Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-26 / 56. szám
e Dunántúli napló 1975. február 26., szerda magjlfororszcifiéri harcoltunk Ostrom után az Erzsébet-hid budai hídfője. az Mntarktiszon Front szerelem Mjjyen jsa háború? Valaki megkérdezte egyszer az egyik nagy hadvezért: milyen is a háború? Komolyan felelt: „Ott bizony harcolnak, sőt halottak is vannak.” Nem szállók vitába egy hadvezérrel. Magasabb a rangja, jobban látja a dolgokat. Csupán olyan emberként szeretném kiegészíteni, aki jóval alacsonyabb rangúként nem lát olyan messze, pontosabban szólva csak az ütegéig, legfeljebb az ezredig lát el. Szóval a mi ütegünkben nemcsak harcoltak a katonák, hanem szerelmesek is lettek. Épp úgy szerelemre gyúltak, mint régen, a háború előtt. Erről szeretnék ezúttal néhány szót ejteni. Közülünk elsőnek Vologya Anyiszimov lett szerelmes. Ez a csöndes, filozofáló fiú. Igaz a közmondás: Lassú víz partot mos. Egy szép magyar kislány, Rózsika iránt lángoltak fel érzelmei. Rózsi- kába egyébként szerelmes volt az egész üteg, ez alól csak Koskin őrmester volt kivétel. S a jelek szerint a lány is jó szívvel volt a semmivel ki nem tűnő katona iránt, akinek öltözete mindig hagyott maga után kívánnivalót. A magas, vékony fiún mindig ráncos volt a köpeny. Az őrmester nem sokra tartotta Anyiszimovot. És lám, ez történt. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy Rózsika és Vologya valami módon ragyogóan szót értettek egymással. A többiek a közelben levő tábori kórház ápolónőivel kötöttek barátságot. így aztán elképzelhetik, micsoda készülődés előzte meg 1945. március 8-át. Reggel, mintha csak rerr- delték volna, ragyogóan sütött a nap. A parancsnokságtól engedélyt kaptunk, hogy kis időre otthagyjuk a sorozatvetőket, így aztán kiadtam a parancsot, hogy álljon elő a zsákmányolt kis autóbusz. A 12 személyes kocsiba aznap vagy húszán zsúfolódtunk be. Viktor Bokov helyettesített az üteg élén, mi meg elindultunk. A tábori kórház jó tíz kilométerre volt, úgy számítottuk tehát, hogy fél óra alatt odaérünk. De. .. Amint ugyanis az autóbusz felért egy dombra, fasiszta tankokat pillantottunk meg. Senki sem számított rájuk. A hitlerista páncélosok kicsit jobbra tartottak, az ütegünk közelében levő tüzérek irányába. Abban a pillanatban teljes gázzal visszafordultunk és öt perc múlva már a sorozatvetőknél voltunk. Újabb öt perc és Katyusáink bevetésre készen álltak. A légvédelmi tüzéfek ellen nyomuló fasiszta páncélosok három eltalált tankot hátrahagyva egyenesen felénk tartottak. 16, kétméteres rakéta zúdult rájuk hatalmas tűz- csóvát hagyva maguk után, majd újabb 16 indult útnak. A 32 rakétából négy telitalálattal darabokra tépett négy harckocsit. Néhány épen maradt tank visszafordult, de egy, amely jóval előbbre hatolt a többinél, egyenesen rászaladt az egyik oldalt álló, betöltött Katyusára. A fasiszta harckocsi vezetője menetből el akarta tiporni a sorozatvetőt. Hatalmas robbanás rázkódtatta meg a levegőt, a detonáció darabokra tépte a tankot is a sorozatvetőt is. Életét vesztette a Katyusa parancsnoka és a két kezelő. A harc utón eltemettük őket. Igaz, inkább csak jelképesen vettünk búcsút baj- társginktól, akikből szinte semmi sem maradt. Nem volt kedvünk már látogatóba menni. A rövid pihenő a jelek szerint a végére járt, újabb harcokra kellett készülnünk. Estefelé azonban a lányok átjöttek hozzánk, s így mégis megünnepeltük mároius 8-át. Minden antarktiszi nyáron özönével érkeznek a turisták — tengerjáró hajókon, sőt vitorlásokon is — a „Bellingshausen” szovjet tudományos állomásra. A Dél-Amerikától a Dra- ke-öböl által elválasztott félszigeten lévő állomás a legkönnyebben elérhető helység a hatodik földrészen. — Természetesen mindenki, aki az Antarktiszra érkezik, szeretne valamilyen emléktárgyat magával vinni, — mondotta Vagyim Popov, a Szovjetunió antarktiszi hidrometeorológiai szolgálatának vezetője. — Kezdetben, amikor a túristák nagyarányú ideözönlése teljesen váratlanul ért, szinte „tönkretételTavaly összesen 122 mesterséges műholdat lőttek ki Föld körüli pályára. A Colorado Springsben lévő amerikai légiellenőrző parancsnokság beszámolója szerint 91-et a Szovjetunió, 20-at az Egyesült Államok, 4-et Anglia, 2-t az NSZK és Japán, Olaszország, Hollandia, Spanyolország egyet-egyet lőtt ki. Míg az Egyesült Államok nem indított embert szállító űrhajót, szovjet űrhajósok három ízben repültek a világűrbe. 1973-ban lel” fenyegette az állomást. De ezt persze csak tréfából mondjuk: mindig örülünk a vendégeknek. Filmbemutatót rendezünk nekik, az orosz konyha- művészet termékeivel kínáljuk őket, és emléktárgyakat, azonkívül könyvecskéket és levelezőlapokat biztosítunk számukra az Antarktiszról. — Idén elég zordon volt a nyár az Antarktiszon, — folytatta Vagyim Popov. — Az erős jégzajlás és a viharos szelek arra kényszerítettek bennünket, hogy helikopterek segítségével rakjuk ki a Mirnij obszervatórium és a Mologyezsnaja állomás horgonyzó helyére érkező hajókat. a Szovjetunió 107, az Egyesült Államok 25 hasznos terhet lőtt ki Föld körüli pályára. Az 1957. október 4-én fellőtt első szputnyik óta összesen pontosan 7600 mesterséges holdat lőttek ki a világűrbe, közülük az amerikai légiellenőrzés megfigyelése szerint 4331 már elégett, vagy leszállt a Földre. A komputerek számításai alapján várható, hogy 2000-ben összesen 10 000 mesterséges hold kering majd a Föld körül. 7600 mesterséges hold Végeredményben, talán miatta ilyen kegyetlen hozzám. Itt áll ő, és velünk van, mellettünk lépked és kihallgat minket még mindig. Különben ma már, húsz év után, azért jobban megértene Miklós. Vagy ha nem is egészen — de azt hittem, legalább csöndesebb lesz. — Ö befejezte! — kemé- nyedtek a szeme körül szigorúra a ráncok. Nem akartam megérteni, hogy a szabatos tényközlésen túl mit jelentenek a szavai. Nem, Engel András szelleme miatt nem fogom megtörni a derekam, vele nincs vitatkoznivalóm, őmiatta tehát azért se adom föl, amibe kezdtem. — A te legfőbb büszkeséged — vágtam Miklós elé — befejezni valamit. — A legnehezebb dolog. — Nem igaz. Folytatni... — Befejezni valamit, mielőtt az semmisítene meg, amiben rosszul hittünk. — Utólag gyártott filozófia, barátom. Szükséged volt valamilyen filozófiára neked is, hogy elviseld ugye, ami ellen nincs tiltakozás. — Ő fejezte be. — Ugyan, mivel vagy olyan sokra? Mi az, amit olyan nagy dolog befejezni az életben?! — Nem az életet. Egy vitát fejezett be. Eldöntötte a vitát, önmagával . . . Irigylésre méltó. Nincs mindenkinek elég ereje hozzá. — A mintaképed. — És ha az volt?! Ugyanúgy hagyott faképnél, mint a szerelmem. — Szerelemről beszélsz?! Te?!... Neked az nem kell. Nem is kellett; légy végre őszinte, akkor elhiszem, hogy megbocsátasz. — A szerelmed voltam! — Ki mered mondani mégis?! ... Nektek, férfiaknak, húszévesen se ér többet? . . . Nem a Villa Borghese sétányain, nem Aesculapius karcsú temploma előtt, a tóparti pádon ült mellettem — nem, többé nem jártunk arra. Talán csak éjszaka ment oda ki, egyedül, szellőzködni. Mi egy nyílt bárban néztük egymást, s erős feketével és hideg gyümölcslével szabdaltuk kisebb szeletekre az időt, közel az utcára tárt tavaszi ajtó szellőjében, a körülzsongó jövés-menés jótékony áradatában, kistányérok szelíd koccanása közben, ahol mindenről szó eshet. Vártuk a férjemet. — Egy ilyen földbirtokosfélé- nek, úgy nézem, nem sokat kell ugrálnia! — kezdett Miklós fölösleges témába. — Elég ideje marad a családjára. —• Nem baj — vontam meg a vállam. — Legalább sokat lehettek együtt; az valóban szép. — Irigyled? . . . Nézd, Miklós, én akkor annyit voltam egyedül ... én most már félnék úgy... — Tehát minden rendben van. — Rendben?! Hát öljem meg?! Csendre intett. — Semmi értelme. És úgyse tennéd meg . . . — Kit kellene megölni?! A férjemet? Az anyósomat? . . . Vagy anyut, és mindenkit!... Vagy engem! — Csak engem, kis vörös ... Mindent tud már rólam. Tudja, hogy amikor a rézgombos szállodai vaságyon Darioé akartam lenni, arra gondoltam közben, hogyan mondanám majd meg egyszer neki, hogy én akartam, és milyen türelmetlenül akartam — és amikor az ítéletük szerint megfogadtam nekik, amit megfogadtam, és le tudtam tagadni, amit letagadtam: elképzeltem közben, mert furcsa lány voltam, hogy mi lenne, ha majd elmondhatnám neki. Szentimentális libának tartana?... — Hát elA pécsi demokratikus újságírás történ étéből IRODALMI LAPOK A felszabadulást követő hónapokban a szocialista szak- szervezeti élet fellendülése mozgásba hozta mindazokat a csoportokat, munkásokat, értelmiségieket, akik a harmincas években már több kísérletet tettek egy progresszív szakszervezeti művészeti hetilap indítására. A fasiszta tendenciák hosszú időre megakadályozták e csoportoknak bármiféle törekvését. Különösen azokat a kísérleteket, amelyek némi publicisztikai lehetőségekhez juttatták volna őket. 1941 nyarán a szociáldemokra pártban levő értelmiségi csoport sajtót kezdeményező lépéseit olyan fenyegető - leintés követte, amely elrettentett mindenkit attól, hogy akár „teljesen politika mentes kiadványba fogjon . . Az Irány A felszabadulást követő demokratikus törekvések, a sajtó „felszabadítása”, a tájékoztatásügyi miniszter rendeletéi nagy lehetőségeket adtak a különböző lapok megjelenésének. A napokban került elő a feledésbe merült „IRÁNY" című hetilap első évfolyamának első száma. Kutatásaink szerint ez az egyetlen megmaradt példány, és forróst őrző intézményeink nem rendelkeznek vele. A pécsi demokratikus újságírás legbecsesebb emlékei között őrizzük. Rövid bemutatása előtt létrehozásának történetét sem érdektelen megismernünk. Szinte még füstölögtek Pécs környékén a romok, amikor a szakszervezet székházában néhány író már irodalmi felolvasást tartott. 1945. március 17-én pedig már költők seregszemléje volt. Május 28-án még jelentősebb lépés történt, létrehoztak a „MŰHELY" c. Pécsi Irók-Művészek és Tudományos Munkások Szabad Szakszervezetének Szövetkezete elnevezéssel egy kiadói vállalatot. E kiadó jelentette meg „Batsányi János munkáiból” c. a „forradalmi jellerpű magyar költő” verseinek egy csokorba kötött válogatását. Az ekkor nagyon népszerű Kamaraestek nívós irodalmi és zenei eseménynek számítottak. November 17-én megalakult a „Batsányi János Irodalmi Társaság”. Új nagy korszak kezdődött Pécs irodalmi életében. Szinte egyszerre jelent meg a a „MŰHELY" kiadásában az „Újjáépítő magyarok" (Kő Kálmán szerkesztésében) és Komondtam, és nem tart annak. Csak megérteni képtelen: — Nem igaz! Fölugrott az asztaltól, úgy üvöltötte, hogy nem igaz! — Ök ilyenek... — nem mondhattam neki mást. Hiszen pontosan úgy történt minden, ahogyan sejtettem, nem is történhetett másképp. — Milyen férfi az, aki... — káromkodott Miklós, nem harapta el az átkait. — Ök ilyenek . .. Tehát tudja, nem szégyelltem, és könnyebb lett volna, ha rögtön megfojt. Akkor még nem védekeztem. Csak azt az egyet nem tudhatja meg, hogy a lányom az övé. Mert azért történt minden így — igenis, szentimentális liba vagyok. Ha megfojtana utána, ha biztos lehetnék abban, hogy utána végem, akkor ezt is megmondanám. Majd jön mindjárt, itt lesznek mindannyian, a férjem behozza ide. Szépen bemutatkoznak egymásnak, ennyi elég. Ahogyan Sandro is megmondja fnajd a nevét, hangosan és értelmesen. (Folytatása következik) pányi György fiatal pécsi költő „Garabonciás" c. verses kötete. Az ív Az átmenetileg szünetelő „Sorsunk" ellensúlyozására Csorba Győző és három költő társának szerkesztésében megjelentették az „Iv” c. szépirodalmi és művészeti folyóiratot. Az év végén született meg az a gondolat, amely egy politikaiművészeti kultúrszemle kiadását szorgalmazta. A lapot a szak- szervezetek égisze alatt kívánták kiadni. A lap címe: IRÁNY, amely a kibontakozás új útját, a demokratikus fejlődést kívánta kifejezni. Tartalmi meghatározása a szerkesztő bizottság képviselőire várt, akik a következők voltak: dr. Aczél László, Benedek András, dr. Béky Júlia, Csorba Győző, Csuka Zoltán, G-né Géczi Magda, Kereki György, Németh István, dr. Szabó Pál Zoltán, dr. Székely György, Szöllősi Kálmán, Szigeti Pál, Takács Jenő. Felelős szerkesztő Kő Kálmán. A kiadást a szakszervezet pécsi vezetősége vállalta, felelős kiadó Lakatos József titkár volt. A lap a pécsi „Szabadság" nyomdában jelent meg, a Munkácsy Mihály u. 10. sz. alatt. Szerkesztését a Kossuth Lajos utca 13. sz. alatt, a szak- szervezeti központ épületében végezték. 1/2 íves, 15 oldalas lap volt. Külpolitikai összefoglaló, a pécsi szakszervezetek, a városi szociális viszonyok, a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság Pécsi Csoportja tevékenysége, az újjáépítés, az ifjúsági szervezetek munkájának értékelése stb. mellett kiemelkedik a lap irodalmi és tudományos rovata. ÉliÉI® A pécsi irodalmi életnek és az IRÁNY-nak is programot adó gondolatait foglalta össze Csorba Győző a rovat fő cikkében. „ ... Mit akarunk elérni ezzel a rovattal?" - tette feba kérdést és válaszolt: „ .. . Célkitűzésünket könnyű megfogalmazni, az irodalmat közelebb szeretnénk vinni a tömegekhez, vagy még szabatosabban: a tömegeket az irodalomhoz". A rovatban jelent meg Bárdo- si Németh János: „Tanú vagy” c. aktuális, szép verse, amelynek sorai közül: „Elet zsendül a rom felett anyák és föld segítsetek" — a Dráva menti újjáépítés indítását hirdető plakátok mottója lett. Kopányi György irodalmi krónikája 1944 novembere—1946. közötti helyi irodalmi események összefoglalása volt. Igen értékes, máig is ható gondolatokat őriz meg Zách János: „Az új színházi stílus” c. cikke, amely a modernség kérdését elemezte. Bárdosi Németh János recenziója Kopányi György: „Garabonciás" c. verseskötetéről, Takács Jenő: „Muzsika" c. írása a pécsi munkásművelődés, színjátszásról szól. A helyi tudományos élet és elsősorban a társadalomtudományok újraindulásával kapcsolatban született összefoglaló Babies András történész, Szabó Pál Zoltán geográfus tollából. Hegedűs Lajos a népnyelvkutatás új korszakáról számolt be. Kutatás Az IRÁNY évtizedek távlatából irányítja figyelmünket egy nagyon fontos kérdésre és mutat rá arra: volt országos jelentőségű irodalom Pécsett és ennek felkutatása és feldolgozása égető sürgős feladat a művelődéstörténet baranyai szintézise előtt. Szita László levéltárigazgató
