Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)

1975-03-10 / 68. szám

01 községgel gyarapodott Dombóvár A nagy hal megeszi a kis halat? Ha a ter­mészetben így is van, ko­rántsem hihetünk ennek igazságában, ha a kicsi és a nagy települések egymás közötti kapcsolatáról van szó. A városkörnyéki község lehet egyszerű földrajzi hely­zet, de lehet közigazgatási hovatartozás is. Ez utóbbi Dombóvár mellett tizenhat községet érint. Tapasztalat még nincs, kérdés annál több. Vajon nem lesz-e úgy, hogy fejlődik a város, s a községeknek csak a fejlesz­tési költségvetés maradéka jut? Uj szomszédok Néhány hónapja még Bara­nyához tartozott Kaposszekcső, Csikóstöttös és Jágónak, So- mogyhoz pedig Kapospula és Attala. 1975 január elsejétől Tolna megyei községek lettek, és Dombóvár város igazgatása alá rendelte őket a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala. Érthető a nagy várakozás, amivel a jövő elé tekintenek. Kaposszekcső például Baranya megye távlati fejlesztési tervé­ben kiemelt alsófokú központ­ként szerepelt. Mi lesz ezután? — Visszafejlesztésről vagy akár spontán sorvadásról szó sem lehet - mondja - Boruzs Barnabás Dombóvár város Ta­nácsának elnökhelyettese. Arra törekszünk, hogy lehetőségeink teljes kihasználásával, a legcél­szerűbben valósítsuk meg a városkörnyéki községek fej­lesztését. Ezért alakítottuk meg a községfejlesztési bizottságot, amelyben helyet kaptak a községek vezetői és a szakigazgatási szervek képviselői. Ezekben a hetekben dolgozzuk ki a fejlesztési ter­veket. Kétségtelen, hogy a közeli szomszédság eddig is igényelte az együttműködést. A kaposszek- csői tanács 100 ezer forinttal járult hozzá tavaly az attalai híd építéséhez, bár akkor még nem volt tudott, hogy 1975-től ugyanahhoz a megyéhez tar­toznak. De az érdek akkor is közös volt. Ellátás Sorvadásról szó sem lehet Nem lesz illegális** együttműködés Kínálkozó munkalehetőség galmazzuk — mondta a tanács­elnök helyettes. Hallottam már olyan feltevéseket is, hogy a termelőszövetkezet központját Dombóvárra akarnánk áthelyez­ni. % Eddig a Kaposszekcső közös községi tanácshoz tartozó területek kereskedelmi és szol­gáltatási ellátását a sásdi ÁFÉSZ végezte. Lesz ebben va­lamilyen változás? — Ebben az évben nem. Jö­vőre ezeket a területeket a dombóvári ÁFÉSZ látja el - il­letve Attalát és Kapospulát már idén, április elsejétől — szol­gáltatásokat pedig a Tolna megyei Szolgáltató Szövetkezet nyújt. 0 A környező községek ál­talános iskolai tanulóinak tud­nak-e helyet biztosítani Dom­bóváron? — Van általános iskolai kollé­giumunk, tudomásom szerint biztosítani tudja az elhelyezést. Tárgyalunk a Mecsekvidéki Ven­déglátó Vállalattal az általános iskolások étkeztetése ügyében. # Igen súlyos gond Kapos­szekcső körzetének orvosi ellá­tása. 3500 ember él szétszórtan, több településen. Mindössze egyetlen körzeti orvos látja el őket. Különösen járványidőszak­ban szinte megoldhatatlan fel­adat elé kerül az orvos. — Ez a gond valóban létezik, sajnos ezt a városi tanács egye­dül képtelen megoldani. Ehhez a Tolna megyei Tanács egész- ségüqyi osztályának segítségét kérjük. kapcsolatban a tanácselnök- helyettes megjegyezte, hogy az eddiginél több segítséget vár­nak a Volán 11. sz. vállala­tától. A negyedik ötéves tervre 1100 lakás építését tervezték. Most, a tervidőszak utolsó évének elején 'úgy látják, hogy sikerül megvalósítani. Kurucz Gyula Befejeződött az apróvad vadá­szat. Március 1-től csak dúva- dakat lehet ejteni. Hordóban „termett” az olaszrizling mmmmm II iS I ::: I í í I #■•'"! I i AI á 111 •* I * 1 d ■' I I i! Víz és cukor — szőlő helyett A „Bortörvény” az 1970. évi 36. sz. törvényerejű rendelet kimondja, hogy „fogyasztásra csak szőlőből készült bort és mustot lehet forgalomba hoz­ni, a jogszabályban megadott anyagok hozzáadásával és elő­írt kezelés szerint. Az olyan forgalomba hozott bort és mus­tot, amely előállításában, ke­zelésében ettől eltér, hamisí­tott bornak kell tekinteni." A hamisított bornak valódi­ként való forgalombahozatala a vásárló megtévesztése, an­nak tudatos kár okozása — tehát csalás. Munka­kínálat A környék egyik legnagyobb mezőgazdasági egysége a ka- posszekcsői Kossuth termelő- szövetkezet. Mintegy 3500 hek­tár területen korszerű mezőgaz­dasági termelést folytatnak. Az elmúlt évben a halmozott ter­melési érték elérte a 117 millió forintot, a tiszta nyereség több volt, mint 12 millió forint. % önként adódik a kérdés, hogy a két kisebb, az attalai és a dombóvári termelőszövetke­zettel való egyesülést nem ter­vezik-e? — Ilyen szándékról nem tu­dok, és egyelőre mi sem szor­Borulátós lenne úgy fogal­mazni, hogy egy község a vá­ros árnyékában él. Inkább a jobb egészségügyi, kulturális és foglalkoztatási lehetőségek köz­vetlen közelében. Mint Boruzs Barnabás tanácselnök helyettes elmondta, most készül az V. öt­éves terv munkaerőmérlege. Közben épülnek az új üzemek, új munkalehetőségekkel. A Csavaripari Vállalat Dom­bóvári Gyára az üzemkezdéskor mintegy 300 dolgozónak nyújt munkát, nagy számban tudnak nőket is foglalkoztatni. Az ÁFOR bázis építése is megkezdődött, jelenleg a Mezőhidvég—Dom­bóvár közötti szakasz építése folyik. A Pátria Nyomda új te- telepe elkészült, most helyezik el a gépeket, végzik a belső szerelést. Szeptemberben már fogadja az autósokat az AFIT felépült telepe. Az új munkalehetőségek kap­csán azonban nem szabad megfeledkezni a lakásigénylők számának növekedéséről, illetve a bejáró dolgozók utaztatásá­nak megoldásáról. Ez utóbbival Milyen lesz a Kórház-téri szálloda környéke? Erb János felvétele. MEGSZÉPÜL A VÁROSRÉSZ Bontás Parkosítás Út és járda Az épülő ötemeletes Pannó­nia Szálló a Váradi Antal és a Sallai utca és a Rákóczi út ál­tal határolt tömbbelsőben ka­pott helyet. A modern vonalú létesítményre a rálátást a kö­PAMUTTEXTILMÜVEK ÉS A DÉl-DUNANTÚLI TEXTIL ES FELSŐRUHÁZATI NAGYKERESKEDELMI VALLALAT március 10—20-ig szabadidőruha, frottíranyag, háztartási darabáruk, agynemíígarniturák, divatbársonyok rülvevő épületek akadályoz­zák. Az úgynevezett „kiszabadí- tási” programról Tóth Zoltántól, a Pécs városi Tanács építési osztályának vezetőjétől kér­tünk tájékoztatást.- A szálloda most körbezárt - mondotta. - Az építményt kö­rülvevő tömb távlati terve, már rajzasztalon található. A tömb kialakítása a városrész arcula­tát kedvezően megváltoztatja. A Pannónia és a Turista Szál­ló együtt üzemel később. A szakemberek arra törekszenek, hogy jobb ellátást biztosítsanak a vendégeknek, ugyanakkor a környék műemléki jellegét ki emeljék. A Rákóczi út a jobb oldalán, a Kórház tér felé for dúló ívben, a Pécsi Tervező Vól lalat székházáig húzódik a vá rosfal. Túloldalon a Megye Kórház épületei közül a Jako váli Hasszán dzsámija emelke dik ki a Sallai utcában pedig a Ferences templom, mellette a Turista szálló, valamint a volt Korona épület. Többek között ezek az épületek a jellemzői a történelmi környezetnek. A városfalhoz tapasztott épü­let lebontása után a felszaba­dult területen parkot alakíta­nak ki, s ez a szállóig terjed. Másik lényeges feladat a tűz­oltóság épületének lebontása. Helyén szintén zöldterület teszi tágasabbá a környezetet. A Váradi Antal utca házait, a Sallai utcai hús- és tejboltot nem érinti a bontás. Az új szálló a várfal mellett a PTV között építendő úton lesz megközelíthető, a teherbe­járó a Váradi Antal utcában lesz. Tervezői elképzelés szerint gyalogjárót is építenek, amely a Sallai utcára vezet. A szállodához személygépko­csi és autóbusz parkoló épül. Később - ez távlati terv - több­szintes parkolóház készül a Vá­radi Antal utcában. A Pannó­nia Szálló 250 vendég befoga­dására lesz alkalmas, éttermé­ben 170 személy étkezhet. Át­adási határideje 1976. május 31. Ha minden a tervek szerint készül, Pécs nemcsak gazdag­szik, de szépül is. Csontozási verseny Elméleti és gyakorlati felada­tokat kellett megoldaniuk a 3. országos marha- és sertéscson- tozási verseny résztvevőinek, akik az ország 18 húsipari vál­lalatától érkeztek Zalaegerszeg­re. A 4—4 fős csapatok két napon keresztül, szombaton és vasárnap versenyeztek. Az el­méleti és gyakorlati feladatok­ra kapott pontszámok összessé­gének értékelése után 9-én dél­előtt megszületett az eredmény. A marha felvágási és csontozá­si verseny első helyezettje Ko­vács Tibor, Somogy megyei, kaposvári versenyző lett. A ser­tés csontozás versenyében az első helyre Nyúl Imre, Zala megyei versenyző került A Ba­ranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat csapata a középmezőnyben végzett, egyé­niben, a sertés csontozás kate­góriájában Deák László a ha­todik helyezést érte el. Nyertesek A hétről hétre című rejtvény­pályázatunk véget ért. Az utol­só heti forduló nyertesei: Ko­vács István, Pécs, Kertváros út 4., Schmidt Ferenc, Pécs, Radnics utca 32., Vancsa Ká- rolyné, Komló, Postafiók 90., „Carbon” Bérosztály. Kevésbé hihető, hogy ezeket a jogszabályokat a szőlősgaz­dák ne ismernék. S hogy még­is összeütközésbe került a tör­vénnyel néhány Siklós környéki gazda, annak egészen más oka van ... sokat? Történt ugyanis, hogy az utóbbi hónapokban észrevehe­tően megromlott az egyébként kitűnő és méltán híres Siklós környéki bor némelyikének mi­nősége. Néhány kisparcellán pedig feltűnően nagy meny­nyiség „termett”. A községi tanácson kívül — mivel bűn- cselekmény alapos gyanúja merült fel, — a járási rend­őrkapitányság is részt vett a vizsgálatban. Több gazdánál végeztek ellenőrzést, s bormin­tákat vettek, amelyekről az Or­szágos Borminősítő Intézet adott szakvéleményt. Részlet a szakvéleményből: „az 1. sz. minta színe sárga, opálos, üledékes. Diszharmo­nikus, széteső, szesztartalma ki­érződik. Savai durvák. Izében igen vékony, természetes bor­jellege kevés. A mintával azo­nos bortétel cukrozott, vizezett hamisítvány. Közfogyasztásra alkalmatlan, forgalomba nem hozható. A 3. sz. minta színe zöldfehér, fátyolos. Hibás erje- désű. Természetes borjellege igen kevés. A mintával azonos bortétel cukor és víz hozzáadá­sával készült hamisítvány. Köz- fogyasztásra nem alkalmas, forgalomba nem hozható.” A mintával azonos bortétel egyébként — amelyet a pin­cékben találtak a vizsgálat so­rán — az egyik esetben 487 liter, a másik esetben 780 li­ter, egy harmadikban pedig 4500 liter volt — ez utóbbit betontartályban tárolták ... iiiiii Valamennyi hamisítvány 1974. évi „termés”. Ez azért lényeges, mert tavaly ősszel elterjedt, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt alacsony cukor­fokú mustot lehet cukrozni. Csakhogy ilyen rendelet nem született. Arról pedig végképp „nem volt szó”, hogy vízből és cukorból is szabadna bort pan­csolni. S még egy érdekes adat: a siklósi ÁFÉSZ közlése szerint 1974. őszén Siklós környékén soha nem látott mennyiséget, közel 8 ezer mázsa cukrot ad­tak el. A rendőrség bűncselekmény alapos gyanúja miatt néhány Siklós környéki szőlősgazda el­len eljárást indított. Aki ugyan­is mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart — csalást kö­vet el. Nem beszélve az erkölcsi kárról. A Pincegazdaság ugyanis a gazdáktól felvásá­rolt bor egy részét exportra viszi, s az igazán nem hasz­nálna a siklósi bor hírnevé­nek, ha valamelyik országban azt mondanák: ilyent mi is tu­dunk „csinálni” ... (Pánics) — Természetvédelmi terüle­tek gondozása. A Somogy me­gyei Tanács ebben az évben a természetvédelmi területek fenntartására mintegy fél mil­lió forintot fordít. Ebből 350 ezer jut a parkokra, míg a Ba- laton-parton, Fonyód körül 100 ezer forint értékben töb­bek között új sétautakat, zöld­övezeteket alakítanak ki. nettől □ Pécs épülő, új szállodája.

Next

/
Thumbnails
Contents