Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-07 / 94. szám
a Dunántúli napló 1975. április 7., hétfő HÍREK 1975. ÁPRILIS 7 HÉTFŐ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HERMAN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.13 — nyug- sxik 18.21 órakor. A Hold kél 3.07 — nyugszik 14.22 órakor. Elhunyt Fodor Gyula elvtárs Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszantartó, súlyos betegség után április 3-án elhunyt Fodor Gyula elvtárs, a párt. és a magyar forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa, aki 1959-től a Központi Revíziós Bizottság elnöke, 1962 és 1975 között pártunk Központi Bizottságának tagja volt. Fodor Gyula elvtárs temetése április 9-én, szerdán 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Az elhunyt volt harcostársai, barátai és elvtársai 13 óra 30 perctől róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Épitő-, Fa- és Építő- anyagipari Dolgozók Szakszervezete Magyar Partizán Szövetség SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tavasz 1975. (este 7 órakor) Erkel-bérlet. HANGVERSENY Mohács, Filmszínház Kamaratermében: III. bérleti hangverseny. Gyermán István hegedűestje (este 7 órakor). MOZI Park: Az Otsen banda nagy fogása (4. 6, 8) Petőfi: Az óceán (f4. fó. f8) Kossuth: Az óceán (10, 12). Veronika visszatér (f3). Az utolsó parancs (f5). Ludwig (f7). Fekete Gyémánt: Jöttem, láttam, lőttem ... (6). Jószerencsét: Csak semmi sexet kérem, angolok vagyunk! (5, 7). Rákóczi: Volt egyszer egy vadnyugat (5). Május 1.: Ámokfutás (fó). Boly: Oniba- ba (7). Harkány: Bredow lovag nadrágja (7). Komló, Május 1.: Szelíd motorosok (4, 6). Komló, Zrínyi: Szembesítés (4, 6, 8). Mohács: Apacsok (6) . Filmklub (8). Pécsvárad: Magas szőke férfi felemás cipőben (7). Sásd: Kard és kereszt (7). Sellye: Hószakadás (7) . Siklós: A keresztapa másik arca (7). Szigetvár: Helga (6. 8). Várható időjárás hétfő estig : erősen felhős idő, többfelé esővel, záporesővel, helyenként zivatarral. Élénk, időnként erős déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában: 11 — 16 fok között, délkeleten még 20 fok közelében. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, záporral, helyenként zivatarral. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek: 6—10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte: 18—-21, később: 14—17 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Elutaztak a testvérmegyék küldöttségei Évente 20—25 ezer köbméter farönk érkezik a Szovjetunióból a Mecseki Szénbányák Anyagellátó üzemébe. A vagonokban, ömlesztve érkező rönköket kirakásuk után a képünkön látható láncos szállitószalag segítségével átmérőjük és hosszúságuk szerint osztályozzák. Maletics László felv. A hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére rendezett baranyai ünnepségsorozaton résztvevő testvérmegyék küldöttei tegnap — vasárnap — elutaztak. A V. F. Dobrik, az SZKP KB tagja, a Lvov területi Párt- bizottság első titkára vezette küldöttséget dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első' titkára kísérte a Szovjetunió határáig. A Georgi Dancsev, Szliven megyei tanácselnök vezette bolgár küldöttséget dr. Jerszi István, a Megyei Pártbizottság titkára és Horváth Lajos megyei tanácselnök kísérte az udvari átkelő állomásig. Az eszéki pártmunkásküldöttséget, melynek vezetője Dejan Rebics, a Szlavónia és Baranya Községek KözötMSZBT-kiildöttség utazott Lvovba Tegnap — vasárnap — 90 tagú MSZBT küdött- ség utazott Baranyából Lvovba, Koós Lászlóné vezetésével. A delegáció tagjai az egyhetes látogatásuk alkalmával több üzemet, intézményt tekintenek meg, s baráti találkozókon ismerkednek a szovjet emberek életével, munkájával, és megemlékeznek hazánk felszabadulásának 30. évfordulójáról. ♦ — „Kutató és felfedező ember” címmel színes csehszlovák, NDK, szovjet és indiai kisfilmeket vetítenek Pécsett, a Doktor Sándor Művelődési Központban április 8-án este 19 órakor, az „Ember és a természet" ismeretterjesztő rendezvénysorozat keretében. A filmtémák között szerepel Robert Koch élete, valamint az Indiai-óceánra szervezett expedíció. — A Pécsi Városi Könyvtár mozgókönyvtára értesíti T. olvasóit, hogy a kölcsönzés az autóbusz javítása miatt előreláthatóan 1975. április 21-ig szünetel. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyermekből betegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ti Választmányának titkára, Socz József, a Megyei Pártbizottság titkára kísérte a szomszéd ország határáig. * Felszabadulásunk 30. évfordulója alkalmából a Dunántúli Napló meghívására Pécsre érkezett a szovjetunióbeli Lvovból Anatolij Rugyenko, a Vil- naja Ukrajna és Igor Kru- kov, a Lvovi Televízió munkatársa, valamint Di- miter Petkov, a bulgáriai Szlivenben megjelenő Szlivenszko Delo szerkesztőségi titkára. Vendégeinket tegnap délután fogadta Bocz József elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkára. A fogadáson jelen volt Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője és Békés Sándor főszerkesztőhelyettes. — Iskolaátalakítás. Orfűn mintegy 150 ezer forint értékben befejeződött az általános iskola rekontstrukciója, melynek folyamán öt, az oktatást segítő helyiséget alakítottak ki. 04-05-07 Kislányt gázolt o motorkerékpáros. Makai Ildikó hétéves kislány, ro- monyai lakos, április 5-én a kora délutáni órákban Romonyán, a megálló autóbusz mögött körültekintés nélkül haladt át az úttesten és az arra közlekedő Fogaras József, húszéves perekedi lakos motorkerékpárjával elütötte. A kislány nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A keletkezett kár négyezer forint. * Figyelmetlen gyalogos. Csók Józsefné, 21 éves pécsi lakos április 5-én az esti órákban Pécsett, a Tolbuhin úton, nem a kijelölt átkelőhelyen haladt át gyalogosan és Kovács Gyula 31 éves mohácsi lakos gépkocsijával elütötte. Csók Józsefné nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes, míg a vele levő Kovács Miklós 34 éves pécsi lakos köny- nyebb sérülést szenvedett. A gyalogosok ital hatása alatt voltak. * összeütköztek a gépkocsik. Pilinczes József, pécsi lakos április 4-én a déli órákban személygépkocsijával a hatos úton Pécs felől Szentlőrinc felé haladva ittas állapotban a 204-es kilométerkő közelében balrakanyarodás közben összeütközött Bányai József pécsi lakos vezette személygépkocsival. A baleset következtében Bányai Józsefné könnyebb sérülést szenvedett. Az anyagi kár hatezer forint. Szavalóverseny A Baranya megyei fiatalok szavalóversenyének megyei döntőjét tartották meg tegnap délelőtt a Dr. Doktor Sándor Művelődési Házban. A KISZ Baranya meqyei Bizottságának pályázati felhívására sok KISZ-fiatal jelentkezett. A megyei döntőn az első helyezett Sipos Margit (Pécs), a második helyezést Tóth József (Siklós), a harmadik helyezést Makrai Mária (Komló) érte el. A zsűri elnöke Pákolitz István pécsi költő volt. ♦ — Helyreigazítás. Lapunk április 4. számában közölt Munka Érdemrend bronzfokozatával kitüntetettek között, Szabó Sándor, a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat főmérnöke, s nem a vállalat pártbizottságának titkára. — Áramszünet lesz f. hó 6— 11-ig, naponta 7—16 óráig a Vas Gereben u., Kassa u.. Tompa M. u., Mártírok u., Megyeri út és József A. u. által határolt területen. — F. hó 7— 11-ig naponta 7—15 óráig az Engels úl* Rigóder tető és Május 1. u. közötti szakaszán és a Május 1. utcában. (x) Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából rendezték meg április 4-én Szentlőrincen az ifjúsági napot. A jubileumi év rendezvényén a pécsi járásból több mint kétezer fiatal vett részt. A KISZ Pécs járási Bizottsága, a Baranya megyei Tanács és Pécs város Tanácsa hirdette meg egy évvel ezelőtt a kiváló ifjúsági, népi, nemzetiségi művészeti csoportok bemutatóját. Az újonnan alakult csoportok mintegy három órán keresztül szórakoztatták a fiatalokat műsorukkal. Az első helyezést megosztva kapta a személyi délszláv művészeti csoport és a hásságyi német nemzetiségi 'csoport. Az egész — A megelőző közegészségügyi munka és a fertőző betegségek elleni küzdelem címmel dr. Szűcs Endre igazgató-főorvos, címzetes egyetemi docens tart előadást a TIT Egészségügyi Szakosztálya rendezésében, április 7-én, hétfőn délután 4 órakor a TIT Bartók Béla Klubjában. ♦ Öttalálatos a lottón A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Hatvanban megtartott 14. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4,8, 33,47, 84 A Sportfogadási és Lottá- igazgatóság közlése szerint a 14. játékhéten egy darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye 2 634 220 forint. Négy találata 83 fogadónak volt, nyereményük egyenként 31 738 forint. Hármas találatot 7800 fogadó ért el, nyereményük egyenként 338 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 223 538 darab. Ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. napos sportrendezvények mellett kiállítást szerveztek a KISZ-fiatalok, szintén a pályázat keretén belül. Az első helyezést a Leöwey Gimnázium német néprajzi kiállítása kapta megosztva a bogádi fiatalok által készített néprajzi kiállítással. A jól sikerült rendezvényen Vér László a KISZ Pécs járási Bizottságának titkára mintegy 50 fiatalnak adott át jutalmakat az elmúlt évben végzett jó munkájukért. A napot az amatőr zenekarok bemutatója és vetélkedője zárta, ahol az első díjat — közönség- szavazás útján — a kő- vógószöllősi ifjúsági zenekor kapta. — HVDSZ megyei vetélkedő. Április 6-án a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat kultúrtermében a HVDSZ Baranya megyei Bizottsága felszabadulási jubileumi vetélkedőt tartott húsz vállalat csapatának részvételével. A nyolcvan vetélkedő közül első helyezett a Pécsi Kertészeti Vállalat csapata lett, második helyre a Pécsi Köztisztasági, a harmadik helyre pedig a Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat került. — Ballagásra sötétszínű öltönyt az IFJÚSÁGI ÁRUHÁZBÓL, Pécs. Kossuth L. u. 12. ELVESZETT tacskó kutyám. Sötétbarna, fiatal nőstény. Nyomravezető vagy megtaláló jelentkezzen jutalom ellenében. Geréby György, Damjanich utca 26. Telefon: 13-121. ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 1252 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosainak. Ebből legtöbbet, 510-et Skoda 100 típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 1075, Trabant Limousine (Győr) 342, Trabant Limousine Speciál (Budapest) 696, Trabant Limousine Speciál (Győr) 180, Trabant Limousine Hyco- mat 3015, Trabant Combi 14 486, Wartburg Limousine 29 656, Wartburg de Luxe 26 547, Wartburg Tourist 2198, Skoda 100 66 720, Skoda 100 L (Budapest) 5897, Skoda 100 L (Győr) 1635, Skoda 110 L (Budapest) 4808, Skoda 110 L (Győr) 898, Skoda Coupe 752, Moszkvics 412 35 739, Polski FIAT 1500 9999, Zapo- rozsec 21 771, Zsiguli (Budapest) 66 468, Zsiguli (Debrecen) 23 931, Zsiguli Combi 6074, Zsiguli 2103 417, Dácia 5020. ♦ — Pécs Megyei Város Tanácsa V. B. II. kér. Hivatal Igazgatási Osztálya értesíti az érdekelt lakosságot, hogy 1975. március 20-tól április 20-ig terjedő időszakban a vadásztársaságok Nagyárpád és Mólom külterületén dúva- dak irtására injektált tojásokat helyeznek a földekre. A tojások emberre és állatra egyaránt mérgező életveszélyes anyagokat tartalmaznak, így azok érintése, vagy összesze- dése szigorúan tilos. Ifjúsági nap Szentlőrincen RÁDIÓ TELEVÍZIÓ RADIO KOSSUTH RADIO 8.16: Mit üzen a Rádió? 8.51: Vavrinecz Béla féld.: Magyar képeskönyv. 9.10: A Költészet Hete. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Látogatás a brazillal indiánoknál — I. rész. 10.30: Szimfonikus zene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: László Annie nótákat énekel, Kállai Kiss Ferenc klarinétozik. 13.51: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.06: Édes anyanyelvűnk. — 14.11: Ismerkedés hazai tájakkal. 15.10: Kovács Péter énekel. 15.13: Prokofjev: Tetik hadnagy — szvit. 15.40: A Költészet Hete. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Husras stúdió. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.48: Ne nézzetek bolondnak. A Rádió Kabarészínházának emlékműsora ősz Ferencről. 19.30: Országos Zenei Műveltségi Verseny. Egyéni döntő. 21.03: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Bojtor Imre nótákat énekel. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Hangképek az Országos Zenei Műveltségi Verseny díjátadó ünnepségéről. 22.35: A gondolat útvesztői. 22.50: Mireille Mathieu és Engelbert Humperdinck énekel. 23.15: Julius Bakét (fuvola) és Robert Ca- sadesus (zongora) felvételeiből. 0.10: Londoni szenzáció. Részletek Kawan operettjéből. PEtOFI RADIO 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Kamarazene. 13.03: ,,A Gyermekünk" szerkesztőségében. — 12.20: Az Állami Orosz énekkar énekel. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Régi híres énekesek műsorából. 18.54: A rock mesterei. 19.29: Rádió Szabadegyetem. 20.13: Verbunkosok, katonadalok. 20.40; Kettesben ... 21.40: Páholyból. 22.30: A hét zeneműve. 23.15: Népdalok, néptáncok. 3. MOSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Bemutatjuk új Mozart lemezünket. 19.34: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. — Közben: kb. 20.25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.48: Francy Poland együttese -játszik. 22.05: Korunk operacsillagai. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Fél hattól — fél hétig. Kovács Imre műsora. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: A tegnap slágerei. 19.00: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Jegyzet. Macedón dalok. Közreműködik az átai trió. — A magyarországi horvátok történetéből. Horváth Iván műsora. — Horvát operettekből. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek. — Faluról falura. Lip- pó. Zenés riportműsor. 20.00: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Bábjáték. 17.40: Tv-óvo- da. 18.15: Bemutatjuk önöknek. 18.45: Könyvek és eszmék. 20.00: Hétvége — tv-dráma. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.05: Kamerával a világ körül. 21.35: Ti is velünk — ifjúsági adás. MÁSODIK MOSOR 20.00: Indirekt. 20.35: Komolyzene. 21.05: Huszonnégy óra. 21.20: A sportporondok hősei — jugoszláv játékfilm. Hazaérkezett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amely Apró Antalnak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökének vezetésével részt vett a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett eseménysorozaton. * Vasárnap a Barátság Házába látogatott az egykori felszabadító harcokban részt vett szovjet veteránok 40 tagú küldöttsége, amely I. F. Kuc, nyugalmazott vezérőrnagynak, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöksége tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban. Háromnapos budapesti vendégeskedés után vasárnap felszedték horgonyaikat a Szovjetunió Vörös Zászlórenddel kitüntetett fekete-tengeri flottájának folyami hadihajói, amelyeknek parancsnoki kara és legénysége részt vett a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A flotta Pozsonyban és Bécsben tesz látogatást. * Az európai szocialista országokból felszabadulásunk 30. évfordulójára hazánkba érkezett újságírók küldöttsége látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál. A delegációt dr. Szentistványi Gyuláné, a HNF országos elnökségi tagja, az országos tanács titkára fogadta és tájékoztatta népfrontmozgalmunk tevékenységéről, időszerű feladatairól. Lapzárta Az AP amerikai hírügynökség jóltájékozott forrásokra hivatkozó vasárnapi jelentése szerint az amerikai 7. flottának a dél-vietnami partoknál összevont egységein hajózó amerikai tengerészgyalogosokat „készenlétbe helyezték" arra az eshetőségre, hogy Saigonnál partraszálljanak, amennyiben „nagyobb harcok kirobbanása, vagy káosz bekövetkezése esetén” szükségessé válna a Dél- Vietnamban tartózkodó amerikaiak és „bizonyos dél-vietnamiak" sürgős evakuálása. ie Megbízható katonai források közlése szerint a kambodzsai hazafiak vasárnap elfoglalták Ang Snuol és Thnal Tötung városokat, Phnom Penh-től 23 kilométerre délnyugatra. * Khaled király, Szoud- Aróbia új uralkodója vasárnap elrendelte az ösz- szes politikai foglyok sza- badonbocsátását, amnesztiában részesítette a politikai tevékenységük miatt külföldre kényszerült személyeket, s felhívta őket: mielőbb térjenek haza, kapcsolódjanak be az ország életébe. * Az amerikai cionisták újabb bűntettet követtek el: vasárnap kora reggel Los Angelesben felrobbantották az iraki légi- társaság helyiségét. A robbanás súlyos kárt okozott az épületben. Az amerikai rendőrség, szokás szerint, nem találta meg a bűnösöket.