Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-18 / 165. szám
Dunántúlt napló 1975. június 18., szerdi HÍREK 1975. JÚNIUS 18 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ARNOLD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 14.08 — nyugszik 0.07 órakor. Baksay Sándor Hatvan évvel ezelőtt, 1915. június 18-án örökre lehunyta szemét Baksay Sándor Kunszentmiklóson. A magyar irodalom egyik kevéssé ismert elbeszélője és műfordítója, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, aki Baranyában, Nagypeterden született. Egyike azoknak, akik a legtöbbet foglalkoztak Baranyával, az itteni mondavilággal. Egy alkalommal maga mondotta: „Aki a Zengővár vagy a Harsány csúcsáról végigtekint e megyén: egyszerre megérti, miért hogy mindenki, aki valaha e megyében megfordult vagy róla írt, magasztalással írja, elragadtatással beszéli tapasztalatait.” Baksay Sándor két legismertebb műve az 1891- ben kiadott „Szederindák" valamint az 1896-ban megjelent „Gyalogösvény" c. összegyűjtött elbeszéléskötete. Ezekben számos baranyai népmondát dolgozott fel. „Patak banya" c. elbeszélése a szegény emberek tragédiáját tükrözi vissza drámaisóggal. Ez ormánsági történet a hitújítás idejéből. Baksay Sándor neve az irodalomban nem szépírásaival és tanulmányaival, hanem műfordításaival is ismeretessé vált. Fordításaiért az Akadémia jutalomban részesítette, a Kisfaludy Társaság pedig tagjává választotta. Haló- ** Iának évfordulóján Kunszentmiklóson éppen úgy megemlékeztek róla, mint Budapesten vagy Baranyában, ahol született és ahonnan elbeszéléseihez a magyar népmondákból ihletet merített. Pusztai József Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A vihar (este 7 órakor) Csortos-bérlet. MOZI Park: A négy muskétás újobb kalandjai (4, 6, 8) Park-kert: A fej nélküli lovas <f9> Petőfi: A négy muskétás újabb kalandjai (5, 7, 9) Kossuth: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres (f3, f5) A fej nélküli lovas (10, 12) A legjobb ember, akit ismerek (f7) Alázatosan jelentem (f9) FÉK Kiubmozi: A rendőrség másik arca (7) Komló, Május 1.: A hetedik töltény (4, 6) Komló, Zrínyi: A kolasini pokol (4, 6, 8) Mohács: Mi van doki? (6) A bál hegedűi (8) Mohács-kert: Bolondos újoncok (8) Nyugat felől lassan növekvő felhőzet, ismét többfelé esővel, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő, időnként megerősödő északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20—25 fok között. A bolgár nagykövet Pécsett Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti, rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap Pécsre látogatott. A vendéget a megyei párt- bizottság épületében dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára és Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke fogadta. A szívélyes eszmecsere során a magyar és bolgár nép, valamint Baranya és Szliven megye testvéri kapcsolatairól, s azok eredményeiről beszélgettek. ♦ — Tatarozzák c^pécsi Állami Nevelő Otthont a Megye utcában. Több mint százezer forint értékben festenek, mázolnak. A munkával a tervek szerint július közepén végeznek. — Útfelújítások Pécsvá- radon. Elkészült a Zengő, a Petőfi és a Munkácsy utca felújítása Pécsvára- don, a Dózsa és a Rózsa Ferenc utcákat most újítják fel, a Dombay-tóhoz vezető út pedig bitumenes szórást kap. ♦ Esküvő WAGNER MÁRIA és POCSKAI JÁNOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. június 21-én, 12.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). VER MÁRTA és ÁCS BÉLA szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. június 21-én, 15.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). IMRŰ GIZELLA és RAJNAI LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. június 21-én, 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). Elismerés A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a napokban ünnepelte 75 éves évfordulóját. A társadalmi és gazdasági eredmények értékelése alapján a pécsi Elektrotechnikai Egyesület vezetői közül Németh István, a MEE pécsi csoportjának elnöke, a DÉ- DÁSZ Vállalat igazgatója „MEE jubileumi" díjban részesült, Lauly Béla, a MEE pécsi csoportjának titkára, a DÉDÁSZ osztály- vezetője Bláthy díjat kapott. Az erősáramú villamosipar fejlesztését jelentős mértékben elősegítették a pécsi csoport aktivistái is, akik közül többen a „Vállalat Kiváló Dolgozója” jelvényt, Szabó Antal, a MEE pécsi csoport társelnöke pedig a „NIM Kivaló Dolgozó" jelvényt kapta. ♦ Károkat okozott a zivatar Hétfőn este, a zivatar idején több helyen is dolgoztak a DÉDÁSZ üzemzavar elhárító brigádjai. Pécsett, 23 óra 56 perckor a III. alállomásból kiinduló 10 kilovoltos vonal a pécsbányai kórház elágazásánál található oszlopkapcsoló áthidalása elégett, ezért a kórház és környéke, mintegy 200 fogyasztó 26 percig ellátatlan volt. A védelem hi- básodott meg a komlói alállomásból kiinduló pécs- váradi vonalban. Ezért Pécsvárad és környéke 20 óra 44 perctől egy egész órán keresztül nem kapott áramot. Komlón 48 perces áramszünetet okozott a komlói egyes távvezetékben az áramváltó felrobbanása. Ezért Komló területén 19 óra 27 perctől ellátatlan volt több fogyasztó. * Erős jégverés pásztázta végig június 16-án Szigetvár és környékének termőföldjeit. Nagyobb kárt okozott elsősorban Zsibóton, Hobolban, de nagy meny- nyiségű jég hullott Mozs- gón is. Ä pusztítás a kukorica- és cukorrépaföldeken jelentős. Legsúlyosabb kár Patapokloson keletkezett elsősorban a borsóban és a kalászosokban. A lehullott csapadék mennyisége meghaladta a 14 millimétert. Eszerint egy négyzetméterre csaknem 15 liter esővíz esett. Kórházi felvételes ügyeietek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyer- mekbetbetegek részére: Pécs város POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SÓS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Megsüllyedt, beszakadt az úttest június 17-én csaknem egy négyzetméteres területen Pécsett, a Xavér utcában, a szociális otthon előtt. A gáz- és vízszolgáltatásban fennakadás nem volt. A roggyanás az út közepén található, ezért az utat lezárták. Feltételezhetően a lezúduló nagy mennyiségű csapadék alámosta az útburkolatot. — A máriagyűdi kőbányában megkezdődött csaknem egymillió forint értékben, a kőosztályozó technológiai szerelési munkája. ötmillió forint értékű magyar és osztrák adagolókat, szállítókat és rostákat is felszerelnek. Befejezés októberre várható. — Aszfaltút készült el mintegy másfélmillió forint értékben Siklóson. A Béke és az Arany János utca 2400 négyzetméteres területen kapott aszfaltborítást. ♦ Éticsiga exportra Tegnap indult el Franciaországba, Svájcba és az NSZK-ba az a húsz vagon éticsiga, melyet a Pécsi ÁFÉSZ telepén tisztítottak le, tettek ládába. Idén mindössze 23 vagon csigát vásároltak fel a baranyai ÁFÉSZ-ektől, a tavalyi 25 vagonnal szemben kevesebbet. Bár a tavasz csapadékos volt, a napfény nem volt elegendő a csigáknak. A legtöbb éticsigát a Dráva mentén gyűjtötték. Könyvtárt kap Mecsekjánosi Az elmúlt évben meghirdetett „30 év 30 könyvtár" pályázaton, melyet a Kulturális Minisztérium, a SZOT és a HNF Országos Tanácsa hirdetett meg, a komló-mecsekjánosi épülő klubkönyvtár 40 ezer forint összegű anyagi támogatást nyert el. Az új intézmény a peremkerületek addigi igen súlyos helyzetén javít majd, s csaknem ezerötszáz fő számára teszi lehetővé a kulturált szórakozást, de Kisbattyán és Jánosi puszta települések lakossága számára is elérhető lesz. A pályázaton nyert negyvenezer forintból korszerű, minden igényt kielégítő berendezésekkel látják el majd az új; könyvtárat. 04-05-07 Halálos közlekedési baleset. Keresztesi László, 27 éves pécsi lakos, június 16-án autóbusszal közlekedve Pécsett, a Zsolnay utcában, a Major utcai kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte Fehér Istvánná, 57 éves pécsi lakost, gyalogost, aki sérüléseibe később a kórházban belehalt. Az ügyben a vizsgálat megindult. * Tehergépkocsi és busz karambolja. Dömötör Győző 23 éves pécsi lakos, június 16-án tehergépkocsival Pécsett, a Toíbuhin úton a Budai vám felé közlekedve, figyelmetlensége miatt nekiment a fehérhegyi megállóba beálló autóbusznak. Az ütközés hatására Stemler Gyulámé és Beáta nevű“ kislánya könnyebb sérülést szenvedett. A járműveket ért kár mintegy 30 ezer forint. * összeütköztek a gépkocsik. Thüriner Jenő 40 éves komlói lakos június 16-án az általa vezetett személy- gépkocsival Hird irányából Vasas felé közlekedve, a régi hatos útnál nem adott elsőbbséget az ott haladó Tulunger János 42 éves pécs-vasasi lakos személygépkocsijának. — összeütköztek. Thüriner Jenő és Jenőné, valamint Tulunger János is köny- nyebb sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy tízezer forint. 1 RÁDIÓ . . jrr. ___ MŰSOR TEL.EVÍZÍÓ RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Operarészletek. 9.00: József Attila két verse. 9.10: Verbunkosok, népdalok. 9.20: Loránd István—Győré Imre: Háromszor kiáltott a madár. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Ri- kiki. Elbeszélés. VI. rész. 10.34: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó család, (ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Nóták. 14.19: Vándor Sándor ifjúmunkás kórusszemle Szegeden. Részletek a Bartók Béla művelődési központban tartott hangversenyről. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Harson a kürtszó. A Gyermekrádió műsora. 15.45: Carlo Bergonzi énekel. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.35: Egressy- dalok Vécsey Jenő feldolgozásában. 16.45: Két Ziehrer-ope- rettnyitány. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Holnap közvetítjük . . . 17.50: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő . . . 18.05: Csiky Boldizsár népdalfeldolgozásaiból. 18.24: A Rádió lemezalbuma. Közben: 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25—19.30: Jelentés az országos öttusabajnokságról. 20.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapjp. 21.05: Hírek. 21.08: Zen- tai Anna és Reményi Sándor nótákat énekel. 21.30: Háttér- beszélgetés. Külpolitikai műsor. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Részletek zenés játékokból. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Zene rézfúvókra. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. (ism.) 9.00: Hírek. 9.03: Kamaramuzsika. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. . Riport. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.00, 11.00, 12.00 magyar, 10.30 német, 11.05 angol, 11.30 orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Néhány szó zene közbe i. 12.03: Bellini operái Olaszországban és Magyarországon. 12.56: Néhány perc tudomány. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Szimfonikus táncok. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.) 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Mészáros Ágnes szerzeményeiből. 14.15: Bélyeggyűjtők ötperce. 14.20: Ponchielli: Gioconda — órák tánca. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35j örökzöld dallamok. 15.20: Egy kis figyelmet kérek! Darvas István írása. 15.30: Hírek. 15.33: Bartók: Két kép. 15.50: Versek. 15.55: Vaszy Viktor—Andrássy Lajos— Tóth Béla: 1919 — kantáta. 16.09: Tudományos könyvespolc. 16.14: Énekszóval, muzsikával. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Kovács Péter énekel. 16.51: Ifjúsági Krónika. 17.03: Reklám. 17.06: Pető István szerzeményeiből. 17.16: Sebestyén András: Szvit fúvószenekarra. 17.30: Hírek. 17.33: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.36: Operettrészletek. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 18.30: Ifjú zenebarátok híradója. 18.52: Mesélő Magyarország, Cegléd. 19.42: Labirintus. Zenei rejtvény fiataloknak. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika. II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Komlóssy Erzsébet énekel. 21.05: Kis magyar néprajz. 21.10: Muszorgszkij—Horowitz: Egy kiállítás képei. 21.40: Budai Lívia és a Budapesti Leánykórus Király Ernő és ifj. Magyari Imre népdalfeldolgozásaiból énekel. 22.00: A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye a szombathelyi Bartók Béla hangversenyterem avatásán. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Tánczene a lengyel, a csehszlovák, az NDK és a bolgár rádió műsorából. 24.00—0.10: Hírek. Időjárásjelentés. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Rendezte: Vadász Gyula. A domb. Rádiójáték. 19.15: A Tátrai-vonósnégyes magyar estje, a Zeneakadémia nagytermében. 20.33: Brahms-művek. 21.05: A szegedi dzsessznapok felvételeiből. 21.45: Operakettősök. 22.10: Zenélő nagyvilág. Az Új Zenei Újság melléklete. 23.00— 23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. A Pécsi Stúdió zenés, politikai magazinja. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Dalida és Tom Jones énekel. 19.00: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — A ,.Baranya” együttes műsorából. — A történelem forrásainál. Frankovics György műsora. Hanglemeztárunk újdonságai. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági műsor: A védőnő. Portré. — Gyermekdalok. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Műsorismertetés. 9.01: Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 9.05: Delta. Tudományos híradó, (ism.) 9.30: Az aranyrablók. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. III. rész. A mesterlövész (ism.) 10.25: Kezdőkör. A műsor vendége: Beiler József, a Magyár Hajó- és Da- rúgyár angyalföldi gyáregységének lakatosa és Sztanya Ferenc gépészmérnök, a Medicor Művek Röntgengyárának osztályvezetője. 11.25: Utánam, srácoki Tévéjáték, gyerekeknek. Ill—IV. rész (ism.) 17.18: Műsorismertetés. 17.20: Hírek. 17.25: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat. IX. rész. így él a bütykös hattyú (ism.) 17.50: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 18.30: Gazdaság és társadalom. Bognár József műsora. III. rész. 19.05: Reklám. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Pele. III. rész. Fejelés és labdalevétel. 20.15: A filmkomédia aranykora. Amerikai film. 21.30: Visszaszámlálás. Paks. 22.20: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01 —22.50: Brecht: A szecsuáni jólélek. Dráma két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről. Közben: 21.20: Tv- Híradó 2. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv- napló. 17.30: Kis világ. 18.00: A Vajdaságon át. 18.15: Legendák és balladák. 18.35: Tudományos stúdió. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A harag gyümölcsei — amerikai játékfilm. 22.05: A film élete. 22.55: Külföldi dokumentum-műsor. MÁSODIK MŰSOR 18.30: C. M. Weber: A varázslatos íjász — opera. 20.00: Régi jó idők. 20.45: Huszonnégy óra. 21.00: Tv-tárca. 21.32: Német lecke — filmsorozat. im Kedden hazautazott Német Szocialista Eg' ségpárt Központi Bizottsc gának pártmunkásküldöt sége, amely az MSZM KB meghívására Hűbe Egemann-nak, az NSZE KB osztályvezetőjének vt zetésével június 9—17 ki zött látogatást tett h< zánkba. A küldöttség« fogadta Németh Károly, Politikai Bizottság tagj< a Központi Bizottság ti kára. A delegációt a F« rihegyi repülőtéren Pár« Imre, a KB tagja, a K osztályvezetője búcsúzta ta. Jelen volt Günter Pä zolt, az NDK budapes nagykövetségének tánc csosa. * Erdei Lászlónénak, Magyar Nők Országos Te nócsa elnökének vezetés« vei kedden reggel megé kezett Mexikóvárosba c ENSZ-nek a nők nemze közi éve alkalmából rer dezendő íilágkonferencic ján részvevő magyar ko mányküldöttség. A csütö tökön nyíló konferenciá több mint 130 ország kü dötteit várják. * Lékai János, a magyc és a nemzetközi komme nista ifjúsági mozgaloi kiemelkedő harcosa szül« tésének 80. évfordulóján KISZ Központi Bizottság emléktáblával jelölte me az Izabella utca 76. szám házat, amelyben az ifj forradalmár élt, alkotót találkozott elvtársaiva küzdőtársaival. Részt ve' tek az ünnepségen az égi kori harcostársak, a m< gyár munkásmozgalom ve teránjai, újságírók, ifj kommunisták. Lapzárta Losonczi Pál, az Elnöl Tanács elnöke táviratba fejezte ki jókívánságait d Kristjan Eldjarn köztársc sági elnöknek Izland nem zeti ünnepe alkalmából. * Az angolai felszabadít mozgalmak vezetői kedde folytatták tárgyalásaikat kenyai Nakuru városábar A hosszúra nyúlt hétfő éj szakai megbeszélések utá rövid közleményben jelen tették be, hogy megvitat ták a napirend első pont ját, vagyis áttekintették a általános angolai helyze tét és konkrét intézkedé seket hoztak a helyzet ja vitására. * Tripoliban kedden beje lentették, hogy Hasszál marokkói király hivatalo látogatásra meghívta Ma rokkába Kadhafi líbiai el nököt. A látogatás idő pontját később rögzítik. * Izrael a keddre virrad« éjszaka is folytatta provokációit és agressziós cse lekményeit Libanon ellen A tüzérségi rakétatámadá sok célpontja ismét töbl dél-libanoni település volt Nem sokkal korábban iz raeli hadihajók Szaida tér ségében megsértették Li bánon területi vizeit. * A jugoszláviai Brezicái nagyszabású nemzetköz motocross versenyt ren deztek. Hat ország — Ma gyarország, Olaszország Dánia, Ausztria, NSZK é Jugoszlávia — versenyző mérték össze tudásukat Két futamot rendeztek, s viadalon magyar siker szü letett: Németh Kornél, « kaposvári Volán verseny zője a maximális 30 pont tál szerezte meg az első séget, Czuni László (Kis kunfélegyháza) pedig 1 ponttal negyedik lett. / harmadik magyar, Kis László (Zalka Máté) mind két futamban bukott. Barthó Loránd felvétele DUNA-PART