Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-23 / 200. szám
1975. július 23., szerda Dunántúlt Tlaolö 3 Eredményes munka az Országos Hmisnereti akadémián A honismereti kutatás a nemzeti történetírás fontos támasza - mondta d r. Székely György professzor, a Honismereti Bizottság társelnöke az elmúlt héten Pécsett megtartott Országos Honismereti Akadémián. Amikor e megállapítás magas elismerést jelent, egyben magában foglalja a jövőbéli elvárásokat, s kiemelten hangsúlyozza mindazok óriási felelősségét, akik ezen a területen tevékenykednek. Többjó kiadványt Kifogásolták a résztvevők, hogy megoldatlan a megyék közlötti Információcsere, szinte csak alkalmakra korlátozódik. Ennek egyik alapvető oka a honismereti kiadványok igen minimális volta. Bírálat hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy túlságosan sokan szólhatnak bele a honismeret ügyébe, s így néha csak fejkapkodás az eredmény. Tudomásul kell venni, hogy a Hazafias Népfront felada az ezzel kapcsolatos ügyek intézése. Bár a meglevő problémák jelentősek, a honismeret mozgalom olyan eredményekkel dicsekedhet, amelyek nem lebecsülendők. Nevelő ereje érzelmi, értelmi kötése a szülőföldhöz a legmagasabb rendű hazafias tulajdonságok kialakításának nélküjözhetetlen eszköze. S ez egyben elvezet a más népek megismerésének vágyához is. A honismeret „munkásainak” köszönhető, hogy az írott nemzeti történelemből kimaradt helyi, de az ott élőknek egyáltalán nem jelentéktelen események NEM HOBBY • Büszkeségünk: a községi krónikaírás • Állandó honismereti tábor Gödöllőn? % Jövőre Nyíregyházán Az akadémia egy hete alatt négy különböző szekcióban tartották a tanácskozásokat, s így hivatalosan csak az utolsó nap szabad fórumán nyílt lehetőség arra, hogy beszámoljanak a végzett munkáról, a közös nehézségekről. Elismerés Bnronyénok Valamennyi résztvevő a maximális elismerés hangján szólt arról, hogy Baranya milyen következetességgel és hozzáértéssel oldotta meg a községi krónikaírás problémáját. Ezügy- ben számos megye még komoly lemaradásokkal küzd. Többen szóvátették, hogy adminisztratív eszközökkel nehezítik azok dolgát, akik honismereti pályázatokon vesznek részt, s ez semmiképp sem tekinthető kedvcsinálásnak. Felvetődött az is, miszerint hibás oz Országos Diák Napok rendszere. Az ideérkező honismereti dolgozatokat például külön a dombóvári Országos Honismereti Táborban értékelik, ahova pedig csak kevesen juthatnak el. Jövőben az elbírálást az ODN keretében kellene elvégezni. Javasolták eqy állandó honismereti tábor létesítését, ami a legmagasabb fórum szerepét töltené be. Ennek helyéül Gödöllőt ajánlották. Az elképzelések szerint itt a megyék saját népi építészetüknek megfelelően tervezett házakat alakítanának ki. Megvalósítását jövőre tervezik, amikor II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóját ünnepeljük. A kivitelezéssel kapcsolatban Baranya komoly segítséget ígért, de jelentkezett már a GANZ Áram- mérőgyár egy brigádja is, akik az audiovizuális berendezések felszerelését vállalnák. rangot, elismerést kaplak, s ezzel mintegy beilleszkedhettek az egészbe. Több frontos WwSSMrnmá A tervek szerint a jövőben a honismereti kutatást mindjobban kiterjesztik a természettudományok területére, s az üzemkrónika, valamint a brigádnapló írást a munkás ön- megismerés fontos eszközévé kívánják fejleszteni. Szóljunk néhány szót azokról a gondokról is, amelyek az Akadémián ilyen kiélezetten nem jelentkeztek, de a mindennapok munkáját kíméletlenül nehezítik. Úgy tűnik, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul elfogadtatni a hivatásos történészekkel, régészekkel, hogy a honismereti mozgalom nem hobby, vagy a dilettánsok alkalmi próbálkozása. Meg kell azonban azt is mondanunk, hogy a negatív vélemények sem egészen alaptalanok. Néhány „amatőr” pusztán érzelmi alapon megírt dolgozata sokat ártott az ügynek. Általánosítani azonban mégsem volna szabad e tévelygésekből. A helytörténettel nem hivatásosan foglalkozók ennek folytán egyszerre több frontos harcot vívnak. Perlekednek a helyi tanácsokkal anyagi támogatásért, küzdenek azért, hogy munkájukra kellő komolysággal tekintsenek, s hónapokig, néha évekig kopogtatnak egy-egy szakbírálatért, dolgozatukkal a hónuk alatt. A publikálásért való harc pedig már idejüket és erejüket is felülmúlja. Sajnos, ezúttal is hiányoztak az akadémiáról mindazok a szakemberek, akik ebben a legilletékesebbek, de az sem bizonyos, hogy azok vettek részt, akiknek ott lett volna a helyük. Erről pz egy hét alatt igen sok vita folyt. Hiányzott továbbá az előadások írásos anyaga is, amely jelentős könnyítést jelentett volna és sokakat megszabadított volna az improvizáció nehézségeitől. Az idei honismereti akadémia tehát véget ért. Egyáltalán nem eredmény nélkül. Azonban még nagyon sok a tennivaló azért, hogy a megfelelő elismerés és rang illesse meg a honismereti mozgalmat. Erre biztosíték lehet a folytatás, jövőre Nyíregyházán. Füzes János Kodály- intézet létesül Kecsekeméten, Kodály Zoltán szülővárosában még ez évben átadják rendeltetésének a nagy zeneszerző nevét viselő, — pedagógiájának hazai és nemzetközi terjesztésére hivatott — intézet épületét A város történelmi központjában, a hajdani Ferences-kolostor műemléki épületében alakították ki. A július végén kezdődő műszaki átadás, majd a berendezés után az intézet őszre megkezdheti a nyilvános működést. A zárt belső udvart körülvevő — a kolostorokra jellemző — kerengőfolyosóról az igazgatási, valamint az oktatási szobák ajtói nyílnak. Négy kisebb és egy nagyobb előadóterem van. A kiselőadótermek nyolctíz fő közvetlen oktatására alkalmasak. A nagy előadóteremben házi hangversenyeket is rendezhetnek. A kerengőfolyosó állandó Kodály-emlékki- állításnak ad majd helyet. AZ OLVASÁS ISKOLÁJA Az Édenből kiűzőitekért „Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre" — Illyés Gyula mondja e szavakat Haza a magasban c. versében. íróink sokszor és sokféleképpen vallottak már a könyv iránti szerelmükről, és nevezték a könyvet barátnak, vígasztalának, gondűzőnek, ma- gánykergetőnek, fegyvernek, gyógyszernek, munkaeszköznek és még sok mindennek, ami színesebbé, szebbé teszi az életet. Mindezt átgondolva döbbenünk meg igazán a ténytől: felnőtt lakosságunknak csaknem fele anélkül éli le az életét, hogy egyáltalán ismerné az olvasás gyönyörűségét, harmada pedig csak hébe-korba olvasgat, korántsem rendszeresen. Ma, amikor a fiataloknak több mint 80 százaléka tovább tanul az általános iskola után, itt állunk az új kérdés előtt: ha egyszer megvan a belépőjegyünk a gyönyörűség kertjébe, miért vonakodik annyi ember átlépni a kapun? Vajon megfelelő nevelés esetén, olvasóvá válhat-e mindenki? Mintegy évtizede Veres Péterrel beszélgettem erről. Ö tagadta ezt a lehetőséget. Úgy vélte, boldogok lehetnénk, ha minden kis közösségnek volna egy-két olvasó embere, aki mások helyett is művelődvén, közvéleményformóló erőt jelentene. Csakhogy ő nagyon magasA kislány máris szenvedélyes könyvbarát. Még egy „fagyi időre” se mond le az olvasás öröméről. ra tette a mércét. Az igazi olvasó kategóriájába nem sorolta bele azokat, akik csak szórakozást, feledést keresnek a könyvekben, akik szürkének érzett hétköznapjaik világából akarnak menekülni, de még csupán szakkönyvek iránt érdeklődő „szakbarbárokat" sem. Az igazi olvasó szerinte az, aki az emberi lét igazságát keresi, aki azért fordul „az emberiség kollektív emlékezetéhez”, hogy megértse természet és társadalom bonyolult dolgait, s ne csak a maga röpke életének pillangó-távlatából szemlélje a világot. > Ne legyünk olyan szigorúak. Bár Veres Péternek voltaképpen igaza volt, mégsem tudhatjuk, hogy a „nem igazi olvasó" mikor, melyik, milyen célból kézbe vett könyv indítja el az igazivá válás útján? Aki pedig rég elszakadt az iskolától, s azóta sem vett könyvet a kezébe, az lassanként a betűktől is elszakad. Amikor aztán élete delén túl, már higgadtabban megpróbálna koncentrálni, akkor szemben találja magát az olvasás technikai nehézségével. Ezekre a felnőttekre gondolva kellene minél több olyan könyvet kiadni, melyeknél a nagybetűs nyomás, a sok illusztráció és a lebilincselő tartalom megköny- nyítené a könyvvel való barátkozó st, A nem olvasók többnyire nem az irodalomtól, hanem a könyvtől rettennek vissza. Gondoljunk csak arra, hányán hallgatták annak idején a vak Homéroszt, később az igrice- ket, lantos deákokat, vagy a mesélő falusi öregeket; s hányán hallgatják ma is szívesebben a versmondókat, a rádiót, mintsem hogy könyvet vegyenek a kezükbe. Ahhoz, hogy a könyv, mint tárgy ne álljon az irodalom és az ember közé, ahhoz nemcsak az érdeklődés felkeltése kell, hanem az idegrendszer nyugalma, az olvasási technika fejlettsége, és a beleélő fantázia: mindezek pedig a gyermekkorban alakulnak ki. Első és legfontosabb gondunk tehát, hogy megfelelő nyugalmas gyermekkort biztosítsunk utódainknak, és úgy próbáljuk őket az irodalom és könyv szeretetére nevelni. Bozóky Éva Uz érettségi vizsgák tapasztalataiból Hazánkban idestova egy évszázada tesznek záróvizsgát - érettségit - a közép- iskolás diákok. Azóta reménykednek az érintett fiatalok ennek eltörlésében, s évente kelnek szárnyra erről szóló „holtbiztos” értesülések. Az érettségi pedig állja rendületlenül az idők viharát és az újítók ostromát. Természetesen időnként módosulnak egyes előírásai, részletei, ahogyan ezt a társadalmi fejlődés jogosan megkívánja. Az utóbbi években különösen jelentős változások tanúi voltunk, s a társadalmi, de a szakmai közvélemény sem tudott mindenbe belenyugodni. Mindenekelőtt az szokatlan még, hogy a gimnáziumokban nem kötelező az érettségi, csők azok számára. akik felsőfokú továbbtanulást terveznek. A hazai hagyomány azonban elvárja, a szülők is igénylik, hogy a középiskolai tanulás ne egyszerűen a négy osztály elvégzésével, hanem érettségivel záruljon. Napjainkban az álláshirdetésekben is még mindig „érettségizett munkaerőt” keresnek felvételre, pedig törvényesen tulajdonképpen a „középiskolát végzett” követelmény lenne a helyénvaló. S minthogy a szülők a hagyományok alapján, a munkahelyek pedig a régi reflexek szerint igénylik az érettségit, mit tehetnek a végzős diákok? Megpróbálják, s nem csupán a továbbtanulók. így a közelmúltban zárult tanévet Baranyában 2133 negyedikes középiskolai tanuló fejezte be, s közülük mindössze csak 4 nem jelentkezett érettségire: két pécsi és két siklósi gimnazista. Az 1106 szakközépis- iskolai végzős hiánytalanul megjelent a nagy erőpróbán, de az ő esetükben ez teljesen érthető, számukra nélkülözhetetlen a szakmai elméleti és gyakorlati záróvizsga, mert érettségi bizonyítványuk nemcsak általános, hanem szakmai végzettséget — esetenként még szakmunkás képesítést — is igazol. Az írásbeli vizsgák után befejeződtek a szóbeliek is, s megkezdődött a megyei tapasztalatok feldolgozása. Az első benyomások kedvezőek: mindösz- sze másfélszáz körül van azoknak a száma, akiknek felkészültségét a legmegér- tőbb vizsgabizottság és a leghumánusabb érettségi elnök sem tudta elfogadni. Szép számmal vannak bukásmentes osztályok (elsősorban a pécsi tagozatos osztályok teljesítménye volt figyelemreméltó), de akadt teljesen bukásmentes iskola is: a szigetvári Zrínyi Gimnázium! Egyetlen kisgimná- zium maradt csak mélyen a többiek alatt, ahol minden negyedik érettségiző megbukott. Ez természetesen további önkritikus szakmai elemzést igényel, annyira kirívóan gyenge teljesítmény. Idén — nem csekély mértékben a közvélemény nyomására — visszatértünk az ötfokozatú osztályozásra, s a minisztériumi döntés helyesnek bizonyult. Nem jó, ha a tanulásnak célja lesz a jobb osztályzat, de a nyújtott teljesítmény pontos mérése ösztönző is lehet. Ez a vizsgák nagy részében igazolódott is. Néhány fontosabb észrevétel az idei érettségikről. Jelenleg a magyar nyelv és irodalom az egyetlen olyan tantárgy, amely mindenki számára egyformán kötelező — írásban és szóban is. De más tárgyban sem közömbös, hogy miképpen tudja anyanyelvét használni valaki. Sajnos a feleletekben még mindig sok volt a leckefelmondás, az „iskolás" sablon, s még ritka jelenség az önálló, egyéni vélemény, a „nekem azért tetszik (...vagy nem)” értő indokolása. Kevesen adtak számot tankönyvön kívüli olvasmányaikról, színházi és filmélményükről, s kevesen szőtték be feleleteikbe a folyóiratokból, újságokból származó tájékozottságot, pedig az ilyesmit örömmel honorálta „többletpontokkal" minden vizsgabizottság. Feltűnő, hogy a közelmúlt történelmi eseményeiben mennyivel nagyobb a bizonytalanság, mint a régebbi korok históriáiban (szélsőséges példaként akadt olyan jelölt is, aki nem tudta, hogy a II. világháború kik között folyt). A világnézetünk alapjai című új tantárgy általános bevezetésének — de a többi tárgyban folyó nevelőmunkának - eredményeként az érettségi jelöltek marxista- leninista szemlélete egészében megfelelőnek látszik. Mintha idegennyelvi oktatásunkban is beérnének a sokéves erőfeszítés gyümölcsei: egyre jobb a beszédkészség, a nyelvhasználat biztonsága („végre azt is megértük, hogy nemcsak a nyelvtani kivételeket tudják felmondani, hanem tudnak egy pohár vizet is kérni” - hallottam egy felnőttől, aki nyilván még for. dítgatni tanult, s nem beszélgetni). Biólógiábói, kémiából idén is azok jártak jól, akik nem szóbeliztek, hanem az írásbeli vizsgát választották: ott könnyebben összegyűltek a magasabb osztályzathoz szükséges pontok. Bezzeg nem vélekedtek így a közös matematika és fizika írásbelik résztvevői, s úgy tűnik, tovább kell tökéletesíteni az együttes érettségi-felvételi módszereit. A szakközépiskolák szakmai tárgyaiban általában kiegyensúlyozott teljesítmények születtek, s ez a határozott pályaválasztás, a megalapozott szakmai érdeklődés sikere is. Mindent összegezve: az érettségi változatlanul nagy- tekintélyű, társadalmi súlyú teljesítmény maradt, s annak látszik a jövőben is. Pedagógiai előnyei miatt is hasznos a középiskolai tanulmányok legfontosabb ismeretanyagának, összefüggéseinek összefoglaló áttekintése, a „társadalmi érettség" erőpróbája. Az érettségire való felkészülést azonban már a középiskolába bekerülés első napjától érdé nes elkezdeni, s célszerű tankönyvként használni a társadalmi valóság összes iskolánkívüli ismeret- forrását is. Dr. Bárdi László