Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-13 / 100. szám
6 Dunántúli napló 1975. április 13., vasárnap Csúfot űzök Kezembe kaptam egy papirost, hivatalosat, zöld kartont, mindkét oldalán nyomtatva. Négy rubrika volt rajta, egyet a munkahelyemnek kellett kitöltenie, egy másikat a lakóbizottság elnökének, egy harmadikat nekem magamnak, s a negyediket már csak a jóisten a megmondhatója, hogy kinek — odáig már nem jutottam. A helyzet, amely előtt álltam, a következő volt: bérből és fizetésből élvén, igazolnom kellett, hogy az mennyi és ebből megállapíthassák, hogy gyermekem után a bölcsődéért hány forint térítést kell fizetnem. A lakóbizottság elnökének igazolnia kellett, hogy én eltartom a gyermekeimet, velük közös háztartásban élek, nekem magamnak azt kellett igazolnom, hogy sehonnan más jövedelmem nem származik, végül pedig valakinek biztosan azt kellett igazolnia, hogy én csakugyan én vagyok, s nem más. Egy ideig tűnődtem. Arra gondoltam, hogy vajh, menynyi utánmászkálás végén ölelhetem magamhoz pecsételt iratomat? Végérvényesen akkor csüggedtem el, amikor még a házmester - bocsánat, felügyelő - sem tudta megmondani, hogy ki a lakóbizottság elnöke. Ekkor döntöttem úgy, hogy csúfot űzök. Eképpen: munkahelyemen annak rendje és módja szerint kitöltötték a rubrikát. A lakóbizottsági részt már magam írtam teli, szálkás betűkkel, az aláírás helyére odakanyarítottam: Miller Artur, lakik Pécs, Cso- ronika dűlő kilenc. Személyi igazolvány száma RH-I 123456. Egy pecsétet is sikerült keríteni rá, igaz, egy nagy horog volt a közepén, dehát ez engem egyáltalán nem zavart. Esztétikus látvány volt, annyi szent. Én készséggel igazoltam, hogy nincs más jövedelmem, oda is került egy pecsét, egy kutyatenyésztő ismerősöm kennel-bélyegzője. Az volt a meggyőződésem, hogy minél több a pecsét ezen a zöld micsodán, annál nagyobb lesz a siker. A legutolsó rubrikát el sem olvastam, csak aláírtam; hogy aszongya: Russzó Jakab János, 7853 Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 37. Ez ugyan az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat címe volt, de ez sem zavart. RH-I 654321. Megy ez. Megtelt minden rubrika. Mindent igazoltam, elláttam a szükséges pecsétekkel. Gondolom, azzal a zöld kartonnal még külföldre is kiengedtek volna, olyan szép volt. Mindennek már jóné- hány hónapja. Beadványom szépen megjárta a szolgálati utakat, senki nem szólt egy szót sem, s ebből arra a következtetésre jutottam, hogy rendben találták a hivatalok, s a hivatalnokokban az a meggyőződés alakult ki, hogy kiváló állampolgár vagyok, alfélé rendes ember. Remélem, hogy jövőre négyoldalas, nyolcrubrikás papirost készíttetnek. Nem ér felkészületlenül. Felvettem már a kapcsolatot Verne Gyulával, Berlioz Hektorral és Hunyadi Mátyással. Rajtam ugyan nem fognak ki... — kampis — Eleonóra-sólyom Újabb mediterrán madarak Baranya megyében A nyári meleg nem fokozódik, viszont a havas, kemény telek megszűnőben vannak. A tél „gyengülését" jelzi a korai rügyfakadás, virágnyílás, mint az idei is. Az említett példák is utalnak az évi középhőmérséklet lassú emelkedésére. Ennek tudható be, hogy az utóbbi három-négy évtizedben déli égtájak vándormadarai közül jóné- hány megtelepedett hazánkban. Elsőként épp megyénkben, amely érzékeny jelzője a mediterrán, délről észak felé terjedő madárfajoknak. Kuriózum volt a század elején a balkáni gerle, amely az emberközelséget kedveli, tehát a nagy városokat „hódította meg” először. Az 1930-as évek elejétől nem repül vissza a Földközi-tenger vidékére. Ma már megél a falvakban is, sőt az erdőkben is fészkel. Jelenleg a skandináv fjordok világához alkalmazkodik. Az ötvenes évektől itt maradt végleg a balkáni fakopáncs és annyira elterjedt a lakott területeken, hogy megyénk tarkaharkály állományának felét adja. Meghonosodott azóta Dél- Németországban és Csehszlovákiában is. Dél-Baranyában 1971-től látnak egy rendszeresen itt fészkelő Feldegg-sólyom családot. Nehéz felfedezni, mert a fejtetőn lévő sárga folt, a legjellemzőbb ismertetőjegye, csak bukórepülése közben figyelhető meg. Ez a sólyomfajta az itáliai sziklás tengerpartokon költ. Tavaly újabb két mediterrán madár tűnt fel Baranyában: így a Görög-szigetek, a Balkántengerpart kormos sólyma, más néven: az Eleonóra-sólyom. Szentlőrinc határában egy magányos példány akadt belőle. A berki veréb balkáni, korzikai, spanyolországi otthonát hagyta ott, s megyénkben kezd elszaporodni. Nagyon hasonló a házi és mezei verébhez, csak a begyén nagyobb a fekete folt. A Dél-dunántúli Madártani Egyesület pécsi csoportja idei évtől meghonosodását figyeli. Balkáni fakopáncs Blill&lli (Magyar Lexikon, az Egyetemes Ismeretek En- cyklopaediája, 1880.) Illem: „Illő magaviselet társaságban mások irányában; az ember egész magaviseletének összehangzása saját állásával és viszonyaival.” „Illemszabályok: a társadalom által elfogadott, s a szokás által szentesitett törvények, amelyek mindenkit köteleznek a társadalomban." Ez nem szorul magyarázatra, — szánkékom annál inkább. Nem arról szeretnék beszélni, hogy miként viselkedjünk autóbuszon, színházban, vagy vacsoravendégként, erről tájékozódhat a viselkedni kívánó, — igaz, hogy gyér számú és meglehetősen avítt — illemtan-könyvekből. Inkább azt adnám közre, amit jártamban-keltemben, úgymond „társadalmi érintkezéseim" során láttam, tapasztaltam. Régi és újabb keltezésű noteszlapok mellékes megjegyzéseiből próbálom a „társadalmi illem" szokásból elfogadott megnyilvánulásait felvázolni. Még akkor is, ha egynémely dologról úgy véljük: nem illik róla beszélni. .. 1. Szállodát avatunk a nyugati végeken. Szép, új, elegáns szállodát. Várjunk csak: hogyhogy avatunk? Hiszen az újságok is megírták, hogy ez a hotel elsősorban nem nekünk épült. Az újságolvasó rászokott arra, hogy kurtábban olvasson, mint ahogy az újságíró ír. És tudja, mit lehet kurtítani, — tehát az „elsősorbant" szépen elhagyja. Éppen ezért roppant kíváncsi. Mint mindenre, ami ebben az országban elsősorban nem nekünk van. Az avatás estéjén estély, akarom mondani gálaest. Erre az alkalomra minden ajtót kulcsra zárnak. Aranyszélű étlap, tá- borszernagyi egyenruhás pincérek, fekete-fehér elegancia. Szomszédom a mokány veszprémi gyerek Pali Mall-t kínál az asztalnál. Idejövet Románcot szívtunk. Szemben Astort nyújtanak, úgy kell neked te jólfésült gyakornok, havi ezerhéttel, add csak... A csupa- üveg étterem csupaüveg falain nem lehet behúzni a függönyt. Az üvegfal másik felén — kívül, a helybeliek. Arcuk az üvegre tapad, nézik a kiválasztottakat, — akik avatnak. Az ő nevükben avatnak, és bizonytalanul lesik egymást, hogyan is kell bánni azzal a salátalevélbe csomagolt valamivel, amit elsőként említ az étlap ... (A szálloda-avatás csak példa. A hotel azóta működik, elegáns éttermének és presz- szójának árait elbírja a zsebünk. Az üvegfalon már senki sem nézelődik befelé. A leskelődök beültek az étterembe és a presszóba.) 2. Valaki a nyolc év óta ismert takarítónőnek jó reggelt, jó napot, jó estét köszön, a tegnap jött gyereklány gépírónak „kezitcsókolomot”. (A takarítónő kétgyermekes családanya, s kortyingatós névnapok következtében már néhányszor szívességet tett.) Valaki a főnök titkárnőjének kezet csókol, miközben megtudakolja, hogy bent van-e a főnök e I v t á r s ? (A titkárnő huszonhat éves. asszony, valahol az „elvtársnő" fölött és a „nagyságos asszony" alatt.) Valaki a szálloda halijában buzgón kezet csókol valaki újkeletű hölgyismerősének. (A hölgy később hat hónapot kapott — nem a kézcsók miatt.) Valaki lefelé menet sietve odaveti: „szolgája”. (A köszöntött kazánfűtő, ötvennégy éves és az alagsornál magasabbra legfeljebb akkor jutott, ha baj volt a radiátorokkal.) Valaki reggel a műhelyudvaron: Aggyisten! (Harmincéves bádogosnak szól, munkatársak.) Valaki ugyanaznap reggel, ugyanazon a műhelyudvaron" Jó reggelt kívánok, elnök elvtársi (Harminckét éves, annak a ktsz-nek a vezetője, ahol mindketten dolgoznak.) Valaki a legforgalmasabb utca, legnagyobb tömegében, üvöltve: „szervusz kérlek, üdvözöllek!" (A megtisztelt jó beosztású vezető, sem alatta, sem fölötte, de változhatnak az idők.) Valaki kutyafuttában: „üdvözlöm!" (Tulajdonképpen mindegy, hogy kicsoda, futó ismerős, vagy több, mindenesetre nem sokat számít.) Valakik, mindig és mindenütt: „szia, szevasztok!” (Fiatalok. Éretlenek és lezserek.) (Köszönünk egymásnak. Megtiszteljük egymást. Tulajdonképpen ennyi az egész. Mondhatnánk azt is, hogy „uff”, maradhatnánk mindig a napszakot is kifejező köszöntésnél, — de nem. Mi még így is tudunk különbséget tenni...) 3. „Talán húsz éve már, gyakornok voltam a tsz-ben, egyszer behozott a Solymosi doktor Pécsre. Vissza is visz, mondta, ha végzek, menjek be a Nádorba. Megyek, ott ül az öreg az oszlop melletti asztalnál és eszik. Rákot evett, engem meg egy pillanatra elfogott a röhögés, mert azt hittem, hogy az orvosi táskájából szedte elő azokat a mindenféle műszereket. Na, mondom, akkor lesz ám csak igazi szocializmus, ha egyszer majd én jövök be, csak úgy hétköznap, és rákot eszem a Nádorban ... ... A múltkor volt egy kis szócséplés itt a szövetségnél, aztán, beültünk egy kicsit a Nádorba, városi levegőt szívni. Sietni úgysem kell, fél óra alatt hazaszaladok a kocsival. Kezembe került az étlap, benne a rák. Na, mondom, elvtársak, eszünk valami delika- teszt? Együnk hát, ha egyszer beszabadul az ember Pécsre, az úgyis ünnepnek számít... Már intenék a pincérnek, amikor odasúgja a Miklós: te, én majd téged figyellek... Mi az istent figyelsz te? Hát azt, hogy hogy kell enni a rákot. Na, eszembe jutott ám az öreg Solymosi a műszereivel! El is ment a kedvem rögtön ettől a rusnya állattól, mert engem valahogy elfelejtett megtanítani az anyám, hogyan kell rákot enni .. . Mondjam tovább? Hagymás rostélyost ettünk nagy fi- tyekkel, az legalább megy. Dehát mondd meg nekem, én már sohasem kóstolhatom meg a rákot? (Sietős léptekkel haladunk. Már ott tartunk, hogy alkalmasint megengedhetjük magunknak a rákot. És már ott tartunk, hogy szégyelljük bevallani: bennünket senki sem tanított meg rákot enni . ..) 4. — Egyszer jutalmat kaptunk vagy húszán, meg kitüntetéseket. Behívtak bennünket a kisterembe, kettőre. Negyed három elmúlt, amikor bejöttek: az igazgató, a főmérnök, a párttitkár, a szakszervezeti titkár, a főkönyvelő, a KíSZ-b't- kár és a titkárnő. Megköszönték, kiosztották, ürítettük poharunkat, méltatták, felálltunk, ürítettük poharunkat. . . Háromnegyed háromkor már egy lélek sem volt ott a vezérkarból, csak a B. Józsi ült az elnöki asztalnál, aki svungba jött és állandóan mondta: hát akkor ürítsük... — Rendes ember délelőtt nem ücsörög a kocsmában. Bedobja a magáét, aztán gyerünk tovább ... — Szóval most arról lesz szó, hogy farmerben megyek szórakozni. Mert illem dolgában eddig szoktunk eljutni. Meg o hosszú hajig, amit előbb utóbb a BTK-ba is bevesznek ... — Nagyon kínos volt, kérlek. Nem vettem észre azt a rohadt táblát, odaálltam a kocsival. Jött a rendőr, ötven forint, — nekem meg egy húszas, ha volt a zsebemben. Égett a bőr, mert tudod, azért akinek kocsija van ... — Az apám óhéber szövege: a felnőtteknek nem illik visszabeszélni. Kérdezem, a főnöködnek igen? Hát annak se nagyon. Mondom neki, akkor dupla ideig várhatok: először felnőttnek kell lenni, azután főnöknek, hogy megmondhassam a véleményem. Csevegésünk mindig azzai zárul, hogy cinikus vagyok. — Házinyúlra nem lövünk, kérlekszépen. — Nézd öregem, neked bármikor. Utálom a protekciót, a magam érdekében a kisujjamat sem mozdítom, de a barátaimnak mindent kijárok. És természetesen számíthatok is a barátaimra ... — Nővérke kedves, lenne egy bizalmas kérdésem: mennyit illik adni az adjunktus úrnak? ha az ember használja a fejét. — Mindenre van megoldás, Két napig Pesten voltam kiküldetésben, hát az az átok anyós nem megkeresztelteti a gyereket közben? Én természetesen, semmit sem tudok a dologról, he- hehe ... — Akarod tudni, hol tartunk? Majd minden falusi kocsma falán még ott a tábla: „Padlóra köpni tilos.” Hát itt... — Nem, nem ülök be. Nem engedhetem meg magamnak az én állásomban. Gyere el hozzám, van egy üveg whiskym, ott hentereghetünk is... — A tanár úr tartott egy előadássorozatot a klubban. Nem ellenzi a farmert, de azzal megtisztelünk valakit ha ingben, nyakkendőben jelenünk meg. A tanár úr akkor szürke garbóban volt... — Jött az új ember. Nem mondom, jó kezű, majd kétszer ránk verte a normát. Szóltunk neki, mintha a falnak beszélnénk. Hogy ő keresni akar. Igen ám pajtás, de ésszel, mert tizenöten vagyunk ebben a brigádban ... — Szankciók kellenek ide, szigorú szankciók. Ezt szabad, ezt nem, ez jó, ez rossz — és kész. 5. Illik, nem illik? „Társadalmi viselekdésünk" még nagyon sokszor rossz, tétova, bizonytalan. A „köznapi illemtant" jórészt örököltük, megváltozott körülményeinkre, viszonyainkra alkalmazható viselkedési normáink még kiforratlanok ... A gyerek is előbb tanul meg beszélni, s csak később - ha tanítják rá —, szépen beszélni. Most már igényt tartunk arra, hogy felnőttnek nézzenek ... D. Kónya József Megyei juhásznap Ibafán A tizenötödik megyei juhásznapot tartották pénteken az iba- fai Petőfi Termelőszövetkezetben. A Megyei Tanács és az Agrártudományi Egyesület meghívására 120 termelőszövetkezeti, állami gazdasági juhász, egyéni juhtartó és meghívott szakember vett részt. Az idei juhásznap előadója Németh János, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség főosztályvezetője volt, aki a magyar juhtenyésztés jelenlegi helyzetét és perspektíváit ismertette. Hideg Gyula, a MÁF igazgatóhelyettese, Baranya megye 10 éves — 1985-ig terjedő — juhtenyésztési és ágazatfejlesztési programjáról adott tájékoztatást. Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyébeo A vízgazdálkodási szakiroda- lom nemcsak azzal vívott ki jelentős elismerést szakkörökben, hogy magas szintű és korszerű tudományos publikációkat jelentet meg, hanem azzal is, hogy összefoglaló és elemző módon rendszeresen feldolgozza a vízügyi szakmai múlt eredményeit. Ennek jelentősége abban van, hogy az újabb szakmai generáció könnyen hozzáférhető módon ismerheti meg a korábbi eredményeket és ezek birtokában fejlesztheti tovább az egyre magasabb társadalmi igényeket kielégítő komplex víz- gazdálkodás gyakorlati és elméleti módszereit. Ennek a tradíciónak folytatásaként lehet értékelni Polohn István és Szappanos Ferenc okleveles mérnökök februárban megjelent: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében című könyvét. A szerzők a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói és több éves munkájuk alapján szerzett ismereteik, valamint a vonatkozó forrásmunkák 1839-től történő feldolgozása alapján írták meg igen nagy szakmai igénnyel, összefoglaló és részben értékelő tanulmányukat. Ez a tanulmány jelent meg könyv alakban a Dráva menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat kezdeményezésére a Pécsi Szikra Nyomda és a Kartográfiai Vállalat igen gondos és szép kivitelezésében. A könyv 150 nyomtatott oldal terjedelemmel, 15 ábra, 25 fénykép és 6 térkép melléklet kiegészítéssel tárgyalja Baranya megye déli és délnyugati részének vízviszonyait és a területen korábban tevékenykedő és jelenleg dolgozó vízi társulatok munkáját. Ennek keretében leírásra került a térség eredeti, természetes vízrajzi állapota, majd az első vízrendező társaság megalakulásától kezdve a társulatok működése és az általuk végzett munka. A könyv befejező részében vázolták a szerzők a társulati mozgalom és konkrétan az adott területen működő társulat előtt álló feladatokat, figyelemmel a mezőgazdaság várható fejlesztési tendenciáira. A könyv előszavát dr. Földvári János írta. Befejezésül ebből idézek néhány sort: „E könyv nemcsak a múltnak állít emléket, nemcsak a múlt alapján szól a ma élő embereknek, a jövő cselekedeteit is inspirálja. A szabályozott vízviszonyok tették lehetővé e térségben a mezőgazdálkodást. A mocsarak eltűntek és ugyanott kialakulhatott a mezőgazdasági termelés." (Hernády Alajos)
