Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-18 / 134. szám

Kudarc Győrben is Rába ITO Győr, 4000 néző. Vezette: Bana. Rába ETO: Földes — Varga, Pozsgai, Sebők, Izsáki — Szabó, Somogyi, Mile — Pénzes, Szokolai, Glázer. Ed­ző: Farsang Ferenc. PMSC: Katzirz — Kocsis — Rótt, Eng- lóner, Konrád, Kincses — Dár­dai L, Dárdai P., Tóth — Kar­dos E., Iványi. Edző: dr. Du­nai János. Csere: Tóth helyett Kiss a 35. percben. Pénzes helyett Stolz a 46. percben. Szabó helyett Horváth László, vala­mint Iványi helyett Maurer a 70. percben. Dunai dr. szolgáltatta az első meglepetést, amikor kö­zölte, hogy a válogatott hát­véd, Tóth baloldali közép­pályást játszik. Az első percben Kardos jól in­dult meg középen, Pozsgai 25 méterre a kaputól felvágta, a szabadrúgást Dárdái P. mellé lőtte. Ezután sorozatos Rába támadások futottak a pályán, a Pécs csapatából csak Kardos tartózkodott elöl. Negyed óra elteltével a PMSC is szóhoz ju­tott. Előbb Tóth ment el jól a balszélen, majd Dárdai P. lövését védte Földes. Közepes iramú, alacsony színvonalú volt a játék, a kapuk nem kerültek veszélybe. Csak egy-két kemény belemenés okozott izgalmat. A PMSC szervezettebben játszott ellenfelénél, de Földes kapu­jáig a pécsiek nem jutottak el. A 35. percben felborult Dunai dr. hadrendje, az eddig jól játszó Tóth sé­rülése kiújult, lejött a pályá­ról, helyére Kiss állt be. A 36. percben Rótt elcsúszott, Glázer Róbert elment a bal­szélen, jó beadásáról azonban Szokolai és Pénzes lemaradt. Győri támadásokkal ért véget a félidő. A második félidő első ese­ménye Dárdai L. lövése volt, amit azonban Földes könnyen védett, öt perc múlva Szabó nagy lövése vágódott le a vé­dőkről. Az 55. percben meg­szerezte a vezetést a Rába. Katzirz kilépett a labdával a 16-oson kívülre, a bíró közve­tett szabadrúgást ítélt a vonal­ról. Szabó először Miiének gu­PMSC 1:0 (0:0) • Sorsdöntő kapushiba • Kiújult Tóth sérülése rította a labdát, a középpályás lövése levágódott a védőkről, de a játékvezető megismétel­tette a szabadrúgást, mert úgy ítélte meg, hogy a pécsi sor­fal közelebb állt a megenge­dettnél. Ismétléskor Glázer Róbert kapta a le- gurítást, félmagas lövése át­jutott a sorfalon és a meg­lepett Katzirz kezéről a ka­pu közepébe pattant. (1:0). A gól meghozta a Rába ETO támadó kedvét, előbb Kocsis mentett nehéz helyzetben a 11- es ponton, majd Sebők és Mile lövését védte Katzirz. A 60. percben Kocsis hibájából Glá­zer Róbert törhetett kapura a johbszélen, de óriási helyzetben a jobb kapufa mellé ívelte a labdát. Két perc múlva a nagy­szerűen küzdő Dárdai P. jól adott be a jobbszélről, Iványi 6 méterről fejelhetett kapura, az erőtlen fejest Földes ha üggyel-bajjal is, de hárította. Némileg kiegyenlítettebbé vált a játék, a Pécs felhagyott vé­dekező taktikájával, hiszen most már gólt kellett lőniük, az egyenlítéshez. A 73. percben a baloldalon felfutó Kincses kétszer is sarokkal tette maga elé a labdát, éles beadását a menteni igyekvő Pozsgai majdnem saját kapujának felső sarkába lőtte. A szögletet tisz­tázták a győri védők. A 75. percben Kiss távoli lövését véd­te Földes, majd Horváth Lász­ló lőtt 30 méterről a kapu kö­zepében álló Katzirz kezébe. Kétségbeesetten támadott a Pécs, Kocsis előrement közép­csatárnak, s Maurer húzódott a védelem tengelyébe. Ennek ellenére Földes kapusnak nem sok munkája akadt. Dunai dr. kétcsatáros takti­kát dolgozott ki a mérkőzésre. Ebben kulcsszerepet szánt Tóth- nak, akinek a középpályáról indulva a bálszélen kellett vol­na támadásokat vezetni. A vá­logatott játékos kiválása azon­ban felbolygatta a PMSC had­rendjét, és ettől fogva, mint További eredmények BP. HONVÉD—VASAS 1:0 (0:0) Népstadion, 30 000 néző. V.: Müncz Góllövő: Weimper Bp. Honvéd: Gujdár — Kelemen, Pánösics, Szűcs, Lu­kács — Pál, Kocsis, Pintér — Fehérvári, Kozma, Weimper Vasas: Tamás — Török, Fá­bián, Vidáts, Szőke — Földi, Komjáti — Müller, Gass, Izsó, Váradi Jók: Gujdár, Kelemen, Ko­csis, Weimper, ill. Tamás, Fá­bián, Komjáti. MTK-VM—HALADÁS 4:1 (1:0) Hungária körút, 3500 néző, vezette: Somlai Góllövő: Kiss F. MTK-VM: Bicskei — Török, Csetényi, Csorna, Nyíró — Siklósi, Kunszt, Borsó — Ta­kács, Kiss T„ Becsei Haladás VSE: Pálinkás — Fischer, Horváth Á„ Kereki, Kovács — Halmosi, Bokor, Kulcsár — Horváth Z„ Farkas, Hauzer Jók: Csorna, Kunszt, Takács, Becsei, Szuromi, fii. Bokor, Horváth Z., Farkas. CSEPEL—VIDEOTON 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 4000 néző, v.: Jaczina. Góllövő: Csordás. Csepel: Hajdú—'Godán, Ru- zsinszki, Wéber (Kovács, 72. p.), Hunyadi — Vellai, Varga, Gulyás — Karalyos, Csordás, Buronyi (Szurgent 81- p.). Videoton: Kovács L. — Végih, Nagy III., Fejes, Czeczeli — Kovács J., Nagy II., Karsai — Wollek, Szalmási, Jankovics. Jók: Godán, Vellai, Ru- zsinszki. Csordás, illetve Szal­mási és Nagy II. SALGÓTARJÁN— BÉKÉSCSABA 1:0 (0:0) Békéscsaba, 14 000 néző, v.: Nagy B. Góllövő: Kajdi Salgótarján: Magyar — Miklós, Kmetty, Kovács II., Ke­gye — Répás, Básti, Varga — Kajdi, Marcsok, Jeck Békéscsaba: Tóth — Dobó, (Kovács, 59. p.), Kerekes, Vá­gási, Schneider — Zielbauer (Németh, 46. p.), láza, Paró- czai — Királyvári, Pásztor, Bá­náti ZTE—TATABÁNYA 4:1 (1:1) Zalaegerszeg, 4000 néző, v.: Lauber. Góllövők: Kelemen (2), Bogáti és Rácz, illetve Gáspár (öngól). ZTE: Bolemányi — Molnár, Antoni, Mihalecz, Fi- ló — Gáspár (Rácz az 58. p.), Józsi, Tóth — Szimacsek (Bogá­ti, a 40. p.), Soós, Kelemen. Tatabánya: Dombai — Herná­di, Kovács, Bánfi, Horváth L. — Selenka (Hegyi, a 60. p.), Arany (Takács a 60. p.), Kna- pik — Szabó, Csapó, Sallói. Jók: Molnár, Mihalecz, Tóth, illetve Bánfi, Knapik, Csapó. ÚJPESTI DÓZSA— FERENCVÁROS 2:2 (1:0). Népstadion, 30 ezer néző. Vezette: Halász M. Góllövők: Bene, Fekete, illetve Szabó és Nyilasi. Újpesti Dózsa: Rothermel — Kollár, Harsányi, Horváth, Ju­hász - Dunai III., Tóth (Sar­lós, a 42. percben) — Törőcsik, Bene, Dunai II., Zámbó. Ferencváros: Géczi — Bálint- Martos, Rab, Mucha, Megye- si - Nyilasi, Ónhaus - Szabó, Máté, Magyar. Jók: Rothermel, Dunai III., il­letve Szabó, Nyilasi. már annyiszor ebben a bajnok­ságban csak a csapat védő­munkája volt elfogadható. A Rába ETO sem játszott valami ragyogóan, de az egyetlen és tulajdonképpen szerencsés kö­rülmények között született gól­juk a győzelmet jelentette szá­mukra. Ettől függetlenül' a ha­zai csapat megérdemelte a két pontot, több veszélyes akciót vezettek, gyorsabban mozogtak. Jók: Sebők, Somogyi, Glázer Róbert, illetve Englóner és Dár­dai P. Belénessy Csaba Lotaller Henriettet, a sokszoros válogatott versenyzőt a pécsi Benke ütötte el a továbbjutástól. Fotó: Arató László a kocogonap a Ml and tilosban! Ma délelőtt a Mandulás­ban levő erdei tornapályán rendezik meg a Magyar Rá­dió V. kocogónapját. Reggel fél 9 órától indulnak majd a résztvevők, a VOLÁN 12-es Vállalat felkészült a várható nagy forgalomra, reggel 7 órától indulnak a 34-es jára­tok a Mecsekre. Az NB 1 . állása 1. Ú. Dózsa 25 19 4 2 65-27 42 2. Bp. Honvéd 26 16 8 2 51-19 40 3. FTC 25 10 11 4 42-24 31 4. Csepel 25 12 5 8 32-24 29 5. Videoton 26 8 10 8 29-36 26 6. ZTE 25 10 5 10 27-28 25 7. MTK VM Z5 8 7 10 30-34 23 8. Sál. BTC 26 9 5 12 30-41 23 9. Rába ETO 25 9 4 12 37-40 22 10. Vasas 25 8 6 11 34-42 22 11. DVTK 25 6 10 9 25-34 22 12. Tatabánya 25 7 5 13 23-33 19 13. Békéscsaba 25 5 8 12 21-31 18 14. PMSC 25 5 8 12 22-36 18 15. Haladás ■ 25 ♦ LABDARÚGÁS 7 4 14 25-44 18 Kesztyűgyár—Boly 1:1 (0:0). Megyei I, osztályú mérkőzés, Pécsbányatelep. 2:/-re vezet a magyar Davis Kupa csapat Szombaton délután Kairóban a párosmérkőzéssel folytató­dott az Egyiptom—Magyar- ország Davis Kupa mérkőzés. A Machán, Taróczy kettős biztosan 6:2, 6:4, 6:3 arány­ban győzött a Shafei, Daoudi pár ellen, és így a magyar válogatott a második nap után 2:1 arányú vezetést szerzett. fi Nádor szálloda — .hálózati adminisztrátor, — női, üzemi segédmunkás, — férfi, szállodai segédmunkás, — konyhamészáros, — udvaros és — szobalány munkakörökbe — azonnal — dolgozókat vesz fel Jelentkezés: munkaügyi osztály, Kossuth L. u. 5. (Pannónia Szálloda) A harmadik helyért: Magyarország — Törökország A XXVIII. svájci UEFA torna péntek esti második elődöntő­jében a kitűnően szereplő Finnország 1:0 (0:0) arányban legyőzte Törökországot és így kialakult a május 19-i hétfői befejező napi program. Ezek szerint 15 órai kezdettel kerül sor a Magyarország—Törökor­szág mérkőzésre a harmadik helyért és a bronzéremért, ezt követően az Anglia—Finnor­szág döntőre. Aranykoszorús repülők A Pécsi Repülő Klub újabb sport­eredményekkel gazdagodott. Szom­bati teljesitményrepülésükkel Kovács József és Rorzner Rudolf az arany­koszorús teljesitményjelvényt szerez­ték meg és ezáltal vitorlázó arany­koszorús repülőkké váltak. Asztalitenisz Meglepetések a PEAC versenyén Szombaton délelőtt a női párosok versenyével folytatódott a dr. Kőhalmi László emlékver­seny. A papírforma érvénye­sült, a négy kiemelt páros osz­tozkodott a helyezéseken. A BTC párosa a Raffai—Lukács kettős nyolc között esett ki. Női páros: 1. Lotaller, Szabó (Statisztika). 2. Csík, Molnár (31. sz. Építők). 3. Benke (BTC), Kuchár (Statisztika) és Ivasko, Oláh (BSE). A férfi párosban 35 pár in­dult. Érdekes játszmák alakul­tak ki, a dr. Kenyeres—Szita (PEAC) és Arató—dr. Horváth (PMSC) kettős nyolc között mondott búcsút a versenynek. Jól szerepelt a kaposvári Pé- ter-Balázs kettős, ezüst érmet szereztek. Férfi páros: 1. Bánkuti (Cse­pel), Juhos (BVSC); 2. Péter— Balázs (Kaposvár); 3. Beieznai (Miskolc), Malek (Ganz- MÁVAG) és a Kocsis II. (Ganz- MÁVAG), Guttmann (Vörös Me­teor Közért). Az I. osztályú női egyesben két nagy meglepetés született, mindkettő pécsi versenyző ne­véhez fűződött. Raffai, a BTC versenyzője vereséget szenve­dett a második fordulóban a még serdülőkorú tolnai Bolvá- ritól. Benke, a BTC versenyző­je a négy közé jutásért leját­szott mérkőzésen legyőzte a sokszoros válogatott Lotallert. Benke mellett Ivasko, Szabó és Csík jutott a legjobb négy kö­zé. A döntőbe jutásért lejátszott mérkőzéseken Ivasko 3:0 arány­ban győzött Benke ellen. Csík 3:2 arányban nyert Szabó el­len. A döntő Csík sikerét hoz­ta. Csík—Ivasko 3:1. I. osztályú női egyes: 1. Csík (31. sz. Építők), 2. Ivasko (BSE), 3. Benke (BTC) és Szabó (Sta­tisztika). A késő délutáni órákban 64 résztvevővel kezdődtek meg az I. osztályú férfi egyes küzdel­mei. A pécsiek közül Arató, Haizer, dr. Horváth, dr. Kenye­res és Szederkényi jól vették az első akadályokat és 32 kö­zé kerültek. RÖPLABDA NB II. Vörös Meteor—Bakony Ve­gyész 3:1. Férfi csapatok. A mérkőzést pénteken játszották. Szombati eredmények: Ba­kony Vegyész—Steinmetz SE 3:2. Férfi csapatok. Pécsi Vö­rös Meteor—Bakony Vegyész 3:0. Női csapatok. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Bp. Spartacus, Komló, 17.00 NB III. mérkőzések: Szigetvár—BKV Előre, Szigetvár, 17.00, Táncsics SE—Mázaszászvári Bányász, Kaposvár, 10.30, Lőrinci Fonó—Vé- ménd, Budapest, 17.00, Április 4. Va­sas—PVSK, Budapest, 14.30. Megyei mérkőzések: PEAC—Mágocs, Pécs- újhegy, 10.30. BTC—Vajszló, Verseny utca, Bőrgyár-pálya, 10.30. Mohács— Vasas II. Bányász, Mohács, 17.00. István-akna—Porcelángyár, Pécssza- bolcs, 17.00. Sellye—Siklós, Sellye, 17.00. Beremend—Sásd, Beremend, 17.00. Pécsi Kinizsi—Steinmetz SE, Kovács-telep, Sörgyár-pálya, 9.30. Országos ifjúsági bajnokság, Me­csek csoport: Véménd—Sportiskola, Véménd, 14.45, Komló—Szigetvár, Komló, 10.00. ATLÉTIKA. Megyei ifjúsági egyéni bajnokság második napja, PVSK- pálya, 8.30. ÚTTÖRŐ OLIMPIA. Labdajátékok megyei döntője, PVSK-pálya, 8.30. KOSÁRLABDA. MNK elődöntő női mérkőzések, Szekszárd, a PVSK, Test- nevelési Főiskola, Ganz-MÁVAG, Szekszárdi Vasas részvételével, Szek­szárd, 11.00. NB II. mérkőzések: Sop­ron—PMSC, férfi csapatok, Sopron, 9.00. RÖPLABDA. NB II. mérkőzés: PEAC —Bakony Vegyész férfi csapatok, If­júsági stadion, 9.00. PEAC—Bakony Vegyész női csapatok, Ifjúsági sta­dion. 10.00. Pécsi Vörös .Meteor— Tatabánya, női csapatok, Balokány- liget, 9.00. Pécsi Vörös Meteor—Esz­tergom, férfi csapatok, Balokány-liget, 10.00. TENISZ. Megyei egyéni bajnoksá­gok versenyei, Balokány-liget, 8.30. ASZTALITENISZ. Dr. Kőhalmi László emlékverseny, Egyetemi Tornacsar­nok. Vegyespáros 8.00, ifjúsági fiú egyes 11.00, ifjúsági lány egyes 13.00. NB I. mérkőzés: BTC—31. sz. Építők, női csapatok, Egyetemi Torna­csarnok, 14.00. KÉZILABDA. NB I. mérkőzések: PMSC—Híradótechnika, női csapatok, Pécsújhegy, 10.00. Szondy SE—PMSC, férfi csapatok, Székesfehérvár, 10.30. NB I. B mérkőzés: Komlói Bányász —MTK Vörös Meteor, férfi csapatok. Komló, 11.00. NB II. mérkőzés: Győri Élelmiszer—Pécsi BTC, női csapatok, Győr. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Megyei váltóbajnokság versenyei, Apátvarasd, Telep, 8.30. SAKK. Országos bányász egyéni és csapatbajnokság második napja, Űj- mecsekalja, Műszaki klub, 8.00. KERÉKPÁR. A területi párosbajnok­ság versenye, a borjádi és mohácsi országúton. Rajt és cél: a borjádi országút 1-es számú kilométerkövé­nél, indítás: 10.00 órakor. Dunántúli nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Emin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents