Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-02 / 90. szám
6 Dunántúlt napló 1975. április 2., szerda ■■■ : ' V • M fp* Á Ct lüw*9 I Szabó Lőrincre A költő portréja Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1900. március 31-én született az Ady utáni nemzedék egyik kiemelkedő lírikusa, Szabó Lőrinc. Tizenkilenc évesen, 1919 őszén gépészmérnöki karon jelenik meg a budapesti egyetemen, rövidesen átiratkozik a bölcsészkarra, de egyetemi tanulmányait csak rövid ideig folytatta. Ebből az időből származnak első költői kísérletei, első szárnypróbálkozósai. Három évvel később, 1922- ben Föld, erdő. Isten című első verseskötetével jelentkezik a magyar irodalomban. A vándor elindul című versében így kiált fel: Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról. Dalolva mentem és torkom nem unta még az országút fáradságos énekét. — Tudod, hogy a Nap barátja voltam? Ő édesítette agyamat hajnali rétek szagával; aztán minden csigát s kavicsot külön megmutatva látni, szeretni és csodálni tanított.,. Az első, idillikus hangulatú verseskönyvét lázadóbb kötetek követik, megszólal bennük az embertelen nagyvárosi életforma tagadása. Gondolataiban felizzanak a Tanácsköztársaság emlékei: „Házak, paloták, palotasorok, szépek vagytok ti, de gonoszok, romokat látok, sújtó tüzeket, tornyaitokon az ítéletet" — írja egyik versében ekkor. Sajnos, lázadásának nincs „hová”-ja; talajtalansága főtémaképpen jelentkezik eme korszakában: bár lázadni kell, a férfi-lelkiismeret szerint, mégis el kell fogadni ezt a világot, törvényeit. A kiúttalanság és világnézeti kérdés megérik. Igazi valójában a Különbéke című versében rögzíti: Különbékét ezért kötöttem a semmivel, ezért van, hogy csinálom, amit csinálni kell... s a leprások közt fütyürészek és nevetek, s egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket. Lelkiismeretének szava nem védheti meg a „különbékétől". Kiábrándultsága a költő erkölcsi erejét is aláássa. Nem tisztázza önmagának a mérhetetlen különbséget a haladó és a reakciós mozgalmak között. Bár szeretne közeledni a népi írókhoz, nem tudja életét hozzájuk csatolni. Sőt, hisz átmenetileg a fasizmusban is, ettől reméli a züllött polgári világ megszüntetését. A Felvidék, majd Erdély Magyarországhoz csatolása újabb momentumot indít Szabó Lőrincben: a nacionalizmust. 1936 és 1945 közötti világnézeti válságában nem fejlődik költészete. Csak a Tücsökzene ciklusa példázza a fel- szabadulás utáni új Szabó Lő- rinc-utat, rátalál a költő a világnézeti újjáformálódására. Majd a Huszonhatodik év című lírai rekviemjében összefoglaló nagy emléket állít huszonöt év szerelmének. Az 1957-ben elhunyt költő mindvégig hatalmas világnézeti harcot folytatott önmagával; közvetlenül nem kapcsolódott be a szocializmus irodalmi életébe. Sok évi hallgatás után közelebb kerül szép új világunkhoz: művekkel jelentkezik az irodalmi életben. Külön kell kiemelnünk gazdag műfordítói munkásságát; ’örök barátaink című gyűjteményes műfordítás-kötetében mind az európai líra, mind a keleti népek költészete is megtalálható. Államunk elismerését tanúsítja Szabó Lőrinc költői és műfordítói munkásságáról az, hogy Majakovszkij-fordításaiért 1954- ben József Attila-díjat, életművéért pedig 1957-ben — halála évében —, Kossuth-díjat kapott. Révész Tibor JA virágok békében nőnek... Fomin vezérezredes visszaemlékezései Kényelmes lakás Moszkva központjában. A dolgozószobában egyszerű bútor, festőállvány, sok könyv, a falon képek. Az íróasztalon papírhalom, fényképek. Ebből nehéz lenne kitalálni, mi a házigazda foglalkozása. Csupán az előszobában függő köpeny tábornoki váll-lapjai árulkodnak arról, hogy ízig-vérig katonaember lakik itt. Katonai körökben jól ismerik nevét. A ház gazdája Nyikolaj Szergejevics Fő- min vezérezredes, a Szovjetunió Hőse. Közepes termetű, feszes tartású, sötét ruhát viselő férfi. Hatvanévesnek nézem. Hatvan éve katona — Köszönöm a bókot — mo- solyodott el Fomin —, idén azonban nyolcvanéves leszek. A katonaköpenyt hatvan évvel ezelőtt vettem magamra .. . Ez az első világháborúban történt. Azóta három háborút jártam meg. Először a tiszthelyettesek iskolájának elvégzése után a Kaukázuson-túli frontra kerültem. Itt ért a forradalom. Beléptem a Vörös Hadseregbe. A polgárháborúban Nyikolaj Fomin egy tüzérosztály parancsnoka volt. Harcolt Gyenikin, Vrangel ellen. Részt vett Nah- no bandáinak szétzúzásában. A Nagy Honvédő Háború kezdetekor Nyikolaj Szergejevics a katonai akadémia tanára volt. Hamarosan kinevezték a harcoló sereghez. Küzdött Moszkva alatt. Részt vett a kurszki csatában, majd a 2. Ukrán Front parancsnokaként harcolt Románia, Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria felszabadításáért. — Emlékszem, hogy Budapest alatt, amikor a szovjet csapatok bekerítették a .várost, a helyzet szó szerint óráról órára változott. 188 ezer főnyi ellenséges csoportosítás volt a bekerítés gyűrűjében. Megkezdődött a város ostroma. Egységeink már felszabadították keleti részét, Pestet, és a nyugati rész, Buda elfoglalására készültek. Harcálláspontom Budakeszin volt. Egy magaslatról nagyszerűen láthattam az alattunk elterülő várost, és a Dunán keresztül vezető átkelőhelyeket Mellettünk helyezkedett el a 18. gárda-lövészhadtest törzse, mely a Budapestet ostromló szovjet csapatok erőfeszítéseit összefogta. Ez volt a legrövidebb hely a bekerítés belső és külső arcvonala között, ezért a németek itt próbáltak meg áttörni Budapestre rekedt csoportosításukhoz: A fasiszta hadvezetés ebben az irányban összpontosította mindazon erőket, amelyeket északról ide tudott vonni, és tömeges páncélos csapásokat mért a szovjet csapatok külső bekerítési arcvonalára. Többször előfordult, hogy harcálláspontunk mindkét oldaláról csatazajt hallottunk, és egyáltalán nem voltunk biztosok abban, hogy az ellenség nem támad meg bennünket is. Különösen 1945 januárjában alakult ki súlyos helyzet, amikor az ellenség háromszor kísérelt meg áttörni bekerített csapataihoz. A nyugati parton lévő néhány tüzérhadtest és Pesten lévő tüzércsapatok tevékenységének koordinálásában az volt a különös feladat, hogy a tüzérség teljesen körülvette a várost, és minden oldalról lőtte azt. Újdonságnak számított, hogy a tüzérség Budapest legkülönbözőbb pontjairól egymás felé tüzelt. Igaz, a többi hadművelettől eltérően itt nem volt helye hatalmas erejű tüzérségi előkészítésnek, mint azt az elmélet és a gyakorlat megköveteli egy város ostroma előtt. Ezekben a harcokban a fő szerepet a rohamcsapatok játszották, melyekben általában szakasznyi vagy századnyi erők vettek részt és amelyekkel önjáró tüzérségi lövegek, harckocsik, ütegek és lövegek harcoltak. Az utcai harcokban a tüzérség leggyakrabban közvetlen irányzással tüzelt. A fegyverek között mindenfajta kaliberű fellelhető volt, kezdve a 45 milliméterestől a 203 milliméteresig. Az ellenség erődítménnyé változtatta a várost. Minden utcát, minden lakónegyedet, minden házat rohammal kellett elfoglalni. A földszint birtokba vétele után a támadás nem előre, hanem felfelé haladt, míg el nem értük a legfelső emeletet, majd tovább indultunk a következő házhoz. Bátorság, leleményesség Szeretnék megemlíteni egy esetet, ami a Pestért folytatott harcok közben történt. A lóverseny-pálya közelében — melyet a németek repülőtérnek használtak —, a 114. gárda páncélelhárító vadászezred támogatásával egy rohamcsoport támadott. A zászlóalj parancsnoka, Varennyikov törzsőrmester azt a feladatot kapta, hogy fogja le a lóversenypálya közelében lévő házban felállított német tüzelőállásokat. Semmilyen lehetőség nem volt arra, hogy a lövegeket megfelelő helyre tolják és közvetlen irányzással lőjenek. Varennyikov ekkor elhatározta, hogy úgy tesz, mintha az egyik löveget harcra készítené elő. Az ellenség egész tüzét erre a lövegre zúdította. Ez idő alatt a másik három löveg, felhasználva a tűz gyengülését, a másik oldalról gyorsan megközelítette a házat és fergeteges füzével három állványos géppuskát és 25 ellenséges katonát semmisített meg. A háború után eljutottam Budapestre. Gyönyörű város. Amikor utcáin végigmentem, eszembe jutottak a felszabadulás utáni első napok. Nagyszerű érzés volt látni, milyen energiával és lelkesedéssel fogtak hozzá a budapestiek, hogy a szovjet katonákkal együtt helyrehozzák a pusztításokat. A háború után Nyikolaj Szergejevics visszatért a katonai akadémiára. Több száz tisztet tanított, aki hozzá hasonlóan egész életüket a hadseregnek, hazájuk védelmének szentelik. Hat évvel ezelőtt nyugalomba vonult. Tanári tevékenységét azonban ma is folytatja. Tájak7 virágok festője — Mivel foglalkozom ezenkívül? — kérdezi Nyikolaj Szergejevics. — Szeretném megírni egy tüzér emlékeit. Van, amit már formába öntöttem, de még nagyon nagy munka vár rám. Szabad időmben pedig rajzolok... Igen, én festettem ezeket a képeket, amelyeket itt lát. A festészet iránti szeretet még a gimnáziumban alakult ki bennem, ahogy mondani szokták „még a cár alatt” — tréfálkozik. — A mérnöki foglalkozás azonban megbízha- tóbbnak látszott. — Nyikolaj Szergejevics! Miért nincsenek képei között háborús témájú alkotások? Miért fest tájat, virágot? — Egyszerűen szeretem a természetet. A virágok pedig? A háborúban olyan kevés volt belőlük. Virágok akkor nőnek, ha béke van . .. Vlagyimir Zaikin (APNJ Nevek az emlékművön Olykor nagyon nehéz... íme néhány idézet Kaszim- cev kapitány leveleiből, amelyeket apjának és anyjának írt az ugyanazon a vidéken fekvő Krasznij Jár faluban. „Kedves szüleim! . . . Már 23 óra, de én még mindig dolgozom. Nagyon sok a munkám. Ezen kívül még tanulok is. Azelőtt a gyalogságnál szolgáltam, most is ott teljesítek szolgálatot, de ez a gyalogság már sokkal mozgékonyabb, s ezért tökéletesítenem kell a tudásomat.-Nagyon elégedett vagyok a munkámmal. A nehézségektől nem félek .. . (1944. I. 20.) . .. Maláriában fekszem. Átkozott betegség, nem hagy dolgozni. Erősen kúrálom magam... (1944. VII. 2.) Romániában nem hódítókként tartózkodunk, hanem mint a gonoszság kürtői, a gonoszságé, amely az összes népek ellensége és a neve: fasizmus. Mi nem engedhetjük meg azt a viselkedést, ahogy a németek és ugyanezek a románok viselkedtek nálunk. Mi, az orosz föld harcosai nem szívesen hagyjuk el hazánk területét. Csupán csak azért hagyjuk el szülőföldünket, mert ezt követeli tőlünk szülőhazánk és az egész világ. Ezt a kötelességünket becsülettel teljesítjük. Minden embernek van azonban honvágya, s ez az érzés gyakran keríti hatalmába ... .. . Nem kis dolog egy életet leélni. De sebaj. Hamarosan vége a háborúnak, hazamegyek szülőfalumba, akkor majd kibeszélgetjük magunkat, mindenről. . . (44. X. 4.) Bocsássatok meg, hogy oly sokáig nem írtam, de állandóan harcban voltam .. . Olvastatok harcunkról. Alaposan ellátjuk az ellenség baját. Meg kell mondanom az igazat: megtanultuk, hogyan kell az ellenséget elpáholni isten igazából. Első osztályú technikát vetett be ellenünk, de ezek a gépek roncshalmazzá váltak... Kitüntettek ezekért a harcokért. Láthatjátok, hogy nem hoztam szégyent a családunkra. (1944. XI. 24.) ...Nagyon vágyom már haza, orosz földre... Egyetlen dolog csillapít le, a haza iránti kötelességemet becsülettel kell teljesítenem. Irtom Nektek, hogy megtettem mindent a hazámért, de a haza sem hagyott el engem. Már kitüntettek a Honvédő Háború II. fokozatával és (megsúgom nektek) hamarosan meg kell kapnom a Szuvorov-rend III. fokozatát. Mindezekért becsületesen megdolgoztam, minden tudásomat, bátorságomat latba- vetve. Ismertek engem jól, ismeritek gyerekkori szokásaimat. Ezek ma is megvannak és a harcban kamatoztatom őket.., (1944. XII. 2.) ... Olykor nagyon nehéz, de azért háborúi... (44. XII. 5.) ... Nagyon nyugtalanít, hogy oly ritkán írtok. Mi van veletek? .. . Hogy van kedvencem, Vityulka? De szeretném, ha el- küldenétek nekem a fényképét! Bizonyára megnőtt már és okos kisfiú. Node sebaj, hamarosan hazatérek győztesen. S akkor majd kedvünkre eljátszogatunk kettesben ... Mi újság a járásunkban, hogy mennek ott a dolgok? írjatok mindenről . . . ... A tél errefelé nem hideg, de két napja havazott. Nagyszerű vadászidő. Itt, ahol most pihenőben vagyunk, rengeteg a vadnyúl. (1945. január 10.) Bocsássatok meg, hogy mostanában nem írtam. Munkában voltam. Tegnap kicsit megsebesültem. Már jól érzem magam, csak a fejem bolondozik Holnap pedig már ismét átveszem a parancsnokságot. Pihenni majd akkor fogok, ha pihenőbe küldenek. Alaposan alágyújtunk a németeknek. Ebbe a kalandjukba beletörött a bicskájuk ... (Ezt írta az újság által leírt ütközet után. — P. B.) (1945. II. 2.) ... örültetek, amikor kitüntettek. Most megint örülhettek; újból kitüntettek a Vörös Zászlórenddel. Ez már a második Vörös Zászló érdemrendem ... Egészségem kezd helyreállni. Megint pihenőben vagyok, a csapat dolgaival foglalkozom, rendbe szedem az embereket és a gépeket. .. Tegnap, amikor a „willis”-emen utaztam, majdnem bajom esett, de szerencsésen „földet értem”. A kocsi holnap ismét üzemkész állapotban lesz... Kicsit megsebesültem a halántékomon, de már levették a kötést a fejemről. Jóllehet, a kézsérülésem még nem gyógyult be, de már jól tudom használni a kezem, azzal írok most nektek . .. Köszönöm a meghívástokat, majd igyekszem, de előbb még teljesítem a hazám iránti kötelességemet. (45. II. 17.) Tollat ragadok, mert a fiúk meghozták a fényképet. Ez 1945. február 23-ón történt, kint az első vonalban, a kitüntetés átnyújtásának napján ... Nagyon szeretnélek már látni Benneteket, hazatérni szülőfalumba. Gyakran eszembe jut, ösz- szehasonlítom más falvakkal, de olyan csodálatos környékkel még sehol sem találkoztam errefelé. Lám, mit jelent az a szó, hogy haza... (1945. március 6.) „Katonái szerették, a tisztek is. Szerény és bátor volt. Ilyennek ismerte őt egységünk minden. közlegénye, altisztje és tisztje” — idézet Stanyko ezredesnek, a Szovjetunió hősének, az 56. gépkocsizó lövész- dandár parancsnokának Ka- szimcev szüleihez írott leveléből. Vége IIÉIÉllllB! Hazai esték A tizenegyedik adással .befejeződött vasárnap a televízió nagyszabású honismereti sorozata. Az elmúlt év áprilisától, csaknem egy esztendőn keresztül, húsz várost mutatott be a Hazai esték, négy tanárképző főiskola hallgatóinak közreműködésével. A vállalkozást csak dicsérni lehet. A főváros és az öt vidéki nagyváros sorozatszerű „feldolgozása” mellett és után feltétlenül helyes és szükséges, hogy a közép- és kisvárosok is jobban beleépüljenek a nemzeti tudatba, hogy megismerjük múltjukat, és mai életüket, mindazokat az embereket, akik hozzájárultak értékeik gyarapításához és akik jövőjükért fáradoznak. Ugyancsak kitűnő gondolat, hogy ezeket a városokat ne „profi” riporterek, hanem tanárképző főiskolai hallgatók mutassák be, a jövő pedagógusai, akiknek nemcsak szülőhelye, hanem választott hivatása is összekapcsolódik az „alma mater” körzetével. A főiskolai hallgatók minden dicséretet megérdemelnek lelkesedésükért, felkészültségükért, kitűnő szereplésükért, s mellettük elismerés illeti a tanárokat, akik segítették felkészülésüket, s magukat az intézményeket, melyek szívügyüknek tekintették a műsort és nem kevés energiát fordítottak megszervezésére. Különösen a vasárnapi záró-adás mutatta vagy legalábbis sejtette, mennyi közös erőfeszítés, intézményi, sőt egész régióra terjedő szervező munka húzódik meg egy-egy adás mögött, és hogy az összehangolt tevékenységnek talán a belső közösségteremtő ereje, haszna sem jelentéktelen. Külön öröm, hogy a záróadás nagy vetélkedőjét utca- hossznyi fölénnyel a pécsi főiskolások nyerték, s ők bizonyultak a legjobbnak az egész sorozatra terjedő versenyben is. Érdemüket semmivel sem csökkenti, hogy a műsor koncepciójának leggyengébb pontja a verseny-forma volt. A műsor alkotói nyilvánvalóan hasznos „energiaforrást" láttak abban, hogy a főiskolákat versenyeztessék egymással. Nem biztos, hogy ez volt a helyes megoldás. A gyakorlat azt bizonyította, hogy televíziónk nem rendelkezik még azzal a technikai biztonsággal — egyéb feltételek megítélésében nem vagyunk illetékesek —, amellyel egy ilyen rendszerű verseny- formát vállalni lehet. A forma hátrányai olyankor ütköztek ki, amikor a műsor eredeti célját, a városok bemutatását mármár elfedte az eszköz, a főiskolák versengése. Ez pedig kivétel nélkül minden esetben a televízió technikai zavaraival vagy szervezési gyengeségeivel függött össze. Utólag könnyű okosnak lenni és tanácsokat osztogatni, mégse hallgassuk el: talán az egész sorozatnak jót tett volna, ha egy-egy műsorban nem két várost mutatnak be, hanem — rövidebb műsoridőben — csak egyet. Emellett szól a verseny- forma mérséklése mellett az a megfigyelés is, hogy az együttesen bemutatott városok képe a nézőben gyakran összemosódott. Az egyes városok bemutatását úgy is lehetett volna értékelni, pontozni, a versenyt tehát nem kellett volna teljesen kiküszöbölni, csak annyira mérsékelni, hogy ne veszélyeztesse az eredeti célt. A televízió persze „úgy tett”, mintha a verseny másodrangú lenne, pártatlanságát nem is vonjuk kétségbe, csupán az a gyanúnk, hogy nem mérték fel, a választott versenyformával mekkora szellemet engednek ki a palackból. Ä hatékonyságot és a népszerűséget, persze a legnehezebb mérni. Egészében tisztes vállalkozás és hasznos, jó sorozat volt a Hazai esték. Szederkényi Ervin P. W. BARMIIIYIKOII:
