Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-25 / 202. szám

Halálozás Sajnálattal tudatjuk, Hogy szere­tett munkatársunk, REBÉNYI GYULA vállalatunk áruforgalmi osztályveze­tője, súlyos betegség után, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése, f. hó 25-én,- pénteken 17 órakor lesz a bólyi temetőben. Emlékét kegye­lettel megőrizzük. Dél-dunántúli TU- ZÉP Vállalat gazdasági és társadal­mi szerveinek vezetői és dolgozói. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága, jó férjem, sógorunk és nagybátyánk, HARASZTI JANOS hamvai elhelyezésénél részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a DEDASZ nyugdíjasainak, akik a hamvasztás utáni búcsúztatáson részt vettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MAYER JANOS temetésén részt vettek, virággal és koszorúval fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik HANTOS JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló család« Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak és ismerősnek, akik felejthetetlen drága jó feleségem, édesanyám, nagyanyám, testvérem, anyósom, sógornőm, KLADIVÓ JANOSNÉ temetésén részt vettek, mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az óvoda, a műhely dolgozóinak és a kedves szomszédoknak "a megjelenésért, a küldött Virágokért; koszorúkért. A gyászoló család. Női kalaposságban jár­tas dolgozót felveszek, ,.szezon" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném komlói egy- szoba komfortos, föld­szinti tanácsi laká­som, esetleg gyümöl­csöskerttel együtt, pécsi lakásra. Érdeklődni le­het bármikor Pécs, Ga­ray u. 9. sz. alatt, Ta­kács Gézánál. Diáklány albérletet ke­res, uránvárosi részen. Leveleket: Varga 7551 Lábad címre kérem. Középiskolás fiú albér­leti szobát keres 4 évre a belváros területén, le­hetőleg zongora hasz­nálattal. ,,Hegedű" jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Lakást bérelnék, vagy különbejáratú albérletet keresünk ,,Diplomások" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Középkorú egyedülálló nő különbejáratú albér­letet keres a belváros­ban. ,,Pontos fizető" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Diákházaspár üres, vagy bútorozott lakást bérelne. ,,3 év" jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Dolgozó fiatal asszony 2 kisgyerekkel keres szoba, fürdőszobás la­kást Pécsett, másfél év­re. ,,Megbízható" jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Elcserélném belvárosi nagyméretű háromszo­bás komfortos tanácsi lakásomat kettő kisebb­re. Tel.: 11-613. Különbejáratú bútorozott szoba, gyermektelen há­zaspárnak kiadó. Haj­nal utca 3. Budapesti, VI. kerületi, szoba, konyhát adok, költségtérítést kérek —, pécsi centrumi PIK más­fél szoba, egyszoba, fél- komfortos főbérletért, nagyméretű szoba, konyháért. ,,Azonnal" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Különbejáratú központi fűtéses szobát keresek első éves egyetemista lányom részére. POTE közelében. Dr. Varga Tibor, Sárszentágota. Budapesti, VI. kerületi, városközponti, szoba­konyha főbérletet adok — sürgősen —. pécsi, városközponti PIK egy­szoba komfortos, fél- komfortos főbérletért. ,,Értékkkülönbözetet ké­rek" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Egyedülálló nő fürdő­szobás albérletet keres. Cím: Nagy-Ajtai Ilona, Dunaföldvár. Elcserélném Pécs, Kos­suth Lajos utcai tanácsi lakásomat szigetvári kertes lakásra, vagy családi házra. Érdek­lődni: Pécs, Kossuth L. u. 8., I. em., Vargáék­nál. ____ K étszoba, összkomfortos öröklakás eladó, vagy budapestire cserélhető. ..Kacsóh Pongrác" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. adas-vétel MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. 2 db (4 és 3 hónapos) törzskönyvezett német juhász szuka, győztes szülőktől eladó. Hird, Rákóczi út 60. sz. Dogkölykök, fekete szín­ben kaphatók. Csertői kennel. Szigetvár, Vö­rösmarty 15. 3 éves boxer kan és régi bútor eladó. Marx u. 8. (16—20 óráig) Munkavizsgával rendel­kező vadászkutyát kere­sek megvételre. Kora max. 1—2 éves vagy félig bevadászott sima szőrű német vizsla, vagy drótszőrű. ,,VT. elnök" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Régiséget, festményt, rézmozsarat, petróleum- lámpát, régi pénzt vá­sárolok. József Attila 29. 3x4-es farostlemez hét­végi ház — szétszedhe­tő — eladó. Érdeklőd­ni : Pécs, Építők útja 11/a., IV. em. 12. Kerti napernyő, Wert- heim szekrény 0-ás, ci­pész favarrógép új álla­potban eladó. Érdek­lődni: Jókai tér 6. Törzskönyvezett német juhász szukák eladók. Megtekinthetők: 26-án délután. Dugovics u. 40. sz. ________________ P ekingi kiskutyák, törzs­könyvezett szülőktől el­adók. Liskáné, Pécs, I. kér. Népfront u. 9. Propán-bután gázpalac­kot vennék. Pécs, Sem­melweis u. 34. Hárságyi. GÉPJÁRMŰ FIAT 850 Sport C. 6 éves, most vizsgázott, megkímélt, eladó vagy Trabantra cserélhető. Érdeklődni: szombat­vasárnap, Nagy Sándor, Erzsébet u. 14. Eladó 750-es Zastava. Érdeklődni: Szabolcs­falu, Vöröshadsereg u. 37., este 8-kor. Karambolos FIAT 850-es eladó alkatrészként is. Érdeklődni: minden nap 18 óra után. Komló, Április 4. u. 13. Ba­logh. CH-s nagykerekű Wart­burg Combi 12 ezerért eladó. Pécs, Szilágyi D. 30. Burek. Barkas mikrobusz fel­újított állapotban és Trabant 601, CT-s eladó. Kovács Imre, Pécs, Já­nos u. 18. Velorex 350 cm3 eladó. Komló, Fürst S. u. 4. Molnár. Eladó M—24 Volga. Ér­deklődni: Komló, Ka­zinczy u. 8. Daum. UM-es karambolozott Zsiguli, bontva és 1500-as FIAT hengerfej, főtengely eladó. Meg­tekinthető: minden nap 17 óra után. Bakos Ká­roly, Szederkény, Újne­gyed.__________________ 1 5 hónapos, 110 L bor­dó de Luxe Skoda, igényesnek eladó. Ér­deklődni: 12-500-as tele­fonon, egész nap. Műszaki vizsga előtt álló vagy 'karambolos Trabant 601-est veszek- Légrádi László, Eilend, Petőfi 24. INGATLAN Családi ház Istenkúton eladó. 2 szoba, előszo­ba, konyha, 400 n-öl te­rület. Érdeklődni: Pécs, József A. u. 2. Kozmér. Eladó Szigetváron 2 szobás, komfortos örök­lakás. Gagarin lakóte­lep, III. épület B. lép­cső, I/2. ajtó. Tátra utca 1/1. sz. alat­ti 2 szintes kertes, össz­komfort, 3 szoba, erké- lyes, 2 előszobás ház el­adó. Érdeklődni lehet: naponta 16 órától, szombat kivételével. Hirden 800 n-öl szőlő, pince, présház kis szo­bával eladó, irányár: 30 000 Ft. Rákóczi út 60. sz. Eladó Felsőgyükésben 398 n-öl terület, lakható épülettel, 50 000 kp + részlet. Érdeklődni: Nagy János, 7761 üszögpuszta. Helesfán Fő u. 6. szá­mú, központi fűtéses új családi ház eladó. Pécsújhegyen, kis csa­ládi ház beköltözhetően eladó szőlővel, vagy szőlő nélkül. Deák F. u. 90. Szoba-konyhás házrész eladó, ,,Cserével be­költözhető" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 362 n-öl szőlő, gyümöl­csös eladó. ,,Kellemes hétvége" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném meszesi 2 szobás komfortos szövet­kezeti lakásom családi házra. ,,Kertes ház" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécsújhegyen, a Deák Ferenc utcában 2 db, 121 néqyszögöl beépít­hető házhely eladó. Ér­deklődni: Nagyhídi út 2. Komlói vásárlók figyelmébe... A KOMLÓI, Kossuth Lajos u. 43. sz. alatti EDÉNY-ÜVEG-PORCELÁN BOLT MEGSZŰNÉSÉVEL az itt forgalmazott cikkeket AZ ALANTI SZAKBOLTOKBAN LEHET A TOVÁBBIAKBAN TELJES VÁLASZTÉKBAN MEGVÁSÁROLNI: 101. VASBOLTBAN: háztartási kisgépek és eszközök, evőeszközök, zom. és alumínium edények, háztartási faáru, horganyzott és csiszoltedények, kályhák, tűzhelyek, gázkészülékek, egyéb tüzelési cikkek. 105. VEGYESIPARCIKKBOLTBAN: (Zrínyi tér 2.) minden egyéb üveg és porcelán cikkek. Kérjük a vásárlók további támogatását és bizalmát, amit udvarias kiszolgálással kívánunk viszonozni! Fiatalok, figyelem! Jelentkezzetek szakács ipari tanulónak AZ 1975/76-OS OKTATÁSI ÉVRE. Jelentkezhet minden fiatal, aki az általános is­kola 8. osztályát elvégezte és a 18. életévét ebben az évben még nem tölti be. Továbbá, aki érettségizett és a 20. életévét ebben az évben nem tölti be. A 8 általánossal rendelkezők részére a tanul­mányi idő 3 év, az érettségizettek részére más­fél év. Munkaruhát és napi egyszeri térítés néküli ét­keztetést biztosítunk. Jelentkezni lehet: A MECSEKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT KÖZPONTJÁBAN, a személyzeti osztályon. Pécs, Kazinczy u. 4—6. sz. alatt. Elcserélném másfél szo­bás, komfortos szövetke­zeti lakásom 1 szobás, komfortos vagy garzon szövetkezetire. Pécs, Dobó I. u. 76., fszt. 3. Harkányban nyaralóház eladó, kevés készpénz, életjáradékra. ,,Ví­kend" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 200 n-öl szőlő sürgősen eladó. Máriagyűd, Pe­tőfi Sándor út 34. Vasas I. Bányatelep, 45. sz. házrész beköltözhe­tően eladó. Cserkúti csárda felett az Újhegyi-dűlőben 233 n-öl szőlő, épület­tel, kút, villany van, fel­szereléssel eladó. Go- golák Lajos, este 7—8 között. 19-630 telefonon. Siklóson 1154 n-öl szőlő, présházzal, teljes fel­szereléssel, megosztva is eladó. Érdeklődni: Dávodi, Siklós, Pető­fi 1. Szederkényben 783 n-öl terület házzal eladó. Ady E. út 2. sz. Hosszúhetény, Ormánd u. 42. új családi ház, nagy telekkel eladó. Három szobás, összkom­fortos, kertes családi ház beköltözhetően el­adó. Pécs, Kalapács u. 4. Pécsi tónál víkendház 200 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: 16-ig tele­fonon: 12-402. Két családnak megfe­lelő családi ház ga­rázzsal eladó. Lakást beszámítok. Pécs, I. kér., Blaha Lujza u. 15. Családi ház 186 n-Öl területen, építési lehe­tőséggel, beköltözhetően eladó. Pécs, I. Torda u. 37. Érdeklődni: szom­bat délutántól vasárnap egész nap. Házhely eladó. Rigóder út 3. Érdeklődni: Tí­már u. 16. Farkas. Drávaszabolcson, Fő út 35. sz. alatti nagy, ker­tes házhely eladó. Ér­deklődni: Harkány, MÁV Gyógyházi ügyelet­nél. Telefon: 122. Eladó kétlakásos, kertes családi ház, beköltöz­hetően. Kaposvár, Csa­logány u. 21. Balatonmárián, a köz­pontban 200 négyszögöl közművesített villatelek, ikresítésre is alkalmas, áron alul eladó. Érdek­lődni: Hortobágyi Ist­vánná, Nagybajom, Kos­suth L. u. 15. sz. Kozármislenyben víken- dezésre alkalmas szőlő olcsón 15 Ft/n-öl eladó. Cím: Kozármisleny, Rá­kóczi u. 18. Eladó Alsóbélatelepen, Széchenyi u. 13. alatt, 123 négyszögöl telken, ikernyaraló, egyben vagy külön is. Érdek­lődni: ugyanott, szom­baton délután és va­sárnap. Levélcím: Szü­gyi Gyula, 8800 Nagy­kanizsa, Deák tér 9. Mohácson, víkendtele- pen, 300 négyszögöl te­lek, nagyon olcsón el­adó. Mohács, Ságvári Endre u. 2.____________ K omlói háromszobás, beépített konyhás me­legvizes öröklakás la­káscserével eladó. Ér­deklődni telefonon: 82-322. __ E ladnám Pécshez közel babarcszöllősi kis há­zam, nagy kerttel. Pécs­ről háromszor napi buszjárat van. Érdek­lődni lehet: Meszesen, Korvin Ottó u. 23., Fucur. Pellérdi Hegyderék-dű- lőben 470 négyszögöl szőlő, épülettel, felsze­reléssel együtt eladó. Irányár: 45 000 Ft. Ér­deklődni : Pécs, Lugos utca 19. sz. alatt. Hosszúhetényben 600 n-öl szőlő, pince, prés­ház, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Bó- zsa Sándor, Hosszúhe- tény, Ormándi u. 20. Értesítjük ügyfeleinket, hogy A BÁLICSI SZESZFŐZDÉNKBEN PÁLINKAFŐZÉSRE ELŐJEGYZÉST FELVESZÜNK. Jelentkezés: Bálicsi út 25. szám alatt, naponta 8—12 óráig, vagy a 21 -238-as telefonszámon. MECSEKVIDÉKI PINCEGAZDASÁG. A NYERGESÚJFALUI VISCOSA GYÁR, az ország egyetlen vegyiszál gyára, AZONNALI BELÉPÉSSEL FEL­VESZ vegyipari szakmunkásokat, fér­fi és női betanított- és segédmun­kásokat. JÖJJÖN DOLGOZNI E DU- NAMENTI NAGYÜZEMBE, NYER- GESÚJFALURAI Korszerű automati­zált, klimatizált üzemek, modern vegyipari technológia, továbbtanu­lási lehetőségek. Jelentkezés: min­den munkanapon, 7—12 óráig a munkaügyi főosztályon. Az érdeklő­dők a választ levélben kapják, a részletes, képekkel illusztrált tájé­koztatóval együtt. Cím: MAGYAR VISCOSAGYAR, 2536 Nyergesújfalu, Pf. 1. Komárom megye. (5131) MAGYAR Pamutipar, Budapest, 1046 (Újpest) Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő be­tonútoknak. Szállást biztosítunk. Je­lentkezés személyesen vagy levél­ben a gyár munkaügyi osztályán. (4420) EGYMÜSZAKOS munkára női dől gozókat, valamint általános iskola 8. osztályát elvégzett diákokat gön­gyöleg telepünkre felveszünk. Me- csekvidéki Pincegazdaság, Pécs, Lég- szeszgyár u. 32. (2516) GÉPÉSZTECHNIKUSI képesítéssel műszaki ügyintézőt, közgazdasági technikumi végzettséggel hálózati ellenőrt azonnali belépéssel felve­szünk. Lehe* kezdő is. Jelentkezés: Utasellátó Vállalat Baranya—Tolna megyei Igazgatósága, Pécs, Főpá­lyaudvar 4. lépcsőház. (2497) TAKARÍTÓNŐT és asszisztensnőt felveszünk. Jelentkezés: az intézet vezető asszisztensénél, dr. Veress Endre u-i Réndelőintézet, IV. em. 89. (2523) ÉRETTSÉGIZETT női dolgozókat adminisztratív munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: BARANYAMÉK Pécs, Megyeri u. 66. Munkaügyi osztály. (2509) MOSÓNŐT keres felvételre a Pécsbányatelepi Kórház, szakképesí­téssel rendelkezők előnyben. Jelent­kezés a gazdasági vezetőnél. (2507) A BIKALI Állami Gazdaság felvé­telre keres mezőgazdasági gépész- mérnöki, vagy elektromérnök vég- zettséagel rendelkező energetikust. ' Jelentkezés írásban: Bikali Állami i Gazdaság 7346. Bikái címre. (2489) IÁTÉKKEZELÖKET. 4 órás munka- j időre férfi raktári adminisztrátort. ' valamint lakatost felvesz a Mecseki : Kultúroark. Nvugdíiasok is jelent- ; kezhetnek. Hivatalos idő: 8—16 . óráig a Vidámpark irodájában, í (2511) PÉCSI telephelyre darukezelőt fel­vesz a BVM Pécsi gyárrészlege Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (2473) FÉRFI dolgozót felveszünk mérle- ges-kapuellenöri munkakörbe. Jelent­kezés: BARANYAMÉK Pécs, Megye­ri u. 66. Ellenőrzési osztály. (2510) A VOLÁN 12. sz. Vállalat alap­fokú gépjárművezetői és autóbusz- vezetői tanfolyamot indít a vállalat­tal munkaviszonyt létesítő dolgozók részére. A tanfolyamok díjmentesek, a tanfolyam ideje alatt a hallgatók munkabért kapnak. A tanfolyamra történő felvétel feltételei: betöltött 21. életév, 8 ált. isk. végzettség, büntetlen előélet. Az autóbuszvezetői tanfolyamhoz a fentieken kívül leg­alább 2 éves, igazolt, polgári élet­ben töltött tehergépkocsivezetői gya­korlat szükséges. Jelentkezés és rész­letes felvilágosítás: Volán 12. sz. Vállalat személyzeti és oktatási osztálya, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. III. em. 6. szoba. (1933) ASCOTA gépkönyvelésben jártas dolgozót felveszünk. Jelentkezés: Déldunántúli TUZÉP Vállalat Pécs, Rákóczi u. 46. Munkaügyi osztályán. (2512) ADMINISZTRÁTOROKAT azonnali belépéssel felveszünk. Gépjárműja­vító és Vegyefsipari Szövetkezet, Pécs, Diósi u. 49. Személyzeti osztályve­zetőnél. (2506) AZONNALRA felveszünk villany- szerelőt és műszerészt, valamint 8 általános iskolát végzett lányokat, varrodai munkakörbe. Jelentkezni le­het: Kesztyű és Bőrdíszműipari Szö­vetkezet, Pécs, Ágota u. 1. (3297) A B. M. MOZIUZEMI Vállalat 1 fő asztalos szakmunkást azonnal fel­vesz. Jelentkezés a bér- és mun­kaügyi csoportnál, Perczel u. 22. (2502) ,.ÉPÍTŐIPARI technikus" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe várjuk azok jelentkezését, akik gyakorlattal ren­delkeznek. (2508) VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint épí­tőipari segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 23. sz. (424122) ÉPÍTÉSZ tervezői munkakörbe nagy gyakorlattal rendelkező munkaerőt felveszünk, ajánlatokat eddigi műkö­dés részletes leírásával ,,Építész ter­vező" jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe. (424035) FIATAL lakatos szakmunkásokat TMK munkára felvesz a Pécsi Cipő­ipari Szövetkezet, Madách Imre u. 10. (364589) Dolgozókat felvesznek A SZENTLŐRINCI Állami Gazda­ság növénytermelési brigádvezetőt keres azonnali belépési lehetőség­gel. Feltétel: Technikusi vagy szak­középiskolai végzettség, legalább 2 éves termelési gyakorlat, tiszta er­kölcsi bizonyítvány. Jelentkezés sze­mélyesen a gazdaság személyzeti vezetőjénél Bogádmindszenten. (364593) ,,TERVEZÉSI munkára villamosmér­nököt vagy technikust felvesz a Ba­ranya—Tolna megyei Téglaipari Vál­lalat. Kezdők jelentkezését is vár­juk. Jelentkezés: Pécs, Mártírok útja 12., Műszaki Fejlesztési Osztály” (364575) RAKTÁRI és műhely segédmunká­sokat felveszünk. Déld. VÍZIG. Cser­kút. 26-os autóbusz vonalán. (364585) PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 15. sz. lerakató (Perczel u. 2.) kocsikí­sérőket, valamint 1 fő középiskolai tanulót egy hónapi foglalkoztatás­ra felvesz. (364584) KÖZGAZDASÁGI érettségivel ren­delkező munkaerőt utókalkulációs munkakörbe felveszünk. Pécsi Fa­ipari Szövetkezet, Pécs Bolgár Nép­hadsereg útja 10. (364583) A B. M. ALLATFORGALMI és Hús­ipari Vállalat felvételre keres 1 fő gépírni tudó érettségizett kezdő ad­minisztrátort, érettségizett lányokat adminisztratív munkakörbe és egy- műszakos üzemtakaritónőket. Jelent­kezés a vállalat munkaügyi osztá­lyán. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 37. (364582) AZ ÉPÍTŐIPARI Szállítási Vállalat Pécsi Szállítási Üzemegysége Pécs Megyeri út 26. azonnal felvesz gép­írót. Jelentkezés a jogtanácsosnál. (364581) A PÉCSI Bőrgyár felvételre ke­res kezdő közgazdászokat, könyve­lésben jártas technikumot végzett munkaerőket, valamint gimnáziumi érettségivel üzemi adminisztrátoro­kat. Személyes jelentkezés a gaz­dasági igazgatóhelyettesnél. (2526) IPARCIKK boltba gépelni tudó admi­nisztrátort és pénztá­rost felveszünk. Jelent­kezés: Baranya Ke­reskedelmi Vállalat, Pécs, Rákóczi u. 11. (2549) OLAJTÜZELÉSŰ kazánhoz segédfű­tőt és vízlágyítót, valamint tejátve­vőt pasztőröst, kőműves segédmun­kást és udvarost felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (2553) TEHERGÉPKOCSI VEZETŐKET C. E. vizsgával felveszünk SZOVAUT Pécs, Megyeri u. 53. sz. (2550) SEGÉDGÉPKOCSI VEZETŐT, kez­dő jogosítvánnyal felvesz SZOVAUT Pécs, Megyeri u. 53. sz. (2551) TAKARÍTÓNŐKET és üzemi segéd­munkásokat, pénztárost felveszünk. Jelentkezés: a Vendéglátó Vállalat II. kér. Területi Igazgatóságán, Sza­badság u. 24. (2545) RS—09 ES TRAKTORRA VEZETŐT felveszünk. Növényvédeflmi szakvizs­gások előnyben. Pécsi Kertészeti Vállalat Faiskolai Üzeme, Pécs, Me­gyeri út, az autóbusz kertvárosi vég­állomásánál. Jelentkezés: az üzem­vezetőnél, (2529) A DTTV. szigetvári telephellyel felvesz T—100 M erőgépekre veze­tőket és segédvezetőket (tanfolya­mon v&zetokké képezzük át), teher­gépkocsivezetőket, művezetőt mély­építésben jártast. Címünk: Dunán­túli Talajjavító és Talajvédelmi Vál­lalat. Szigetvár. Dencsházai u. 1. (2527) A PÉCSI Fémipari Vállalat felvé­telre keres: Felsőmalom u. 13. sz. alatti üzemébe lakatos, esztergályos, marós, szerszámkészítő lakatos szak­munkásokat, valamint női munka­erőt betanított munkára. György ak­nai üzemébe esztergályos szakmun­kásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Felsőmalom u. 13. sz. Munkaügyön. (2515) ÉLELMISZERKERESKEDELMI, hús és hentesáru eladókat, húsboltvezetőt felveszünk. Baranya megyei Élel­miszerkor. Váll. munkaügyi osztálya, Pécs, Kulich Gy. u. 15. (2513) A ZSIBÓTON üzemelő kétműsza- kos, melegkonyhás ,,Szilvási Csárda" vezetésére szakképzett vezetőt fel­veszünk. Házaspár előnyben. Jelent­kezés a Szigetvári ÁFÉSZ személy­zeti vezetőjénél. Szigetvár, Kossuth tér 9. Telefon: 24. (2500) GÉPJÁRMŰ RAKTÁRI KIADÓKAT felveszünk. Jelentkezni lehet: ÉPFU, Pécs, Megyeri út 26. Anyagosztá­lyon. (2524) PARKŐRÖKET és KERTÉSZETI SE­GÉDMUNKÁSOKAT felveszünk. Pécsi Kertészeti Vállalat parképítő üzeme, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104. a temető főbejáratával szemben. (2528) A PÉCSI Fémipari Vállalat gya­korlattal rendelkező gyors- és gép­írót keres. Jelentkezés: Felsőmalom u. 13. Személyzeti előadónál. (2514) VEZETŐ bérelszámolót SZTK gya­korlattal, valamint közgazdasági érettségivel kezdő adminisztrátort felveszünk. Népművészeti Szövetke­zett, Széchenyi tér 16. (3276) BARANYA megyei Tanács Kórháza felvesz gépírni tudó 4 és 6 órás munkaidőre adminisztrátort, villany- szerelő, vizvezetékszerelő, elektro- lakatos szakmunkást, takarítónőket és konyhalányokat, valamint segéd- ápolónőket. Jelentkezés: Pécs, Rá­kóczi u. 2. személyzeti vezetőnél. (2504) VIZVEZETÉKSZERELŐT vagy viz­vezetékszerelő segédmunkást felvesz a Vendéglátó Vállalat karbantartó részlege, dr. Doktor S. u. 33. (2548) SZTK " ügyintézőt, bérelszámolót felveszünk. Fizetés megegyezés sze­rint. Vendéglátó Vállalat bérosztá­lya, József u. 19. (2547) ENERGETIKUST, érintésvédelmi- és szabványfelülvizsgálót felveszünk. Je­lentkezés a Vendéglátó Vállalat beruházási osztályán, Pécs, Rákóczi u. 18—20. (2546) LAKATOS mellé segéd- vagy be­tanított munkást, napi 3 órai elfog­laltsággal takarítónőt felveszünk. Központi Politechnikai Műhely Pécs, Jókai u. 49. tel.: 14-309. (273922) TAKARÍTÓNŐT felvesz az OFOTÉRT 407. fotólaboratóriuma, Pécs, Rét u. 25. (424060) TAKARÍTÓNŐKET és portásokat fel­veszünk. Jelentkezés: Postaigazgató­ság gondnokságán. (364580) AZ ÉPGÉP Szállítóberendezések Gyára, Pécs Vasút u. 2. sz. felvesz udvari segédmunkásokat. Jelentkezni a gondnoknál a Jókai u.-i portán. (364579) TAKARÍTÓNŐT azonnali belépéssel felvész a Pécsi Cipőipari Szövetke­zet, Madách Imre u. 10. (364590) GÉPÍRNI tudó adminisztrátort fel­veszünk. Kezdők is jelentkezhetnek. Jelentkezés: Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság, Köztársaság tér 7. Sze­mélyzeti osztály vezetőjénél. (364587) TERMELÉSELŐKÉSZlTŐI és területi diszpécseri munkakörbe kivitelezőj gyakorlattal rendelkező mélyépítő felsőfokú végzettségű dolgozót felve­szünk. Jelentkezés: Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság építési osztá­lyán (Pécs, Köztársaság tér 7.) (364588) PIÉRT Kereskedelmi V. Pécsi Ki- rendeltsége, Pécs, Perczel u. 2. sz. félemelet, irodahelyiségek takarítá­sához takarítónőt keres. (364573) FIATALOK figyelem! Lányok-fiúkl ML Mechanikai laboratórium Pécsi Gyáregysége esztergályos, marós, szerszámkészítő szakmában ipari ta­nulókat beiskoláz. 1975/76-os tan­évre. Cím: Pécs, Szilva u. 1—3. Személyzeti osztály. Tel.: 11-488. (364572) A 22. SZ. ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT a paksi atomerőmű építé­séhez félvesz hegesztő szakmunkáso­kat, felépítményes és kubikos se­gédmunkásokat. Szovjetunióba, az orenburgi földgázvezeték építésénél végzendő munkára is lehet jelentkez­ni I Érdeklődni: 22. sz. Államig Építő­ipari Váll. paksi főépitésvezetőségén, vagy a vállalat központjában, Bpest, V., Irányi u. 17. sz. Érdeklődő leve­lekre is válaszolunk. (5335) FOLYAMATOSAN üzemelő tojás- apritó üzemünkbe betanított mun­kára nődolgozókat felveszünk, 18 éves kortól, 8 általános isk. vég­zettséggel. Jelentkezés: írásban. Cím: Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalat munkaügyi osztály, 1775. Budapest, Pf. 105. (5336) SZAKKÉPZETT szaká­csot, szállodai londi­nert, szobalányt, női . .segédmunkást, víz és lADORy gázvezeték szerelőt, vil­lanyszerelőt és nyugdí­jas stencilgép kezelőt vesz fel azon­nali belépéssel a Nádor Szálloda. (2496) A BARANYA megyei Építőanyag- ipari Vállalat Pécs székhellyel fel­vételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: gimnáziumi érettségi­vel vagy közgazdasági érettségivel rendelkező adminisztrátorokat, gyors- és gépírókat, műszaki rajzolókat, lakatosokat, esztergályosokat, taka­rítónőket, telepőröket. Jelentkezés a vállalat központjában, Pécs, Alkot­mány u. 77. sz. Munkaügyi osztály- vezetőnél. (2521) PEZSGŐGYÁRUNKHOZ női dolgo­zókat keresünk. Jelentkezés: Mecsek- vidéki Pincegazdaság pezsgőgyára, Pécs, István tér 12. (2517) KÖZÉPISKOLAI végzettséggel ren­delkező fiatalokat keres a meteo­rológia, 24 órás szolgálatra. Kato­naviseltek előnyben. Érdeklődni: a 13-444-es telefonszámon, 8—15 óráig. (2522) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz a Tejipari Szállítási Vállalat, Pécs, If­júmunkás u. 2. (2488) BARANYA megyei Állami Építőipa­ri Vállalat felvételre keres érettsé­gizett fiúkat és leányokat, anyag­kezelői és anyagkönyvelői beosz­tásba. Jelentkezés: Rákóczi út 56. Személyzeti osztály. (2493) FAKITERMELŐ brigádokat alkal­maz Fagazdasági Közös Vállalkozás, Ibafa. (3310) MEGÉRKEZTEK a felújított boros­hordók, 300—500 literesig, és a cef- rés ládák, 300—500 1-ig. Olcsó arl Nagy választéki Árusítás: Pécs, Rác­város, Úttörő u. 30. FÉRFI kínai puplin ***•%!> pizsama 292 Ft-ért, / *> 1 ^ pamut pizsama 188 41 [ERII \ Ft-ért és 109 Ft-ért } JMiKER* és cseh müselyem pi­--------- zsama 228 Ft-ért nagy v álasztékban kapha­tó a CSONGOR férfi divatáru szaküzletben. Széche­nyi tér 18. SZŐLŐSGAZDÁK figyelmébe I Bo­roshordók, kádak, prések, darálók minden méretben kaphatók! Nagy választék, kedvező árak, OTP hitel­akciói Árusítás: Pécs, Rácváros, út­törő u. 30. SZÜLÖK! ISKOLÁSOK! FIGYELEM! Itt a jó alkalom idő­ben felkészülni az új iskolaszezoma, mert; most az ISKOLAFU- ZETcK 20% enged­ménnyel vásárolhatók. Keresse fel legközelebbi szakboltunkat, a Szliven Áruház és a Kertvárosi Iparcikk Kis- áruház papirosztályán az iskolasze­rek teljes választékát kínáljuk! Ne várjon tovább! KÖZÉRDEKŰ A MÁV Pécsi Igazgatósága közli, hogy Fonyód—Balatonfenyves között Alsó-Bélatelep vasúti megállóhely közelében a 7-es főközlekedési útra csatlakozással 1975. VII. 29-én új vasúti átjárót és rajta önműködő fényfélsorompót helyez üzembe. Ez időponttól kezdve a sorompó új KRESZ szerinti jelzése érvényes a közúton közlekedőkre. Értesítjük vásárlóin- kát, hogy a Szalai ^ l András utcai DIVAT­\ KÖTÖTT SZAKUZLE- ÍRJ TUNK — beáxás 1-----* miatti időleges zárva­t artás után — ISMÉT ÁRUSÍT I QM Az alábbi szövegű bélyegző elve­szett: a Pécs Város és Vidéke ÁFÉSZ 110. Vendéglője, Nagykozár. MNB. 240-42820. AZ ELVESZETT BÉLYEGZŐ ÉRVÉNYTELEN!

Next

/
Thumbnails
Contents