Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-11 / 188. szám
1975. július 11., péntek Dunántúlt napló 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Megkezdődött Centben a Cromike—Kissinger találkozó KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön Genfbe érkezett. függőben levő kérdések megoldásához. A tárgyalások konkrét témájáról szólva Kissinger, minden földrajzi vagy egyéb részletezés nélkül, csak annyit mondott, hogy kétoldalú és nemzetközi problémákat fog megvitatni szovjet kollegájával, és reméli, a megbeszélések hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos haladást lehessen elérni a nyitott kérdésekben. A két külügyminiszter érkezését rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. A svájci biztonsági szolgálat emberei még az újságírók fényképezőgépét is ellenőrizték. Kissinger kíséretében van Joseph SiSco, a közel-keleti problémákkal foglalkozó amerikai külügyminiszterhelyettes és Sonnenfeldt külügyi tanácsadó, akinek viszont a jelenleg Genfben folyó két tanácskozás, a SALT és az EBK tartozik illetékességi körébe.---------------------------------A genfi szovjet misszió épületében csütörtökön délután 5 órakor megkezdődött Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter találkozója. A tárgyalások este folytatódnak azon a vacsorán, amelyet Gromiko ad amerikai kollégája tiszteletére a misszió épületében, pénteken délelőtt pedig a külügyminiszterek a genfi Intercontinental Hotelben, Kissinger' szálláshelyén tekintik át a kötetlen napirend további témáit. Kissinger három és fél órával Gromiko után érkezett a genfi repülőtérre Párizsból. Az újságíróknak tétt rövid nyilatkozatában kifejtette: véleménye szerint az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra különleges felelősség hárul abban a tekintetben, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek a nemzetközi feszültség enyhítésére és hozzájáruljanak a + PÁRIZS: Jacques Chirac francia miniszterelnök július 24. és 28-a között hivatalos látogatást tesz Romániában. A hírt szerdán hivatalosan közölték Párizsban. ♦ WASHIGTON: Az Egyesült Államok képviselőházának külügyi bizottsága úgy határozott, hogy indítványozza a Képviselőháznak: foglaljon állást a dél- rhodesiai króm behozatalának újbóli megtiltása mellétt. A szenátus már megszavazta az embargó felújítását. ♦ BERLIN: Az NDK Demokratikus Blokkjának közelgő 30 éves jubileuma alkalmával Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkára csütörtökön fogadta a blokkhoz tartozó pártok vezetőit, továbbá dr. Erich Correns profesz- szort, az NDK Nemzeti Frontjának elnökét. 4- MOSZKVA: Kitermelték az első tonna ásványt a Szovjetunió egyik legnagyobb — a Dél-Uraiban elterülő kiemba- jevi azbesztleiő helyén, ahol a KGST-országok közös erőfeszítésével épül a nagyteljesítményű dúsító kombinát. Az azbesztmedence készletei évtizedekre elegendőek, és ami lényeges, az ásvány külszíni fejtéssel nyerhető. A vállalkozásban részt vevő KGST-országok 12 éven keresztül Kiembajevből elégítik ki azbeszt-szükségletüket. ♦ BERLIN: Az NDK népgazdasága az idei év első leiében elérte, sőt bizonyos területeken túl is teljesítette a kitűzött feladatokat. A nemzeti jövedelem 5,5 százalékkal, a munkatermelékenység 6 százalékkal, a lakosság nettó bevétele 4,3 százalékkal növekedett. Helyszíni közvetítés Bajkonurból Az egész világ szemtanúja lehet a Szojuz—Apollo programnak Hatszáz újságíró Moszkvában Csütörtökön délben Vszevo- lod Szofinszkij, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője óriási érdeklődés mellett nyitotta meg a Szojuz— Apolló program egyik sajtó- központját a moszkvai Inturiszt- száJló konferencia-termében. Szofinszkij közölte, hogy eddig több mint 600 újságíró, rádió- és televízióriporter jelentkezett, hogy igénybevegye a moszkvai sajtóközpont szolgáltatásait, amelyek a legfejlettebb „kozmikus" technika alkalmazásával fhinden elképzelhető igényt kielégítenek. A sajtóközpontok hagyományos felszerelései — a közvetlen telex- és telefonvonalak, rádiócsatornák mellett a nemzetközi sajtó képviselői két-két külön tv-csatornán kapnak nonstop kép- és hanginformációt egyidejűleg a szovjet űrközpontból és azon keresztül a között létesítenek közvetlen kép- és hangösszeköttetést, tehát a sajtó képviselői kérdéseket tehetnek fel az űrhajósoknak. A rendkívüli sajtóértekezlet 22 percig tart majd, hiszen a távközlésnek ezek a csodái nem csekély pénzbe kerülnek. A 22 perces űr-sajtókonfe- réncia fele részben Moszkvából, másik felében Houstonból tesznek fel kérdéseket az űrrandevú résztvevőinek. A 'szovjet központi televízió és rajta keresztül az Intervízió naponta több órás közvetítéseket ad a világűrből és a sajtóközpontból. Július 15-én a szovjet űrhajózás történetében először adnak egyidejű helyszíni közvetítést egy Bajkonurból induló űrberendezés startjának utolsó előkészületeiről és magáról az indításról. A népgazdaság eredményeit bemutató moszkvai állandó kiállítás Kozmosz-pavilonjában közszemlére tették a Szojuz—Apolló összekapcsoló berendezést Szojuz űrhajóról, illetve Houstonból és azon keresztül az Apolló űrhajóról. Ezen kívül naponta két sajtótájékoztatót is tartanak. Ezeken az újságírók a Moszkva környéki kozmikus irányító központ ügyeletes repülésirányítójával találkoznak, aki a „kozmikus műszak" teljesítése után egyenesen a sajtóközpontba hajtat. Nagy érdeklődés előzi meg Moszkvában a két űrhajó ösz- szekapcsolása utáni napra, július 18-ra tervezett sajtóértekezletet, hiszen ezalkalommal a moszkvai és a houstoni sajtóközpontok, illetve az összekapcsolt űrhajók legénysége Az Inturiszt-szálló sajtóközpontja néhány meglepetéssel várta az újságírókat. Kiállították például a sajtóközpontban a Szojuz—Apolló kísérletnél alkalmazásra kerülő univerzális „androgen” kapcsolóberendezések egyik példányát, hogy a sajtó képviselői szemléletesebb képet alkothassanak e bonyolult technikai berendezés-, ről. Újdonság az is, hogy a riportereknek 400 mini rádióvevőkészülék áll rendelkezésére, amelyeknek segítségével az Inturiszt-szállóban vagy annak környékén éjjel-nappal figyelemmel kísérhetik a sajtóközpontba befutó információkat. Kommentár Mongólia Ötszáz kilogramm hasist találtak Marseille-ben egy Marokkóból érkezett kanadai tehergépkocsi platójának padozata alatt. A kamiont a kép bal sarkában látható John Patrick Cooney New Westminster-i (Kanada) lakos vezette. A gépkocsivezetőt a francia rendőrség őrizetbe vette. Kereken 54 éve annak, hogy a mongol népi forradalom — a Vörös Hadsereg tevékeny segítségével — diadalmaskodott a kínai és a Szibériából kiszorult fehérgárdista csapatok felett, s új fejezetet nyitott a feudalizmus béklyói közt vergődő ország történetében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek diadala hozta meg Mongólia hajnalát is. A lenini úton járó Szuhe Bátor és Csojbal- szán vezette Mongol Népi Forradalmi Párt szívós harca tette lehetővé az idegen hódítók kiűzetését és a népellenes régi rend bástyáinak fokozatos lerombolását. Ennek eredményeként 1924 tavaszán kikiálthatták a Mongol Népköztársaságot, s hozzáfoghattak a szocialista társadalom felépítéséhez. A legutóbbi pártprogram kimondta: „Célunk, hogy a . közeli jövőben ipari-agrár- országgá váljunk." Ez reális célkitűzés, mert ma már az ipar a bruttó társadalmi érték 36,3 százalékát szolgáltatja. Ugyanakkor nehéz feladat is, mert a fejlődés ütemét hátráltatja, hogy az óriási területű országban (hazánkénál 16-szor nagyobb!) szétszórtan él a mindössze 1,5 millió lakos. Az utóbbi tíz évben szovjet segítséggel 150 nagylétesítmény épült. Segíti Mongóliát, — amely 1962 óta tagja a KGST-nek, — a többi szocialista ország, köztük hazánk is. A Darhan városában magyar segítséggel felépített húskombinát Ázsia legnagyobb ilyen jellegű üzeme: műszakonként 50 ezer tonna birka-, illetve marhahúst termel. Nyersanyaga Magyar vezetők üdvözlő távirata Mongólia nemzeti ünnepe alkalmából JUMZSAGIJN CEDENBAL ELVTÁRSNAK, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnöksége elnökének, ZSAMBIN BATMONH ELVTÁRSNAK, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének ULÁNBÁTOR Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és a magyar nép nevében elvtársi üdvözletünket küldjük önöknek, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének, Miniszter- tanácsának és a testvéri mongol népnek nagy nemzeti ünnepük, a népi forradalom győzelmének 54. évfordulója alkalmából. A népi forradalom történelmi jelentőségű győzelme óta a mongol dolgozó nép kipróbált élcsapata, a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével, kiemelkedő eredményeket ért el hazája társadalmának, gazdasági és kulturális életének fejlesztésében, a szocialista társadalom építésében. A szocialista közösség tagjaként folytatott következetes, az emberiség békéjét és biztonságát szolgáló külpolitikájával a Mongol Népköztársaság nagy nemzetközi elismerést és tekintélyt vívott ki. A magyar nép őszintén örül azoknak a nagy eredményeknek, amelyeket a testvéri mongol nép hazája felvirágoztatásában és a nemzetközi életben elért. Országaink között a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátság és sokoldalú együttműködés alakult ki, amelynek eredményei nagyban hozzájárulnak a két ország szocialista épitőmunkájához, az egész szocialista közösség erősödéséhez. Nemzeti ünnepük alkalmából kívánjuk, érjenek el további sikereket pártjuk XVI. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocializmus építésében. Meggyőződésünk, hogy pártjaink, kormányaink, népeink testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése a jövőben is tovább erősödik és fejlődik a szocialista közösség egységének erősítéséért, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításáért folytatott közös küzdelmünk. Budapest, 1975. július 10. kádár janos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI. PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZAR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Brandt tájékoztatta Schmidtet Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár fogadta Willy Brandtot, a Német Szociáldemokrata Párt elnökét, aki beszámolt neki szovjetunióbeli látogatásáról. A négyszemközti beszélgetés utón Genscher külügyminiszter is bekapcsolódott a tájékoztatóba. 4- MONTEVIDEO: Az uruguayi rendőrségi erők bejelentették, hogy lelszámoltak egy eddig ismeretlen maoista szervezetet. A hivatalos közlemény szerint a napokban letartóztatták a szélsőséges szervezet 53 tagját, akik Montevideo közelében lévő tengerparti üdülőhelyen márciusban fegyveres akcióban vettek részt. ünnepe szinte kimeríthetetlen, miután az egy lakosra jutó állat- állományt tekintve Mongólia első a világon. Nagyrészt még a nomád pásztorkodás körülményei közt folyik az állattenyésztés, de fokozódó mértékben nyernek teret az intenzív tenyésztési módszerek. A baráti Mongóliához hazánkat szoros politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fűzik, együttműködésünk kölcsönösen gyümölcsöző. Célunk azonos: a fejlett szocialista társadalom felépítése. Ennek jegyében fejezzük ki jókívánságainkat mongol barátainknak nagy nemzeti ünnepük alkalmából: kívánjuk, hogy az eddigieket is felülmúló eredményekkel köszöntsék népi forradalmuk további évfordulóit. P. V. MAGYAR FELSZÓLALÁS GENFBEN Genfben folytatja munkáját a leszerelési bizottság. A csütörtöki ülésen felszólalt Domokos Mátyás nagykövet, hazánk állandó képviselője az ENSZ genfi központja és máj nemzetközi szervezetek mellett. Beszédében értékelte az atom- sorompó-szerződés betartásának megvizsgálására a közelmúltban rendezett konferencia eredményeit és megállapította: a magyar küldöttség a konferencia legfontosabb ■ eredményét abban látja, hogy a szerződés aláírói megerősítették elkötelezettségeiket az atomso- rompó-szerződés fenntartása és megszilárdítása mellett. Domokos Mátyás sürgette a vegyifegyverek betiltásával kapcsolatos tárgyalások felújítását, és a leszerelési világértekezlet gyakorlati előkészítésének megkezdését.-f MOSZKVA: Nemzetközi Békeérdemrenddel tüntették ki csütörtökön Mihail Solohovot, a neves szovjet írót. Ezt a magas kitüntetést a Békevilágtanács elnöksége adományozta Solo- hovnak, a béke és a népek közötti barátság megszilárdításában szerzett kiemelkedő érdemeiért. * PÁRIZS: 1975-ben eddig mintegy 60 000 új tag lépett be a Francia Kommunista Pártba. Az év elejétől Franciaországban 1229 új pártalapszervezet alakult, ebből 1021 ipari vállalatoknál, 208 pedig mezőgazda- sági területeken. + RÓMA: Rómában bejelentették, hogy az olasz kőolaj- és gázipari egyesülés, az ENI olajszállítási megállapodást kötött Líbiával. A megállapodás értelmében Libia évenként 12 millió tonna kőolajat szállít az ENI-nek. Az ENI ugyanakkor olajvegyészeti berendezéseket, olajfinomítókat és távvezetékeket épít Líbiában.