Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-16 / 103. szám
A pálya széléről Az öttusa bizonyított A PMSC hagyományos ifjúsági öttusa versenye ezúttal nemzetközi rangot kapott. Az évadnyitón a legjobb magyar ifjúsági versenyzők mellett elindultak Pécs szovjet testvérvárosa, Lvov öttusázói is, A bemutatkozásuk jól sikerült, hisz a végig kiegyensúlyozottan versenyző Petrov egyéniben a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A pécsi öttusázók az elmúlt év végén nehéz helyzetben voltak, a legjobbak különböző okokra hivatkozva befejezték a versenyzést, vagy más sportágat választottak. A szakvezetésnek rövid idő alatt sikerült az utánpótlásból kiválasztani a legjobbakat. Az újjászervezett csapat kitűnően vizsgázott, megnyerték a csapatversenyt, megelőzve a nagy hagyományokkal rendelkező Újpesti Dózsa, Csepel és KSI együtteseit. A sátortetős uszoda átadásával enyhültek a gondok, rendezettebb körülmények között készülhetnek az öttusázók. Az idénynyitó verseny eredményei igazolták, hogy vannak tehetséges fiatalok, akikkel érdemes foglalkozni. A csapatgyőzelem és az egyéniben elért helyezések bizonyára megnyugtatták a kétkedőket. A nemzetközi öttusa verseny mellett négytusában és háromtusában is rajthoz álltak a legjobbak. A pécsiek ott is eredményesen szerepeltek. SPORTIÄI • MÜNCHEN: Franz Beckenbauer, a Bayern München világhírű játékosa úgy nyilatkozott, hogy csapata már túl van a krízisen és megindul felfelé. - Ott leszünk újra a BEK- döntőben — mondotta. — A francia bajnok elleni visszavágón nyerünk. Akár a Leeds vagy a Barcelona az ellenfél a döntőben, mindegyiknek nehezebb, mint tavaly az Atletico Madrid volt. 0 BUKAREST. Hétfőn négy földrész 16 országának részvételével megkezdődött az ,,Aranyöv" nemzetközi ökölvívó torna. A 11 súlycsoportban 155 versenyző áll rajthoz. A mezőny nemcsak népes, hanem rangos is. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok csapnak ösz- sze. Papírsúlyban például Ge- dó összetalálkozhat havannai legyőzőjével, a világbajnok Hernandezzel. A hétfői nyitányon Gedó és Hernandez is szorítóba lépett. Gedó a második menetben döntő fölénnyel győzött az iráni Salmanzadeh ellen, Hernandez pedig keservesen, pontozással a török Ali Canay ellen. Gedó győzelmével bekerült a legjobb nyolc közé, a négybe jutásért szerdán este a koreai Li Ven Ur lesz az ellenfele, aki egy román versenyzőt vert meg pontozással. A magyarok közül pehelysúlyban Badari Tibor a venezuelai Navdbinenio ellen küzd majd a 8 közé jutásért. Jakab Vilmos középsúlyban mérkőzés nélkül jutott a legjobb nyolc. közé. Ellenfele szerdán — már az érmesek közé kerülésért — a román Ion Mi- hoc. AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET ÁPRILIS 13-ÁN, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 32. sz. alól, Pécs, Hengermalom ót 4. sz. alá költözik (Fürst S. úti benzinkút mögött.) Telefon: 11-422. Villányi, Maracskó és Kancsal, a legjobb magyar öttusázók a Budapesten május 11—15. között sorrakerülö felszabadulási nemzetközi versenyre készülnek, melyen a világ legjobb öttusázói is rajthoz állnak. Döntő jelentőségű EB-forduló Kozma, Branikovits, Máté támadósor - Bene a kispadon Döntő lesz a magyar labdarúgó-válogatott 488. mérkőzése, a szerda esti Wales elleni találkozó, hiszen még egy esetleges döntetlennel is minimálisra csökkennének legjobbjaink esélyei az EB legjobb nyolc csapata közé jutáshoz. Győzelemre van szükség a to.ábbi lehetőségekhez, az önbizalom végleges megszerzéséhez és a közvélemény némi megnyugtatásához. Wales válogatottja egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél, hiszen az eddigi hat találkozónak magyar szempontból 50 százalékos a mérlege - két győzelem, két döntetlen, két vereség. 9:9-es gólaróny. Jó előjelnek számít viszont az, hogy az itthoni, az 1961-es és 1962-es budapesti mérkőzésen a magyar együttesé lett a két pont 3:2-es, illetve 3:1-es eredménnyel. A keddi nap legjelentősebb eseményei közé természetesen a két válogatott összeállításának kihirdetése tartozott. Előbb a magyar csapat összetétele vált ismeretessé, szerdán délután az alábbi tizenegy kezdi a 90 percet: Mészáros - Török, Nagy III., Bálint, Tóth J. - Csapó, Kocsis, Horváth — Kozma. Branikovits, Máté. A szerdai kezdő tizenegyből oz első mérkőzésen, 1974 őszén Cardiffbon mindössze csak Mészáros, Török és Bálint játszott a magyar csapatban. A játékvezető EB-dömping A héten teljes leadülettel folytatódtak a labdarúgó Európa Bajnokság selejtezőinek küzdelmei. Szerdán a Magyar- ország-Wales mérkőzésen kívül még két összecsapás lesz Európában, mégpedig Londonban az Anglia—Ciprus, Belfastban az Észak-lrország— Jugoszlávia találkozó. Az Anglia—Ciprus mérkőzés az első selejtezőcsoportba tartozik, és a kontinensre felrán- dult ciprusiak vasárnap még egy mérkőzést játszanak, mégpedig Prágában, Csehszlovákia ellen. A selejtező 1. csoportjának állása: 1. Anglia 2 1 1—3-0 3 2. Portugália 1 — 1 — 0-0 1 3. Csehszlovákia 1---------1 0-3 — 4 . Ciprus -------------— - — A 3. csoportban kerül sor az Észak-lrország—Jugoszlávia találkozóra, ennek a csoportnak egyébként déli szomszédaink a favoritjai, hiszen az állás: 1. Jugoszlávia 1 1 — — 3-1 2 2. Észak-lrország 2 1 — 1 3-2 2 3. Norvégia 2 1 — 1 3-4 2 4. Svédország 1-------------10-2 — C sütörtökön Madridban a 4. csoportba tartozó Spanyolország—Románia mérkőzést játsz- szák. Ha a spanyolok győznek, nagy lépést tesznek előre a csoportelsőségre. A 4. csoport állása: 1. Spanyol ország 3 2 1 — 5-3 5 2. Románia 1 — 1 — 0-0 1 3. Skócia 2—112-31 4. Dánia 2----- 1 11-2 1 Szo mbaton a római oljmpiai stadionban az EB heti műsorának legérdekesebb 90 percére kerül sor, az Olaszország- Lengyelország találkozóra. Ebben a csoportban Hollandia, Lengyelország és Olaszország pályázik az első helyre, és csoportjuk jelenlegi sorrendje: 1. Hollandia 2 2----------6-2 4 2 . Lengyelország 2 2---------------5-1 4 3 . Olaszország 1------------11-3 — 4 . Finnország 3---------3 2-8 — A szerdai nemzetközi labdarúgóműsorba tartozik még a Göteborgban sorrakerülö Svédország—Skócia barátságos találkozó. A Magyarország—Wales EB-selejte* zö mérkőzést a dallamos nevű Pablo Augusto Sanchez Ibanez spanyol FIFA-játékvezető dirigálja, ö vezette annakidején a Juventus—independiente Világ Kupa döntőt is. A világ- bajnokságon az Argentína—Haiti mérkőzést vezette. Tavaly ö bíráskodott a Liverpool—Ferencváros KEK-mérkö- zésen. VENDÉGVÁRÁS MECSEKALJÁN Április 17-én, 16 órakor Komlón, a Csille Áruházban Kerékpár Hirth és Sülé bajnokságot nyert A hét végén két versenyen is rajthoz álltak a PMSC és a Sportiskola legjobb kerékpárosai. A dél-dunántúli kritérium bajnokságon eredményesen szerepeltek a pécsi versenyzők. Hirth (PMSC) és Sülé (Sportiskola) korcsoportjában bajnokságot nyert. Eredmények: Dél-dunántúli kritérium bajnokság, felnőttek: 1. Hirth (PMSC). Juniorok: 2. Bíró, 4. Gazdag, 6. Varga (mindhárom PMSC). Ifjúságiak: 3. Bernáth, 4. Sólymos, 5. Szabó (mindhárom Sportiskola). Serdülők: 1. Sülé, 4. Maul, 5. Illés (mindhárom Sportiskola). Ottörők: 4. Karácsonyi (Sportiskola). Sió Kupa meghívásos verseny. Felnőttek: 2. Hirth (PMSC), Juniorok: 2. Herke, 4. Bíró (mindkettő PMSC). Vaskerekes ifjúságiak: 4. Lóki (Sportiskola). Serdülők: 4. Sülé (Sportiskola). Úttörők: 2. Karácsonyi (Sportiskola). Az összetett pontversenyben a PMSC a második helyen végzett. KK-döntőben a Bp. Honvéd BP. HONVÉD—UNION TEPLICE 4:2 (0:1) A csehszlovákok a 12. percben megszerezték a vezetést. Zenyisek a középpályán szerelte a feleslegesen cselezgető Pált, majd meredek labdával indította Stratylt, a válogatott csatár kiugrott és 15 méterről a kifutó Gujdár alatt a kapu közepébe talált (1:0). Az 51. percben Weimper átadását a jól érkező Pál két lépésről a léc alá vágta (1:1). Az 53. percben Morgóst Menyhárt váltotta fel, majd hat perc múlva a vezetést is megszerezte a Honvéd: Bartos jobbról átívelt magas labdáját Weimper először a felső lécre, majd a bal alsó sarokba fejelte (2:1 a Honvéd javára). Röviddel ezután a 16-os vonaláról a csehszlovák kapu bal felső sarkába csavarodott a labda. (3:1) Az utolsó negyedórára kicsit „lazított" a piros-fehér védelem, így a 78. percben Thoroski a védők között gólt lőtt (3:2). A 89. percben Pál állította be a végeredményt. A magyar csapat a győzelemmel a Közép-európai Kupa döntőjébe jutott, ahol az ellenfél az osztrák Innsbruck csapata lesz. Járási labdarúgóbajnokságok PÉCSI JÁRÁS I. osztály: Görcsöny—Boksa 1:4, Bükkösd—Bicsérd 3:3, Pel- lérd—Szabadszentkiróly 0:1, Nagykozár—Újpetre 1:1, Király- egyháza—Egeróg 8:0. SIKLÓSI JÁRÁS I. osztály: Baranyahídvég— Nagyharsány 2:2, Kisasszonyfa — Felsőszentmárton 1:0, Kovács- hida—Diósviszló 2:0, Márok— Egyházasharaszti 1:2, Püspök- bóly—Kémes 0:0, Villány—Ma- gyarbóly 1:1. II. osztály: Villány- kövesd—Drávasztóra 0:3, Kásád —Okorág 4:0, Garé—Károlyma- jor 1:5. SZIGETVÁRI JÁRÁS I. osztály: Merenye—Somogy- apáti 0:5, Szentlászló—Tótszent- györgy 6:2, Nagypeterd—Mozs- gó 5:1, Görösgal-Kishárságy 3:3, Patapoklosi—Rózsafa 0:1, Hóból—Csertő 1:0. II. osztály: Somogyapáti II.—Nagydobsza 1:13, Szentdénes—Ibafa 3:3. MOHÁCSI JÁRÁS I. osztály: Szajk—Hímesháza 6:2, Dunaszekcső—Geresdlok 3:1, Töttös—Kölked 3:2, Somberek—Újmohács 0:3, Homorúd —Lánycsók 3:2, Székelyszabar— Dunafalva 1:2, Nagynyárád— Bár 1:0. II. osztály: Versend— Kisnyárád 1:2, Borjád—Babarc 3:3, Palotabozsok—Majs 3:1. SASDI JÁRÁS I. osztály: Köblény—Mecsek- pölöske 3:2, Felsőegerszeg— Egyházaskozár 2:3, Hegyhátma- róc—Oroszló 5:1, Liget—Gödre 1:0, Bikái—Mekényes 1:1, Ma- gyaregregy—Gerényes 2:4, Magyarszék—Felsőmindszent 5:0. II. osztály: Kaposszekcső—Kishajmás 0:2, Tormás—Szalatnak 1:0, Hetvehely—Magyarhertelend, az utóbbi nem jelent meg, Abaliget—Alsómocsolád 9:2, Kárász—Orfű 3:6. Röviden KOSÁRLABDA: NB III. mérkőzések. Férfi csapatok: Bajo —PEAC 60:73; Marcali—Tanárképző 75:73; Bonyhád—Kaposvári Gazdász 50:56; Műszaki Főiskola—Postás 73:95; PEAC—Szigetvár 47:41; Sportiskola—Kaposvári Építők 85:82. Női csapatok: Bonyhád—Kaposvári Tanítóképző 20:30; Mohács—Szekszárd II. 60:27; Paks—Postás 54:55; Sportiskola I.—Sportiskola II. 53:51: Sportiskola I.—Dombóvár 48:39, ASZTALITENISZ: Az országos Hiúsági húszak-bajnokságán Szita, a PEAC versenyzője já játékkal, a második csoportban első helyen végzett. HÁROMTUSA: Budapesten, a Budapest Kupa második fordulójának versenyén indultak a pécsi hóromtusázók, a csapatban a negyedik helyen végeztek, az egyéni versenyben Würth második volt. LABDARÚGÁS: Országos ifjúsági bajnokság eredményei. Pécsi csoport: Nagykanizsa— Kaposvári Rákóczi 2:0: Szigetvár—Mázaszászvár 5:0; Vé- ménd—ZTE 1:9; Sportiskola— Szekszárd 0:2; Siófok—Kapos vári Vasas 2:3; PMSC—PVSK 5:1. ASZTALITENISZ: Szigetváron Felszabadulási Kupa asztalite nisz csapatversenyt rendeztek munkahelyi tömegsport csopor tok, valamint KlSZ-alapszerve- zetek részére. A munkahelyi csoportban a MEZŐGÉP bizonyult a legjobbnak a Pedagógus és a Posta előtt. A Kiscsoportban az 509-es Szakmunkásképző Intézet szerezte meg az első helyet, a Zrínyi Tsz és a Postahivatal csapatai előtt. SAKK: Felszabadulási emlék - versenyen Szigetváron a női egyénit Forgács Irén (Sziget vár) nyerte. Második Munkácsy Ilona (Somogyviszló) 3. Forgács Zsuzsa (Szigetvár). Jegyelöuétel a Dar any a Kupára Az V. Baranya Kupa nemzetközi ökölvívó versenyre megkezdődött a jegyárusítás. A jegyek a Kossuth La jós utcai sportboltban vásárolhatók. A Baranya Kupa versenynapjai: április 18., péntek 17.00, április 19., szombat 17.00, április 20., vasárnap 9.30. Dunántúli nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054