Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-19 / 106. szám
HETI JEGYZETÜNK Nagyság és középszerűség A héten örülhettünk nemzetközi sportsikereknek js. Har- gitay András a 400 yard^s vegyesúszásban amerikai bajnokságot nyert, Verrasztó Zoltán pedig második helyen végzett a 200 yardos hátúszásban. Miért nem az ö nevüktől harsogtak a lapok sportoldalai? Mert egyebek kötötték le a figyelmet. Kevésbé sikeres, középszerű események. Pedig ami Hargitaynak sikerült, az nem mindennapi esemény. Rajta kívül csak Shane Gouldnak, az ausztrálok „aranylányának” sikerült vendégként amerikai bajnokságot nyerni. Apropó, középszerűség. Kérdezhetik sokan, mi kifogás érheti azt, aki nem képes világrekordok döntögetésére, de kemény munkával tisztes, közepes eredményeket ér el? A doltog nem így áll. A sportban mindig vannak elsők, másodikak, és így tovább. Nem szégyen tizediknek lenni sem! Hiszen még a tizedik helyezés is tükrözhet maximális erőkifejtést, alapos felkészülést, elszánt akaratot. A középszerűség ott kezdődik, ahol az elért eredmények önelégültséget szülnek, ahol megszűnik a többre való törekvés és elvesznek egyúttal azok a hajtóerők is, amelyekről lehetséges volna még erőt meríteni. A sport nagy egyéniségei talán soha nem ismerték az elégedettség érzését. Hiszen ők nem is az eredményekkel, hanem mindig önmagukkal álltak harcban. Mindig önmagukat kívánták meghaladni. Példákat bőven sorolhatunk. Például Zsivótzky Gyula súlyos betegsége után sem adta fel a harcot az olimpiai aranyárt. Meg is szerezte. Földi Imre a negyedik olimpiáján szerezte meg az aranyérmet. Pedig megállhatott volna egy ponton, egy világcsúcs, vagy egy világ- bajnokság után. A legfrissebb példa Hegedűs Csabáé. Egyéves kihagyás után, miközben a szó szoros értelmében az életéért is meg kellett küzdenie a súlyos autóbalesete után, ismét szőnyegre lépett és ismét versenyt nyert. És megcélozta Montreált, ahol már ismét tuskirályként akar szerepelni. Feltűnően sokan rekednek meg, válnak idő előtt kiégett sportolóvá. Nyugodtdn ide sorolhatjuk a volt világ- és Euró- pa-bajnokokat is, akik emberi tartásukat veszítették el egy sikeresen induló pályafutás elején. Csakúgy, mint azokat, akiket a kitartás hiánya, vagy az ijesztően növekvő követelményektől való félelem állított meg a feljebb vivő úton. Érdemes lenne alaposan megvizsgálni, miért hiányoznak többhelyütt azok a fiatalok, akik az „öregektől” átvennék a stafétabotot, biztosítanák a sportág sikereinek folyamatosságát. Ugyan hol vannak azok a fiatal atléták, mindenekelőtt a dobóatléták, a súlyemelők, birkózók és még sorolhatnánk, akik a volt világnagyságok helyét átvennék? ígéret valamennyi sportágban sok van. Jóval több, mint korábban. Csak, mintha az ígéretek beváltása visszaesett volna ... És nem is az a baj, hogy a középhadat képviselők többen vannak talán, mint korábban, sokkal inkább fájó, hogy nem lépnek ki .tömegesen a középhadból a valódi élvonalba, ami egyet jelent azzal, hogy az élvonal középszerűvé válik, és természeténél fogva egyúttal példaképpé is emelkedik. Pedig az olimpia nagyon közeleg! És a középszerűséget ott nem díjazzák! — K — LABDARÚGÁS. Bolyban nagy érdeklődés mellett rendezték meg a járási felszabadulási labdarúgó kupa döntőt. Tizenhat csapat küldelméből a döntőbe Dunaszekcső és Székely- szabar csapata jutott. A dunaszek- csőiek 1:0 arányban nyertek és ezzel maguknak biztosították a kupát. KÉZILABDA. A megyebajnokság mérkőzései. Férfi csapatok. ,,A" csoport: Tanárképző—Kesztyűgyár 17:22, Szentlőrin;—PEAC 10:15, Siklós—PMSC II. 21:31. ,.B" csoport: Nagyharsány— Komló II. 26:14, Sportiskola—Mecsek- nádasd 18:20, Műszaki Főiskola—Ist- ván-akna 25:15. Női csapatok: ,,A" csoport: PEAC—PMSC II. 12:15. Carbon—Tanárképző 8:15, Porcelángyár— Kesztyűgyár 12:13. ,,B" csoport: Sportiskola-- Boly 28:12, Műszaki Főiskola—Cserkút 6:ó. Szabadnapos a Pécsi MS<| ; Rangadó Komlón • Nehéz 90 perc előtt a PVSK • Új edző Véménden % A Szigetvár segíthet a Pécsi VSK-nak Az NB I. hétvégi fordulójában a PMSC csapata nem játszik, a piros-feketék szabadnaposak lesznek. Szombaton délután azért pályára lép a csapat, az ellenfél a tartalék gárda tesz. A mérkőzést Üjmecsekalján játsz- szók, 14 órakor. Az NB ll-ben ismét bajnokesélyessé lépett előre a Komlói Bányász. A kék-fehérek a tavaszi fordulóban még veretlenek. Hat mérkőzésen döntetlen volt az eredmény, legutóbb pedig győztek a fővárosban a Ganz- MAVAG ellen. Vasárnap rangadó lesz a kökönyösi pályán, a MÁV DAC lesz a hazaiak vendége. A komlóiak szeretnék otthon tartani a két pontot. Van is mit törleszteniük a győriekkel szemben, hisz ősszel a MÁV DAC négy gólt lőtt a komlói hálóba. Az NB lll-ban is érdekes összecsapások lesznek. A PVSK az ugyancsak bajnokjelölt Dunaújvárosi Építők vendége lesz. A Vasút csak úgy maradhat versenyben az első helyért vívott harcban, ha legalább egy ponttal tér haza Dunaújvárosból. A Szigetvár viszont vasárnap sokat segíthet a PVSK- nak, mert Csöréék a jelenlegi első helyezett BVSC csapatát fogadják. A Véménd csapatánál új edző ül vasárnap a kispa- don. Az eddigi szakvezető Tárcza Zoltán börtönbüntetését tölti, így az egyesület megvált az edzőtől. Az új edző az ifjúsági csapat volt mestere, Csoboth Menyhért lett. A Véménd vasárnap Siófokon játszik és idegenben lép pályára a Mázaszászvár együttese is. Baranya Kupa Megkezdődött a háromnapos ökölvívó-viadal SARDI (PVSK) ÉS METZGER (STEINMETZ SE) GYŐZELEMMEL KEZDETT Nagy érdeklődés mellett a PVSK tornacsarnokában pénteken délután megkezdődött az V. Baranya Kupa ökölvívó viadal. A mérlegelésnél 18 egyesület 65 versenyzője jelent meg. Megérkezett Botos (Salgótarján) és Pákozdi (Honvéd), így a lengyelországi Európa bajnokságra készülő versenyzőket is láthatja majd a közönség. Az ünnepélyes megnyitó után elsőként a váltósúlyú Budai Dunántúlt napló ____ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-695. Telex: .2-211 Feielős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 A selejtezők első mérkőzésén váltósúlyban a Kaposvári Dózsa ver* senyzője, Budai (fehér mezben) egyhangú pontozással győzött Nagy (Bp. Vasas) éllen. Fotó: Arató (Kaposvár) és Nagy I. (Vasas) lépett szorítóba. A mérkőzést fölényesen nyerte a kaposvári versenyző. Légsúlyban küzdelmes összecsapást hozott Botos J. (Zalka) és Csordás (Tatabánya) találkozója. A mérkőzésvezető Botost a II. menetben sérülés miatt leléptette. Harmatsúlyban az újpesti Jakabnak nem okozott különöse6b gondot a nem is oly régen még eredményesebben szereplő Horváth (Kaposvár) legyőzése. Ebben a súlycsoportban lépett szorítóba elsőként pécsi versenyző. Jerzsabek (Steinmetz SE) jól kezdett, de elfáradt és a második menet után feladta a mérkőzést Sürü (Kun Béla SE) ellen. Könnyűsúlyban az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes Botos A. (Salgótarján) a második menetben döntő fölénnyel győzött Pandurics (Steinmetz SE) ellen. Sárdinak (PVSK) nagyobb szerencséje volt a tatabányai Láng ellen. A második menetben mindketten megsérültek, és a mérkőzés eddigi állása alapján Sárái győzött pontozással. Kisváltósúlyban Galambos (Steinmetz SE) szorps mérkőzésen szenvedett vereséget Borbélytól (Kun Béla SE). A váltósúlyú Vígh (Kecskemét) ellen o harmadik menet közepéig állta Döme (Vasas), majd feladta a találkozót a fővárosi versenyző. Az egy héttel ezelőtt a II. osztályú vidékbajnokságot nyert Metzger (Steinmetz SE) pontozással bizonyult jobbnak Lévai (Kaposvár) ellen. Nagyváltósúlyban jól kezdett Török (Steinmetz SE), a második menetben azonban Tápai (Kun Béla SE) meglepte a pécsi versenyzőt és kiütötte. A mérkőzéseket megtekintette Adler Zsigmond, a válogatott szaktanácsadója is. A mérkőzések lapzártakor még tartottak. (Lázár) „Nélkülük semmit sem tudnánk csinálni99 Társadalmi aktiváli P sténként benépe- sedik a megyei sportház. A sportágak szakszövetségei tartanak szövetségi napokat. A szövetségek vezetői kivétel nélkül társadalmi munkások, szabad idejüket áldozzák kedves sportáguk érdekében.- Huszonnyolc sportágban több mint 300-an tevékenykednek — mondatta dr. Szepezdi István, a Megyei Sporthivatal munkatársa. — Nélkülük semmit sem tudnánk csinálni, vannak közöttük fiatalok, idősebbek, kivétel nélkül mindegyiket a sport szeretete hozta ide. Tevékenységük sokrétű, sportáguk szakmai munkáját irányítják, szervezik, nyilvántartásokat vezetnek, játékvezetőket, versenybírákat képeznek. Kiírják és megrendezik a versenyeket, bajnokságokat, intézik a játékvezető küldést, értékelik az eredményeket. Fülöp Miklós 10 évet kosárlabdázott a PVSK színeiben, aztán 10 évet játszott a Postásban. 1965-ben hagyta abba a játékot, de már előtte feljárt a szövetségbe, játékvezetői vizsgát tett. A megyei szövetség főtitkára, az NB lll-as bizottság elnöke. Hétfői napokon ő az első, aki a szövetségi napra érkezik, és ő az utolsó, aki elmegy. Fél 4-től fél 9-ig sok mindent intéz. Az NB III. mérkőzésein a Baranya megyei csapatok mellett Tolna, Somogy megyei és bajai kosárlabdázók is részt vesznek. Három megyével kell tartani a kapcsolatot. Szombaton és vasárnap mérkőzéseket vezet, I. osztályú játékvezető.- A kosárlabda népszerű sport, különösen a diákság körében. Ezt igyekezünk kihasználni a sportág fejlesztése, megerősítése érdekében. Szeretnénk, ha Pécs, Komló, Szigetvár mellett a megyéber mind több helyen foglalkoznának kosárlabdával. Ezért örü lünk a mohácsi kosárlabdacsapotok jelentkezésének. Szabó Cz. István, a Kézilabda Szövetség úttörő bizottságában tevékenykedik. Huszonhárom évvel ezelőtt 13 éves korában az egyetemi tornacsarnokban ismerkedett meg a kézilabdával. Azóta nem tud szakítani vele. Sokáig a PEAC játékosa volt, aztán a Bányász NB l-es csapatában szerepelt. Később edző lett, két évig irányította az NB l-es újhegyi csapat edzéseit. Most régi egyesületénél, a PEAC-nál tevékenykedik. Jóformán minden szabad idejét a kézilabdának szenteli. Az edzések mellett jut ideje játék- vezetésre. és hétfői napokon a szövetségi napokra is. — Most rendezzük a városi úttörő bajnokság mérkőzéseit. A kerületi bajnokságok után a gyerekek a döntőket játsz- szák. Sok tehetséges, ügyes fiú és lány szerepel a csapatokban. Érdemes velük foglalkozni. Ricza József már elmúlt 70 éves, de a röplabda-mérkőzéseken mindig ott van. Még játékvezetésre is vállalkozik. — Józsi bácsi, mikor ismerkedett meg a röplabdával? — 1949-ben vettem át a Gépipari csapatainak vezetését. 1959-ig a megyei szövetség elnöke voltam, most amolyan mindenes vagyok, ha kell mérkőzést vezetek, ha nincs jegyzőkönyvvezető, akkor leülök a kispadra. A szövetségben most várjuk a megyebajnokság nevezéseit. Pécsi csapatok mellett bükkösdi, mohácsi röplab- dások jelentkezésére is számítunk. Tíz-tizenkét csapat nevezését várjuk. Nem sok. De öt csapatunk játszik az NB ll-ben és kettő az NB II. júnior bajnokságban indul. A hétfői szövetségi napokon Ricza József és a szövetség vezetői sokat beszélnek arról, hogyan lehetne több csapot Baranyában. Hegyi István A hétvége sportműsora ÁPRILIS 19., SZOMBAT Labdarúgás. Megyei I. osztályú mérkőzések: BTC—Steinmetz SE. Bőrgyárpálya, 15.00, Kesztyűgyár—Beremend, Pécsbányatelep, 15.30. Ökölvívás: V. Baranya Kupa verseny, PVSK-csarnok, 17.00. Asztalitenisz. NB II. mérkőzések: PEAC—Dunaújvárosi Kohász, férfi csapatok, Egyetemi Tornacsarnok, 14.30, Vasas II.—Perbál, férfi csapatok, Vasas II. általános iskola, 17.30. Kosárlabda. NB. II. mérkőzések: PMSC—Zalaegerszegi Építők, férfi csapatok. Építők úti általános iskola, 17.00, Teke. NB II. mérkőzés: PMSC— Beloiannisz, férfi csapatok, PMSC- tekecsarnok, 14.00. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP Labdarúgás. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—MÁV DAC, Komló, 16.00. NB III. mérkőzések: Siófok—Véménd, Siófok, 16.00, Dunaújvárosi Építők— PVSK, Dunaújváros, 16.00, Törekvés— Mázaszászvári Bányász, Budapest. 16.00, Szigetvár—BVSC, Szigetvár, 15.00, Megyei mérkőzések: Mohács— Mágocs, Mohács, 16.00, Porcelángyár —Vajszló, Porcelángyár-pálya, 10.00, Vasas II. Bányász—Siklós, Vasas II., 16.00, István-akna—Boly, Pécsszabolcs, 16.00, PEAC—Sásd, Pécsújhegy, 10.00, Sellye—Kinizsi, Sellye, 16.00. Országos ifjúsági bajnokság, Mecsek csoport: Komló—Nagykanizsai Olajbányász, Komló, 14.00, Mázaszászvári Bányász—PMSC, Mázaszászvár. 10.30. Asztalitenisz. NB I. mérkőzések: PMSC—KSZVSE, férfi csapatok, Tüzér utcai PMSC-terem, 9.30, BTC—MÁV TI női csapatok, Bőrgyár, 9.30. Kerékpár. Országos kritérium bajnokság, pécsi versenyzők részvételével, Székesfehérvár, 13.00. Kézilabda. NB I. mérkőzések: Csepel—PMSC, férfi csapatok, Csepel, 10.00, Bakony Vegyész—PMSC, női csapatok, Veszprém. 11.00. NB I. B. mérkőzések: Békéscsabai Vízműr— Komlói Bányász, Békéscsaba, 9.15. NB II. mérkőzés: Pécsi Bőrgyár—Pápai Vasas, női csapatok, BTC-pálya, 10.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: PVSK —BEAC, női csapatok, PVSK-csarnok, 15.30. NB II. mérkőzések: Tanárképző Főiskola—ZTE, női csapatok, Tanárképző Főiskola, 10.00, Szigetvár— Szombathelyi Tanárképző, női csapatok, Szigetvár, 10.00, Fővárosi Sütőipar—Komlói Bányász, női csapatok, Budapest, 12.00. Ökölvívás. V. Baranya Kupa verseny döntői, PVSK-csarnok, 9.30. Teke. NB I. mérkőzés: MOM—Pécs! Gázmű, férfi csapatok, Budapest. 11.00, BTC—Z. Danuvia, női csapatok, Bőrgyár-pálya, 11.45. Röplabda. NB II. mérkőzések, női csapatok: Győri Dózsa—PEAC, Győr, 10.00, FERROGLOBUS—Pécsi Vörös Meteor, Budapest, 12.00. Férfi csapatok: Győri Dózsa—PEAC, Győr, 9.00. BKV Előre—Pécsi Vörös Meteor, Budapest, 11.30.