Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)

1975-02-17 / 47. szám

HÉTVÉGE NAGYVILÁG Andrej Gromiko megérkezett Genfbe T ASZSZ-nyilatkozat a ciprusi fejleményekről sóért és területi épségéért, tá­mogatja az ország törvényes kormányát. A szovjet kormány többször hangsúlyozta: komoly bonyodalmakat okozhat min­den olyan kísérlet, hogy a cip­rusi problémát katonai erővel és politikai diktátummal, a NATO-tagok szőkébb körében oldják meg. A Szovjetunió a béke és a nemzetközi biztonság érdekeitől vezérelve, mint ismeretes, a ciprusi kormány és más kormá­nyok által támogatott javasla­tot tett arra, hogy a ciprusi problémát széleskörű nemzetkö­zi fórumon vizsgálják meg, és ebből a célból az ENSZ kere­tében hívjanak össze egy széles képviseleti konferenciát. A je­lenlegi helyzet ismételten iga­zolja a ciprusi kérdés ilymódon történő megközelítésének és megoldásának indokoltságát és szükségességét — állapítja meg a TASZSZ nyilatkozata. * ♦ PÁK CSÖNG Hl dél-koreai diktátor szerdai népszavazás eredményével való elégedett­sége jeléül vasárnap 103 poli­tikai foglyot szabadon bocsát­tatott. A hatalmának megszi­lárdulását demonstrálni kívánó elnök nagyrészt diákokat része­sített amnesztiában, és egyet­len olyan személyt sem, akiket a kommunistaellenes törvények megsértése címén börtönöztek be. A dél-koreai elnök eleve kizárta az általa kommunisták­nak minősített ellenzéki szemé­lyek szabadonbocsátásának le­hetőségét. * Nagy tömegtüntetés volt tegnap Athénben a török és az amerikai nagykövetség előtt. A tüntetők az egyoldalúan kikiáltott ciprusi török állam ellen tiltakoztak. * ­Szudán közvetít Az etióp katonai kormány elfogadta az eritreai tűzszünetre vonatkozó javaslatát Khartoum re vonatkozó javaslatot, ame­lyet a közelmúltban Etiópiában járt szudáni külügyi állammi­niszter hozott magával. A hárompontos tervezet sze­rint; — Az etióp kormány és az eritreai felszabadítási mozgal­mak azonnal tűzszünetet köt­nek egymással; — A központi kormány álta­lános amnesztiában részesít minden eritreait, aki bármilyen tisztséget is viselt az eritreai felszabadítási frontban; — Előzetes feltételek nélkül, azonnal tárgyalások kezdődnek a kormány és a szeparatisták között. Nimeri szudáni elnök múlt hétfőn közölte, hogy az eritreai szakadárok vezetői már elfo­gadták országának közvetítői szerepét és csak az etióp köz­ponti kormány válaszára vár. ♦ JÓL TÁJÉKOZOTT körök­ből származó értesülések sze­rint Kurt Waldheim ENSZ-tő- titkárt kedden Athénba várják, ahol bekapcsolódik a ciprusi konfliktus békés megoldását célzó erőfeszítésekbe. Valószí­nűnek tartják, hogy Waldheim előzőleg ellátogat a török fő­városba, Ankarába. Az ENSZ főtitkára a hét végén a Perzsa­öböl menti olajsejkségekben tartózkodott. ♦ FORD INDUL. Az ameri­kai elnök a Washington Star- News-nak adott, és vasárnap nyilvánosságra hozott nyilatko­zatában ismét megerősítette, hogy indulni kíván az 1976-os elnökválasztásokon. Hozzátette, hogy újból Nelson Rockefellert akarja alelnökének. Ford nyi­latkozatában egyúttal izemére hányta az amerikai kongresz- szusnak, hogy ,,rossz tanácsot” követett a kereskedelmi törvény Szovjetunióval kapcsolatos mó­dosításában. Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap délután megérkezett Genfbe, ahol ma megkezdi tárgyalásait Kissinger amerikai kül­ügyminiszterrel. Moszkva A ciprusi helyzettel foglal­kozó TASZSZ-nyilatkozatot hoz­tak nyilvánosságra vasárnap Moszkvában. A nyilatkozat hangoztatja: A Szovjetunió vezető körei­nek az a véleménye, hogy a Cipruson kialakult helyzet meg­követeli az ENSZ ciprusi hatá­rozatainak azonnali és mara­déktalan végrehajtását. Vala­mennyi állam kötelessége, hogy ezt előmozdítsa és energikus lépéseket tegyen Ciprusnak, mint önálló, szuverén és terü­letileg sérthetetlen államnak megvédésére. Az utóbbi napokban ismét kiéleződött a ciprusi helyzet. A török közösség vezetői egyol­dalúan lépéseket tettek, hogy a sziget török csapatok által elfoglalt részében önálló álla­mot hozzanak létre. Ezek a lé­pések gyakorlatilag annak a helyzetnek befagyasztását cé­lozzák, amely a ciprusi köztár­saság belügyeibe való külső fegyveres beavatkozás ered­ményeként alakult ki. Ez az akció éppen akkor történt, amikor Nicosiában a ciprusi állam belső rendjének kölcsönösen elfogadható és igazságos rendezése céljából tárgyalások folytak a két közös­ség között. így tehát bizonyos NATO körök ismét kísérletet tettek a rendezés meghiúsítá­sára és — a ciprusi nép érde­kei ellenére — a sziget meg­osztására. Ez nyilvánvaló ellent­mondásban van az ENSZ-hatá- rozatokkal, amelyek támogatá­sukról biztosítják a törvényesen megválasztott ciprusi kor­mányt, szavatolják a Ciprusi Köztársaság szuverenitását, füg­getlenségét és területi épségét, előirányozzák a külföldi csapa­tok azonnali kivonását, vala­mint azt a lehetőséget, hogy a ciprusiak maguk dönthessék el a belső rendszer kérdéseit. A Szovjetunió a ciprusi konf­liktus kezdete óta következete­sen síkraszáll a ciprusi állam függetlenségéért, szuverenitá­Lapzárta Az etiópjai kormány szóvivője megcáfolta azo­kat a khartoumi jelentése­ket, amelyek szerint Etió­pia hozzájárult az eritreai tűzszüneti megállapodás megkötéséhez, de megerő­sítette, hogy Addisz Abe- bából rövidesen küldött­ség utazik Khartoumba. * A főváros felszabadulá­sának 30. évfordulója al­kalmából vasárnap a Ma­dách Színházban „Ma­gyar tájak köszöntik fel­szabadult fővárosunkat" címmel ünnepi folklór mű­sort adtak a Fogyasztási és az Ipari Szövetkezetek legjobb népitánc-együtte- sei. Az ünnepi műsorban a Rábaköz, Szatmór. Kalo­csa, ’ a Hegyalja, Bara­nya, a Hortobágy és Tolna legszebb táncait mutatták be a szövetkezeti együtte­sek. Vasárnap a délutáni órákban Wilson miniszter- elnök és a kíséretében le­vő személyiségek vissza­tértek a fővárosba. * Hátsókerék defektje miatt árokba csúszott egy személygépkocsi Egerágnál. A benne tar­tózkodó Fazekas József 28 éves, Molnár Béla 43 éves és Bauer József 24 éves villányi lakosok könnyeb­ben megsérültek. * Az MSZMP Kaposvár városi pártértekezletét va­sárnap tartották. A városi pártbizottság első titkárá­nak Deák Ferencet válasz­tották. ♦ AGYHÁRTYAGYULLADÁS. Ez év januárjában 260 személy halt meg fertőző agyhártyagyul­ladásban Sao Paulo brazil nagyvárosban. A tömeges vé­dőoltás ellenére továbbterjed -a betegség. A védőoltást Rio de Janeiroban már befejezték és most végzik el az ország más, nagyobb városaiban. ♦ JASSZER ARAFAT, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zet VB elnöke kifejezte köszö­netét Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának azokért a kijelentéseiért, amelyeket a Közel-Keletről tett pénteken, a Harold Wilson brit miniszter- elnök tiszteletére adott ebéden elmondott beszédében. Mint a WAFA palesztin hírügynökség jelentette, lasszer Arafat üze­netében úgy értékeli Leonyid Brezsnyev szavait, mint újabb alátámasztását annak, hogy a Szovjetunió támogatja a pa- lesztinai arab nép küzdelmét. ♦ GYILKOSSÁG. Ismeretlen támadó vasárnap lelőtte Lu­ciano Jaime argentin újság­írót, majd a holttestet felrob­bantotta. Jaime Salta város El Intransigente című lapjának munkatársa volt. A rendőrség semmit sem közölt a gyilkos­ság indítékáról. Az etiópiai ideiglenes kato­nai kormányzótanács hamaro­san magasszintű küldöttséget küld Khartoumba — jelentette szombaton a szudáni hírügy­nökség. A delegáció feladata az lesz, hogy megvitassa Ni­meri szudáni elnöknek az erit­reai tűzszünetre vonatkozó ja­vaslatát. A hírt nem sokkal azután kö­zölték, hogy visszatért Szudán­ba Gamal Mohammed Ahmed szudáni államminiszter, aki az etióp fővárosból írásos üzene­tet hozott Nimeri szudáni el­nöknek. A levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Az APN amerikai hírügynök­ség a szudáni kormányhoz kö­zelálló körökre hivatkozva kö­zölte, hogy az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács elfo­gadta azt az eritreai tűzszünet­♦ GLAVKOSZ KLERIDESZ, a ciprusi képviselőház elnöke a görög kormány képviselőivel folytatott kétnapos tanácskozás- sorozata után, vasárnap négy­tagú küldöttség élén elindult New Yorkba, hogy részt vegyen az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak a ciprusi kérdésről folyta­tandó vitájában. Elutazása előtt az athéni repülőtéren újság­íróknak kijelentette, hogy a delegáció nem csupán Török­ország elítélését várja a Bizton­sági Tanácstól, hanem a sziget problémájának megoldására vo­natkozó új javaslatok kidolgo­zását. ♦ HALÁLRA KÍNOZTÁK a chilei junta pribékjei Miguel Woodward angol állampolgár­ságú chilei lelkészt - adja hí­rül a londoni Observer egy chi­lei menekült beszámolóját is­mertetve. A menekült azt is el­mondta, hogy Woodward a közé a 800 ember közé tarto­zott, akiket Valparaiso kikötő­jében a Lebu hadihajón tar­tottak fogva. A lelkész a „Ke­resztények a szocializmusért" elnevezésű csoport tagja volt, amely a valparaisói nyomorne­gyedekben jótékonykodott, a szegények életkörülményeinek megjavítását tekintette céljá­nak. Fekete bőrzekét, magasnyakú pulóvert és pisztolytáskás övét viselnek. „Védőangyalként" éjjel-nappal követik a nagyipa­rosokat és családjaikat, szer­ződtetett őrként szolgálnak bankok és ékszerüzletek előtt. Olaszországban immár közel 10 000 magánrendőr van. Az országban állandóan növekvő bűnözéssel, a rablótámadások és emberrablások növekvő szá­mával szemben elégtelennek bizonyult állami szervek szemé­ben konkurrenciát képviselnek. „A pisztolyos hősök kétség­kívül lenyűgözőek, de nem nö­velik a közrendészeti szervek iránti bizalmat. Különben sem igazságos, hogy egyes állam­polgárok védelemben részesül­hetnek, mert fizetnek, mások pedig nem" — mondotta Ferdi- nando Li Donni rendőrfőnök­helyettes. Számos rendőrtiszt­viselő és karabinieri feladta ál­lami állását, és átlépett a ma­gánügynökségek szolgálatába. Ezek ugyanis nem csupán két­szer annyit fizetnek, hanem ér­dekesebb munkát is kínálnak. Míg az olasz közbiztonsági szervek 84 000 tisztviselőjének kétharmada bürokratikus mun­B o n n Közel-keleti kőrútjának be­fejeztével szombat este Bonnba érkezett Henry Kissinger, ame­rikai külügyminiszter, hogy tár­gyaljon Schmidt nyugatnémet kancellárral és Genscher kül­ügyminiszterrel. Kissinger előzőleg Egyiptom­ban, Szíriában, Jordániában, Izraelben és Szaud-Arábiában járt. A szovjet hírügynökség a New York Times tudósitójára utalva megjegyzi, hogy Kissin­A Szovjetunióban tartózkodó Harold Wilson brit miniszter- elnök szombaton Leningrádba utazott és megkezdte ismerke­dését a Néva parti várossal. Wilson látogatásával kapcso­latban a Pravda vasárnapi szá­ma megállapítja, hogy a brit miniszterelnök szovjetunióbeli útja napjaink jelentős politi­kai eseményei közé tartozik, s beleilleszkedik azoknak a pozi­tív változásoknak a sorába, amelyek a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak olyan államokkal fenntartott kapcsolataiban mentek végbe, mint Franciaország, Nyugat- Németország és az Egyesült Államok. kát végez, a magánrendőröket lövésbiztos szállítókocsikon, a legmodernebb fegyverekkel és adó-vevő készülékekkel felsze­relve közvetlenül bevetik. Nyugtalanító,.. „A főnököm mindenüvé ma­gával visz repülőgépén, és min­dig részt veszek a munkameg­beszélésein” — mondotta öröm­mel egy hajdani rendőrtiszt, aki most magánügynökség megbí­zásából az egyik észak-olasz­országi gyárost őrzi. Egész Olaszországban elsőként a to­rinói Mondialpol alkalmazko­dott az új igényekhez, és 540 emberét sheriff-egyenruhába bújtatta, akik hatáskeltés cél­jából nehéz motorkerékpárokon száguldoztak a városban. Az egész északon terjeszkedő ügy­nökség példáját hamarosan számos vállalkozó kedvű kö­vette, akik joggal reménykedtek a jövedelmező üzletben. Idő­közben egész Olaszországban 400 ilyen vállalat nőtt ki a föld­ből, amelyek munkatársai rész­ben a rendőrségihez hasonlító egyenruhában teljesítenek szol­gálatot azok mellett, akik fizet­ni hajlandók. Míg az olasz szociológusok „a középkorba való visszaesés­ről" beszélnek, a politikusok to­vábbi veszélyeket is látnak e második rendőrhatalomban. „A magánrendőrök léte rendkívül nyugtalanító tény. Rávilágít ger bár a nyilvánosság előtt derülátó kijelentéseket tett kö­zel-keleti kőrútjának eredmé­nyeit illetően — magánbeszél­getések során kétségeinek adott kifejezést. Az amerikai külügyminiszter vasárnap nyugatnémet kollegá­jával, Dietrich Genscherrel ta­lálkozik, s fogadja őt Schmidt kancellár is. Henry Kissinger vasárnap Bonnból Genfbe utazik, $ talál­kozik Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Az SZKP központi lapja bő terjedelemben foglalkozik az angol vendég szovjetunióbeli látogatásának eseményeivel, is­mertetve Wilson szombaton adott televíziós nyilatkozatát, valamint a szovjet—angol csúcstalálkozó külföldi sajtó- visszhangját. ♦ MUNKANÉLKÜLIEK. Az Amerikai Vasutak Szövetségé­nek legutóbbi közleménye sze­rint ez év januárjában 21 ezer vasutas vesztette el munkahe­lyét. Előzőleg 1974 novemberé­től 1975 januárjáig már több mint 44 ezer vasúti munkást és alkalmazottat bocsátottak el. ugyanis arra, hogy az állam nehezen tud megbirkózni az ál­landóan terjedő bűnözéssel” — jelentette ki egy liberális képviselő. Egy másik képviselő kijelentette, hogy nézete szerint ezek az emberek meglehetősen sötét ügyletekben is közremű­ködnek. Az új intézményeket a rend­őrfőnökség alaposan felülvizs­gálja, alkalmazottaiknak esküt kell tenni a bíróság előtt, hogy csak a törvény keretein belül működnek. Persze számos kis­kapu létezik. Az ügynökségek tulajdonképpen nem őrizhetnek embert, csak tárgyi objektumo­kat. Ha azonban valaki nagy összeget hord magánál, akkor a magánrendőrök a pénz őrző­iéként szerepelnek. Őr a volánnál Számos ügynökség kerüli így meg a törvényt, amióta az em­berrablások egyre gyakoribbá válnak, s egyre több jómódú család tart sofőrnek, alkalma­zottnak álcázott őrt. A tavaly Olaszországban elkövetett közel 50 emberrablás közül alig volt olyan, amelyet sikerült felderí­teni. „Logikus tehát, ha hoz­zánk fordulnak segítségért, amikor elrablástól félnek" — mondotta a Mondialpol egyik vezetője, s így magyarázta, hogy emberei mostanában fő­képpen testőrködéssel foglal­koznak. Munka- és normaügyekben jártas, közgazdasági technikumot végzett dolgozót felveszünk Jelentkezés: BARANYAMÉK Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. Olasz magán rendőrök Wilson Leningrádban : ■■■ • ­•:ÄiSii®PfÄiif s?s ;i§i Ä8Ä* S*s;ps:K g ^^sÄ;^si^:l;s|

Next

/
Thumbnails
Contents