Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-26 / 142. szám
Óriási süld színpod... „Felhangzott az első diadalorditás. Montaldó hatalmas finis után megverte Csavargó ll.-t." Ám kezdjük elölről. Délután két óra volt, mikor a legszebb májusi délután csillogásában megindult a népáradat az új versenypálya felé. Fél háromkor már több ezer ember helyezkedett el a tribünökön, s tárgyilagosan meg lehetett állapítani, hogy a különböző csoportoknál mást, mint a legnagyobb elragadtatás kitöréseit, nem lehetet hallani... Itt élte fénykorát az ördöglovas • • Ötvenéves az Albertirsai úti galopp-pálya — Eképp tudósított a félszázaddal ezelőtti nagy eseményről Őszi Kornél, a kor nemzetközileg elismert lósport szakírója. ötvenéves jubileumát ünnepli az Albertirsai úti galoppverseny pólya. A „pacik” a magyar galoppályákon 150 esztendeje futnak. Egykoron az első derbyk színhelyének, a Széchenyi István létrehozta Gubacsi úti pályának versenyei népünnepélyekhez hasonlítottak. Itt élte fénykorát a „csodakanca'' Kincsem, s nyeregbeszállt e pályán az „ördöglovas" becenevet kiérdemelt Sándor Móricz ni a 600 ezer forintot érő telivért. 0 Véleménye szerint eddig melyik volt a leggyorsabb versenyló? — Imperial. Három év alatt 25-ször állt starthoz, húsz versenyt megnyert. Most Cecén fedező mén. 0 S a közönség? Mennyien jönnek a versenyekre? A századfordulón a főváros legnagyobb idegenforgalmi vonzereje a lóverseny volt. S nemcsak Budapesten fogadtak a gyors lovakra, — ebben az időben az ország 17 helyén rendeztek galoppversenyeket. Kevesen tudják, hogy Pesten a Verseny utca az 1880-tól 1918- ig fennálló Hermina-mezei lóversenypályáról kapta a nevét, mivel annak helyén épültek házai. A század első évtizedében „Budapest Székesfőváros" felmondta a herminamezei pálya bérletét és akkor lép a színre Csekonics Gyula — Mezőhegyes és Bábolna tervezője, építője — annak szenvedélye a ló és „megálmodja" az Albertirsai útnál levő gyakorlótéren a pesti pályát. Az építők alaposságára jellemző: a kijelölt futópályák helyén két éven át nap mint nap egy lovasezred vágtatott végig, hogy még a végleges füvesítés előtt „kitapogassák" a talaj esetleges lazaságát, egyenetlenségét. Végül is a nagy terv a Lóversenypálya Építő RT segítségével 1925. máj. 10-re megvalósult. Hogy milyen lett, azt a fél évszázaddal ezelőtti sajtó- tájékoztatóból híven megtudhatjuk, ahol Benson Vilmos versenytitkár magyarázta az impozáns lelátóról az 50 méter széles gyeppályák rendeltetését: „A körpálya 2800 méter — a befutó 800 méter. Az 1600, illetve 1800 méteres futamokra külön-külön starthelyről az ún. „könyök" pályáról enyhe ívben fordulnak a lovak a nagy körpálya egyenesébe.. A pálya, melyet a II. világháború után újjáépítettek, régi fényében áll, — felújított lelátóival, új vendéglátó egységeivel jelenleg is a kontinens egyik legszebb galopp-pályája. Óriási zöld színpad. Frenetikus ünneplések, — döbbent csendek, mindent feledtető szenvedélyek színtere. E márciustól november végéig hetente kétszer — csütörtökön és vasárnap — lejátszódó színjáték hőseiről dr. Fehér Dezsőt, a Magyar Lóverseny Vállalat igazgatóját kérdeztük: # Mindezért mennyi honorárium jár a lovasnak? —■ A champion zsoké biztos többet vág zsebre, mint a vállalat igazgatója. Mert 2600 az alapfizetése, ehhez jön a nyeremény öt százaléka és a lovaglópénz. # Hogyan lehet valaki versenylovas? — Először is pillekönnyűnek kell lennie, — nyereggel, öltözékkel együtt maximum 54 kilónak. Aztán két évig itt kell dolgoznia, illetve tanulnia, mint jelöltnek, vagy 60 ver— Vasárnaponként általában tízezren. Ilyenkor 2—3 millió forintot költenek fogadás0 A legnagyobb nyeremény? — Néhány hete fizettük a legnagyobb összeget: 10 forintra 89 ezret. Kiruccantam én is a pályára. Fogadtam. Gondoltam hátha... De, nem. Mécs L. Az el játszott válogato Miért függesztették fel Mészáros kapus játékjogát? Május harmadikán, szombaton, amikor Baráti Lajos megbízott szakvezető közzétette a Bulgária elleni olimpiai selejtezőn pályára lépő magyar csapatot, egy ismerős név hiányzott: Mészáros Ferencé. A Vasas válogatott kapusának kimaradását csupán egy halvány, homályos mondat indokolta : Mészáros sportszerűtlenül viselkedett, s klubja, a Vasas fegyelmit indított ellene. A Vasas kapujában a veterán Tamás váltotta fel Mészárost, a válogatott hálóját pedig a székesfehérvári Kovács László őrizte, hogy Mészáros mikor tér — azaz térhet — vissza, úgy tűnik, titok . . . Illovszky Rudolf, a Vasas edzője, alig huszonnégy órával a szombati, Zalaegerszegi TE elleni mérkőzés után panaszolta: - Tele vagyunk sérülttel, fogalmam sincs, milyen összetételű csapatot tudok pályára, küldeni szerdán, az Újpesti Dózsa elleni Felszabadulási Kupa döntőn és jövő szombaton, a bajnokság utolsó fordulójában, a Ferencváros ellen. Vidáts, Kántor és Izsó a ZTE ellen sem tudta vállalni a játékot, szomMájus 18-án futottak a Millenniumi díjért. Elől a győztes Sky, nyergében Vass Józseffel. A győztes angol importból származó ló a bábolnai ménes tulajdona. senyt kell nyernie. Ez mindeddig csupán egy gyereknek sikerült. 0 Ki volt az utóbbi negyedszázad legjobb lovasa? — Alafi Péter. 0 Néhány szót a lovakról... — A 21 versenyistállóban 450 lovat tartunk. A lovak másfél éves korukban a bábolnai és a mezőhegyesi ÁG, az orosházi tsz, valamint a szenttamási ménesből kerülnek hozzánk. Idomítás után, kétéves korukban állnak rajthoz. 0 Értékük? — A leltár szerint 60 ezer forint, ha import ló, akkor ennél sokkal több. Sokszor jobb, hogy ha a zsoké nem tudja min ül, mert nem merné hajtat űzőit óké szülék ajánlatunk: 3—6—12 kg-os porral oltó 2—5 kg-os gázzal oltó 2—5—20 kg-os szénsavhó oltó 58. sz. MEZŐGAZDASÁGI VASBOLT Pécs, Rákóczi út 38. Telefon: 12-410 Boltvezető: Rozs Antal Mentők, orvosok, ápolók példás helytállása A fagylaltmérés ajtaját lepecsételték... Szerdón még így kiabált szerte a szigetvári járásban: „Megjött Bagaméri..." De jópofa - mondták a tévénézésben gyakorlott helybéliek, és vették a fagylaltot. Sokan, sokfelé. És néhány óra múlva elgyengülve a hányástól, hasmenéstől, a negyvenfokos láztól, a szigetvári kórházban és a körzeti orvosoktól kértek segítséget. Ekkor még nem tudta Bajcsi Károly szigetvári cukrász, hogy több száz ember egészségét, életét sodorta veszélybe. Hogy miért és hogyan, azt bizonyára elmondja a bíróságon ... Az ok azóta már tisztázódott: szalmonellával fertőzött fagylaltot árusított. Kétszáz kilót! Csütörtökön 17 órakor vitték az első beteget a szigetvári kórházba. Aztán egyre több helyre hívták a mentőket. A kórház személyzetét nem kellett riasztani, az orvosokért küldeni, percek alatt mindenki a helyén volt. A konyhai személyzet, az ápolók, a belgyógyász, a gyermekorvos, a szülész és a sebész, a városi főorvos a gondnokkal együtt hordta a közben szerzett kempingágyakat, már a folyosókon is betegek feküdtek. Egyszerre 56 beteget hoztak a zsúfolt mentőautók. A szigetvári gyermekgyógyászaton 130 gyereket vizsgáltak, gyógyítottak, a somogyhársá- gyi körzeti orvoshoz 235-en mentek fagylaltmérgezéssel, de szerte a megyében, sok orvosnak adott még munkát Bajcsi Károly fagylaltja. A cukrász jelenleg szintén beteg, az egyik pécsi kórház fertőző osztályán fekszik, de felvételekor váltig azt állította, hogy ő nem evett a fagylaltból. Állítása és a fények között azonban van némi ellentmondás. Pénteken délelőtt fél tízkor vitte be a szirénázó mentőautó a kórházba, ahol azt mondta az orvosnak, hogy már csütörtökön hajnalban görcsös fájdalmakat érzett. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy aznap még több száz embert „ellásson” kellő mennyiségű szalmonellával. Ma már valamennyi beteg a gyógyulás útján van, sokat hazaengedtek a kórházból. A műhely és a fagylaltmérés ajtaját a hatóságok lepecsételték. Az illetékesek nem adtak választ az okra Játékosgondok a Vasasnál baton Lakinger Mihalecztól kapott egy rúgást, megsérült, az utolsó percekben pedig Földi Attila és Tamás Gyula vált harcképtelenné. — Ezek szerint súlyosbodtak a kapusgondok . .. — Sajnos, igen. Ha Tamás nem védhet, a 23 éves Szűcs István lesz a kapus. De akkor mi lesz ha vele is történik valami, fogalmam sincs. Amikor megkérdeztem, mi a „Mészáros-ügy" háttere, mikor térhet vissza a válogatott kapus, Illovszky elzárkózott. — Mészárosra nem számíthatok ... — mondta. — Miért nem? — Sportszerűtlenül viselkedett. — Eltiltotta a klub fegyelmi bizottsága? — Igen. — Meghatározott időre? A válasz kitérő: — Egyelőre nem játszhat. — Edzésre azért jár? — Természetesen. Bővebbet a Magyar Labdarúgó Szövetség sem tud - vagy nem akar mondani — a Mészáros-ügyről. Krizsán József főtitkár: — A Vasas felfüggesztette Mészáros Ferenc játékjogát, s mi ezt tudomásul vesszük, a sportszerűtlen játékos nem lehet tagja a válogatott keretnek. Krizsán József még elmondja, neki személy szerint is rosszul esik Mészáros fegyelmezetlensége, hiszen a kapus — egy korábbi fegyelmezetlenség után - fogadkozott: soha többé...- Mégis - mi történt. . .? ... ? Mivel sem a klub, sem az MLSZ nem adott ki érdemi közleményt Mészáros eltiltásáról, pontosabban: felfüggesztéséről, az ember kénytelen a szóbeszédnek hinni. Mészáros - mondják - nyilvános helyen italozott, s nem is csöndesen . .. Mondanak mást is. Sajnos, mondhatnak is, hiszen a pletyka mindig kacskaringósabb, burjánzóbb mint az igazság. Csak azt nem érti az ember, ha már fegyelmi döntést hoztak, miért kell a történteket elkendőzni? Attól ugyanis, ha valamit ködösítenek, még nem válik meg nem történtté, sőt... A vélt valóság esetleg még csúnyább, elmarasztalóbb a játékosra — és a nagymúltú klubra nézve is. Vincze Jenő így sikerüljön a készítmény Pékvetélkedő miskolci győzelemmel Tizenkét éves hagyománya van már négy város, Miskolc, Szeged, Szombathely és Pécs sütőipari kapcsolatának. A szocialista versenyben vannak és minden évben szellemi vetélkedőt rendeznek, melynek díja tízezer forint. Idén a tavalyi győztes, a pécsi vállalat volt a házigazda. A versenyre vasárnap a Pannónia Sörgyárban került sor. A zsűri elnöke dr. Biczó János, a MÉM osztályvezető helyettese kedves szavakkal köszöntötte a csapatokat, szurkolóikat, majd megkezdődött az izgalmas pontvadászat politikai munkavédelmi, irodalmi, szakmai és helytörténeti, majd sportkérdésekre válaszolva. Tisztelet a sütőipari szakmunkásnak, aki kérimunkásként, kapásból válaszol erre a kérdésre: Mi a só és annak technológiai szerepe? íme a helyes válasz: a só nátrium é: klór vízmentes vegyülete, fehér, legfeljebb szürkés, vagy sárgás árnyalatú, a jellegzete: ízhatáson kívül fokozza a tészta alaktartó képességét és szívósságát. Fokozodó izgalmak verejtékes órák, a szünetekber friss pogácsa, narancslé, aztár a mindent eldöntő ügyesség szám, karikadobálós kampóra pótkérdések, végül vastaps, baráti ölelések, győztek a miskolci pékek. A pécsiek Szombathellyel holtversenyben, a második—harmadik helyen végeztek. Remek verseny volt, így sikerüljön mától minden vekni zsemlye és kifli! Kovács Imre Asztalos szakmunkásokat BETANÍTOTT MUNKASOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT, MŰSZERÉSZEKET, BETANÍTÁSRA GÉPKARBANTARTÓKAT ÉS TAKARÍTÓNŐKET felveszünk SZOLGALTATOIPARI VÁLLALAT, Pécs, Lotz K. u. 2.