Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-10 / 187. szám

balkancar Tekintse meg bemutatónkat a Bolgár Nemzeti Kiállításon, a BNV..A"pavilonjában,júl. 9-től 23-ig, naponta 'lO-'IBüig Halálozás Köszönet Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, test­vérünk és kedves rokonunk, LAJKÓ ANDRÁS a MÉV II. üzem volt dolgozója, 42 éves korában, tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Temetése július 15-én, kedden 3 órakor lesz a központi te­metőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy egyetlen fiam, bátyám, nevelt fiam és kedves rokon, GYURÓS JÓZSEF (DODÓ) életének 29. évében, tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése július 15-én, kedden fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, unokatestvé­rünk, sógornőnk, LIKTOR LAJOSNÉ hosszú szenvedés után, 83 éves ko­rú bcfh elhunyt. Temetése július 15-én, kedden fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló férje. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves ismerősöknek, rokonoknak, akik KERN MARIA temetésén részt vettek. Külön köszö­net a Kesztyűgyár vezetőségének, szakszervezetének, dolgozóinak, a brigádnak, a gyárvárosi öregek nap­köziotthona vezetőinek és tagjainak a szép virágokért. A gyászoló csa­lád. Ezúton köszönöm az ismerősöknek, hogy drága férjem, SZABADICS JANOS temetésén részt vettek és mély fáj­dalmamat bármi módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett és felejthetetlen ha­lottunkat, édesapámat, CSAVOLSZKY MIHÁLYT utolsó útjára elkísérték, vagy együtt­érzésüket kifejezve, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló fia, menye és unokája. Dolgozókat felvesznek GYAKORLOTT gépírót azonnali be­lépéssel felveszünk. Pécs—Baranyai Beruházási Vállalat, Pécs, Sailai u. 7. (364511) FŐGÉPÉSZ beosztásba 5—TO éves gyakorlattal rendelkező, nehézgépek üzemelésében jártas gépésztechnikust keresünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Kőbánya Üze­me, Máriagyűd. Telefon: Máriagyűd 8. (364513) ^MÉRLEGKÉPES vezetőkönyvelőt fel­veszünk. Szőlő-gyümölcstermelő ÁFÉSZ, Zrínyi u. 2. Tel.: 15-847. (364510) A PÉCSI Járási és Városi Föld­hivatal gépírni tudó adminisztrátort felvesz. Jelentkezés: Rét u. 49. (273556) A MÁV Kaposvári Vontatási Fő­nöksége felvételre keres könnyű fi­zikai munkára Szigetvár állomás munkahelyre szivattyúkezelői beosz­tásba Szigetvár vagy környékén lakó férfi munkaerőt. (2351) KUBIKOSOKAT, portásokat, férfi és női kertészeti segédmunkásokat, va­lamint középiskolás diákokat fel­veszünk. Pécsi Kertészeti Vállalat parképítő üzeme, Pécs, Bolgár Nép­hadsereg útja 104. (2366) BŐRDÍSZMŰVES varrodánkba mű­vezetői munkakörbe (két műszakra) női dolgozókat felveszünk. Csak konfekcióipari gyakorlattal rendel­kezők jelentkezzenek. Jelentkezés: a bőrdíszmű üzem vezetőjénél, Pécs, Ágota u. 1. (364504) ASZTALOS szakmunkásokat, szak-; képzett kazánfűtőt, férfi és női se­gédmunkásokat, valamint 6 órás munkaidőben foglalkoztatott fiatal­korúakat felveszünk. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. (2361) ö ~—----------------— H OL l! IM MG US SZÍNES, műszálas import takaró (200x150 cm), 80,— Ft-os egység­áron kapható a Pécsi ÁFÉSZ bor­boltjában (Pécs, Rákóczi út 16.). 1975 JÚLIUSÁBAN beinduló bőrdísz­műves üzemünkbe betanításra női munkaerőt felveszünk Szederkény község és környékéről. Betanulás in­dul gépi varrásban és asztali mun­kában. Betanítás idejére 1100 forint betanulási bért + gyakorlattól füg­gően teljesítmény kiegészítést fi­zetünk. Jelentkezés: Szederkény, Pe­tőfi u. 7. 7—16 óra között. (364502) A MECHANIKAI Laboratórium Pécsi Gyára felvételre keres: gyakorlattal rendelkező gápgyártástechnológus mérnököt vagy technikust, gyakorlott szerkesztő-szeirszámszerkesztő mérnö­köt vagy technikust, műszaki rajzolót, elektrotechnikust, mechanikai mű­szerészeket, géplakatosokat, szer­számkészítő szakmunkásokat, marós, esztergályos szakmunkásokat, galva­nizáló szakmunkásokat, betanított munkásokat, . érettségizett fiatalokat könnyű betanított munkára, férfi és női dolgozókat betanított munkára, segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Szilva u. 1—3. alatt a munkaügyön. (2336) A BUDAPESTI Fűszer- és Édesség­nagykereskedelmi Vállalat felvesz raktárosokat (kezdő is lehet), gépi adatelőkészitőket, adminisztrátoro­kat, szállítmánykísérőket, gyors- és gépírónőket, férfi fizikai dolgozókat. Férfiak és nők részére — megegye­zés esetén — szállást adunk. Je­lentkezés: 1071 Budapest, VII. Dem­binszky u. 26., munkaügyi osztály (szombat kivételével). (4071) A PÉCSI Vízmű Vállalat vizsgá­zott kazánfűtőket és férfi segéd­munkásokat felvesz. Jelentkezés: Pécs, 'Zólyom u. 2., munkaügyi osz­tály. (2358) LAKATOST, hegesztőt, valamint fér­fi dolgozót betanított munkára fel­veszünk. Cím: ELZETT Művek Tűz­oltókészülék Gyára, pécsi telep, Pécs, Hőerőmű 33. (273505) ENERGETIKUST és anyagbeszerzőt azonnali belépéssel felveszünk. Pá­lyázatokat: „Kereskedelmi vállalat" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. (364505) A VOLÁN 12. sz. Vállalat siklósi főnöksége szállítómunkásokat felvesz. Jelentkezés: Siklós, Széchenyi u. 56. (2340) NŐI és férfi szabó szak- és be­tanított munkásokat felveszünk. Be­tanítást vállalunk, betanulási időbért biztosítunk. Cím: C. A. Textilfel­dolgozó, Pécs, I. Edison u. 17. Hő­erőmű telep. (364506) A VOLÁN 12. sz. » Vállalat komlói üzemegysége alapfo­kú tehergépkocsiveze­tői és rakodógépkezelői tanfolyamot szervez. A tanfolyam idejére bért fizetünk. Jelentkezés: Volán 12. sz. Vállalat komlói üzemegysége, Autósvölgy, személyzeti vezetőnél. (2341) A KOKOV Pécsi Üzeme felvételre keres egy nem nyugdíjas nőt telep­őrnek. Jelentkezni lehet: az üzem vezetőjénél, Pécs Légszeszgyár u. 30. (364485) TAKARÍTÓNŐT iroda- takarításra közpon­tunkba felveszünk. Jelentkezés: FUSZÉRT központ Pécs, Kossuth Lajos u. 21., sze- mélyzeti vezetőnél. (2345) BŐRDÍSZMŰVES üzemünkbe beta­nításra női munkaerőt felveszünk, gépi varrásra és asztali munkára. Betanulás idejére 1100 forint be­tanulási bért biztosítunk. Jelentke­zés: Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szö­vetkezet, Pécs, Ágota köz 1. (364503) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvesz cigarettaelőkészitő, gyártó és csoma­golási osztályára női betanított és segédmunkásokat, valamint férfi se- segédmunkásokat. (364445) ÉRETTSÉGIVEL rendel­íüszért kező női dolgozót ad- minisztratív munká­éi körbe felveszünk. Je­PÉCS lentkeiés: BARANYA- MÉK, Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. (2311) IRODAI takarításra takarítónőt fel­veszünk — lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: BARANYAMÉK, Pécs, Megyeri út 66., munkaügyi osztály. (2312) SZOLGÁLTATÓI segédmunkásokat, ha­lottszállító gépkocsivezetőket, és szál­lítómunkást felvételre alkalmaz a B. m. Temetkezési Vállalat. Je­lentkezés a vállalat központjának munkaügyén, Pécs, Bolgár Néphad­sereg útja 97. (2261) Barcson létesített kötő- és kötöttáru konfekcionáló üzemünkbe felveszünk: síkkötőket, kötöttáru szabászokat, konfekció varrókat, mű­szerészeket, bérelszámolókat, mun­kaügyi előadót, SZTK-ügyintézőt, be­tanított és segédmunkásokat. Be­járók útiköltség térítést kapnak. Be­tanítás ideje alatt szerződéses mun­kabért fizetünk. Jelentkezés: Fő­városi Kézműipari Vállalat fonal- és textilfeldolgozó gyáregység barcsi részleg, Barcs, Széchenyi u. 3. (2224) SZAKKÉPZETT ápolónőket, ápolót, mütőssegédet, beteghordozót és ta­karítónőket keres felvételre a Pécs- bányatelepi Kórház. (2334) A VOLÁN Utazási Szállítmányozá­si és Kereskedelmi Iroda nyugdíjas gépkocsivezetőket vesz fel meghatá­rozott időre tehertaxi gépkocsiveze­tői munkakörbe. Jelentkezni lehet: Kossuth tér 2. Volán irodában. (2335) KOMLÓ és Vidéke ÁFÉSZ azon­nali belépésre keres leltárírói mun­kakörbe, változó munkahellyel, ad­minisztrációban jártas nyugdíjas férfit, valamint szövetkezetpolitikai előadót. Érettségi szükséges. Szö­vetkezeti mozgalomban jártas előny­ben. Továbbá a bodolyabéri ital­boltba és magyarhertelendi strand­büfébe szakképzett egységvezetőt keresünk azonnali belépésre (alap­bérrel kombinált jutalék). Jelentke­zés: a személyzeti vezetőnél, Komló, Kossuth u. 13. (2298) A METEOROLÓGIAI INTÉZET Pé­csi Obszervatóriuma felvételre keres egy érettségizett, katonaviselt, fiatal férfit, meteorológus technikusi mun­kakörbe. Telefon: 20-996. (3019) BELKERESKEDELMI vállalat gyakor­lattal rendelkező munkaügyi elő­adót keres. „Belváros" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2344) 20 éve balesetmente­sen vezető gépkocsive­zető állást változtatna ,(D’’ vizsgával. „Lehe­tőleg személygépkocsi­ra" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. ________ 5 é ves mozgássérült kis­lány mellé keresek fia­tal gondozót, lakáso­mon naponta 16—20 óráig. Alkotmány utca közelében. Jelentkezni: délelőtt a 15-963 tele­fonon lehet. Elcserélném egy szoba komfortos tanácsi la­kásom, műhelynek is megfelelő pincével, és egyszoba, konyhás ta­nácsi lakásomat na­gyobbért. ,,Különböze­iét térítek" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Háromszoba, konyhás tanácsi lakásom elcse­rélem egy szoba-kony- hásra. ,,100/2" jeligére a Sailai utcai hirdető­Értelmiségi férfi külön bejáratú albérleti szo­bát keres fürdőszoba­használattal. „Szolid" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, tanácsi, III. emeleti másfél szobás összkom­fortos lakásom hasonló földszintire. A szoba nagy, 0 fél szoba kü- lönbejáratú. Lehet két­szobás is. Steinmetz ka­pitány tér, szigeti vám, Uránváros körül. „III. kerület, megegyezünk" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Építők úti I. emeleti kettőszobás távfűtéses tanácsi íakást nagymé­retű másfél szobásra cserélnék. „Bármerre" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném kettő és fél szobás, Szigeti úti VII. em. távfűtéses, nagy er- kélyes lakásom másfél szobásra. „Csere sür­gős" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Budapest, belterületi 1 szobás, félkomfortos la­kásra elcserélném pé­csi, Petőfi utcai egy­szobás összkomfortos ta­nácsi lakásomat. „Első emelet" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Elcserélném budapesti szoba-konyha, speizos, gázfűtéses, belvárosi, tanácsi lakásomat ha­sonló pécsiért. „Csak komoly érdeklődők" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gyermektelen -tdfcázaspár keres külön bejáratú bútorozott szobát + főzőfülke-használattal július 15-re. „Biztos” jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Belvárosi egyszobás, gázfűtéses, tanácsi mo­dern lakásom elcserél­ném kettőszobás hason­ló vagy összkomfortos­ra. „őszig" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném pécsi há­romszobás tanácsi laká­som szigetvári kertes tanácsira. Különbözetet kérek. Érdeklődni: Var­ga, Kossuth u. 8. I. emelet. Elcserélném I. kerületi, tanácsi, földszintes, két­szobás komfortos laká­somat, belvárosi egy­szobás lakásért. „Szep­tember 6. tér" jeligére a Sailai utcai hirdető- be._____________________ Elcserélném komlói ta­nácsi kettőszoba kom­fortos lakásomat. „Ha­sonló pécsire" jeligére a Hunyadi úti hirdető- be._____________________ Elcserélném komlói egy­szoba összkomfortos, táv­fűtéses főbérleti laká­somat pécsi lakásért. Minden csere érdekel. Komáromi Károly, Kom­ló, Petőfi u. 20. gépjármű UE-s Wartburg, megkí­mélt állapotban eladó. Kertváros, Éva u. 1. IV. emelet 14. ajtó. (16 órától.) UZ-s Trabant Speciált vennék. Telefon: 12-732. IG-s, tolótetős Wart­burg eladó. 2 évesnél fiatalabb Trabantot be­számítok. Víg, Kertvá­ros, Éva u. 3. Vili. em. Garázst, kapualjat bé­relnék, Petőfi u., Stein­metz tér környékén. Te- lefon: 17-759. Steyr-Puch 650 sürgősen eladó. Dr. Berze Nagy János u. 1/B. Este 7—8 óra között. Nagyméretű garázs ki­adó. Batsányi u. 5. (400 ágyas klinikánál.) Skoda Octávia fődara­bok és alkatrészek el­adók. Rodostó u. 24. Telefon: 21-397. Garázs eladó. Cím: 39- es dandár út 5/B. II. Ih. VII. em. 3. sz. 408-as Moszkvics fris­sen vizsgáztatva eladó. Dr. Münnich Ferenc u. 10/C. III. em. 1/A. __ B MW Izetta, kétszemé­lyes, megkímélt álla­potban eladó. Pécs, Ipar u. 5._____________ 5 000 forintért viszgázat- lan nagykerekű Wart­burg eladó. Érdeklőd­ni: Balogh Jenő, Tor- tyogó. adas-vétel „Nova" villanysütő, két­lapos rezsó és hősu­gárzó eladó. Gőbel Fe­renc, Mecsek u. 16. Eladó egy darab kilenc hónapos bikaborjú. Ba­konya, Petőfi Sándor u. 6. szám. Eladó egy darab 120 literes betonkeverő. Ér­deklődni: Pécs, III. ke­rület, Nefelejcs u. 15. (Patacs mellett.) 3 óra után.___________________ H agyatékból származó régi olajfestmények el­adók. Érdeklődni le­het: csak vasárnap 14 —19 óráig. Hódmező­vásárhely, Vorosilov u. 34. szám.______________ E gy darab gáztűzhely palackkal eladó. Cím: Pécs, Szó la i András ut­ca^ 9^MHSZ._________ 30 0 darab bátaszéki cse­rép, 300 méter cserép­léc eladó. Pécs, Dózsa György 46. Vennék egy ágynemű- tartós rekamiét. „Féreg- mentes" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Philips rádiómagnó és zsebszámológép, nyu­gatnémet eladó. Meg­tekinthető: 7—13 óráig, 15—18 óráig, Ady End­re u. 70.______________ S züretelőkád kilencszáz literes olcsón eladó. Vasas, Orosz Gyula u. 59. szám. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Eladó kettő db 185x140 új hármas ablak, EF: 3,30 gerenda, 10 da­rab; 588 négyszögölte­lek, Pécs, Újhegy, Ba­rázda u. 30. Eredeti, új, tirisztoros gyújtásszabályozó el­adó. Telefon: 20-637. INGATLAN Kettő és fél szobás tár­sasház eladó. 450 -f- 70 ezer OTP. „Asztalos J. utca" jeligére a Sai­lai utcai hirdetőbe. Készpénzért OTP-át- vállalással kettőszobás vagy kisebb szövetkeze­ti lakást vennék. Ár- megjelöléssel. „Zajmen­tes" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Babarcszöllős község­ben, Táncsics u. 28. sz. kettőszobás ház azon­nal beköltözhetően el­adó. Liptód, Dobó u. 43. sz. alatti ház, 1000 négy­szögöl telekkel, gazdál­kodásra alkalmas, sür­f ősen és olcsón eladó. rdeklődni: szombat, vasárnap a helyszínen. Bőtermő fákkal. Olim­piától 10 percre, ba­rackos eladó. Csend u. 8. szám. Építkezésre alkalmas házhelyet keresek Pé­csett, 200 négyszögölig. „Árajánlattal" jeligére o Hunyadi úti hirdető­be. Minden elfogadható árért, azonnal beköl­tözhetően eladó kis tiáz. Máriagyűd. Büfé. Fürdőszobás családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Mandula u. 1/2. Dél­után 5 után. Négyszobás, jól meg­osztható modern örök­lakás eladó. Kétszobás tanácsi cserelakást be­számítok. Telefon: — 14-346. _________ A mecseki Fenyves so­ron kettőszobás össz­komfort, beköltözhető­en, 50 százalékos fi­zetési kedvezménnyel eladó. Telefon: 11-188. A márfai szőlőhegyen, az állomástól 15 perc­re, jó állapotban lévő kétszoba, konyhás ház — 680 négyszögöl sző­lő-gyümölcsös — be­rendezve, 45 ezerért el­adó. „Nyugdíjasnak megéri" jeligére a komlói hirdetőbe. Eladó háromszobás össz­komfortos lakás. Komló, Pécsi út 37. magasföld­szint 2. ajtó. Eladó egyszobás, für­dőszobás, kiskertes örök­lakás, garzon lakást vagy házmesterit be­számítok. Szilágyi De­zső u. 27. BEMUTATJUK az Ipari Vásáron (I. em. 45-ös szoba) a legújabb — olasz gépsoron készült — színű és mintázatú fali-csempéket és metlahil lapokat, valamint finom porcelán árukat. A kiállításon látható termé­kek a helyszínen megrendelhetők, melyeket két héten belül szövetkeze­tünk Szuperett áruházában át le­het venni. Címünk: Pécsi ÁFÉSZ Szuperett áruháza, Pécs, Bor u. 15. Telefon: 14-392. polckosár MŰANYAG ÚJDON­SÁGOK a Kossuth L. utcai MŰANYAG- BOLTBAN I Egyrészes zöldség­tároló, emeletes zöld­ségtároló, emeletes cipőtartó, szekrény 1—2 részes edényszáritó, pohár-tartós edényszáritó lite­res öntözőkanna. ÉRDEMES KÖRÜLNÉZNIE, mert egyéb MŰANYAG CIKKEK NAGY VÁLASZTÉKÁT IS MEGTALÁLJA. KÖZÉRDEKŰ AZ ORSZÁGOS RENDEZŐ IRODA a Park mozi szabadtéri színpadán július 15-én, kedden este 8 órakor előadást tart. Fellép: KONCZ ZSU­ZSA és a KORÁL együttes. Közre­működik: a BOJTORJÁN együttes. Jegyek válthatók a Filharmóniánál (Színház tér 2.). A MÁV Pécsi Igazgatóság közli, hogy 1975. július 10-én Szentlőrinc —Bicsérd vasútállomások között a baksa—szabadszentkirályi összekötő út, továbbá a tarcsapusztai mezei út, valamint a Tarcsapuszta—Szent­lőrinc összekötő út és a vasút szint­beni kereszteződésénél önműködő fénysorompókat helyez üzembe. A fent említett időponttól kezdve a fénysorompó jelzései érvényesek a közúton közlekedőkre. A KESZTYÜGYÁRI PAVILONBAN ! (JÓKAI UTCAI ISKOLA) ÁRUSÍT A -MERUK Mólomban, Alsó u. 1. számú ház eladó. Ér­deklődni: Felső u. 56. Eladó kertes családi ház. Megtekinthető: 16 órától mindennap. Pécs, Május 1. út 11. sz. Eladó újhegyi kis csa­ládi ház szőlővel vagy szőlő nélkül. Deák Fe- renc u. 90. ____________ F onyódligeten hatszoba, hallos villa eladó. Vál­lalatnak is alkalmas. Mecsek u. 18. Fehér, vasútállomásnál._______ O rfűn, Vadász u. 47. számú nyaraló olcsón sürgősen eladó. Meg­tekinthető: szombat és vasárnapokon. Háromszobás családi ház 355 négyszögöl kert­tel, az I. kerületben el­adó. „Jó levegő" jel­igére a Sailai utcai hirdetőbe.______________ S ikondán közművesített tóparti telek, építési engedéllyel és építő­anyaggal együtt el­adó, személygépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Fürj Mihály, Pécs, Fürst Sándor utca 7/C. I. em. з. ajtó.________________ K ettőszobás, távfűtéses szövetkezeti, IV. eme­leti lakásom elcseré­lem hasonló földszin­tire vagy tanácsi I. emeletire, esetleg há­zért. „Páfrány u." jel­igére a Sailai utcai hirdetőbe. Pécsvárad, Ady Endre u. 5. szám alatti kisebb családi ház elfogadha­tó áron eladó. Érdek­lődni: Erdődiné Resz­ler, Mohács, Park u. 5/B, I. em. 5. ajtó.___ H áz eladó kerttel. Ér­deklődés: Kökény, Kos­suth u. 45. sz. alatt. Ókorvölgy községben 25-ös számú családi ház, gazdasági épület­tel, kerttel, szőlővel el­adó. _ M ecseken lévő kettőszo­bás kertes családi há­zamat elcserélném más­fél szobás szövetkeze­ti vagy tanácsi lakás­ra. „Fenyves" jeligére a Sallaj utcai hirde­tője ___________________ 2 50 négyszögöl szőlő eladó. Ér^klődni: III. kerület, Pátacs, Patak и. 16 szám. ___ D onátusi templom mel­lett, Sas dűlő 8-ban 250 négyszögöles par­cellák eladók._________ 23 2 négyszögöl terület, lakható épülettel, kúttal eladó. „Cserkúti-csárda közelében" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Szép fekvésű telkek el­adók. Érdeklődni lehet: Magyarürögi u. 111.__ k irályegyházán eladó 60 négyszögöl ház kész alappal. Érdeklődni: — Kacsóta, Rákóczi u. 5. Balogh József._________ H ird;- Újtelepen új ház­rész eladó. Kétszoba, konyha, éléskamra. „Minden elfogadható áron" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe.. PÉCSI IPARI □ VÁSÁR

Next

/
Thumbnails
Contents