Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-03 / 119. szám
A modem ipari civilizáció létrejöttével felszámolódik az évezredes hagyományokat őrző falu. Csökken a mezőgazda- sági kereső népesség és nyomában az iparba és általában a városba áramlik a munkaerő, a mezőgazdasági termelésben pedig végbemegy az üzemi koncentráció. Minthogy foglalkozást és lakóhelyet a kereső népesség legszélesebb rétege változtatott, a társadalmak szerkezetében is alapvető változás ment végbe. A változás természetesen az életmódnak, a kultúrának, és a gondolkodásnak az átalakulásával is együttjárt. Divat Yoft A 17—18. századi Angliában — az ipari forradalom előestéjén — divat lett a népballadák és más népköltészeti alkotások gyűjtése, publikálása. Ez a divat később átterjedt a kontinensre, a 19. század második felének kelet-európai irodalmát és zeneművészetét alkotó módon termékenyítette meg, majd végül olyan magasságokba emelkedett, amiket pl. Bartók és Kodály neve fémjelez. A szellemi kultúra alkotásai iránti figyelemmel csaknem egyidőben fordult az érdeklődés a vasár- és ünnepnapok, majd a szürke hétköznapok kézzelfogható tárgyi világa felé. Népviseleteket, bútorokat, különféle szerszámokat kezdtek gyűjteni és ezeket Európa- szerte múzeumokba zsúfolták össze. Miközben népdalokat, népmeséket jegyeztek le, vagy ünnepi ruhákat vásároltak a múzeumi kiállítások részére, a kutatókat elsősorban az a meggondolás vezette, hogy a népi kultúra jellegzetes alkotásait mentik meg a feledéstől, vagy az enyészettől. Nagyon sokféle magyarázatot találtak azzal kapcsolatban is, hogy milyen közös sajátosságokkal rendelNemcsak divat, társadalmi szükséglet is Örökségünk, a népi kultúra Lantos Miklós: Horváth János mohácsi fazekas. keznek a kulturális alkotások és, hogy egyáltalában minek köszönhetik létüket. Divatossá vált az a felfogás, mely elsősorban a nyelv szerint osztályozva a kultúra alkotásait, illetve alkotóit, ez utóbbiaknak etnikus származásában jelölte meg az összetartozás okát. Ez a vélemény, bár nyomában hasznos felismerésekre jutottak, mai tudásunk fényében már alig állja meg a helyét. A néprajztudomány egyre inkább arra keresi a választ, milyen alkotó törvényszerűségeknek engedelmeskedve, keletkeznek a népdalok, másfelől a kézműves munka szerszámai, illetve a mesék, vagy pedig az ünnepi v'seletek. Hétköznapok Természetesen egy ilyen propramváltozós szükségképpen szakosítja a tudomány művelőit és a tudományos műhelyek ön szükség létéi is oda hatnak, hogy a szellemi vagy a tárgyi kultúra tudományos vizsgálata különböző intézményekben kapván helyet, különválasztódjék. Ami a múzeumokat illeti például, gyűjteményeinkben és kiállításainkban is meglátszik az a szemléletbeli átalakulás, ami a múlt századtól napjainkig végbement a néprajz tudománytörténetében. A kutatók érdeklődése már nem csupán az ünnepi viseletek, a díszes bútordarabok, az ékszerek, az alkalmilag használt, vagy csak lakásdísznek szánt kerámiák felé fordult, hanem kiterjedt a szürke hétköznapok egymásutánjában is elkoptatott munkaruhákra, szerszámokra és konyhaeszközökre. A múzeumok tehát gyűjteményeik gyarapodása következtében hovatovább kicsinynek bizonyultak. Gyarapodott a tudományos dokumentáció, a fotók, majd filmek, magnetofonszalagok tárolására szolgáló raktárak száma is. A kiállítások rendezésében is változtak a szempontok: a zsúfolt vitrineket, amelyeknek látnivalójában a látogató szinte alig tudott eligazodni, hovatovább felváltották az életképszerű kiállítási jelenetek. Mindamellett úgy látszik ez is kevés volt. A múzeumi épületekben rendezett kiállítások nem mindig keltették a valóság illúzióját, túlságosan elvonat- koztatottnak, vagy „rendezettnek" tűntek. Már a múlt század végén tapasztalható, hogy egész parasztházakat, mesteremberek műhelyeit bontják le és építik fel egy kiállítás keretéhez, valamint rendezik be bútorokkal, konyhaeszközökkel, gazdasági szerszámokkal stb. Ezek a gyűjtemények a szabadtéri múzeumok első kiállításai. (Magyarországon először a millenniumi kiállításon láthatott ilyen „néprajzi falut” a közönség.) Ahogyan tökéletesedtek az ember-alkotta tárgyi világ múzeumi megőrzésének és kiállításának módszerei, úgy változott a szellemi kultúra megörökítésének technikája és szempontrendszere. Nem csupán a magnetofon (vagy korábban a fonográf meg a gramofon) segítette a tudomány embereit, hanem az a felismerésük is, hogy egy-egy községnek (pl. falunak) a teljes népdalkincsét vagy népmese! tudását kell rögzíteniük, vagy esetleg egy- egy nótafának, mesemondónak a teljes repertoárját kell össze- gyűjteniük. Mindezeknek eredményeként a népi használati tárgyak és a népmesék, meg a többi nép- költészeti alkotások kutatói összehasonlíthatatlanul több és pontosabb ismerettel rendelkeznek a modern ipari civilizációt megelőző történelmi korszakok hétköznapjairól és az ember teremtő-alkotó munkájáról, mint tudománytörténeti elődeik. Ezt a nagyobb és árnyaltabb tudást a társadalom is igényli tőlük. A hagyományos népi kultúra elmúlásának utolsó fázisában ugyanis már általános társadalmi szükségletté válik a népi kultúra „felfedezése”. Divat a modern lakásokban mázas tányérokat a falra aggatni, vagy kerekes rokkát szobadíszként megcsodálni. De ugyanilyen divat népdalokat énekelni és váltakozó közösségi alkalmakkor feleleveníteni a hajdanvolt parasztok és mesteremberek tánctudását is. Mindenesetre érdekes, hogy ez a divat ma a városról terjed a falu felé, annak ellenére, hogy éltető erőit, anyagismeretét szükségképpen a faluról szerzi be. igényesen A közművelődésnek ezek a megváltozott igényei, mondhatni tudatos „elvárásai" természetesen fokozott követelményeket támasztanak a tudománnyal szemben, megkívánják az igényes múzeumi kiállításokat, a szabadtéri néprajzi múzeumok létesítését, a népmeséi kiadványok sorozatait éppen úgy, mint a népzenei hanglemezek sokaságát. Dr. Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum igazgatója Kilencvenkét alkotó 392 képe Kilencvenkét alkotó összesen háromszázkilencvenkét képpel nevezett a pécsi Kulturális Rendezvények Irodája Munkásábrázolás címmel meghirdetett fotópályázatára. A felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett pályázatra, az ország minden részéről, sőt az országhatáron túlról is küldfik munkákat a fotósok. így igen nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor a kiállításra kerülő 85 képet kiválasztotta. A jubileumi pályázat támogatására jelentős társadalmi ösz- szefogás született A Baranyo megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya, s a Pécs m. Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya, valamint a Szakszervezetek Megyei Bizottsága mellett pécsi nagyüzemek is felajánlottak különdíjakat a pályázóknak, így a Kesztyűgyár, a MEV, a Porcelángyár, a B. m-i Építőipari Vállalat különdíjait is kiadják a hétfői megnyitón, a KISZ Városi Bizottsága, a Mecseki Fotóklub s az MSZMP Városi Bizottsága különdíjai meilett. A zsűri összesen tizenöt alkotó 19 képét részesítette díjazásban, köztük egy pályázó teljes kollekcióját. A kiállítási megnyitón ifjú Kőmíves Sándor színművész, valamint a komlói Spirituálé Együttes működik közre. Az utóbbiak néger munkadalokat énekelnek. A kiállítás május 5-én, 18 órakor Pécsett, a Déryné utcai kiállítóteremben nyílik meg. Képsorunkon Gugi László Kohász, Magyar Alfréd Ezerszál, Dobos Szilveszter Készül a gumiabroncs, Gebhardt György Bánya és Romsics László A gépnél című fotója látható. Harminc év —harminc könyvtár A „30 év — 30 könyvtár” címmel meghirdetett pályázatot a Kulturális Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Állami Ifjúsági Bizottság tette közzé. A pályázati felhívásnak a vártnál nagyobb visszhangja támadt: Csaknem 100 községivárosi tanács és szakszervezeti bizottság vállalta a feltételek teljesítését. A pályázat elbírálása a közelmúltban megtörtént: A „30 év - 30 könyvtár” mozgalom nagy eredménye, hogy az ország 19 megyéjében és Budapesten összesen nyolcvan (61 tanácsi és 19 szakszervezeti) könyvtár kapott támogatást a központi alapból. Ha pedig azt tekintjük, hogy a központi támogatásként szétosztott 6,5 millió forintnak csaknem az ötszörösét fordítják a tanácsok és a szakszervezeti bizottságok könyvtárak építésére, fejlesztésére, — akkor kézzelfoghatóan bizonyítható ennek az akciónak a jelentősége. HÉTVÉGE a Dr. Lajos László: Abaligeti parasztház.
