Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)

1975-04-29 / 116. szám

1975. április 29., kedd Dunántúli napló 3 Kelendő cikk — dollárért Kockázatos a libatömés A párbeszédet inkább az autóban ku- corgás kínja diktálja, hiá­ba na, Pécstől messze esik a kunok földje. Kol­légám: Nézd már, Fél­egyházán leesett a hói Amint közelebb érünk, tényleg, az országúttól nem messze óriási liba­farm. Nem ezeket a so­vány libákat keressük, hanem az arany ludakat, benn a városban, a vá­rosi ólakban. kényesebb pontja a libahízla- lásnak. Egységes receptúra nincs, a szakirodalom hézagos. Ezt csak az őstenyésztők ér­tik. Okkal maradt egy ízben vagonszám kukorica a termény­forgalmi nyakán. Csak leve­gőn szárított, egész szemű ku­korica megfelelő. A tört szem félrecsúszhat, könnyen meg­fulladhat a liba. S akkor süt­heti a tömő a szerencséjét, mert ez a libapecsenye ráfi­zetés, vacsorának keserű pi­rula. Az átvett és a leadott Végezetül oszlassunk el né­hány tévhitet. A libatömők jól keresnek, de -nem vagyonokat. Akadtak adócsalók, s bizonyára ebből általánosítottak, hogy a libatömők százezreket vágnak zsebre. Ne feledjük el, a liba­tömés szezonmunka. Egész nap a jószággal kell lenni, mire az egész falkát megtörni, kezdhe­ti az illető élőiről. A külföldi kereslet csökke­nése miatt valaki azt jósolta, hamarosan a magyar háziasz- szony is hozzájuthat az üzle­Kongresszusi zászló a Centrumnak Arany ludak . . . Magyaror­szági helyzetképet festve ezzel a címmel írt tavaly a belgrá­di Borba a félegyházi libások- ról, olyan „kölöncként” em­legetve, mint ami megzavar­hatja a munkások és a pa­rasztok közötti összhangot. Vi­ta folyt itthon is, egyik napi­lapunk fekete bárányokat csi­nált az állítólag nagy pénze­ket felhappoló libásokból. Nem akarjuk feléleszteni a vitát, azt tartjuk, ha a nép­gazdaságnak szüksége van a libamájért kapott dollárokra — a nyugat-európai kereske­dők 20 dollárt fizetnek a „ma­gyar kaviár” kilójáért —, hát csinálják, főleg, ha értenek is a libához. A harmincnégyez- res alföldi kisváros adja a magyar iibamájkivitel felét, itt az ország libaállományának több mint egyharmada. Régi hagyomány — Akármelyik lexikont fel­lapozza, biztos, hogy Kiskun­félegyházánál említik a liba­tenyésztést — mondja Bánki István, a helyi fogyasztási szö­vetkezet elnöke, aki — milyen kicsi a világ, itt született Pé­csett, valahol a Szigeti út kör­nyékén. — A libamáj mindig jó exportcikke volt a városnak, okkal települtek nagy barom­fifeldolgozók a környékre. Fél­egyházán valamikor tizenöt vá­góhely is volt, a kereskedők maguk szállították a libamájat Pestre. A libatömés Kiskunfélegyhá­zán nagy hagyományokra te­kint vissza, dinasztiák foglal­koztak vele. Nem az egész város. Jóllehet, ma minden fél­egyházi lakosra tíz kitömött li­ba jut évente, a fogyasztási szövetkezetek szakcsoportja mindössze 250 libatömővel áll kapcsolatban. Ök kétszázötve­nen évente 100 ezer májlibat adnak le. Ennél valamivel töb­bet tömnek a Lenin Tsz kere­tében működő szakcsoport tag­jai, s egy kisebb hányadot ad a Vörös Csillag Tsz. összesen mintegy ezren-kétezren foglal­koznak libatöméssel. Pontos számot nem tudhatunk, mert a családtagok is besegítenek. Idei tervük — amint ezt a vá­rosi tanácson megtudtuk — 290 ezer májliba, (az ötvenes években mindössze évi 30 ezer, ez volt a mélypont), s ez a szám óvatosságot is takar, mert a nyugati értékesítők a liba­májat mint luxuscikket piros- ceruzázzák. A félegyháziak ke­reslet csökkenéssel számolnak. A „májgyártás” Ismerkedjünk meg a „máj­gyártással”. A vállalkozó meg­vesz (kilónként 31 forintos áron), vagy elvisz hitelben egy parti libát és leszerződik. Egy parti liba lehet 20, de lehet 250 jószág is. Nyolc-kilenc he­tesek, átlagsúlyuk 4 és fél kiló. Ezeket hizlalják fel 5—6 hét alatt 7—7,5 kilósra. Mit eszik a liba, ha egyáltalán evésnek lehet nevezni a tömőgépes tor­túrát? Természetesen kukoricát. Ehhez jönnek még a „titkos szerek”, hogy a kívánt súlyt mielőbb elérjék. A takarmányozás — s mel­lette a fajtakérdés — a leg­súly közötti különbséget ugyan­is elviszi a takarmányköltség, csak a máj az érték, abból van a pénz. Erre fizettek rá a konjunktúra lovagok, akiket a pénz szele ütött meg. Beállí­tottak két-háromszázas falkát — ezt különösebb nehézség nélkül lehet tömni —, s keres­tek rajta ötvenezer forintot. Az első sikerült, másodszor is be- Jevágtak, aztán csak 20 dekás májak sikerültek, vagy elhul­lott az állomány fele. — Egy biztos, a jól kitömött libának jó májának kell len­ni. i Hacsak nem rossz a faj­tája — mondja Bánki István és meghív a szövetkezet vá­góhelyére. A vesztőhely — s ez vesztő­helye nemcsak évi 50 ezer li­bának, de nyúlnak és háziga­lambnak is —, kint van a vá­ros határában. Az örömök és bánatok háza. Először is el­vágják a liba nyakát, megtisz­títják, csőrére bilétát csiptel­nek, majd beküldik a hűtőalag­útba. Melegen nem bontják fel a libát, csak ha megdermedt belsejében a zsír. Ekkor üzen­nek gazdájának, fehér köpeny­ben bekísérik a bontóhelyre. Óriási az izgalom! Ekkor dől el, volt-e értelme az egész­nek, mert mint említettük a libahúson egy fillér haszon sincs. Egy „szerencsés" bontás 500 forint. Már íródik is a bon­tási jegyzőkönyv. Akinél ke­vés az első osztályú máj, fi­gyelmeztetik, változtasson a tö­mésen, ha pedig másodszorra is kismájú libákkal állít be, többé nem állnak vele szóba. Mennyit fizetnek a májért? A felvásárlási árakat az idén egységesítették és mérsékelték. Ez évtől az átlagsúly alapján premizálnak: az I. osztályú (46 dekagramm feletti) májért k i - lónként 500 forint, a II. osz­tályú (35—46 dekás) máj kiló­jáért 400; a 35 dkg alatti máj kilójáért viszont már csak 80 forintot fizetnek. Nemcsak a nagyság számít, de a máj szí­ne (egyébként nem piros, ha­nem szürkésfehér) és rugalmas­sága is. A hízott libát is kül­földre küldik. Háját hasába gyömöszölik, az egészet zsugor­fóliába teszik. tekben ehhez az ínyencfalat­hoz. Aligha! Az I. osztályú li­bamáj, ha egyáltalán van, fo­gyasztói ára 220 forint, mélyen alatta van a felvásárlási ár­nak, ez így nem érné meg a libatömőknek és a felvásárlók­nak. Képünkön egy jól „megter­mett” libamáj. E cikk írója le­het, úgy hal meg, hogy soha nem lesz részese ekkora falat­nak. Pedig „csak” nyolcvan dekás ez a libamáj. A rekord az 1 kiló 30 dekánál kezdő­dik. A középkor emberének épí­tészeti emlékei közül legtöbb gát és román stílusú épület, s ezek többsége csodálatos ter­mészeti környezetben gyönyör­ködteti a látogatót. Távol a fa­lutól, többnyire temető mellett, Vagy domboldalon állnak a kor emberének alkotókedvét meg­örökítő, zárt világú templomok. Magyarországon elterjedt egy téves felfogás, hogy kevés a román, a gát stílusú műemlé­künk. Sokszor leírtuk már, hogy mielőtt külföldi utakra indu­lunk, meg kellene ismernünk szőkébb hazánk értékeit. E gondolatok jórésze egy kis füzetben olvasható, egy, a na­pokban lezajló rendhagyó to­vábbképzésre fogantak. Koltai Magdolna, megyei rajz szak- felügyelő lelkes szervezésében, a Baranya megyei Pedagógus Továbbképző Intézet segítségé­vel kidolgoztak egy öt évre szó­ló kirándulási programot, mely­nek célja Magyarország román, gótikus műemlékeinek feltérké­pezése, megismerése. Olyan műemlékekről van szó, melyeket egyáltalán vagy nagyon keve­sen ismernek. Kezdetben csak razj-szakosoknak indult ez a hasznos kezdeményezés, de ké­Bár a percnek most nincs különösebb jelentősége, mégis az órámra nézek. Arra gondo­lok ugyanis, hogy ebben a pil­lanatban szerte az országban 30 Centrum Áruházban ugyan­ilyen hétköznapi csúcsforgalom van, mint itt Budapesten a Csillag Áruház női konfekció osztályán, ahol állok. S a vá­sárlók - pontosabban az ér­deklődök, akikből nem piindig lesz vevő — ugyanúgy, ugyan­ilyeneket kérdeznek, mint itt. „Van-e ebből más szín is?", „Megmutatna-e két számmal nagyobbat?”, „Ugye, nem ha­ragszik, ha még gondolko­dunk?” ... és így tovább. Hogy itt is, ott is kérnek, kérdeznek — rendben van. Most kivétele­sen azt tartom nagy dolognak, hogy 30 áruházban minden bi­zonnyal ugyanilyen készsége­sen, udvariasan, nemcsak el­adásra, hanem segítségre ké­szen is válaszolnak. Szívvel, lélekkel Leegyszerűsítve, mondhat­nám azt is, hogy a Centrum Áruház Vállalat 7500 dolgozó­ja azért kapta a pártkongresz- szus és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny eredményeiért a nagyon magas kitüntetést, a Központi Bizottság kong rész ­szusi zászlaját, mert számukra napról napra az Elégedett Ve­vő volt a legfontosabb cél. Persze korántsem állítom, ők sem mondják, hogy mindenki mindig elégedetten távozott az áruházból. De szívvel, lélekkel arra törekedtek, hogy kielégít­sék az igényeket. Amit többek között az is bizonyít, hogy ta­valy 7 milliárd 320 millió fo­sőbb úgy döntöttek a szerve­zők, hogy ének-zene, magyar nyelv és irodalom szakos taná­rok is vegyenek részt rajta. Nemcsak a kirándulás résztve­vőinek volt tanulságos az első túra, hanem élménybeszámolóik alapján a többi kolléga is vál­tozatosabbá teheti az évente esedékes országjáró programot. A kirándulást megelőzően a kor képzőművészetéről, irodalmáról és zenéjéről hangzott el vetített­képes előadás, melynek során például megtanultak egy gre­gorián éneket, valamint a kor jellegzetes dallamára született dalt. A kirándulás során a mű­emlékek megtekintésekor fel­olvasásokat tartottak, énekeltek. Az élmény a közvetlensége miatt maradandó volt, mind a 47 tanár tartalmas ismeretter­jesztésről szólott a kirándulás után. Az ötéves program első túrájának állomásai voltak: Egregy, Kallósd, Tűrje, András- hida, Böde, Őriszentpéter, Vele- mér, Csempeszkovács, Sümeg, Szenyér és Zalaszántó. A következő évi tervben sze­repel Tác, öskü, Litér, Felsőőrs, Alsóőrs, Aszáfő, örvényes, Dör- gicse, Nagyvázsony, Szigliget, Révfülöp, Kővágóőrs, Kőröshegy. rintért árultak, 113,4 százalék­ra teljesítve a vállalati tervet. (Kevesebb panaszt, reklamá­ciót jegyeztek fel; ez is a szá­mokhoz tartozik.) Firtattam ... nem, nem a titkot, semmi titok nincs itt... az összetevőket, a központi vállalatvezetés és a helyi áru­házirányítás elhatározásait, üz­letpolitikai elgondolásait, amik mind-mind kiegészíthetik a jó eredmények magyarázatát. Szolid árpolitika Első helyre teszik az áruvá­laszték növelését. Méghozzá nem valami öncélú, — vakulj vevő az árubőségtől — meg­gondolás, hanem a néptöme­geket foglalkoztató párt- és kormányhatározatok gyakorlat­tá váltása alapján. Megszívlel­ték például a népesedéspoliti­kai,. vagy az ifjúságpolitikai határozatokat — a gyakorlat­ban. Kismama osztályokat, csecsemő- és bébi részlegeket, tinédzser sarkokat hoztak lét­re, ezekben sokféle-fajta áru­cikket kínáltak. Jellemző: a nagykereskedelemmel úgy fűz­ték szorosabbra a kapcsolatai­kat, hogy szocialista szerződé­sükben fő helyet kapjon ezek­nek az osztályoknak a folya­matos áruellátása. Méghozzá olyan áron, hogy a különböző igényeket valóban ki lehessen elégíteni. Ár... Azt állítják, alapelvük a szolid árpolitika. Esküsznek rá, kisebb haszonnal is többet lehet keresni nagy forgalom mellett. Tavaly többet —, s fő­leg határozottabban — alkud­tak az iparral, a nagykereske­delemmel. Volt úgy, hogy 4— 20 százalékkal tudtak olcsób­ban vásárolni és eladni. Száj­propagandával Kérdezhetik, miért? Hogy az érdeklődő bemenjen az áru­házba. S vevő legyen belőle. Ezért is rendezték — s szer­veznek ezidén is — rengeteg vásárlási akciót, kiárusítást, ilyen Hetet, olyan Napot. Be­hívni, mit hívni, becsalogatni a vásárlójelölteket. Ide tarto­zik, amit a reklámról, a cég- és árupropagandáról mondtak a Centrum vezetői. Szükséges az újság, a rádió- a tv-reklám. De számukra a legfontosabb: a kirakat. A jó kirakat,, amely invitál, bemutatva a választé­kot. És fontosnak tartanak még valamit. A szájpropagandát, az elégedett vevő elbeszélését. Ez hatásosabb, maradandóbb — és olcsóbb is. A vevő akkor elégedett, ha jó vásárt csinált. Ha tetszik, ha megfelelő, ha jó, amit vett. Igen, elsősorban a minőségre gondolok, sok vásárlói bosszú­ság forrására. Mi újság Cent­rumúknál minőséq ügyben? Az áruházakban — függetle­nül az ipar és a nagykeres- kedejem minőségellenőreitől — külön minőségi átvevők kezén megy keresztül az áru. A fel­tételeket megszigorították és azokkal a szállítókkal, akik többször adnak okot kifogás­ra, az eddigieknél erélyeseb­ben lépnek fel. Minden eset­ben a végére járnak a rekla­mációknak. A választékbőví­tésnek és a minőségvédelem­nek egy sajátos fajtája az, hogy a Centrum Áruházak immár saját termelő üzemek­kel is rendelkeznek. Budapes­ten a Corvin Áruháznak pél­dául olyan kötőüzeme van, amely kiváló minőségben egye­di mintákat hoz forgalomba. Az Úttörő Áruház kis konfek­ció részlegében bakfis ruhá­kat készítenek. Bőrdíszműves termékeik is színesítik az áru- választékot; általában a női és a férfi konfekció osztályaikat látják el a 180 millió forintos forgalmat lebonyolító saját konfekció üzemükből. A Pár­duc védjegyük garantálja ter­mékeik jó minőségét. Fáradhatatlanok Futólag tettem már említést a haszonról, amelyet persze hivatalosan nyereségnek nevez­nek. Elégedettek a tavalyival. A dolgozók átlagban egy havi bérnek megfelelő nyereségré­szesedést kaptak, de talán en­nél is többet mond, hogy 1974- ben az egy főre jutó átlagbér — mindent beleszámítva — 6,1 százalékkal növekedett. Ami, ugye önmagában jelzi azt is, hogy a már többször emlege­tett elégedett vevőkkel szem­ben, a pult másik oldalán, minden bizonnyal elégedett eladók is állnak. Közismert a kereskedelem munkaerőgondja. Más vállala­tokhoz képest azonban a Centrumnak kedvezőbb a hely­zete, hiszen az áruházak dol­gozóinak több mint 50 száza­léka törzsgárda tag, tehát olyan ember, aki ragaszkodik munkahelyéhez és társaihoz. Ök jártak az élen a kongresz- szusi munkaversenyben is. Or­szágszerte 293 brigádban csak­nem 4000 áruházi dolgozó ér­demelt ki különböző címeket és fokozatokat. A 31-bői hat áruház megkapta a Kiváló áruház címet is. Horváth Győző Miklósvári Zoltán A középkor emlékeinek felfedezése Elégedett vevők, elégedett eladók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents