Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-19 / 135. szám

fietf ötöl — _________fietföig B emutatkozunk Az elmúlt években mind több ismeretet szerelhettek megyénkről az országban. Egymást követve mutatkoz­tunk be nagy sikert kivált­va az érdeklődők előtt. Gondoljunk csak a két éve megrendezett pécsi napra a televízióban, vagy azok­nak a képzőművészeti al­kotásoknak sikereire, ame­lyeket a fővárosi centená­I riumi parknak, Budapest I. kerületének ajándékozott megyénk. Hasonló fogad­tatásban volt részük a fő­városban kiállító képzőmű­vészeinknek, a Pécsi Nem­zeti Színház balett-együtte­sének, prózai vendégjáté­kainak. Nemrégiben vitatta meg a Megyei Pártbizottság mellett működő agitációs és propaganda . munka- bizottsáq a Népszabadság, a Magyar Rádió és a Tele­vízió megyénkben dolgozó tudósítóinak tevékenységét és elismerőn szólt arról a munkáról melyet rendszere­sen folytatnak megyénk be­mutatása érdekében. Ter­veink, munkánk eredmé- I nyeinek, gazdagodó, szé- I pülő megyénk bemutatá­sával. az itt élő emberek életének, qondjainak meg­ismertetésével, nehézsége­ink feltárásával járulnak hozzá, hoqy mind telje­sebb kép alakuljon ki ró- I lünk az országban. Ma az egyik legnépsze- I I rűbb, a leqtöbb emberhez [ eljutó tömegtájékoztató I eszköz, a Magyar Rádió, biztosít számunka lehetősé­get a bemutatkozásra. Ma reggel Pécsről köszöntötte az országot a Magyar Rá­dió bemondója, s ezzel megkezdődött az a tizenöt órás adás, mely a rádió mind három adóján pécsi napot közvetít. Mindenki megtalálhatja ebben a mű­sorban ami érdekli, a szó­rakoztató műsoron, a vetél­kedőkön, a zenei adóso­kon, a politikai kérdéseken keresztül. Számunkra talán az a legfontosabb, hogy szót kapunk fontos kérdésekben. Elmondhatjuk megyénk fej­lődését célzó terveinket, szólhatunk a városfejlesz­tési elképzeléseinkről, a szénbányászok munkájáról, gondjairól. A mai műsor­ban 111 percet biztosítanak arra, hogy nyilvános adós keretében beszélgessünk városunk múltjáról, jelené­ről, jövőjéről. Szót kapnak p város polgárai, egész nap telefonszolgálat áll rendel­kezésükre, hogy kérdéseket tegyenek fel, melyekre a műsor riporterei, a város illetékes vezetői adnak majd választ. Nagy érdeklődés előzi meq a mai műsort, bízunk a sikerben! Bízunk abban, hogy bemutatkozásunk ér­deklődést vált majd ki a megyében, az országban egyaránt. Kiváló szerkesz­tők — Karcagi Sándor, Bo­ros János —, rendezők — Bodnár István, Bozó Lász­ló — vezető riporterek — Petress István, Rapcsányi László, Szepesi György — és ki tudja még felsorolni azt a nagy stábot, mely alkotó közreműködője lesz e műsornak, vállaltak részt, hogy bemutassanak ben­nünket. Segítsük munkáju­kat: közreműködésünkkel, az érdeklődéssel, az egyes műsorokban való részvétel­lel. Jó bemutatkozást Pécs! Mitzki Ervin □ Hétfői Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 1433, Trabant Limousine (Győr) 425, Trabant Limousine Speciál (Buda­pest) 696, Trabant Limousine Spe­ciál (Győr) 336, Trabant Limousine Hycomat 3113, Trabant Combi 14 852, Wartburg Limousine 31 282, Wart­burg de Luxe 27 505, Wartburg Tou­rist 2491, Skoda 100 67 568, Skoda 100 L (Budapest) 5897, Skoda 100 L (Győr) 1920, Skoda 110 L (Buda­pest) 4984, Skoda Í10 L (Győr) 1162, Skoda Coupé 776, Moszkvics 412 35 776, Polski FIAT 1500 10 032, Zaporozsec 21 915, Zsiguli (Buda­pest) 66 468, Zsiguli (Debrecen) 25 292, Zsiguli Combi 6074, Zsiguli 2103 417, Dácia 5508. — Költözik a német gimná­zium. A bajai Frankel Leó né­met nyelvű gimnázium, amely jelenleg a III. Béla Gimnázium termeiben működik, ősztől új épületet kap a Martinovics ut­cában. A háromszintes beton­vázas létesítményben több mint száz tanulónak biztosítanak he­lyet. A mágocsi művelődési ház több mint harminctagú gyermekszinp ada vezetőjük, Németh Gézáné irányításával az előadást beszéli meg. Művészeti csoporto járási szemléje Mázaszászváron Művészeti csoportok járó bemutatóját tartották máji 18-án a Mázaszászvári Jászt rencsét Művelődési Házban. Fellépett a szászvári úttörő f vószenekar, a mázaszászvá kulturális intézmény zeneszakc növendékeinek csoportja, a Mc gocsi Művelődési Ház gyermel színpada, klubszínpada, nagyhajmási fúvószenekar, o abaíigeti művelődési ház irc dasági Szakközépiskola név Forrai I. vegyeskar, a sásdi é a magyarszéki művelődési hó irodalmi színpada, valamint c egyházaskozári pávakör. Heid kii» ill 8 telefon szolgálat Telefonszäm: 10-100 és 10-300 Kossuth és Petőfi Rádió valamint a 3. műsor Pécs Vasárnap délután a ,,főhadiszálláson" pécsi pillanatok című adásban (11 óra 29 perces kezdéssel) a Kossuth rádióban Tüskés Ti­bor versösszepllítása hangzik el. A Petőfin 12 óra 40 perc­től 13 óráig, Pécsi hangmúzeum címmel de. Nádor Tamásnak, a pécsi stúdió munkatársának összeállítását hallhatjuk. Az elmondottak szemelvények a pécsi napról. De két kiemel­kedő eseményre külön is fel­hívja a hallgatók szíves fi­gyelmét a műsor szerkesztősé­ge. Egyik: a Kossuth rádió hul­lámhosszán 19 óra 40 perctől hallható 110 perces nyilvános élőadás a Doktor Sándor Mű­velődési Házból a város poli­tikai, társadalmi és közéleti képviselőinek jelenlétében s azok közreműködésével. Másik: a 3. műsorban közvetítésre ke­rülő operahangverseny a Pécsi Nemzeti Színházból 21 óra 25 perces kezdéssel. Hétfőn a Rádió pécsi stúdió­ja egyébként nem ad magyar műsort. Viszont a két nemzeti­ségi műsort 19 órától 20-20 percben sugározza. Szepesi és Petress elvtársak reggel 6-tól 6 óra 15-ig 1—1 perces bejelentkezéssel kezdik — vezényel Bozó László, főren­dező a vasárnap délután — próbával folytatódó — operatív megbeszéléseken a Doktor Sán­dor Művelődési Központban. Sorra veszik a helyeket, ki-ki megkapja a végleges szere­pét . .. Fél 11 és háromnegyed 11 között kapcsoljátok a Dunán­túli Napló Szerkesztőségét... Erb János felvételi Az elmúlt héten a Magyar Rádióban találkoztunk Karcagi Sándor felelős szerkesztővel és Boros János szerkesztővel. Kér­ték: tolmácsoljuk köszönetüket valamennyi pécsi közreműködő­nek szíves segítségükért, majd vázolták a műsor célját, fel­adatát. A rádió célja megmu­tatni a jelent s álmodni — a valóság határain belül — a holnapról. A dolgok menete általában azonos szerte az országban, valamelyest mégis mindenütt minden másképpen alakul. Ezt a különlegeset, ezt az egyedit mutatja a mai 15 órás műsor. Az életképek megörökítésére három vezető riportert bíztak meg: Petress Istvánt, Rapcsányi Lászlót és Szepesi Györgyöt. Érdekesnek ígérkezik a Falu­rádió jelentése a Pécs környé­ki mezőgazdaságról a Kos­suthon, és a hétfő 7 óra 45 perckor történő élő jelentkezés a városból, a Petőfi hullám­hosszán. Ugyanitt 8.45 órakor a Rádió levelezési rovata vá­laszol pécsi hallgatóinak. A A mai egész napos pécsi adósnak három „főhadiszállá­sa" lesz: a Magyar Rádió Pé­csi Stúdiója, a Doktor Sándor Művelődési Központ és a Posta telefonközpontja. Tegnap és tegnapelőtt 34 műszaki dolgo­zó fáradozott azon, hogy az adás zavartalan legyen. Szabó Miklós, a Magyar Rá­dió külső közvetítéseinek osz­tályvezetője: — Mindazt, ami egy modern stúdióban szükséges, itt kiala­kítottuk. Ugyanez megvan a Pécsi Stúdióban is. Ezenkívül Harkányban és Abaligeten lét­rehoztunk 1-1 előretolt kis stú­diót. A műsorhoz 6—8 vonalra és 10 drótnélküli élővonalra van szükség. Ezek egy részéta Posta biztosítja. Esetleges meg­hibásodáskor a Pécsi Stúdió ót tudja venni a Doktor Sán­dor Művelődési Házban kiépí­tett stúdió szerepét, és fordít­va. Mivel műszaki feltételekről van szó, megemlíteném még azt a 10—15 gépkocsit, ame­lyek az adást szolgálják. Az egész napos közvetítésben a már említett 34 műszaki dolgo­zó mellett további 30 riporter, bemondó, ügyelő vesz részt.- Azok a gépkocsivezetők, akik a riporterekkel lesznek, ne­gyed 6-kor kelnek. Rapcsányi, Centrum HÉTFŐ! MINDEN FÉRFISZÖVET ÖLTÖNY, NŐI ÉS BAKFIS NYLON NADRÁG Már serdülő korában fékez- hetetlen volt Erdősi Zsuzsanna 18 éves pécsi lakos. Hiába a jó szó, szülői fenyítés, nem ta­nult, dolgozni sem akart, csa- vargott. „Egy kis balhé” miatt javítóintézetbe került, ahonnan több ízben is megszökött, sor­ra látogatva az ország váro­sait. Visszaérkezve Pécsre, gyakran hetekre eltűnt hazul­ról, hozzátartozói nem tudták, hol éjszakázik, miből él. A lány, aki szórakozásból ke­resztet tetováltatott a homlo­kára, hamar talált társaságot magának. Többnyire az ugyan­csak munkanélküli, 16 eszten­dős G. Judittal „verte el" a na­pokat, s gyakran aludtak, „bu­liztak" együtt a 17 éves Sz. Kálmán lakásán. — Engem többször is figyel­meztettek, vállaljak munkát — vallotta a rendőrségen Sz. Kál­mán. — Miért dolgoztam volna, hiszen nem kényszerültem rá, így is megéltem. „Laimoltam”, vagyis kéregettem kisebb ősz- szegeket, általában 2—5 forin­tot. Ennyit mindig adtak, elég volt amire kellett. Nemcsak élelemre, szórako­zásra is tellett a kéregetett pénz­— Felújítják a Huszka-villát. Huszka Jenő zeneszerző szüle­tésének 100. évfordulója alkal­mából Fonyódon felújítják a Huszka-villát. Az emlékszoba múzeumi anyagát újabb kéz­iratokkal, fényképekkel, plaká­tokkal egészítik ki, melyeket a komponista fia, dr. Huszka Je­nő és özvegye ajándékozott a fonyódi tanácsnak. A kibővített emlékszoba átadása augusz­tusban lesz a hagyományos Huszka-emlékhangversenyek al­kalmából. — Üvegszövet Csehszlovákiá­ba. Fennállásának 75. évfor­dulóját ünnepli a Magyar Se­lyemipari Vállalat tolnai fonó­gyára, mely évente 600—800 ezer négyzetméter üvegszálból készült hófehér szövetet expor­tál Csehszlovákiába, amiből egy pozsonyi gyárban elektro­mos berendezések részére hő­gyantával összepréselt lemezek készülnek. — Tallinn és a Tekla. Július­ban már az üzletekben is kap­ható a Nagykanizsai Bútorgyár két új terméke. A Tekla nevű szekrénysor négy elemből áll, a bútorokon tölgyborítást és vastag díszítő léceket fedezhe­tünk fel. A rusztikus hatású Tekla mellett gyártják a Tallinn fantázianevű szekrénysort is, mely fenyőborítású, ülőpaddal és fotelokkal ellátott. — Baranya megye pávakö­reinek minősítésére került sor május 18-án Szebényben, a művelődési házban, ahol nyolc öntevékeny művészeti csoport mutatkozott be. Az országos zsűri munkájában a Népművé­szeti Intézet és a Magyar Rádió képviselői is résztvettek. A mi­nősítőt a Baranya megyei Nép­művelési Tanácsadó szervezte. A közönség nagy tetszéssel fo­gadta a magyarbólyi, sombe- reki, erzsébeti, dunafalvai, zá- dori, szebényi, a pécsi Kodály Zoltán és a Puskin Művelődési Ház pávásainak színvonalas műsorát. bői a csavargó fiataloknak. Ál­landó vendégek voltak a Pan­nónia Játéktermében, délelőtt és este moziba mentek, éjsza­ka sorra látogatták a pécsi szórakozóhelyeket. Február 24-én megelégelték viselkedésüket és az egész tár­saságot kipenderítették a já­tékteremből. Erdősi Zsuzsa dü­hös volt, kapóra jött, hogy a NICK-udvarban összetalálkozott egy Klári nevű lánnyal, akire féltékeny volt. Rajta töltötte ki mérgét. Úgy megütötte, hogy a lány bezuhant a könyvesbolt kirakatába, a hatalmas üveg­tábla széttörött. Ezt követően este a Hullám Étteremben összefutott G. Ju­dittal, aki felvetette: kellene valami feltűnőt csinálni. Itta­san indultak a belváros felé. A Kórház téri csemegéhez érve „Keresztes" Zsuzsa beverte az Csendélet a patakban. GIGI „ Nevet keres a póni- csikó" című HDN-közle- ményre 44 névjavaslat ér­kezett Pécsre, a Mecseki Kultúrparkba. Legtöbben a GIGI nevet választották és Így az újszülött kiscsikó névadói: Horváth Kálmán (Pécs), Balogh Edina (Gö- rösgal), ifjú Szabó Jenő (Harkány), Füzér Péterné (Pécs), Tóth Mariann (Pécs), Szabó Richárd (Szentlőrinc). A szerencsés pályázókat a Mecseki Kulturpark GIGI nagyméretű portréjával ju­talmazza. — Termálfürdő bővítése. A tamási termálfürdőt idén is bő­vítik mintegy három millió fo­rint értékben. Szociális létesít­ményeket, öltözőt, csapadékvíz­elvezetőt építenek. üzlet kirakatát és kiemelt egy üveg bort. Az italt a Sétatéren, közösen fogyasztották el. Autó­stoppal folytatták útjukat a Bu­dai vámig, ahol G. Judit be­nyomta a Jószerencsét italbolt ablakát. Mindketten behatol­tak, likőrt, cigarettát, sült halat tulajdonítva el. A 20-as ABC áruház következett, amelynek üvegablakát Zsuzsa törte be, G. Judit pedig egy rúgással „tágította” a rést, hogy befér­jenek. Az áruházból több mint ezer forint értékben loptak pi­perecikkeket, két órát, sajtot, szalámit, élelmiszereket. A „mozgalmas” éjszaka után Sz. Kálmán lakásán tértek nyugo­vóra. Másnap, néhány óra alatt rendőrkézre kerültek, s rövide­sen a Pécsi Járásbíróság előtt felelnek tetteikért a munkake­rülő fiatalok. — Szobor Tamási Áronró Borsos Miklós őszre elkészí Tamási Áron portrészobrát, mel Hidason áll majd. Ifjú Szab István szobrász pedig a mohó esi dr. Marek József Mezőgaz dasági Szakközépiskola név adóját mintázza 'meg. — Szabadtéri sakk-pálya. barcsi strandon júniusi átadás sál mini-futballpálya készü Ezen kívül szabadtéri sakk pálya kialakítását is tervezi több mint kétszáz négyzetmé teres területen. Egy figura 8 centi magas lesz. Ezen kivi felszerelték a napolajszóró-ké szüléket, amely egyszerre töbl embert fúj be.-05-07 Szabálytalan előzés —• halá los baleset. Május 18-án a dél órákban, a 7-es főútvonaloi közlekedett személygépkocsijá val Topják Jenő, 69 éves mozi gépész, marcali lakos. Nagy récse közelében egy mellékútrí akart hajtani, s már megkezd te a kanyarodást, amikor a 8( —90 kilométeres sebességgé mögötte haladó Ganzer Zsig mond, nagykanizsai lakos elő zésbe kezdett autójával, : eközben nekiütközött a kanya rodó járműnek. A baleset kö­vetkeztében Topiák Jenő c helyszínen meghalt, míg a: utasok közül ketten könnyű sé­rülést szenvedtek. A vizsgáló folyamatban van. A Borsod megyei Szalonnc községben ismeretlen teher­gépkocsi halálra gázolta Giál Ferenc 53 -éves nyugdíjast, fi vizsqálat megállapította, hogi az ismeretlen gépkocsi vezetője nem a látási viszonyoknak meg­felelően vezette járművét, Giál pedig ittasan az úttesten fe küdt. A halálos gázoló felku tatására a rendőrség minder intézkedést megtett. * Zalaegerszegen a Zrínyi Mik lós utcában Takács Csaba 2( éves keszthelyi villanyszereit kisiparos személygépkocsijává elütötte Farkas Ferenc 74 éve zalaegerszegi segédmunkási aki sérüléseibe belehalt. A bal eset körülményeinek tisztázásá ra vizsgálat indult. Tetovált kereszt a lány homlokán Nappal kéreqettek. éjjel mulatoztak

Next

/
Thumbnails
Contents