Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-26 / 113. szám
Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamám, testvérünk és rokonunk, CSONDOR ISTVÁNNÉ Vörös Katalin 65 éves korában rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése április 29-én, kedden fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Fájdalomtól megrendülve tudatjuk, hogy CSŐSZ DEZSŐ, a Vízmű V. dolgozója, 49 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunkat utolsó útjára április 29-én, kedden fél 2 órakor kísérjük a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, leányom, menyünk, testvérünk és kedves rokonunk, ÁRVÁI BÉLANÉ 41 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 29-én, kedden fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kedves munkatársnőnk, a 155. sz. bolt dolgozója, ÁRVÁI BÉLANÉ 41 éves korában, váratlanul elhunyt. Utolsó útjára április 29-én, du. 12.30 órakor kísérjük. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Baranya megyei Élelmiszer Kereskedelmi Váltalat. Megrendüléssel tudatom mindazokkal, akik ismerték, hogy OZV. FEHÉR JÓZSEFNÉ volt őz utcai lakos elhunyt. Temetése április 22-én volt. Egyben köszönöm ismerőseim megjelenését, unokája, Erika. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, apósom, nagypapám, testvérem és kedves rokonunk, PUSCH JÓZSEF szabómester, 63 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 29-én, kedden 3 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. Gyászoló család. Drága felejthetetlen feleségem, CSERNYÁNSZKY LASZLÓNÉ Rácz Lili Lídia hamvasztás utáni búcsúztatása 1975. április 28-án, 15 órakor lesz a központi temető dísztermében, mely után hamvait a kápolna alatti sírhelyen helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonsággal, barátaival és volt munkatársaival, mindazokkal, akik szerették és becsülték, hogy KOLLER JÖZSEF könyvkötő, a Vegyesipari V. nyugdíjasa, f. hó 20-án, 82 éves korában elhunyt. Temetése 29-én, kedden du. 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolják felesége, leánya, unokái, testvérei és széleskörű rokonsága. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk, ID. KÖVES GUSZTÁV nyugdíjas, hosszú betegség után április 23-án, 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése április 29- én, kedden du. 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, drága jó nagyanyánk, dédanyánk, OZV. KOVÁCS JANOSNÉ Pécs, Citrom u. 10. sz. alatti, volt pécsbányatelepi lakos, 88 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 29-én, kedden 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, KONTOS FERENC temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével^ mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ARADI JÓZSEF mohácsi temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk a Pécsi Megyei Bíróság elnökének és dolgozóinak, felejthetetlen férjem, drága édesapánk, DR. DELY ISTVÁN elhunyta alkalmával tanúsított részvétükért és a végső búcsúztatáshoz nyújtott közreműködésért. Ezúton köszönjük a számos intézmény, barátok és ismerősök koszorúit, virágait és más formában kifejtett együttérző részvétüket. Gyászoló család. Felsőfokú KALÁSZ végzettséggel pénzügyi számviteli munkakörben elhelyezkednék. ,.Tízéves gyakorlat” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kőműves mellé segédmunkásnak elmennék. „Szombaton, vasárnap” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Uránvárosi, tanácsi kettőszobás összkomfortos lakásomat elcserélném háromszobásra. Komfortos is lehet jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Várpalotai kettőszobás tanácsi bérlakásomat pécsi egyszobásra vagy hasonlóra cserélném. Cím: Zsilina Ferenc, Várpalota, Kun u: 2. Albérleti szoba két diák részére kiadó. Telefonj 17-343L __ E lcserélném uránvárosi kétszoba összkomfortos lakásomat háromszobásra. Uránvárosiak előnyben. Tel.: 16-602. Kétszobás nagy erkélyes összkomfortos tanácsi lakásomat két kisebbre cserélem. Minden megoldás érdekel. „Tanácsi” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kossuth Lajos utcába cserélném belvárosi, 30 m2-es tanácsi összkomfortos lakásom. „Minden érdekel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 4 1/2 szoba komfortos tanácsi lakást cserélnék 2 szobás hasonlóra. Ajánlatokat „Belváros” jeligére kérek a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném Jókai téri kétszoba + személyzeti szobás összkomfortos nagyméretű tanácsi lakásomat egyszoba kony- hás vagy garzon összkomfortos belvárosi lakásért. Telefon: 17 és 20 óra között: 18-426. Albérleti szoba két diáklánynak kiadó. Kertváros, Varsó ny utca 8. I. emelet 4. ajtó. Fiatal házaspár egy gyerekkel szoba kony- hás albérletet keres „II—III. kerület” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ GARAZS átadó Váci Mihály utcában, Sillven Áruház mellett. „Fűtött — 50” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Garázs alumínium hullámlemezes és Zsiguli gumik eladók. Érdeklődni: gépipari iskola portáján, 48-as tér 2. Onindítók, dinamók, feszszabályozók, egyéb villamos munkák gyors, pontos javítása. Gépkocsik vizsgára való felkészítése. Wolfram Ernő, Pécs, Szigeti u. 62. ______________ C F-es Trabant 601-es motorral, sürgősen eladó. Pellérd, Ady u. 11. UC-s Dácia kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni du. 3-tól, Péter u. 27. ________ C X-es 1000 MB, ugyanott sikondai Erdei út 14. alpesi nyaraló eladó. Pécs, Tolbuhin u. 74. Újszerű Duna oldalkocsi eladó. Kölked, Vörösmarty u. 6. Délután. ADAS-VÉTEL Eladók az alábbi anyagok: használt kisvasúti sin 8—10 kg-os, használt kisvasúti vb. alj, 760 mm-es, új vasúti telített talpfa 2,5 f nies, 2800x2800-as új vasajtó tokkal, használt kisvasúti váltók, a drá- vaszabolcsi lengyárban azonnal átvehetők. 30 mázsa morzsolt kukorica eladó. Mártírok u. 9. felső csengő. NB tizennyolc keretes méhcsaládok eladók. Vasas II. Kút u. 34. Urögi út, Fülemüle út környékére töltésnek földet adnánk. Szállítást biztosítjuk. Érdeklődni: 17-399-es telefonon, 18 óra után. Rendeljen ön is. Faragott paraszt étkezőt, egyedi modern lakberendezést Gács András asztalosmestertől, 7741 Bogád, Sportpálya. Szép bútorok vétele és eladása. Mártírok u. 18. Telefon: 20-571. Méhek nagyboconádi kaptárban, kerítésfonat, 273 négyszögöl telek eladó. Magyarürögi út 130. 17 család méh NB fekvő koptárban teljes felszereléssel eladó Cím: Pécs, Hoffmann Antal, Irányi D. tér 8. III. em. 8. 10 hetes boxer kan eladó. Pécs, Bártfa u. 10. Szoba és kisméretű konyhabútor eladó. Pe- tőné, Pécs, Felsővám- ház u. 39. Betonkeverőgép egy vagy háromfázisú motorral eladó. Pécs, Szőlő u. 53. Eladó egy nagy és kis gázpalack melegvizes gázbojlerrel, garzon főzőtűzhely biztosító készülékkel. Pécs, Tompa M. u. 51. _____________ N agyméretű cserép, gerendák, szarufák, ajtók, ablakok, cementlap eladók. Pécs, Magyarürö- gi út 27.______________ 9 db-ból álló faragott bútor eladó. „Népművészet” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Újszerű 50 I. Lehel hűtőgép eladó. Toldi M. u. 3. II. em. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Kézzel faragott spanyol stíl ebédlőbútor eladó. Szigetvár, Miklós u. 26. Nyúlketrecek eladók, vasból önetetős tepsis rendszerű. Aba ligeti út 8. Veresné. INGATLAN Szigetvár, Szegfű utca 12. szám alatt kettőszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Csan- kó Elemér, Dencsháza. Balatonfenyvesen 120 négyszögöl vízparti telek eladó. Érdeklődni: Balatonboglár, Szabadság u. 30. Telefon: 155. Teklafalu, Fő utca 129. számú családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Fonyódliget, Thököly u. 18. sz. kétszobás villa eladó. Érdeklődni a helyszínen. Pogányban, Kossuth u. 42. sz. ház azonnal beköltözhetően eladó. Ipari áram van. Érdeklődni a helyszínen, 19-én: 12—15 h-ig, és 27-én: 08—16 Mfl.___________ Két szobás öröklakás eladó. 250 kp. -f- OTP. Érdeklődni 17 óra után a 20-983-as telefonon. Eladó Szendrey Júlia utca 8. sz. ház (Kórház tértől 1 perc) beköltözhetően, kp. fizetéssel. Ugyanitt kőris bútorok. Érdeklődni kedden és pénteken 5— 6 óra között. Csongor György, Pécs, 39-es dandár út 4/c. _____ H arkányban, társasházban lévő, kétszobás összkomfortos lakrész eladó. 330 ezer jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nagymeszes dűlő 5. sz. alatt 440 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Bittner Alajos u. 12. Jávor. Belvárosi háromszobás öröklakás, cserelakással beköltözhetően eladó. Telefon: 14-346. ___Délután. H arkánytól 4 km-re 2 szobás családi ház, melléképületekkel, kerttel eladó. Érdeklődni: Bélicki János, Kovács- hida, Móricz Zsigmond u. 51.____________ 3 szobás családi ház eladó. Főbérleti lakáscserével beköltözhető. Cím: Kaposvári utca 5. Szép kilátással, jól termő 338 négyszögöl szőlő eladó, építési engedéllyel. Makór tető_ 6. Csokonyavisonta fürdőtelepen, 76-os számú fa víkendház eladó. Érdeklődni a helyszínen április 28-án 10-től 15 óráig. HARKÁNYTÓL 2 km-re, kétszobás családi ház, melléképülettel, 970 n-öl területtel eladó. Veres Gyula, Ipacsfa, Kossuth L u. 18. ___________ ELC SERÉLNÉM békéscsabai két szoba összkomfortos lakásomat hasonló pécsiért. Érdeklődni: 16-602, vagy 11-275 telefonon. Minden érdekel.__________ E ladnám vagy elcserélném Szigeti úti családi házam tanácsi, vagy szövetkezeti lakásért, + kp.-ért. „Pécsi nyár” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ P écsi, két szoba, hallos, kertes, garázsos házam megegyezéssel budapesti másfél szobás tanácsi lakásra cserélem, vagy eladom. — „Tettyénél” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosi, háromszobás öröklakás kp-ért eladó. Pécs, Liszt F. u. 18., emelet. Beépíthető 270 négyszögöl házhely eladó. Báli- esi úton — Telefon: 10-129. Hunyadi út 18. Balatonszabadi falu, — Rákóczi utca 3. sz. alatt, kertes családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Almamelléken 1 hold szántóföld, szőlőtelepítésre alkalmas, olcsón eladó, vagy bérbeadó. Mohács, Tanácsház u. 11., Paár Ferenc. Azonnali beköltözhető- séggel eladó belvárosban kertes fél házrész. Egyszoba összkomfort, plusz egy szoba, garázs. „Gabi” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Sürgősen eladó családi ház. Komló-Dávid- föld, Székely Bertalan u. 62. szám alatt. Mohács—Bár között, út mellett 228 n-öl telek 10 ezer db téglával, közművesítési lehetőséggel olcsón eladó. Érdeklődni: Pécs, Kodály Z. u. 16. Plisz. Harkány, Terehegyen, szép helyen 200 négyszögöl házhely lakássá átalakítható épülettel eladó. Érdeklődni: Te- rehegy, Postán. Kiss Ernő u. 47. sz. ház részben beköltözhetően eladó. 200 n-öl lugas szőlő 20 barackfával, kút, villany van, a műúttól 300 m- re, Szentmiklóson eladó. Hétvégi házra alkalmas. Érd.: Pécs, Ka- pács u. 9. PVSK-pálya mellett. Eladó 600 n-öl szántó, szőlőnek alkalmas. Több szőlő között. Új telepítések, víkendházak mellett. Nagyárpád, Kemény Zs. u. 77/B. Belvárosban levő 1 szobás szövetkezeti garzon lakást és 2 kis szoba, konyha, kamrás házrészt cserélnék 2V2—3 szobás szövetkezeti vagy saját tulajdonú lakásra. „Minden csere érdekel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pelíérden 180 n-öl szőlő, út mellett, eladó. Érdeklődni: Hőgyes E. u. 15. ________ E ladó 250 n-öl víkend- telek. Nagypostavölgy, 62. sz._________________ 35 0 n-öl szőlő eladó a patacsi hizlalda fölött. Érdeklődni: Lotz Károly út 23._________________ P esthidegkút központjában 2 szobás komfortos ház nagy telekkel beköltözhetően eladó. „Gyöngyvirág” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___________________ E ladó 300 n-öl hétvégi ház építésére alkalmas telek. Érd.: Nagyszkókótető 3. sz^_____________ 3 szobás összkomfortos családi ház rövid beköltözés! ‘határidőn belül eladó. Megtekinthető: Pécs, Tettye u. 44. 305 n-öl szóló faházzal a parkerdő alatt eladó. Kandó K. u. 11._______ I . kerületben két szobának megfelelő földszinti lakás beköltözhetően eladó. „öröklakás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______ _________ H arkány—gyűdi elágazásnál 1200 n-öl hétvégi teleknek alkalmas terület megosztva is eladó. Németh Anna_u. 25.__ M agasföldszint építésére házhely eladó, vagy nyaralóért elcserélhető. Érd.: 19-640 telefonszámon délutáni órákban. Kétszobás családi ház sürgősen eladó. „Minden variáció érdekel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____ 80 0 n-ÖI szőlő megosztva is eladó. Víz, villany van. Tiborc u. 86. sz. ______________ E ladó 2 db szoba, konyha éléskamrás lakás, nem beköltözhetően, minden elfogadható árért. Érdeklődni: Torda u. 9. bejárati ajtón jobbra, du. 5 óra után. _ H áromszobás, modern építésű, első emeleti, nagy gardrobos, étkező- konyhás, kétloggiás, nyugati fekvésű távfűtéses Petőfi úti öröklakásomat elcserélném egyszobás, modern (nem panelos) öröklakásra, vagy bérlakásra. Kész- Dénzért is eladó. Telefon: Húsz-négyszáznegy- venkilenc, este nyolcig. Eladó 3 szoba -f- 1 szoba, konyha, 2 fürdőszoba belvárosi házrész beköltözhetően. Tel.: 11- 275. Ugyanott: 1 szoba, konyhás, garázsos, 75 m2 alapterületű házrész beköltözhetően el- adó. ________________ B udán 63 m2-es termálvizes, OTP öröklakás, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: este 7 után. 12- 764 telefonon. Eladó szanálandó házrész, szoba, konyha, mellékhelyiségek. Beköltözés megbeszéléssel. Megtekinthető: naponta 3—7 óráig. Pécs, Major u. 5. Porcelángyár közelében. Dunaszekcső belterületén háromszobás családi ház, mellékhelyiségekkel, nagy kerttel beköltözhetően eladó. Cím: Dunaszekcső, Szik- vízüzem. Hollós. Elcserélném családi házamat lakásra megegyezéssel. Veresné, Abalígeti út 8. E S Esküvői ruha kölcsönzés 300 Ft-tól, koszorúslányruha új készletből. János u. 11. HAZASSAG Két 40 éves, kisportolt külsejű, jómegjelenésű, rendezett anyagi körülmények között élő férfi társaság hiányában keresi házasság céljából 30 éves korig csinos, barna hölgyek társaságát. Csak fényképes választ „Nemcsak 20 éveseké a világ” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 41 éves, 175 cm magas, nőtlen férfi, 2000 Ft havi keresettel, házzal — kis halláshibás — megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő lánnyal, vagy elvált asszonnyal, aki otthonába jönne. Csak teljes címre válaszolok. DU- NAPART jeliqére, a mohácsi hirdetőbe, Ta- nácsház u. 1. 57 éves, alacsony termetű, egyedül élő nyugdíjas férfi 1000,— Ft nyugdíjjal, plusz keresettel, keresi szolid, magányos asszony ismeretségét házasság céljából, kinek otthonába menne, ahol szakmájában együtt dolgoznának. „Díszműáru-készítő” jeligére a mohácsi Magyar Hirdetőbe. 54 éves, 172 cm magas, kocsival rendelkező férfi megismerkedne házasság céljából 40—46 éves korig szerény, egyszerű, csinos, házias, jólelkű, természetkedvelő elvált vagy özvegyasszonnyal. Lakás szükséges. Fényképes részletes leveleket kérek. „Nem kalandot keresek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Negyvenes, jól kereső elvált férfi 28—34-ig fekete, barna lány vagy elvált asszony ismeretségét keresi házassáp céljából. Csak fényképes, címmel ellátott levélre válaszolok. Lakással rendelkezők előnyben. „Élettárs — házasság” jelige a Sallai u. hirdetőbe.______________ Érzelemre, értelemre igényes egyedülálló értelmiségi csinos nő, belvárosi lakással, kocsival, átlagon felüli természetkedvelő, igényes férfit keres 58-ig házasság céljából. Diszkrécióval kezelt teljes című levelet kérek. „Pénz nem boldogít” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.___________ _ 38/165 elvált, egy fiúgyermekkel, több nyelvet beszélő, jó állással, szellemi munkakörben, művészethez értő asz- szony keresi olyan férfi ismeretségét házas- sáq céljából, aki szolid, belső értékekkel rendelkezik és otthonába fogad minket. „Erato” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______ 2 4/168 gyermektelen, elvált, érettségizett adminisztrátor, társaság hiányában megismerkedne 27—32 éves, lehetőleg lakással rendelkező intelligens férfivel, kizárólag házasság céljából. Fényképes levelek előnyben. „Komoly szándék” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. 170/28 barna, nőtlen vidéki szakmunkás vagyok. Ezúton keresem azt az intelligens, sokoldalú leányt, aki egy életen át hűséges feleségem tudna lenni. „Jómodor a fő, engem nem sürget -az idő” jeligére a Hunya- di úti hirdetőbe.______ 28/160 magas, szemüveget viselő, elvált szakmunkás fiatalember, házasság céljából megismerkedne elvált asz- szonnyal 35 évesig. Gyerek nem akadály. Családi házam van. — Fényképes leveleket a „Remény 75” jeligére a Hunyadi úti hirdető- be._____________________ 1 67 cm magas, 47 éves, káros szenvedélytől mentes, dolgozó férfi megismerkedne korban hozzá illő nővel házasság céljából, lakás szükséges, gyerek nem akadály. „Józan élet” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 70 éves nyugdíjas vagyok, szeretnék megismerkedni házasság céljából egy művészetet kedvelő nővel, akivel a még hátralevő éveket eltölthetném. „Orgona” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 23 éves, 168 cm magas, szőke, elvált férfi megismerkedne hozzáillő nővel házasság céljából. „őszi esküvő” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Vállalati tisztviselő 3500 Ft átlagkeresettel megismerkedne kimondottan csinos, hasonló keresettel rendelkező, érettségizett, házias, természetkedvelő, gépkocsitartást igénylő, független elvált asz- szonnyal, 46 éves korig, házasság céljából. Kézzel írott leveleket „Együtt nyaralunk” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 21 éves, 167 magas óvónő keresi azt a modern gondolkodású, intelligens férfi ismeretségét, aki szereti az irodalmat, természetet, sportot. Kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. „Virágok” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _______ 160/60 özvegy, vidéki nyugdíjas szakmunkás vagyok. Korban hozzám- i llő, intelligens, sokoldalú, engem és mindent megbecsülő nyugdíjas nőt keresek élettársnak, saját kertes házamba. „Hív a virágos udvar” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 24 éves, 165 magas, érettségizett, rendes, szolid lány megismerkedne intelligens, komoly fiatalemberrel, házasság céljából. Fényképnek örülnék „Talán megtalállak” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 33/173 kétgyermekes özvegy szakmunkás vagyok. Ismeretség hiányában ezúton keresem azt a lányt, vagy asz- szonyt házasság céljából, ki gyermekeimnek szerető anyukája és' nekem hű feleségem lenne. Fényképes levelekre válaszolok. „Duna” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Keresem annak az elvált vagy özvegyasz- szonynak ismeretségét házasság céljából 30-tól 35 évesig, aki szeret falun lenni és aki a háztartást szereti vezetni. Bővebbet levélben közlök. Fényképes levélre válaszolok, egy gyermek nem akadály. „Őszinteség, bizalom” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szeretettel meghívjuk önt is A DUNA CIPŐGYÁR, BUDAPESTI BORIPARI VÁLLALAT ÉS A DUNÁNTÚLI CIPÖKERESKEDELNJI VÁLLALAT 1975—76. ÉVI őszi-tavaszi modelljeinek bemutatójára A bemutató helye: A Centrum Áruház ajánlata: TERITEK függönyök nagy választékban, fehér és színes színben, 1,50 méter szélestől 3 méterig Építkezők, figyelem! B 30-as blokktégla pántolt egységrakatokban, gépi feles lerakással GORCSONYI 1. SZ. TÉGLAGYÁRBÓL TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁSSAL NAGY TÉTELEKBEN IS VÁSÁROLHATÓ, DÉLDUNANTÚLI TÜZÉP PÉCSI 1. SZ. TELEPÉN, Pécs, Megyeri út 10.