Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-29 / 87. szám
¥:¥■ |1| H úsz-huszonöt esztendővel ezelőtt, amikor a tanulás — vagy a tanulás lehetősége i— egyetemes népi élménnyé vált Magyarországon, a lapok gyakran közöltek lelkes interjúkat, beszélgetéseket fejkendős parasztasszonyokkal, idősödő munkásemberekkel, akik nem röstelltek beülni az iskolapadokba. Nem véletlenül említettük a tanulás lehetőségét, mint népi élményt. A felszabadulást követő esztendőkben valóban az is volt. Történelmi mulasztásokat, bűnöket kellett pótolni, eltörölni. A fiatal magyar köztársaságnak első dolgai közé tartozott a tanulás lehetőségeinek megteremtése, a korlátok ledöntése. Érdemes fellapozni a régi újságokat. 1947-ben az első középiskolás parasztemberek közé tartozott a Tolna megyei Paks községben Szabó János 31 éves parasztgazda, földhözjuttatott. így nyilatkozott: „Hogy járhattam volna középiskolába, vagy egyetemre. Formálisan senki sem tiltotta meg. De mi lett volna itthon a szüleimmel kereső nélkül és miből éltem volna meg, amíg tanulok? Maradtam tehát. S így volt vagy félszáz ismerősöm, elemi iskolai társam, pajtásom is, s rajtunk kívül még nagyon sokan a községben. Hiába szerettünk volna, nem lehetett. Most már lehet. Elvégzem a középiskolát, aztán majd meglátjuk, hogyan lesz tovább ...” A tanulás statisztikája Magyarországon a felszabadulás óta eltelt évtizedekben folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Nem lehet — s nem is akarja senki — eltagadni, hogy ez sok problémával és nehézséggel jár együtt. Az első években azzal, hogy sok előítéletet, tartózkodást kellett legyűrni. Egész rétegek tudatában ott élt még, hogy az ő számukra a tanulás nem elérhető; óvták gyermekeiket is, hogy megkíméljék őket a csalódásoktól”. Ugyancsak régi újságból — a Magyar Nemzet 1948. január 2-i számából való egy ilyen cikkrészlet. „Sokan félnek a tanulástól. Nem attól, hogy az fáradságos munka: ezt örömmel vállalják. Attól félnek, hogy egyszeresek „felébrednek", s kiderül, szép álom volt az egész, a munkásnak, a parasztnak ezután sem szabad tanulnia ...” Dehát ezek már régi dolgok, mondhatná valaki, beszéljünk a máról — s benne arról is, hogy olyan helyzet következett be most, amikor már alaposan meg kell küzdeni a továbbtanulásért, éppen a nagyszámú lehetőség és a jelentkezők tömege miatt. Súlyos de a messzi múlthoz képest mégsem öröm- telen — probléma ez. Sokan vannak, akik nem juthatnak be az általuk kiválasztott középiskolába, de még inkább főiskolára, egyetemre. Ez azonban már a fejlődés problémaköréhez tartozik; a történelmi tény, hogy az iskolák megnyíltak a legszélesebb értelemben vett munkás- és paraszt-tömegek előtt — tény marad. Azt, hogy tanuló ország legyünk — a kor is megköveteli. Az ismeretek növekszenek, áradnak, szétfeszítik a tankönyveket. Egy- egy szakmán belül sem könnyű követni a gyarapodásukat. Felsorolni is nehéz volna, hogy az iskolán kívüli oktatásnak (továbbképző tanfolyamok, szakosítók, levelező- és esti tagozatok stb.) hány formája működik ma eredményesen Magyarországon. De az oktatásügy szorosan összefügg a kultúra egyéb ágazataival is. Az eredményesen működő iskolarendszer az élet valamennyi területén érezteti hatását. Hogy csak egyetlen példát említsünk: 1973-ban újságokból és folyóiratokból 1 milliárd 181 millió példány jelent meg Magyarországon. Lehetségessé vált volna ez a tanulási kedv és igény nélkül? De megemlíthetnénk azt is, hogy hány millió forinttal növekszik évente a könyvvásárlás, vagy hány ezerrel, tízezerrel a televízió- készülékek száma. Ezek sem pusztán a szórakozási igény növekedését jelzik (azt is, természetesen) — hanem elsősorban a tanulás- és tudásvágyat, amely csak eredményesen működő iskolarendszer talaján jöhet létre. Méltán állapította meg 1974 márciusi ülésén a Központi Bizottság: „Az elmúlt negyedszázad során történelmi eredményeket értünk el a lenini kulturális forradalom megvalósításában. Közelebb jutottunk ahhoz a célhoz, hogy milliók sajátítsák el mindazt, ami az emberi gondolkodás és kultúra több mint kétezer éves fejlődésében értékes volt. .. . Nagymértékben emelkedett az iskolázottság szintje: 1960-ban a 15—24 éves korosztálynak mintegy 75 százaléka, 1970-ben pedig már mintegy 90 százaléka végezte el a tankötelezettség időtartama alatt az általános iskola nyolc osztályát. Az általános iskolát el nem végzők számára egyre bővülő tanulási lehetőségeket teremtettünk, és tovább növeljük az esti és levelező oktatásban részt vevők érdekeltségét, kedvezményét...” Tanuló ország lettünk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a történelmi „szellemi nyomorúság” kártevéseit kiheverjük, hanem azt is, hogy széles rétegek részesülnek a kultúra élvezetében. Mind nagyobb tömegekhez jutnak el az értékes művészeti alkotások. A könyvkiadásnak, színházművészetnek, filmnek, (hogy a legnagyobb tömegművelő fórumot, a televíziót ne is említsük), milliós „fogyasztói tábora" van. Az ismeretek terjedése, az iskolázottság, egyebek között azon is lemérhető, hogy a közönség kritikusan, azaz felkészülten fogadja az új művészeti alkotásokat, véleményt formál azokról, s a szellemi alkotóműhelyeket mind igényesebb, magasabb színvonalú teljesítményre ösztönzi. H árom évtized eredménye mindez. Soksok küzdelem, erőfeszítés van amö- gött, hogy ma száz- és százezrek tanulhatnak, sajátíthatják el az egyetemes emberi kultúra alapelemeit, s szerezhetnek szakmai képzettséget. Amint valamennyiőnk tapasztalata mutatja: az ország élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a felszabadulás által kapott: tanult, — s tanul. S a tanulással gyarapítja az országot, önmagát, az egész szocialista közösséget. Tamás István r*r?|^n»TnT3 heti bel politikai össze foglalö A kongresszus utáni napokat aligha lehetne valamivel is jobban jellemezni, mint Kádár János rövid köszönetnyilvánításával a magánemberektől nagy számban érkezett üdvözletekért. Ez a támogatás is újabb erőt és ösztönzést ad a további munkához — írja Kádár János. Az üdvözletek is mutatják a párt iránt megnyilvánuló bizalmat, s mintegy lelkes megnyilvánulásai voltak annak a kitűnő hangulatnak és megkülönböztetett figyelemnek, amely a kongresszus egész munkáját, pártunk töretlen realista politikáját és a határozatot fogadta. Közben, közeledvén április, felszabadulásunk 30. évfordulójának központi eseményei !s megkezdődtek: hazai ünnepség keretében Kádár János jelenlétében emlékeztek meg a Népszabadság szerkesztőségében a Szabad Nép legális megjelenésének jubileumáról, megnyílt a szocialista magyar irodalom megindítóan szép kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és mind szemmel láthatóbbak az előkészületek április 4-ére. Látva a díszszemlére gyakorlatozó katonóka' vagy olvasva róluk, személyes emlékek merülnek fel a múltból, mór-már réginek tűnő április 4-ekről, s a gyorsan elszálló időről. De a merengés is visszahoz a jelenbe, a hatvanos évek elején rendezett első nagy moszkvai magyar kiállítás emléke például a hamarosan megnyíló moszkvai jubileumi kiállításunkra utal, amely az előkészületekből ítélve, pompásnak ígérkezik. Könnyűiparunk különösen akar tetszeni a moszkvaiaknak. Alighanem fog is. De tetszést aratnak és kelendőek áruink idehaza is. Az év első két hónapjáról most megjelent „gyorsmérleg” szerint a kereskedelmi forgalom éppen ruházati cikkekből nőtt kimagaslóan a tavalyihoz mérten. Műszaki cikkekből viszont bizonyos áruk hiánya miatt, mérséklődött az értékesítés. De hisz még csak márciust írunk, nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy kijelentsük, van és főleg lesz mire elkölteni a pénzünket az év folyamán. Az ünnepek közeledtén szinDíszszemlére készülnek katonáink te minden napra jutó üzemavatások, új létesítmények között is nem egy akad, amely ilyen lehetőségeinket is bővíti majd. Most avatták fel például a korszerűsített gyulai harisnyagyárat. Évente két és fél millió harisnyával készít többet ez az üzem a réginél. És csak egy pillantás a heti avató-listára: új hangversenyterem Szombathelyen, új óvoda Szeged népszerű Tarján városrészében, biológiai állomás Gödön, kö- zésiskolás kollégium Vácott, ugyanott egy új általános iskola is..., s hogy ez utóbbi még jobban hanqozzék ifjú füleknek: április 5-én kezdődik a tavaszi szünet és április 13- ig tart. E pillanatban azonban nem a kereskedelmi, hanem az utazási forgalom kíván különösen gondos előkészületet, a hírek szerint: buszok egész ármádiája segíti a húsvéti és az április 4-i népvándorlást, úgy is mondhatnám: a belső idegen- forgalmat, amely — ha lassan is — de illően nagyobb figyelmet kap. Ide tartozik a hír, hogy megszűnik a turista ellátó vállalat, és mindenütt a helyi szervek veszik át a turistaházakat, ami — remélhetőleg — a turizmus fejlődését is elősegíti. S hogy a tájékozódás lehetősége is javuljon, e tárgyban: rövidesen kézikönyv jelenik meg az ország csaknem 150 városának üdülő- és kirándulóhelyének szálláshelyeiről. Bízzunk benne, hogy ez is hamar „elavul”, az újabb és újabb vendégfogadó helyek jelentkezésével. Az utazást csak egy lépés választja el a távbeszélő forgalomtól, az a „lépés”, amelyet nem teszünk meg, helyette inkább telefonálunk, különösen, ha egyszerűbben tehetjük. Nos, hamarosan közvetlen tárcsázással hívhatók nyolc ország telefonállomásai, ami lényeges közelítés a kor technikai színvonalához. A jelentős események, ünnepek, ünnepségek azonban ismét átadják majd helyüket a napi munkának, és a napi politikának. Folynak az ország- gyűlés tavaszi ülésszakának előkészületei, tanácskoznak a képviselőcsoportok. A budapesti csoport ülésén a társadalom- biztosítási törvény tervezete volt napirenden. Érdekes párhuzam: a Szociális és Egészségügyi Bizottság pedig a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságán tett látogatást. Továbbá: csütörtöki ülésén a kormány is megtárgyalta a társadalombiztosításról készült törvénytervezetet. De nem csupán az elvekről, a gyakorlatokról is szó volt: a munkaügyi miniszter számolt be a családok, különösen a népes csalódok helyzetéről és az ehhez kapcsolódó feladatokról. Egy szociálpolitikai határozat is született: 1975. július 1-i hatállyal felemelik az alacsony összegű nyugdíjakat és más ellátásokat. Mit szoktak ilyenkor mondani? Soha jobbkor ... Felemelően szép látvány lesz április negyedikén a díszszemle. Amint a különböző alakulatok, fegyverzetek mértani rendben vonulnak Budapesten, a Dózsa György úton, a díszemelvény előtt, a baranyaiak különös figyelme kísérheti őket. Hiszen a páncélozott szállító harcjárműveket pécsi katonák vezetik. Őket köszönti majd a többezres nézősereg tapsa, őket kíséri sokmillió tvnéző figyelő szeme. Fegyelem. pontosság A parancsnok eligazítást tart. — Menetsebesség 15 kilométer per óra. Távköz nyolc méter, térköz tizenöt méter. Gépjárműre! Aki a toronyból deréktól felfelé látszik — a kocsiparancsnok. Ő ügyel arra. hogy az egymás mögötti távolság 15 méter legyen, és a járművek pontosan 8 méterre haladjanak egymás mellett. Molnár Dénes tizedes o Somogy megyei Kéthely községből vonult be. Egyébként toronylövész, de itt, a díszszemlén kocsiparancsnok. A ő járműve a díszemelvény felőli sorban halad majd. A fejét nem fordítja, csak a szeme jár jobbra-balra. Figyeli az előtte, mellette haladókat. Rádión utasítja a vezetőt. A vezető tükörből tájékozódik, előtte egy celluloid lap az ablakon, rajta két vonal. E között kell látni az előtte haladót, akkor jó a távolság. Ezért mindig ugyanabban a testhelyzetben kell ülnie. Március 17-e óta vannak Budapesten. Ott is éjszaka gyakorolnak, este tíztől hajnali kettőig. A katonáknál természetes pontossággal és fegyelemmel hajtják végre a parancsokat. És még valami, ami csak parancsra nem megy: igazi belső tűzzel, lelkesedéssel. Hiszen meg kell mutatni, hogy öt év után ismét pécsi egységre esett a Díszszemle Rendező Parancsnokság választása, az nem a véletlen műve. És a másik: jó volna ismét elnyerni a KISZ KB által felajánlott emlékzászlót, vagy a honvédelmi miniszter serlegét, amelyet a díszszemle legjobb alakulatának ajánlottak fel. Kitűnő a Hangulat Inkább munkásszállóra, vagy szállodára emlékeztet az az üveg és beton épület, amely a korszerű laktanyák prototípusaként épült az egyik külvárosban. Itt laknak a díszszemléig a pécsi katonák. A körletek tulajdonképpen ki- lencszemélyes lakószobák, be- építe:: szekrényekkel, élénk színű ágyakkal, függönyökkel. Schild Csaba őrvezető az egyik alegység KISZ-titkára — sósdi fiú — az alakulat itteni életéről beszél: — Kitűnő a katonák hangulata, de ez nem is csoda. A nehéz gyakorlások után elegendő pihenőt kapunk és a rendező parancsnokság olyan programokról gondoskodott, hogy a civil életben évekig nem jutnánk hozzá ennyihez. Minden este filmvetítés, volt itt Hofi, meglátogattuk a Parlamentet — ez volt az egyik legszebb élmény eddig — voltunk a Fővárosi Nagycirkuszban, holnap a Kisstadionban a Fonográf együttes koncertjére megyünk, három színházlátogatás is szerepel a programban, és még lehetne sorolni. Az meg szinte hihetetlen, hogy milyen az élelmezés. Az étlapon a részletes felsorolás mellett az is szerepel, hogy milyen kalóriaértékű, szénhidrát és fehérjetartalmú ételeket kapnak a katonák. ízelítőül egy átlagos ebéd: sertésragu, natúrmáj, natúr sertésszelet, francia burgonyakörettel. Hozzá sütemény, üdítőital. Az átlagos kalóriaérték egy nap; 5500 kalória. Gyengélkedőn eddig egy katona volt, könnyű megfázással, fegyelmi vétség nem fordult elő. Az elöljárók elégedettek A körletekben mindenütt rend és tisztaság. Kell is, hiszen ezekben a napokban sok látogató keresi fel az egységet. Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke köszöntötte az egységet, elbeszélgetett a katonákkal és a látottakról nagy megelégedéssel nyilatkozott. Régi, kedves kapcsolat fűzi az alakulathoz a Magyar Pamutipari Vállalatot. Még 1958- ban az akkori Lódén Posztógyár adományozott csapat- zászlót az alakulatnak. Virág Józsefnét választották „zászló- anyának”, s azóta nincs ünnep az egység életében, amelyből kimaradhatna. ö csak így beszél róluk: „a fiaim". A vállalat vezérigazgatója és az újpesti gyár igazgatója társaságában látogatta meg a katonákat és azt mondta: — Nagyon büszke vagyok rájuk és természetesen ott leszek a díszszemlén. Még néhány nap, és láthatjuk, amint páncélozott harcjárműveik ott dübörögnek a Dózsa György út betonján. Az egységparancsnok bízik katonáiban: — Időarányosan minden feladatot végrehajtottunk. Nemcsak az én véleményem, elöljáróinké is: pontosítás és némi gyorkorlás után már most készen áll az egység a díszszemle feladatainak végrehajtására. Kurucz Gyula 1. Virág Józsefné, a „zászlóanya” a katonákkal beszélget. 2. Az utolsó csővárig átvizsgálják a harcjárműveket.
