Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)

1975-03-28 / 86. szám

e Dunántúlt napló 1975. március 28., péntek Magánstatisztika — közügyben TElfEnJAlULftTUIUK esték” döntője Mi, autósok, előszeretettel fi­gyeljük egymás hibáit, bűneit, s — valljuk be — olykor sú­lyosabban is ítéljük meg, mint illenék, de mindenképpen sú­lyosabban, mintha mi követtük volna el azokat. Világítás sűrű ködben Mégis úgy érzem, vannak esetek, amikor okkal és joggal mérgelődünk társaink szabály­talanságain, hibáin. Ilyen mes­terségesen előidézett mérgelő- dést okoztam magamnak már­cius 15-én, a kora reggeli órák­ban, a 6-os úton, Szentlőrinc határában. Ezt a területet sűrű köd bo­rította, a látási viszonyokra jel­lemző, hogy a kocsiból kiszáll­va a látástávolság mintegy 75 méter volt. Miután azonban az úttest nedves volt, a gépkocsi­ban, a szembejövő és előző járművek által felvert piszok miatt ez a távolság körülbelül 50 méterre csökkent. Feltűnő, hogy ebben az „igen rossz látási viszonyod­nak minősíthető időben meny­nyien nem használják (vagy rosszul használják) világítási berendezéseiket. Egy kis statisztika Álljon itt a rövid szemlélő­dés statisztikája: Az ezen az útszakaszon a megfigyelés idő­tartama alatt áthaladt gépko­csik száma 214 volt. A 214-ből megfelelően volt kivilágítva 72, 33,6 százalék; helyzetlámpája épett, s ezért alig volt észrevehető 131, 61,2%. egyáltalán semmiféle fényt, jelzést nem használt 11, 5,2 százalék. Szabad legyen kiegészítenem ezt a statisztikát a tehergépko­csikra vonatkozó, külön bon­tásban. A megszámlált jármű­vek közül tehergépkocsi volt 86 darab. Ebből megfelelően volt kivilágítva 2 (!). 2,3 százalék; csak helyzetlámpa égett 76, 88,3 százalék; egyáltalán sem­mit sem használt 8, 9,4 száza­lék. Ha mindehhez hozzászámít­juk azt, hogy a „helyzetlámpá­ja égett" kategóriába sorol­tak észlelhetősége a minimum­mal egyenlő, e hevenyészett statisztika maga helyett beszél. Sokat beszélünk és írunk a közlekedési propaganda haté­konyságáról, feladatairól. Ar­ról például, hogy a gépkocsi- vezetők oktatási tematikájában a mindennapi élet legelemibb Benzin cellulózból Mikor mindenfelé lázasan' keresik a folyékony fűtőanyag lelőhelyeit, figyelmet érdemel egy nizzai francia mérnök, Henry Rotlisberger. ö az az ember ugyanis, akinek si­került szintetikus benzint előállítania kukoricaszárból. A feltaláló azt állítja, hogy 98 oktános üzemanyag ál­lítható elő szalmából, fa­forgácsból, amely cellulóz­rostot tartalmaz. Hivatalos körök nyomásá­ra a szerző a szintézis tech­nológiáját titoknak minősí­tette. Franciaország azt ter­vezi, hogy az ily módon elő­állított benzin gyártását évi 20 millió tonnára emeli. Az új üzemanyag nem robban, és égés közben nem keletkezik sem füst, sem bűz. Előnye még, hogy bár­milyen arányban keverhető közönséges benzinnel, s al­kalmazásához nincs szükség a gépjárművek konstrukciós átalakítására. gyakorlati követelményei kap­janak elsősorban helyet, s ne az elvont, sokak számára be­biflázott, de soha meg nem ér­tett technikai „szöveg”. Meg kellene végre tanítani, — s ha kell, komoly erőráfordítással! — hogy rossz, vagy rossznak ítélhető látási viszonyok között a gépkocsit mindenki érdeké­ben megfelelő módon kell ki­világítani, s hogy emiatt a tu­lajdonos „villanyszámlája” nem növekszik. Legaggasztóbb a helyzet a vállalatok, üzemek, szövetkeze­tek kezelésében lévő tehergép­kocsiknál, ahol aztán semmi sem magyarázza a „spórolást”, s ami egyszersmind fényesen bi­zonyítja, hogy szemléleti hibá­val állunk szemben. Nevelni, ha kell, büntetni S végül: mindannyian tud­juk, hogy a közlekedésrendé­szet szakemberei korszerű tech­nikával felszerelve őrködnek a közlekedési, biztonságon. Ma­gam részéről megnyugtatónak tartanám, ha nemcsak radar­ral, traffipax-szal és főként sza­bálysértési cédulával felszerelt rendőröket látnék közútjainkon, de néha — különösen ilyen és hasonló esetben — nevelő (ha kell: büntető) feladattal megbí­zottakat is. Jó lenne az is, ha ezt a feladatot a Közlekedés- biztonsági Tanács is a napi­rendjére tűzné. Ha pedig ott van, meg is valósítaná! „Drága Tyihon fivérem!!! A megpróbáltatásokat már megszoktam, nálunk, fronthar­cosoknál ez mindennapi jelen­ség. El sem tudod képzelni, mennyire megöregedtem a há­borús évek alatt. Ha látnál en­gem, soha meg nem ismer­nél... Megijednél: lesoványod­tam, megöregedtem. Sebeimet nehéz lesz gyorsan begyógyíta­ni. Mellkasom, akárcsak egy összetört sebességváltó-szex- rény, hörög, a fene se tudja, miért. Még csak huszonhetedik- ben vagyok, de sokat menni egyszerre már nem tudok, ki­fulladok. Fejsebem szintén sok erőt és egészséget vett el tő­lem ... íme, ez a háború! Lám, mit jelent szabad ég alatt hál­ni ... De ne hidd, hogy már alkalmasnak tartom magam mindenre. Mi még sok évet élünk együtt, megnősülök, hisz nem lehetek örök életemre nőt­len, családot alapítok. De hát ez mind majd később, ezeket a problémákat majd békeidő­A „Hazai PÉNTEK 21.40: CSALÁDI KÖR. A Szülők, nevelők magazin­jának e száma a gyermekkori alkohol-fogyasztás hatásairól szól. Dr. Ling Lajos orvos kü­lönös tekintettel a közelgő húsvéti ünnepekre mondja el igen szemléletes előadásában, hogy milyen egészségrontó ha­tású a gyermekkorban elfo­gyasztott szeszesital. A Kovács család pszicholó­gushoz fordul, mert serdülő ko­rú lányuk titkolózik, bizalmatlan szüleivel. S ráadásul még leve­let is kap, amelyet egy fiú írt neki. Az apuka és anyuka ok­talan féltéssel, gyanakvással fogadja Panni lányuk minden önálló lépését. Kikutatják a szekrényét, elolvassák a nap­lóját, a köpenye zsebében ta­lált vers-sorokat. — A pszi­chológus a szülő és a gyerek részéről is nagyobb bizalmat, őszinteséget tanácsol. — S most már a jó példává alakult csa­lád bemutat néhány meg­nyugtatónak tartott megoldást is. A Ki világosítsa fel? című műsor keretében a mezőköves­di Petőfi Sándor iskola szülői munkaközösségével folytatott beszélgetés kerül képernyőre. Érdekesnek ígérkezik az az új rovat is, amelynek címe: A gyerekek látnak bennünket — s ez alkalommal a közvagyont, az utcai telefonfülkét rongáló felnőtteket mutatja be - gye­rek szemmel. SZOMBAT 20.20: A BOHÓC FELESÉGE. Sólyom László tévéjátéka a bohóc feleségéről szól, aki haj- ’ dán maga is fényes cirkuszi csillag volt. Az idős özvegy­asszony ma villamost vezet a pesti utcákon, s közben a cir­ben oldjuk meg ..." Később, apjához írt levelé­ből. „Örülök, apám, hogy gaz­daságotok kezd fejlődni, hogy kezdtek lábra állni... Jusson eszedbe, apa, hogy hamarosan véget ér a háború, hamarosan kenyérrel és sóval kell fogadnotok harcosaitokat. Várjátok hát azt a napot, ké­szüljetek fel az én fogadásom­ra is. Mert mi visszatérünk, ha­zatérünk, feltétlenül hazaté­rünk ... Mi van Miskával? Mit csinál, jobban van már? Kabátom bi­zonyára jó lesz rá, ingeim a nyakkendőkkel együtt szintén... Legalább emberi kinézése lesz. Elvégre nem járhat pucéran. Tyihonnak is adjál valamit az én holmimból. Valahogy ki kell már kecmeregni a szegénység­ből ! Semmi vész, rövidesen a háború nyomait is eltüntetjük. Amivel tudok, segítek rajtatok... Én is mindenféle szörnyű dol­gokat álmodok. De hát ez os­kusz-porondról ábrándozik. Egyszeresek megtudja, hogy Pestre érkezett az a világhírű ügynök, - egykor neves artista, — aki különleges cirkuszi szá­mokat gyűjt új műsorához. A bohóc felesége lázasan készül, hogy bemutassa produkcióját. De egy fatális félreértés követ­keztében éppen lánya leendő apósa előtt produkálja magát, aki komoly tudás, s gyűlöl minden „léhaságot". Ám nem is volna ez a kis játék igazi bohózat, ha a végén minden jóra nem fordulna. A címszerepben Dayka Margit komédiázik jókedvűen, tehetségesen, a többi címszere­pekben Márkus Lászlót, Bilicsi Tivadart, Schütz llát, Körmendi Jánost láthatjuk. VASÁRNAP 20.10: HAZAI ES­TÉK. Döntőjéhez érkezett — tize­dik adás után — a Hazai es­Az elmúlt évekhez hasonlóan az igen korai kitavaszodás egyúttal lehetővé teszi a káro­sítok megjelenését, ezáltal fo­kozzák annak veszélyét, hogy az elmulasztott védekezés nyo­mán a vegetáció elején érzé­keny veszteséget okozzanak gyü­mölcsfáinkon. A takócsatkák lárváinak ke­lését a napokban észleltük. A tömeges lárvakelés március 25-30 közötti napokban vár­ható a megyében. A hűvösebb napok hatására ugyan a raj­zásuk kissé vontatottá válhat, azonban a lárvák 60-80%- ának kelése ekkor sem húzódik 4—6 napnál tovább. A takács­atkák elleni védekezést ezért a hó utolsó napjaiban feltét­len érdemes elvégezni. Mielőtt azonban kémiai anyagot hasz­nálunk fel, győződjünk meg gyümölcsfáinak atkafertőzöttsé- géről, s abban az esetben per­metezzük, ha fertőzött a ker­tünk. A mozgó lárvák alapos vizsgálattal észrevehetők, a fák kérgén, ágvillákon, rügyek tö­vében. Atkafertőzés esetén azért is érdemes védekeznünk, mivel erősebb atkakárosítás esetén mindig magasabb lisztharmat fertőzésre kell számítanunk. A lisztharmat elleni szereknek van ugyan atkaölő hatásuk, de a tobaság. Amire gondol az em­ber, arról szokott álmodni ...” Apjához írt, 1944. március 18-i keltezésű levél: „A napokban írtam egy le­velet, de már nem bírtam ki­várni a korábbi leveleimre kül­dött válaszokat, s ezért elha­tároztam, hogy ismét elküldöm Nektek frontüdvözletemet, s vele egy fényképet. 1941 no­vemberében fényképeztette le magam a frontra indulás előtt. Hogy szerettem volna még ak­kor elküldeni Nektek ezt a fényképet, de hová küldtem volna?! Ezért úgy döntöttem, kivárom az adandó alkalmat, a harcok tüzén viszem át ma­gammal és majd elküldöm Nektek. Ennek most jött el az ideje. Rám emlékeztet majd Benneteket. Én sokat változ­tam, de a külsőm és a szívem ugyanaz maradt. Csak idősebb lettem valamivel.” Keltezés nincs. Apjának, hoz­zátartozóinak írt levél: „ ... Most van egy kis időm és így megírhatom Nektek, mi­lyenek a mi ellenségeink, azok, akik vadállatok módjára törtek rá hazánkra. Most az ő föld­ték vetélkedő sorozat. A színhely — ezúttal a négy főiskolai vá­ros — Eger, Nyíregyháza, Pécs és Szeged. A csapatok kibő­vítve állnak rajthoz. A kérdé­sekre bárki válaszolhat, a négy főiskolai város nézőközönsége is segíthet a versenyzőknek. A hagyományos formában lebo­nyolított vetélkedő zsűrije a stúdióban hallgatja, s pontozza a válaszokat. A kérdéseket az előző tíz adás anyagára építve állítot­ták össze. Szerepelnek azok a tájak, városok, jellegzetessé­gek, amelyek az előző adá­sokban már feltűntek. S tulaj­donképpen az derül majd ki, melyik főiskola csapata dol­gozta fel legjobban az előző adások anyagát. És a március 30-i vetélkedő dönti el a végső helyezést, jelöli ki a nyertes főiskolai csapatot, amelyre szép jutalom vár. későbbiekben csak gyéríteni tudjuk a felszaporodott atkaál­lományt. Erős atkafertőzés ese­tén a következő speciális atka­ölő készítményeket használjuk: Tedion V—18 0,2%, Pol-Akari- tox 0,2%-os töménységben. Az almánál a rügyfakadás és zöldbimbós, pirosbimbós ál­lapot az almalisztharmat elleni hatásos védekezés első, és igen fontos időpontja. A rügyekben áttelelt gomba tevékenysége ilyenkor fokozódik, és ennek káros hatása rügyfakadás után már felfedezhető. A kártétel a bimbókon is határozottan látszik. Kedvező időjárási vi­szonyok esetén a gomba sza­porodik, a másodlagos fertő­zés veszélye fennáll. A szerves hatóanyagú liszt- harmatölő készítmények közül is azoktól lehet elsősorban jó hatást várni, amelyek alacsony hőmérsékleten is kifejtik hatá­sukat. Ilyen készítmények a Karathane és Mancokar, ame­lyek már 5 C fok feletti hő­mérsékleten kifejtik hatásukat. A kéntartalmú készítmények eb­ben az időszakban a megen­gedett legnagyobb töménység­ben (pl. Thiovit 0,75%, Kumu­lus 0,7%, Cosan 0,5%, Muna- koll 0,75%) alkalmazhatók. Rozs Ferenc B. m. Növényvédő Állomás jükön harcolunk. Nos, itt min­denütt csak magántulajdon van, kizsákmányolás, egymást rabolják ki az emberek. Ezek nemcsak háborús ellenségeink, ezek a más népek gyűlöleté­nek szellemében nevelt embe­rek, akik nemzetüket mindenek fölöttinek tartják és akik más nemzeteket lenéznek ... Ezek az emberek úgy szerezték va­gyonukat, hogy kizsákmányol­ták a rabszolgaságba hurcolt szovjet állampolgárokat Ukraj­nából, Belorusziából és hazánk más vidékeiről ... Most együtt menekülnek hadseregükkel és itthagynak mindent, amit ösz- szeraboltak. Látványuk gyűlö­letet vált ki az emberekből. Hiszen ők perzselték fel vá­rosainkat és falvainkat. Akár­csak a véres zsákmánnyal ha­zatérő ordasokat hazaváró far­kaskölykök, úgy várták bandita férjüktől és fiaiktól az Oroszor­szágból való küldeményeket, amelyek miatt az utolsó holmi­tokat is elszedték tőletek, drá­gáim. Mohón várták ezeket a küldeményeket, azt kérték, mi­nél többet adjanak postára be­lőlük, pedig jól tudták, hogy idegen vér, idegen könnyek ta­padnak hozzájuk ..." 1944. március 19. „Hazatérek és úgy fogunk él­ni, ahogy még soha sem él­tünk. Mindent megteszünk an­nak érdekében, hogy életünk boldog és örömteli legyen. Ami tőlem függ, igyekszek mindent megtenni. Anyakönyv PÉCS SZÜLETTEK: Bosnyók Henrietta, Bán Mária, Ko­vács László, Cserép Zoltán, Ficzek Ferenc, Ficzek Andrea, Seregi Zsolt, Ferencz Viktor, Flaksza Román, Szűcs Katalin,_ Gole] Mónika, Kusz Korné­lia, König Tímea, Szabó Andrea, Oreglaki Lilla, Baronek Éva, Mészá­ros András, Szabó József, Kovács Tímea, Gyenge Edit, Csaba Krisztián, Szajkó János, Szvitán Judit, Lenger Patricia, Barkó Andrea, Marosa Bá­lint, Mánfai Szabolcs, Kólát Sándor, Szűcs István, Gábor András, Tóth Mariann, Horváth Ferenc, Farkas Éva, Martinkovics Melinda, Hermann Pet­ronella, Jámbor Roland, Bükkösdi László, Vald Attila, Kajdon Tamás, Kozmánn Zsolt, Selmeczi Balázs, Ba­ranyai Géza, Bánki Péter. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bernáth Sándor és Hoffmann Anna, Balatoni Gábor és Inhof Ibolya Má­ria, Fekete Sándor Jenő és Sípos Julianna Irma, Sulyok József és Gon- dj Mária Julianna, Hohner László József és Szilágyi Katalin, Kádár Frigyes és Bimbó Mária, Konrád László és Boda Ibolya, Krémer János és Uranka Klára, Veriga István és Kutenics Márta, Vilmos Ferenc és Kiss Zsuzsanna, Sértő Gyula és Sza­rnék Mária, Barabani Italo és Cse­repes Katalin, Wolfart János és Stang Mária, Ispán László és' Zsalakovics Eleonóra, Énock István és Máté Ilona, Szájcz Ernő és Kaczi Mária, Skoda Ervin és Tari Rozália, Kuczkó Ferenc és Varga Erzsébet, Kreka Ferenc és Pollák Erzsébet, Kisfal! Attila és Tamás Mária, Erdei László és Budai Anna, Bán István és Kárpáti Edit, Kálmán György és Petrovics Teréz, Bakchouche Farrauk és Geisz Éva. M EGH ALTAK: Zrínyi János, Kühtreiber Lajosné Szalai Anna, Gungl Józsefné Poch Katalin, Kis Sándor, Reisfc Jánosné Hoffeker Borbála, Ulia Ároád, Ken- derik József, Király István, Hadi Imré- né Kodra Rozália, Striqencz Ádámné Rohrvasser Mária, Obert Jánosné Schváb Terézia, Orsós József, Blasek József, Kulcsár Jánosiné Koch Mária, Lyiszovszki Imréné Arany Agnes, Tóth Ferenc, Bencze Józsefné Kecskés An­na. Medlits Rudolfné Rusz Mária, Mészáros István, Bárent Beneiotti, Besenyei Sándor, Végh József, Dor- ber Laios, Móra Laios, Pfaff András- né Goják Teréz, Vidákovics Mihály, Széles Dezső, Polai István, Páp.ay Gyula, Gerner Péter, Ress/ Györqy, Gálos Gvőzőné Neuber Ernesztin, Bodor Mária. Porcelángyári siker A Pécsi Porcelángyár öt fia­tal dolgozója országos sikert ért el a Finomkerámiaipari Mű­vek Alkotó Ifjúság pályázatán. A pécsi gyár több pályamun­kát is elküldött a vállalati zsű­rizés után a FIM központi ér­tékelésére. Az országos zsűri­zés alapján a pécsi munkák közül Illés Erzsébet, Füzér Ró- bertné, Kiltau Jánosné, Soltra Elemér és Kovács Sándor al­kotásai továbbjutottak az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium országos értékeié-, sére. Ó, ez a betegség. Csak már elkerülne Benneteket az a baj Sürgősen írjátok meg, mi van Tyihonnal, kórházban van-e még, vagy már otthon, van-e orvos nálatok. , Küldtem haza 1100 rubelt, később kaptok még 1200 és 1300 rubelt... Egyszóval pénz­küldeménnyel fogok segíteni rajtatok. ... írjátok meg, milyen az időjárás... Itt hol havazik, hol esik. Az utak járhatatlanok, akárcsak tavasszal mindig, de mi már megszoktuk, hogy bár­milyen körülmények között har­coljunk, s amint látjátok, nagy­szerűen nyomulunk előre.” 1944. március 28. „Apa! Próbáld leküzdeni azt a betegséget, gyógyulj meg, nehogy csapás érjen. ... Végül is kivel építitek a házat? Románnal és Pávellal? Nektek hármótoknak kell épít­kezni. Ha majd hozzáfogtok az építkezéshez, arra kérlek ben­neteket, hogy mindent a lehe­tő legjobban csináljatok. Nagy ablakokat, külön hálószobát, külön hallt, külön konyhát. A konyha hadd legyen ideiglene­sen háromfalú, s orosz kemen­ce benne. Kezdetnek jó lesz a háromfalú konyha, egyelőre az is megfelelő, később pedig a lehetőségekhez mérten ki le­het majd toldani. A háznak feltétlenül fedett tornáca le­gyen, ablakokkal.. (Folytatása következik.) Bokrétás András Március 31., hétfő, 14.28: Közkedvelt dallamok című zenés olasz filmhez. ■». M. BARniUMYIKOU: Nevek az emlékművön A FIVÉRHEZ időszerű növényvédelem

Next

/
Thumbnails
Contents