Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-19 / 49. szám
6 Dunántúli napló 1975. február 19., szerda Feltárják a Jakabhegy kincseit A; kiváló úttörőmuríka jutalma Négy hét Kubában Szabados Ibolya, a 39-es dandár úti iskola nyolcadik osztályos tanulója tagja volt egy négytagú magyar úttörőküldöttségnek, akiket kiváló úttörőmunkájukért kubai utazással jutalmaztak. — A Kubába való megérkezésünk után a Lenin úttörőparkban helyeztek el bennünket — mondja Ibolya. — Rövid havannai tartózkodás után egy csodálatos tengerparti üdülőtelepre, Varaderóba vittek bennünket, a Július 26-a táborba. Itt százhatvanöt külföldi pajtással ismerkedtünk meg. Egy hetet töltöttünk ott — magyar napot is rendeztünk —, sokat énekeltünk, táncoltunk, minden délután fürödtünk a tengerben. Ezután országjárásra indultunk, elsőnek Orientében jártunk, utána Camagüeyben, ahol a tengerből csodálatos rózsaszínű csigákat sikerült kihalásznom. Matanzasban egy karneválon vettünk részt. A karneváli kocsikat medve, sárkány és különböző állatok festett alakjaival díszítették, zenekar volt mindegyiken. Mi is ott voltunk az egyik kocsin, szerpentineket dobáltunk a nézők közé és megcsodáltuk a szép kubai táncokat. Santiago de Cuba volt a következő állomásunk. Itt hajó- kirándulásra vittek bennünket és a hajóról néztük, hogy hasítják a vizet az éles uszonyú cápák. Láttunk cukornádültetvényeket és krokodil-farmot, ahol a hatalmas példányok lustán sütkéreznek a napon. Az országjárás után visszatértünk Havannába. A lányok nyakláncot és kalapot, a fiúk rumbatököt és kalapot kaptak ajándékba. Vidám búcsú után cso-iagoltunk és újra repülőgépre ültünk. Indultunk Anglián, Franciaországon keresztül haza, Magyarországra. Ibolya szobáját Kubából hozott emléktárgyak díszítik, kalap, rózsaszínű csiga, Pasalo című úttörőújság. A Kubában kötött barátságok emlékére már megérkezett az első bolgár levél, ezenkívül szovjet, cseh és román pajtásoktól vár levelet. A kedves, mosolygós kislány nemcsak kiváló úttörő, de a tanulásban is jeleskedik — 4,5 volt a tanulmányi eredménye. Az országos pályaválasztási versenyen első helyezést ért el az iskola csoportjával, kedvenc tantárgya a fizika és a kémia. Továbbtanulni a Nagy Lajos Gimnáziumban szeretne. Szülei munkások, édesapja a MÉV III. sz. bányaüzeménél, édesanyja a bőrgyárban dolgozik. Szabados Ibolyát a Mohácson megrendezett megyei úttörőparlamenten megválasztották az országos úttörőparlament küldöttének. H. J.-né A pécsi Jakabhegy történelmi, műemléki értékeinek megmentése is szerepel a Baranya megyei Tanács közművelődési bizottság múzeumi és műemléki albizottsága ezévi programjában. Az illír—kelta földvár sáncai között az 1200-as évek elején épített pálos rend ház és templom romjai ma is jól látszanak. A pálosokat Bertalan pécsi püspök telepítette ide és a hegy elnevezése templomuk nevéből, a Szent Jakabból ered. Itt-tar- tózkodásukról tanúskodik a Remete rét, a Szent-kút földrajzi név is. A kolostortemplom falai jelenleg a párkánymagasságig állnak; töredékekben gótikus ablak-, ajtókeretek, bordaíveze- tek, gyámkövek bukkannak fel. A rendfőnöki szoba, ebédlő, kerengő és cellák alapjaikban rajzolódnak ki, sőt a sarokbástyákkal tűzdelt kerítés nyoma is felfedezhető. Az egyik kút beomlott, a másik ma is működik. A török hódoltság alatt minden rombadőlt, majd 1745-ben Fonyó Sándor kanonok helyreállíttatta az épületeket. II. József megszüntette a hazai pálos szerzetes rendet, és pusztulásnak indult a rendház. Betyárok, zsiványok húzódtak meg az elhagyott házban, ezért a múlt század végén a tetőzetet leszedték. Azóta eső, fagy, szél omlasztja a majdnem egy méter vastag falakat, ezenkívül az építkezésekhez hordják szét köveit, de veszélyt jelent az amatőr régészek öntevékeny munkája is. A múzeumi és műemléki albizottság a jakabhegyi komplexum kutatását, feltárását készíti elő. Megbízásából Maráz Borbála, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti kutatója, a tervek szerint még idén megkezdi a helyszíni bejárást, feltérképezést, a tumulusok (sírok) számbavételét, általában a földvár kutatását. A gyönyörű Mecsek-rész természeti szépsége a Zsongorkő és a Babás szerkövek. Turistautak vezetnek ide, esőbeállók, padok, asztalok, szalonnasütők fogadják a látogatókat. A földvár, a szerzetes kolostor és templom feltárása csak fokozhatja a Jakabhegy turisztikai, idegenforgalmi és történelmi értékét. II pécsi iársadaioitutfontányi kör 1945 szeptemberében Fécs város haladó értelmiségi körei társadalmi kérdések tudományos megvilágítása és feldolgozása céljából életre hívták a Társadalomtudományi Kört. A Kör helyi és fővárosi előadók bevonásával a társadalomtudomány és a közgazdaság- tan időszerű kérdéseivel foglalkozott. Célja, hogy a „társadalmi fejlődés modern szemléletét kiemelje a félremagyarázások elködösítő burkából, amely- lyel eddig azt körülvették” — olvassuk a korabeli híradást az Új Dunántúl 1945. szeptember 26-i számában. A pécsi Társadalomtudományi Kör előadásai és vitaestéi nyitva álltak mindazok részére, akik a társadalmi kérdésekhez a megismerés őszinte igényével és akaratával közeledtek, tekintet nélkül pártállásukra vagy eddigi világszemléleti állásfoglalásukra. Az előadásokat az Kórbonctani Intézet Dischka Győző utcai előadótermében rendezték meg. A Kör elnöke Faragó Ferenc egyetemi tanár, ügyvezető elnöke Bálint Péter magántanár volt; a vezetőségből a munkáspártok foglaltak helyet. A Kör 1945 őszén (szept. 28- án) két előadást rendezett a materializmus és idealizmus témakörben. Az elsőt Rudas László moszkvai egyetemi tanár, a másodikat Abay Gyula egyetemi tanár tartotta. Az év november 16-án Andics Erzsébet egyetemi magántanár tartott előadást a nemzeti kérdés és a tudományos szocializmus címmel. A materializmus és idealizmus témakörben folytatta az előadássorozatot Ernst Jenő, aki természetudományos és filozófiai oldaláról mutatta be a problémát. Ezt az előadást — tekintettel a nagy érdeklődésre — a Központi Egyetem nagy előadótermében rendezték meg. 1946 tavaszán a főváros társadalmi és politikai életének jelentős eseményei voltak a Magyar Kommunista Párt által rendezett akadémiai jellegű előadások. Ezeken az előadásokon megvilágították azokat az akkor égető kérdéseket, melyek a „nagypolitikát" elsősorban foglalkoztatták. A budapesti Politikai Akadémia tapasztalatai indították arra a pécsi Társadalomtudományi Kör vezetőségét, hogy hasonló célú vitaelőadásokat rendezzen. A Kör megállapodott a demokratikus pártok vezetőivel, hogy közösen rendezik meg a pécsi politikai akadémiát. Programjában vitaelőadások keretében sorát ejtették mindazon kérdéseknek, amelyek az akkori magyar politikai életet uralták. Az egyes témákhoz vita alakjában szóltak hozzá, s a közönség számára is lehetővé tette a vitában való részvételt. Az első előadás az inflációról, annak okairól és megszüntetésének lehetőségeiről szólt. A bevezető előadást dr. Kassai József mondotta, a vitában részt vett dr. Hajdú 89. Vártam. Újra próbálkoztam; — Ágnese már nagy lány... — Nem — mondta ki végre. Lebeszélt, higgadtan megmagyarázta, hogy miért nem. Igaza van, én nem is gondoltam rá, hogy nem a legszerencsésebb reklám, ha a művésznő mindjárt az első nap egy felnőtt unokával kerül a fotósok elé. Persze, igaza van neki is, a férfiak egyformán arra valók mind, hogy gondolkozzanak. Az egyik megtilt, a másik lebeszél, az indokaik különböznek csupán, de az eredmény ugyanaz; nem állhat mellettem senki, végül is egyedül kell szembenéznem vele. Valahányszor szemGyula és dr. Ormos György. 1946. április 27-én dr. Lukács György tartott előadást, Kultúra és demokrácia címmel. Az előadások oly nagy vonzerőt gyakoroltak, hogy az előadásokat véglegesen a Központi Egyetem nagy előadótermébe kellett áthelyezni, s minden szombaton 5 órai kezdettel tartották meg. Néhány cím a pécsi Társadalomtudományi Kör Politikai Akadémiájának elhangzott előadássorozatából : Demokrácia és államforma, Hazafiság és irredentizmus, Mi a reakció? A jövő kilátásai. A pécsi Társadalomtudományi Kör megasszintű előadásai - azok tartalmában és formájában egyaránt — a leghaladóbb szocialista eszméket képviselte a demokratikus magyar élet hajnalán. Jól kiválasztott témáival, helyi és a fővárosból meghívott előadóival hozzájárult a szocializmus ideológiájának megismertetéséhez és elterjesztéséhez. Dr. Kovács András bekerülök valakivel, mindig magamban kell állnom előtte — most hát majd őelőtte is így .. . Előtte, akit valaha imádtam. Aki számon kérheti, hogy miért nem imádom már. Ha egyetlen szót se szól, akkor is ezt fogja számon kérni. Büntetlenül alighanem senki se ússza meg: ez jár a hajdani imádatért. ... A repülőtér üvegcsarnokában várt Miklós, így beszéltük meg. Ő nyilván a Via Giuliáról indult az Akadémia kocsiján, az Intézet vezetőivel, az érkezők fogadására. Én a repülőtérre közlekedő, menetrend szerinti autóbuszjárattal. Különös szorongást éreztem végig az egész úton. Nem olyasmit, ami a legtermészetesebb volna. HaZöld r»* . // rr füstszűrő Grúz tudások több mint 40 olyan új növényféleséget fejlesztettek ki, amelyek kielégítő módon elnyelik az ipari üzemek által a légkörbe bocsátott mérges gázokat: egyebek között újfajta kőrisfát, zabot, búzát stb. A tudósok olyan légkörbe helyezték a növényeket, amely különféle koncentrációban tartalmazott nitro- géndioxidot. Kiderült, hogy a nitrogén a növények egyes aminosavaiba vegyül, majd más átalakulásokon megy át. Azokat a növényeket, amelyek képesek elnyelni a nitrogéndioxidot. egyfajta ,,'zöld füstszűrőként" lehet alkalmazni az ipari települések körül, illetve a nagyobb városokban: célszerűen gondoskodnak ugyanis a légkör hatékony tisztításáról. nem azt a szemtelen, bujkáló kíváncsiságot, buta türelmetlenséget, amit a fésülhetetlen hajú, vörös kislány érzett valaha, amikor el-elszökött hazulról, összejátszva Gyuri bácsival —, hogy megtalálom-e azt, akit keresek, és elém ugrik-e, visszanevet-e rám, ha nevetni kezdek? Mindenkit otthagyott, amikor meglátott: azonnal kilépett az ünnepélyesen várakozók gyűrűjéből, és kezet csókolt. De aztán mindjárt az arcomat is megcsókolta, hálásan és forrón, boldogan, hogy eljöttem, és ünnepi tűzben a rendkívüli naptól, a sürgés-forgás izgalmában, a produkálás lázában, ott, a csodálkozó ma- gasrangúak előtt csókolt meg, úgy ... s én visszacsókoltam-e, nem tudom, úgy, ahogy a Villa Borghese padján a vállamba temette az arcát... Jó lett volna, ha marad még időnk egy kicsi: hogy büszke lehessen, érezhesse, hogy figyelem a fontoskodó sürgését, hadd produkálta volna magát nekem, hogy csodálhassam — és henceghetett volna amazoknak egy olasz hölgy csókjával ... Magyarorsiágért Harcoltunk Ifi. Az utolsó csata Budapesten Budán február 12-re virradó éjszaka zajlott le az utolsó csata. Teljesen véletlen, hogy részvevői között mi is ott voltunk. Előző napon két pihenőnapot kapott egységünk, hogy rendbe tegyük a felszerelést. A Fillér utcában állomásoztunk, és nekiláttunk a munkának. A gépészek javították az autókat, ellenőrizték a sorozatvetőket. Koskin őrmester a raktárból felvételezte és kiosztotta a téli ruházatot, amire addig nem jutott idő. A harcosok füröd- tek, rendbetették a holmijaikat, levelet írtak, azt tették, amit a katonák szabad idejükben szoktak. Este két géppuskával megerősített őrséget állítottunk, magunk meg egy tágas villában gyűltünk össze, udvarán két Katyusa állt. A másik két sorozatvető a szomszéd ház udvarán volt. A tágas hall egyik sarkában, ahol a híradósok tanyáztak, katonák gyűltek össze és vitatkoztak. Galimzjan Kaszimov éles hangját többször is hallottam, láttam, hogy Vologya Anyiszimov élénk kézmozdulatokkal magyaráz. Galimzjan forrófejű, keleti karakteréhez illően végül legyintett, vállára dobta köpenyét és kiment az utcára. — Mi történt? - kérdeztem Viktor Duskint. Semmi különös. Galimzjan és Vologya összeszólalkozott az ifjúság nevelésén. — Micsodán? — Hát az apák és gyermekek problémáján - magyarázta Viktor. - Galimzjan azt mondta, hogy a háború után megszűnik ez a probléma. Egyszerűen nem lesz. Az emberek . annyi mindent átéltek a háború alatt, hogy a fiatalok is, az öregek is meg akarnak pihenni. Meg nem is lesz rá idő, hiszen mindent feldúlt, szétrombolt a háború és építeni kell majd. Furcsa volt hallani ezt a katonáktól. Hiszen még mind abA hangszórók azonban jelezni kezdték a várt gép közeledését. Pár perc, izgatott szavak utolsó nyakkendő-igazítások — és akkor egyszerre még Engel András is előállt váratlanul. A háttérben, a lépcsőt tartó csavart oszlop mögött húzódott meg eddig, észrevettem amint a csarnokba léptem, össze is villant a tekintetünk. Magamban még el is ismertem, hogy lám, végre milyen tapintatos és nem tolakszik hívatlanul közénk és legalább ilyenkor nem akasz- kodik a barátja nyakára: talán tőlem tart, engem respektál vagy utál, mindegy, vagy egyszerűen csak nem hisz ebben az egészben, pusztán azért jött ki, hogy önigazolást szerezzen, persze, arcára kirajzolódott, le se törölheti a gúnyos fintort, na, hadd lássuk hát, hogyan kell orra bukni, fiaim?! . Miklós elébe lépett, megakadályozta, hogy közelebb nyomuljon: — Mit akarsz itt?! — üdvözöllek — vonta meg ő a vállát. ban a korban voltunk, akiket a fiatalok kategóriájába sorolnak. A vitának azonban akkor nem jutottunk a végére. Meg se lepődtünk, amikor valahol lövések csattantak és Galimzjan Kaszimov berobbant a házba: „A németek! Megint jönnek!” Ez volt Budapesten az utolsó csatározás. A fasiszták, akik érezték, hogy közel a vég, azon az éjszakán még egy elkeseredett kísérlettel megpróbálták áttörni a bekerítés gyűrűjét. Az egyik csoport a mi ütegünk irányába támadott. Golyószóróink és géppuskáink heves tüze fogadta őket. Nehéz bármit is mondani erről az összecsapásról: nem volt szükség parancsokra, mindenki tette a dolgát. A harc szinte egész éjjel tartott, hol csitult egy kicsit, hol meg újult erővel tombolt. Egy hitlerista csoportnak sikerült valahogy kijutnia Budáról, de hadseregünk egységei hamar leszámoltak velük. Ezekben az ütközetekben egyébként vállvetve harcoltak a szovjet hadsereggel a Budai önkéntes Ezred magyar katonái. Bátran, jó katonaként küzdöttek, hogy segítsék a város felszabadítását. Aztán elcsendesedett minden. Hosszú harcok után a város néma volt, mintha még nem hinné, hogy vége van. Katonáinkkal felmentünk a Gellérthegyre, és először láttuk meg az egész Budapestet. A szépséges város romokban hevert. A Duna fölött szárnya- szegett madárnak látszottak a fasiszták által felrobbantott hidak roncsai. Ügy tűnt, nincs erő amely felélesztené a várost. De ez csak a látszat volt. Az emberek kijöttek a pincékből, a szovjet katonák is segítettek megindítani az életet, a gyárakat; élelmiszert adtak. (Folytatjuk) — Megtisztelők az ötleteid! — Itt a helyem ilyenkor. — Jól van, de most tűnj el, tolass arrébb, mert . . . — Vizsgázhatsz, fiam . . . Kiváncsi vagyok... Miklós keze ökölbe szorult: — Nem hazudtam! Meggyőződhetsz róla! Engel ezután udvariasan visszahúzódott az oszlop mögé. Közben megemelte a kalapját a sötétruhás urak felé: — Sok szerencsét! — integetett. - Auguri, signori!... Ettől az embertől én soha nem fogok megszabadulni! — mérgelődtem magamban hiába, hiszen arra se nyílt alkalmam soha, hogy a megvetésemet kifejezzem. Nagy és kemény perceimben se lehetek hát olyan, amilyen akarok, mert ez mindig megjelenik valahonnan. Annak a találkozásnak, tegnap a Piazza Barberi- nin, annak is őelőtte kellett megtörténnie, és majd ennek is: most is itt fog állni, érez- nem kell a hátam mögött!... (Folytatása következik)
