Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-31 / 208. szám
A Dunámon napló 1975. július 31., csütörtök HÍREK 1975. JÚLIUS 31 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából OSZKÁR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.19 — nyugszik 19.21 órakor. A Hold ítél 22.34 — nyugszik 12.47 órakor. Villon S záz évvel ezelőtt, 1875. július 31-én született és 88 éves korában, 1963-ban halt meg Jacques Villon (eredeti nevén Gaston Duchamp) francia festőművész, a ku- bizmus egyik jelentős mestere. Rouenban jogi pályára készült, de közben már itt tanult rajzolni és festeni. 1894-ben Párizsba költözött, és kedvelt költője (Villon) nevét, mint művésznevet felvéve, szatirikus lapokba kezdett rajzolni. A Salon d'Automne kiállításain jelentkezett először, a Degas és a Toulouse-Lautrec hatása alatt készült festményeivel. 1906-tól előbb az 'úgynevezett Vadakhoz (Fauves), majd 1911-től az elemző kubizmushoz csatlakozott. Képszerkezeteit ettől kezdve nagy gonddal ellensúlyozta, s mind a színek, mind a formák ütemes rendjének hive maradt egész életpályáján. Első kubista képei (Terített asztal, Menetelő katonák) még pontos vetü- letei voltak ennek az elvnek, s a korábbi évekből maradt erős szinértékek- nek. Később többedmagá- val a pontosan mérhető arányok kutatására és elemzésére . törekedett. Az első világháború után egy ideig dekoratívabb irányzatokat követett, majd főleg az absztrakció hive lett; az emberalak mellett azonban a táj és az épületek tektonikus rendje is megihlette ecsetét. Grafikusművészeié is jelentős volt. Ma este MOZI Park: Hogyan kel egy szamarat etetni? (4, 6, 8) Park-Kert: Hello, Dolly! (8) Petőfi: Sivatagban, őserdőben <f4. 7) Kossuth: Sivatagban, őserdőben (10) A sziklabarlang titka (f3. f5) Az élethez túl sok (f7. hn9) Fekete Gyémánt: Az asszony és az elitéit (6) Jószerencsét: Az lesz majd a nap (5, 7) Rákóczi: Hajnal a Dráván (5) Május 1.: A négy muskétás (fó) Boly: Vállald önmagodat! (8) Harkány: Végzetes aranyrögök (7, 9) Komló, Má: jus 1.: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (4, 6) Komló, Zrínyi: Nagyvárosi fények (4, 6, 8) Mohács: Cimborák (6) özönvíz I. (8) Pécs- várad: A briliánskirálynő bukása (f8) Sásd: Mackenna aranya (f8) Sellye: Autó (8) Siklós: A kolasini pokol (6, 8) Szigetvár: Mi van. doki? (8) időjárás Várható időjárás csütörtök estig: Az időnként megnövekvő felhőzetből elszórtan zá- poresö, zivatar. Átmenetileg többfelé megélénkülő északi, északkeleti szel. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26—30 fok között. A Duna vízállása Budapestnél : 508 cm. Elhunyt Nádass József író Megrendüléssel tudatjuk, hogy Nádass József, József Attila-dijas író, a munkásmozgalom régi harcosa, életének 79. esztendejében súlyos betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Kulturális Minisztérium Magyar írók Szövetsége Az MSZMP II. kerületi bizottsága — Orfü Barátainak Köre vasárnap, augusztus 3-án délelőtt 1/2 11 órakor az Orfűi Közös Községi Tanács tanácstermében ülést tart. — Kiszélesítik az országutat. A pécsi KPM Közúti Igazgatóság tervezésében és kivitelezésében 10 millió forintos költséggel 120 centiméterrel szélesítik a Villány— újpetrei országutat: a munkálatok már Villány- kövesd és Palkonya között folynak. Az út korszerűsítésével megköny- nyebbül a Pécs—Villány— Mohács közötti közlekedés is. Esküvő KOVÁCS MÁRIA és SZABÓ LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves 'ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. augusztus 2-án 11.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő t.eremben (Hunyadi út 2.). KOVÁCSKA GIZELLA FELCSER ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. augusztus 2-án 12.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). SZIRMAI MARIA és VRANESICS ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. augusztus 2-án 13.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). tegnap történt Hogyan kell egy szamarat etetni? — 101. születésnapját ünnepelte július 30-án szűk családi környezetben Lauer Jánosné, lánynevén Pflug Anna. aki 1874-ben született Szűrön. Az idős asszony jelenleg gyengélkedik, 75 éves lánya gondozza. — A vevő kívánságára kötelező a dinnye lékelése. A Belkereskedelmi Minisztérium most megjelent állásfoglalásában igyekszik elejét venni a görögdinnye lékelése körüli vitáknak. A minisztérium rámutat, hogy a görögdinnyének — az I. és II. osztályúnak egyaránt — frissnek, egészségesnek és élvezhetőén édesnek kell lennie. Ezért valamennyi elárusítóhelyen kötelesek a görögdinnyét a vevő kívánságára meglékelni. Kifogás esetén a vevőt nem lehet kötelezni a lékelt dinnye megvásárlására. A rendelkezés az állami és szövetkezeti boltokra, őstermelőkre és magánkereskedőkre egyaránt vonatkozik. A HÉT FILMJEI HOGYAN KELL EGY SZAMARAT ETETNI? A mosolyogtató kérdésre ad nevettető választ a kitűnő nyáresti szórakozást ígérő NDK filmvigjáték. A nemzetközi rmivészmezönyben ismerősökre is bukkanhatunk — Bús Kati, Mész András, Harsányi Frigyes és Baracsf Ferenc személyében. Búcsúzni az élettől — ismerkedni vele. Ezt a folytonosságot ábrázolja egy idős asszony és egy gyermek személyiségén keresztül az izmosodó kirgiz filmművészet legújabb alkotása: A hattyúk ideszállnak című film. Az egyetemes mondanivalót megjelenítő cselekmény, a sajátos kirgiz környezet és a főszereplők kitűnő játéka maradandó élményben részesít. SIVATAGBAN. ŐSERDŐBEN Már a címével is egzotikumot, kalandot sejtet a Sienkiewich regénye nyomán készült kétrészes, színes, szinkronizált lengyel film. A nálunk is ismert ifjúsági regény hősei elsősorban természetesen a fiatalabb korosztály vonzalmára számíthat, de nyugodtan útrakelhetnek velük mindazok, akik szórakozást, kikapcsolódóst keresnek a moziban. Üdítők, hűsítők — Megszépült a bolt. A Mohácsi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 400 000 forintos költséggel felújította a lánycsóki élelmiszer- háztartási boltot. A közel 100 négyzetméteres üzlet modern. önkiszolgáló rendszerben működik. ♦ Kisiklott a Tokaj express A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy szerdán reggel 8 óra 50 perckor Nyéklódháza állomás Budapest felé eső bejáratánál a váltó közelében a Budapestről indult Tokaj Express étkezőkocsija — a szerelvény ötödik kocsija — kisiklott és oldalára dőlt. A mentők 32 utast szállítottak kórházba. A sérültek közül tíz utas nyolc napon túl gyógyuló, 22 pedig könnyű sérülést szenvedett. A pálya helyreállítását azonnal megkezdték. A kisiklás feltételezhetően műszaki okból következett be, de ezt pontosan a rendőrség és a MÁV szakértőiből alakult bizottság állapítja meg. A takarékossági intézkedési feladatokról, azok végrehajtásáról számoltak be tegnap délelőtt az AFÉSZ-ek képviselői a Baranya megyei Fogyasztási Szövetkezetek elnökségi ülésén. A féfév tapasztalata alapján megállapították. hogy megyénkben eredményes volt a takarékossági mozgalom. 26 fogyasztási szövetkezet közül 15 ötven százalékon felül teljesítette vállalását, ami 4 millió forintot jelent. Különösen az alapanyagokban és az energiában elért megtakarítás jelentős és további eredményeket lehet várni a szállítási költség realizálásánál és a munkaerő- gazdálkodás területén. Jubileumi verseny. A Polgári Védelem fennállásának 25. évfordulója alkalmából Pécsett rendezték meg a megyei szakszolgálat harminchárom alakulatának versenyét. Tegnap délelőtt kilenc órakor kezdődött meg a verseny a Budai vám rom-téglagyáránál. A háromnapos verseny végeredményét szombati számunkban közöljük. Már a negyedik váltás látott munkához tegnap a KISZ építőtáboraiban. Június 15-e óta az első három váltásban 15 775-en töltöttek el két-két hetet a 35 központi szervezésű építőtáborban és 140— 150 százalékra teljesítették tervüket a fiatalok. ták meg holtan július 29- én a Dombay-tó 4—5 méteres vizében Schneider József geresdlaki 16 éves lakost, aki július 27-én tiltott helyen fürdött és hirtelen elmerült a hullámokban. A fulladást sziv- görcs okozta. «V Elgázolta a tolató gépkocsi július 29-én, a reggeli órákban a MÉV kutatómélyfúró üzemének udvarán Pető Lajosné, 52 éves pécsi lakost, telefonközpont-kezelőt. A gépkocsit Szakoly Imre 29 éves pécsi lakos, gépkocsivezető vezette. Pető Lajosnét súlyos, életveszélyes állapotban szállította el a mentő. A Mecsekvidéki Pince- gazdaság tortyogói szik- viztöltö-üzemében ballonos és üveges szódát, tortyogói üditővizet, valamint oranget állítanak elő. Egy műszakban szikvizbö! átlagban ötven, üditővizböl 8—10, orangéböl 40—50 hektoliter készül. Az oran- gé-hez természetes narancslevet használnak lel. A termelési maximumok jelzik a rendkívüli meleg időjárást is. Július 11-én szikvizbö! 73 hektoliter hagyta el az üzemet. Üdi- tövizből július 10-én harminc, orangé-böl pedig július 15-én 47 hektoliter volt a „csúcs". — Vadkacsa-ídény. A mesterséges és a természetes vizeken idén nagyon jónak ígérkezik a vadkacsa-állomány Baranya megyében. Augusztus elsején kezdődik a vöd kacsa-vadászat. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések : Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hivószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — Felújítják a lakásokat és kicserélik a födémet több mint hárommillió forint értékben Pécsett, a Geisler Eta utca 5- ben. Az épületet csapadék- és szennyvízcsatornával is ellátják. A munkával a tervek szerint a jövő év első felében végeznek. — A Statisztikai Kiadó Vállalat új kiadványai: Ipari zsebkönyv 1975 — A lakosság jövedelme és fogyasztása 1960—1973 — Mezőgazdasági adatok 1975. Közlemény A Pécsi Városi Könyvtár Mozgókönyvtára értesíti T. olvasóit, hogy a kölcsönzés nyári szünet miatt 1975. augusztus 1-től augusztus 26-ig szünetel. RÁDIÓ ti ADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Idők és erkölcsök. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Éneklő világ (ism.). 10.30: Operarészletek. 11.29: Mindenki könyvtára. Bródy Sándor: A nap lovagja. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Kajak-kenu VB. — Belgrád. Beszámoló a délelőtt eseményeiről. 12.40: Reklám. 12.45: Melódiakoktél. 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 14.48: Kóruspódium. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.15: Operettrészletek. 15.43: Az élő népdal. 15.53: Hallgatóink figyelmébe. 15.54: A talpsimogató. Rádiójáték (ism.). 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Szülőimhez. Petőfi Sándor versei. 17.20: Népdalok. 17.40: Körmikrofon. 18.05: Liszt-művek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Puccini: Turandot. Há- romfelvonásos opera. Közben: 20.13—20.26: Olvastam egy novellát. Lázár Ervin: A föld szíve. 21.13—21.16: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Népdalok. 23.00: Tánczene. 23.30: Bach: 11. kantáta. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Glenn Miller együttese játszik. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Claire Ferval és Leo Perré énekel. Roy Budd zongorázik, Maynard Ferguson trombitál. 8.50: Szem- forgatás nélkül. Szemes Piroska jegyzete. 9.00: Hírek. 9.03: Nóták. 9.30: A 04. 05, 07 jelenti. Balesetek. tűzesetek, bűnügyek (ism.). 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben : 10.00. 11.00, 12.00: magyar. 10.30: német, 11.05: angol, 11.30: orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Építési tanácsadó. 12.03: Magyar táncokról. 12.23: Madrigálok. 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Wolf: d-moll vonósnégyes. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig .. . A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Horváth Jenő szerzeményeiből. 14.15: Tudományos könyvespolc. 14.20: Rátonyi Róbert énekel. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás. 14.35: Az Inti Illimani együttes műsorából. 14.46: Én csak kacérkodtam .. . Verseit elmondja Hidas Antal. 14.51: Népi zene. 15.10: Villo-Lobos: Gitárverseny. 15.30: Hírek. 15.33: Falusi étlapok. Keresztényi Nándor írása. 15.43: Slágermúzeum. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Tartini: g-moll szonáta. 16.50: Ifjúsági krónika. 17.02: Fúvószene táncritmusban. 17.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Horváth Eszter énekel. 17.30: Hírek. 17.33: Dzsesszfelvéte- leinkból. 17.49: Az MRT gyermekkórusa romantikus kórusokat énekel. 18.00: Hitek. Időjárás. 18.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemü- sora. 19.10: Reklám. 19.13: Csokonai és a muzsika. II. rész (ism.). 19.36: Filmzene. 19.44: Mit olvashatunk a Béke és a Szocializmus c. folyóiratban? 19.54: Jó esét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. Kihívás. Hangjáték. 21.04: Máté Rácz László népi zenekara játszik. 21.33: Gyulai Gaál János: Nyolcadik csarnok. 22.30: Rádióhangversenyekről. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Klasszikus operettrészletek. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Rádiószinház. Két férfi. Rádiójáték. 19.08: Hangfelvételek — felsőfokon. 20.46: Hírek. A XI. úttörő helyen. 18.05 Munka és ember. II erő hatása. 19.15: Esti lentjük . . . összefoglaló európai biztonsági és együtt működési értekezlet zárószaka szónak második napjáról 20.40: Balzac nagy szerelme Lengyel—francia filmsorozat II. rész. Az idegen asszony 21.35: Dalok, táncok a Szov jetunióból. Közreműködik: Da kambai Barimbajev és Bolisz Magazimov. 21.40: Kezdőkör. 22.40: Tv-hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01—22.10: NYÁRI SZÍNHÁZI ESTÉK. RACINE: Berenice. Tragédia két részben. A Győri Kisfaludy Színház előadása, felvételről (ism.). Közben: 20.50: Tv-híradó 2. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tvnapló. 17.30: Szézám utca. 18.15: Tánczene. 18.35: A foglalkozások ábécéje. 19.05: Zöld jelzés. 20.00: Bor és kenyér — filmsorozat. 21.00: Jelzések. 22.05: Amikor megjön az ősz. 22.20: Jazztáncok. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kör. 20.45: Baltazár tanár úr. 20.55: Huszonnégy óra. 21.10: Diplomások. 22.05: Pulai krónika. Portugáliai kolerameg- betegedésekröl adott jelentést a portugál szociálisügyi minisztérium. Az elmúlt hét során kilenc megbetegedés volt Porto városa körzetében és egy Lisszabonban. A jelentés szerint nincs ok az aggodalomra. A lakosságot felszólitották, hogy tartsa be a higiéniai szabályokat. * Guido Carli, az olasz bank kormányzója szerdán lemondott hivataláról, Utódjává az igazgatótanács az olasz központi pénzintézet jelenlegi vezérigazgatóját, Paolo Baf- fit jelölte, míg vezérigazgatóvá annak helyettesét, Rinaldo Ossolát nevezte ki. * Álarcos fegyveresek szerdán kiraboltak egy nyugat-berlini bankot. 100 000 márkát és 25 000 dollárt magukkal vittek. Egy hátrahagyott cédulán közölték: ahhoz a csoporthoz tartoznak, amely februárban elrabolta Peter Lorenz CDU-politikust. * Isabel Perón argentin államfő „a következő 48 órán belül" beszédet intéz az' ország válságáról a néphez és ezt követően rövid időre szabadságra távozik — közölték kedden este a kormányhoz közelálló források. A jelentés szerint, amelyet hivatalosan sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudtak, Perón asszony az országon belül töltené rövid szabadságát. Az elmúlt három napban ismét kiéleződött a helyzet a libanoni fővárosban. Beirut utcáin újra barikádokat emeltek, időnként szórványos lövöldözés hallatszott. A feszültség növekedését a jobboldali Kataeb párthoz tartozó falangisták provokációs tevékenysége segítette elő. Sivatagban, őserdőben rr ___ C MŰSOR ).49: Hangvilla. 21.04: Az >74. évi Baden-Baden-i zsessztalálkozó felvételeiből. f. rész. 21.22: Barokk muzsi- 3. 22.04: Idomeneo. Részle- >k Mozart operájából. 23.00— 5.15: Hírek. Időjárás. ECSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. >.35: Beat-kívánságok. 18.00: tika és orvosi humanizmus. - dr. Kiss István előadása. J.15: Népszerű melódiák. J.30: Dél-dunántúli híradó. 5.45: .Könnyű fúvószene. 19.00: zerb-horvát nyelvű műsor. Hi- •k. — Miről ír a ..Narodne ovine*’? — Az átai trió éne- sl. — Népi kincsek nyomdán. Pávics György műsora. >.30: Német nyelvű műsor, írek. — Egy nap a Pécsi 3ipari Ktsz mecseknádasdi remében. — Kivánsághang- »rseny. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 17.18: Műsorismertetés. 17.20: írek. 17.25: Piros sapka . . . XI. úttörő olimpia Szombat- elyen. 18.05: Telesport. 18.30: lunka és ember. II. rész. Az ró hatása. 19.05: Reklám. >.15: Esti mese. 19.30: Tv- Iradó. 20.00: Helsinkiből je-