Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-24 / 54. szám
fietf ötöl __________Hétfőig K inek legyen előnye? Az elmúlt héten már sokan tanulmányozhatták részleteiben is az új KRESZ-t. A módosítások megjelentek a Magyar Közlönyben, foglalkozott vele az Autósélet legutóbbi száma is. Nem feladatunk, hogy itt hívjuk fel a gép- járművezetők és gyalogosok figyelmét a legfontosabb módosításokra, inkább csak arra utalnánk, hogy tanulmányozása, megismerése hasznos és szükséges. Minden bizonnyal az év folyamán még sok szó lesz róla a lapokban, különböző tanácskozásokon és tanfolyamokon. Ez alkalommal csak egy részletkérdésével kívánok foglalkozni. A KRESZ módosítása utal arra, hogy a biztonságos közlekedésben, az utazóközönség gyors szállításában, milyen nagy jelentősége van annak, hogy a tömegközlekedés járműveinek az előnyt biztosítsák. Ez a gondolat nem rendelkezés, hanem tapasztalat és megértés alapján fogalmazódott meg. Aki néha vesz magának annyi fáradságot és van benne -érdeklődés, hogy egy útvonalon figyelemmel kísérje valamelyik autóbuszvezető munkáját, könnyen megértheti az előnyük biztosításának jelentőségét. Nem könnyű a nagyforgalmú városokban, sokszor szűk utcákban az egyre nagyobb méretű járművek irányítása. Hiába biztosítják, hogy a legmegfelelőbb helyeken legyenek a megállóhelyek, ha az öblökből a nagy forgalom következtében nem lehet elindulni. Hányszor fordul elő, hogy útkereszteződésekben, különösen ha a közlekedés szabályai nem a tömegforgalmú járműnek biztosítanak előnyt, milyen sokáig kell várakozniuk a továbbhaladásra. Ez saját, de az utánuk következők közlekedését is nehezíti. Nem beszélve arról, hogy e járművek vezetői hány ember életéért felelősek. Már az elmúlt évben Pécsett kibontakozott egy mozgalom, mely arra hívta fel a gépjárművezetők figyelmét: biztosítsanak előnyt a tömegközlekedést bonyolító járműveknek. Sokan magukévá tették ezt a felhívást, a kölcsönös udvariasság jegyében segítik elő e járművek közlekedését. De elég sokszor még ma is tanúi lehetünk olyan eseteknek, amikor útkereszteződésben, megállókból való elinduláskor, előzés során, személygépkocsik minden áron élni akarnak előnyükkel, megfeledkezve az udvariasságról, a tömeg- közlekedésben dolgozók munkájának segítéséről. A megértés fontos, arra a jövőben is építeni kell, de ugvanakkor közmegelégedéssel lehet üdvözölni azt az új intézkedést, mely ezt az előnyt rendeletileg is biztosítja a tömegközlekedésnek. Jó lenne, ha minél többen már most, amikor még csak a megértés és udvariasság törvényei érvényesülnek, szoktatnák magukat az új elvekhez! Mitzki Ervin □Hétfői Öt éuí szigorított A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola és a Testnevelési Főiskola közös szervezésében Kaposvárott sportlótenyésztő és lovasedző' tanfolyamot rendeztek. A tanfoly am tizenegy hallgatója az i3én januárban levizsgázott és sportlótenyésztői bizonyítványt és lova sedzői oklevelet kapott. börtönre ítélték a támadót „Megtámadott egy fiatal nőt." Ezzel a címmel számoltunk be a HDN február 3-i számában arról a bűncselekményről, amely 1973. augusztus 30-án hajnalban történt Pécsett. Egy munkába induló fiatal jegykezelőnőt támadott meg Bányai István — hasonló cselekményért már büntetett — 26 éves. Szőlő utca 26. szám alatti lakos. A megrémült lányt leteperte, erőszakoskodott vele. Amikor a sértett segítségért kiáltott —, félve a leleplezéstől — elmenekült az ittas fiatalember. Távozóban kirántotta a táskát a kalauznő kezéből és magával vitte. A környező házak ablakaiból többen látták, hogy a Xavér templomtól a Sétatér irányába menekül a támadó. Értesítették a rendőrséget, amely fél órán belül elfogta a tettest. Bányai István ügyét a minap tárgyalta a Pécsi Járásbíróság. Bűnösnek mondotta ki a vádlottat visszaesőként elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletében, valamint rablásban. Ezért ötévi, szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott enyhítésért fellebbezett. — Hatszázhatvankétezer forint értékű tervezést végeztek társadalmi munkában a Somogy megyei Tanácsi Tervező Vállalat szocialista brigádjai az elmúlt évben. Többek között a siófoki óvoda, a balatonfenyve- si KISZ-tábor, több iskola és MHSZ-lőtér terveit készítették díjmentesen. Tanulmány — talán még nem későn... tlDtl üdjKätÜ tlDtl tlDll Mire jók az orfűi tavak ? Az orfűi üdülőövezet kialakítását nem előzte meg részletes, körültekintő vizsgálat. Ennek „köszönhető", hogy a közelmúltban számos olyan probléma került napvilágra, amit utólag, jóval kedvezőtlenebb körülmények között ugyan, de meg kell oldani! Közismert, hogy a tavak vizének minőségét enyhén szólva rontják a csatornázatlan üdülő- területekről beszivárgó szennyvizek. Az esőzések idején rengetek hordalék is jut a tavakba. Mindemellett a halak beetetéséhez szükséges tápanyagok is „besegítenek" a tavak vízminőségének romlásába. Három feltétel A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon az elmúlt hónapban fejezték be annak a tanulmánynak a készítését, amely összefüggéseiben próbálja vizsgálni az orfűi tavak hasznosításának gondjait. A jelenlegi helyzetet vizsgálva megállapították: ahhoz, hogy Orfű korszerű és kulturált üdülőterületté fejlődhessen, három alapvető feltételt kell biztosítani. Az első a vízmennyiség és vízminőség szabályozása a vízgyűjtőn, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem érdekében. Ezzel egyidőben el kell hárítani a környezeti károkat. A harmadik követelmény: megteremteni a kulturált üdülőterület kialakításához szükséges körülményeket. Mindezt rendkívül hatékonyan és gazdaságosan kell megoldani. A környezetvédelem általában nem csekély anyagi áldozatokat követel. A tanulmány készítői épp ezért igyekeztek olyan javaslatokat adni, melyek megvalósítása anyagilag is a legkedvezőbb. Az erózióvédelmet erdősítéssel és a mezőgazdasági tevékenység szabályozásával, a vízminőség javítását csatornázással, szennyvíztelep építéssel, illetve a halak etetésének korlátozásával lehetne elérni. A pécsi és az orfűi tón egyaránt szükség lenne strandterületek létesítésére. Ugyancsak javasolják, hogy a tavakat rendeltetésüknek megfelelően kellene szétválasztani, vagyis: az orfűi és a pécsi tó elsősorban üdülésre, a Herman Ottó és a kovácsszénájai tó pedig horgászásra, illetve járulékos üdülési célokra lenne hasznosítható. így aztán a horgászok, a fürdőzők, csónakázók és a vitorlázók kölcsönösen nem zavarnák egymást és valamennyi üdülési igényt ki lehetne elégíteni, méghozzá a megfelelő vízminőség biztosításával. Átfogó értékelés Megjegyzésként: a tanulmány készítői nem állítják, hogy megállapításaik támadhatatla- rok, de meg vannak győződve arról, hogy egy ilyen átfogó értékelésre szükség van, hiszen eddig is számos félreértés okozója volt az összefüggések figyelmen kívül hagyása. Munkájuk elsődleges célja, hogy szakmai segítséget adjanak azoknak, akik az orfűi tavak sorsáról a jövőben dönteni fognak! Török — Törpe vízmű Darányban. A darányi tanács megrendelésére törpe vízmű építését kezdi meg a közeljövőben a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat a település lakosságának vízellátása érdekében. A törpe vízmű kialakításának költsége több, mint tízmillió forint. — Kicsi a szekszárdi túró zsírtartalma. Két hónap alatt másodszor fordult elő, hogy a Szekszárdi Tejüzem által készített 0,25 kilogrammos félzsíros tehéntúróban kevesebb volt a zsírtartalom az előírt mennyiségnél. A minőség javítására megtették az intézkedéseket. — „A társadalmunkban található negatív jelenségek és ezek okai” — címmel dr. Pozs- gay Imre, a „Társadalmi Szemle” főszerkesztő-helyettese tart előadást holnap, kedden délután 4 órától Pécsett, a KÖJÁL KISZ-klubjában. — Mérgezett békászó sas. Ritka szép ragadozó madarat, békászó sast találtak a közelmúltban a Somogy megyei szőlőskislaki határban. A sas 60 centiméter magas, a kiterjesztett szárnyvégei közötti távolság 210 centiméter. Sajnálatos azonban, hogy a sason mérgezési tüneteket fedeztek .fel. — Kaposvárott a Belgrádi Nemzeti Színház. Tegnap délután Budapestre érkezett a Belgrádi Nemzeti Színház 90 tagú társulata. A fővárosi vendégszereplés után pénteken és szombaton Kaposvárott mutatkoznak be. — Jazz-rock koncert. A decemberben Győrött megrendezett dunántúli amatőr pop-jazz vetélkedőn aranydiplomát szerzett komlói 5-LET együttes tartotta önálló koncertjét szombaton este Komlón, a Május 1. Művelődési Központban. Az előadás során tíz saját szerzeményüket és komolyzenei feldolgozásukat hallhatta a közönség. Heimtűni a A szomszédok etették az elhagyott gyerekeket A héttagú család életében tragikusan beigazolódott a közhelynek számító mondás: az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Molnár Lajos 50 éves, Pécs, Kórház utca 6. szám alatti lakos idült iszákos, évek óta nem vállalt állandó munkát, alkalmi keresetét elkocsmázta. Emiatt az öt gyermek sokat nélkülözött, felesége pedig tavaly öngyilkosságba menekült. Az apára maradtak a gyerekek, aki azonban nem változtatott korábbi életmódján, elhanyagolta a kiskorúak gondozását. A két nagyobb mégcsak megállt valahogy a saját lábán, annyi pénzt azonban nem tudott előteremteni, hogy a kisebbek, — a 13, 10 és 7 éves öccseik - ellátására is elég legyen. A három kiskorú közül csak egy járt iskolába, a másik kettőt be se íratta apjuk, mondván, „nincs kedvük hozzá". Piszkosan, szegényes ruhában, sivár környezetben, nem egyszer éhezve tengődött a három gyerek. Az elmúlt év őszén két hétre egyszerűen „eltűnt" a családfő, egy fillér nélkül hagyva magára gyermekeit. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy a kicsik száraz kenyeret rágnak és sajnálatból, hol az egyik, hol a másik etette meg őket. Végül Molnár Lajos nagyobb leánya a rendőrséghez fordult segítségért. A veszélyeztetett sorsú kiskorúakat azonnal állami gondozásba vették. A szakértői vélemények alapján megállapítható volt, hogy a gyerekek — nevelés, gondozás híján — testileg, szellemileg egyaránt visszamaradtak. A szülő hibája, hogy az egyébként is károsodott legkisebb, 7 esztendős kisfiú nem került idejében orvoshoz, értelmi fejlettsége megrekedt a 3 éves korúak szintjén. A zaklatott, rendezetlen élet hátrányos következményeit valamennyi gyermek viseli. A bíróság bűnösnek mondotta ki Molnár Lajost és 5 hónapi börtönre ítélte. A büntetés kiszabásánál enyhítőként értékelték, hogy enyhe fokban korlátozott cselekménye társadalmi veszélyességének felismerésében. Az ítélet jogerős és végrehajtható. MOZDONYOK A MŰTEREMBEN. A Közlekedési Múzeum auláját ideiglenesen műteremmé alakították át a múzeum fotósai és megkezdték az 1896 és 1940 között készült 1:5 léptékű modellek fotózását. Az érdekes képanyagból albumot állítanak össze.---------------------------------«-----------------------------------ÜE-05-07 — Vonatgázoiás Barcson. Ittas állapotban tiltott vágányrészen közlekedett szombat este Barcson Mihály János nyugdíjas, helyi lakos, és egy arra haladó mozdony elütötte. A baleset következtében Mihály János bal lába megsérült. é — Országos irodalmi versenyek megyei döntői Szekszár- don. A hétvégén a „Hazánkról szóljatok szép szavak” című országos pályázatra benevezett Tolna megyei irodalmi színpadok tagjai vetélkedtek Szek- szárdon a Babits Mihály Művelődési Központban. Ugyancsak a hétvégén rendezték meg az országos József Attila szavalóverseny Tolna megyei döntőjét. A megyei versenyen a Szekszárdi Garay János Gimnázium csapatát képviselő Németh Éva és Tóth Ilona jutott tovább a március közepén Pécsett sorrakerülő területi döntőbe. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 888 Trabant Limousine (Győr) , 217 Trabant Lim. Special (Bp.) 519 Trabant Lim. Special (Győr) 60 Trabant Limousine Hycomat 2 785 Trabant Combi 13 890 Wartburg Limousine 28 304 Wartburg de Luxe 26 284 Wartburg Tourist 2 099 Skoda 100 65 218 Skoda 100*L (Budapest) 5 658 Skoda 100 L (Győr) 1 605 Skoda 110 L (Budapest) 4 808 Skoda 110 L (Győr) 812 Skoda Coupé 704 Moszkvics 412 35 561 Polski FIAT 1500 9 827 Zaporozsec 21 723 Zsiguli (Budapest) 66 468 Zsiguli (Debrecen) 23 660 Zsiguli Combi 6 030 Dácia 4 670 — Balesetveszélyes az új Traubisoda? A Badacsonyi Állami Gazdaságok balatonvilá- gosi üdítőital üzemében „Európa” típusú söröspalackba töltik a nagy szénsavtartalmú Traubi- sodát, de a palack nyomásbírása nem éri el a minimálisan kellő 15 atmoszférát. A Bpranya megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet épp ezért leállíttatta megyénkben a forgalmazást addig, amíg az üzem megszerzi a palackra az engedélyt. [891TQURIST LIPCSEI VÁSÁR repülővel márc. IS—19., 5 nap 2180,— Ft 5 nap LENINGRADBAN repülővel ápr. 23—27. 2700,— Ft ÜDÜLÉS JESOLÓBAN, az olasz tengerparton, autóbusszal ápr. 4—9., 6 nap 4670,— Ft ÜDÜLÉS RIMINIBEN, az olasz tengerparton autóbusszal máj. 18—27., 10 nap 6900,— Ft BÉCS—GRAZ autóbusszal jún. első fele, 5 nap 2800,— Ft 8 nap PÁRIZSBAN repülővel jún. 22—29. 9750,— Ft Kérjük, keressék fel irodánkat, ahol részletes felvilágosítással szolgálunk. COOPTOURIST, Pécs, Alkotmány u. 3. Tel.: 13-407.