Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-25 / 202. szám

A Dunántúli napló 1975. július 25. péntek 1975. JÚLIUS 25 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából JAKAB nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.11 — nyug­szik 19.29 órakor. A Hold kél 20.07 — nyugszik 6.35 órakor. Schönherz Zoltán H etven évvel ezelőtt, 1905. július 25-én született - és 1942 októ­berében halt mártírhalált - Schönherz Zoltán, a ma­gyar kommunista mozga­lom kimagasló harcosa. Kassán született, s már egyetemi hallgatóként be­kapcsolódott a kommu­nista mozgalomba. A har­mincas évek elején vezető szerepet töltött be a szlo­vákiai ifjúsági munkában. 1935-ben Moszkvában résztvstt a Kommunista If­júsági Internacionálé VI. kongresszusán is. Schönherz Zoltán, a párt nagyszerű harcosa az 1942-es nyári letartóztatási hullám során került rend­őrkézre. Kegyetlenül meg. kínozták, de ő nem vallott. , .Gyűlölöm a halált, de nem félek tőle!" — mond­ta kínzóinak, mert, mint egy helyütt irta „a jövő nemcsak az élőké lesz, hanem a halottaké is, akik a jövőért adták életüket." Kommunista elvhűségét, bátorságát egy pillanatra sem tudták megtörni. Emelt fővel ment a bitó alá, s utolsó szavaival is a független, szabad, de­mokratikus Magyarorszá­got éltette. MOZI Park: A nagy érzelmektől jó­kat lehet zabálni (4, 6, 8). Park-kert: A lopakodó Hold (f9). Petőfi: Egy királyi álom (4, n7. f9). Kossuth: Túl sovány a szere­lemhez? (10. 12. f3. f5). Gyil­kosság leírása (f7, f9). Fekete Gyémánt: A négy mus­kétás (6). Jószerencsét: A ko- lasini pokol (5. 7), Rákóczi: Gyilkosság másodkézből (5, 7). Május 1.: Volt egyszer egy vadnyugat (f5), Boly: Penny Gold (8). Harkány: Autó (7. 9). Komló, Május 1.: Alfredo, Alfredo (4. 6), Komló, Zrínyi: Puha ágyak, kemény csaták (4, 6), Vörös sivatag (8), Mo­hács: Vérdij Kovpak fejére (6), Madárijesztő (8), Pécsvárad: Betyárok (f8), Sásd: Szembe­sítés (f8). Sellye: Hét tonna dollár (8), Siklós: Mi van doki? (8), Szigetvár: Két ame­rikai (6, 8). ||l|j|||||| Várható időjárás péntek es­tig: nyugat felől átmenetileg megnövekvő felhőzet, elsősor­ban a Dunántúlon, majd az ország többi részén is, zápor­ral, zivatarral, egy-két helyen jégesővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyu­gati szél. Zivatarok idején át­meneti szélerősödés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 14—19, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: nyugat felöl növekvő felhőzet, sokfelé záporesővel, zivatarral, helyenként jégeső­vel. Élénk északnyugati széllel, a hőmérséklet csökken. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 13—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 25—29, később 21—25 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 90 százalékán várható.- Magyar kezdeménye­zésre hazánkban rendezik meg a szocialista orszá­gok úttörő tűzoltóinak szaktáborozását és ennek keretében első nemzetközi versenyét július 25. és augusztus 8. között. A mintegy 950 magyar úttö­rő-szakkör körülbelül 10 ezer tagja is országos ver­senysorozaton méri össze tudását, és a legjobbak képviselik színeinket a nemzetközi versenyen. A hazai döntő július 30-án lesz a Csillebérci Üttörő- nagytáborban.- Újabb, festett római­kori sirkamrát találtak Pé­csett. A sétatéri vízlépcső­nél folyó ásctások során festett, római-kori sírkam­rára bukkantak a régé­szek. A sírkamrát teljes egészében feltárják, ezért még néhány hétig eltarta­nak az ásatások a vízlép­csőnél.- Ságvári emléktúra. A KISZ sásdi járási és a Sásd Nagyközségi Bizott­sága vasárnap, július 27- én Oroszló községben ,,Ságvári emléktúrát" szer­vez. Mintegy kétszáz je­lentkezőre számítanak, akik a túrán különböző feladatokat oldanak majd meg. Délután sportverse­nyeket rendeznek, majd az irodalmi színpadok tar­tanak bemutatót, este pe­dig bállal ér véget a ren­dezvény. A legjobb ered­ményt elérő KlSZ-alap- szervezeteket jutalomban részesítik.- Új klub a fiataloknak. A Pécsi Porcelángyár KISZ- fiataljai társadalmi mun­kában átalakítják a Zsol- nay Művelődési Ház egyik helyiségét, melyet majd KISZ-klubként használnak. Az átalakítás költségeit a vállalat és a KlSZ-szerve- zet vállalta. A negyven fé­rőhelyes klub előrelátha­tóan augusztusban fogad­ja első vendégeit.- Két szűrőberendezést helyeznek el a Beremendi Cemervtművek két kémé­nyén. Most végzik az erő­átviteli szerelést mintegy hatmillió forint értékben. A villanyszerelők a mun­kát szeptemberben fejezik be. ♦ Esküvő GÁBOR GABRIELLA és IFJ. TÓTH PÁL szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. július 26-án 15.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házas­ságkötő teremben. (Hu­nyadi út 2.) Első Ízben kötött külföldi és magyar eszperantista házasságot Pécsett 23-án dél­után a Központi Házasságkötő Teremben. Helmut Schiller lipcsei német nyelvta­nár tavaly Abaligeten ismerkedett meg Pogány Ágnes pécsi eszperantistával a hetedik Nemzetközi Eszperantista Természetbarát Találkozón. A fiatalok pénte­ken utaznak nászútra Bulgáriába. Fotó: Barna Teréz- Lengyelek a dohány­gyárban. Húsz főből álló csoport — lengyel közgaz­dasági egyetemi hallga­tók - tettek látogatást a Pécsi Dohánygyárban. Az egyetemisták a vállalat szervezeti felépítésével és a cigarettagyártás Pécsett alkalmazott technológiájá­val ismerkedtek. ♦ Közlemények A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy a vajtai SZOT gyermeküdülőből a gyermekek július 30-án 17.35-kor érkeznek haza. Kérjük, hogy a gyerme­keket a főpályaudvaron ve­gyék át. Továbbá közöljük, hogy o július 31-én induló gyermekek részére a második orvosi vizs­gálat július 29-én lesz az SZMT székházban Pécs, Szalai And­rás u. 9., reggel 8—10 óráig. A gyermekek július 31-én reg­gel a 6.12-kor (Mecsek Exp­ressz) induló vonattal utaznak Tóalmásra. Gyülekezés indulás előtt egy órával a főpályaud­varon. * Dunaszekcső Községi Tanács V. B. Szakigazgatási Szerve közhírré teszi, hogy legköze­lebb 1975. augusztus 4-én (hét­főn) tart országos vásárt, mely­re vészmentes helyről, szabály- szerű járlattal mindennemű ál­lat felhajtható. A Pécs megyei város Taná­csa V. B. I. kér. Hivatal igaz­gatási osztálya értesíti a város lakosságát, hogy a Kertészeti és Parképítő Vállalat mind­három kerület közterületi park­jaiban 1975. július 22—25., vagy rossz idő esetén július 29—31-ig növényvédelmi perme­tezéseket végez. A felhaszná­lásra kerülő vegyszerek egy ré­sze emberre, állatra — külö­nösen méhekre — veszélyes. Kérjük a parkok látogatóit, hogy a permetezések után 14 napig a virágok és egyéb nö­vények érintésétől tartózkodja­nak.- Pionírok Lahtiból. Vi­szontlátogatásként egy he­tet a sikondai táborban töltenek el a finn Lahti körzetből érkezett pionírok és a Vörös Sas Ifjúsági Szervezet diákjai. Tegnap, a pécsi Úttörőházban a csoport két vezetője ismer­kedett az itt folyó munká­val, majd délután a város nevezetességeit tekintették meg. A vendégek szomba­ton utaznak vissza.- Könyvterjesztők elis­merése. A Kulturális Mi­nisztérium Kiadói Főigaz­gatósága és a Kossuth Könyvkiadó elismerő ok­levéllel jutalmazta több éves politikai könyvterjesz­tői munkájáért Szomor Magdolna Ágnest, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának könyvter­jesztőjét és Káptalan Lászlónét, a vókányi párt- szervezet könyvterjesztőjét. Az elismerő oklevelet teg­nap, csütörtökön adta át Németh János, a Kossuth Könyvkiadó megyei kiren­deltségének vezetője.- Új napközis konyhát alakítanak ki több mint egymillió forintos beruhá­zásban Sásdon, a Kos­suth Lajos utcai iskolá­ban szeptember 1-i át­adással.- Útkorszerűsítés. A 6-os számú főközlekedési útvonal Botykapeterd és Szigetvár közti 5 kilométe­res szakaszának aszfalto­zását kezdi meg a közeli napokban az Aszfaltútépí­tő Vállalat. A korszerűsí­tési munkák mintegy 5 millió forintba kerülnek. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pé­csi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páiatlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este“ 7-től reggel 7 óráig. ♦- A hónap zeneművei. Bach, J. S.: Francia szvi­tek (zongora) (Urtext), Bach, Ph. E.: Auferstehung und Himmelfahrt Jesu (Darvas) (zongorckivonat), Fauré, G.: Berceuse (Je- ney) (fuvola /oboa, vagy klarinét/ zongora), Fauré, G.: Fantasie (Jeney) (fu­vola-zongora), Haydn, J.: Die sieben Worte (Fodor) (partitúra), Huzella E.: 4 virágének (gitárkíséretes énekszólam), Kalmár L.: Cycles for 18 strings (par­titúra), Láng I.: Improvizá­ció cimbalomra, Magyar szerzők zongoraművei, Né­met szerzők művei két fu­volára, Papp L.: Skizze für Klavier, Pergolesi, G. B.: Salve Regina (szólamok vl. I, vl. II, via, vlc/cb), Régi mesterek vegyeskarai XXI (Szekeres), Schola Cantorum V. (Fodor) (két- és háromszólamú énekek). Pályázati felhívás Az Országos Találmányi Hi­vatal, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa és az ágazati mi­nisztériumok együttesen pályá­zatot hirdetnek, melynek célja felkutatni mindazokat a szerve­zési módszereket, eredménye­ket, melyek alkalmasak az újí­tómozgalom magas színvonalú továbbfejlesztésére. Pályázhat­nak mindazok, akik egy-egy üzemen — termelői egységen belül szervezői, irányítói az újitómozgalomnak. Szervezési javaslatok vonatkozhatnak a hasznos újítások számának nö­velésére, a megoldások műsza­ki kidolgozottságának és szín­vonalának emelésére, az újí­tási javaslatok elbírálásának meggyorsítására, az újítási ja­vaslatok benyújtása és hasz­nosítása közötti idő lerö­vidítésére, az újítómozgalom és a szocialista munkaverseny ha­tékonyabb összekapcsolására, valamint a dolgozó nők és fia­talok nagyobb számban való részvételére az újító mozgalom­ban. Pályázni lehet az olyan, már a megvalósítás szakaszá­ban lévő szervezési módszerrel, amely a pályázat meghirdeté­sekor bizonyíthatóan megfelel a pályázati felhívásban meg­jelölt szempontoknak, vagy azok valamelyikének tekinteté­ben kimagaslóan eredményes. Pályázni lehet továbbá olyan még meg nem valósult, de módszereiben kidolgozott szer­vezési javaslattal, amely alkal­mas a mozgalom továbbfej­lesztésére. A beküldött pálya- műveket zsűri bírálja el. A pá­lyaműveket névvel és címmel ellátva kell az alábbi címre elküldeni: Országos Találmányi Hivatal 1370 Budapest, Pf. 552. A pályázat beküldési határ­ideje 1975. december 31., eredményhirdetés 1976. március 31. Az eredményeket a sajtó útján hozzák nyilvánosságra. Pályadíjak: I. kategóriában: 1 db első díj 10 ezer forint, 3 db II. díj 5 ezer forint, 5 db III. díj 3 ezer forint. II. kategóriában: 1 db I. díj 5 ezer forint, 5 db II. díj 2 ezer forint, 10 db III díj 1 ezer forint. ♦- Csereüdültetés. NDK- ból és Lengyelországból érkeztek szerdán kéthetes üdülésre bányászcsaládok és gyermekek a Mecseki Szénbányák alsó-bélatele- pi üdülőjébe, a Zwickaui Martin Hoop Bányamű­vektől és a lengyel Mi- cheowicei Szénbányáktól. A Mecseki Szénbányák dolgozói cserébe az NDK- beli Röbelben, - a gyer­mekek Lauschában - va­lamint a lengyelországi Felső-Szilézia Keoczierzyn üdülőhelyén tölthetik sza­badságukat.- Önkiszolgáló bolt fel­újítása fejeződött be Lány- csókon. A mohácsi ÁFÉSZ élelmiszer- .és háztartási cikkeket árusító üzletét a szövetkezet saját kivitele­zésben, mintegy 400 ezer forint beruházással korsze­rűsítette.- Hímzett stólák. Ba­ranyai népi hímzéssel ké­szülnek a selyem stólák a Népművészeti Szövetke­zetnél. Az új termék jó része exportra kerül. Ha­vonta mintegy ezer stóla készül. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 7.32: Könyvismertetés. 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek, idő­járás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kul­turális programjából. 8.2C f Sió - germúzeu.n. 9.09: A Pickwick Klub. 9.31: Operahármasok. 9.53: Lottósorsolás. Közvetítés a 30. heti sorsolásról. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Emberke kalandjai. 10.23: Édes anya­nyelvűnk (ism.). 10.28: Bach: E-dúr hegedűverseny. 10.49: Mi­ről ír a Társadalmi Szemle új száma? 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Parasztok. Folytatásos rádiójáték. IV. rész (ism.). 11.49: Bodnár György könyv­szemléje. 12.00: Déli krónika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? — Hajdúszoboszlón. 12.30: Rek­lám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ádám Jenő népdalfeldol­gozásaiból. 13.46: Józsel Attila műhelyei. IV. rész. 14.06: Ránki György műveiből. 14.22: Kóruspódium. 14.34: Britto ki­önti szívét. 15.00: Hírek, időjá­rás. 15.10: Magyarán szólva... (Ism.) 15.25: Kishegyi Árpád énekel. 15.39: A lengyel kul­túra hete. Muza könnyűzenei hanglemezújdonságok. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: ,.Velem nem történt semmi" — Solti Bertalan műsora. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpo­litikai figyelő. 17.20: Haydn: D-dúr (Az óra) szimfónia. 17.50: Gazdasági könyvespolc. 18.00: Petress Zsuzsa operett­dalokat énekel. 18.18: Az ifjú­sági Rádiószínpad bemutatója. Számolj hozzá kétszer! Csörsz István rádiójátéka. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Bemutatjuk új felvételeinket. Turpinszky Béla Wagner operáiból énekel. 19.45: Mindenki könyvtára. Bró- dy Sándor: A nap lovagja. (Ism.) 20.15: A lengyel kultúra hete. Mikrofonközeiben a Skal- dowie együttes. 20.55: Hírek. 20.58: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.18: Nótaest. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Jelentés a Pannónia nemzetközi súlyemelő­versenyről. 22.20: Az elmúlt évad nagysikerű hangversenyei­ből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Daljátékokból. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05. Rim- szkij-Korszakov: Seherezádé — szvit. 8.50: Vietnam a harminc­éves háború után (ism.). 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Ze­nés műsor üdülőknek. 12.03: Találkozásaim híres énekesek­kel. 12.47: Tengernél erősebb. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Mozart: B-dúr zongoraverseny K. 456. 13.35: Az európai szép­próza klasszikusai. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . .. A Petőfi rá­dió zenedélutánja. 14.00: Jó utat! 14.40: Hírek. Körzeti idő­járás. 14.45: A beot kedvelői­nek. 15.30: Hírek. 15.33: Rival­dafényben. 18.00: Hírek, időjá­rás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Beethoven: D­dúr trió Op. 70. 18.46: Mit láttam Grönlandon? 19.01 : Nép­dalcsokor. 19.39: Olvasólámpa. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A lengyel kultúra hete. Közvetítés a Kecs­keméti Katona József Színház­ból. Van ilyen család. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Verbun­kosok, népdalok. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Portrék az operaszínpadon. 18.56: Magyar irodalmi arckép- csarnok. Váci Mihály. 19.15: Holnaptól nem szeretlek. 19.35: Herbert von Karajan operafel­vételeiből. 20.35: Hírek. 20.38: Charles Lloyd együttese ját­szik. 21.17: A lengyel kultúra hete. Az 50 éves Lengyel Rádió jubileumi hangversenye a stúdióban. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: A zöldövezet hullám­hosszán. — Közben: Sportma­gazin. Kovács Imre műsora. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Kürthy Éva és Marczis Demeter énekel. 19.00: Szerb- horvát nyelvű műsor. — Hírek. — Tudósítóink jelentik. — Hor- vát operettekből. — Mirko Bo- zic: Szomorúfűz. Részlet. Köz­reműködnek a Zágrábi Drámai Színház művészei. 19.30: Né­met nyelvű műsor. — Zenés műsor nyaralóknak. — Hírek, útikalauzok, riportok, zenés kí­vánságok 30 percben. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 17.03: Műsorismertetés. 17.05: Hírek. 17.10: Pannából. Gye­rekműsor (ism.). 17.45: Mű­sorainkat ajánljuk. 18.10: öt perc meteorológia. 18.15: Rész­vétel, tervek, cselekvés . . . Stú­dióbeszélgetés az üzemi demok­ráciáról. 18.50: Bemutatjuk a gyöngyösvisontai ipari-ikreket. 19.05: Reklám. 19.15: Esti mese. Madárijesztő. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: önök kérték .. . Kíván­ságműsor a nézők levelei alapján. 21.25: Jogi esetek. 22.05: Nyitott könyv. Lakatos Menyhért: Füstös képek. (16 éven felülieknek!) 22.55: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01 —22.45: Dráma a vadászaton. Csehov regényének szovjet film- változata. Közben: 21.05: Tv- híradó 2. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű Tv-nap- ló. 17.30: Gyermek-tv. 18.15: Népi muzsika. 18.45: Horvát­ország és Bosznia és Hercego­vina népének felkelése — ri­port. 20.00: Szóról szóra — szórakoztató adás. 21.00: A tit­kos fronton — filmsorozat. 22.10: Album '75 — dokumen­tumadás. MÁSODIK MŰSOR 18.55: Bukarest. Kézilabda: NDK—Jugoszlávia. 21.10: Fran­cia dráma-ciklus. 21.40: Hu­szonnégy óra. 21.55: Vendég- szerkesztő. I ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront Pécs városi elnöksége, melyen részt vett Szentirányi Jó­zsef, az MSZMP Pécs vá­rosi Bizottságának titkára. A testület megvitatta a Népfront városi bizottsága és a Pécs városi Tanács együttműködésének ta­pasztalatait. Beszámoló hangzott el az országgyű­lési választások legfonto­sabb észrevételeiről. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, és Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke bemutatko­zó látogatáson fogadta Vladimir Videnovot, a Bol­gár Népköztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét. * Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ve­zetésével csütörtökön ha­zaérkezett Moszkvából a delegáció, mely a Nem­zetközi Beruházási Bank Tanácsa 14. rendkívüli ülésén vett részt. * A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására július 14-24. között Ma­gyarországon tartózkodott a Svéd Baloldali Párt — kommunisták - pártmun­kás-küldöttsége, cmelyet Gunnar Fors, a Központi Bizottság tagja vezetett. A küldöttség látogatást tett vidéken, üzemekben és ter­melőszövetkezetekben, s ta­nulmányozta a pártmunka tapasztalatait. A Svéd Baloldali Párt — kommu­nisták — küldöttsége csü­törtökön elutazott hazánk­ból. Lapzárta Jelenleg Lausanne-bon nyomtatják az európai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet záródoku­mentumát. Az eredeti, hat munkanyelven kidolgozott példányt sötétzöld bőrbe kötik és aranyozott cím­lappal látják el. Ezt a pél­dányt fogják augusztus 1-én Helsinkiben a részt­vevő 35 állam legmaga­sabb szintű politikai veze­tői aláírni, s a kötetet ez­után a Finn Külügyminisz­tériumban helyezik letétbe. * Jacques Chirac francia miniszterelnök csütörtök este Bukarestbe érkezett. A francia kormányfőt Ma- nea Manescu román mi­niszterelnök hivta. meg hi­vatalos látogatásra. Az otopeni nemzetközi repü­lőtéren Chirac miniszterel­nököt Manea Manescu és más román hivatalos sze­mélyiségek fogadták. é A szabadságát Lengyel- országban töltő Erich Ho- necker, a NSZEP KB első titkára megbeszéléseket folytatott Edward Gierek- kel, a LEMP KB első tit­kárával — közölte csütörtö­kön a PAP lengyel hír- ügynökség. * Chirac miniszterelnök és Fahd szaud-arábiai trón­örökös és miniszterelnök­helyettes csütörtökön - a szaud-arábiai államférfi párizsi látogatásának be­fejeztével - együttműkö­dési egyezményt Írtak alá. Olyan keretegyezményről van szó, amelynek célja a két ország közötti együtt­működés továbbfejlesztése gazdasági, pénzügyi, ipari, energetikai, mezőgazda- sági, tudományos és tech­nikai téren.

Next

/
Thumbnails
Contents