Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-07 / 184. szám
lUlanekenek. fotómodellek Nem elég a szépség A fotómodell — a Fabulon-reklámokról ismert Pataki Agnes — ezúttal, mint fotós ... Naponta eltűnik két-háromezer ember A harkányi „fekete szállások” lakói Jövedelmi adózást ki játszó házigazdák szólítják le az ügyfeleket... A női szépség múlandó. De amíg megvan, addig szerfelett értékes tud lenni. Pláne, ha egy kis szerencsével is párosul, viheti valamire az ember. Talán ez a „viheti valamire” vonzza leginkább a lányokat, hogy manekennek, fotomodellnek jelentkezzenek. l|||§ és komolyan Budapesten, a Magyar Hirdető művészi kivitelezési osztályán egy dossziét mutatnak: adatokkal — és fényképekkel. Lányokról. Bikiniben és ruhában, tükör előtt és függöny mögött, csábmosollyal és komolyan. Akad köztük nagyon szép is, de némelyikre talán mondhatná a „bányarém": megjött a váltás. Lányok, akik önkritikával vagy anélkül, fotomodellnek, manekennek jelentkeznek. Az adatlapon a foglalkozás: adminisztrátor, számlázó, bér- számfejtő, asszisztens, tanuló, táncosnő és egyetlen egy helyen: mérnök. Vannak, akik egyszerűen bekopogtatnak, másokat ismerőseik ajánlanak, sokakat a hírnév vonz, sokan a könnyű megélhetést keresik. (Pedig, ha tudnák .. .) Utcáról is jönnek, <♦ A manekenség ráadásul szakma. Meg kell tanulni. Ezért is indított a Magyar Artistaképző Intézet, néhányszor pedig az MTI manekenképző tanfolyamokat. Mozgást, mimikát, panto- mimot tanultak, a tanfolyam után pedig papírt kaptak. Ez persze nem kötelező és nem jogosít semmire. Aki csak fotómodell — tehát nem mutat be mozgásban ruhákat — annak nem kell szakképzettnek lennie, többnyire a manekeneket használják a reklámfotósok egy-egy termék reklámozásához, de ritkán az utcáról is kerülhetnek be lányok. — Nemegyszer leszólítottam már az utcán olyan lányt, akiről láttam, hogy fotomodellként használni lehetne — meséli Tóth József fotóművész —, de nem egyszer el is küldtek . . . Muszáj próbálkozni, mert nagyon kevés a fotomodellnek alkalmas lány. Mert a szépség nem elég. Néha a legszebb nő is furán mutat a képen, ha — nem tudok jobb kifejezést — nem elég fotogén. ötletre is szükség van — Végül is, milyen a jó fotómodell? — Attól függ, mire kell. A legegyszerűbb példánál maradva: a harisnyareklámhoz jó láb kell, a fogpasztareklámhoz szép fogsor. De nem is itt a fő probléma, hanem ott, hogy a reklámhoz ötlet is kell, nem elég a jó nő. Sok reklámban felesleges kellék a nő, mert csak az ötletet pótolja ... — Kevés a jó modell. Hányon vannak? — Az utóbbi időben rendkívül elszaporodtak a divatbemutatók, így állandóan foglalkoztatnak egy 60—70 fős gárdát. Kevesen vannak, akik csak ebből élnek, szinte valamennyien dolgoznak másutt is. Egyetlen lány él Magayrországon abból, hogy csak fotózzák, a Pataki Ági. Pataki Ágnest a Fabulon-rek- lámról ismerjük, s mivel ő az egyetlen, őt foglalkoztatják szinte mindenütt. A minap a tévé reklámműsorának öt filmje körül háromban szerepelt. De nemcsak a reklámokban, hanem a sajtóban is sokat „foglalkoztatták” — ráadásul néhány esetben neki nem tetsző módon — újságírókkal nem áll szóba . . . Tiltják : és keresik : — Kik foglalkoztatják a legtöbb manekent és lotomodellt? — A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Hirdető és a Magyar Divatintézet, valamint az OKISZ Labor, a Fővárosi Kézműipari Vállalat — mondja Kard Alá- dárné, a Magyar Hirdetőnél. — A manekenek többnyire a divattal foglalkozó vállalatoknál dolgoznak, ahol egyben ruhákat is bemutatnak. — S a fotomodellek? — Azokat a fotósok maguk választják. Vagy a manekenek közül, vagy másokat. Csak fotómodell ség bői nem lehet megélni. 100—300 forintot kaphat egy-egy modell egy képsorozatért. Egy plakátért például maximum 300 forintot, akárhány példányban is sokszorosítják. Ugyanakkor nagy a rezsi: a kozmetikai szereket, a fodrászt a lányok fizetik. A társadalom sem fogadja el tisztességes munkának az ilyesmit. Nem egyszer férjek, szülők tiltották el a lányokat a fotómodell mesterségtől. De tán ugyanaz a szülő szívesebben veszi meg azt a gumimatracot, amit egy szép bikinis lány mutat be. Bár az utóbbi időben nagyon elterjedt, hogy minden árut szép lányok kísérnek a reklámon, nyilván nem véletlenül... Panics György Tulajdonképpen 2—3 ■ ezer ember tűnik el naponta Harkányban és környékén. Már úgy értve, hogy papíron nem szerepelnek. Ezek „rokonok”. Olyan rokonok, akiket a házigazdáik tegnap ismertek meg, de néhány nap múlva továbbállnak. Aztán érkeznek az új „rokonok” ... — Tudna-e szobát adni? Szoba kéne két éjszakára . . . Az asszony, — aki -az önki- szolgálóból lép ki bevásárló szatyorral —, a homlokára teszi a tenyerét, mintha címeken gondolkozna. H Eyyjjs figyelmesség a haláron Kellemetlen meglep jtés- ben van részük az udvari határátkelőhelyen azoknak az autósoknak, akik elfelejtették felragasztani autójukra a kocsi nemzetiségét tanúsító „H” jelzést. A jugoszláv részen a határőrök - teljes joggal - addig nem engedik tovább őket, amíg a jelzés valamiféleképpen fel nem kerül az autóra. Van ám nagy riadalom! Mit tehet a szerencsétlen autós? Segítségért esedezik a többi autósnál, a leiemé- nyesebbje ragtapaszból, színes ragasztószalagból készít ideiglenes jelzést, vagy varázsol. A gyámoltalanabb- ja? Kénytelen visszafordulni. El lehetne kerülni ezt a kellemetlenséget. S mert az autósoknak így is rendeletekkel meg tilalmakkal teli a fejük, nem is az ő fele- dékenységüket kárhoztatjuk, hanem a határon dolgozó hivataloktól várnánk el, figyelmeztessék az autós turistákat a „H” jelzés esetleges hiányára. Netán árusítani is lehetne ilyen matricákat, ami üzletnek sem lenne rossz. Egy kis figyelmességgel óvjuk meg nagy kellemetlenségtől külföldre tartó embertársainkat. (- mz -) — Hát... ha tudna hét végéig várni ... Most éppen két rokonunk, vagyis egy házaspár lakik nálunk, már egy hete, de elmennek ... — Hova valósiak? — kérdem. Vállát vonja, aztán észbekap: — Pestiek ... persze, látja ki is ment a fejemből, hirtelen. Valaki a következőket tanácsolta : — Ha szállást akar, menjen ki a buszvégállomásra, vagy a vasúti pályaudvarra . .. Ajánlatokat kap dögivei. Amikor Pécsről beérkezik az Ikarusz, elvegyülök a leszálló utasok között és közben tűnőd- ve-kutatva nézek körül a kis terecskén. Keresem az Idegen- forgalmi Hivatal pavilonját, ami egyébként ott áll az orrom előtt, Abba az irányba ballagok s közben leszólítanak: Mi férfiak... — Csak szállást keres? — Igen ... — mondom elámulva e fölöttébb szép lány láttán, aki kedvesen nevetgélve magyarázza, hogy csak nyolc—tíz percnyi út csupán, s máris hazaérünk. Ök ugyan nem foglalkoznak rendszeresen szobakiadással, a szülei nincsenek is itthon, szóval megegyezhetünk .., Van fürdőszoba is, különbejárat, a környék csendes, a szobában rádió. A Zöldkert vendéglő utcában járunk már. Valóban szép környék. A ház — mondjuk, hogy villa — legalább négyszobás, két kocsi az udvaron. Nyilván a szobák lakóié... A szülők valóban nincsenek itthon (legalábbis nem találkoztam velük), ám van egy díjbirkózó külsejű férfi — a lány bátyja — és a nagymama, aki nyitja ez egyik szobát, a krapek meg azt mondja 80,- forint, az sem baj, ha 100,--------már úgy értve, ha est e mondjuk másodmagammal érkeznék, bár heverő csak egy van, de ilyen esetben ennek úgy sincs jelentősége, elvégre férfiak vagyunk ... Szobabér Amíg visszaballagok — e fenti tapasztalatok alapján — az Idegenforgalmi Hivatal vezetőjéhez, hosszú tűnődés után rájöttem, hol is láttam én hasonló sztorit, még hozzá a közelmúltban ... A tévében, ha jól emlékszem, a Hóvégi hajráműsorban, ahol a megszállni kívánó vendéget a csinos, miniszoknyás lány csalogatja el a lakásra, ahol aztán a továbbiakban már a kopott, nagyfogú'és rút nagynéni veszi kezelésbe a „szobaurat” ... A hivatal vezetője, Helényi Ervin mondja, hogy egy belker- miniszteri rendelet már 1972- ben szabályozta a kiadandó szobák bérét, kategorizálását, így például Harkányban, az I. osztályú 1 ágyas szoba napi ára 36 forint, 2 ágyasé 60, lakosztályé 160, a pótágy pedig 20,— forint. II. osztályú minősítés esetén az árak — az előző sorrendben — így alakulnak. 30, 48, 140, 15 forint. — Mi körülbelül 300 házigazdával állunk szerződésben egy-egy szezonban, ez annyit jelent, hogy ezerkétszáz, ezer- háromszáz férőhely fölött diszponálunk. A vendégek nálunk jelentkeznek, kifizetik a szoba árát s egyben a hivatalos bejelentkezést is lebonyolítjuk. A szállásköltségből mi visszatartunk 10 százalékot hivatali jutalék címén, majd a jövedelmi adót is, ami progresszívan emelkedik . . . — Mennyi ez? — Havi 800,— forintnál 4 százalék, de 5 ezer forintnál már 15, illetve az fölött már 20 százalék ... — Nem sok marad a házigazdának . .. — Felfogás kérdése. Annyi bizonyos, hogy aki megkerüli a hivatalt, vagy akár a Cooptu- rist, IBUSZ vagy Volán irodákat, esetleg anyagilag jobban jár. — Van ehhez joga a házigazdának? — Hogy a lakásában szállást adjon valakinek, ahhoz van. De ha ezért pénzt fogad el, az már mellékjövedelemnek számít, tehát adóköteles. Ahhoz természetesen nincs joga, hogy nem fizet adót. Ezért van aztán az, hogy sokan „feketén” adják ki szobájukat, illetve szobáikat, hiszen nem ritka itt Harkányban a három—négy szobás ház. Már eleve azzal a szándékkal építtetnek ilyen nagy családi házakat, hogy szezonban kiadhassák. — Ki ellenőrzi ezeket az ügyleteket? — Mi nem, mi nem vagyunk hatóság. Joga ehhez a tanácsnak van, azok ellenőrzik is, de ez nagyon nehéz ügy. — Miért? — A házigazda azt mondja az ellenőrnek, hogy- ismerősök szálltak meg nála néhány napra. Kész. Azt egyetlen ellenőr sem lesi meg, hogy az ismerősök mikor fizetik ki a szállás- költséget. „feketék” — S a rendőrség? — Ugyan! Nem is lenne jó, ha naponta zaklatnák a község lakóit. Nyári szezonban — szerintem ,— naponta 20 ezer idegen tartózkodik Harkányban. Ennek jó kétharmada este hazautazik, a fönnmaradt hat— hétezer embernek fele hivatalos, vagy saját üdülőben tölti el az éjszakát, illetve a mi vendégszobáinkban, a másik fele viszont nem szerepel sehol, legalábbis papíron, pedig itt alszik. Ők a „fekete" szállások lakói. R. F. ÍTVÜ I
