Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-24 / 23. szám
© Dunántúli napló 1975. január 24., péntek Versenybizottságot Törpefákat telepítsünk a házi kertbe és szerkesztő bizottságot alakított a megyei KBT Megalakult a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács titkárságának versenybizottsága. A versenybizottság feladata a szakbizottságok által szervezett megmozdulások, rendezvények, valamint vetélkedők koordinálása és irányítása, a január 1-vel indult „Ve- vezess baleset nélkül” versenymozgalom szervezése. A bizottság az idén több közlekedési vetélkedőt tart az általános és középiskolákban, nagyobb figyelmet fordít a gyalogosok közlekedési ismereteit bővítő vetélkedőre. Az új KRESZ bevezetése után megszervezik a hivatásos és nem hivatásos gépjárművezetők részére az önkéntes KRESZ vizsgákat. A versenybizottság elnöke Zárai Tibor a VOLÁN 12. sz. Vállalat forgalombiztonsági előadója lett, titkárává Sztraka Jánost, az MKBT titkárságának munkatársát választották. * A napokban megalakult a Baranya megyei Közlekedés- biztonsági Tanács titkárságának szerkesztő bizottsága. A bizottság — amelynek munkájában a KBT valamennyi szak- bizottsága részt vesz — feladatául tűzte a KBT tájékoztatójának szerkesztését, a Dunántúli Napló „Úton" rovata és a Pécsi Rádió „Közlekedési őrjárat” című műsora szerkesztésének segítését. Emelkedett a balesetek száma Az elmúlt év baleseti mérlegéről számolt be a Pécs városi-járási Közlekedésbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén Kaluczky László rendőr alezredes, a testület elnöke. Pécsett és környékén 1973- hoz viszonyítva tavaly 6,2 százalékkal emelkedett a közlekedési balesetek száma. Az elmúlt évben 21 halálos és 191 súlyos sérüléssel végződött baleset történt. Az összes balesetek 62 százalékával Pécs „büszkélkedhet”. A számadatok mellett szóba kerültek a legveszélyesebb útszakaszok is. Eszerint különösen indokolt az óvatosság a 6-os út pécsi átkelési szakaszán, az 58-as úton Pécs és Szalánta között, valamint az 57-es út Pécs és Belvárdgyula közti szakaszán. Nőtt az ittas gépjárművezetők száma is. Ez a tény csaknem teljes egészében a magángépjárművezetők számlájára írható. Ők követték el egyébként az összes baleset 73 százalékát. A legtöbb baleset hét elején történik — bizonyára a hétvége „fáradalmai” miatt. S végül egy jellemző szám: a Pécs környéki gépjárművezetők 1974-ben csupán helyszíni bírság címén másfél millió forintot fizettek. Új kémiai termékek az autózáshoz Szinte naponta jelennek meg az üzletekben újabb, az autóápolást és javítást segítő kémiai termékek, melyekről — lévén többségük import cikk — az autósok többsége nem tudja, mire használhatók. íme egy sor a Hal téri gumiáruboltban kapható újdonságokból: háromféle termék is kapható a holland CRC sorozatból. A CRC 5—56-os autóápoláshoz való univerzális szer. Kiszorítja a nedvességet, védőréteget képez a motor és az elektromos berendezések külső felületén, a nedves motorokat azonnal indíthatóvá teszi, a berozsdásodott alkatrészeket fellazítja, meggátolja a korróziót, kiküszöböli a csikorgásokat, megakadályozza a gumi és a műbőr öregedését és az akkusarok ..kivirágzá- sát’\ A CRC Brakleen az olajosodott fékbetétek, dinamók tisztítására szolgál. Nagy előnye, hogy a tisztításhoz nem kell szétszerelni az alkatrészeket. Ugyancsak holland qyártmányú az ablaküvegek párásodását, jeqesedé- sét megqátoló Ice Free. Nagyon hasznos újdonság az angol gyártmányú szer, amellyel a megrepedt motorblokkot lehet ,,bevarrni”. Szintén angol importból származik a hűtőjavító adalék, amely repedéseket töm be, vízkövet old. Különösen a fagyállóval való feltöltés előtt érdemes használni. S végül egy hazai újdonság: a svájci Teroson cégtől vásárolt licenc alapján a Tiszai Vegyikombinát gyártja a Terotex alvázvédő szert, amelyet most kétkilós kiszerelésben, házilag ecsetelhető masszaként is forgalomba hoztak. Hogyan vizsgáljuk a lengés- csillapítókat? A személygépkocsik kiszerelt lengéscsillapítójának vizsgálatáról, valamint elméleti és gyakorlati mérést módszerekről tart előadást január 25-én délután fél 3-kor a Közlekedéstudományi Egyesület gépjárműjavító szakcsoportja a XIV. AFIT Bolgár Néphadsereg úti székházának III. emeleti KISZ-klubjában. Az előadó Öss Gábor, az Autójavító Vállalat mérnöke. A modern házikertekbe nem a hagyományos magas és közepes törzsű fák valók, hanem a termőkaros orsó és sövénygyümölcsösök. A házikert aránylag kis területét gazdaságosan használhatjuk ki a törpefákkal. Nagy előnyük, hogy csak 2,5—3 méter a magasságuk teljes kifejlődésük után. Kimondottan, házikertbe való a termőkaros orsó faalak. Ennek neveléséhez a faiskolai lerakóiból egyéves suhángot, vagy koronás csemetét vásároljunk, mert ezek könnyen és gyorsan megerednek. Ilyen szempontból az utóbbit célszerűbb választani. A termőkaros orsó 40—60 cm-es törzzsel és a sudáron körkörösen elhelyezkedő termőkarokkal rendelkezik. A házikertekbe javasolt kistermetű fákat törpealanyra szemzik. Az alma törpealanyainak két típusa ismeretes: az M IV alanya féltörpe növekedésű és külterjesebb körülmények között is jól díszük. Rajta a nemes erőteljesen fejlődik és bőven terem. Az M— IX típus kifejezetten törpe növekedésű, gyenge fejlődésű, tehát csak jó táperőben lévő, egyenletes vízgazdólkodású területre való. Az M IV alanyon 7x4 méter, M IX alanyon pedig 6xß méter sor- és tőtávolság alkalmazása célszerű. Egyéb gyümölcs- féléink közül elsősorban a körtét, a meggyet és esetleg a kajszit érdemes termőkaros orsónak nevelni. A termőkaros orsó koronaalakító metszése csupán abból áll, hogy a fővezérvesszőt visszametsszük. Az almánál és körténél 40—50 cm, a meggynél, kajszinál 50—70 cm sudár elérése a cél. Az oldalvesszőket metszetlenül hagyjuk és a fa törzséhez vagy a talajba vert kis cövekekhez rögzítve lekötözzük. A lekötözést legjobb áprilisban végezni. Rozs Ferenc VIHAR GRÚZIÁBAN NINCS IRGALOM Ez az 1947-ben készült olasz film egy fiatal lány vergődéséről vall. A lány csempészek s más rovottmúltúak hálójából a tiszta szerelemhez menekül, s e szerelmet egy becsületes néger katona jelenti számára. Valójában csak jelentené, ha ki tudna kerülni a bűn folyondárjából. Őszinte, realizmusra törő film, az olasz alkotóktól megszokott emberi melegséggel ábrázolja hőseit. A film Alberto Lattudának, a korai olasz realizmus nagy rendezőjének műve. (Péntek, 20 óra.) VIHAR GRÚZIÁBAN A Filmek-Filmtörténet sorozat keretében a Vihar Grúziában című szovjet alkotás első részét mutatja be a televízió. A grúz rendező Mihail Csiaureli 1942—43-ban készítette ezt a filmjét. Akkor, amikor a szovjet filmalkotók nagyjai a mozivásznon a Szovjetunió közeli és távoli múltjának állítottak emléket. Ezek közül való a monumentális, két részes Vihar Grúziában című film is. (Csiaureli nevéhez olyan, nálunk is ismert filmek fűződnek, mint A nagy tűzfény, Az eskü, Berlin eleste, Feledhetetlen 1919. stb.) A Vihar Grúziában a népi eposzok ihletett pátoszával ábrázolja Georgij Szaakadzét, a grúz hőst. Szaakadzét, aki a XVII. század elején győzedelmes harcba hívta a grúzokat a török hódítók ellen, Tbiliszi védelmében. A líraion szép filmben sok látványos, izgalmas tömeg- és csatajelenetet láthatnak a nézők. (Szombat, 77.20 óra). VÁNY A BÁCSI Csehov drámájából 1970- ben készített filmet Andrej Mi- halkov Koncsalovszkij. A film címszereplője Innokentyij Szmoktunovszkij, akit a magyar közönség Az el nem küldött levél, az Egy év kilenc napja és a Hamlet című filmekből ismer. (Vasárnap, 20.10 óra). Pelikánok Szibériában Az egyik, Kurgan közelében levő tóban a kacsafélék családjához tartozó pelikánok kolóniáját fedezték fel szovjet ornitológusok. Ezeknek a madaraknak a fészkelési helye a Szovjetunióban mindeddig a Fekete-tenger partvidéke és Közép-Ázsia volt. Egyébként nem ők egyedül húzódnak Nyugat-Szibériában észak felé. A bőséges táplálék a fekete kormoránokat is átte- lepülésre csábítja. Ezeken a tavakon csak fényképezőgéppel lehet „vadászni" ... Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dolgozói, illetve gyermekei részére összevont rendelést tart 1975. január 25-én, szombaton. Felnőttek részére a rendelési idő 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169). II. kerületben: A Városi Rendelő- intézet (Munkácsy M. u. 19.) I. em. 104. (Tel.: 13-833/37 mell.). III. kerületben: A III. kér. Rendelőintézet dr. Veress Endre u. 2. (Tel.: 15-833). Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (Tel.: 11-752), Vasas, Hősök tere, Meszes I—II. körzete. Ady E. u. 8. (Tel.: 11-587), Borbála- és Pécsbányatelep, Zsolnay V. u. 45. I—II. körzete (dr. Kovács és dr. Mezőlaki), Ady E. u. I—II. körzete. Munkácsy M. u. 19. II. em. 219. (Tel.: 13-833/21 mell.), Munkácsy M. u. (dr. Barka), Zsolnay V. u. 41. (dr. Telfel), Mikszáth K. u. (dr. Géczi), Móricz Zs. tér — Nagyárpád kivételével — (dr. Tóth) és Semmelweis u. 1. (dr. Pánczél) körzete. Kertváros (Varsány u. 14.). (Tel.: 11-721), Kertváros I—II—III. (dr. Berták, dr. Matusovits, dr. Király) és Nagyárpád (dr. Tóth) körzete. Dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833), Mecsekalja (dr. Örkényi) I—II—III— IV. Uránvárosi körzet (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Palatínus) . Rókus u.: (Tel. 21-165), I—II. körzet (dr. Dörömbözy, dr. Sediánszky), Endresz Gy. u. (dr. Görög)., Semmelweis II. (dr. Pados) körzete. Gyermekorvosi ügyelet az egész város részére 1975. január 25-én, du. 14 órától 19 óráig. (Munkácsy M. u. 19. Rendelőintézet, II. em. 219). Tel.: 13-833/21. mell., 1975. január 25-én este 19 órától, január 27-én reggel 7 óráig a Rendelőintézet keleti szárnyában, a nőgyógyászati részen (volt bőrgyógyászati szakrendelés). (Tel.: 13-833). Ezen belül halaszthatatlan ellátást igénylő járóbetegek részére a ren- •delési idő: szombaton: 15—17 óráig vasárnap: 9—10 óráig 16—17 óráig Felnőtt ügyeleti szolgálat szombat este 19 órától hétfő reggel 7 óráig. I. kerület részére: Az újmeszesi körzeti orvosi rendelőben. (Tel.: 11-169). II. kerület részére: A II. kér. Rendelőintézet keleti szárnyában (Kisfaludy u. 6. (Tel.: 12-812). III. kerület részére: A III. kér. Rendelőintézet dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833). Járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig vasárnap: 9—10 óráig 16—17 óráig Fogászati orvosi szolgálat 1975. január 25-én, 19 órától, január 27-én reggel 7 óráig: Petőfi u. 41. sz. alatt. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időkben kérjük leadni. Fa a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 09 POSTA kell bejelenteni. 67. . Téged mindig föl kellett rázni az álmodozásból! így volt? Hát ki rázott föl? Mi lett volna veled, ha nem rázlak föl?!... Mert önmagában minden szép, de az egész mire jó? Ezt mondod most is?! Mire vitted volna ezzel az álmodó bölcsességgel, mi?!... Hát akkor! Kifulladt. Azt hittem, nem hagyja abba ilyen gyorsan a szemrehányásait. Annyira megizzadt, hogy teljesen kigombolta az ingét, aztán ingerülten le is ráncigálta magáról, és bevágta a mosdóba. — Senki nem ért meg senkit. Egyetlen jótét lélek egyetlen jótét lelket sem ... Hanem megszokásból, legföljebb türelemből, érdekből, néha pedig barátságból valahogy csak elviselik egymást... — Ez, sajnos, igaz. — Igaz, a fenét! — csattant föl. — Barátságból, azt mondtam! Mi igaz ebből?!... Itt kell maradnod velem! Figyelsz? valami lehetőséget ki kell találnunk ... és ki fogunk találni, esküszöm! Hogy megmutassuk a világnak!... Eh, dehogyis a világnak! Hanem nekik! Nekik megmutatnánk ... Nekem rontott, elkapta a vál- lam megint, és ütemtelenül rángatott: — Nem mondasz semmit?!... Miért nem felelsz?!... Semmi véleményed? Az egészről semmi véleményed?!... Értem. Szokás szerint. Soha nincs véleményed! Elengedett: — Miért nem mondod, hogy mit segítsek? Most valóban meglepett. — Nem azért vagyok nálad, hogy segítséget kérjek — néztem rá, nem akartam megsérteni. — Hót miért?! Mi a keserves istenségért?! Megpróbáltam némi rendet rakni magam körül, néhány dossziét behajtottam és egymásra helyeztem. Azt hittem, ezeket rögtön vissza fogja telepíteni a könyvespolcra. Lefogta a kezem: — Mindent tudsz? Nincs szükséged semmire?! — Televíziós interjú a delegáció tagjaival — mondtam. — Például. Talán sikerül. Valahol a filmvetítések után föl is kellene léptetnem őket: mit szólsz hozzá? Szalonban, klubban ... Nem egészen lehetetlen, mindent el lehet intézni, kár rémeket látnunk. — Rémeket?!... Te fogod elintézni?! Te? Ezekkel?... Úgy vernek át, fiam, hogy össze se szeded magad! — Nem vagyok egyedül, ne haragudj. A munkatársaim, a Via Giulián, például ... A szavamba vágott. További vitára nem volt hajlandó. — Jó. Próbáld meg egyedül. Megigazítottam a nyakkendőmet. Indulni akartam. — Hazatalólsz? — kérdezte. — Legföljebb elkeveredek kicsit — hunyorítottam, de nem válaszolt rá baráti, cinkos mosollyal, csak bólintott egyet. — Sok szerencsét. A kezemet nyújtottam: — Mindig ilyen meleg van? Tudsz ilyenkor aludni? — Altatóval — felelte közönyösen, mindenféle hangsúly nélkül. — Kipróbált, régi szerek. Kihúzta az asztal fiókját, és belemutatott. Tégelyek, fiolák, keskeny dobozok, fehér és kék tabletták. — Nátha, fejfájás, zsába, hashajtó, szaggatás: mindenre van valami. Idegnyugtató, frissítő, altató, ami éppen szükséges. És egy pisztoly is. Ugyanebben a fiókban. Amolyan kicsi, táskafegyver. Majdnem játék. Nem idegesítette, hogy ezt is fölfedeztem, a gyógyszerek ösz- szevisszaságóban, csak úgy odalökve. — Az ember, egyedül, mindenre fölkészül... — ügyes vagy. Óvatosan lépkedtünk az iratrendezők között, a papírlapok, az óriási fotók és a kihajtott újságoldalak fölött, az ajtóig. — Egyébként kik jönnek? — fogott vissza még egy percre. — Művészek, rendezők; azt mondtad ... — Újabbak. Nem ismered őket. — Lehet. — És Cornides Mia. Ró talán még emlékszel... Rájuk ... — Híres lett... persze ... — Nagy név! Jól fut! — Várható volt. — Nehéz ember... De nagyszerű ! Signore Angelo eltűnődött. Ilyenkor mélyen le szokta hajtani a fejét. — Hm... nem gondoltam volna ... (Folytatása következik) ANYAKÖNYY . PÉCS SZÜLETTEK Huszár Bernadett, Antal Gábor, Lakatos Gábor, Szilágyi László, Orsós Gyöngyi, Orsós Anna, Kati Gábor, Sipos József, Kozmann János, Varga Róbert, Sziveri Szilvia, Pintér Attila, Szenner Gábor, Hoffmann Csaba, Tihanyi Gábor, Katona Tünde, Kuttner Vera, Kiss Péter, Kulcsár Krisztina, Ignácz Andrea, Sik Zoltán, Kanti Gábor, Óvári Mária, Kalányos Mária, Somogyi Csilla, Kovács Mónika, Radics Renáta, Kran- killa Piroska, Papp Gábor, Körmendi Mária, Orsós Zsuzsanna, Horváth Ferenc, Orsós Katalin, Kovács Benjámin, Rangos Anita, Bálint Csaba, Nock Kinga, Szabó Tamás, Komlós Attila, Kővári Zoltán, Feldmeyer Péter, Szekszárdi Ágnes, Hegyi Anikó, Nagy Bernadett, Molnár Viktória, Méhes Krisztina, Szabó Ágnes, Pet- rovics István, Vukman Anett, Lelo- vics Zsolt, Miskolczi Norbert, Somogyi Ágnes, Bujbáczi István, Gallai Árpád, Perlaki Dezső, Herczi Ákos, Búzás Tamás, Somos Ágnes, Tóth Jonatán, Wágner Gábor, Szemán Attila, Roczhi Ernő, Orsós János, Láng Richárd, Mihály Gábor, Máté Péter, Bősz Viktor, Gergely Beatrix, Kan- csik Miklós, Sárffy Eszter, Novacsek Adrienn, Majtényi Szilveszter, Maj- tényi Krisztina, Szatmári Ibolya, Takács Renáta, Nagy Árpád, Keresztes Zoltán, Kónya Alfréd, Magyar Ferenc, Farkas Tünde. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Rabi István és Böröcz Mária Magdolna, Éppel József és Máté Ilona, Cseke László és Bíró Rózsa, Bank János és Tamás Ágnes, Horváth András és Tóth Lenke, Simara Sándor és Katies Brigitta, Takács István és Győr Margit, Páll István és Kováts Edit, Rózsa Béla és Szabó Zsuzsanna, Bérezi Zsolt és Kövecs Mária, dr. Földvári László és Vajda Lívia, Lehoczki József és Horváth Anna, Jávor János és Szántó Ágnes, Matusik Gábor és Szoboszlay Ágnes, Liebermann István és Ács Erzsébet, Háhn Csaba és Horváth Ibolya, Varjú István és Bencze Irén, Zrimics István és Pozsonyi Jolán, Erdélyi László és Kamenczki Mária, Ország Imre és Horváth Szilvia, Kovács László és Bánovits Ibolya, Wigand Nándor és Csók Mária, Vudi József és Horváth Márta, Tóth József és Kovács Margit, Klajbár István és Varga Gizella, Szabó Nándor és Köteles Eszter, Újvári József és Moór Ágnes, Mayer István és Ba- latonyi Judit, Márfi Sándor és Hegedűs Gyöngyi, Jakab György és Krisztics Márta, Hafner József és Horváth Györgyi. MEGHALTAK Révkomáromi László, Holub József, Bácsi Andrásné Juhász Anna, Pál Mátyás, Bogdán János, Györkö László, Vándori András, Niklesz Já- nosné Műik Katalin, Egres Imre, Vavika Antalné Miovecz Franciska, Tölgyes Lajos, Bállá Jánosné Varga Erzsébet, Fidrik Jánosné Kovács Anna, Herr János, Szávai Nándorné Ángyán Erzsébet, Hoffmann Meny- hértné Bischof Anna, Merényi Sándor, Késmárki Mihály, Józsa József- né Rózsa Erzsébet, Mihli Mihály, Harmat István, Varga János, Vur- czer Pálné Frank Teréz, Szél Ernő, Burger László, Jandó György, Flink Imréné Lauer Erzsébet, Berényi-Üve- ges Sándor, Keresztes Vendel, Galó János, Szalay Jánosné Bayer Etelka, Jakab András, Kertész Imréné Horváth Ilona, Strazsanac István, Flisz Lajos, Szűcs Attila, Ruff János, Schirer Lőrincné Hekeman Margit, Botos Károly, Radványi Janka, Fü- löp Istvánná Eklics Terézia, Reisz Györgyné Merk Erzsébet, Anderlei János, Kovács Jenő, Barics Mihály, Szomor Károlyné Fiedler Mária, Freiszler József, Gubritzky István, Reisch Erzsébet, Németh Gyula, Molnár Jánosné Szomor Erzsébet, Tóth Lajos, Nemes József, Csordás Andrásné Csirke Mária, Olteán Csabáné Meizer Márta, Varga Józsefné Erős Róza, Horváth Miklósné Bosnyák Anna, Pfeifer Antalné Paul Erzsébet, Illés Sándorné Sipos Rozália, Nikolics János, Mesterházi Józsefné Kaszap Mária, Stenge Ferencné Nagy Flóra, Móricz Györgyné Ulrich Erzsébet, Berényi István, Forschner Gyuláné Varga Erzsébet, Barics Mihály, Radnai József, Rajnai Alajos, Balkus János, Bauer János, Schmidt Antal, Hegedűs Dezsőné Orsós Mária, Farkas Mátyás, Varga Istvánné Tönkő Ilona, Pohacsek Jánosné Horváth Mária, Szabó Jánosné Hárságyi Katalin, Gráb József, Széles Katalin, Szabó-Ander István, Bóli Ferenc, Reitz József, Jaszonovits Máté, Tóth Máténé Tóth Teréz, Beczkay Jenőné Nagel Aranka, Stranzinger Jakabné Schenk Margit, Jankovics Károly, Peti Györgyné Nagy Julianna, Dutai Istvánné Grafiusz Anna, Magassy Mária, Lukács Istvánné Schuvak Teréz, Csontos Józsefné Balogh Mária, dr. Dőri László, Kollár Zoltánná Ági Jolán, Vörös Mihály, Szaiai Sándorné Kartali Gizella, Csáfor Mária, Csáti Ferencné Gyurita Erzsébet, Baricz Dezső, Keller Ferenc, Fehér Sándorné Kovács Julianna, Dorn Jánosné Odenwald Teréz, Schneicker Henrik, Radics Mihály, Karácsony József, Recski István, Teibler Gusztáv, Lég- rádi Dénesné Erdélyi Mária, Sipos Lajosné Pesth Erzsébet, Botló Ignác, Rochi Ernőné Toronyi Sarolta, Sterr Károly, Páj Mihály, Sértő Károly, Szántó Istvánné Kolb Teréz, Fischer Jánosné Kubescha Franciska, Kistót István, Wéber Szilárd, Bárhoff Györgyné Treicz Katalin. MOHÁCS SZÜLETTEK Óbert Klára, Meier Gábor, Becze Lidia, Izsák Gyula, Takács Anita, Fóris Péter, Rövid Attila, Far Csaba, Somogyi Ferenc, Varga Beáta, Bischof Péter, Lang János, Bogdán Péter, Bauer Ferenc, Boros László, Nagy László, Kolompár Zoltán, Kovács Roland, Keresztes Edina, Kerner Anita. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Marczi László és Bacsa Mária, Forrai István és Vági Gizella, Pet- rovits György és Bogdán Éva. MEGHALTAK Bartus Imréné Rúzsa Mária, Hor- vai Endre, Hauck Henrik, Gergely István, Hauk Magdolna, Galabics Imréné Heim Terézia, Szabó Istvánné Fehér Erzsébet.