Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-16 / 103. szám
Dunántúlt napló a 1975. április 16., szerda HÍREK 1975. ÁPRILIS 16 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából CSONGOR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.55 — nyugszik 18.34 órakor. A Hold wél 7.42 — nyugszik 23.36 órakor. Weiner Leó IY llencven évvel ez'' előtt, 1885. április 16-án született — és 75 éves korában, 1960 szeptemberében halt meg — Weiner Leó zeneszerző, kétszeres Kossuth-dijas kiváló művész. Budapesten Koessler János tanítványa volt, s egy éven át, mint a Vígopera korrepetitora működött. 1906—07-ben a Fodorzeneiskolában, 1908-tól a Zeneakadémián tanított, 1912-től mint rendes tanár. 1922-től csak kamarazene tanítással foglalkozott. 1928-ban karmester nélküli kamarazenekart szervezett, mely az ö irányítása alatt működött. 1957-ben vonult nyugalomba, de egy évig még ezután is tanított a főiskolán. Az új magyar zene konzervatív ágának egyik legkiválóbb képviselőjeként tartjuk számon, akinek zeneszerzői munkásságán kívül pedagógiai működése is nagyjelentőségű. Nevéhez fűződik — többek között — a Weiner- és a Komlós (ma fartők)- vonósnégyes együttesének képzése. Több rangos zenei dijat nyert. Zeneszerzői munkáságában értékes zenekari művek, kamarazenei alkotások, hegedűversenyek, zongoraművek ugyanúgy megtalálhatók, mint jelentős kísérőzenék, zenekari szvitek, zenekari átiratok stb. ♦ — PROLONGÁLVA! Csütör- töktől vasárnapig, este 9-kor a Park moziban a Nem zörög a haraszt című színes, francia —olasz film kerül műsorra, (x) Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Istenek csatája (este 7 órakor) Csorto$- bérlet. Kamaraszínház: Búbos-vitéz (du. 3 órakor) HANGVERSENY Liszt-terem: Orgona-zongora bérlet VII. hangversenye. Halász Béla orgonaestje (este fél 8 órakor) MOZI Park: Két amerikai (4, 6, 8) Petőfi: Nem zörög a haraszt... (4. f7, 9) Kossuth: János vitéz (10, 12, f3, f5) A rejtély nem oldódik meg (f7) Szindbád (f9) Rákóczi: Hogyan mondjam meg a gyermekemnek? (5, 7) FÉK Klubmozi: Olsen tervez, a banda végez (f6) Komló, Május 1.: Volt egyszer egy vadnyugat (4) Komló, Zrínyi: Piknik a Sasok hegyén (4, 6, 8) Mohács: Végzetes aranyrögök (6) Isadora (8) I idfijérás I Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások, többfelé futó esővel, záporral, néhány helyen zivatarral. Mérsékelt. többfelé megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15—19 fok között. Elhunyt Gállá Ernő 77. életévében váratlanul elhunyt Gállá Ernő, a munkásmozgalom régi, kipróbált harcosa. Temetése április 16-án, pénteken 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi panteonjában. Elvtársai, barátai, tisztelői fél kettőtől róhatják le kegyeletüket a temető fedett ravatalozójában. Az MSZMP Budapesti Bizottsága A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének Központi Vezetősége. ♦ — Emléktábla a magyar Líviusról. Kisasszonyfán, az iskola falára májusban emléktáblát helyeznek el Istvónffy Miklós költő, politikus, történetíró tiszteletére, aki 1538-ban született ebben a községben. A 100x60 centiméteres nagyságú tábla fehér márványból készül. — Belterületi utak készülnek közel egy kilométer hosszan egymillió forint értékben a helyi tanács és téesz segítségével Somogyhárságyon és Kis- hárságyon. 04-05-07 Halálra gázolta egy tehergépkocsi tegnap a délelőtti órákban Duna- szekcső belterületén Uhl Józsefné 64 éves helyi lakost. Az idős asszony körültekintés nélkül akart az úttesten áthaladni és féktávolságon belül lépett a nemesnádudvari termelő- szövetkezet tehergépkocsija elé. Uhl Józsefné kórházba szállítás után meghalt. ♦ — Vegyszerezés. Pécs megyei város Tanácsa V. B. II. kerületi hivatal igazgatási osztálya az Új Élet Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet bejelentése alapján értesíti a lakosságot, hogy a termelőszövetkezet a patacsi, málomi és a nagyárpádi területein április 15-től május 5-ig bezárólag vegyszeres gyomirtást végez. A felhasznált Dokotex 40 EC vegyszer gyenge jelzésű méreg, a méhekre és halakra veszélyes. Várakozási idő 14 nap. A kezelt területen legeltetni, onnan takarmányozni szigorúan tilos. — Telegdi Attila szobafestőmázoló és tapétázó mester, .7633 Pécs, Tarr I. u 2/c. Tel.: 17-233. Ip. ig. sz.: A—15/73. Bélyegzője elveszett, II. 28-tól érvénytelen. — Három évtized története. Hamarosan megjelenik a Baranya megyei Tanács szigetvári járási hivatalának „Járásunk" című felszabadulási jubileumi kiadványa, amely a közigazgatási egység fel- szabadulás utáni történetét mutatja be. A témák között szerepel a mező- gazdaság alakulása, a német nemzetiség, a nők, az ifjúság helyzete, valamint Almamellék jelenkori története. — Érdekes régészeti leletek kerültek a felszínre tegnap Pécsett, a Zsolnay dombon. A Hőerőmű társadalmi munkát végző dolgozói és a Felsővámház utcai általános iskola tanulói az eddigi régészeti megállapítások szerint feltehetően késő-középkori település maradványaira bukkantak. — A Pécsi Építők Madrigál-kórusa a mai napon Lengyelországba utazott. Első fellépésük Lublinban, a régi várban helyet kapott Kultúrpalotában lesz, ahol a „Magyar napok" rendezvénysorozatán két hangversenyt tartanak. — Szerencse-sorsjegy. A Nemzetközi Újságíró Szövetség ismét adott ki szerencse-sorsjegyeket, melyekből Pécsett 11 ezer darabot árusítanak. A nyeremények között ví- kendház, gépkocsi is szerepel. — Korszerűsítették a Mecsek-kapu és Árpádtető közti összekötő út közel egy kilométeres szakaszát a pécsi Aszfaltútépítő Vállalat dolgozói. A pályaburkolat több mint 3 ezer négyzetméter területen történt felújítása mellett az autóbuszközlekedést nehezítő kanyarokat, íveket is bővítették. — Új művelődési ház. Magyarszéken vasvázas szerkezetű művelődési ház épül több mint egymillió forint értékben. Átadása jövő évben várható. ♦ A Baranyáméit árai Olcsóbb lett az új kelkáposzta, a héten 11.60 forint kilója, az uborkát szintén olcsóbban árusítják, kilónként 30 forint. A paradicsom ára 52 forint, a töltenivaló paprika darabja 4,20 és 5,40 forint, az új karalábé darabja 2,80 forinttól 4,80 forintig vásárolható. A fejessalátát változatlan áron, 1,50 és 3,20 forintért vásárolhatják a háziasszonyok. A hónapos retek csomója 1,40 és 3,20 forint. A tisztított paraj kilója 8,80 forint, a zöldhagyma csomója 1,70 és 2 forint. A burgonya kilója 2,90 és 3,70 forint, a vöröshagymát 4,80 forintért kínálják kilónként. A karalábé kilója 4.40 forint, a zeller kilója 8 forint, a céklát 4,60 forintért, az almát 5,60 és 8,60 forintért kínálják. A tojás darabja 1,10 és 1,40 forint. Az esztendő első BNV-jét, a beruházási javak szakvásárát május 21—29. között rendezik. Az Albertirsai úti vásárvárosban már javában tartanak az előkészületek. A BNV főterén 5200 négyzetméteres könnyű- szerkezetes csarnokot épitenek a KIPSZER szakemberei. Képünkön: akrobataügyességet kíván a csarnok tetőszerkezetének összeszerelése. — Járdaépítés. Köblényben kétszáz méter hosszú, húszezer forint értékű járda készül a Kossuth utcában április folyamán. A járdaépítésnél jelentős társadalmi munkát végeznek a község lakói. <— A Komlói Erkel Ferenc Zeneiskola jubileumi ünnepségének keretében április 18-án, pénteken délután 17 órakor megrendezi volt növendékeinek hangversenyét a Zrínyi Művelődési Ház Ifjúsági klubjában. Közreműködik Bótai Éva, Ribli Ilona és Gyöngyössy Zoltán. — Melléktermék hasznosítása. A Mecsektej Termelőszövetkezeti Közös Vállalkozás melléktermékének: a savónak és az írónak a kiszállítását megkezdték a Mecsek Kisállattenyésztők Szakszövetkezete mintegy kétszáz sertéstartója részére. A melléktermékkel a takarmányt javítják és év végéig hetente 24 ezer liter felhasználását tervezik. — Szabás-varrás tanfolyamot indít Pécs város Dr. Doktor Sándor Műv. Központ, április 17-én kezdők és április 18-án haladók részére. Tanít: Cser- né. Beiratkozás 17-én és 18-án, Janus Pannonius u. 11. sz., alagsorban, 16.30 árakor. (x) — Import férfi ballon 745.— Ft-ért, jersey férfi öltöny 1430 Ft-ért, férfi nadrág 240,— Ftért, import női kartonruha 141,— Ft-ért, bakfis ballon 598,— Ft-ért kapható a Készruha szaküzletben, Pécs, Kossuth L. u. 56. (x) — 1975. április 12-én elvesztettem dupla karikás fülbevalóm a reggeli órákban. Újhegy és a nagyállomás között. Kérem a becsületes megtalálót, megfelelő jutalom ellenében értesítsen telefonon a 102-66/ 138 mellék. — Fotókiállítás. Gör- csönyben, a Művelődési Házban a község 30 éves fejlődését bemutató fotó- kiállítás nyílt. A képeket április 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Új óvoda. Vásáros- dombon egy egységben, félmillió forint értékben óvoda és szolgálati lakás építését tervezi a községi tanács. Az építést hamarosan megkezdik, az átadásra pedig szeptemberben kerül sor. — Új ifjúsági klub. Tésenyben a művelődési házban a helyi tanács anyagi támogatásával, valamint társadalmi munkában ötven négyzetméteres, új ifjúsági klubot alakítottak ki. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden* napos felvételi ügyeletek gyér* mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermek- sebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet: Városi Kórház. Traumatológia: II. sz. Sebészet. Égési sérülések : Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Elhnnyt dr. Szontágh Ferenc professzor Ötvenhat éves korában váratlanul meghalt dr. Szontágh Ferenc profesz- szor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora, a szegedi szülészeti és nő- gyógyászati klinika igazgatója, az orvostudományok doktora. Elnöke volt a Magyar Nőorvosok Társaságának. Számos más hazai és külföldi egyesületben töltött be tisztséget. Munkásságáért megkapta a Kiváló Orvos, a Kiváló Feltaláló kitüntetéseket és 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát. Búcsúztatása 1975. április 22-én, kedden 12 órakor lesz a szegedi egyetemek Dugonics téri központi épületében. ♦ — Elsősegélynyújtó ifjúsági vöröskereszt-csoportok vetélkedőjét tartották meg tegnap Sziigetvárott. A város és a járás területéről induló 10 csoport versenyében első helyre a szigetvári 1. általános iskola került. Második a mozsgói, harmadik a szentlászlói általános iskola csapata lett. — Konyakos hordók Irakba. A Pécsváradi Építőipari Szövetkezet 16 kádára megbízást kapott a Budapesti Gépexport Vállalattól 150 hordó készítésére 14 millió forint értékben. A hatvanhektós konyakos érlelő hordókat franciaországi tölgyfából alakítják ki és a Bagdad mellett épülő konyakgyárba szállítják az év végéig. A gyárban egyébként datolyából nyernek majd italt. — A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet Tiborc utcai építkezésén az utolsó simításokat végzik a Mecseki Szénbányák Karbantartási özemének dolgozói. A több mint 11 millió forint költséggel épülő intézet avatását a jövő hónap végére tervezik. — AZ ILLETÉKES HATÓSÁGOK engedélye alapján Pécs I. kerületben a Diósi útnak a Pélmonostor utca—Pólya utca költi sxakaszát április 15—19 között gázvezeték építés miatt lezárjuk. Az útlezárás nem érinti a Diósi útba torkolló vagy keresztező utcák forgalmát. — A pécsi szőlő-, gyümölcstermelő szakcsoport értesíti a termelőket, hogy o Nagyárpádi úton, valamint a Marx út 47. sz. alatt lévő lerakataiban az alábbi szőlőoltványok kaphatók korlátolt mennyiségben: Pannónia kincse, szőlőskertek királynője, Irsay Olivér, olimpia, chasselas, rizling szilváni, oportó, tramini, medoc noir és többféle borfajta. jigg3gjjggg»op<»BCBBBa»ogpo<)o<|ooa<a^^ RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturcT- lis programjából. 8.22: Népi zene. 8.59: A magyar nyelv hete. 9.14: örökzöld dallamok. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A magyar nyelv hete. 10.40: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, nóták. 13.55: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.10: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Harson a kürtszói A Gyermekrádió műsora. 15.45: Sugár Rezső: III. vonósnégyes. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Rokonlátogató testvérek. VI. rész. 16.25: Természetes vagy mesterséges? 16.40: Weber: A bűvös vadász — a III. felvonás fináléja. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Hallgatóink figy<v,rnébe. 17.21: Közvetítés a Magyarország—Wales EB selejtező mérkőzésről. Közben: 18.15—18.25: Reklám. 19.20: Esti Krónika. 19.40: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.15— 20.35: Versek. Kb. 21.40: Népi hangszeres muzsika. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb, 22.15: Sporthírek. 22.20: Évfordulók nyomában . . . 23.00: Klasszikus operettrészletek. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Olasz és angol szerzők kórusműveiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Hallgassuk együtt. Kroó György műsora, (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.00: Hírek. 9.03: Kíváncsiak klubja. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Otto Klemperer operafelvéte- leiből. 13.35: Versek. J3.40: Orvosok a mikrofon előtt. . . 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kitüntetettek társaságában kettőtől—ötig . . . Közben: 14.30. 15.30, 16.30: Hírek. 16.33—16.36: Műsorismertetés. 17.00: Reklám. 17.03: ötórai tea. Közben: 17.30: Hírek. 17.33—17.36: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Snidling az ablakban. Rádiójáték. 19.00: Népi zene. 19.36: Energiaforgalom az élővilágban. 19.51: Új könyvek. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika. II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: ,,E földet hogy szeretem.” 21.11: France Gall és Ada-mo régi slágereiből. 21.34: Természetes vagy mesterséges II. rész. 21.54: Helge Roswaenge énekel. 22.20: Népi zene. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Kamarazene. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Bevezetés a mai magyar zenébe. 19.25: Életem, emlékeim. Veres Péter vallomása. 20.22: Hírek. 20.25: Murad Kazsia- jev: Lírai novellák. 20.47: Gergely Ferenc orgonaestje. 21.35: Bille Holiday énekel. 21.55: Mozart-művek. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. Aktuális riportok, jegyzetek és muzsika. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Caterina Caselli és Paul Anka lemezeiből. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Szórakoztató zene. — Kőművesek. Riportműsor. A riporter: Markovics Márk. — Sokac dalok és táncok. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági műsor: Anyanyelv oktatás falun: az óvodától a középiskoláig. Gyönk. Riportműsor. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.15—9.25: Orosz nyelv (kö- zépisk. Ill—IV. oszt.) 9.55— 10.20: Német nyelv (középisk. I—II—.III—IV. oszt.) 10.20: Műsorismertetés. 10.21: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.45: A Dominici-ügy. Francia film. — (14 éven felülieknek) (ism.) 12.25—12.50: Játék a betűkkel (ism.) 16.20—16.30: Orosz nyelv (ism.) 17.03: Műsorismertetés. 17.05: Hírek. 17.10: Mese születik.*. Bábműsor gyermekeknek (ism.) 17.20: Magyarország—Wales EB selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Reklámműsor. A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A Brühne—Ferbach-eset. NDK bűnügyi tévéfilm II. (befejező) rész. 21.10: Színházi, album. 22.25: Tv-Híradó 3. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Jégkorong VB. Svédország— Egyesült Államok mérkőzés két harmadának közvetítése Düsseldorfból. felvételről. 21.25: Tv-Híradó 2. 21.45—23.10: Rendező: Hajdufy Miklós. III. Béla. Tévéjáték. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv- napló. 16.50: Közjáték. 17.30: Legyező — adás gyermekeknek. 18.00: A Vajdaságon át. 18.15: A Mirce Acev kulturális művészeti együttes. 19.20: Rajzfilm. 20.00: Tv-fesztivál: Az éjféli cowboy — amerikai film. 21.50: Tudományos stúdió. 22.50: Külföldi dokumentumműsor. MÁSODIK MOSOR 19.55: Maja Pliszeckája. 21.00: Huszonnégy óra. 21.31: A kedvenc. Filmsorozat. 22.20: Jugoszláv színművészeti fesztivál. történt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára kedden a Szovjetunióba utazott, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására. * Iróküldöttség utazott a Romániában megrendezésre kerülő magyar kulturális napokra. A delegáció tagjai: Bata Imre kritikus, Szabó Magda és Szobotka Tibor írók. * Kedden Miskolcon megemlékeztek arról, hogy 50 évvel ezelőtt indult meg a személyszállítás a lillafüredi erdei kisvasúton. Az eredetileg teherszállításra épített keskeny nyomtávú vasúton még jelenleg is évente mintegy 200 ezren utaznak. Az ünnepi ülés után a lillafüredi állomás falán leleplezték Modrovich Ferenc egykori erdőmérnök emléktábláját. Az ő elgondolása alapján épült meg a jubiláló kisvasút. * Kedden Egerben megkezdődött a KGST belkereskedelmi elektronikai adatfeldolgozási szakértőinek tanácskozása. A Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, Magyarország, Románia és a Szovjetunió szakembereinek részvételével lezajló tanácskozáson a soron következő ötéves tervciklus belkereskedelmi számítástechnikai kutatási terveit egyeztetik. Az ülés pénteken zárul. Lapzárta Kedden elutazott Moszkvából Szaddam Husszein, az Iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnöke, az Iraki Baath Párt helyettes főtitkára. Szaddam Husszein az SZKP KB és a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson tartózkodott a szovjet fővárosban, ír Az ENSZ menekültügyi főbizottsága és a gyermeksegély alap (UNICEF) megkezdte dél-vietnami segélyszállítmányainak összehangolt továbbítását Hanoiba. Az első tíz tonna szállítmány kedden érkezett a VDK fővárosába. * A bécsiek százai vettek búcsút kedden a Szovjetunió Vörös Zászlórenddel kitüntetett fekete-tengeri flottájának folyami hadihajórajától, amely Ausztriának a fasiszta uralom alól történt felszabadulása 30. évfordulója alkalmából vendégeskedett a bécsi kikötőben. * A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint kedden sem csökkent a feszültség a libanoni fővárosban, ahol immár harmadik napja tartanak a fegyveres összetűzések a jobboldali reakció fegyveresei és a palesztin alakulatok között. * Alkoholt találtak annak a motorkocsi-vezetőnek a szervezetében, aki február 28-án a londoni földalatti Moorgate nevű állomásán a falnak vezette vonatát. A szerencsétlenség következtében 42 ember — maga a vezető is — életét vesztette. ír Nicosia török szektorában kedden megbeszélést tartott a ciprusi török közösség vezetője, Rauf Denktas és a görög közösség vezetője, Glofkosz Kleridesz. Az egy órás megbeszélésen — jól értesült források szerint — emberiességi problémákat vitatott meg Kleridesz és Denktas.