Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-20 / 78. szám
e Dunántúlt napló 1975. március 20., csütörtök hírek 1975. MÁRCIUS 20 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HUBERT nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.4» — nyugszik 17.55 órakor. A Hold kél 9.45 — nyugszik 0.46 órakor. Vers- és prózamondó versen/ A KISZ Baranya megyei Bizottsága által meghirdetett jubileumi vers és prózamondó verseny Pécs városi döntőjét ma este 18 órai kezdettel tartják meg a MÉV 39-es dandár úti központi műszaki klubjában. A döntőbe került 24 vállalati dolgozó KISZ- tag közül az első tíz helyezett jut tovább az április 6-án megrendezésre kerülő megyei döntőre. A zsűri elnöke, Komlódi Jó- zsefné, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára. ♦ — Forradalmi ifjúsági napok. A TITÁN Kereskedelmi Vállalat KISZ alapszervezete rendezésében ma délután három órai kezdettel emlékeznek meg a 3 tavasz ünnepéről. Az ünnepség után Gergely Lajos és Duga János veteránokkal beszélgetnek a vállalat fiataljai. — Új ifjúsági klub. Lothárdon, a művelődési házban több mint ötven négyzetméteres ifjúsági klubot alakítottak ki húszezer forint értékű társadalmi munkában. A KISZ Pécs járási Bizottsága tízezer forint támogatást nyújtott. — Már most szerezze be húsvéti sonkáját! Füstölt, darabolt, kötözött hátsó és első sonka, csülök, angol és kolozsvári szalonna, házizsír, tepertő állandóan kapható a Pécsi ÁFÉSZ ledinai ABC áruházában. (x) SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Kényes helyzet (du. 5 órakor) Szigligetibérlet. Olympia eszpresszó: Szünnap. RÁDIÓ Park: Só (4, 6, 8) Petőfi: A fekete város I—II. (4. f8) Kossuth: A végső szó (hn10, 12, f7, hn9) A három ártatlan <f3. f5> Fekete Gyémánt: Váltságdíj egy halottért (6) Jószerencsét: Tibbs és a szervezet (5, 7) Rákóczi: Játszd újra, Sam! (5, 7) Május 1.: Ki megy a nő után? (fő) Harkány: A dunai hajós (7) Komló, Május 1.: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres (4, f7) Komló, Zrínyi: A Mattéi ügy (4, n7, f9) Mohács: Vállald önmagadat! (6, 8) Siklós: Az utolsó percig (5, 7) Szigetvár: A lopakodó Hold (6, 8) Boly: Halló, itt Iván cár! (7) Sásd: Azon az éjszakán (7) Sellye: A fej nélküli lovas (7) Várható időjárás csütörtök estig: általában erősen felhős idő, többfelé esővel. Eqy-két helyen zivatar is lehet. Elénk, helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nyugati felében 8—13, máshol 13—18 fok között. Kun Béla napok Kun Béla napok kezdődnek ma Komlón, a Kun Béla Gimnáziumban. A már hagyományossá váló három napos ünnepségsorozat keretében, amelyet a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójára rendeznek, gazdag program várja a résztvevőket. Ma iskolai történelmi vetélkedő és sport program lesz, pénteken megkoszorúzzák a névadó szobrát, amelyet megyei tanulmányi verseny követ, majd este kórushangversenyre kerül sor. Szombaton a rendezvénysorozat zárásaként köszöntik a 18 éveseket, s kihirdetik a Kun Béla pályázat eredményeit. Este pedig KISZ- bállal végződik a program. ♦ — Az Ikarus gyár és a MOGÜRT külkereskedelmi vállalat jelentős szerződést kötött a napokban a venezuelai partnereivel. A megállapodás értelmében további 422 Ikarus 260-as panoráma és Ikarus 280- as csukló^ autóbuszt szállítanak a caracasi közlekedési vállalat részére. A tavaly megkötött megállapodás szerinti, több mint 180 autóbusz utolsó szállítmányait a napokban rakják hajóra Hamburgban, a venezuelai főváros felé. Esküvő BODA IBOLYA és KONRÁD LÁSZLÓ szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. március 22-én, 13.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). URANKA KLÁRA és KRÉMER JÁNOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. március 22-én 13.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). BIMBÓ MÁRIA és KADAR FRIGYES szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. március 22-én, 12.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). alkotó, Makrisz Agamemnon az emlékművet építő munkások között. Jobb oldali képünkön helyére került az emlékmű szoborcsoportja. Fotó: Erb János A Vörös Csillag országos úttörőjáték harmadik feladata A Vörös Csillag országos úttörőjáték harmadik feladata március 20-án esedékes: a rádióban, a tv-ben elhangzó riadóparancs után a kisdobos és úttörőcsapatok előre megbeszélt helyen találkoznak és felkeresik lakóhelyük „csillagait": szocialista létesítményeket, az MKP alapító tagjait, az ellenállási mozgalom harcosait, közéleti személyiségeket. Riportot készítenek szocialista építőmunkónk- ról, a munkásokról. A csillag-keresést akadályversennyel kapcsolhatják ösz- sze. A felkeresett személyek a pajtások zsebkönyvébe, illetve munkafüzetébe igazolják a feladat teljesítését. Március 21-én az úttörőcsapatok részt vesznek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása évfordulójának ünnepségein, a koszorúzásokon. Az úttörők maguk készítette ajándékkal köszöntik a lakóhely kommunistáit, kommunista közösségeit. — Kiállítás. Hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója, valamint a szocialista szakmunkásképzés 25. jubileumi éve alkalmából a szakmunkásképző intézetek tanulóinak az Alkotó Ifjúság pályázatra beérkezett munkáiból ösz- szeállított megyei kiállítására kerül sor. A március 21-én, pénteken megnyíló kiállítást az 500 számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanműhelyében rendezik meg. A megnyitót március 21-én, délelőtt 10 órakor tartják, a kiállítást március 21—28-ig naponta 9—15 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. — Új betonút. Gödre- szentmártonban három utcában több mint fél kilométer hosszú betonutat építettek a Baranya megyei Tanács támogatásával közel negyedmillió forint értékben. — Korunk építészete. Ma délután 14 órakor a Fegyveres Erők Klubjában dr. Vámossy Ferenc, a Műszaki Egyetem tanára tart előadást Korunk építészete címmel. — Kikeltek a kacsák és a libák. A Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat keltető üzemében kikeltek a kacsák. A múlt héten 10 ezer naposkacsát szállítottak a baranyai termelőszövetkezetekbe és ÁFÉSZ-ekbe. Ezen a héten még további 6 ezer libát keltetnek ki a tojásokból. A három ártatlan A HÉT FILMJEI SÓ Harc az életet jelentő fűszerért, izgalmas epizód a boszniai partizánok harcaiból. A színes, szinkronizált jugoszláv filmet Gojko Sipovac rendezte. a három Ártatlan Három, egymáshoz megszólalásig hasonló férfi alaptalan gyanúba keveredik, s ebből adódnak a bűnügyi filmvígjátél: groteszk jelenetei. A három ártatlant Jiri Sovák clakítja. A csehszlovák film rendezője: Josef Mach. A VÉGSŐ SZÓ Filmköltemény azokról, akik az életért vállalták a halált. A főszerepet Cvetana Maneva és Dorotea Toncseva alakítja. A színes bolgár filmet Binka Zsel- jazjova rendezte. — A családi és úti filmek, a címfeliratok, a rajzfilmek készítésével, a filmhangosítás technikájával ismerkedhetnek meg a résztvevők Pécsett, a József Attila Művelődési Házban április 14-én induló alapfokú amatőrfilmes tanfolyamon, amelyet az Arma, Ixilon és az Ifjúsági Filmstúdió szervez. Felnőttek, középiskolások és szakmunkástanulók jelentkezését várják a művelődési házban. Az „ötlettől a filmig", című tízhetes tanfolyam részvételi díja felnőtteknek 150, diákoknak pedig 50 forint. — Felszabadulási emlékpark készül társadalmi munkában ötszáz négyzetméteres területen a Kozármislényhez tartozó Szentkút pusztán. A park létesítésében a helyi KISZ-tagokon kívül segítenek az üszögpusztai, személyi és birjáni fiatalok is. — Árpád-kori műemléktemplom karbanta tása. Az Országos Műemléki Felügyelőség idén százezer forintot fordít a kő- vágószöllősi műemléktemplom karbantartására, elsősorban a tető javítására. Az OMF tavaly is ugyanennyi összeggel segítette a rekonstrukc át. lye: a 102. sz. ajtószám. Telefon: 15-833 (66-os mel ék). Ugyanitt lesz a gyermeklakosság részére, 22-én szombaton 14—19 óráig és 23-án, vasárnap 7—19 óráig is a gyermekügyeleti szolgálat, bejárat a gyermekpavilon ajtaján keresztül. A 7—19 óráig tartó hétköznapi készenléti ügyelet március 20. és 21-én, csak a dr. Veress E. utcai Rendelőintézet gyermek-pavilonjában működik, a fent jelzett 102-es sz. ajtónál, mind a három kerület sürgős ellátást igénylő gyermekbetegei részére. Külön felhívjuk a figyelmet, hogy 22-én, szombaton 8—11 óráig a dr. Pánczél, dr. 3arka, dr. Telfel és dr. Géczi gyermekszakorvosok körzetei részére a rendelés a Semmelweis u. körzeti gyermekorvosi rendelőben működik. Telefon: 12-669. Mindhárom kerületben dolgozó ügyeletes orvosok részére az intézeti gépkocsi szolgálat hívószáma, március 20-án este 19 órától — március 24-én, reggel 7 óráig: 15-833-as sz. telefon. Közlemények A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy a március 24-én Kőszegre induló gyermekek részére a második orvosi vizsgálatot március 21- én, reggel 8—10 óráig tartják az SZMT székházban. A gyermekek március 24-én reggel az 5.34-kor induló vonattal utaznak. Gyülekezés indulás előtt egy órával a főpályaudvaron. A Pécs megyei város Tanács V. B. I. kér. hivatal igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a Pécsi „Jószerencsét” Vadásztársaság mérgezett tojásos dúvad irtást végez 1975. március 19. és április 30-a között az alábbi területeken. Pécsszabolcs, Vasas I., Vasas II., környéki erdők, mezők területén. Az alkalmazott méreg parathion tartalmú, mely emberre, állatra egyaránt mérgező, ezért a fenti területeken szétrakott tojások összesze- dése vagy elfogyasztása élet- veszélyes. ♦ — Most 10% előleggel vásárolhat motorkerékpárt. Díjmentes vizsgáztatás, OTP ügyintézés. Pécsi ÁFÉSZ 53. sz. műszaki bolt, Pécs, Rákóczi út 5. Telefon: 10-471. (x) — Értesítjük a lakosságot, hogy a Pécsi ÁFÉSZ új és használt tollat, valamint szarvasagancsot vásárol fel az alábbi helyen: Pécs, III. Hajnóczy u. 19. Nyitvatartási idő: mindennap: 7.30—13.00-ig. — Elvesztettem 17-én Széchenyi téren fekete aktatáskámat, számomra rendkívül fontos papírokkal. Becsületes megtalálót kérem, juttassa el címemre jutalom ellenében. — Maletics László, Pécs, Geisler E. u. 1. — Telefont kapott a pécsújhegyi SUPERETT Aruház. Telefonszám: 14-392. (x) — A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat pécsi üzemigazgatósága 1975. március 24-én megkezdi az ÉPFU transzformátor körzet rekonstrukciós munkáit. A hálózatfelújítás a következő utcákat érinti: Kassa u., Megyeri út, Bolygó u., Űrhajós u., Szív u., valamint a Vas Gereben és Ung- vár utcát, a Kassa utcától délre. A munkálatok előreláthatólag két hónapot vesznek igénybe, melyek a jobb fogyasztói ellátást biztosítják, ezért kérjük a fenti területen lakó fogyasztóink szíves türelmét, az ismétlődő áramszünetek miatt. Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat pécsi üzemigazgatósága. (x) ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermek- sebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — A Dózsa Klub átalakítása. Pécsett, a Sörház utcában lévő műem- lékjellegű épületben az egykori Dózsa Klubot átalakítják. A PIK tervezésében és kivitelezésében festenek, mázolnak, kialakítják a burkolatot, valamint a PMSC jövendőbeli helyiségeit. Az átadás késő ősszel várható. — Fogási tilalom Mohácson. Befejeződött a pontyivadék telepítése az I. és a II. számú mohácsi vízszakaszon. A mohácsi horgász egyesület emiatt az említett területeken — március 31-ig — általános fogási tilalmat rendelt el. Értesítjük a város lakosságát, hogy a II. kér. Rendelőintézet felújítási munkálatai miatt, 1975. március 20., 21., 22-én és 23-án az épületben eddig elhelyezett orvosi ügyeleti szolgálatok helye megváltozik. Felnőtt vonatkozásban: A fenti 4 napon, este 19 órától, másnap reggel 7 óráig a II. kér. lakosság részére az éjszaka] ügyelet a III. kerületi Rendelőintézet (dr. Veress E. u. 2.) földszint 4. sz. szobájában lesz. Telefon: 15-833. Ugyancsak a II. kerületi felnőtt lakosság részére, március 22. ^ és 23-án (szombaton és vasárnap) a nappali ügyeleti szolgálat (7—19 óráig) az Ady E. u. 8. sz. alatti körzeti rendelőben lesz. Telefon: 15-320. Gyermeklakosság részére: 1975. március 20., 21., 22. és 23-án (este 19 órától, másnap reggel 7 óráig) az egész város gyermekbetegei részére az éjszakai ügyelet a dr. Veress E. utcai Rendelőintézet gyermekpavilonjában lesz. Bejárat, a dr. Veress E. u. Rendelőintézet jorta felől. A rendelés heA Munkácsy M. utcai Rendelő- intézetben levő orvosi ügyeletek helyének változása Pécsett nyolcadik alkalommal szervezte meg a KISZ az egyetemi-főiskolai napokat, amelyek során a mecsekaljai város hat felsőoktatási intézményének diákjai méltó módon emlékeznek meg 1848, 1919 és 1945 történelem formáló eseményeiről. Az egyetemi-főiskolai napok első kiemelkedő eseményére szerdán az Orvos- tudományi Egyetemen került sor, ahol a felsőoktatási intézmények ifjúsági vezetői és aktivistái politikai fórumot tartottak. A tanácskozás témája: a KISZ kommunista jellegének erősítése az egyetemeken és a főiskolákon. Szerdán Budapestre érkezett a Vörös Zászló Érdemrenddel kétszeresen kitüntetett Alekszandrov Ének- és Táncegyüttes. A Borisz Alekszandrov vezérőrnagy, Állami-díjas, a Szovjetunió népművésze vezette kétszóztagú együttest a Ferihegyi repülőtéren dr. Nagy Gábor vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai fő- csoportfőnökének első helyettese, Regős Gábor, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság titkára, D. I. Oszadcsij vezérőrnagy, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja és P. P. Bicsov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa. Tétényi Pál akadémikusnak, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság alelnöké- nek vezetésével szerdán MSZBT küldöttség utazott Prágába, hogy részt vegyen a Csehszlovák— Szovjet Baráti Társaság megalakulása 50. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tanácskozáson. Lapzárta Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán felszólalt az Olasz Kommunista Párt kongresszusán. Megállapította, hogy az utóbbi években erősödtek az Olasz Kommunista Pártnak és az ország más demokratikus erőinek állásai. * Urho Kekkonen finn köztársasági elnök — mint kedden este Belgrád- ban közölték — március 21-től 25-ig nem hivatalos baráti látogatást tesz Jugoszláviában és megbeszéléseket folytat vendéglátójával, Tito elnökkel, valamint más -jugoszláv vezető személyiségekkel. * Az amerikai rendőrség New Yorkban letartóztatta a hírhedt Meir Kahane rabbit, a „Zsidó védelmi liga" vezérét, azzal a váddal, hogy megsértette feltételes szabadlábra helyezésének előírásait. Katlanét röviddel ezelőtt a vezetésével végrehajtott szélsőséges akciók miatt egy évi felfüggesztett börtön- büntetésre ítélték. * A libanoni biztonsági szolgálat hatástalanított egy levélbombát, melyet ismeretlen személyek egy palesztin vezető címére küldtek. A levél címzettje, Dzsihad Basir, egy Beirut közelében levő menekült- tábor igazgatója gyanúsnak találta a küldeményt és eljuttatta a biztonsági szolgálathoz, amely 86 milligramm robbanóanya- qot talált benne. *Y Földcsuszamlás történt Lisszabon Alcantar nevű városrészében. Két ember meghalt, hatan eltűntek, többen megsebesültek.