Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-10 / 126. szám
Munkásábrázolás, 1975 A művészet ősidőkben fogant törekvése az emberi tevékenység lényegét képező alkotómunka ábrázolása. Az alkotótermelő munkáé, amely — többek között — a művészetnek is mindenkori létrehozója és egyben fenntartója. Társadalmunkban, ahol a legfőbb megbecsülés az alkotó embert övezi, a munka jelenléte a művészetben természetes, de egyben értékmérő, értékmeghatározó tényező is. Napjainkban, amikor a munkáról szólva össztársadalmi tevékenységről beszélgetünk, megkülönböztetett figyelemmel fordulunk a fizikai dolgozók és ezen belül a nehéz fizikai munkát végzők felé. A munkás szó ma még elsősorban a nehéz súlyoktól feszülő izmokat, a kérges tenyeret, a forróságban és fagyban megedzett arcokat, az erőfeszítéstől verejtékező homlokot juttatja eszünkbe ... Erre hívja fel a figyelmet a Déryné utcai kiállítóteremben megnyílt MUNKÁSÁBRÁZOLÁS 1975 című kiállítás is, amely a Kulturális Rendezvények Irodája ezután kétévenként megrendezendő sorozatának induló-tárlata. Az országos pályázatra 92 fotós 392 képet küldött be. Ebből a zsűri 15 fotográfus 19 képét díjazta, 45 pályázó 85 képét találta alkalmasnak arra, hogy kiállításon bemutassa. Az igényes válogatás eredményeképpen a tárlatlátogató így csak elvétve találkozhat szokványmegoldással, ismétléssel. Egyenetlenségek nélkül azonban kiállítás aligha képzelhető el. Szerencsére ezek jórésze egy-egy szerző — egyébként igényes — kollekcióján belül fordulnak elő, ezért is érdemes említést tenni róluk. Magyar Alfréd (Budapest) 1000 SZÁL című képe méltán kapott díjat, Lakásprogram-ját viszont mesterkéltnek éreztük. Ugyanez érvényes a szintén megérdemelt díjjal jutalmazott Szinusz, koszinusz alkotójának Kovács Bélának (Baja) Munka című semmitmondó felvételére is. Harkácsi József (Kazincbarcika) Megvalósuló terv című felvétele igazi munkásábrázolás. Szinte elemző képét adja annak, hol és hogyan helyezkedik el a munkát végző, munkát irányító ember az alkotó folyamatban. Egyben vallomás is ez a fotó a gépekkel megsokszorozódott emberi képességekről, amelyek nem ismernek leküzdhetetlen akadályt, és méltán ébresztenek tiszteletet valamennyiönkben. Ugyanilyen magas színvonalú, élménytadó alkotásokban vall a munkáról, a dolgozó emberről Juhász Miklós (Miskolc), aki a pályázat egyik fődíja mellé a Népművelési Intézet különdíját is megkapta. Képei jóval többek a puszta ábrázolásnál. Valameny- nyi felvétele — a Szerelők, az Idős mester, az Épülő erőmű, a Faszénégetők és a Szerelőcsarnok-építés — díjat kapott. Ezek előtt a képek előtt láttuk a legtöbb érdeklődőt, és itt időztünk magunk is legszívesebben arra gondolva — különösképpen az egyébként magas művészi színvonalú sorozatban is feltűnő — fotografikák láttán, jó volna talán egy önálló kiállításra is meghívni városunkba Juhász Miklóst. A kiállítás zöme — ez képeiken is érződik — nem elsősorban munkástémákkal foglalkozik. A munkásábrázolás érdeklődési körük egy részét köti le. Éppen ezért különös erénye a tárlatnak, hogy mindenre-figye- lő fotósaink e „nehéz terepen" ilyen egységes vallomásra voltak képesek. Másfelől viszont — és ez ugyanebből következik — a látogatónak a sok munkát- megörökítő kép láttán hiányérzete támad: mit csinálnak ugyanezek az emberek munka után, hogyan élnek, milyen örömeik, gondjaik vannak, lehetnek? De ez már egy következő kiállítás témája ... Bebesi Károly A forradalom a népben él tovább Űj könyvek Hernádi Gyula VÉRKERESZTSÉG című drámája Pécsett A felszabadulás jubileumi hónapjában, ünnepi köszöntésül mutatta be a Pécsi Nem- zei Színház Hernádi Gyula új drámáját. A mű is, az előadás is illő és méltó az alkalomhqz. A Vérkeresztség a sokat és merészen kísérletező, minden műfajában új utakat kereső írónak talán legletisztultabb drámája, sokrétű, gazdag eszmei tartalommal, és ismét szokatlan, nemegyszer meglepő s első pillantásra nehezen értelmezhető dramaturgiai ötletekkel, amelyek elfogadásához és értékeléséhez azonban egyre fogékonyabb közönséget nevelt már magának a pécsi színház. A Vérkeresztség cselekménye történelmi eseményhez kapcsolódik. A játék alapszintje a magyar munkásmozgalom 1918 előtti időszakának legjelentősebb forradalmi hagyományát, az 1912. május 23-i Vérvörös Csütörtököt idézi. Ezen a napon a pesti munkásság a reformista szociáldemokraták által szervezett békés tüntetést a fegyveres erőszakkal szembeszegülő forradalmi megmozdulássá növelte. A munkások ellen vezényelt rendőrség és katonaság a megmozdulást vér- befojtotta, a forradalmi követelések csak később teljesülhettek. A Vérvörös Csütörtök munkás-mártírjai — noha nevüket ismerjük —a munkásmozgalomnak osztályuk forradalmiságát megtestesítő névtelen hősei. Haláluk — s maga a Vérvörös Csütörtök is — nem önmagában, hanem a forradalmi mozgalom történetiségében, összefüggéseiben növekedett jelentőssé s méltóvá a megörökítésre. A Vérvörös Csütörtök, hernádi Gyulát sem önmagában s önmagáért érdekli csupán. Az író most is — mint több más művében — a forradalmiság mai tartalmait keresi. A Vérkeresztség nem dokumentum-dráma, nem az eredeti eseményeket, hanem a forradalmi magatartástípusokat igyekszik megragadni. Szereplői nem valódi történelmi alakok, sem Péter, sem András nem azonosítható a Vérvörös Csütörtök mártírjainak egyikével sem. A dráma leglényegesebb jegyei, a cselekmény, a jellemek, az egész dramaturgiai konstrukció az általánosításnak olyan szintjén ragadja meg az eredeti történelmi eseményt, amely lehetővé teszi a magatartástípusokban középpontba állított forradalmiság időbeli kiterjesztését a múlt és a jövő felé egyaránt. A dráma munkásszínjátszói 1912. május 23-án a Párizsi Kommün utolsó napjairól szóló darab bemutatására készülnek, s a darabjukban felvázolt helyzet válik valósággá jelenükben. A Felügyelővel szembenálló András, halála előtt, utolsó szavaival — talányoson ugyan, de másként ezt 1912-ben aligha tehetné — a Tanácsköztársaságra utal előre. A különös utójáték pedig még tovább, a jelenkorig szélesíti a dráma eszmei idejét. * A Vérkeresztség forradalmi eszmeköre Hernádi Gyula munkásságának központi gondolata. Ehhez kapcsolódik több -r Jancsó Miklósnak készített — filmforgatókönyve, s még inkább a drámával egyidőben keletkezett Vörös rekviem című regénye. Az utóbbiról szólva nyilatkozott az író nemrég arról, hogy műveivel egy „szocialista rituálé” megteremtéséhez szeretne hozzájárulni, .s ebben a görögökhöz fordul ihletésért, akik a színházban és az agórában teremtették szertartássá a művészetet és a politikát. „ünneppé kell tenni a közös kulturális élmények pillanatait. És azokat a katartikus pillanatokat, amikor a dolgozó nép okos gyülekezetében hónyjuk-vetjük meg sok bajunk” - mondja Hernádi Gyula. A Vérkeresztségben a forradalmi magatartástípusok’dra- maturgiai megformálásában erős hangsúlyt kap a széles értelemben vett politikai cselekvés és a hasonlóan tógabban érvényes művészi cselekvés ösz- szekapcsolása. A tüntetők és a színjátszók vitájára épített expozíció egyszerre képes arra, hogy jelezze 1912 belső ellentmondásait, s ugyanakkor a tá- gabb időbeli síkokon a „közvetlen" forradalmi cselekvés és a „közvetett", a művészetben, de a mindennapi éjetben is érvényes forradalmiság összefüggéseit. Nem kétséges, hogy a Vérkeresztség is a szocialista rituálé megalkotásának egyik kísérlete Hernádi pályáján. A dráma minden eszközével arra törekszik, -iogy a történelem forradalmi erőközpontjait a jelenbe kapcsolva teremtsen közönséget és közösséget. * A Vérkeresztség Nógrádi Róbert kitűnő rendezésében került színre. Nógrádi Róbert felfogására korábban a szöveghez ragaszkodó pontosság, -fegyelmezettség és bizonyos visz- szafogottság volt jellemző. Most mintha felszabadult volna kötöttségeiből: a szöveget most is tiszteletben tartotta, de a játékot remek ötletekkel, szellemes részletmegoldásokkal gazdagította, sőt helyenként módosítva a szerzői utasításokat jelentékenyen hozzájárulta dráma mondanivalójának világosabb, letisztultabb megfogalmazásához. Legnagyobb teljesítménye az utójáték kiváló értelmezése és színpadra állítása. A dráma koncepciójából következik, hogy kevés volt a műben az egyéni nagy szerep, amellyel _ki lehetett volna emelkedni. Ritkán volt ilyen nagy szükség az együttes, az egymásra figyelő és minden eszközt az egésznek alárendelő, fegyelmezett színészi teljesítményekre, mint most. Rendezőnek és a színművészeknek közös érdeme, hogy az előadást a jó együttes teljesítmény vitte sikerre. Egyetlen szerep kapott a darabban nagyobb nyomatékot, Andrásé. Holl István alakította, kifogástalanul, egyenletes magas színvonalon. Még arra is képes volt, hogy éppen az együttes érdekében, rendkívüli fegyelmezettséggel, visszafogja magát, s ne játssza ki teljesen azt, amire egyedül neki lett volna lehetősége. Mellette a legjobb alakításokat Dávid Kiss Ferenc (János), Kezd y György (Felügyelő), Szegváry Menyhért (Péter) és Harkányi János (Zoli) nyújtotta. A többi szerepben Vajda Márta (Erzsi), Joó Katalin főiskolai hallgató (Mária), Paál László (Szabó), Pákozdy János (Főfelügyelő), N. Szabó Sándor (Jóska), Koroknay Géza (Karcsi), Horváth István (Kálmán), Unger Pálma (Kati), Takács Gyula (István), Fülöp Mihály (Őrmester) és Kutas Béla (Rendőr) járult hozzá a jó együttes teljesítményen alapuló sikerhez. Jánosa Lajos díszlete, és Vágó Nelly jelmezei jól szolgálták a dráma különböző időbeli szintjeinek és eltérő dramaturgiai jellemzőinek összefüggéseit. Szederkényi Ervin A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között találjuk A demokratikus centralizmus időszerű kérdései című tanulmánykötetet, amely e témakörben elhangzott előadásokat tartalmaz. Köpeczi Béla: A magyar kultúra harminc éve című tanulmánykötete az 1945 és 1975 közötti időszakban vizsgálja hazánk kulturális életének alakulását, a szocialista kultúra legfontosabb elvi-politikai kérdéseit. Lengyel István könyve — A breszt-litovszki béketárgyalások - a legújabbkori világtörténelem egyik rendkívül fontos eseményével foglalkozik. A kiadó tavaly elindított Tanúságtevők című sorozatában új kötet látott napvilágot, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetével közös gondozásban; a kötet visszaemlékezéseket tartalmaz a magyar munkásmozgalom sorsdöntő időszakából, az 1944 és 1948 közötti évekből. Javított és bővített kiadásban jelent meg ismét Tőkei Ferenc tanulmánykötete, Az ázsiai termelési mód kérdéséhez. Tűzgömbök — új magyar film „A távolságot, mint üveggolyót, megkapod" — tán ez a ki nem mondott ígéret cseng a kilencesztendős kisfiú, Thali Ambrus fülében. Ő a főhőse Bertha Bulcsu remek könyvének, a Tűzgömbök-nek. A regény, melyben egy kisfiú éli, álmodja, gondolja, féli, rettegi végig a felszabadulást, méltán nyert első díjat a hazánk fel- szabadulásának 25. évfordulójára kiírt regénypályázaton. Az azóta eltelt öt év távlatából méginkább megmutatkozik a művészi kifejezőerő, mely a gyermekszem és gyermeklélek tükrében láttatja korunk tragikusan legnagyobb kulcsélményét, a felszabadulást. A szörnyű érzéseket, elemi emberi félelmeket, ijedtséget, iszonyatot, fejvesztettséget, felboly- dultságot, mely a tűzgömbök fényében lobbant lángra, a regény olvastával úgy tűnik, legérzékenyebben a gyermekek, a legkiszolgáltatottabbak élik meg. Ez foghatta meg Fehér Imre filmrendezőt, akinek művészi egyénisége, világa sok szempontból érintkezik, rokon Bertha Bulcsu irodalmi világával, kifejezésmódjával. Ezúttal is nagy szeretettel nyúlt a Tűzgömbökhöz. És a tűzgömbökből megteremtette a gyermeki képzelet, fantázia és álomvilág varázsgömbjét. A főhős kisfiú, Ambrus arca, úgy tűnik, mélyen szomorú. S ennek sajnos könnyű magyarázata van, hiszen alapélménye a félelem. A regény és a film indításában ez nagyszerűen kifejeződik. Nagycsütörtökön, mikor „a harangok Rómába mennek”, a mise alatt, az „oltárfosztás” kapcsán Ambrus átéli az ősi félelmet, a feláldoztatás fenyegetettségét. Ambrus, a menekült, akit vidékre küldtek nagyszüleihez, megérzi, hogy a kihívás a szószékről neki szól. Az „osztálysorsjáték" százezres, milliós számjegyeiből ő is egy lehet; Érzi, hogy abban a percben százak halnak meg, gyerekek, asszonyok, férfiak, százak vesztik el a reményt, hogy a háború túlélhető, a hitet, hogy az ügyesség, a pontosság, a szabályok betartása segít az emberen. Talán épp e percben halt meg édesanyja és testvére, Márta. Ambrus a háború templomában meglátta az emberek acán, hogy azok áhítatos vakságot tettetnek, tőlük bármi megtörténhet. Nem avatkoznak közbe, nem kiáltanak föl. Imát mormolnak, és lehajtják fejüket, hogy ne is lássák, mi történik a többiekkel, az idegenekkel, a menekültekkel... Egyet pördül a vcrázsgömb, és a félelem még mélyebb rétege villan föl. Ambrus ezt így meséli el. „Az én édesanyám egyszer ordast lőtt. . . Betegen feküdtem a fagerendás szobában és sírtam. Édesanyám az ágy mellett ült és a kezemet fogta. Meséket mondott, simogatta a fejemet. A lázam egyre nagyobb lett, képzelődtem ... Féltem, hogy a farkasok a kéményen bemásznak a szobába és elrágjók a nyakamat." E farkasokat csak az édesanya űzheti el, ezt már tudta Ambrus. És mór nem félt, de nyomában járt a sok halott, s hamuszin arcuk eltakarta az ég kékjét. (E vízió szürreális' képeit a rendező álomszerű lebegéssé, költészetté varázsolja.). A kilenc éves fiú leszakadt Az író legfájdalmasabb élménye, hogy ebben a világégésben, az erőszak irracionális tombolása közepette a gyermekek voltak a leginkább kiszolgáltatottak. Éheztek, megsebesültek, sokan meghaltak, s közben gyógyíthatatlan lelki sérüléseket szenvedtek. A világ érthetetlenné vált számukra, szülőket vesztve érték meg a felszabadulást, és bolyongtak valahol Európában... E filmpárhuzam Radványi Géza és Balázs Béla 1974-ben készült, szocialista filmművészetünk első mérföldkövét jelentő alkotásával szükségszerűen kínálkozik. Ha a filmtörténeti folytonosságot követjük, Máriássy Félix Budapesti tavasza, Jancsó Miklós így jöttem-e jelenti az utat, a méltó folytatást bizonyító Tűzgömbök-ig. A Győzelem Napján e film döbbenetes és egyben felemelő művészi mementó. S. A. már mindenféle ágról, „nagy egyedülségre jutott”. És a titkok még csak nőnek körülötte. „Megkísértik" a lányok, vele egykorúak, megérzi a rejtélyes mágnes-erőt, mely vonzza a másik nem felé. A kislányokból valami furcsa titokzatosság árad. Az egyik menekült, a másikból a falusiak az ördögöt akarják kiűzni, a harmadikra árvaság szakadt. Ambrus a filmben, néhány hónapra összesűrítve az életnek megannyi megrázó, felnőtté érlelő élményét éli át. Látja a halált. Amerikai vadászbombázók megölnek egy parasztot, míg a fiú az árokban hasal. Körülötte a fűben a golyók halált kaszálnak. És végig kell néznie a bosszút is, amint a számára mesebeli Mississippi Jim-et, a kényszerleszállást végző ejtőernyőst a parasztok meglincselik. A gyűlöletet a faji előítéletek is sokszorozzák. És Thali Ambrusban egyre növekszik a félelem, míg végül a szabadság békessége is eljön, finomul a kín ... HÉTVÉGE >:*:** -tí:- >:j vXy--*' .;:£ /x:'‘
