 megye idegenforgalmi nevezetességeit mutatják be. — Iskolaruházati áru érkezett a Kossuth Lajos utcai 7. számú ifjúsági boltba mintegy 400 ezer forint értékben. A köpenyek, öltönyök, szoknyák, kabátok szállításával az iskolaszezon _ túlzsúfoltságát enyhítik Pécsett. — Hatszáz-, ezeradagos konyha és étterem készül Dombóváron, a Csavarárugyár területén. Az új létesítményt még ez év végén átadják és üzemeltetője a Mecsek vidéki Vendéglátó Vállalat lesz. — Megnyílt a Szala' András „úti üzletsor helyiségeiben a B. m. Ruházati Kereskedelmi Vállalat férfi-női konfekciója Pécsett. A három és félmilliós értékű készlettel induló üzlet berendezése 120 ezer forintba került, és már az első nap 50 ezer forint forgalmat eredményezett. Az építési költség mpsfélmillió forint volt. — Autóban felszerelhető, hordozható hűtődobozok kaphatók a pécsi, komlói, siklósi és mohácsi BARANYAKER műszaki boltokban és áruházakban. A budapesti Danu- via Gyár újdonsága tízliteres és 12 voltos autóakkumulátorról működik. — Romvári János festőművész kiállítása aug. 25-én nyílik meg a Kis- galériában. A csaknem 20 festménnyel szereplő fiatal képzőművésznek ez az első önálló szereplése. — „Nagyváros születik” címmel megjelent Tüskés Tibor városszociológiája a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A könyv a „Magyarország felfe- dezésé”-sorozat tagjaként került a könyvesboltokba. A Pécset bemutató fotókat Lantos Miklós készítette. — A Villamosipari és Gépjavító Szövetkezet szocialista brigádvezetői vállalták a III. kerületi tanácshivatal gondozásában épülő sportcsarnok melletti játszótér kialakítását. Jelenleg a terveken dolgoznak. — ..Egy iskola — egy üzem” társadalmi munkaakció keretében a Hő- technikaépítő és Szigetelő Vállalat pécsi kirendeltségének Mecsek szocialista brigádja lépcsőket épített a villányi általános .Iskolában. Ezen kívül kijavították az ajtó- és ablakkereteket ötszáz társadalmi munkaórában. — Szakkörök kiállítása nyílik Berkesden, a művelődési házban augusztus 17-én, 11 órakor. A több évtizede működő díszítőművészeti szakkörök és a helybeli fafaragók mutatkoznak be különféle lakásdíszítő anyagokkal, dísztárgyakkal, népviseletbe öltöztetett babákkal. — Napi 40—50 mázsa fagylaltot állít elő jelenleg a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat fagylaltpor és hidegkonyha részlege. A 48—50 ezer forint napi értéket előállító üzem május óta havi 6—7 vagon fagylaltport termel. A második negyedév eredménye két és félmillió forint volt. Or. MO If ACS R ItlOVtAS: ft százéves Kereskedelmi 13. Pécs szabad királyi város közgyűlése 1912-ben elhatározta a női felső kereskedelmi iskola felállítását. A női iskola közvetlen felügyeletét a fiú felső kereskedelmi iskola igazgatóbizottságára ruházta. Az intézet szervezésével és vezetésével Schindler József igazgatót bízta meg. Elrendelte, hogy az új intézet szervezeti szabályzatának elkészültéig a fiúk iskolája szabályzatát alkalmazza. Ideiglenes elhelyezésére a cisztercita rend Aapáca utcai épületének első emeletét vették bérbe. Ugyanebbe a házba került az egyéves női kereskedelmi tanfolyam is, amelynek ugyancsak Schindler József lett az igazgatója. A közvetlen női felügyelettel mindkét női iskolában Futima Sarolta, polgári iskolai tanárnőt bízták meg. A női felső kereskedelmi iskola életrevalónak bizonyult, mert már az 1912—13-as tanévben „ez intézet első évfolyama minden erőszakolás nélkül, legnagyobb részt városunk leányaival a normális létszámon felül is megtelt” — írja az igazgató-bizottság 1913. április 17-i üléséről felvett jegyzőkönyv. Az iskola építése a kitűzött határidőre elkészült, a 38. tanév, 1913 szeptemberében ünnepélyes keretek között megnyílt a Dischka Győző utcai impozáns új épületében. A kétemeletes iskolaépület Gyár utcai főbejárata a fiúk, a Dischka Győző utcai bejárata a lányok részére készült. A földszint északra néző oldalán elkülönített részben a női felső kereskedelmi iskola négy tantermét és egy irodahelyiségét helyezték el. A földszinti főbejárattól délre a gyakorló irodát és a tornatermet, öltözővel. Az első emeleten, a lépcsőházzql szemben helyezkedett el az igazgatói iroda, előszobával, továbbá a tanácsterem, ezután a tanári könyvtár és szülői fogadószobu. Ugyancsak az első emeleten négy tanterem és a földrajzi szertár. A második emeleten még két osztályterem, ifjúsági könyvtár, tágas olvasóval (napközi otthon) és egy tanári várószoba. A Dischka Győző utcára néző oldalon külön zárt folyosón a fizikai kabinet, fizika és vegytani szertár és áruismereti múzeum. Az egyes emeletekre két, az épület különböző szárnyában elhelyezett lépcső vezet. A folyosók három méter szélesek, a főlépcsőház előtt négy méter széles előcsarnokká kiképezve. Az alagsorban az iskolai személyzet lakásai és a központi fűtés helyiségei foglaltak helyet. Az épületet alacsony nyomású központi gőzfűtéssel, villanyvilágítással és megfelelő szellőztetőkkel rendezték be. A tantermek átlag 60—70 négyzetméter alapterü- letűek. Az iskolaépület, tekintettel arra, hogy a város központjában, a postapalota szomszédságában létesült, megfelelő monumentális külső kiképzést is nyert. A város kasszáját erősen igénybe vehette az új intézet, bár a társadalmi gyűjtés sikerrel járt, mégis úgy látszik, igyekezett pótolni a kiadásokat, ahol erre mód kínálkozott. A városi tanács nehezményezi az iskola után megállapított államsegély összegét, ugyanis a többi felső kereskedelmi iskolát fenntartó város mind magasabb államsegélyt kap. Pécs alulmarad 2—3—4 ezer koronával, s csak 12 ezer korona segélyezésben részesül az állam részéről. Pécs városi tanács kéri az összegnek 16 ezer koronára történő felemelését. Az önképzőkör már a Por- ges-féle magán kereskedelmi iskolában is tekintélyes múlttal rendelkező ifjúsági intézmény volt. Az új épülethez jutott iskola szükségesnek ítélte átszervezni, illetve új alapokra helyezni önképzőkörét. 1914. február 4-én szövegezték meg alapszabályait, melynek alapján ezután működnie kell. Ne(Folytatása következik) Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Marien M. Gouabit, a Kongói Népi Köztársaság elnökét, az ország függetlenné válásának 15. évfordulója, a Kongói Népi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Demeter Imre, a Film, Színház, Muzsika főszerkesztőhelyettese, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága elnökségének tagja, Rózsa Ferenc-díjas újságíró, szívroham következtében életének 54. évében csütörtökön elhunyt. Csütörtökön délben véget ért Szegeden a IV. Művelődéselméleti Nyári Egyetem. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tíznapos rendezvényén a népművelés munkásai: az ország minden részéből meghívott könyvtárosok, művelődési házak igazgatói, tanácsi dolgozók, TIT-szervezetek munkatársai vettek részt. Befejeződött a diákrádiósok, újságírók országos tábora a Somogy megyei Kiskorpádon. A nyolc napig tartó továbbképzésen a diákszerkesztők az újságírás műfajaival ismerkedtek elméleti és gyakorlati oktatások keretében. A résztvevők munkáját tükrözi több megjelent újság és a Pécsi Rádióban elhangzott negyven perces műsor. \i.r.... >. . -/ ■ ■ Nagy veszteség érte a magyar művészeti életet: csütörtökön 92. életévében, rövid szenvedés után elhunyt Kisfaludi Stróbl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, a magyar szobrászat kiemelkedő képviselője. A Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására csütörtökön Budapestre érkezett dr. Faruk Kadu- mi Asszad, a Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának tagja, a szervezet politikai osztályának vezetője. * Costa Gomes portugál köztársasági elnök csütörtökön a Belem palotában fogadta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát. Megbeszélésüket a köztársasági elnök kezdeményezte: részleteket nem közöltek. * Leonyid Brezsnyev csütörtökön Jaltában fogadta az Egyesült Államok kongresszusa képviselőházának Szovjetunióban tartózkodó delegációját. Indira Gandhi csütörtökön a katolikus egyetemek nemzetközi szövetségének közgyűlésén 28 ország küldöttei előtt elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapot nem válság kezdete, hanem válság megoldását célzó erőfeszítés. * Ismeretlen személyek csütörtökön reggel gyújtóbombát dobtak két párizsi spanyol bankra és Franco-ellenes jelszavakat mázoltak épületekre. * A Szuezi-csatorna átbocsátóképessége elérte az 1967. évi szintet. (Az arab országok elleni izraeli agresszió miatt ekkor szűnt meg a forgalom ezen a viziúton.) / &8 T t n nxn