Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-11 / 10. szám

A művész és közönsége Szimpóziumok és közízlés Az úr — akinek vqlamiért nem cserélték ki a kávéfőzőjét — indulatos volt, és gyengébb­nek érzett érvei alátámasztására olykor verte a pultot. Az indok­lást, a magyarázatokat egy kéz­mozdulattal félresöpörte — és végül akkora lendülettel távo­zott, hogy bízvást hihette a szépszámú közönség: most az­tán meg sem áll a miniszte­rig... „Felmegyek a miniszterhez. Fel én bizony, ha addig élek is, nem vacakolok itt mindenféle igazgatókkal. Akkor majd meg­látják ... majd megtudják... majd megkapják ..." Hm. Nem is rossz ötlet. Va­jon hány helyen és hányszor hangozhatott el ez az utolsó tromf: felmegyek a miniszter­hez? Hányán és milyen ügyek­ben vették a fáradtságot, hogy felutazzanak, vagy akár csak tollat ragadjanak, hogy a leg­magasabb helyen — miniszter­nél, minisztériumban — keres­sék az igazukat? Ügy döntöttem én is, — fel­megyek a miniszterhez. Budapest, Vigadó utca, Bel­kereskedelmi Minisztérium. No, csak határozottan, egyenes tar­tással és merészen, mert a té­tova ember már az eslő akadály, nál elbukik. A portán simán be­jutok, már kocog is velem fel­felé a páternoszter. „Félemelet következik”, aztán ahogy az első emelet szintjéig emelkedik a fejünk, látom a nagy barna ajtót a felirattal: miniszter. Hát itt lennék. — A miniszterhez... — pró­bálom elkapni az első arrajárót, mert akkora merszem azért nincs, hogy bekopogjak. — Várja önt? — Nem, csak azért, hogy ... — Sajtóosztály harmadik emelet... — Magánügyben ... — Panasziroda lent a bejá­rattól balra ... Most így utólag meg kell val­lanom, hogy szántszándékkal jártam végig ilyen naivul az utat - ahogy a felindult igaz­ságkeresők is tennék, teszik. Mert jól tudom, ha valóban ko­moly, országos problémát érin­tő ügyben keresem — megtart­va a hivatali utat — eljutok és bárki eljuthat a miniszterhez. Hitem és gyakorlati tapasztala­taim szerint semmivel sem ne­hezebben, mint mondjuk egy nagyvállalat igazgatójához. így viszont, — ha már a legfelsőbb szinten szeretném rendezni dol­gaimat, a panaszirodába irányí­tanak. A levelek is nagyjából hasonló utat járnak be: aka­dálytalanul eljutnak a minisz­ter „előszobájáig", ott megálla­pítják, hogy melyek azok az ügyek, amelyekhez Szurdi elv­társ személyes döntése, intézke­dése szükséges, azt ő kapja kézhez — a többi a minisztéri­um megfelelő osztályára, na­gyobb részben a panaszirodá­ra kerül. Panasziroda, a bejárattól bal­ra. Ide került többek között az a belkereskedelmi miniszternek címzett levél is, amelyben egy férfi felpanaszolja: Miskolcon az egyik étteremben elutasítot­ták azzal, hogy nem tudnak ebédet adni, mert csoportot vár­nak ... Bosszantó ügy, nem mondom, — de vajon hová for­dul majd az ebéd nélkül ma­radt mérges vendég, ha az életben ennél eqy kicsikét na­gyobb problémája akad? Még feljebb? És még az sem bizo­nyos, hogy elégedett volt a vá­lasszal — a panaszt természe­tesen kivizsgálták, a levelet megválaszolták —, mert kiderült, hogy nem neki volt igaza ... Az a levél Pécsről érkezett a minisztériumhoz, amelyben egy pécsi apuka pótcumit kért a pirex cumisüveghez, mert se­hol nem tudott hozzájutni. (Sze­reztek neki.) Egy magas beosz­tású, már nyugdíjas vezető arról kívánt tájékoztatást kapni, hogy miért ugrott fel olyan maqasra a kristály-molyirtó ára? (Meg­válaszolták, részletesen ismertet­ték az okokat.) Árkérdésben egyébként fs elég sok levél ér­kezik, a kérdezők természetesen választ kapnak — kivéve az olyan levelekre, amelyekben például azt tudakolják, hogy miért 20 forint most a zsír ára, amikor a háború előtt tíz fillér volt... Megvallom; egy kicsit irigy­kedve gondolok arra a levélíró­ra ’s, aki minisztériumi szinten kívánta megtudni, hogy miért nem lehet nálunk szentjánoske­nyeret kapni. Istenem, ha csak ennyi lenne a gondunk . . . Az idézett példák kúriózu- mok, az ideérkező levelek több­ségére azért nem ez a jellem­ző: évente ötezer körüli panaszt, kérést, reklamációt intéznek itt, s amint Szegedi György, az iro­da vezetője elmondta —, ezek nyolcvan százaléka jogos, ala­pos panasz —, ha egy részük nem is igényli, hogy legmaga­sabb fórumon foglalkozzanak vele. Az emberek az égvilágon min­dent igyekeznek tudatni a ke­reskedelem vezetőivel: írnak, ha hosszabb időre eltűnik egy-egy áru a polcokról (országos gond lett, s a levelekből is kitűnik a fürdőkád-hiány), írnak, ha az áru minőségét kifogásolják (a legtöbb probléma a garanciá­lis szervizhálózatban és a keres­kedelmi egységekben a minő­ségi reklamációknak az előírá­soktól eltérő, szabálytalan inté­zéséből adódik), írnak, ha úgy érzik, hogy valahol becsapták őket (elsősorban a vendéglátó- iparban adódik ilyen), írnak, ha a kereskedők nem éppen a ked­ves vevőnek kijáró hangot hasz­nálják velük szemben, írnak, ha nem kaptak ajtópántot, zsi­lettpengét, ásványvizet, ha nem veszik vissza az üres üvegeket, ha nem tudják kicserélni a camping-gázpalackot... Egyetlen levél sem veszhet el — akár egyenesen a minisz­terhez címezték, akár nem — és minden bejelentésnek utána­néznek — amit közérdekűnek tartanak — és aminek tudnak... Mert miért éppen őket kerül­nék el az alaptalanul áskáló­dok, az ily módon, névtelenül bosszúállni akarók? A levelekbe foglalt és szemé­lyesen bejelentett panaszok összegezéséből, elemzéséből hasznos tapasztalatokat vonnak le a szakemberek — a gondok­ról kapott jelzések tulajdonkép­pen kereskedelmünk negatív tükörképét adják. Negyedéven­ként jelentés készül a panasz­irodához érkezett bejelentések­ről — azért, hogy a minisztériumi vezetők rlv módon is tudomást szerezzenek a lakosság észre­vételeiről — és megfelelő intéz­kedéseket hozhassanak... Hasznos információk kerülnek „fel” innen a panaszirodából... és általában itt mondják el gondjukat-bajukat azok is, akik „egyenesen a miniszterhez" in­dulnának ... Ide a végére egy szép hatá­sos befejezést szántam: elju­tottam a miniszterhez és el­mondta, hogy a lakosság pa­naszaival, bejelentéseivel meg­nyugtató módon, lelkiismerete­sen foglalkoznak a minisztérium­ban. „Lejjebb adtam.” Nem jutot­tam el hozzá, nem mondtam. Méqis elintéztem a dolgom, íme. D. Kónya József örvendetes jelenség, hogy az elmúlt években, különösen 1974-ben, milyen komoly erjedés indult meg városaink kulturális életében. A helyi tanácsok fel­ismerve lehetőségeiket, saját kezdeményezésükre képzőművé­szeti szimpóziumokat, alkotó tá­borokat szerveztek a helyi, me­gyei és az ország más részeiből meghívott művészek közremű­ködésével. Az ötletet és az ösztönzést jónéhány évvel ezelőtt a sik­lósi kerámia-, majd a villányi szobrász-szimpoziumok adták. Igaz, nyomukba jóidéig nem lé­pett senki. Pedig a Képzőmű­vészek Szövetsége nem is ke­vés energiával igyekezett meg­győzni a városokat: próbálják követni a Baranya megyei kez­deményezéseket! Alakítsanak ki adottságaiknak, vidéküknek megfelelően képzőművészeti Szimpóziumokat, alkotó táboro­kat, hiszen mindez, mint a ba­ranyai példa is bizonyítja, egész sor előnnyel jár. Vitathatatlan, hogy Siklóson és Villányban sajátos karakterű, sikeres művésztelepek nőttek fel. Utóbbit az UNESCO is támo­gatja. Villányban egy elhagyott kőbányát kaptak annak idején a szobrászok. A meghívott mű­vészek, köztük több külföldi vendég is, a szabad ég alatt faragják ki műveiket. Elkészül­tük után - kötetlen körülmények, természetes díszletek között - a szobrok a helyszínen maradtak. A szabadtéri szobor-múzeum így érvől évre gazdagodó gyűjte­ménnyel várja közönségét. Mindez ma már valóban nem újság, hiszen hallott róluk az egész ország. Ám az „ég alatti múzeumot” azóta is a látoga­tók tízezrei keresik fel télen, nyáron. A művészet és a közönség régóta keresett, sajátos kapcso­lata bontakozott ki Villányban I Amennyiben a látogatók a nyá­ri hónapokban érkeznek a hely­színre,«az egykori kőfejtőbe, al­kotó munka közben „érhetik tet­ten" a szobrászokat. Olyasfajta párbeszéd alakul így ki a mű­vész és közönsége között, ami­lyenről eddig csak álmodoztak az alkotók. Villány egy évtized leforgása alatt meggyőző módon bizonyí­totta: szélesebb körben — ha úgy tetszik, tömegméretekben is — elképzelhető a művészet, a művész és a közöníég intenzív, elmélyült kapcsolata. A kulturá- lódásnak rendkívül figyelemre­méltó jelensége ez! Értelmez­nünk kell felismert lehetőségeit. A képzőművészeti nevelés, ízlés­fejlesztés ugyanis egyike leg­bonyolultabb, legösszetettebb feladatainknak, hiszen tapaszta­latból tudjuk, eredményeket el­érni csak hosszú idő alatt, és csak szűk körben volt eddig lehetséges. A villányi, a siklósi példa nyo­mán tavaly már Nyíregyházán, Egerváron, Kecskeméten, Salgó­tarjánban, Nagyatádon, Hajdú- böszörményben és Kiskushala- son is követték vagy az idén követik a. baranyaiakat. Kőszob­rász, kerámikus, zománc, festő és grafikus, faszobrász szimpó­ziumok jöttek létre. Ezen a nyáron még nagyobb számmal működnek majd az újkeletű mű­vésztelepek, alkotó táborok az országban. Pezsgő művészeti életet, idegenforgalmat és nem utolsósorban helybéli gyűjte­ményt, kis múzeumot eredmé­nyezhet mindez a rendező váro­soknak. A meghívott művészek ugyanis, szóbeli kikötés alapján, egy-egy művüket a helyszínen hagyják a vendégként töltött néhány hét ellenszolgáltatása­ként. Terebélyesedik, meghittebbé válik a művész és a közönség kapcsolata. Városaink ily módon utat nyitnak egy igen egészsé­gesnek ígérkező művészeti élet­nek, mint amilyen már kiala­kult a szomszédos Jugoszláviá­ban, Lengyelországban és má­sutt. A szimpóziumok széles körű terjedése szükségessé teszi azok koordinálását. Az alkotó tábo­rok ügye ma már nemcsak a művészeti életé, de a társada­lomé is. Elkerülhetetlenül fon­tossá vált a társadalmi irányítá­suk és ellenőrzésük. Ezért is alakult meg az elmúlt hetekben q. Képzőművészek Szövetségé­nek szimpoziumbizottsága. A szimpóziumok jó ügyet szol­gálnak! S amennyiben megvan a kibontakozásukhoz szükséges alap, zöld utat kell nyitni előt­tük. Alakítani az újakat, és új utak, lehetőségek keresésével frissíteni a meglévőket, hogy mi­előbb lényeges részévé válja­nak művelődéspolitikai. céljaink végrehajtásának. Szémann Béla Pécsi zeneszerző premierje volt tegnapelőtt, csütörtökön este a budapesti Bartók Gyer­mekszínházban. Várnai Ferenc írta Benedek András: Csuda­karikás című gyermekjátékának zenéjét. Ezt a darabot a Pécsi Gyermekszínház után most a Bartók Színház is bemutatta, s a budapesti előadáshoz is Vár­nai Ferenc zenéjét alkalmazták. . * A délbácskai magyar képző­művészek alkotóhelyére, a To­polyai Művésztelepre hívták meg Pécsről Barakonyi Klára és Soltra Elemér grafikus, illetve festőművészeket. A két pécsi al­kotó január 15-től 25-ig dolgo­zik majd Topolyán. Új művésznő szerződött Pécs­re. Fodré Erika - képünkön — korábban a Huszonötödik Szín­házban, majd a budapesti Bar­tók Gyermekszínpadon játszott. A decemberi budapesti színész­vizsgán szerződtették a Pécsi Nemzeti Színházhoz az eltávo­zott Galántai Aliz primadonna státuszára. Fodré Erika szerep­köre a szubretthez áll közel. * Arany János balladáit adja elő Petényi Ilona színművésznő január 26-án délelőtt 10 órakor, a Csontváry Múzeumban. Né­meth József operaénekes pedig áriákkal, dalokkal szerepel a közös matinén. * Ismét pécsi művészek állítják ki alkotásaikat Szabadkán. A mostani bácskai tárlaton bemu­tatkozik a Pécsi Grafikai Mű­hely, valamint negyven rajzzal Martyn Ferenc. A kiállítás feb­ruár 15-én nyílik meg. Nézem a vaskos munkáske­zeket, melyek bársonypuhává szelídülnek a szeretett hangszer érintésétől. Nézem a csillogó tekinteteket, amelyek mohó szomjasan olvassák a kottát. Né­zem a muzsikusok feszes tartá­sát, amely lágy hullámzásba ol­dódik az öncsinálta zene édes mámorától. Nézem, elnézem, hallgatom, bámulom őket! — Nyolc órai kemény fizikai mun­ka után a csákány, a munka­pad mellől egyenesen idejön­nek a próbaterembe, hogy ma­gukba szívják a zene frissítő áramlásait s annak tolmácsolá­sával megörvendeztessék hall­gatóságukat. Mintegy három évvel ezelőtt szerveződött újjá az Ércbányász Fúvószenekar. Bimbó József, az Ércdúsító üzem vezetője a régi zenekar maradványaiból és a vállalathoz szerződött szakmun­kásfiatalokból olyan amatőr­együttest kovácsolt, amely profi szinten is figyelemre méltó ered­ményeket produkált az elmúlt három év alatt. A „menedzser” erős keze rakta le azokat a fun­damentumokat, amelyre az új karmester felépíthette mai ze­nekarát. Apáthy Árpád fiatalos lendülettel, sok türelemmel, so­sem szunnyadó zenei igényes­séggel látott munkához. Azóta három év telt el. Megkértük, számoljon be munkájukról, eredményeikről, terveikről: — 1972 januárjában olyan kialakult együttessel tarthattam az első próbákat, amely már akkor képes volt zenei elképze­léseim megvalósítására. Szerve­zési ügyekkel nem kellett fog­lalkoznom, ezt Bimbó József üzemvezető látta és látja el, nagyszerűen. Energiámat így a zenére koncentrálhattam. Sok aprólékos munkával új reperto­árt állítottunk be. A hagyomá­nyos fúvószenekari művek mel­lett eleinte főleg ma élő ma­gyar szerzők műveit játszottuk. Az összpróbák mellett bevezet­tük a szólampróbákat is. Ez biz­tosította a zenekar egyenletes i fejlődését es vele együtt repertoárunk további bővítését is. — Műsorpolitikai célkitűzé­seikig — Mindenekelőtt a nagykö­zönség igényeit alátámasztó és fejlesztő, tanítva szórakoztató és számunkra is hozzáférhető jó fúvósmuzsika ^interpretálása. Szabadtéri hangversenyeinken szeretnénk azt a közönségréte­get is komolyzenei élményben részesíteni, amely nem jut el a szimfonikus zenekari koncertek­re. Egyre több a jó átirat. Ér­demes meghallgatni. — Szakmai körökben sok szó esik sikeres szerepléseikről, szép eredményeikről. Mi van emögött? — Ha röviden akarnék vála­szolni, azt mondanám: nagyon sok odaadó koncentrált munka. De az igazsághoz hozzátarto­zik, hogy zenekarunk egész kol­lektívája élvezi a vállalatveze­tés és a dolgozók minden le­hető támogatását.- Eddigi eredményeik? — A szakmai eredmények alapfeltétele a jó kollektíva. Büszkén mondhatom, hogy a mintegy 85 százalékos fizikai dolgozóaránnyal együtt megif- jodott zenekart mondhatok ma­gaménak. Sok zeneiskolát vég­zett tehetséges fiatal tagja van zenekarunknak. Utánpótlásunk a zeneiskolán és a gyárvárosi úttörőzenekaron keresztül meg­oldottnak tekinthető. Ez az egyik eredmény. A másik a már elért szép sikerek: megosztott első díj a siklósi várfesztiválon, két élménygazdag külföldi út (Bul­gária, Ausztria), a Barbakán- koncertek, a „Harkányi nyár”, a vállalati hangversenyek, nem­rég elkészült hanglemezünk, és a sok protokoláris ünnepségen való részvétel mind-mind emlé­kezetes állomásaink. — Jövő terveik? — A téli időszakban folyik ná­lunk a legintenzívebb műhely­munka. Két éve beindított hang­versenysorozatunk mellett je­lenleg a Szolnok város 900 éves jubileumi ünnepségei keretében megrendezendő minősítésre és előzetesen a következő siklósi várfesztiválra készülünk. Bornemissza Géza Zenei műhelymunka Látogatás a Mecseki Ércbányászati V. fúvószenekaránál Fotó: Erb János Az Ércbányász zenekar próba közben.

Next

/
Thumbnails
Contents