Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-22 / 80. szám
március 23-án half meg Zsolnay Vilmos Stróbl Alajos mellszobra Zsolnay'Vilmosról. álló tégla. Később, amikor a kemence feleslegessé vált, lebontatta a kéményét, s ebből az anyagból épült a második körkemence. A kerámiagyártás terén is hatalmas fejlődés lehetősége rajzolódott ki. Édesatyánk a vasútvonal mentén felbuggyant gazdag források vizét az országút alatt átvezette a telkére, így gépesíteni lehetett a manufaktúrát. Az első tizenkét lóerős kis gőzgépet a helybeli Prick- cégnél, a mai bőrgyár helyén álló „Eisenhammer"-nek (Vaskalapács) nevezett vasgyárnál rendelte. A műhelyek ugyan fenn álltak a dombon, a forrósok mély fekvése azonban arra kényszerítette atyánkat, hogy a gépházat az alsó út mentén ál- iítsa fel. A gépház kezdetben egy fabarakk volt, ahol később lakatos- és kovácsműhelyt helyeztek el. Atyánk a kerámiagyártás területén kezdetben Ignác nyomdokain haladt, de csakhamar új utakat keresett. Amikor sikerült gyárrá alakítania a fazekas- és a terrakottaműhelyt, Dressier személyében Németországból hozatott igazgatót az élére. Dressier előkelő megjelenésű szász ember volt, aki feleségével és két szép fiatal leányával együtt beköltözött Ignác bácsi volt lakásába. Atyánk megnagyobbította a házat, a földszinten két szobát épített elé, ezzel kezdődött meg a házunkra oly jellemző „beskatulyázás”. Az egyik szoba délről, a másik nyugatról épült neki a földszintnek, úgyhogy az alsó nagy szoba sötét helyiséggé lett. A déli épületrészt az emeleti szoba előtt terasz fedte, ahonnan üszögre és az árpádi dombok felé nyílt kilátás, nyugat felől pedig idenyúltak a kert öreg fái. 1877 végére, ezernyi kísérlet eredményeként kialakult a maga teljes pompáiéban a magastüzű zománctechnika. A tökéletesen kifinomodott fajanszalapon és a kifogástalan elefánt- csont mázon szinte reliefszerű- en emelkedett ki a magastüzű zománccal festett díszítés. Ez volt a cél, amelyért atyánk küzdött, ez legsajátabb, legegyénibb alkotása, amellyel kivívta az egész világ keramikusainak és szakembereinek csodálatát és elismerését. f$|in|gy találmány A gyártmányt Wartha Vince professzor később, 1904-ben a következőképpen írja le: „A finom faience után következik a Zsolnay-féle porczellán faience. Ezt az árut igen nehezen öm- leszthető anyagból készítik és előállítása annyiban tér el a finom faience gyártásától, hogy a levegőn szárított edények — úgy mint a porczellán - előbb csak gyengébb tűzön égettet- nek, s csak a díszítés, ill. mázolás után kerülnek a magas fokú tűzbe. E tekintetben teljesen hasonlítanak a porczellánhoz. Mázuk nem tartalmaz ólmot, s csak valamivel alacsonyabb fokon ömlik meg, mint a porczellán- máz. Ennek következtében Zsolnay olyan fémoxidokat használhat festékeinek előállításánál, amelyek különben a porczellán kemencetüzében elillannának. A pécsi gyártmány alapanyaga nem olvad meg a nagy tűzben, és ebben eltér ismét a valódi porczellán anyagtól." Pap János, az ungvári agyagipari szakiskola igazgatója az „Iparosok olvasótára" 1907. XII. évf. 1-2. számában arról számol be, hogy Zsolnay Vilmos „egy olyan kiválóan szép halványsárga, elefántcsontszínű fá- janszot talált fel, amelynek technikája elüt az eddig gyártott agyagáruk technikájától. Zsolnay fájcnsza egy tűzálló, sárgásra égő agyag, földpát és kvarc keverékéből áll, amelyre 1500 C° magas hőfoknál ólommentes porcelánmázat éget. .. Edényeit kidomborodó festékekkel díszítette, amely szintén az ő találmánya. A színező fémoxid preparátumokat ólommentes porcelánmázzal keverte, és így egy új festéksorozatot állított elő, amelyet a mázas edénnyel egy tűzben, ugyanazon kemencében égetett az edényre.” A tökéletes technikához művészi színvonalú formákra és díszítésekre volt szükség. Hogy ennek kialakításában mi lányok is kivettük részünket, az elsősorban Horváth Antal ügyvéddel kötött barátságunknak köszönhető. A közízlés ebben az időben szomorú képét nyújtott. Ez volt a stílustalan bútorok, a szőnyegeken és párnákon virító óriási rózsák, virágcsokrok és madarak, a durva gyöngyhímzések kora. Jakob von Falke, a híres német műtörténész igyekezett esztétikai írásaival jobb irányba terelni a nagyközönség ízlését, és többek között a stilizált ornamentikát népszerűsítette. Falke műveit és a szép új értelmezését Horváth Antal segítségével ismertük meg. Júlia egy bécsi tartózkodása alkalmával most már nyitott szemmel nézett körül. A híres Lehmann és Wenzel könyvkereskedésben rábukkant Parvillier és Prisse d'Avesnes ornamentikáról szóló remekművére. Kérésére atyánk megvette ezeket a könyveket, így megismertük a különféle stílusokat és a kelet nagyszerű díszítőművészetét. Sok új ötlet forrása volt ősi fazekasedényeink pompás díszítése is. Mindez együtt csodálatos, eddig nem is sejtett, új világot tárt elénk. Nagy lelkesedéssel másoltuk az edényeket és díszítményeiket, s csakhamar magunk is tervezni kezdtünk. Papának öröme telt a munkánkban, gyakran felhasználta a terveinket. Munkakedvünk még fokozódott, amikor az év végén néhány hónapot Bécsben tölthettünk, és tanulmányozhattuk az österreichisches Kunstgewerbemuseum kincseit. Meglátogattuk Falkét, oki a múzeumban lakott. Rendkívül kedvesen fogadott bennünket, tetszettek neki terveink, és megengedte, hogy bármikor felkeressük... Élénk levelezésben álltunk atyánkkal, rajzokat küldtünk neki, ő pedig megrendelte nálunk, amire épp szüksége volt. Utasított, hogy látogassuk meg Koscht, és válasszunk ki új festékpalettájából mindent, ami tetszik, ne legyenek gátlásaink. „Ennek az embernek csak a pénz a fontos. Nekem már sok forintomba került, és csekély volt az ellenszolgáltatás. Nagyon szép rózsaszín és világoskék festéke van. hozzátok el ezeket és amit még megfelelőnek találtok. Nincs időm arra, hogy fáradságos kísérletekkel kutassam azt, amit ő mint kémikus már régen ismer.” Érdeklődik afelől is, mit hallunk a párizsi világkiállítás előkészületeiről. „Itt az ideje, hogy mi is felkészüljünk ... A két óriás váza mázolva, kiégetve, már csak díszítésre vár. Gyártásukhoz külön nagy korongot kellett készíttetnem!” Ezek a vázák szerepeltek a párizsi kiállításon, szalagos, rózsás díszüket Júlia tervezte. Aranyérem és Becsületrend Október 19-én azt írja Miklós: „Hétfőn lesz a díjkiosztás, este pedig bál Madame Teisserant du Burai, kereskedelmi miniszter feleségénél, majd kedden nagy ünnepély Versailles-ban. Mindezekre az ünnepségekre hivatalos vagy, de mivel te nem lehetsz itt, a meghívást rám ruházták át. Majd igyekszem Téged tőlem telhetőleg méltóan képviselni. Néhány napja Schmidt professzor, egykori technikai vezetőnk is itt van. Egyetemi tanári állása mellett a meisseni gyár igazgatója. Nagyon sajnálja, hogy nem találkozhatott Veled, teljesítményünkkel rendkívül elégedett, írni akar gyártmányainkról a Sprechsaalban." Végre október 22-én este megérkezett Miklós sürgönye, amelyben tudatta, hogy aranyérmet nyertünk. Ez a hír természetesen boldogsággal töltött el mindannyiunkat, de a következő napon még nagyobb öröm ért, amikor Miklós arról értesített, hogy a francia kormány becsületrenddel tüntette ki atyánkat. „Az aranyérem — írja fiának —, nem volt számunkra meglepetés, ezt elvártuk. A becsületrend viszont mindannyiunkat meglepett, és őszintén bevallva, nagy örömet szerzett. .." Az 1878-as párizsi világkiállításon elért siker kitárta előttünk a külföld kapuit, áruink meghódították a világpiacot. A kiállítás novemberben zárt, de 1879 második feléig tartott, amíg atyánk legyártotta és szét- küldte a világ minden tájára a magánrendeléseket. Emellett a nagy angol és francia áruházak megismételték rendeléseiket. Atyánk természetes nyugalommal fogadta a díszoklevelet és az aranyérmet, mint valamit, amit munkájával kiérdemelt, ami megillette őt. A Becsületrend viszont nagy örömet váltott ki belőle, önérzetét nem a hiúság, inkább a diadal érzése fokozhatta. Meggyőzően önérzetes volt, mégis mindig szerény maradt. Sohasem hallottam tőle öndicséretet, gazdagságában olyan természetesnek érezte önmagát, mint aki nem is lehet más. Kincseket rejtett magában, mindig új feladatokat tűzött ki, és semmit sem tartott elérhetetlennek. Szíve tele volt reménnyel, lehetőségeit határtalannak látta, és úgy érezte, hogy akaraterővel minden álma megvalósítható. Fejezetek Mattyasovszkyné Zsolnay Teréz Visszaemlékezéseiből. (ZSOLNAY. A gyár és a család története, 1863 — 1948. CORVINA KIADÓ.) Fotók: Erb János egymásra... Pedig az író is segíthet az iparművésznek, a muzsikus az építésznek, és mégis mintha zárt sejtekben élnénk, fallal körülvett magunk-világá- ban ... ... A téged jól ismerők tudják, hogy van egy vesszőparipád, amelyen veszett dühvei nyargalsz már hosszú évek óta, és talán még évekig ... Sokszor titokban már fogadásokat kötünk, ha összeverődünk valahol hárman-négyen: ez a téma biztosan előkerül, és ugye magától értetődik, hogy ez a téma is összefüggésben van a gyárral, a munkáddal, a művészeteddel. És bár kívülről tudod már az ellenérveket, mégsem tudtunk soha, semmikor meggyőzni. Azt mondod, a pirográ- nit már jónéhány évtizeddel ezelőtt bebizonyította, hogy kiválóan alkalmas épület-kerámiának, külső vagy belső burkolóanyagnak. Sokszor igazoltátok már, hogy hagyományos anyag és a modern forma milyen jól megfér együtt... És jószerint nincs az az építész, tervező, aki megkeresne benneteket: nézzétek meg az épület terveit, adjátok hozzá a magatok alkotó fantáziáját és anyagismeretét, hangoljuk össze az elképzeléseinket, és csodát lehetne művelni. Együtt a beruházó, tervező-építész, iparművész, kivitelező ... Igazad van, tudom: a teremtő ember egymaga képtelen csodát művelni. Csak a teremtő emberek képesek erre, együtt. D. Kónya József Fürtös György keramikusművész, otthonában. Eozin porcelánkompozíciók. Tükörfényes vázák. A gyár ipari termékeiből: hosszú rúdszigetelők, exportra. Modem, rücskös mázú vázák.
