Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-13 / 190. szám
Dunántúli IIqdIö 1975. július 13., vasárnap HASZNOSÍTANI KELLENE Éttérén a pincében? Költséges helyreállítás Csarnokok az úttest alatt Nincs kapcsolat a külvilággal Több hónapos munka után a közelmúltban fejeződött be Pécsett az egyik legköltségesebb pincehelyreállítás a Rákóczi út — Rózsa Ferenc út sarok alatt. A költség megközelítette a 2 millió forintot. Korábban a Mecsekvidéki Pincegazdaság eqyik borospincéje volt itt, ahol hatalmas hordókban tárolták-érlelték a kitűnő baranyai borokat. Hanem a hordók egy része szüntelenül vízben állt, a falak pedig az állandóan csurgó-csö- pögő víztől málladoztak már. A pinceegyüttes végül is élet- veszélyessé vált, a Pincegazdaság kivonult onnan, s a helyet munkaterületként átadta az aknamélyítőknek. A hajdan omladozó, vízben úszó pincék ma már csak egy korábbi látogatás emlékeként élnek az újságíró emlékezetében. Most kellemes, jól temperált világ fogad a mélyben. S amiért most egy helyreállított pinceegyüttes bemutatására vállaikoztuk, arra az adott okot, hogy ez az első, amit tudatosan úgy állítottak helyre, hogy később csekély költséggel egy bizonyos célra hasznosítható legyen. A Rózsa Ferenc út 2. egy szokványos pincelejáróján zseblámpák fénye mellett indulunk lefelé. Néhány méter után kis előtérbe, onnan egy kisebb (21 méter hosszú!) pincén át és további lépcsők után az alsó szintre érünk. A talpmélység itt 8,7 méter. Csarnokszerű pince, a végén kis fülke, abban zavarosvizű kút. Középtájon boltozatos nyílás, amelyen azonos szintben lévő új pinceágba jutunk. „Derék- tájon" szűkület, onnan kissé meggörnyedve lehet továbbmenni, de érdemes is, mert a pince végén újabb kút, benne körülbelül 3 méter mély víz, s olyan kristálytiszta, hogy a zseblámpa fénye törés nélkül világítja meg a kút fenekét... Álmélkodás, lelkes csodálkozás után visszatérünk az előtérbe, ahonnan most egy 6,9 méter talpmélységű, a Rózsa Ferenc úttal párhuzamos pincébe hatolunk. Irdatlanul hosszú, a végét alig éri el a zseplámpa halvány fényköre: 58 méter! A végfalon nyílás, amely keskeny folyosót rejt, majd egy újabb pinceágat, de ez már a Rákóczi úttal párhuzamos. A 74-es számú ház udvarán jutunk ki ismét a napfényre... öt nagyméretű pince, amit bejártunk, s teljes hosszuk meghaladja a 170 métert (az összekötő folyosók nélkül). Átlagos szélességük 4—5 méter körül van, s a magasságuk is megközelíti a 4 métert. Valamennyi szinte csontszáraz már, lent kellemes a hőmérséklet és bántó az üresség. A csarnok-méretű pincék szinte felkínálják magukat az említett „egy bizonyos célra". A gondolat régen megfogalmazódott, a valóraváltással azonban még várni kell. Vajon meddig? A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat — amely a „napszinten" amúgyis birtokon belül van (itt működik a hidegkonyhája és a húsüzeme) — létesítene itt tömegétkeztetésre is alkalmas éttermet. Az egyetlen akadály: a pincék külszíni kapcsolatának hiánya. Az életveszélyessé nyilvánított Rákóczi út 74-es házat előbb-utóbb lebontják, s akkor az egyik lejárat máris szabaddá válik. Feltehetően a másikat is ki lehet szabadítani. S ha igen, akkor csak egy külszíni kiszolgáló épületre van szükség, ahol a pinceétterem valamennyi vizes létesítménye elhelyezhető. A víz levezetése és főleg az elvezetése igen költséges lenne. A hatalmas pinceegyüttes becslés szerint legalább 300 ember egyidejű tartózkodására lenne alkalmas. Jó volna mihamarabb alkalmassá is tenni, hogy végre elmondhassuk: valami hasznunk is van a pincékből I H. I. 24 Az űrtalálkozó új szerkezetei 1970. április 14-én az Apol- ló—13 már útban volt a Hold felé, amikor csaknem tragikussá váló műszaki hiba történt. Felrobbant két üzemanyagcel- larendszer és az oxigénkészlet jelentős része megszökött. Az űrhajósok életét végül csak úgy sikerült megmenteni, hogy átszálltak a holdkompba, hajtóműveinek segítségével megfordultak a Hold mögött és április 17-én „sikeresen" leszálltak a Csendes-óceánon. A szovjet és az amerikai szakemberek már 1969-ben felvetették azt a gondolatot, hogy az űrhajókat és az űrállomásokat egységesített összekapcsoló szerkezettel lássák el. Ez mindenek előtt humánus célt szolgál, növeli az űrrepülésben résztvevők biztonságát. Azóta a Szojuz és Apolló űrhajók ösz- szekapcsolásának minden technikai részletkérdése megoldódott, így július 15-27. között tanúi lehetünk az első közös szovjet—amerikai űrkísérletnek. Az űrtalálkozót lehetővé tevő két új technikai megoldásról szólunk most, az összekapcsoló szerkezetről és a légzsilipről. Összekapcsoló szerkezet A közös Szojuz—Apolló űrutazás előtt számos esetben találkoztok a szovjet és az amerikai űrhajósok, hogy pontosan begyakorolja- nak minden mozdulatot, amely a bonyolult feladat végrehajtásához szükséges. A találkozókat o szovjet, illetve amerikai előkészitő központokban hajtották végre. A kép az egyik közös edzésen készült Az eddig alkalmazott összekapcsoló szerkezetek az aktív és a passzív félből álltak. Az aktív részt a manőverező űrhajóra, a passzív részt az űrállomásra, vagy a holdkompra szerelték fel. (így szálltak át az űrhajósok például a Szojuz űrhajóból a Szaljut űrállomásba, az Apollóból a holdkompba, vagy a Skylabba.) Az összekapcsoláskor az aktív rész kúpos, hegyes, vagy félgömb végű csapjával a manőverező űrhajónak bele kellett találni a passzív rész hengeres szakaszába. Az illeszkedő peremek érintkezésekor működésbe léptek az összekapcsoló horgok és egymáshoz feszítették a két, illeszkedő peremet. A légmentes kapcsolat ellenőrzése után az összekapcsoló szerkezet közepén lévő ajtókat megnyitották és végrehajtották az ún. belső átszállást. A mentési feladatok végrehajtásánál azonban az összekapcsoló szerkezetek kivitelének meg kell egyezni, „nemének” pedig különbözni kell. A közös űrrepülésnél tehát nem lehetett felhasználni az eddigi rendszert, két egyforma félből álló összekapcsoló szerkezetet kellett készíteni. Létrehozták tehát a „periferikus androgin" összekapcsoló szerkezetet. A periferikus elnevezés jelenti, hogy az összekapcsolás a kerület mentén elhelyezett vezető elemekkel történik. Az androgén jelentése pedig az, hogy a szerkezet két egymással megegyező félrészből áll, amelyek egyaránt játszhatják az aktív, vagy a passzív szerepet. A kapcsoló horgokkal ellátott illeszkedő perem körül helyezkedik el a hosszirányban elmozdítható, rugós-tagokra felfüggesztett gyűrű, amelyből három egymástól 120°-ra elhelyezett egyenlő szárú trapéz alakú lapát áll ki. Vezérlőberendezés segítségével a pasz- szív űrhajón a gyűrűt az illeszkedő perem mögé húzzák hátra, az aktív űrhajón pedig a perem elé tolják, összekapcsoláskor a manőverező aktív űrhajó összekapcsoló szerkezetének lapátjait a passzív űrhajó hasonló lapátjai- vezetik egészen az ütközésig. Közeledéskor a lapátokat tartó gyűrű rugós tagjai összenyomódnak, az illeszkedő peremek össze- érésekor pedig működésbe lép a két fél 8—8 feszítőhorga és hermetikusan összezárja a peremeket. A közös űrrepülés technikai megvalósításakor nehézségeket okozott még az is, hogy a Szojuz és az Apolló űrhajóknak különbözik a belső légköre, más annak nyomása, és levegő-összetétele. A szovjet űrhajóban normális nyomású és ösz- szetételű a levegő. (1 atmoszféra, ill. 80 százalék nitrogén, 20 százalék oxigén.) Az amerikai űrhajóban egyharmad at- moszférás tiszta oxigén van. Az átszállás biztosítására ezért a két űrhajó közé légzsilipet iktattak. Ennek súlya kb. 2 tonna, hengeres formájú, 1,42 m átmérőjű és 3 m hosszú. A légzsilipet az Apolló viszi magával. A hordozórakétában a holdkomp helyén helyezik el, a földkörüli pálya elérésekor pedig egy hagyományos összekapcsoló szerkezettel a parancsnoki fülkéjéhez kapcsolják. A henger másik végét az előbb leírt egységes összekapcsoló szerkezettel látták el. A légzsilip mindkét végén 1 m átmérőjű kerek ajtó biztosítja az átszállást. A légzsilip önálló belső légkör- és hőmérsékletszabályozó rendszert kapott. Ezek adagolják a levegőt, vagy a tiszta oxigént, megtisztítják a zsilip belső légkörét a széndioxidtól, a kívánt mértékben csökkentik, vagy növelik a belső légnyomást. A levegőt és az oxigént tartalmazó nagynyomású gömbalakú palackokat a légzsilip külső felére szerelték és borí- tólemezekkel zárják el. Legzsilíp az Űrhajók között A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Orkisérleti Intézetében kikísérletezték a „Szojuz” és az „Apolló” űrhajók kapcsoló berendezéseit. Képünk az összekapcsolható berendezés földi próbáján készült. A légzsilipet még - többek között — világító, rádiótelefon és televíziós berendezésekkel is felszerelték. Áramellátását az Apolló űrhajó biztosítja. A közös űrprogram befejeztével a légzsilipet az Apollóról leválasztják és Föld körüli pályán hagyják. A zsilipelések időtartamának rövidítésére a Szojuz űrhajón az elmondottakon kívül még több kisebb módosítást is végrehajtottak. így pl. korszerűsítették az összeköttetést biztosító rádióberendezéseket, a közelítéskor használható egységes tájoló irálymérő berendezéssel látták el. A közös űrrepülés szép példája a kozmikus tér békés célokra való felhasználására és kutatására kialakuló nemzetközi összefogásnak. A szovjet és amerikai kutatók erőfeszítései nem hiábavalóak. Az elért eredmények a tudomány és a technika fejlődését, vagyis az egész emberiség érdekeit szolgálják. «•XvXvXv:*:^ ■WiiPii 24. — Egyre több lehetőségünk van az emberi élet meghosz- szabbításóra — magyarázta a feleségének. És erre mit tesznek az emberek? Betegre eszik magukat, teletömik a bendő- jüket nehéz, zsíros ételekkel, szinte zabáinak ... Bocsánat a durva kifejezésért... — Mit mondtál, szívem? — emelte fel a fejét az asz- szony... — Semmit — hajolt kéziratai fölé az orvos. Ezalatt Tószegi Kálmán, aki 1957-ben belügyminiszteri engedéllyel változtatta meg nevét, oldalkocsis motorkerékpárját szerelte. 1952-ig fogságban volt, aztán Sztálinváros- ban dolgozott. Itt tanulta ki a gépkocsi-szerelést és vezetést. 1957. óta teherautó sofőrként dolgozott a fővárosban. Megnősült, van egy kislánya, akit Krisztinának nevezett el. Két év múlva megy nyugdíjba, Krisztina pedig az idén érettségizik. Azt ígérte neki, hogy érettségi után elviszi a jugoszláv tengerpartra. Hát ezért kell a motor... Akikről nem esett szó, az évek során elköltöztek valamelyik csendéi temetőbe. Weivoda úr még 1945. végén meghalt. Túl sokat vállalt pártjában, szíve pedig már nem bírta a megerőltetést. Kocsis Erzsi apja is átitta magát a másvilágra. Csokonai Melanie a kitelepítések idején rendkívül szégyelte, hogy nem vették fel a listára. Bement a rendőrségre és feljelentette magát, hogy ő is arisztokrata és követeli, hogy telepítsék ki.^A rendőrtiszt gyengédet» kituszkolta : — Menjen csak haza, mama ... Melanie hazament és magára nyitotta a gázt. Halálhírére megjelent a házban egy kopott kis öregember. Tőle tudták meg, hogy szegény Melanie apja váltóőr volt egy szabolcsi kis állomáson. Me- laniet apácának adta, ott is nevelkedett a lány, aztán mégis meggondolta magát és Pestre költözött. Itt költötte magának meséjét, először csak azért, hogy mint zongoratanárnő jobb tanítványokra tehessen szert. Később maga is elhitte nemesi származását. Családjával minden kapcsolatot megszakított. Amikor testvére — a kopott kis öregember — apjuk halála után egyszer meglátogatta, magázta és kiküldte a lakásból ... — Bolond volt szegény, isten nyugö>rto!ja I — mondta a kis öreg, majd eiaaCJOÍ10 Melanie ócska bútorait, ruháinak maradványait elégette a kályhában és nyomtalanul eltűnt. Eltűnt, mint Eötvösék. A háború után vidéki birtokukra mentek, de hamarosan meg- neszelték a földosztást és külföldre szöktek. 1956-ban üzentek, hogy hamarosan visszatérnek és visszaveszik tulajdonukat. Ez az üzenet volt róluk az utolsó életjel. Azóta senki sem hallott felőlük. Ezalatt Simóéknál még dúlt a családi viszály. Simó az eltelt huszonöt évben számtalan helyen dolgozott. Volt függetlenített funkcionárius, minisztériumi osztályvezető, vállalati igazgató. 1958-ban — ekkor már közeledett a hetvenedik életévéhez — nyugdíjba helyezték. Simó néni hangosan zokogott az ünnepélyen, ahol a miniszter tűzte férje mellére az egyik legnagyobb kitüntetést. Aztán hazavitte őket egy nagy kocsi. — Most végre az enyém leszel papa — mondta Simoné. — így lesz mama — egyezett bele Simó és néhány hétig valóban nyugton volt. Aztán hamarosan nyugdíjas klubot szervezett a kerületben. A huszonötéves évfordulóra kiállítást rena'eíCÜ, e|l'árt a környék iskoláiba és mesélt J fiataloknak. Mindenütt szívesen fogadták a fürge, friss észjárású kis öreget. Izgalmasan tudott mesélni és különösen szépen beszélt egy Rózsi nevű lányról. Rózsi elbeszélései során valóságos hőssé emelkedett, aki nemcsak megmentett egy házat, hanem több fegyveres harcban is kitüntette magát. Amikor hallgatói közül valaki megkérdezte, hogy mi lett Rózsival, Simó rejtélyesen elmosolyodott: — Méltó helyre került... Az egész ország ismeri, de nem akarom megmondani a nevét és a beosztását... Ö kért erre... Tudjátok, nem szereti a személyi kultuszt... És ezalatt egy Békés megyei faluban csendesen éldegélt egy Zsoldos Lászlóné nevű, korán megöregedett asz- szony. Két évvel ezelőtt még a termelőszövetkezet kertészetében dolgozott, de szíve miatt az orvos eltiltotta a munkától. Kocsis Erzsi rosszul tudta. Az a szekeres ember békési volt. Ő vette el Rózsit feleségül. A lány az 1000 pengőt adta hozománynak és a lovat. Az 1000 pengőn éppen annyi takarmányt vásároltak, amennyit a ló hazáig megevett. Két gyerekük született: László, 1946-ban. Ö a felszabadulás huszü'C.fíidik évében kapta meg mérnöki diplomád?: ben született egy kislányuk, akit Rózsi, férje ellenkezése dacára Krisztinának keresztelt. Krisztina a szövetkezetben dolgozik az irodán. (Folytatása következik) NAGYSZERŰ TECHNIKAI MEGOLDÁSOK
