Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-17 / 133. szám
Előbb-utóbb kihullnak a konjunktúra-lovagok Halk sóhaj egy vendéglői asztalnál: — Hej, ha még mindig a Feri bácsi dolgozna ... Feri bácsi még kezdő hírlapíró koromban hordta a korsó söröket a városka legjobb vendéglőjében. Esténként mindig egyforma kedvességgel ajándékozta a gyakornok-gyereknek is a „szerkesztő úr” titulust, a sóher-sovány napokon olyan ünnepélyességgel tudta hozni a dupla köretet pecsenyelével, mintha bőségtálat ennénk, és olykor, ha nagyon megszaladt adakozó kedvünk, visszatette a bankót az asztalra: „Holnap is (esz nap ..." Fekete magasszárú cipőjében alig csoszogott már az öreg, de mindig ő volt az első, aki észrevette a vendéget, a mindennapi kuncsaftnak szó nélkül az asztalára tette a megszokott italt, és mindig mindenkihez volt egy kedves szava ... Már nincsenek De hát mi változott? A szórakozóhely ugyanaz, talán még az asztal is ugyanaz, de a Feri bácsik, Pista bácsik, Karcsi bácsik lassan nyugdíjba mentek, — s velük együtt talán nyugállományba vonult, öreges tartalmával együtt egy fogalom is: pincér. Manapság már nincsenek pincérek. Kereskedelmi dolgozók vannak, akik a vendéglátóiparban dolgoznak, és felszolgáló a hivatalos elnevezésük, és a nagyobb helyeken brigádokba, sőt szocialista brigádokba tömörülve végzik a munkájukat. És nagyon nem szeretik az ilyen kezdetű megjegyzéseket: „Én a pénzemért megkövetelem, hogy ..Mert önérzetesek, majdnem azt mondtam, hogy öntudatosak lettek, mert ők is dolgoznak, az ő mesterségük sem alább- való a többi szakmánál, mert nem hajlandók vállalni az „alázatos pincér” szerepét. Az persze más kérdés, hogy néhányon az alázatot összekeverik az udvariassággal, így az utóbbira sem hajlandók, és valamiféle kegyes vállalásnak tekintik mindennapi munkájukat... Egy pécsi vendéglátóipari kombinát vezetője így fogalmazta meg a vendég-pincér mai viszonyát: „Nekem az az elvem, ha valaki hozzám betér, az az én vendégem, és igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy az a vendég jól érezze magát nálam. Mi ezért dolgozunk, — és ebből élünk ..." Dáriuszok, vagy.^ Ezzel már el is jutottunk a másik kényes kérdéshez: menynyit keres a pincér? Régi vicc, de mindig elsüti valaki, ha felszolgáló ismerőse gépkocsival elhajt mellette az utcán. „Már ennyi pénzt otthagytam volna abban a presszóban?” Szóval sokat keresnek. Sőt, rengeteget keresnek. így a vélekedés. A törzsvendégek, mint a viszonyok jobb ismerői szoli- dabban nyilatkoznak: „No, azért megvan a pénzük .. Próbáljuk csak eloszlatni a ködöt. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalatnál — a munkaügyi osztály tájékoztatása szerint — a felszolgálók alapvan ... Hogy mennyi, azt soha egyetlen pincér barátomtól sem tudtam meg hitelt érdemlően: volt aki szomorú arcot vágott és esküdött rá, hogy ezek csak péterfillérek, volt aki hivalkodott, hogy bizony így összejön egy fizetésnyi ösz- szeg ... Persze, ez nagyon sok mindentől függ, azt mondják, a felszolgálótól is. Ezek szerint érdekelt benne, hogy udvarias, gyors és megbízható legyen ... Azért egy oldalvágást: — Hogyan osztoznak a borravalón? fizetése 600—800 forint, bizonyos kiemelt egységeknél ennél valamivel — nem sokkal — több. Hát ez a hideg vízre is kevés lenne, de erre még jönnek bizonyos százalékok az étel- és italforgalom után, ezek teszik ki a jövedelem jelentősebb részét. Summa sum- márum: kb. 2500 forintra jön ki a felszolgálók fizetése, — természetesen elég nagy szóródással, lehet több is, kevesebb is. A különbözőképpen meghatározott százalékok, az egyes üzleteken belüli rendszerek igencsak bonyolultak lennének a kívülálló számára, így maradjunk csak a kikalkulált 2500 forintnál. Ez nagyjából egy közepes szakmunkás havi bérének felel meg, de talán jobb az összehasonlítás, ha a vendéglátóiparban alkalmazott — és lámpással keresett — segédmunkások fizetésével vetjük össze a keresetüket: ők 1800—1900 forintot kapnak havonta ,.. No még mielőtt könnyekre fakadnánk, beszéljünk egy másik, igencsak gyakran vitatott, és időnként heves csatározásokat kiváltó témáról, a borravalóról. Mert borravaló az Ulli " ■ illllllilillllllllllllllllllllllllllllli ■ ppííííSSíííJpp:^^ fii ^ | l|1í ||LÍÍ™1 m J . ^5 I msá 1 I • L w i • m 1 — k Wm. _________________•••• : : - :• ; x x:v •• — Becsületesen, egyenlő arányban ... — Szóval ugyanannyit kap a kedves, udvarias, mint a hányaveti és hanyag pincér? — Egyenlően osztozunk. Hm. A jövedelmet végül is a végzett munka arányában érdemes összehasonlítani. A pincérek sokat dolgoznak, keményen és nehezen keresik meg azt a pénzt, amit megkeresnek. Nehéz lenne más hasonló igény- bevételt követelő munkával ösz- szehasonlítani, — mert nem hasonlítható. Nehéz lenne a megtett kilométereket, cipelt súlyokat mérni — állítólag külföldön már megtették és valami szédületes szám jött ki — mert ez csak egy része a munkájuknak, hiszen a nyolc órát intenzív „emberközelben” töltik el .... Vannak persze „támaszkodás időszakok” és pincérek is — de ezt nyugodtan úgy lehet venni, mint más munkahelyen: ha nem dolgoznak, nem is keresnek. Mint a manökenek Az utánpótlás egy jó ideig gondot okozott a Baranya megyei Vendéglátó Vállalatnál, — túlnyomórészt akkor kerültek a szakmába a „konjuktúra lovagok" a csak a pénzre menő „vendégvágó" alkalmazottak, akik azóta már ki is hullottak. Körülbelül egy fél évtizede rendszeres, tervszerű az utánpótlás, évente körülbelül háromszáz ifjú ember tanuljo a vendéglátás mesterségét. Ellenpéldák. F. Mária harmadéves tanuló. — Miért választotta ezt a szakmát? — Tetszett. Szeretek emberek között lenni... — Másért nem? — Nem, nem ... — A pénz nem csábította? — Azért egy kicsit az is számít. Nézze meg a vendéglátós lányokat, mind úgy öltöznek mint a manökenek. Steiger Imre bácsi a pécsi Turist étteremből, korábban az Elefántban dolgozott. Cseperedő gyerekkora óta pincér, most 51 éves. — Meggazdagodott, Steiger bácsi ? — Ugyan. Valamikor régen vettem egy lakást, van egy ősöreg Moszkvicsom és kész... — Elfáradt? — Most már igen, térden alul nagyon érzem a lábamat. És mivel nyugdíj előtt állok, szeretném magam olyan helyre kérni, ahol magasabb lenne a fizetésem, mert a borravaló ugye nem számít bele... — Szerette a szakmáját? — Szeretem most is. De még egyszer nem csinálnám .. . És Steiger Imre még legalább négy évig jár-kel az asztalok között és mosolyogva kérdi: „Mit parancsol a kedves vendég?" D. Kónya József cKdMO/jJTa/tfN °RdwAt A kezdő kertész sorsa A kertész szereti a gyümölcsöt. Ismeretei is sokoldalúak, de felszínesek. Meg tudja különböztetni a Starking almát a Jonathántól és tudja azt, hogy hosszú póznával kell a diót verni, ha magától nem esik le. Hogy mire jó még a fa? Árnyékot ad. Fel is lehet rá mászni. (Bár a kertész nem mászik már, ezt majd rábízza a jövendő unokákra. Őneki csak honvágya van a mászás után. Pedig mászott valamikor épp eleget, vagy épp ezért.) No de ez kevés! Most, hogy fái vannak, rájön erre. — Te, mikor metszesz? — kérdi a jóismerős. — Még ráérek! — mondja bizonytalanul, mint, aki még nem döntött. (Ami egyébként igaz is. Amiről fogalma sincs az embernek, arról nehezen dönt.) — Szomszéd I A körtét, meg az almát vissza kell vágni! — mondja a szomszéd, aki ki sem bújik a gyümölcsfáiból. A kertész hümmög, ami lehet beleegyezés is, töpreng is, de magában feljajdul: (Atyaúristen! A metszést még csak értem, de visszavágni ! Az aktát, a kérvényt, azt igen, de a Jonathán almát! Új és veszélyes szó.) A jóbarát jön segítségre. Egy hosszúkás dobozt szed elő: — Itt egy metszőolló. Svájci. Vidia éle van, én tíz éve ilyet használok és még a kerítésdrótot is elvágtam vei. A kertész szívéről a rengeteg kő közül leesik egy. Nem kell rá vigyázni. Van éle! Azért óvatos: — Olyan szépek azok a fák! Kár értük. — Fenét! Ha nem vágod meg, akkor semmi sem terem! Ez rémülettel tölti el a kertészt. Nem ő telepített. A kertet vette. A fák 8—10 évesek. Katasztrófa lenne, ha nem teremne. A barát látja és újra megszólal: — Majd én segítek. Egyszer megmetszük közösen! A kertész tudja már, hogy a jóbarát egyedül fogja metszeUgyanis ismeri összes korlátáit. Ügyetlen. Gátlásosságra is lehetne gyanakodni, de a kertész nem modern. Tudja mi eltörött cserép, letiport virág, szúrás, vágás van mögötte. A kertész mégis tévedett. A barát rámenős. Nem okoz gondot neki a kertész befogása sem. — Látod ezt a hajtást? Ez a vízhajtás. Vágd le! A kertész megragadja az ollót. (Ragadja? Ez túlzás!) Óvatosan hozzányúl és levágja. Levágja? Na! Nyeszetel rajta hármat és végül kezében marad az ág. — Most bemutattad, hogyan nem kell! Most mutasd meg hogyan kell! A kertész most határozottabban fogja az ollót és egy csapásra lemetsz egy vizhaj- tást. (Hogy az mi, sejti már. Pöckösen nő, fölfelé és más a színe.) — Látod ezt jól csináltad! — dicséri a barát. — Egy metszésre levágtad már! De még nem elég jó. Látod ezt a kis búbot? Itt kell levágnod. Ha alatta vágod nem forr be, ha fölötte, nem szárad le. A kertész hármat biztosan tud már: AZ OLLÓT NEM KELL FÉLTENI, Ml AZ A VIZHAJTÁS? HOL KELL VÁGNI? Ez már valami, de nem sok! Most jön a negyedik tanulság: — Szívtelennek kell lenni! Ezt a barát mutatja be. Kézberagadja az ollót és vág. Könyörtelenül, szívtelenül, gátlástalanul. A kertész szíve vérzik. Egyszer föl is sikolt. A barát néz egy szilvafát. Szép kettős fa. — Én ezt így csinálnám! — mondja és az egyik fát egyszerűen kivágja. Ekkor sikolt föl a kertész és befelé sír, de segít. Végül a fa elesik, a kertész meg tanul. Már sajátmaga vág le, saját ágaiból és a szíve se sajog jobban a kelleténél. Egyet azonban még csodál. A barát majd karvastagságú ágat vág le simán, a kertész a fele olyan vastagságút is nyeszetel. Aztán kiderül az ötödik tanulság is. Ha az olló éle erre van, az ágat az ellenkező irányba kell nyomni. És megy ez is! Még egyet tanul és ez egy napra elég is: Ez pedig az: Minden a világon szakma. A kertészet is az. Ehhez pedig könyvek kellenek! Most itt tart! Pedig erre magától is rájöhetett volna, lévén a szakmája könyvtáros. Szőllősy Kálmán BÉKÉS SÁNDOR égy baráber élete 13. Prubszky Lajos, a Gépipar kiváló dolgozója, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár kétszeres sztahanovistája, aki a felszabadulási héten 1102 százalékos és a választás tiszteletére teljesített 1422 százalékos kiváló eredményével az ország legjobb esztergályosa lett... Svéd László, a Munkásmozgalmi Intézet aspiránsa, aki értékes kutatómunkát végzett a magyar ifjúmunkás-mozgalom harcos múltjának feldolgozása terén. Csillag Anna, a csorvasi gépállomás ifjú traktorosa, aki 1953. évi tavaszi tervének túlteljesítésével „az ország első női traktorosa" lett. Lengyel Erzsébet, az Ifjúsági Színház Jászai Mari-díjas szín- művésznője, aki Bruslein: Pá- nyuska iskolája és Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig című darabjában kiváló alakítást nyújtott. Somogyvári Jenő, a Magvar Népköztársaság kiváló bányásza, aki a Komlói Szénbányászati Tröszt sztahanovista vájárai közül, elsőnek csatlakozott a 100 méteres elővájási mozgalomhoz... Molnár István, a DISZ KV tagja, a Komlói Szénbányászati Tröszt sztahanovista vájára, aki a szovjet módszerek bátor alkalmazásával forradalmasította a bányafeltárást: országos mozgalmat kezdeményezett az átlagos 28—30 méter helyett havi 100 méteres elővájás eléréséért. Túlteljesítette vállalását: 150 méteres előrehaladást ért el. Példát mutatott a rohamcsapat cím elnyeréséért folyó küzdelemben ... Szinte ugyanebben az időben közli az Új Komló is a komlói dicsőségalbum fényképeit. Mátrai Árpád, Sallós György, Molnár István, Hoffmann Pál, Szepeshegyi István ... Közben megjelenik egy másik hír is, de ez már senkit sem lep meg. Előkészületek a képviselőválasztásokra. A bányászok jelöltje: Molnár István ... IX. DIADALÜT...? No, de térjünk vissza 1952. júniusának utolsó napjaira. Június 25-én, délelőtt Molnár István elrobbantotta az utolsó töltetet, s ezzel beléptek a századik méterbe. Hírvivők szaladgáltak: mi újság, mikor lesz meg? Telefonáltak a városi pártbizottságról, a DISZ-től. Mi a helyzet? Nincs akadály — mondta Molnár —, megnyertük ezt a csatát... Mert akkor valóban minden ezt sugallta. Június hónapot 124 méteres teljesítménnyel zárták. Augusztusban új körülmények között — Béta-bányán — 105 métert haladtak előre. A következő hónapban itt is tovább javult azonban teljesítményük: így aztán joggal érezhette Molnár: előveheti dédelgetett álmát, a 200 méteres mozgalom gondolatát. Fent azonban mást gondoltak. A 100 méteres mozgalom széles körű elterjesztésének jelszavával szétszedték a Molnárcsapatot. Hiába tiltakoztak, hiába jutott el a vita híre egész a miniszterig — Molnár Istvánt áthelyezték az újonnan megszervezett Feltáró Vállalathoz. A nagy munkák ekkor Kos- suth-bányán folytak. Tizennégy csapatot koncentráltak egy meglehetősen kis bányarészbe — köztük Molnár-, a Kusz- és a Somogyvári- brigádokat, tehát Komló legproduktívabb csapatait. A szállítási útvonalak kapacitása azonban szűk volt, jó ha 100 csille áthaladhatott műszakonként az ereszkén. A diadalútból vergődés lett. — Nagy eredményeket vártak tőlünk, sokszor száz métert, de még a közepes csapatok szintjét is alig értük el. Ekkor már Vas Zoltán kezében volt a hatalom Komlón. Tiltakoztam kézzel-lábbal, úgy éreztem, ez a mozgalom lejáratása. Egy pártbizottsági ülésen végre határozat született: megfelelő munkaterületet, műszaki feltételeket kell számunkra teremteni. (Folytatása következik.) HÉTVÉGE [El
