Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-12 / 70. szám
6 Dunántúli napló 1975. március 12., szerda Február végén, március elején mind kisebb területre szorul a Dunántúlon az elkeseredett utóvédharcokat folytató fasiszta haderő, de magában Németországban is szűkül Hitlerék „élettere". Tükrözi ezt a Pápai Újság 1945. február 20-i híre: „Új felvevő területeket állapítanak meg a Németországba kitelepülő magyarság számára, tekintettel arra, hogy a háborús helyzet alakulása folytán egyes német- országi felvevő területekre a kitelepítés nem lehetséges." Egy „közérdekű" közlemény ugyanebből a számból: „A tanulók ezentúl a jobbkar előre- lendítésével és Szálasi-köszön- téssel kötelesek tanáraikkal, elöljáróikkal, társaikkal szemben a tiszteletadást teljesíteni." Szintén az 1945. február 20-i lapban jelent meq Szálasi Ferenc „szózata". Szó szerint a következő: „Ha csak úgy győzhetünk, hogy lehúzzuk lábunkról a csizmát és odaadjuk honvédeinknek az utolsó, győztes rohamra, úgy én leszek az első, aki lehúzom és mezítláb megyek felelős munkámba. Gondoskodni fogok azonban arról, hogy mindenkiről lekerüljön és csak a honvéd lábán legyen. Aki erre nem hajlandó, az nemzetünk testéből ki fog taszíttatni." 1945. március 1.: az Ország című nyilas hetilap a Hitler által fogságából kiszabadított dúcéról ír ezzel a címmel: „Mussolini megtalálta népét - Beszéd az olasz feltámadásról Milánóban". S idézet a cikkből: „Mussolini újból Milánóban! Valósággá vált, ami a fasiszta szivekben csak mint reménység égett. Az erkélyen megjelenő Mussolini most is magával- ragadó. Válaszol a feketeinge- sek lelkesedéstől áthatott üdvözlésére. Előbb szúrósan néz, fürkészve a megjelentek lelküle- tét, majd mosolyog, abban a biztos tudatban, hogy nincs többé egyedül." Az Országban olvasható Sértő Kálmán verse, az „Utolsó roham": Mikor utolsó rohamra megyünk, Fogcsikorgatva kérdezők leszünk: Széttéptétek ezt az angyali hazát, Az örök Isten legszebb bánatát?! Még a csecsszopóknak sem kegyelmezünk, Mikor utolsó rohamra megyünk! Ismét egy híradás a Pápai Újságból: „A kiképzés alatt álló Hungarista Ifjúsági Légió számára az egyik dunántúli városban a parancsnokság tábori színházat szervezett. A színházat a nemzeti szocializmus legnagyobb költőjéről, Sértő Kálmánról nevezték el." 1945. március 10.: a Göcseji Őrszem főcíme: „Ezt a háborút már megnyertük Budapesten és Berlin előtt!" Csorna Béla Magyarországért harcoltunk IX. Budapest romos látképe 1945. február 13-án párbaj folytatása Míg odavonszolták az ágyút és a futóárkot ásták, figyeltem az ellenséges önjáró lövegeket. Ágyúik torka mintha egyenesen rám, a mi ágyúnk kezelőire szegeződne. Nem tartozik a kellemes érzések közé, ha az emberre céloznak. Ott feküdtem mozdulatlanná meredten, vártam, hogy elkészüljön a futóárok, hogy beleugorjam és eltűnjek. Tudtam azonban azt is, hogy mindazt, ami nálunk történik, látják a megfigyelőpontról. Amikor végre felállították az ágyút, elfoglaltam a helyem és az irányzékkal a német önjáró löveg szürke orrát kerestem a célkeresztben. A katonákat a futóárokba parancsoltam, A terv egyszerű volt: célba veszem, tüzelek, és mint a macska, be a futóárokba. Akkor aztán a fasiszták lőhetnek az ágyúra, ha célba tudják venni, nem lesz mellette senki. Célzok, csattan a lövés, a lövedék vörös csíkot húzva maga után az út és a nádas fölött átröpült a bokrok mögé. Szinte megdermedten, s bár elhatároztam, hogy azonnal a futóárokba ugróm, ott maradtam figyelve. Bizonyára önökkel is megtörtént, hogy homokba dugtak egy ágacskát, amikor elérte a szilárd talajt, finom lökést éreztek. Azt hiszem, valami ilyesmit, ilyen könnyed lökést éreztem, amikor a lövedék fényes nyommal elérte a Ferdinánd páncélzatát. A valóságban ez persze elképzelhetetlen, de pontosan emlékszem, hogy akkor így éreztem. Abban a pillanatban már biztos voltam benne, hogy eltaláltam a hitlerista önjáró löveget és öröm töltött el. De az önvédelem reflexe is működésbe lépett és szinte az ágyútalpon át vetettem magam be a futóárokba. Ebben a pillanatban süvített el ágyúnk fölött két ellenséges lövedék és ott robbant, messzi tőlünk, ahol korábban légvédelmi ágyúink álltak. A kettős robbanások ugyanott még háromszor szántották fel a földet.- Ott keresnek bennünket, mi meg itt vagyunk! — kiáltott fel Viktor Duskin. A harcban nem is vettük észre azonnal, hogy csak az egyik Ferdinánd lő, a másikból egyre magasabbra emelkedik az égő gép nehéz fekete füstje. Vártunk, amíg a lövések elhallgattak. Aztán újra megtöltötték az ágyút, utána én is tüzelőállósba mentem, és szinte odatapadtam az irányzókhoz. Épp olyan pontosan céloztam, mint először. Lövés és máris ott fekszem a futóárokban Duskin mellett. Hallom, hogy robbannak a Ferdinánd lövedékei, amelyek most még messzebb szálltak, s valamiféle ideges nyugtalanság érződött lövéseiben. Vártunk egy kicsit, aztán újra ismétlődött minden elölről. Újra meg újra és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem ugrálok be a futóárokba, sőt az egész kezelőszemélyzet ott áll az ágyú mellett, mintha zárt lőállásbái lőnénk, és-semmi veszély sem fenyegetne. A fasiszták valóban nem válaszoltak lövéseinkre. A célkereszten láttam, hogy mindkét Ferdinánd ég. — Na, ez megvan! — szaladt ki a számon a hétköznapi kifejezés, Viktor elővette a cigarettatárcáját és mind rágyújtottunk. Mellettünk pedig, az úton álló ágyút kerülgetve, földrögöket hányva, fekete kipufogógázzal borítva bennünket, fülsiketítő zajjal, csikorgással haladtak tankjaink. Észrevettük, hogy a megfigyelőállásból felénk indul a hadosztály-parancsnok az ezredparancsnokkal és más tisztekkel. Arra se volt időm, hogy az előírt Vigyázz !-t vezényeljem, és jelentsem, hogy a feladatokat végrehajtottuk. Ö átölelt bennünket. Hótralépett, csak legyintett és egymás után még egyszer végignézett bennünket és azt mondta az egyik törzstisztnek: Mindnyájukat kitüntetésre felterjeszteni! (Folytatjuk) Szentenciák, tudnivalók márciusról Március hó a római Mars istenről nyerte nevét. A Kincses Kalendárium ezenfelül még három elnevezését ismeri: Kos hava, Tavaszelő, Böjtmás hava. Március 3V napja alatta nappali időszak 1 óra 44 perccel növekszik. A hónap legnevezetesebb napja pedig 21-e: erre a napra esik a tavasz kezdete. A százéves naptár szerint március 21-ig zordon az lidőjárás, 22. és 23. igen hideg, végre enyhül, de reggelenként fagy. A magyar nép márciushoz fűződő regulái — évszázados tapasztalatok alapján — így szólnak: Március hó még akkor sem jó, ha zsákban viszik keresztül a határon, (a regula ezen a falu határát érti), mert a hóesés ebben a hónapban ártalmas a ve- teménynek. Ha böjthava száraz (azaz márciusban nem esik), Szent-György hava (április) nedves, pünkösd hava (május) hűvös: bő bor, búza lészen. Mennyi köd lészen ebben a hónapban, annyi záporeső lészen a nyárban; Mennyi harmat húsvét előtt, annyi fagy lészen húsvét után. Gergely napja ritka, ha jó, Hideg, szeles, sokszor van hó. Sándor, József, Benedek Zsákkal hozza a meleget. Virógvasárnapján, ha szép az idő: a gyümölcsfának hasznos, ha pedig rút - ártalmas. Nevek az emlékművön Zamercev Póvel Nyikiforovics Barany- nyikovval, a „Kik ők?" című könyv szerzőjével még 1945- ben ismerkedtem meg, amikor Budapest szovjet városparancsnoka voltam. Barannyikov a harcoló csapatokhoz beosztott TASZSZ-haditudósítóként érkezett ebbe a városba, de már mint Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya mellé akkredikált külföldi tudósító. Hamarosan leszerelt, s én már el is felejtettem, hogyan áll ezen a tősgyökeres civilen a katonai egyenruha. Amikor néhány évvel ezelőtt Barannyikov arról a szándékáról beszélt nekem, hogy könyvet ír azokról, akiknek nevét rávésték a Felszabadulási Emlékműre — ünnepélyes leleplezésén 1947-ben egymás mellett álltunk —, kétkedve fogadtam szavait. Először is, mert csak rangjukat, családi nevüket, utó- és apai nevük kezdőbetűit ismerjük. Ez nagyon kevés adat. Továbbá az újságokban és a könyvekben csak azokról írnak, akik valamilyen rendkívüli hőstettet hajtottak végre. Ez a 390 katona pedig egyszerű harcos, csupán töredék része azoknak, akik hősi halált haltak a magyar dolgozó nép felszabadulásáért. Én meg is mondtam neki, hogy írhat közülük két-hórom hősről, de ha valamennyiről írni akar, mind a 390-ről szóló levéltári anyagot át kell böngésznie, s megkezdeni a levelezést rokonaikkal és barátaikkal, akik több ezren lehetnek! Tudtam, hogy Barannyikov súlyos beteg és még egy egyszerű levél megírása is megterhelő a számára. Csupán annyit válaszolt, hogy az anyaggyűjtést elkezdte, azok majd megmutatják, mit lehet velük kezdeni. Amikor pedig megmutatta nekem a nagy rakás levelet, és megismertetett az első három év munkájának eredményeivel, a hős harcosok portréival, amelyeket rokonaik és barátaik rajzoltak róluk, vagy a hősi halált halt harcosok gondosan kiválogatott leveleiből álltak össze, csodálkoztam és örültem egyszerre. Nagyon jónak tartom, hogy számos anyagból teljesen, vagy csaknem teljesen hiányzik a kommentár. Csupa dokumentum: száraz, hivatalos levéltári kiírások és levél-idézetek. De milyen sokmindent elárulnak! A levelek nem olyan formában születtek meg, ahogy az olvasó elé kerülnek. Hosz- szú levelezés előzte meg azokat, a könyv szerzője rengeteg A nép tulajdonában (2.) I Harc a nehéziparért A nehézipar kulcsüzemeinek államosítását követelő nyilatkozatnak több százezer budapesti dolgozó tömegtüntetése adott nyomatékot. Csakhamar a Kisgazdapórt demokratái, élükön Dobi Istvánnal, szintén nyilatkozatban hangoztatták, egyetértenek a munkáspártokkal és a Nemzeti Parasztpárttal. Ilyformán a Kisgazdapárt reakciós szárnya elszigetelődött, vereséget szenvedett. Nehézipari központ De a nehéziparért folyó harc ezzel még korántsem fejeződött be. A nagytőkének visz- sza kellett vonulnia, de miközben az MKP minden erejét a stabilizáció, a forint megteremtésének és megszilárdításának feladatai kötötték le, ismét lélegzethez jutott és ellen- támadásba ment át. A támadás kerülő úton indult, a cél az államosítás hitelének lerontása volt. E végből sorozatos cikkekben az állami szén- bányászatot igyekeztek hamis színben feltüntetni, majd a Kis Újság több vezércikkben a demokrácia államosítási politikáját rágalmazta. Ennek ellenére a kormány kiküldött a nehézipari üzemekhez vállalat- vezetőket. November 21-én Vas Zoltán az MKP megbízásából kijelenti, hogy „a nehézipari nagyüzemek állami kezelésbe vételét soron kívül meg kell oldani". November 23-án a minisztertanács rendeletet ad ki a Nehézipari Központ megalakításáról, ezzel a nehézipar a Weiss bárók kezéből az állam irányítása alá került. Ezzel a nehéziparért folyó harcnak ismét új fejezete kezdődik. Ha eddig a nehézipar irányításának átvételéért, most az állami kezelésbe jutott üzemek termelésének emeléséért, a költségek leszorításáért folyik a küzdelem. A nehézségeket súlyosbítja, hogy a jobboldali szociáldemokraták szabotázsát is le kell küzdeni. Sok bajt okoz a deficit is, amely az 1947-es év egyes hónapjaiban egyenesen a stabilizációt veszélyezteti. Céltudatos politika Mindezeket a nehézségeket az MKP céltudatos gazdasági politikája és a mögéje felsorakozó, a termelés érdekeit szívükön viselő nehézipari dolgozók együttes munkája küzdi le. A magyar nehézipar termelésének, gazdálkodásának alakulása 17 hónappal az államosítás után, élő bizonyítékká válik az államosítás ügye mellett. A NIK, egy héttel az kérdést tett fel az elesett hősök hozzátartozóinak és barátainak, levéltárakban kutatott, ellenőrzött, egészen addig, amíg nem kapott részletes válaszokat, olyan leveleket, amelyeknek tömegéből kirajzolódott a hős portréja. A magyar nép az idén ünnepli hazája felszabadulásának 30. évfordulóját. Harminc évvel ezelőtt a magyar föld szabad lett. Ebben nagy érdemeket szereztek azok a szovjet harcosok is, akiknek neve ott áll a Felszabadulási Emlékművön. Pável Barannyikov nem érhette meg ezt a nagyszerű napot. Kiváló ember, jó elvtárs, a magyar nép barátja volt. Az előttünk fekvő könyv — hatalmas munkájának eredménye. I. T. Zamercev, nyugállományú vezérőrnagy, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Központi Vezetőségének tagja MKP 1947. őszi kormányprogramjában kitűzött idő előtt, le- küzdi a deficitet és 1948. április utolsó hetében így fordul a kormányhoz: „1946. decemberében szervezetlen, megfelelő vezetés nélkül álló, hónapról hónapra deficitet mutató, hanyatló vállalatokat vett ct az állam. 65 000 fizikai dolgozó termelésének értéke alig haladta meg a havi 67 millió forintot. 1948. márciusában ugyanazokat az árakat alapul véve 71 000 fizikai munkással a termelés értéke elérte a 166 milliót, magasan túlszárnyalta a hároméves terv előirányzatát. Termelésünk túlhaladta az 1938-as szintet és saját szanálási munkatervünkben a vállalatok elé tűzött előirányzatot is...” A NIK vezetői a deficitmentességet bejelentő sajtóértekezleten azt is elmondják, mi tette ezeket az eredményeket lehetővé: az államosítással járó előnyök. A politikai és gazdasági fejlődéssel, az államosítás kiterjesztésével a dolgozók mind szélesebb rétegei látják, hogy az országot maguknak építik. A profitért való verseny helyébe a gyárak közti együttműködés lépett: segítik egymást gyártási tapasztalatokkal, nyersanyaggal, megosztják a rendeléseket és mindegyik üzem a maga vonalán fokozottan rendezkedik be típusgyártásra. A legfontosabb azonban a dolgozók lelkesedése, növekvő munkakedve, munkaversenye. Ä népjmk építjük az országot A stabilizáció nemcsak a dolgozók életszínvonalát emelte fel: „stabilizálta" a tőkéseket is. Fokozott élességgel vetődött fel a kérdés: Kinek építjük az országot? A Magyar Kommunista Párt III. kongresz- szusa ezt felelte: „Nem a tőkéseknek, a népnek építjük az országot!" A kongresszus után következő hónapokat elsősorban a nehézipar állami kezelésbevétele vette igénybe. A bankok állami ellenőrzése még csak program maradt. Antos István pénzügyi államtitkár 1947 májusi nyilatkozata szerint „a bankokra vonatkozó ellenőrzési szabályok több, mint egy fél éve készen vannak, de nem valósultak meg”. Az időközben leleplezett összeesküvés megmutatta, hogy a harc végsőkig kiéleződött és az ellenség semmilyen eszköztől sem riad visz- sza. Döntő lépésre volt tehát szükség. 1947. május 9-én, a stabilizációt bejelentő gyűlés évfordulóján az MKP képviselője hangoztatta: „A tizedik hónapban lévő stabilizáció tapasztalatai azt mutatják, hogy nem lehet meggyorsítani gazdasági életünk talpra állítását, ha tűrjük a nagybankok harácsolását. .. a nagytőkére A hároméves terv, a dolgozók életszínvonalának komoly és gyors emelése parancsoló- an megköveteli, hogy hitelgazdálkodásunkban is létrejöjjön végre az elengedhetetlen terv- szerűség, amelynek előfeltétele a Nemzeti Bank és a három nagybank államosítása.” A magyar nagytőke érezte, hogy ez a lépés végzetes csapást mér rá, legfontosabb pozíciójának egyikétől fosztja meg — és azonnal megindította a bankok államosítása ellen a politikai harcot. Kőszegi Frigyes (Következik: A reakció igazi arca) P. HI. BARHMMYIKOU
