Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)

1975-04-11 / 98. szám

e Dunántúlt napló 1975. április 11., péntek Megkezdődött az országúti segélyszolgálat Hívásra mennek segíteni Segélykérő lapok Négy kocsi az állomásokon Mindenki igénybe veheti Időszerű növényvédelem Az idén a korai kitavaszo­dás hatására a kártevők a szo­kásosnál mintegy két héttel ko­rábban jelentkeznek. A májusi cserebogár első hím imágói is már megjelentek. A 20 C° fö­lötti léghőmérséklet és a talaj felső rétegének felmelegedése okozta az ilyen korai rajzás­kezdetet. A hűvösebb, csapa­dékosabb napok hatására azonban a bogarak előjövetele elhúzódhat, így áprilisban fo­lyamatosan várható a kártevő megjelenése. Az elmúlt évek megfigyelései alapján ebben az évben a májusi cserebogár tömegesebb mértékben jelenik meg. Mivel a kártevő soktáp- növényű (polifág), az ellene való védekezés feltétlen taná­csos. Károsítja valamennyi gyü­mölcsfánkat, díszfáinkat. A ta­lajban 2 évig fejlődő pajorok pedig a növények gyökereit, gumóit pusztítják el. A fiatal gyümölcsfa-csemeték ceruza- vastagságú gyökereit is képe­sek elrágni a fejlett pajorok. A májusi cserebogarak elle­ni védekezésnél általános elv, hogy a hím-nőstény arány ki­egyenlítődésekor elvégzett pusz­títással érhetjük el a legjobb eredményt. Ez az állapot pe­dig az első hím bogarak meg­jelenése után kb. 7—10 nappal következik be. Házikertekben a kártevő le­küzdése mechanikai úton is könnyen végrehajtható. A kifej­lett rajzó bogarakat kora reg­gel, dermedt állapotban leráz­hatjuk a fákról. A lepotyogott bogarakat össze kell szedni, meg kell semmisíteni. Minden helyen, bármilyen csekély meny- nyiségben is fordulnak elő a bogarak, azokat pusztítsuk el, mert az élve maradt néhány imágó a számára kedvező fel­tételek mellett megalapozhat­ja a tömeges elszaporodásu­kat. A cserebogarak vegyszeres irtásánál a következő készítmé­nyeket alkalmazhatjuk: rajzó egyedek ellen a Hungária L—2 permetező 3%-os oldata, vagy a Hungária L—2 porozó 24 dkg/100 m2. Virágzó gyümölcsfák perme­tezése - a méhek védelmében - szigorúan tilos! Olyan he­lyeken, ahol a növényvédőszer alkalmazása tilos, ott is végez­zük el a kártevő irtását — ösz- szeszedéssel — mert a lárvák a következő két évben súlyos ká­rokat okozhatnak. Rozs Ferenc Baranya megyei Növényvédő Állomás Számos választási gyűlésen elhangzott a vád: ,,A kommu­nisták a család és a vallás el­lenségei!" Az ilyen vádak el­len csak tényekkel lehetett vé­dekezni. A legkézzelfoghatóbb érvet augusztus 31-én a válasz­tások reggelén közölte a párt lapja. „Számszerűen pártunk befolyása abban nyilvánul meg, hogy augusztusban százezer új tagot nyertünk. Ezeknek az új párttagoknak jelentékeny része más pártokból jött át hozzánk, miután a választási küzdelem során összehasonlították a kü­lönböző pártok teljesítményeit. A belépők majdnem fele asz- szony: ez mutatja, hogy már nem hiszik el azokat a rágal­makat, hogy a Kommunista Párt a család, a vallás és a haza ellen van . ..” Az 1947. augusztus 31-i or­szággyűlési választásokon a la­kosság többsége a koalíció programja mögött sorakozott fel. Ezzel mintegy véglegessé váltak az év folyamán fogana­tosított rendszabályok: az ál­lamigazgatás személyi állomá­nyának részleges felfrissítése, a hároméves terv beindítása­kor megvalósított további tőke- korlátozó törvények és a bur­zsoázia rovására végrehajtott Húsvéttól útnak indultak a magyar Autóklub segélyszolgá­latának kocsijai, a népszerű sárga angyalok. Az idei turisz­tikai szezonra az Autóklub át­szervezte az országúti segély- szolgálatot. Nem cirkálnak a kocsik az útvonalakon, hanem bizonyos támaszpontokon vár­ják a bajbajutott autós, mo­toros hívását. Ha felmutatják a lapot Az új segélyszolgálati rend­szer lényege: segélykérő-lapo­kat osztanak szét az autósok között, s ezeket a kitöltött la­pokat kell eljuttatni a támasz­pontokra, ahonnan csak hí­vásra mennek ki a kocsik. A segélykérő lapokat a benzin­kutaknál, a segélykocsiknál és az Autóklubban lehet beszerez­ni. A Magyar Autóklub arra kéri az autósokat, ha az or­szágutak mentén autóstársuk ilyen lap felmutatásával jelzi, hogy segítséget kér, álljanak meg, vegyék át a lapot, s az útjukba eső legközelebbi — táblával jelzett — támaszpon­ton adják át a szolgálatot tel­jesítő szerelőnek, — vagy, ha segélynyújtás miatt távol van — dobják be a lapot az ott felállított leveles ládába. A segélykérő lap tartalmazza az ország valamennyi segélyszol­gálati támaszpontjának helyét, és szolgálati idejét. A támasz­pontokat egyébként úgy tele­píti az Autóklub, hogy forgal­mas, könnyen megtalálható he­lyeken legyenek: benzinkutak­nál, éttermeknél, várakozóhe­lyeken. adó-, ár- és bérügyi intézkedé­sek. A szavazók többsége egyetértett a kormány politiká­jával: a koalíciós pártszövet­ség a szavazatok 60,1 százalé­kával a parlamenti mandátu­mok 66 százalékát nyerte el. A választások eredményeinek tehát - az előzőkhöz képest — első jellegzetes vonása: a Kom­munista Párt előretörése és a Kisgazdapárt nagyarányú visz- szaesése. „Nem is olyan nagy dolog ez, ha figyelembe vesz- szük mindössze az történt, hogy a Kisgazdapárt 1945-ös 57 szá­zaléka most augusztus 31-én 15 százalékára olvadt, és a többi szavazat az ellenzéki pártok között osztódott el” — vonta le hamis következtetését a Ma­gyar Nemzet. Az ilyen és hasonló megnyi­latkozásokkal szemben, a Sza­bad Nép (1947. szept. 3.) le­szögezte: „Nem igaz, hogy a magyar demokrácia eben-gubát cserélt. A választás eredménye kétségkívül azt mutatja, hogy a magyar reakció még mindig erős, de nem mindegy, hogy a reakció erői meg vannak-e osztva, vagy egy táborban egyesülve lépnek-e fel . . . Ezen­felül: a kaolíción kívül álló ellenzéki pártokhoz nem lehet egyszerűen hozzáadni a Kis­A Magyar Autóklub Bara­nya megyei Szervezetének se­gélykocsijai húsvéttól kezdték a szolgálatot. Áprilisban va­sárnap és ünnepnapokon, má­jus 1-től pedig az alábbi rend szerint: pénteken 17-től 22 órá­ig, szombaton 14-től 22 óráig, vasárnap 7-től 22 óráig. Ba­ranyában négy segélykocsi áll a bajbajutott autósok, motoro­sok rendelkezésére. Az egyik a Citrom utcai műszaki állomá­son teljesít szolgálatot, ez vá­roson belül vehető igénybe, de nemcsak hét végén, hanem minden nap. A másik három kocsi támaszpontjai: a mecsek- nádasdi halászcsárda, a szi­getvári benzinkút^ és a harká­nyi autóparkoló. A segélykérő lapra célszerű ráírni a klubtagsági igazolvány számát is, mert az Autóklub tagjait előnyben részesíti. Nemcsak klubtagok, hanem ' minden autós és motoros igény­be veheti a segélyszolgálatot. A klubtagok és a motoros szö­vetség tagjai azonban kedvez­ményt és elsőbbséget kapnak. Mit javítanak? A segélyszolgálata helyszínen csak olyan javításokat végez el, amelyek legfeljebb egy óráig tartanak és fődarab megbon­tása nélkül végezhetők. Féket, kormányt országúton nem ja­vítanak. Az Autóklub műszaki állo­mását viszont továbbra is csak a klubtagok vehetik igénybe, naponta reggel 7-től este 7-ig. Változatlanul kérik az előze­tes bejelentést. Végül egy új­donság a műszaki állomásról: itt is végeznek gumiszerelést és kerékcentírozást. gazdapártot, hogy összehason­lítási alapot kapjunk arra néz­ve, mi lett az 1945-ös 57 szá­zalékos, lényegében reakciós többséggel ... Az 1945-ös vá­lasztásokhoz képest tehát ko­moly lépés történt előre. Nőtt a baloldali pártokra leadott szavazatok száma. A jobbolda­li, reakciós ellenzék nagyrészt kiszorult a koalícióból ... Az ország első pártja a Magyar Kommunista Párt lett, amely szinte egyenletesen erősödött, minden választókerületben, az egész országban. A Kommunis­ta Párt előretörése azt bizo­nyítja, hogy a demokrácia gyökerei a népben izmosod­nak . .." Az 1947-es választások előtt és a választások után is a na­gyon tárgyilagos hangon cik­kező, pártoktól független heti­lap, az Új Magyarország a kommunista sajtó értékelésével szinte teljesen megegyezően íté­li meg a Kisgazdapárt válasz­tási kudarcát. íme, az értékíté­let lényege: a Kisgazdapárt legnagyobb párt létére két esz­tendőn át a legkevésbé vette ki részét az alkotómunkából, .mert vezetői politikai intrikák­kal, az összeesküvés szálainak szövésével voltak elfoglalva. Az alig néhány hét alatt Hazánk, Magyarország kisenciklopédia A Magyar Tudományos Aka­démia tudósklubjában szerdán a Hazánk, Magyarország című kétkötetes enciklopédikus jelle­gű művet Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a mű főszerkesztője sajtótájékoztatón mutatta be, melyet az Akadémiai Kiadó fel- szabadulásunk 30. évfordulójá­ra jelentetett meg. A megelőző kiadásról el­mondta, hogy az 1960-as évek­ben a Pergamon Press, oxfordi kiadó kérésére készült összeál­lítás — Erdei Ferenc főszerkesz­tésében -, melyet az angol­szász olvasók tájékoztatására, a különböző országok és népeik életét bemutató sorozat máso­dik köteteként adtak ki. Ma­gyar fordítása 1970-ben jelent meg. A most megjelent máso­dik kiadás átdolgozott, kibőví­tett változat. Szerkesztői arra törekedtek, hogy az alapfokú oktatásnál is segítséget nyújt­sanak hazánk megismeréséhez. Ismerteti Magyarország törté­netét, áttekintést ad földjéről, népéről, állami és társadalmi rendjéről, gazdasági és kulturá­lis életéről. Részletesen szól a magyar tudományról, irodalom­ról, művészetről és a sportról is. Kárpáti Szlávna, Dömsödi Piros­ka, Scherdán Judit, Laczkó Katalin, Guzi Róbert, Schvarczkopf János, Mellár Loretta, Balázs Erika, Rácz Andrea, Kóródi Melinda, Balog Ani­kó, Neider* Csaba, Omböli Ferenc, Hollósi Róbert, Nagy Sándor, Görbe Ibolya, Bosnyák Balázs, Jekl Anikó, Gábris Péter, Tarnóczi Eszter, Ud- vardi Zsolt, Udvardi József, Birta Endre, Buczku Sándor, Szabó Anett, Lakatos László, Hartmann Tamás, Nagy Brigitta, Desztics Gabriella, Fischer Zsuzsanna, Benedek József, Körmendy Imre, Szalay Gábor, Vi- decz Virág, Lipcsei Andrea, Czupon Angéla, Kréth Csaba, Bodonyi Jó­zsef, Csirke Tímea, Balogh László, Lukács Judit, Gergics József, Komá. romi Rajmund, Horváth Sándor, Hering János, Fehér Lajos, Farkas Gábor, Pintér László, Szőke Attila, Német Mónika, Tiszperger János, Kollár Melinda, Jaczkó Mihály, Szél Bernadett, Szél Roland, Légrádi Ka­talin, Hajek László, Jeges Gabriella, Bárdos Cecília, Szőke Zoltán, Al­bert Péter, Kereskényi Beáta, Böhm szervezett ellenzéki pártok 39 százalékos választási eredmé­nye talán a legnagyobb meg­lepetést keltette az egész poli­tikai életben. „Bármi legyen is a vélemény az ellenzékről, il­letve az ellenzéki szavazatokról — írja Pethő Tibor, az Új Ma­gyarország 1947. szeptember 13-i vezércikkében -, minden­képpen meg kell vizsgálni, hogy milyen hibák, tévedések és mulasztások fordították el ezeket az embereket a koalí­ciótól — milyen forrásokból táp­lálkozott, milyen felhőzetből csapódott le az az elégedetlen­ség, ami az ellenzéki cserme­lyeket ily tekintélyes folyóvá növelte?" A Kommunista Párt értékelé­se szerint a koalíción kívül ál­ló pártok szavazói rétegenként vidékenként, mi több, szemé­lyenként is merőben eltérő in­dítékokból csatlakoztak a kü­lönböző pártokhoz. Ezek a pár­tok a politikai színárnyalatok széles skáláját mutatták. Vol­tak köztük olyanok is, amelyek magukat a kormány többé-ke- vésbé lojális ellenzékének te­kintették, mint például a Pol­gári Radikális Párt, a Függet­len Magyar Demokrata Párt és a Polgári Demokrata Párt, de ezek együttesen mindössze 80 százalékát kapták a választók szavazatainak. Az ellenzéki szavazatok túl­nyomó többségét azok a pár­tok szerezték meg, amelyek nemcsak a kaolíción kívülisé­güket hangoztatták, hanem a koalíciós program ellen is had­járatot indítottak. így szerezte meg a Pfeiffer-féle Magyar ÁPRILIS 11., PÉNTEK, 20.05: József Attila szavalóverseny A döntő közvetítése a kapos­vári Latinca Sándor Művelődési Központból. Több ezer versmon­dó közül került különböző szin­tű vetélkedő után a kaposvári döntőbe a 19 versenyző. A kö­zépdöntők 8 legjobbját már láthatta a közönség a televízió közvetítésében. — Az egyéni versenyzőkön kí­vül három tagú csapatok is in­dultak a József Attila szavaló­versenyben - mondja Hárs György szerkesztő -, s mind­addig csapatként szerepeltek, amig mind a három tagjuk to­vábbjutott, (ha kevesebb — ak­kor a csapattagok egyénileg versenyeztek tovább.) A közép­döntőbe 26 csapat jutott be és fele díjat is nyert. A döntőben 19 egyéni versenyző, illetve 13 csoport „mérkőzik”. De ezúttal csak o sorrend változik —, mert ők mindannyian megnyerték már a díjat, a szász-svájci uta­zást. ÁPRILIS 12., SZOMBAT, 20.00: Szombat este A kétórás szombat esti össze­állításban elhangzó két színmű megtekintésére hívjuk fel olva­sóink figyelmét. 20.27-kor kerül képernyőre Herczenik Miklós és Polgár András Fürjtojás című szatírája. A történet színhelye - egy fodrászüzlet, ahol bo­nyodalom támad a fürjtojás- pakolás körül. Hajnalka, Ftigyes litván, Kovaci Zsuzsanna, Barics Veszna, Dobri Ju­lianna, Horváth László, Németh Ju­dit, Máthé Tamás, Mahó Lajos, Kő­hegyi Bernadett, Takács Terézia, Belénessy Réka, Pintér Roland, Blat- niczky Sára, Vági Eszter, Cseh Zsolt, Mertük Tamás, Kákái Szilvia, Holczmann Piroska, Lippóy András, Valter Róbert, Seres Gergely, Csiz­madia Tamás, Várady Eszter, Benkö Attila, Platz Edina, Högyes Roland, Fazekas Edina, Báranovics Tamás, Kutas Rita, Jozipovics Tamás, Büt- kös Tibor, Isgum Gábor, Kisari Ró­bert, Dobi Edina, Vörös Melitta, Székely Krisztina, Csery Andrea, Müller Rudolf, Kutas Ildikó, Ré- pásy István, Király Ivett, Papp Mó­nika, Kriszt Zsolt, Németh Gábor, Rácz Lajos, Sziva Miklós, Hamvas Tamás, Tárnoki Róbert, Farkas Tí­mea, Kovács Rita, László Renáta, Gémes Adrienn, Réz Anikó, Jege- nyés Anett, Kollár András, Sárközi Hajnal, Tóth Bernadett, Lubiczki László, Kiss Lilla, Tatai Csaba, Kis- mődi Roland, Hanká Barbara, Bauer Csilla, Szölősy Attila, Rajnai Enikő, Varga Norbert, Zongor Judit, Tóth Anikó, Gyimesi Imre, Peitl Szilárd, Knoch Péter, Acs Éva, Várnagy Ger. gely, Schützenhofer Péter, Molnár Függetlenségi Párt a szavaza­tok 14,3 százalékát, részben ezért tudhatta maga mögött a Demokrata Néppárt a . szava­zók 16,1 százalékát. Mindenek­előtt Pfeifferéket ösztönözte a választási eredmény arra, hogy — társakat keresve — felrob­bantsák a demokratikus erők szövetségét, megakadályozzák egy munkaképes dolgozni tudó és akaró kormány létrejöttét, s olyan politikai válságba sodor­ják az országot, amely lehetet­lenné teszi a hároméves terv megvalósítását. A célhoz első­sorban a Kisgazdapárton ke­resztül vezetett az út. Pfeifferék már a választás másnapján fel­szólították a kisgazdákat, hogy a kommunista, a szociáldemok­rata és a parasztpárttal szem­ben lépjenek szövetségre velük. Annál is inkább gondolhattak arra, mert az SZDP jobbszár­nya közvetlenül a választások után rohamot intézett a párt baloldali vezetői ellen — sürget­ve a koalícióból való kilépést — ugyanakkor a kisgazdapárti jobboldal is a baloldal nyaká­ba akarta varrni a választáso­kon bekövetkezett nagyarányú visszaesést, és megkísérelte a fúziót Pfeifferék pártjával, va­lamint a Balogh-párttal. E fú­zió révén a Kisgazdapárt vált volna a képviselőház legerő­sebb pártjává, amely — remél­ték a cselszövők - a Baranko- vics-párttal és az SZDP jobb­szárnyával koalícióra lépve, parlamenti többséget biztosíta­na egy jobboldali fordulathoz. Kőszegi Frigyes (Folytatása következik.) A másik mű 21.45 perckor kezdődő Summa summarum cí­met viseli. Szabó György szín­művében három nemzedék ta­lálkozik a névnapi asztalnál. Az idősek a Papa és Mama (Módi Szabó Gábor és Tábori Nóra játssza), a „középsők”, Karcsi és Irén (Dózsa László és Sze­gedi Erika), a csak évekkel fia­talabb, de már másképp gon­dolkozó Máté és Mari (Oszter Sándor és Egri Katalin). ÁPRILIS 13., VASARNAP, 18.25: A vezeték két oldalán Leninváros és Kalus, a Tiszai Vegyikombinát és a szovjet Ko­hászati- és Vegyi Kombinát a színhelye ennek a riportműsor­nak. S az a 340 kilométeres tá­volság, amely a két várost el­választja - de a közelmúltban megépült csővezeték révén ösz- sze is köti. A televízió munka­társai — Vajek Jutka szerkesztő, Burza Árpád és Fodor Balázs operatőr, Lődi György riporter — ott jártak mindkét helyszínen, amikor a távvezeték etilénnel való feltöltése megkezdődött. Ott voltak az olefinmű beindí­tásánál Leninvárosban és 8 nappal később Kalusban, ami­kor az etilén a szovjet üzembe megérkezett. Szó esik a műsor­ban a fontos műanyagipari nyersanyag felhasználásának le­hetőségeiről és bemutatják azt is, milyen előnyökkel jár a kooperáció mindkét ország szá­mára. Tamas, Baranyai Viktona, Harcos Norbert, Kisfali Napsugár, Baranyai Zoltán, Varjas Ildikó, Csötönyi Tí­mea, Garai Róbert, Bárány Zsolt, Hauck Henrietta, Szabó Krisztián, Varga László, Salamon Csaba, Kár­páti Zsolt, Nagy Balázs, Adorján Zsófia, Szöllősi Tamás, Farkas János, Béres Bernadett, Béres Bar­bara, Szarka Ildikó, Virág János, Harsányi Attila, Vincze Batri, Teichíer Barbara, Szabó Gábor, Lá­zár László, Dolmány Attila, Gaál Krisztina, Király Erzsébet, Milassin Brigitta, Lanczer Dóra, Szabó Zol­tán, Ancsán Róbert, Juhász Mihály, Herbert Zsófia, Mátis Zsuzsanna, Baricz Norbert. ö HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kertész János és Matisa Éva, Ber- hidai Lajos és Pető Annamária, Já­nosi Károly és Sirok Julianna, Filó István és Kistamás Olga, Leiner Ti­bor és Nyári Éva, Sipos György és Magyar Katalin, Újhelyi Miklós és Párkányi Éva, Benkovics Károly és dr. Schmidt Márta, dr. Gáti Béla és dr. Györkös Györgyi, Balogh Jó­zsef és Auth Ilona, Czinder György és Horváth Anna, Hucker István és Belovai Aranka, Kellényi István _ és Nagy Ilona, Melczer Attila és Sajgó Judit, Novák József és Schmelczer Ibolya, Nemes Sándor és Rész Er­zsébet, Békés Nándor és Soó Ilona, Halas János és dr. Papp Ibolya, Decsi Endre és Kovács Klára, Győri János és Németh Gabriella, Le- hoczki György és Ferencz Klára, Pethő Attila és Rajos Anikó, Milo- vecz László és Szilágyi Erzsébet, dr. Szirmai Imre és Márton Zsu­zsanna, Ragoncsa János és Újvári Gyöngyi, Rozgonyi Miklós és Bodnár Erzsébet, Bodor Károly és Kasza Mária. MEGHALTAK: Vörös Józsefné Hauser Erzsébet, Deák Józsefné Eizmann Katalin, Kulcsár Lajosné Néma Julianna, Novákovics Viktorné Kántor Katalin, Czilják György, Szakály Lászlóné Cziráki Mária, Hack János, Bukovics Vendelné Tóka Mária, Szendrő Lász­ló, Németh Ferencné Fekete Katalin, Brunner Antalné Farkas Terézia, Győ­ri Gáborné Schleier Katalin, Orbán Jánosné Maratics Teréz, Kerner Jó­zsef, Herr Antalné Fink Klára, Szé­les Andrásné Szűcs Mária, Vajda Ferenc, Szalai László, Nagy István­ná Csepregi Julianna, Lantos György, Müller Ferencné Tóth Gizella, Ko­vács Györgyné Kovács Erzsébet, Vár­nagy Ferenc, Hegedűs Józsefné Ne­mes Margit, Szlavikovics István, Judt Nándor, Harmat Sándor, Rába Gyu­la, Tihanyi Istvánná Gyónó Erzsé­bet, Molnár János, Perjés Péter, Né­meth József, Zethner Györgyné Zen- ger Zsófia, Bayor Istvánná Katona Rozália, Bedő Lajosné Turcsánszky Mária, Oderszky Győzőné Lengyel Izabella, Pókó Józsefné Pocskai Er­zsébet, dr. Egerszegi István, Miklósi László, Juhász József, Balatonyi Gyuláné Stadlinger Mária, Köhler Antalné Kálmán Katalin, Meszler Jenőné Pulai Júlia, Lakatos Sándor, Nárai István, Frank Józsefné Tegzes Erzsébet, Baltavári Jánosné B^govácz Anna, Varga Jánosné Tavali Kata­lin, Szvinyárovics Józsefné Taradzsia Rozália, Seifert Károly, Kőhalmi Jó­zsef, Cvinka Istvánná Baumhackl Mária, Soós Imre, Horváth János, Rohoczy Károlyné Korber Stefánia. Bokán János, Steiner József, Kreka Ferencné Sturteczky Gabriella, Da- razsacz Lukács, Keszthelyi Kálmán, Szűcs Lajosné Balogh Ilona, Hor­váth Mihály, Wald Antal, Bondra Péterné Szász Karolina, Farkas Jó­zsefné Ábrahám Rozália, Prohászka Győzőné Biankó Terézia, Rozsnyói János, Pap Istvánná Kirschner Má­ria, Vasi Piroska, Kajtár Istvánné Ko. vács Verona. Az 1947-es választások és a korabeli sajtóharc Anyakönyvi hírek PÉCS: SZÜLETTEK:

Next

/
Thumbnails
Contents