Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-20 / 197. szám
1975. július 20., vasárnap Dünantult naplö 3 Uj helyére kältösködik a Sapiana Napirenden a második ütem Magyar űrhajók ugyan nem keringenek, ám nekünk is vannak tisztes és csodálatra méltó startjaink, amelyek már a jövő századba repítenek, a jövő századdal kötnek össze. A vákuumtechnikai gépgyártás — amely most már megvetette lábát a pécsi Kertvárosban - a baranyai gazdaság rakétája. Az építkezések első üteme, leszámítva a szeptemberre esedékes raktárt, amelyben az acélokat tárolják, elkészült. A Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat a héten átadta a forgácsolók csaknem futballpályányi alapterületű csarnokának és a szociális épületnek a kulcsait gazdájának - az Egyesült Izzónak. Ripsz-ropszra A bejáratnál akadtam össze Kovács Lajossal és Mókus Bélával, a Sopiana üzemvezetőjével és párttitkárával. Kis csomagokkal szaladgálnak. Költözködés! hangulat. Betessékeltek a nagycsarnokba, a hűvösön beszélgessünk. A csarnok közepén hat ládát látok, új gépek vannak benne, még ki sem csomagolták. Odébb tizenkét-tizenhá- rom gép sorakozik, ezeket a régi gyárban már korábban kiállították a termelésből. Valaki mintha rám mordult volna, sza- kikám, nézzen a lába alá és szálljon le rólam. Lenézek, a betonpadlózaton jeleken tapo- dunk: Bagoly, Skoda, Czinderi, Tillay Tamás ... A Sopiana Vákuumtechnikai Gépgyár vadonatúj csarnokában elméletben már berendezkedtek és berajzolták a forgácsológépek helyét. Közben az üzemvezető észreveszi az építésvezetőt és szorongatni kezdi: Jóska, vágják már le rendesen, egyforma magasra a kerítésoszlopokat, jön a vezér Pestről, nem szereti az ilyen összevisszaságot. Mindez roppant kedélyes formában zajlik, de valahogyan mégiscsak art olvasom ki az üzemvezető tekintetéből: jó, jó, a műszaki átadás rendben megvolt, de azért akadnak apróbb hibács- kák, legyünk mindig sarkukban az építőknek ... Ami igaz, igaz, s itt egy kicsit időzzünk el, az Egyesült Izzó kertvárosi gépgyárának első üteme rendkívül gyorsan tető alá került A jó példa ott kiabált a szomszédban, a műszergyár is ilyen ripsz-ropszra állt fel és kezdett termelni. Komoly cégekkel került itt össze a baranyai építőipar. Egyszer volt alkalmam részt venni egy olyan egyezkedő tárgyaláson, ahol már a következő ütem építéséről volt szó. Csakúgy szikrázott a tárgyalás, az izzások a határidő alkunál igencsak megsanyargatták a tanácsi építőket. Az építők pedig az első menetben tartották is becsülettel a határidőt, bizonyítva, ilyen nagy vállalkozásra is képesek. Egyben bizalmat akartak ébreszteni és jogot nyerni, hogy ezt a hatalmas, a nyolcvanas években is munkát adó gyártelepet teljes egészében ők építhessék fel. Az ipari tanulók A Szalai András úti régi gyárból a forgácsolók tehát átköltöznek a Kertvárosba. A nagy műhelycsarnokot előbb a téemkások veszik birtokukba, a dexion-salgó elemekből összeszerelik a polcokat. A program szerint hat-nyolc hétbe is beletelik a költözködés. Nem hosz- szú idő ez? Kovács Lajos üzemvezető szerint nem, hiszen a gépek jóformán csak az alatt az idő alatt állnak, amíg Gö- döny főmechanikus felrakatja és átküldeti a Kertvárosba, ott helyükre teszik, a villanyszerelő beköti, s már dolgozhatnak is. A költözködés a következőképpen zajlik: azt a 18-20 gépet, ami már itt van, helyükre teszik, ideiglenesen bevezetik a három műszakot és ráállítanak a gépekre hatvan embert. Ez azt jelenti, hogy a Szalai utcában, ahol két műszak van, 30 gép felszabadul, s akkor ezeket is át lehet szállítani a Kertvárosba. így szépen, szakaszokban költöznek. De előbb, augusztus elejéig a téemkásoknak és a kiszolgálóknak, akik úgymond a forgácsolók keze alá dolgoznak, kell berendezkedniük, s csak utánuk jöhetnek a forgácsológépek és az emberek. A költözködést augusztus 20 -25-re szeretnék befejezni, sőt kell is befejezni, hiszen szeptemberben fogadniuk kell az ipari tanulókat — 170 másod- és harmadéves forgácsoló, lakatos és szerszámkészítő ifjúmunkást. Számukra a Szalai András utcában, a volt forgácsoló műhelyben rendeznek be iparitanuló-paradicsomat. Vagyis az ipari tanulók is költöznek, otthagyják a Nagy Jenő utcai tanműhelyeiket, az épületet a Sopiana átadja a tanácsnak, a későbbiekben lebontják. Csend lesz Mit jelent Kertváros? Mindenekelőtt megnövekedett kapacitásokat: kezdetben 98 gépet és 130—140 + 50—70 dolgozót, jövőre pedig már 140—160 forgácsolót és legalább 100 téem- kást és kiszolgálót, együtt tehát 240—260 dolgozót. Közreműködésükkel a Sopiana idei termelési értéke már csaknem 150 millió forint lesz, durván kétszer annyi, mint a régi gazdánál. Ennél természetesen jóval többet jelent az új hely, a nagy csarnok valóságos megváltás a forgácsolóknak. Először is: eddig egymásba ért a karjuk, a 900 négyzetméternyi alapterületű műhelyben 60 szerszámgép volt összezsúfolva. Itt, a 4000 négyzetméter alapterületű csarnok 3000 négyzetméterén 98 gép lesz, egy-egy gépre tehát háromszor annyi terület jut, mint a Szalai utcában, s ez már megfelel a normáknak, a munkavédelmi előírásoknak. Nem fogják egymást zavarni. Másodszor: tökéletes technológiai sorrendet tudnak teremteni, ahol az anyagmozgatás útja nyílegyenes, kisebb az anyagmozgatási veszteség. Megoldják a műveletek közötti meózást, nem szükséges minduntalan a mérőszobába szaladgálni, megszűnik a munkadarabok sétáltatá- sa. A csarnokban — klimatizált teremben — végre ideális helyük lesz a helyzetfúróknak, amelyek így nagy méretpontossággal dolgozhatnak. Mérséklődik a zaj, s nemcsak azért, mert tágasabb a csarnok, de mert a nagy zajt keltő gépeket - a horizontális fúrót és a karusszel esztergát — nem hozták át, a Szalai utcában maradtak. Kímélik a forgácsolók dobhártyáját, s végre „hallanak” is valamit, hiszen az esztergályos nemcsak a szemével, de a fülével is dolgozik. Itt kell eloszlatni a Móra Ferenc utcai családi házak lakóinak aggodalmait, hogy vége a nyugalmuknak. A vákuumtechnikai gépgyár nem zajos üzem, itt nincs kalapálás, ami zaj van, felfogják a falak. íme, kigyúltak tehát a Tungsram fényei a pécsi Kertvárosban, s egyre messzebbre fognak világítani: az építők mára második ütemen is dolgoznak. Miklósvári Zoltán 1976—19SO-ra Új kollektív szerződések készülnek A jelenleg érvényben levő, 1971—75. évekre szóló kollektív szerződések az év végén lejárnak: a vállalatoknál napirendre került az 1976—1980. évi kollektív szerződések előkészítése. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a munkaügyi miniszter és a SZOT közös irányelveket adott ki, amelyek segítik a gazdálkodó szerveket, intézményeket a kollektív szerződések helyes tartalmának meghatározásában. A kollektív szerződéseket — amint azt a Munkaügyi Minisztérium munkajogi főosztályán az MTI munkatársának elmondották — a vállalati középtávú tervekkel összhangban és azzal párhuzamosan kell előkészíteni, kidolgozni. Erre azért van szükség, mert a jó szerződésnek összhangban kell lennie az V. ötéves tervidőszak alapvető munkaügyi és szociálpolitikai célkitűzéseivel, s a vállalatok, intézmények tervfeladataival. A helyes gyakorlat az, ha a vállalatoknál előbb a célokról és a megvalósítás eszközeiről készítenek tervezetet, amit széles körben megvitatnak a dolgozókkal. Ily módon a szerződés az eddigieknél szorosabban kapcsolódhat a munkaerőgazdáiko- dási, bér- és jövedelempolitikai, szociálpolitikai és szakképzési tervekhez, továbbá erőteljesebben támogatja a vállalatok termelési és gazdasági céljainak megvalósítását. A kollektív szerződés előkészítésének második ütemében állítják össze a szövegtervezetet, amely a kollektív szerződés célkitűzéseit, a dolgozók észrevételeit, és javaslatait tartalmazza. (A minisztérium munkaügyi főosztálya ennek elkészítéséhez később tájékoztatóval ad majd segítséget.) Szabadott, veszélyeztetettség nélkül mozogni A sétálóutca hadüzenet a motorizációnak Pécsett csak szerény formában, lassan valósul meg A motorizáció robbanásszerű előretörése szükségképpen magával hozta, hogy a forgalmas, központi helyekről a gyalogos mindinkább kiszorult, hovatovább a járdáról is, hiszen ma már mindennapos gyakorlat a félig járdán parkoló gépkocsi. A helyzet kritikusra fordulásával együttjárt a törekvés: visz- szaadni a belvárosokban az embernek a bevásárlóközpontokat, azaz — szétválasztani a gyalogos- és a jármű- forgalmat. Az első kísérletek a 20-as években az USA-ban voltak, Európában csak a II. világháború után az 50-es, de főleg a 60-as években lépett előtérbe egyrészt a történelmi városközpontok újjáformálása- ként, másrészt az új lakóterületek ilyetén építéseként. Külföldi utazásai során bárki megismerkedhet az ún. gyalogos-paradicsomokkal. Nézzünk néhányat. A koppenhágai Stro- get-et 800 méter hosszúságban 1962-ben formálták újjá, azóta a kereskedelmi forgalom ott mintegy 30 százalékkal nőtt. Frankfurt am Mainban a Zeil a világ legszélesebb (43 ml) sétálóutcája, amelyen korábban naponta 50 ezer (!) gépkocsi haladt át. Münchenben az olimpiára varázsolták újjá a történelmi városközpontot, ahol 1 km hosszúságben 50 ezer négyzetméter szabad mozgási területet hoztak létre a Marienplatz, a Kaufinger és Neu- hauser strasse valamint környezetük összekapcsolásával. A közelben, a szomszédos Eszéken is valami hasonló a Biok Center a SM-mel, fényes üzletsorával, műemléki együttesével, sok virágjával, padjaival. Nálunk mindez szerényebb formákban és lassabban valósul meg. A városi gyalogoszónák térhódításának okait így lehet megfogalmazni: a gyalogosközúti forgalmú bevásárló utcák baleseti gócok, tehát a járművek kitiltása egyértelmű a baleset-elhárítással; fellendül az üzleti forgalom; környezet- védelem, hiszen e zónákat nem szennyezi a tömérdek gépjármű kipufogógáza; nem utolsó sorban a városkép javítása. Dr. Monheim nyugatnémet geográfus szerint: minden város, amely progresszívnak kíván mutatkozni, gyalogos-„paradicso- mot" akar elővarázsolni. A régi városközpontok sétálóutcákká- terekké alakulása tulajdonképpen hadüzenet a motorizáció városromboló hatásának. Egy régi városrésznél számtalan nehézséggel, akadállyal kell szembenézni. Ezekkel vagy radikálisan leszámolnak, vagy évekig nyűglődnek, míg a szándék kezdi megközelíteni a megvalósulást. Pécs történelmi városközpontjában mindennapos harc folyik a gyalogos és a jármű között. A gyalogos állandó veszélyeztetettségben közlekedik, a jármű sokszor csak cammogni tud a város különösen forgalmas „kétéltű” utcáiban. A Kossuth Lajos utca évek óta „téma”, ahol a járókelők a maguk módján próbálnak valamiféle „gyalogos-paradicsomot” — minden paradicsomi állapottól mentesen — alakítgatni. Könnyebb az új lakóterületeken, ahol csupán ceruza és vonalzó dolga úgy meghúzni a gyalogos-vonalakat, hogy azok még csak véletlenül se találkozzanak a járműforgalommal. Beszélgetőpartnerünk, Dénesi Ödön Ybl-díjas tervező emlékeztet arra, hogy a két funkció különválasztásának gyökerei már Újmecsekalja 1955-ös tervében is fellelhetők, s e gyökerek több-kevesebb sikerrel „ki is hajtottak”. A városrész központja több ágon gyalogos vonalakon közelíthető meg, maga a központ azonban féloldalas és vajmi kevés a remény arra, hogy a közeljövőben az egykor filmszínháznak fenntartott terület központ-jelleggel be is épül. Ami Újmecsekalján ösztön szerűen jött létre, az a Sziget városrészben és Lvov-Kertváros bon már céltudatos tevékeny ség eredményeként jelentkezik E két városrész lakói nap mint nap találkozhatnak a születő alakzattal. Lvov-Kertvárosban a városrész kelet—nyugati tengelye a sétálóutca, amelyet egyik oldalon az ezután épülő ABC- áruház, a másik oldalon egy fodrászat épülete zár le. A tévé-házak tövében „féloldalason” húzódik a sétálóutca, s itt csak a déli oldalon van üzletsor. A második szakasz már kétoldalas lesz és térré szélesedik ott, ahol ma a felvonulási épületek vannak. A Szigeti városrészben észak- déli tájolású a sétálóutca. A Szliven Áruház mögött sorakoz. nak a „pizsamaházakhoz" ragasztott, fűrészfogasan elrendezett „üzletházak". A terep lejtését lépcsők, gyerekkocsifelhajtók, virágtartók teszik hangsúlyossá. Az első két házsor közét az OTP-fiók épülete zárja le, a következő azonban rányílik a sétálóutcára, s azt tekintélyesen megnöveli — sok zölddel, padokkal és játszótérrel. Az egész komplexum készülőben van még, de erényei és hibái felfedhetők. Erényei közül a legfőbb: biztonságos, kellemes, látványos sétánynak ígérkezik a városrész központjában. Hibái közül azt emeljük ki, ami tervezői szándék ellenére rontja a képet. — Olyan kicsiséget nem érdemes tudomásulvenni, hogy az üzletsor kiugró tetőéleinek csúcsai nem ősnek egyvonalba — figyelmeztet Dénesi Ödön egy sajnálatos kiviteli hibára. — De arra már fel kell figyelni, hogy a gyalogosközpontokat sajátosan „feldobó” látványos, fényes kirakatok itt elmaradtak. Mondjam ki? Sem a gyógyszertárnak, sem az orvosi rendelőnek, de még a Villgép, vagy a Patyolat felvevőhelynek is nem itt a helye. Dehát... ezek kerültek ide... És ha már itt vannak, legalább a feliratok, a fények emelnék a látványosságot. Ezek azonban kicsik, eldugot- tak .. A Szigeti útról szinte sem. mi sem látszik, s az ember csak felfelé haladtában fokról fokra találja szemben magát a szegényes feliratokkal. Az építész sorolná, de ehelyett talán annyit: megérne egy építészeti felülvizsgálatot az új komplexum. Már csak a tanulság végett is! Különben pedig az a lényeg, hogy végre valami új született Pécsett a két új városrészben. És a régi? Terv van rá — és remélhetően a megvalósítás sem késik soká —, hogy a Kossuth Lajos utcát a Széchenyi tértől a Zetkin Klára utcáig sétálóutcává fejlesztik. A közműfelújítások befejezte után új térburkolatot kap — immár elkülönített járda nélkül — az utca. Ez a burkolat akkor lesz igazán szép, ha a szürke aszfalt egyhangúságát valami módon színesítik. De ez önmagában még semmi. Gondoskodni kell majd a gyalogos jó közérzetéről is (ez egyébként a már említett sétálóutcákra is vonatkozik) padokkal, székekkel, virágtartókkal és sok színes virággal, vitrinekkel és a víz valamilyen megjelenítésével. Ez még így is annyira egyszerű, hogy szinte érthetetlen: miért nem csinálták meg eddig. A dolog tulajdonképpen a kereskedelem áruellátásán áll vagy bukik. Ez idő szerint: bukik. Ahol a sétálóutcákat kialakították, ott egyidejűleg biztosították folyamatos, hátulról történő áruellátását, vagy — és ez a járhatóbb — a szigorúan éjszakára időzített áruszállítást. A Kossuth Lajos utca esetében is ezt kellene választani. Hársfai István Kjgyiak a Tungsram lényei München — Neuhauser strasse
